A Nagy Méregtelenítés - Első nap - 2012. március 9. péntek

Méregtelenítésem első napja pont egy elég zűrös napra esett, ugyanis Kiskunfélegyházára kellet utaznom tárgyalni úgy, hogy előtte fel kellett mennem Budapestre, mert ott volt dolgom. Ráadásul 09:30 és 10:00 óra között egyenes adásban voltam telefonon keresztül a Kossuth rádióban, tehát még arra is kellett figyelnem, hogy ne pont akkor legyen tele a szám kajával.

07:30-kor megittam az éjjeli szekrényemre készített vizet, és azonnal meg is kellett látogatnom a vécét nagydolog ügyben. Ez nálam nem nagy szám, mert általában a sima hétköznapokon is ez a menetrend. Majd bevettem a Bach-cseppemett, amelyet Kaufmann Anikó virágterapeuta-természetgyógyász állított nekem össze.

Nekiálltam a turmixom elkészítésének, és amíg kevert a gép, addig feltettem a teavizet forrni. Az elkészült turmixszal vettem be a bevenni valókat is, azaz benyeltem az egy kanál Huminiqum szirupot, leöblítettem turmixszal, majd jött a Cordyceps, és a LongoVital, és mivel jön a napsütéses idő, elkezdtem felkészíteni a szervezetemet a napozásra, úgyhogy bedobtam egy VitaAstin kapszulát is. Eközben felforrt a teavíz is.

Két féle teát készítettem: zöldteát és lapacho teát, ez utóbbit nem csak forrázni, hanem - mivel kéreg - főzni is kell 3-5 percig, majd utána még 10-15 percig állni hagyni, úgyhogy mire a teát kellett innom, addigra pont elkészült. 

Amíg ázott a lapacho, addig megfőztem a kását, és amíg hűlt, addig össze is készülődtem, és a napi második székletem is megvolt.

Aztán csörgött a telefon, ledaráltam az interjút, és elkezdtem összekészíteni, hogy mit kell vinnem az útra. Mivel 11:40-kor indult a vonatom Budapestre, ezért a tízóraimat még otthon tudtam megenni (reszelt sárgarépa dióolajjal, lestyánszósszal és citromlével - ISTENI FINOM!), de az összes többi levet be kellett készítenem:

  • összeráztam a "zöld lötyimet"
  • kulacsba töltöttem 5 dl almalevet 
  • és bekészítettem 1 bio üveges erjesztett céklalevet

A kaján nem kattogtam annyit, mert tudtam, hogy Pesten még lesz időm elmenni ebédelni a kedvenc vegetariánus kajáldámba, Kiskunfélegyházán pedig "jó helyre" mentünk, mert tárgyaló partnerünk is bionom életvitelt folytat, és mivel tudta, hogy elkezdtem méregteleníteni, megsütötte nekem a Boszorkánykonyhánk legújabb gyöngyszemét, a zabpelyhes almás csodát, ami valóban csoda finom!

Mielőtt elindultam volna a vonatra, harmadszorra is sikerült meglátogatnom a vécét...

Út közben egyre kellett csak figyelnem, hogy a pisiléseket jól ütemezzem. Igazság szerint, ahol találtam lehetőséget, ott elmentem ha kellett, ha nem, mert nem tudhattam, hogy mikor adódik lehetőség legközelebb.

A vonaton kicsit furcsán néztek rám az utasok, amikor előkaptam a "Zöld lötyit" sékerestől...

Kedvenc vegetariánus önkiszolgáló éttermemben tudtam, hogy fogok találni kedvemre veló ételt, de azt álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy berber különlegességbe botlom bele, amit még soha nem ettem, de egyszerűsége és íze azonnal rabul ejtett. Gyorsan utána is néztem, hogy mi is ez tulajdonképpen:

Fűszeres lencse-sütőtök tagine harissával

A tagine (ejtsd: tádzsin) egy Észak-Afrikai (Marokkó, Tunézia) étel, amit gyakorlatilag arról a technikáról neveztek el, amilyen edényben a hagyományok szerint készül, akárcsak a paella vagy a tandori  esetében.

Tagine-nak hívják ezt a furcsa kinézetű kerámia, mázas, észak afrikai főzőedényt; és ugyanezt a gyűjtőnevet használják a benne készített szaftos ételekre is. Nem csak főzésre használatos tagine-ok vannak, szebben díszített változatukban tálalni szoktak. Az edény két részből áll, egy lapos tálszerű alsó részből, ebben történik a főzés, illetve a kúp alakú fedőből. A fedő felső részén, oldalt, vagy egy lyuk, ezen távozik a felesleges gőz. Érdekes módon a fedő legfelső része fogantyúként is szolgál, nem melegszik át. Tulajdonképpen a kukta nomád megfelelőjével állunk szemben; amit faszén parázson "működtethetünk".

tagine2tagine1tagine5

tagine6tagine4tagine3

Autentikus és érdekes íze lesz az ételnek, ha egy ilyen edényben készítjük, és nagyon jó hangulatú a szabadban, parázs fölött, guggoló helyzetben főzni; de természetesen "civilizált" körülmények között, konyhában, bármilyen más serpenyőben is elkészíthetőek a tagine-ok.

A tagine sokféleképpen, sokféle alapanyagból készülhet. Lehet csirke-, bárány-, kecskehúsból, de lehet vega is, csak zöldségekből. És persze, mindezeket variálhatjuk – csak fantáziánk szabhat határt a különböző tagine-változatoknak. Amit én ettem tegnap, az lencséből, sütőtökből és korianderből készült, és harissával volt fűszerezve.

 

IDŐPONTFOLYADÉK ÉS TÁPLÁLÉKMENNYISÉGEKMEGJEGYZÉS
07:30Víz, turmix  A víz után veszem be a Bach-cseppjeimet, és a Moksát is itt vegye be az, aki azt szedi
08:001 csésze zöldtea, 1 csésze lapacho tea 2 csésze 
09:00Reggeli: zabkása aszaltszilvával, reszelt almával és fahéjjal, Tengeri kálcium 1 dl langyos zabtejben oldva1 csészényi + 1 dlAki kávézik, annak érdemes ebben a szakaszban elfogyasztani a kávéját - természetesen tej és cukor nélkül. Én a Tengeri Kálciumot iszom "kávé" gyanánt.
10:003dl almalé, 2 dl Karotin-koktél5 dl 
11:00Tízórai: sárgarépa saláta1 csészényi 
12:00Young pHorever "Zöld lötyi"5 dl 
13:00Ebéd: Fűszeres lencse-sütőtök tagine harissával1 tányér 
15:00Almalé 3 dl, zöldtea 3 dl6 dl 
16:30Uzsonna: Zabpelyhes almás csoda candidásoknak4 nagyobb szelet 
18:00erjesztett céklalé5 dl 
21:30Vacsora: zellerszár leves1 csésze 

Természetesen lefekvés előtt fél órával betoltam 4 dl Emóciós tisztított vizet. Érdekes, hogy nem kellett kimennem tőle az éjjel pisilni...

Hozzászólások

arcbőr és menstruáció

sziasztok :) Bocsi de nem tudtam hova irhatnám ezt a dolgot...
Valaki itt észrevette hogy a menstruácio elôtt kb.1héttel ugy megváltozik az arca (mintha ugy lecsuszna petyhudtebb és fáradtabbnak tunik...???) Ezek a hormonoktol lehetnek? mitôl lehet? ezt már tôbbszôr észre vettem magamon Valakinek valami ôtlete??

Értékelés: Nincs

Vega Étterem

Szia Vali!

Azt szeretném kérdezni, hogy mi a neve a "kedvenc vegetáriánus éttermednek"? Ki szeretném próbálni! :)

Nagyon szeretem az oldalt és a boltot is!További sok sikert!

Üdvözlettel,

Mónika

Értékelés: Nincs
Juci1231's picture

Sziasztok!Holnap kezdem a

Sziasztok!

Holnap kezdem a nagy méregtelenítést amire már nagyon régóta készülök. a kérdésem az lenne, hogy a méregtelenítésre cormin port vettem, de még van a stadelmann-féle felépítő szerből is (2 havi adagot vásároltam). Szüneteltessem a stadelmann-t, szedjem a kormint aztán ha elfogy, szedjem be a maradékot az előbbiből? Gondolom a kettő együtt sok lenne vagy nem? Mi a véleményetek? a segítséget előre is köszi!

üdv. Judit  

 

 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Szedheted

felváltva, vagy úgy is, ahogy írtad. Ahogy számodra kedvesebb!

Értékelés: Nincs

Zöld löttyi

Szervusztok!

Segítségeteket kérném. Most adom fel az utolsó rendelésemet, amit a méregtelenítéshez vennék.

Szerintetek a Zöld löttyit vegyem meg, vagy a RawFood -ot és a Goji dzsúz-t együtt? Árban a kettő annyi majdnem, mint a Zöld löttyi. Csak nem tudom, melyik lenne jobb? A Raw food-ot és a Gojit az előkészítő szakaszban kellene szedni? A löttyit meg a léböjt idején? Longo Vitalt már vettem a viatmin pótlásra. 

Szóval, tanácstalan vagyok , mi lenne célszerűbb?

Eddigi türelmeteket is köszönöm: Zsuzsa

Értékelés: Nincs

Zöld lötyi vagy Raw Food?

Kedves Zsuzsa! Először egy kis ár összehasonlítás:

Zöld lötyi 220g, napi adag 2g, tehát 110 napra elég

Raw Food 500g, napi adag 25g, tehát 20napra elég

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem igazán helyettesíthető, mert mások az összetevők, de mindkettő szuper!

Én most a zöld löytit vettem meg, de legközelebb a Raw Food-ot fogom! Itt is fontos a változatosság! Akárhogy döntesz jó lesz!!!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Zöld löttyi

Köszönöm Tünde.

Vali azzal győzött meg, hogy a lötyi lúgosít, így mellette döntöttem. No meg tovább tudom szedni, mint a másikat. Segítettél választani.

Zsuzsa

Értékelés: Nincs
kedina's picture

Kérdés

Sziasztok!

Lenne egy kérdésem!

Nagy dolog ügyben... Méregtelenítek és a számok rabja lettem!

No: reggel nekem is megvolt ahogy Vali itt leírja: víz- wc, turmix- Wc, a harmadik viszont kevesebb volt és rögtön vissza kellett fordulnom ismét a második után.. Akkor ez most 3 vagy 2?... Bocsi...

2 nap múlva kezdem a léböjtöt, jó lenne tudni, hogy kezdhetem vagy várjak majd még!

Nagyon köszönöm!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

3

-nak számolnám... azért ne felejtsük: 3 a magyar igazság, de jöhet még ráadás!

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
kedina's picture

Köszönöm!

Köszönöm! 

Értékelés: Nincs
kuzsieszter's picture

milyen tea?

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy milyen teát kell vagy lehet inni a turmix után? Csak azért kérdem, mert nálunk a fokhagyma kicsit megfájdítja a pocakot. 

 

Köszi a választ! 

Szép napot mindenkinek!

Értékelés: Nincs

Tea a méregtelenítés alatt

Szia! Ez lehet zöldtea, rooibos, májtámogató gyógytea keverék, la pacho, választhatsz INNEN is!

Értékelés: Nincs

Hű de sok étel van itt kérem

Kedves Mindenki!
Ma fogom elkezdeni a eddig beszerzett összetevőimmel (a listám jóval rövidebb, mint a tietek) és magammal a kúrát. Gondoltam, hogy felugrok még utoljára megnézni, hogy hogyan is kezdjem - biztos, ami biztos. Nem tudom miért, de most döbbentem rá, hogy mennyi étel van itt felsorolva egy nap alatt. Megmondom őszintén, hogy én általában egy nap az esetek 80%-ában csak kétszer eszem, de feltételezem, hogy a sok folyadéknak köszönhetően ez bőven elég is lesz. (általában megiszom a 3 liter körülit naponta - alapjáraton)

Éppen ezért magamra formálva a diétát, elhagyom a tízórait, meg az uzsonnát és valahogy majd beleillesztem a másik két étkezésbe. Meglátom.

Remélem ezek a gondolatok segítenek az esetleg hasonlóan lassabb emésztéssel rendelkező, (kisebb étvágyú) emberkéknek, akik szintén rádöbbennek ezekre a dolgokra - nem vagytok egyedül. :)

Még van egy bennem úszkáló kérdés, ami tulajdonképpen csak költői. Kiválthatom a zöldséges italos részt, vagy az uzsit/tízórait, egy vagy több nagy pohár bio paradicsomlével? Ebből ugyanis van bőven.

Üdv, Szilvi

Értékelés: Nincs

Túl sok étel

Kedves Szilvi!

Kezdd el a kúrát belátásod szerint, ha meglesz így is a napi 3 széklet, akkor jól csináltad. Bízzunk benne!

A paradicsomlé mellé mindenképpen jó lenne valami más is, mert a túl sok paradicsom hisztamin felszabadulást eredményezhet, erre figyelj majd.

Értékelés: Nincs

van mááááááááásik!!! :)

Kedves Tünde!

Köszönöm szépen a gyors választ! :) Van még céklalevem, almalevem és "zöld lötyim" is, + a paradicsomlé, ezek kombinálásával gondolom már változatosabb. majd megpróbálok még répalevet is keresni. Szilvi
UI: a székletre én is kiváncsi vagyok, egy nap egyszer az átlagom. De látod itt nálam most van dél és 9.30 óta mindössze fél liter víz kelés után, 2,5dl salaktalanító tea és fél liter turmix ment le - és még most jönne csak a kása. (és egyáltalán nem vagyok se éhes, se szomjas) :) majd lehet, hogy ebédre eszem a kását és vacsira valami könnyű zöldséges eleséget (asszem tudok szedni spárgát frissen a kertből) Köszönöm a támogatást!

Értékelés: Nincs Átlag: 2 (2 votes)

Enni kell!

Szia!

Hidd el, senki sem kívánja a napi 5 étkezést a kúra mellett, de nem véletlenül van benne. Vali is hangsúlyozza, hogy legyen akár csak pár falat, de együnk valamit. Muszáj mozognia a beleknek, ki kell ürülniük. Ha csak négy étkezés jött össze, a napi 3 széklet már elmaradt. Nem vagyunk egyformák, lehet, hogy neked meglesz végig, de 5 étkezés helyett kettővel, nem hiszem... Borzasztó nehéz reggelizni, néha én is fél2-2 körül ebédeltem, de csak azért, hogy ne csússzon el a napom, és éhes sem voltam... Csinálj egy kis kását, és edd meg 2 részletben. Volt, hogy néhány evőkanál kása volt a tízóraim, ami a reggelimből maradt, mert több egyszerűen nem ment le, és így is akkora voltam, mint egy lufi :-D A tízórai és az uzsi gyümölcs is lehet, ez azért sokat könnyít rajta. Ehetsz pár szem olajos magot is, a lényeg, hogy naponta 5x adj egy kis munkát a beleidnek, akkor is, ha csak keveset.

Sok sikert! :-)

Értékelés: Nincs

Akkor most töprengek _ diéta 3. nap

Kedves J_ucc!

Igen, azt már észrevettem a három nap alatt, hogy nem lesz meg a sok széklet, ettől a mennyiségű ételtől. (1nap, másfél nagy dolog - 2nap, 2 nagy dolog (szerintem ez is csak azért mert épp megjött) - 3nap, még semmi eddig :(  ) Megmondom őszintén, hogy eredetileg azért kezdtem bele, mert elég rugalmasnak és alakíthatónak éreztem a diétát, de most, hogy le kellene erőltetnem magamon dolgokat, hát elbizonytalanodtam. Azt még el tudom képzelni, hogy reggeli: alma, tízórai: alma, ebéd: kása, uzsi: alma, vacsi: zöldséges egytál étel. De ezzel borulna az a féle irányvonal, hogy délelőtt fogyasszuk a gyümölcsöket és gyüm.leveleket és délután együk a zöldségeket és igyunk zölds.leveket. És kérdés, hogy ennyi stimuláció elég lenne-e a beleimnek.
Jaj, most úgy érzem, hogy ez az első három nap, tulképpen csak "gyakorló" nap volt és nem sokat ért az, amúgy is hosszúnak érzett diéta szempontjából.
Azért köszönöm szépen a jó tanácsot, mindenképpen elgondolkodom a dolgon, hogy hogyan tovább. Főleg, hogy jópár dolog itt van, amit beszereztem és bizony nem volt olcsó.
Tényleg nincs valamilyen olyan alternatíva, természetes dolog, ami serkenthetné, kiválthatná a bélmozgást anélkül, hogy nagyon meg kéne tömni magam?
Üdv, Szilvi

Értékelés: Nincs
Pitta Dosha's picture

Ötszöri étkezés nehézségei - Méregtelenítés

Szia,

Nekem is nagyon nehezen és kelletlenül ment az ötszöri étkezés, és én sem voltam sikeres a napi három tekintetében... Az első három nap eleve eléggé megbolygatott (eltérő folyadékfogyasztási szokások, stb), rossz volt a közérzetem, nem voltam éhes, nem esett jól a sok gyümölcs- és zöldséglé. Aztán normalizálódtak a dolgok, könnyebbé vált a kúra, megszoktam, és még szomjasnak is éreztem magamat a sok kötelező mellett. A kötelező étkezéseket én is elsősorban zöldség-gyümölcs formájában tudtam le, mert általában én is napi 2x eszem egyébként. De egy alma lecsúszott azért uzsonnára.

Szedd az indiai utifűmaghéjat is, én kevés gyümölcslével szoktam elkeverni, úgy könnyebben csúszik, és segíti a bélmozgást, méregtelenítést!

Értékelés: Nincs

Szia Szilvi!Bocsi hogy

Szia Szilvi!

Bocsi hogy belekotyogok, de felmerült bennem, hogy talán félreértettél 1-2 dolgot és nem láttad a kúra előzetes leírását:

http://egeszsegakademia.net/maj-epe-es-beltisztitas-kimeletesen.html

A hozzászólásokat is javaslom átolvasásra, szerintem sok minden a helyére kerülne utána. Az útifűmaghéjről is szó van (bélmozgást segít normalizálni többek között), vagy amit írtál a levekről, azt eredetileg a léböjt első és utolsó napjára lett javasolva, a többi napon kicsit más a menetrend.

Remélem segítségedre lesz, még akkor is ha esetleg most szüneteltetnéd, szerintem nagyon megéri megcsinálni :) nekem is pár nap volt mire belejöttem, úgyhogy hosszabbra terveztem a felvezető szakaszt, mondjuk nagyon rohanós napokon nem hiszem hogy össze tudtam volna hozni a napi 5 étkezést , de azért sokaknak sikerült még úgy is.

Sok sikert!  

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm a linket! + angliai méregt. extrák beszerzése ???

Kedves Chija!

Köszönöm szépen a linket, igen igazad volt, valóban nem olvastam végig ezt az oldalt.  És bizony látom, hogy a "kötelező extrák" nincsenek is meg. Így tehát értelmetlen folytatnom ilyen formában a kúrát, mert nem tudom elérni a kívánt hatást. Mindettől függetlenül, ma legalább megembereltem magam és sikerült a reggeli, tízórai és ebéd kivitelezése és úgy látom tudom tartani a további ütemtervet is (ez legalább pozitív a jövőre nézve ), de ahogy látom bizony szükség lenne azokra az extrákra, mert még így több eleséget fogyasztva sem volt még semmi székletem ma.

Szívesen vennék bármiféle ötletet/segítséget, hogy honnan szerezték be a termékeket (huminiqum, goji juice, emóció stb.) az Angliában élő olvasók. Köszönöm előre is.

Üdv, Szilvi

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Extrák Angliába

Kedves Szilvi!

Angliai Olvasóink a bionom.hu-ról rendelik meg a termékeket, a cég külföldre is szállít, a szállítási információkról ITT olvashatsz.

Niki

Értékelés: Nincs

Léböjt 3. nap

Sziasztok!

Ma tartok a 3. napnál, tegnap volt ugye először, hogy nem lehetett enni, lefekvés előttre 6 litert ittam meg , ha valaki azt mondta ennyit meg tudok inni kiröhögöm, az tuti! Persze könnyebb így, hogy nem eszem... ma kicsit többször jött rám az éhség, de akkor iszom és elmúlik. És ami érdekes, nem kívánnék semmi olyat amit az előkészítés során sem lehetett enni, ha most valaki azt mondaná, na jó ehetsz, akkor is egy gyümölcsöt, vagy salátát ennék, semmi mást! Szóval jól bírom, még egy nap levekkel, és aztán kíváncsi leszek milyen lesz enni elsőre a 3 nap után!

Próbálok Vali táblázatáról koppintani PL, hogy ő mikor itta a karotin koktélt, meg a zöld lötyit, és mennyit, én is így csinálom. Meg hogy milyen leveket ivott, tudom nem vagyunk egyformák, így nem teljesen másolom, de tényleg nagyon jó, hogy így össze van írva, mert lehet belőle lesni

Tényleg energikusabb vagyok a két napban mióta nem eszem...ez nagyon érdekes...

Ja viszont ma nem volt székletem, egy csepp sem, az oké, hogy tegnap már nem ettem semmit, de ennyire nincs bennem semmi ami kijöjjön??? ez fura...mert mindenki írta, hogy azért jött valami....tegnap még jött, elsőre szilárdabb, aztán utána híg...

A bőröm továbbra is száraz, így esténként kenem sheával vagy kakaóvajjal, bár azért nem annyira vészes, csak szárazabb, mint szokott lenni.

Jó méregtelenítést!

üdv: Fiancee

 

 

Értékelés: Nincs

Tavaszi megújulás - 1. nap

Kedves Mindenki!

Ezennel zárom a tavaszi nagy méregtelenítés első napját. Pár kérdésem lenne ezzel kapcsolatban:

- este elkészítem előre a Turmixot, mert reggel nincs időm vele pepecselni, éjszakára a hűtóben pihen, ezzel ártok vmit az összetevőknek, inkább frissen kellene innom?

- a teákat szintén este csinálom meg.

Most belenéztem a tükörbe és azt látom az arcomon, hogy láthatóan nyomja ki magából a mitesszereket.

 

Szép estét! Kúrára fel mindenki!

Beuska

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Beuska tavaszi megújulása

Este is elkészítheted a turmixot, de jól záródó üvegben tárold, mert a friss gyümölcslevek hamar elkezdenek oxidálódni. 

Akartam is írni, hogy aki nem tudja frissen elkészíteni a turmixot, az mindenképp jó, ha tesz bele GrapeVitalt, mert az "tartósítja", és megakadályozza az oxidációt.

Értékelés: Nincs

turmix és a grape vital

Jól emlékszem, hogy aki Emóciót is tesz a turmixba, az ne tegyen grapefruitmag olajat is? Mert hogy a baciknak nem tesz jót az az olaj.. Vagy fordítva: hagyja ki az emóciót, ha tartósítani akarja a turmixot?

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Szemfüles vagy Kitsidiana,

Vali azért merte íly módon leírni, mert Ő az Emóciót az esti órákban vette be, nem a turmixba keverve.

De igen, IGAZAD van, ha teszünk a turmixba Grapevitalt, akkor az Emóciót kisebb-nagyobb "csúsztatással" vegyük be.

Köszönjük, hogy figyelsz!

Niki

Értékelés: Nincs

léböjt 2. nap

Szaisztok!

Látom akkor most is vagyunk páran...  én azt hiszem a 6. napon írtam Vali 6. napja alá kommentet...

Ma tartok a léböjt 2. napjánál... szerintem bírható, én próbálok mindent betartani, nem variálok, hogy így szeretem, meg úgy, meg azt nem annyira és teszek bele egy kis ezt, meg egy kis azt... sztem úgy nem az igazi a méregtelenítés, ha belevariál az ember. Maximum bizonyos kereteken belül, az belefér persze...

azért én is variáltam annyit , hogy a reggeli turmixba csak fél deci vizet teszek, és 2-őt meg lehúzok utána, azonnal! Sajna az utolsó decivel mindig bajban voltam, majdnem kijött, már undorodtam az ízétől...így viszont hogy 2 deci vízzel kevesebb a turmix simán megiszom és rá a vizet, a gyomorban úgyis összekeveredik ha leért :-)    ezt 2 napja csinálom, nem is vagyok rosszul.

Tegnap jól esett a nyers gyümi és zöldség, ma meg rengeteget ittam, néha éhes voltam, de az ivástól el is múlt...eddig több mint 5 litert ittam és még van tervben gyümilé, meg tea. Talán tegnap kezdtem kevésbé fáradtnak érezni magam, felléptem a futópadra is 25 percre. Jól esett! Ma is fittebb vagyok. Ma meg is masszíroztak. Féltem hogy a két gyerek mellett, meg férj mellett nehéz lesz tartani a kúrát, de nem, sem a húsvéti csokitojás nem vonz amit a kölykök néha kapnak, se a hús, se a többi, amit nem ehetek....érdekes, rosszabbra számítottam.

Kitartás mindenkinek...nekem szerintem most jön a neheze, még két nap étlen, de ezekkel a finom levekkel, meg karotinkoktéllal és zöld lötyivel jól elvagyok.

Ja ami zavar, hogy folyton fázom és ráz a hideg, ezen tényleg segített a meleg kálium leves, meg a meleg teák. Főleg a kezem és a lábam hideg.Hiába veszek fel itthon bent a 23 fokban polárpulcsit...

További jó méregtelenítést!

Üdv: Fiancee

Értékelés: Nincs

Zsoónak, hogy ne érezze magát egyedül

Mi is elkezdtük   szombaton 14-én álltunk neki. Azért terveztük hétégére a kezdést, mert így ki tudtuk tapasztalni, hogy mi mennyi időt vesz igénybe, hogyan reagál a szervezetünk a kúrára.

Röviden leírom a tapasztalatokat, ami eddig a 4 napban történt velünk.

1. nap Szombat

Hétvége lévén, későn keltünk fel,  fél 9 felé, utána elkészítettük a turmixot. A konyha állt az olajban, minden tiszta zöld lett az algától, a grapefruit hús szana-szét hevert az asztalon, de közel 3/4 óra alatt sikerült elkészülni. Ekkor már láttuk, hogy ez így nem jó  Minden levet  próbáltunk frissen kinyerni a gyümölcsből, ez lassította ennyire a folyamatot.

Megittuk a turmixot, lecsúszott, nem 2-3 perc alatt, de lement. A nap további részében próbáltuk tartani az időbeosztást.Teának mentateát ittunk, utána jött a kolláth,( mi már ezt esszük kb 1 éve,)A tízórai gyümölcs volt, az ebéd köleses cukkinis lecsó, sajnos az uzsonna elmaradt vacsorára zöldségeket és kukoricás rizses lepényt ettünk. A folyadék mennyiséggel nincs gond, már a kúra előtt is figyeltünk erre, a 2,5 liter meg lazán lecsúszik.

2. nap vasárnap: Reggel 8 körül keltünk héromnegyed 9 re már megittuk a turmixot utána tea, hárs és kakukkfű, kolláth, tízóraira gyümölcs, ebédre a szombati maradék, uzsira zöldség volt,  vacsorára zöldség és a lepényke. Este még elkészítettük az almás zabpelyhes csodát a következő napokra. Tényleg finom és egyszerü.

3.nap hétfő: 6 -kor keltünk a turmix már fél óra alatt elkészünk, viszont nekem adódott egy kis problémám vele, az utolsó korty visszajött, véleményem szerint azért, mert most gyorsan lehúztam az egészet, és ez kicsit sokkolta a gyomromat. Kicsit kába voltam tőle  kb. 1 órát, de utána minden rendben volt. 9 től fél 3-ig az egyetemen voltam, összekészítettem a cuccaimat innit, ennit (uzsonnát felcseréltem az ebéddel) és indultam. Szerencsére órákról ki tudtam járkálni wc-re. 3-ra hazaértem, ebédre sárgaborsófőzeléket ettem vacsorára zöldség volt.

4. nap kedd: 6-kor keltünk ma már vigyáztam a turmixszal, a fokhagymát ki is hagytam belőle, hogy nem is hasonlítson az előző napihoz amit kicsit visszaköszönt, nem volt vele gond. Ma ánizsteát főztem és nemsokára megeszem a reggelimet is. Kicsit csúsztam vele a papírforma szerint, de most érzem, hogy jóízűen meg tudom enni.

Amiket beszedünk: Emóció, humimiqum, spirualga, karotin koktél, zöld lötyi 

Ezek mellett sószappant használunk még.

Összességében: Nem érzek nagy változást a testemben, igaz eddig sem voltam nagyon fáradékony most sem vagyok az, de energikusabb sem. A bőrszárazság nálam nem jelentkezett még, inkább hidratáltabb lett. Az arcomat nem kell reggelente krémezni. Napi 2 széklet biztosan megvan, én magamtól nem is várok többet, mert nem tudok sokat enni, rosszul érezni meg nem akarom magam, hogy beerőltetem a kaját.

Remélem segítettem valamicskét, ha mást nem, megvan az érzés, hogy nem vagy egyedül. 

jó tisztulást 

Judit

Értékelés: Nincs
Zsoó's picture

Juditnak + második nap

Köszi szépen, nagyon örülök hogy írtál, tudtam hogy van még most kezdő méregtelenítő 

Na én meg mindenképp hétközben akartam elkezdeni, mert akkor fegyelmezettebb vagyok, hétvégén meg inkább elengedem magam :D 

Ma reggel még kicsit fájt a fejem, ami délutánra elmúlt. Lehet a kávé elvonási tünetek szűntek épp meg. Viszont ami most zavar, hogy fáj a fülem. Valószínűleg hétvégén fújta át a fejemet a szél, mert mindkét nap elfelejtettem vinni fülmelegítőt-kapucnit, és sajnos elég hideg van mostanság.  Tegnap nem fájt, csak éreztem, ma picit viszont jobban. Hát remélem nem leszek beteg, 1 éve kaptam el valami náthafélét utoljára, ha meg most is elkapok valamit a végén a léböjtöt el kell halasztanom amit nagyon nem szeretnék. Lehet hogy most gyengébb is vagyok azért nem akar elmúlni? Nem csattanok ki az energiától, sőt inkább fáradtabb vagyok és ma sem volt kedvem elmenni edzésre vagy legalább szaunázni. Ma fülgyertáztam is, de nem vettem észre hogy segített volna. 

Széklet ma már volt, 2 ami már elfogadható és 3x minimális. Folyadék nekem sem tűnik fel, kb 4-5 liter között ihattam.  Ma több teát, mert a fülem miatt inkább a meleget kívántam. 

Én a következőket szedem: Emóció, szőlőmag őrlemény, goji lé, huminiqum, méz szűzbogánccsal, plusz ragasztom a tapaszt. Később jön nyírvíz, ojibwa tea, cordyceps, mézrost

Üdv, Zsoo

Értékelés: Nincs
Zsoó's picture

Méregtelenítésem első napja - április 16

Ha valaki szintén ma kezdte, légyszi írjon :) Olyan kevés a hozzászólás mostanában a méregtelenítésről hogy tök egyedül érzem magam. Pár napja küldtem egy hozzászólást (a tervekről), de nem láttam hogy megjelent volna. 

Csak este akartam írni, de valahogy most lett kedvem hozzá. Reggel jó sokat pepecselhettem az előkészületekkel, mert mire megittam mindent és folytatni a készülődést, addigra 3/4 9 volt (8-kor ébredtem, 8:05 körül másztam ki az ágyból), pedig siettem és fejben már előtte lezongoráztam csomó mindent. Turmix szerintem finom volt, nem volt gond meginni. Viszont utána a tea már nehezebb volt, addigra éreztem, hogy túl sok a folyadék. 2 csésze kb fél liter igaz? Mert kb annyit ittam. 

Betekertem munkába, 9:30-ra beértem, 9:40 körül megettem a kolláthot amit tegnap előkészítettem.  Utána ittam kb 3 deci cseresznyelét vízzel higítva, plusz kb 2 deci vizet az útifűmaghéjjal. Tízóraira egy kis maradék kolláthot ettem (almával, aszalt barackkal). Később zöldséglé 2,5 deci és valami zöld lötyihez nagyon hasonló por vízzel (2,5 deci, szekrényben ült már vagy 2 éve, gondoltam most elfogyasztom). Délben már nagyon hiányzott valami "sós" kaja, mert eddig szinte csak édeset ettem. De 3/4 2-kor ettem csak meg az ebédet, ami falafel volt, valami padlizsános-szezámos szósszal és salátával. Finom volt. Most kb itt tartok, csináltam egy zöld teát, mert azt kívántam, nem a gyümölcslevet. Találtam a bioboltban kókusztej joghurtot, gondoltam megeszem most desszertnek egy részét, de egyelőre nem ettem belőle, mert a falafel eltelített. Amúgy megszagoltam és szerintem fini lesz. Valami új termék lehet mert eddig nem láttam. Tápióka liszttel van sűrűsítve, xilitollal édesítve és van hozzá csak gyümölcsből álló valami szósz. Tejtermék mentes és drága.

Van egy kis fejfájásom, talán mert nem ittam ma kávét, vagy mert az utóbbi 2 napban kifújta a szél a fejemet. 

De ami picit aggaszt, hogy ma még nem volt székletem. Utóbbi időben simán volt napi 2, abból az első reggeli után szinte mindig. Ehhez képest ma semmi még. Nekem ez eléggé gyenge pontom, és nagyon nem szeretem ha nem akar kijönni aminek ki kéne, na. Meg elvileg emiatt is csinálom a kúrát, volt egy időszakom amikor a tibeti jóga és keserűsós májtisztítás után nagyon rossz lett az emésztésem. Ekkor egy számomra már zavaró úszógumit növesztettem, gondolom a salakanyagok, amit most elvileg kipucolnék :D Közben beszedtem egy New Chapter All florát ami úgy tűnik rendbetett nagyjából.  

A hasam ma bugyog kicsit, puffadozik, de ez valószínűleg normális mert nem így szoktam táplálkozni meg nem iszom zöldség-gyümölcsleveket meg ilyen sokat általában.  

Munkanapom egyelőre nyugis, tudok figyelni az enni-innivalókra. Egyik kollégám nagyon érdeklődött hogy mik ezek, így adtam neki a zöldséglevemből és a szűzbogáncsos mézből :D Ízlett neki. Ő amúgy nem eszik minden vacakot össze, de lehet közrejátszik, hogy migrénje van és ha elmegy nyaralni, vagy akár 1-2 nap mászkálás ami éttermezéssel-sörözéssel telik (mértékkel), utána 2-3 napig rosszul van. Legutóbb vért is hányt, így a doki eltiltotta mindenféle finomított kajától, alkoholtól, sajttól. Azóta nem jött elő neki (ha van ezzel a migrénes dologgal kapcsolatban ötletetek annak is örülnék). 

Lenne 1-2 kérdésem még:

- ha van valakinek ötlete széklet ügyben akkor légyszi  ossza meg. Kávé nélkül elvoltam ma, de nekem olyan érzésem van, hogy a kávé segített a reggeli wc-zésnél eddig (tehéntejjel ittam).
- A reggeli kolláth-kása-zöldsaláta mennyire kötelező? Lehet néha-néha gluténmentes kenyeret enni pl hummusszal, salátával (lehet kapni hajdina-köles kenyeret, illetve barnarizsest és én a kenyér-humusz-salátához vagyok szokva)? Illetve gluténmentes tésztát (pl barna rizstészta, hajdinatészta) ebédre? Ha nem javasolt akkor miért?  

Egy kis bíztatás jól jönne :) Azt hiszem kimegyek kicsit sétálni a parkba, csak nagyon hideg van.

Köszönöm előre is. Ez hosszú lett, bocsánat érte. 

Zsoo

Értékelés: Nincs

Tapasztalat, hold, menstruáció

Sziasztok, én is elkezdtem a kúrát 11-én. Már az első héten pozitív változásokat tapasztaltam: az ekcémán elkezdett halványodi, az emésztésem - ami már tropa volt - nagyon sokat javult és a napi 3 székletet is sikerült 1-2szer elérnem. (Emóciót a kúra előtt kezdtem inni plusz több zöldség, gyümölcs.) Több volt az energiám és nagyon jól reagált a szervezetem az állati fehérjék megvonására, mintha fellélegzett volna az emésztőrendszerem (micsoda hasonlat, lélegző emésztőrendszer  )

Azért múlt időben írtam, mert 2 napra abbahagytam vagyis bűnözések miatt a mait számolom első napnak. Nem volt okos dolog, de most emiatt nem akarom magam ostorozni. Az ekcémám felerősödött megint - 1 nap alatt.

No de levonva a tanulságot  most már nagyobb kitartással tudom magam belevetni a kúrába. A felvezető részt többre terveztem mint egy hét, a széklet és a bizonytalan kezdés miatt.

Összeségében: máris nagyon hasznosnak érzem, remélm több problémán is segít idővel (az életmódváltás is)

Fogamzásgátlót nem szedtem de a kamaszkorom antidepresszánsokkal indult, úgyhogy nagyon várom már a gotu kola növényből készült kapszulát, remélem lesz, ha nem is áprilisban de hamarosan - a stresszoldó hatása miatt is.

Még annyi kérdésem lenne, hogy a léböjt szakaszt is érdemesebb fogyó hold alatt végezni? Én még a következő telihold előtt csinálom, de azért remélem hatásos lesz így is. A másik pedig hogy Varga Nikoletta írta valahol, hogy menstruáció lezajlása után lesz jobb elkezdeni a kúrát. Ezek szerint a lébőjtöt is érdemes még menszesz előtt? (Én alapból azt hittem, hogy pont hogy segítik a mérgek kiürülését is a piros napok)

Nagyon izgalmas és szerintem a kezdő életmódváltóknak ez kicsit olyan mint egy beavatás ahol Vali a főpapnő - aki papnőivel együtt segít belépni az egészség templomába (huhú, úgy látszik ma szeretem a hasonlatokat  nézzétek el nekem)

További kellemes méregtelenítést az áprilisi csapatnak  

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Hold, menzesz

Kedves Chija!

A kezdés (akár a méregtelenítés első napjáról, akár a léböjt kitűzött napjáról légyen szó) időpontjához azt vegyük figyelembe, hogy milyen testi-lelki harmóniában állunk Önmagunkkal, a Hold és a "többi" tényező csak pluszban rásegíthet az eredményesebb tisztulásra, de ne ezek legyen az elsődleges szempontok!

A menstruáció időpontjára is igaz. Személy szerint én azért gondolom, hogy ajánlatos a menzesz után kezdeni, mert ilyenkor frissül vérünk, tehát már elindult szervezetünkben a méregtelenítés - egy "szinten"... A méregtelenítést is ajánlatos vértisztító növényekkel/gyógyteákkal kezdeni, aztán következik a vesetisztító, majd a májtisztító növények, majd utána felváltva fogyasztjuk őket. ... Ahogy a Vali által leírtakban is szerepel...

Örömmel olvastam pozitív tapasztalásaidat és kívánom Neked, hogy mindig "lélegezzen az emésztőrendszered"!

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Pitta Dosha's picture

Ki méregtelenít még Zsoóval?

Szia, én 7én kezdtem a méregtelenítést, ma fejezem be a léböjtöt. Vannak még páran akik most csinálják, nézd végig a napló alatti hozzászólásokat!

Éppen most írtam meg egy léböjt összegző hozzászólást, amiben leírtam, hogy az eleje nekem is sokkal nehezebb volt! Első nap nekem sem úgy jött, akkor és annyi mint akár normál esetben szokott...Valószínű, ez attól is van (én erre gondoltam), hogy annyira koncentrálunk a feladatra, az újdonságra, a sok új dologra, beszedni valóra, infóra...Nálam 2-3 nap alatt normalizálódott a helyzet.

Én sem mindig kását reggeliztem, mert nekem is túl édes lenne így a délelőtt, első étkezésnek inkább a sósat kedvelem. Zöldségpástétomokat, krémeket készítettem, és rizspuffancsal, meg friss zöldségekkel fogyasztottam el.

A gyomrom nekem is kurtyogott, morgott az első pár napban. Émelyegtem, nem voltam túl jó passzban. Kb. a 3.-4. napra elmúlt, valószínű, megszokta a szervezetem az új felállást, a több folyadékot, stb. Szerencsére én a húsvéti hosszúhétvégén álltam neki, volt 3 napom megszokni az új helyzetet otthon.

Szerintem gluténmentes tészta fogyasztható! Én is vettem rizs, illetve kukorica tésztát az Ázsia Boltban a budapesti Csarnok mellett. Ott ezerféle izgi dolgot be tudsz szerezni. Én például nagyon szeretem a sült zöldséges rizstésztát.

Kitartás, egyre könnyebb lesz! :)

Értékelés: Nincs
Zsoó's picture

Pitta Doshának válasz

Köszi szépen a válaszodat. Az összes méregtelenítős hozzászólást olvasom, szerintem amúgy el sem kezdtem volna, mikor először olvastam a kúrát, kerekedtek nagyra a szemeim :) csak próbáltam még olyan embereket "szerezni", akik pont akkor kezdték mint én (vagy kb akkor). Te már tapasztalt vagy, hiszen 7-én kezdted :D 

Amúgy ugyanezek nálam is kb, most vagyok a 3. napon és eddig 4x voltam nagy wc-n (dél van). Nem emlékszem utoljára mikor volt olyan, hogy a víz megivása után már mentem, vagy reggel ébredés után. 

A fülem még mindig fáj, ugyanannyira mint tegnap, nem vészes amúgy. Remélem ez is csak a méregtelenítés mellékhatása, és a léböjtig elmúlik.  Amúgy én már csináltam átfogó méregtelenítést 2009-ben és 2010-ben. 

Köszi a boltot, de Angliából nyomom, szerencsére sokminden kapható, nyilván a kötelező beszedőket otthonról szereztem be. Én is szeretem a zöldséges tésztákat, remélem a szója szósz vagy teriyaki szósz mehet (bio, ill gmo, cukor, adalékmentes természetesen), mert a kúrában az van, hogy szóját tilos, de a végén choxot is lehet, szóval remélem nem gond. Sőt, miso levest is szívesen ennék. A currys zöldségek barnarizzsel is bejönnek, de ezt lusta módon boltból veszem. Tegnap lencsefőzeléket csináltam, hozzá falafel golyókat fogok enni ebédre. 

Vettem én is pufi barnarizst, lehet holnap valami zöldséges kencét teszek rá, csak hogy ne legyen mindig egyhangú. Amúgy a kását is kezdem megszokni. Finomabb, mint a kolláth. A 3 fokhagyma már sok, büfögöm fel, talán most már tudok beszélgetni a kollégákkal 

Üdv,

Zsoo 

 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Hajrá Zsoo!

Szia Zsoo!

Örülök, hogy Te is elkezdted, nagyon gondolok Rád :)

A székletprobléma előfordul, ha hirtelen nagy változáson esik az ember(lánya), adj magadnak egy kis időt!

A reggeli kását nem igazán kellene mással helyettesíteni, hogy biztosan bekerüljön a megfelelő mennyiségű rostanyag a reggel folyamán, de napközben gluténmentes "egyéb" termékeket fogyaszthatsz :)

Niki

Értékelés: Nincs
Zsoó's picture

Köszi Niki :)

Nagyon örültem, hogy írtál :) Te is nemsoká kezded a kúrát igaz?

Délután a séta után végül voltam wc-n 3x de gondolom a félbogyó és hasonló nem nevezhető székletnek. Este sikerült valamit produkálni, de annak is más állaga volt. Biztos a nagy változástól van, főleg az utóbbi időben több húst is ettem mint szoktam mert nagyon nem szeretek kidobni kaját és még meg kellett ennem a kúra előtt ami van. Fejem hol fáj, hol nem, de nagyon minimális. Egyébként fura, de reggel a 1,5 liter lé után 1 órával mentem csak többször pisilni mint szoktam, délután már nem, pedig este 6-ig 4 litert megittam összesen. 1 litert még pluszban este, nemrég ittam teát. Most már nem iszom, így remélem nem kelek fel éjszaka :)  (hoppá most jut eszembe, hogy még 1 kupica emóció hátravan :D).

Ja, ez a kókuszos joghurt isteni finom volt. Uzsonnára be is pakoltam a 250 grammot. Egyelőre van étvágyam, igaz egyszerre nem eszem dugig magam, de ment mint a csecsemőknek, 2-3 óránként.

Akkor reggel marad a kása, de azért jó, hogy a kenyér utáni vágyamat csillapíthatom akár este is és a tészta sem bűn.

Üdv, Zsoo 

Értékelés: Nincs

méregtelenítés

Kérlek Titeket Vali méregtelenítését tegyétek ki a főoldalra valami cimke alá, hogyha ősszel, vagy máskor akarja valaki megcsinálni, megtalálja az oldalon, mert nehéz lesz utána kutakodni. Vagy csak én gondolom úgy?

Zsuzsa

Értékelés: Nincs

Menü átrendezése

Hamarosan át lesz rendezve a jobb oldalon található menüsor, szépen témákra osztva és oda tervezzük a méregtelenítést, így mindenki könnyen meg fogja találni! Köszönjük az ötletet!

Értékelés: Nincs
Pitta Dosha's picture

Méregtelenítés: Mit szabad? Nem szabad?

Még mindig kérdések...

Újra elolvastam, átrágtam magamat a Máj-, epe-, béltisztítós részletes leíráson, de pár dolog még nem világos.

Állati fehérje a kúra első 4hetébben nem fogyasztható - Tojás sem?

Fermentált tejtermék (BIO) módjával fogyasztható - Ez alatt joghurt, kefír értendő?

(Nem azért mert nagyon hiányoznának, csak hogy tudjam, kerülni kell e ezeket.)

A hozzászólásokból számomra az derül ki, hogy mézzel édesíteni sem szabad(?) Mézes almarostot a kúra kiegészítőjeként viszont ajánljátok, tehát azért gondolom, napi 2-3 teáskanálnyi méz még belefér, ugye? 

A kúra első szakasza (tehát rákészítő étkezés) alatt sok zöldség ill. gyümölcslevet írtok (almalé, stb) napközbeni fogyasztásra. Ezek helyettesíthetők pl.gyógyteával, lapachóval vagy feltétlenül ragaszkodjunk a megadott mennyiségű zöldség- és gyümölcslé elfogyasztásához? Én (általában is) jobban kívánom a teákat, vizet...

Húsvét előtt szeretnék belevágni, de a folyadékmennyiséghez addig szép lassan szeretném hozzászoktatni magamat.

Köszi előre is a tippeket!

 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Méregtelenítés

Igen, a tojás is állati fehérjének minősül, jobb kerülni az első időszakban.

Igen, jól érted :)

A mézes almarostnál a fermentációt méz segítségével indítják el, de ezeket a benne található bacik "megeszik és átalakítják"... igyekezz kerülni a mézet.

Ez a kúra a zöldség- és gyümölcslevekre épül. Persze, fogyaszthatsz teát és vizet "helyettük", csak akkor érdemes tanácsot kérni, hogy mivel és miképpen válthatod ki szerepüket. (tehát abban az esetben egy teljesen más kúrát végeznél)

Kellemes méregtelenítést, jó egészséget kívánok,

Niki

Értékelés: Nincs
Pitta Dosha's picture

levek helyett tea

Köszönöm a részletes és türelmes válaszokat! 

Nem váltom ki akkor a leveket teával, mert ötletem sincs hogyan nézne ki az a kúra, ezt viszont tudom veletek együtt csinálni  

Sok szépet nektek is! 

Értékelés: Nincs
csaga-csiga's picture

méregtelenítés

Én már három hete elkezdtem a méregtelenítést - azaz amit annak gondoltam az én értelmezésemben. Menet közben réjöttem, hogy korántsem tartom a kúrát, mert reggel megittam  a vizet, majd a turmixot, és kihagytam minden károsat, de a teaivás meg levek helyett sima vizet ittam (mennyiségileg megvolt), illetve nem volt meg a napi 5 étkezésem sem.

Viszont ez a három hét nagyon jó volt arra, hogy tapasztalatot, rutint szerezzek, és már ne egy lapról kelljen leolvasni, hogy mi is megy a turmixba, meg hogy azután mit kell enni, hanem tudjam fejből.

Mostantól rákapcsoltam az "igazi" kúrára. Továbbra is puffadok viszont, de ez gondolom, lassan rendeződik.

Értékelés: Nincs Átlag: 3.3 (3 votes)
csaga-csiga's picture

gyomorfájás a turmix után

Már négy hete iszom a turmixot, léböjtöt még nem csináltam, mert továbbra is elég kaotikusan csinálom, nem sikerült az elképzelt rendszerességet beállítanom. A reggeli munkába menésem is különböző időpontokban történik, van, hogy 7-re, van, hogy 11-re vagy 9-re, szóval nem egységes. Az útifűmaghéjról pl rendszersen elfelejtkezem, nem vagyok képes tízóraizni meg uzsonnázni, csak 3 étkezésem van, és a gyömülcs-zöldségleveket sem váltogatom előírásszerűen (de azért iszom őket). A teák is csak a polcon állnak, vizet viszont iszom eleget. A napi székletmennyiség minimum 1, maximum 4, de az már hasmenés, ez megint attól függ, mit eszem, illetve hogy otthon vagyok-e vagy utazom (a hétvégéim mindig utazással telnek). Továbbá puffadok.

Egy kicsit bosszant, hogy nem vagyok képes erre a rendszerességre.

A konkrét gondom most az, hogy kb egy hete komolyan fáj a gyomrom időnként, az utóbbi pár napban meg beállt a reggeli turmix után. Ha iszom rá Emóciót, 5 perc alatt megszűnik, de másnap reggel ugyanez van. Nem tudom, folytassam-e? 

Értékelés: Nincs

Írj programot!

Így első ránézésre a stressz és a rendszertelenség lehet a fő bűnös... Már régóta egészségesen étkezel ha jól tudom. Tehát ezzel nincs nagy gond.

Javaslom, hogy egy nyugodt időpontban ülj le és írj egy tervet az egészről! Mindegy mikor mész munkába, reggel kelj ugyanabban az időben. Ekkor meg tudod inni a vizet, majd a turmixot. A reggelit pedig ha otthon vagy még fogyaszd el, ha menned kell, akkor vidd magaddal és munkaszünetben edd meg. A teát is megfőzhetnéd reggel, beletöltöd valami tartóba és vidd magaddal, így a vizen kívül tudod azt is iszogatni.

A beszedni valók legyenek szem előtt, esetleg arról is írhatnál egy listát, hogy mit mikor kellene bevenni.

Reggel és este is végezz hasi légzést hanyatt fekve, teljesen megnyugtat. Vagy ha több időd van, akkor jógázz vagy tornázz! Gyere el felénk és beszélgessünk egy jót!

Értékelés: Nincs
csaga-csiga's picture

Drága Tünde!

Hát igen, a stressz, az megvan. Költözés, szakítás után állok és az abból való lábadozásban. Közben szakítanak ezerfelé. Nem erősségem a kibeszélés sem, így magamban őrlöm a dolgokat, ezt érzi a gyomrom. Múlt héten elkezdtem újra fitnessezni meg szaunázni, ez nagyon jól esik.

Köszönöm az ötleteket, megfogadom őket és kösz a meghívást.

csaga

Értékelés: Nincs

Bizonytalan vagyok

Sziasztok!

 

Pár nappal elcsúsztatva, tegnap (március 12.) én is belefogtam A méregtelenítésbe.

Kívülről olvasva mások mosolygós beszámolóit olyan könnyednek és természetesnek tűnt, de valójában, legalábbis nekem, korántsem az.

A székletürítéssel „semmi baj”, már az első nap négyszer voltam, a második nap kezdetén már négy látogatáson túl  vagyok. Mégis, szinte folyamatos puffadást, feszülést érzek a gyomromban. A reggeli turmix és utána a fél liter tea pedig egyenesen kikészít. Ma munkába menet eszembe jutott, hogy leszállok a vonatról és haza megyek. Szerencsére nem adtam fel ilyen könnyen és túljutottam a holtponton.

A másik nagy gondom a zöldség lé készítése. Centrifugám nincs, ezért a zöldségek vizes turmixával próbálkoztam. De egyszerűen nincs az a víz, amit magukba ne szívnának a rostok, és a léből püré lesz, mire fogyasztásra kerülne. Sajnos ma, a kúra második napján ezért csak gyümölcs levem vés gyógyteám van. :(

És a harmadik problémám, a félelem attól, hogy rosszul csinálom. Az előbb említett zöldség lé kérdés, vagy az, hogy tegnap jóval később sikerült vacsoráznom, mint terveztem és mint az ütemterv előírta, hogy reggelente baba kását eszem, mert ezt vagyok képes besűríteni a reggelembe,  hogy csak 5 dkg csírát tudtam megenni vacsorára, vagy hogy a reggeli turmixot nem bírom 3 percen belül meginni. (Egész almát teszek bele és nem alma lét, ettől nagyon pürés lesz, és ez megnehezíti.)

Aztán ezt az egészet ma reggel tovább fokozta egy kolléganőm, aki azt mondta, hogy bélmosás nélkül semmit nem ér, amit csinálok. Ezalatt ő azt értette, hogy 6 liter sós vizet kell meginni rövid időn belül bizonyos jóga gyakorlatok között. (Santyapraksálana, egyéni jógikus tisztítókúra). Igen, jól látjátok, könnyen befolyásolható vagyok. :S

 

Kitartok, csak szeretném jól csinálni.

 

Ui.: Már értem, hogy a Huminiqumból miért van és miért drágább a kapszulás forma... :)

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (3 votes)
Antal Vali's picture

Ágnes, miért félsz?

A soraidból más sem árad, csak a rettegés, és azoknak a momentumoknak a megragadása, amelyek negatívak! Ereszd el a rossz gondolatokat, ne pedig generáld! Ne megfelelni akarj valakinek, vagy akár egy kúrának, hanem figyeld magad, tapasztalj, és elsősorban magadnak akarj megfelelni.

Még szinte el sem kezdted a kúrát, már attól félsz, hogy mi lesz, ha megcsúszol az uzsonnával, vagy a levekkel... Ágnes, miért félsz?

Ez a kúra nem mumus, jót akar neked, és szeret Téged. Szeresd Te is őt, és ne a kúra apró kellemetlenségeiben keresd a kapaszkodót, hogy kifogásokat találj, hogy miért nem jó ez neked, és "kényszereket" generálj magadnak.

Mellesleg itt vagyunk több százan, akik segítünk, és fogjuk a kezedet, ha kell.

Kezdjük csak szépen sorjában megoldani a problémákat:

  1. A kezdeti puffadás teljesen természetes dolog azoknál, akik még soha életben nem ittak egyszerre ennyi növényt. Szép lassan el fog majd múlni. Ne aggódj tőle, hanem vonulj félre, és büfizz és szellents jó nagyokat, mert az egészséges, és segíteni fog a problémán.
  2. Mivel ez egy LÉböjtön alapuló tisztító kúra, fontos lenne, hogy LÉ jusson a szervezetedbe, és ne püré, mert attól csak még jobban fogsz puffadni, ráadásul nem fog alaposan pucolni. Gondolj bele, mit érne a nagymosás víz nélkül? Én sem érek rá minden nap centrifugázgatni, viszont lehet kapni kiváló bio zöldségleveket nem egész 400 Ft-ért az A..i-ban és a S..r-ban is (sárgarépa, káposzta, cékla, vegyes zöldség). Fontos lenne csak a LÉ a közérzeted miatt is! Ugyanis a turmixolással nem jutsz hozzá a züldség valódi levéhez, csak némi ázalékhoz, meg a rostokhoz, amitől csak még jobban fogsz puffagni!
  3. Ne félj! Ha olvasod a beszámolóimat. akkor láthatod, hogy nekem is van olyan nap, amikor későbbre vagy éppen előbbre tolódnak dolgok. ÉS????? Oda is van írva a táblázatba. hogy az időpomtok hozzávetőlegesek, és csak a miheztartás végett tüntettem fel őket. Nem félni kell a szabályoktól, hanem alkotni kell őket. Többek közt jó lenne már az emberekből ezt a félelmet is kiméregteleníteni, hogy engedjük "beszabályoztatni" magunkat, majd utána egész életünkben rettegünk a szabályoktól. Tudod, mi történik akkor, ha csak 5 dkg csírát tudsz megenni vacsorára? Hát az, hogy másnap kevesebb lesz a székleted mennyisége. ÉS????? KI nem [email protected] le?
  4. Reggeli turmix: Ha nem tudod 3 percen belül meginni, akkor idd meg 4 percen belül. Egyébként honnan tudod, hogy nem tudod 3 percen belül meginni? MÉrted? Én sosem szoktam mérni... Csak úgy iszom. Ágnes! Ne gyárts ezzel a méricskézéssel újabb félelmeket és megfelelési kényszereket magadnak! Nem gyárt eleget a munkahelyed és az élet enélkül is? A kúra menetében azért tartottuk fontosnak megjegyezni, hogy 3 percen belül, hogy nehogy azt higyjék, hogy kötelező egyszerre lehajtani, de azt se higyjék, hogy el lehet kortyolgatni egy délelőttön keresztül... Mellesleg persze, hogy nehéz meginni, ha nincs benne elég LÉ! Ne egész almát tegyél bele, mert az megnehezíti nem csak a lenyelését, hanem a feldolgozását is. Ráadásul 2,5 dl almalé kinyeréséhez legalább 4 almát bele kéne tenned! Ácsi, az rengeteg! KÉrlek, szerezz be levet. A jó minőségű leveket már meg lehet kapni olyan áron, hogy szinte olcsóbb, mint megvenni az almát és lecentrifugárni, vagy kipréselni! Ráadásul, ha leveket használsz, akkor hamarabb el is készülsz a turmixszal, és sokkal kevesebb mellékhatása lesz az ivásának!
  5. A kolléganődet meg csókoltatjuk! Mi ő, méregtelenítési szakember? Hidd el, hogy ezt a kúrát olyan nemzetközileg is elismert szakemberek állították össze, hogy nem teszel rosszat vele magadnak. A bélmosás - főleg ezek az egynapos gyors bélmosások - tönkretehetik a bélflórát. Ha legalább 10 éve jógi lennél, és úgy is élnél, és úgy is táplálkoznál, mint a jógik, akkor azt mondanám, hogy bátran vágj bele! Ugyanis ezek a kúrták nagyon jók, de nem mindenkinek! Ráadásul nagyon leterhelik a vesét...
  6. NO PARA! 

Ébresztő Ágnes asszony! Sutba a félelmekkel, sutba az okoskodó kolléganőkkel, sutba a hülye főnökökkel, sutba a kételkedő és értetlen családdal és barátokkal!

EZ A KÚRA RÓLAD SZÓL, ÉS NEM RÓLUK!

ITT TE VAGY A FŐSZEREPLŐ!

ITT CSAK A TE VÉLEMÉNYED SZÁMÍT!

ITT TE ALKOTOD A SAJÁT SZABÁLYAIDAT!

ITT TE VAGY A FŐNÖK!

Értékelés: Nincs Átlag: 4.6 (13 votes)
csaga-csiga's picture

nekem is erre volt szükségem

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Levek és víz a kúra alatt

Az gond, ha én nagyrészt vizet iszok? Ezt kívánom... Megvan a napi 5x egyszerre fél liter, tehát lemegy az a mennyiség, amit egyszerre kell meginni. Minden nap van gyümi vagy zöldség lé is, vagy mindkettő, de csak 1-2 alkalommal. A vizet kívánom. Ez az "átmosáshoz" kell, ugye? A leveket a léböjtre biztosan jobban fogom kívánni, de most inkább a vizet. (Ezen kívül sokat kívánok is napközben... de a fél literek megvannak)

Jó látni, hogy neked is szétcsúsznak a napok :-) Akárkiét olvasom, nem tudom másolni, és nem is akarom. Nem vagyunk egyformák, nem is ugyaz a beszedni valónk. De jó látni, hogy van, hogy kettőkor ebédelsz és későn vacsizol. Tegnap nekem is elcsúszott, de így jött ki :-)

A méz megengedett? Egyik nap lement 2 teáskanál, nem voltam biztos benne, hogy lehet-e. Ez a menyiség nem árt, de ezt a kúra végéig hanyagoljam, ugye? (Bár az édeset sem kívánom, csak a diós-almás-répás keverékem valahogy magához hívta a mézet is :-D)

Fermentált tejtermékből van "limit"? A glutént illik ugyebár kerülni, de arról volt szó, hogy heti 1-2 alkalommal a tk. belefér. A tejterméknél is van ilyen határ-féle, vagy kis mennyiségben mehet? 

Köszi :-)))

Tetszett, amit a lelki dolgokról az előadáson mondtál, ma épp a konyhát rámolom, mert már elegem van hogy nem férek el benne. Csak elfáradtam, leültem a gép elé picit :-) Holnap meg a nappalit tologatjuk át :-)

Hajrá mindenki!

Értékelés: Nincs

Igyál vizet!

Igyál annyi vizet, amennyi jól esik! A léböjtnél viszont nagyon fontos mind a gyümölcslé, zöldséglé és a kálium-leves is! A mézet hanyagold!

A fermentált tejtermék mindenképpen legyen BIO, hogy a kúra közben ne kerüljön újabb adag műhormon, gyógyszermaradvány, vegyszer a szervetedbe! A tejterméket ne vidd túlzásba, a léböjt rész alatt nem lehet! Szerintem Te nagyon is jól tudod mit kell tenni!

Biztos szép lesz a nappali holnap ilyenkorra már, Neked is hajrá!

Értékelés: Nincs

Köszi Tünde!

Szuper, megnyugtattál, köszönöm!

Hát, a nappali romokban :-DDD De a konyha átszervezésre került. ma kaptam is bele új tortaformát, nem tudom mikor kerül elő ;-))) 

Tegnap próbaképp felhigítottam a gyümilevet vízzel, hát, még így is tökéletes. Így még kiadósabb az a nagy doboz... A böjtre mindenképp azokat vetem be, szerintem azt nem bírnám a vízzel. Hétfőn kezdek, izgulok, de várom már nagyon!

Szép Hétvégét, köszönöm a segítséget. 

A kúra után biztosan találkozunk, bár egyelőre nem rosszabb az arcom, mint volt, de ami késik... ;-)

Értékelés: Nincs

Erre volt szükségem

Kedves Vali,

Köszönöm szépen támogató soraidat!

Igen, rám általában véve eléggé jellemző az elvárásoknak való megfelelni akarás. (Eltaláltad, mérem az időt turmix ivás közben... ) És tudom, hogy a válaszodban leírtakat már sokszor a szánkba rágtátok, de így egyben, nekem célozva helyre tett és jót tett.

Köszönöm, hogy vagytok és hogy nem vagyok egyedül. Válaszoltok és helyreráztok :), amikor arra van szükségem!

Értékelés: Nincs Átlag: 4.7 (3 votes)

Szuper vagy Vali, és szuper vagy Ági!

Ezaz, kend nekik!

Kit érdekel mások véleménye!? Csak Te fogsz elszámolni az életeddel, senki más! Ha a kolléganőd ilyen "frankón tudja a tutit", akkor miért nem egy hegy tetején találkoztatok, ahol meditál?

Bízz magadban Ági! Meg tudod csinálni! Legyen célod ezzel a méregtelenítéssel.

És a gondolati, érzelmi nagytakarítást se felejtsd el!

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (5 votes)

Mi is elkezdtük ám a méregtelenítést...

csak nem akartam annyit internetezni, hogy minden napról részletesen beszámoljak, mert a Nagyböjti felajánlásom a kevesebb internetezés volt...... hát több-kevesebb sikerrel. Ráadásul azt hittem, hogy beszámolók "százai" fogják elözönleni a bejegyzéseket

A férjemmel már hetek óta készültünk a Kezdésre. A Nagyböjt okán nem ettem már húst, páromnak ez nem volt nagy ügy, mert vega. Az előző héten a folyadékbevitelt emeltük drasztikusan, hogy meglegyen a napi penzum.

Az igazság az, hogy mi szinte semmit nem tudtunk beszerezni a váratlan anyagi helyzetünk miatt, de elhatároztuk, hogy ha törik, ha szakad, a reggeli turmix akkor is meglesz. Lehet, hogy ezért "nem lesz olyan, meg tökéletes" meg miegyéb, de ha már nem visszük be a káros anyagot, és még rásegítünk ezzel-azzal, akkor is hatásosabb a semminél. Nagyon bízom benne, hogy napokon belül rendeződik körülöttünk a helyzet, és több terméket meg tudok majd venni.

A zöldséglével vagyok nagyobb gondban, mert elég borsosnak tartom a boltiknak az árát, de viszolygok a piaci zöldségtől is. Annyira "rákattantam", hogy méregmenteset keressek, hogy már pszichésen blokkolok minden piacit. Csak az a baj, hogy a kertben még nem terem semmi, ami valahogy érthető márciusban. Így sajnos nem iszom, csak méregtelenítő teakeveréket.

A múlt héten mind a kettőnknek megvolt a napi min.3 széklet, pedig a turmixot csak péntektől kezdtük. A turmix íze nekem egy csirkés tagine-ízéhez hasonlított, amit éveken át rendszeresen főztem. Még pénteken gondoltam is, hogy leírom ide, hogy egy ideig biztos nem fogom kívánni ezt az arab ételt... erre ma olvastam Vali bejegyzését...

Én iszonyatosan fáradt vagyok, alig bírok reggel felkeni, pedig 22.00-kor már ágyban vagyok. Azt hiszem kizökkent az is, hogy éjjel fel kell kelnem pisilni. Érdekes, hogy reggelre iszonyatosan kiszárad a szám, pedig iszunk rendesen. Lehet, hogy csak a padlófűtés...

Szóval az első nap semmi különös nem volt a fáradságot leszámítva... Viszont örülünk, hogyha nem is minden kiegészítőkkel, de legalább elkezdtük. (Azért sajnáltam...)

Értékelés: Nincs Átlag: 3.7 (3 votes)

Zöldséglé

Szia!

Én a zöldséglé kérdést dobozos bio zöldséglével oldom meg. Tudom, nem olcsó, de..., én higítom őket vízzel felesben. Akár egyharmad-kétharmad arányban is megpróbálhatod. Az A..i-ban kapható ilyen lé 7,5 dl és 400 Ft. Talán nem a legtökéletesebb, de jobb, mint a vegyszeres zöldségek. A Spórolósban is lehet kapni sajátmárkás leveket valamivel drágábban, mint az előző helyen. Talán az is jó lehet.

Üdv.: Boncsi

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (3 votes)
Sesirea's picture

gyümölcs-zöldség centrifuga

Keresgéltem a hozzászólásokban, de elkajlódtam :)
A gyümölcs zöldség leveket lehet otthon centrifugálni és azt fogyasztani? Vagy a piacon vett zöldség-gyümölcs leve nem jó erre a célra?

Értékelés: Nincs

centrifugálás

Én meg nem értem a kérdést :)

Tehát veszed a zöldséget, gyümölcsöt (lehetőleg bio, vegyszermentes) majd otthon a centrifugával kipréseled a levét.

Vagy veszel készen levet és megiszod.

Én ezt a két megoldást ismerem. Kérlek segíts ha nem így értetted!

Értékelés: Nincs
Sesirea's picture

Így már okés :)

Köszönöm Tünde! A fermentpatron alatt olvastam ezt: "A gyümölcscentrifuga ,,szétzilálja" a gyümölcsben-zöldségben található természetes, jótékony mikroorganizmusokat.", és ez zavart be egy kicsit.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Szerintem

Tündi a turmixolásra gondolt :)

Értékelés: Nincs
Sesirea's picture

Értetlenkedem

Akkor tehát cebtrifugálni szabad, turmixolni nem, vagy turmixolni igen, és centrifugálni nem, vagy mindkettő vagy egyik sem ?

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Maradok

a turmixolásnál, bár elvileg létezik olyan gyümölcscentrifuga, amely nem "zilál"... én még nem próbáltam.

Niki

Értékelés: Nincs

Családi méregtelenítés - Első nap (A Nagy Méregtelenítés)

Én már ősszel megcsináltam ezt a méregtelenítést, de nem 100%-osan. A férjem többször említette, hogy kellene neki is, főleg a gyenge szeme miatt. Volt szemtréningen, ott is nagy hangsúlyt helyeztek a méregtelenítésre. Viszont a szemturmix ivása előtt egy teljes méregtelenítést ajálottam neki. Úgyhogy belevágtunk. Szerencsére fogékony az új dolgokra, a húst már egy ideje hanyagoljuk, egy makrobiotikai tanfolyamon pedig sok új dolgot tanultam. A félelmem, hogy a férjem elég vékony alkat, hogy ne fogyjon. Hetente 3-4* fut, úgyhogy oda kell figyelni a megfelelő fehérjére is. Majd a végén meglátjuk, hogy sikerült-e.

Szóval... (készítettem egy táblázatot, amit kitettem a hűtőre, hogy tudjam, mikor mi következik, és ne felejtsem el, és a párom is nyomon tudja követni)

Reggel:

  • megittuk a pohár vizet. Sajnos a párom torka nagyon érzékeny a szobahőmérsékletű/hideg vízre, rögtön be is rekedt.
  • Elkészítettem a gyógyteát, amit a turmix után ittunk meg (Gyuri bácsi allergia teája, a párom nyáron allergiás), és megcsináltam a turmixot. 2 fokhagymával és 2 kanál olajjal indítottam. Azokat tettem bele, amik ajánlva voltak. Hát csodáltam a páromat, mert ő alapból nem iszik sokat, hogy lenyomta a 7 dl.-t a víz után.
  • Utána megittuk a teát, de ez kb. 3-4 dl volt. Ezután a mézrost, huminiqum, és a párom virágport is eszik.
  • Ezután elkészítettem a szokásos reggeli kásánkat, ez családi, mert a három lánykám is ezt eszi. Zabhelyhet főzök meg vízben, pici vaniliával és mazsolával, pici só. A tányéron ezt megcsorgatom kevés mézzel, szórók rá pirított őrölt szezámmagot és diót. Ezt rizstejjel isszuk, amit a bioboltban veszek, és finom édes is. Szóval ez volt a reggelink.
  • Én reggeli után megittam az útifűmaghéjas pohár vizet, a férjem már nem bírta.

Reggeli után elővettem a gyümölcscentrigugámat, és kétféle levet csináltam: alma-répa és alma-cékla. Ez volt a napi levünk.

10 óra körül: 5 dl alma-répalé tízórai előtt

Tízórai: a boszikonyhában van Vali ananászos-répás salija, joghurt nélkül ettük.

11.30 körül: 5 dl alma-céklalé

Az ebéd "normálisan" délben van, a párom itthon dolgozik és én is itthon vagyok. De most nem voltunk éhesek, és a párom még a délelőtti kávét sem kívánta. Úgyhogy az ebéd 2 órára csúszott.

Ebéd: Zöldséges (hagyma, répa, fehérrépa, kelkáposzta, borsó) leves kölessel. A második főtt barna rizs lencsefőzelékkel és pirított hagymával.

Uzsonna: nem voltunk éhesek, csak az ivás maradt.

Vacsi: szintén a boszikonyhában van a köleses almás süti, ami a párom számára picit ízetlen volt, de meglocsolta, narancslével.

Este még megittunk kb. 4 dl nyugtató teát (citromfűves),  mézrost, huminiqum, emoció. Én éjszakára használtam méregtelenítő talptapaszt, a férjem levette éjjel, mert "melege volt" tőle.

Az első nap tapasztalata alapján nekem a reggeli turmix nem ízlik, de szinte egy gurítással, ízlelés nélkül lenyomom. Széklet eddig is megvolt naponta 3x, ez remélem a későbbiekben sem fog gondot okozni. A sok valódi gyümölcslétől nem vagyunk éhesek, remélem nem lesz fogyás a párom részéreől miatta. Lehet hogy vízzel fogom hígítani, hogy ne legyen olyan tömény. Én próbálom teljesíteni a lé ivást, a férjemnek nem minden alkalommal sikerül. De próbálkozunk.

 

 

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (4 votes)

Első nap - A Nagy MÉregtelenítés

Halihó!

Én is belevágtam szombaton a méregtelenítésbe, bár én kevéssé voltam összeszedett mint az előttem szólók

A párom szüleihez utaztunk péntek este, mivel az nem a saját konyhánk a turmix nagy részét péntek este elkészítettem itthon:

  • fokhagyma 1db
  • gyömbér
  • grapefruit lé
  • szőlős őrlemény
  • fahéj
  • bio alma-szilva lé
  • olajak.

Mindezt betettem egy zárható shakerbe, előkészíttettem a másnapi kollath reggelit, bepakoltam 2 adag roibos teát, almarostos mézet, humit, krill bogyók és indulás.

Másnap reggel felkeltem, megittam kb. 2-3 dl vizet, lebattyogtam felöntöttem a turmixot a még hiányzó vízzel. Nem mondanám, hogy finom, de nem is rossz, csak sok. Azt hiszem kb. 5-10 percbe telt mire meg tudtam inni mindet, ezen még dolgoznom kell.

Miután megittam elkészítettem a teámat, ezzel vettem be a humit és a bogyókat, majd jött az almarostos méz.  Ez volt olyan 9 körül.

Konyhában beszélgetés közepette elkészítettem a reggelit is, almát, madulát és árpacsíra őrleményt adtam a kollath reggelimhez, közben pedig elmeséltem mi is ez, ugyanis nagy érdeklődé övezte a reggeli teendőimet. 10 körül meg is ettem a reggelimet.

Sajnos az utifűmaghéjat otthon felejtettem, így ez kimaradt, de ittam hígitott 100%os almalevet, vizet és nagyon nagyon tele voltam, így amikor 1 körül ettem (már anyukámnál aki szintén méregtelenít), inkább csak azért, hogy valami legyen bennem. Ittam egy zabkávét rizstejjel , mert egy ideje tompa fejfájást éreztem. Igyekeztem többet inni, gyakorlatilag mást nem is kívántam csak a folyadékot.

Zöldséglevet délután ittam és böjti teát is, ami nagyon finom szerintem . A fejfájásom tompult de éreztem, ha ittam egy kis teát vagy bármi egyebet jobb lett. 3 körül volt a második méz almarosttal.

Éhes egy percig sem voltam, 5 körül pedig hasmenés szerűség jött rám, gondolom ez előfordul, ettől függetlenül összesen 1 db nagydolog . Megittam 1 üveg vizet még és ettem egy kis krumplit joghurtos cuccal, aztán méz almarosstal.

Lefekvéskor tapasz és víz Emócióval. Éjjel 2 vécé látogatás, de nem nagy dolog.

Ma reggel 7-kor keltem, kipihentnek éreztem magam, pedig 10 körül feküdtem és hétközben is korán kelek, és ilyenkor ez nem jellemző. Már megvolt a turmix meg minden a reggeliig.

A kúra elkezdése előtt, már odafigyeltem, hogy megfelelően egyek és fokozatosan 3-4 l-re emeltem a folyadékbevitelt. A turmix nem a kedvencem, de iható, viszont enni nem bírok sokat. Teljesen kezdőként ezek az első tapasztalataim.

Kitartást mindenkinek!

Üdv.: Krisztina

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Köszöntünk a csapatban!

Arra nagyon figyelj, hogy egyél eleget, hiába nem vagy éhes! Nem kell sokat, csak eleget: mind az öt étkezéskor egyél egy maréknyi valamit. Az lenne az ideális, ha reggelire ennél a legtöbbet, ebédre közepes mennyiséget, és vacsorára épp hogy csak. Tudod a szabályt: "reggelizz, mint a királyok, ebédelj, mint a polgárok, vacsorázz, mint a koldusok!"

A hasmenés sima ügy. Akiknek szennyezett a bele, azoknál mindig előfordul. De majd szépen elmúlik.


Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

Táplálékkiegészítők összes mennyisége a kúra alatt

Szia Vali!

 

Megtennéd, hogy összeírod, hogy összesen hány dobozzal használtál el az egyes táplálékkiegészítőkből a kúrád alatt? Én most nem tudok csatlakozni, mert még szoptatok, de majd ha a kislányom úgy dönt, hogy már nem kér "belőlem", akkor én is megcsinálom. Mivel külföldön élek, fontos tudnom előre, hogy miből mennyit vegyek, ha megyek haza áprilisban. Köszönöm!

Móni

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Kedves Móni-mathew, én nem vagyok TE!

Úgyhogy vajmi keveset számít, hogy én miből hány dobozzal használtam el. Eleve szoptatás után más a szervezet méregtelenítési igénye, mint normál esetben. A kúrát ennek az írásnak a segítségével személyre tudod szabni magadnak. Általában mindenből egy dobozzal lesz szükséged, és azt addig kell szedni, amíg van benne. Ez alól csak az Emóció a kivétel, amit érdemes folyamatosan inni, de ha ezt nem engedheted meg magadnak, akkor a kúra alatt és utána összesen 3 hónapig javasolt a fogyasztása.

Kérlek, olvasd el a fent ajánlott írást, és ha elakadtál, akkor sikíts, segítünk!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
piruett's picture

de jó!

Nagyon örülök a beszámolónak, jó olvasni. És az is megerősítés lehet sokaknak, hogy bizony zűrös napokon sincs kibúvó! :)
Én is belevágtam - és élvezem!
Az egyetlen "nehezítés" számomra a fokhagyama-illat, amit egy kedves, de szókimondó kolléga szóvá is tett. Tulajdonképpen előre felkészültem rá és úgy éreztem, ha már úgysem leplezhetem el, az a legjobb megodás, ha inkább simán elmondom a körülöttem levőknek, akikkel épp együtt dolgozom, hogy miben mesterkedem éppen és hogy "elnézést, ha valakit zavar, de most ez van". Innentől kezdve már el is lehetett viccelni a dolgot, amit meg is tettem, hogy elvegyem a dolog élét és oldjam a feszültsége(me)t. Már nem zavar és hát gondoljanak, amit akarnak :)

Vali, lenne még néhány kérdésem.

  1. A leírtakon kívül ittál-e vizet? Kb mennyit?
  2. A sóval mennyire kell óvatosan bánni a kúra alatt?
  3. Az megevett mennyiségek vajon mennyire számítanak? Vagy inkább mennyi lenne kb. "ideális" adag? (Akkor is örülnék valami támpontnak, ha mind különbözőek vagyunk és a megevett étel mennyisége is egyéntől függ. Nekem ugyanis sajnos ez egy sarkalatos pont: hajlamos vagyok túl sokat enni, mert sajnos nem igazán érzem, mennyi az "elég"... És még ha csupa jó, egészséges és tiszta dolgot eszik is az ember, ha túl sok, az valószínűleg nem előnyös a kúra szempontjából (sem).)
  4. Az az érzésem, hogy reggeli turmixnak ideális esetben ki kellene ürülnie a gyomorból, mielőtt a reggelit megesszük, jól gondolom? Úgy érzem, ha ráeszünk, akkor nem tud olyan jól működni és hasznosulni. Nekem ez ugyanis elég sokáig tartott, a reggelit már szinte ebédként ettem meg... De ettől még a többi része simán ment, csak kicsit későbbre tolódott minden. És már az első nap megvolt "a 3".

Azoknak üzenem, akik még az erőt gyűjtögetik, hogy a kúra egyáltalán nem nehéz, sőt, tényleg élvezetes és máris érzem, hogy jót tesz!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Örülök, hogy élvezed!

Válaszolva a kérdéseidre:

  1. Igen. Nem számoltam, hogy mennyit, de ittam. Szerintem ennyi lé mellett nem volt meg az 1 liter, de közelített ahhoz...
  2. Nem kell óvatosan bánni, ha himalája sót használsz... A bolti asztalisókkal viszont vigyázz!
  3. Nem kell keveset enni. Egyél annyit, amennyi jól esik, de tartsd a mértéket, és mindig annyit egyél, hogy ne legyen túltelítetség érzésed.
  4. Igen. Az az ideális, ha a turmix és a reggeli között egyszer meglátogatjuk a vécét. De ha nem így jön össze, akkor sem kell pánikolni!

Hidd el, a léböjt részét fogod a legjobban élvezni!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
piruett's picture

Köszönöm a gyors választ

Lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan, mert a turmix után hamar elmentem wc-re mind3 nap. Én konkrétan a gyomrot értettem, ugyanis még kb 2 órával később is éreztem, hogy a ott időzik még a turmix, annak ellenére, hogy rendeset ürítettem Jó ideje odafigyelek, és egyre jobban érzem, hogy a korábban megevett ennivaló mikor hagyja el a gyomrom, mielőtt megint eszem.
Lehet, hogy túl sok olajat raktam bele, azért volt "nehéz" a gyomromnak....? Rögtön 5 evőkanállal indítottam. És 5 gerezd fokhagymával, mert a amúgyis nagy fogyasztója vagyok (csak inkább esténként  )

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

A turmix mennyisége

Szerintem inkább a mennyiségét érzed, hisz - gondolom - normális esetben nem szokott ennyi folyadék bejutni ilyen rövid idő alatt a gyomrodba. De ennek pont ez a lényege, ettől pucol.

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel