A méregtelenítés meghatározó része - amelyről kevés szó esik

Több száz emberrel találkoztam az elmúlt év során, akik részt vettek a bionom arcdiagnosztikai tanácsadáson. Volt, aki pár hete kezdett foglalkozni az egészséges életmód gondolatával, volt, aki évek óta próbálja alkalmazni életében. Szeretném mindenkinek megköszönni, aki eljött, mert megerősítette: óriási dolog, amit együtt véghezviszünk, és érdemes folytatni! Legyél nagyon büszke magadra, hogy ebben a káoszos, félrevezető utakkal teli világban mersz másfelé lépni, rögösebb úton járni! Hiszen nagy kihívás tudatos életet élni, minden körülményt mérlegre tenni, átgondolni.

A teljes tisztuláshoz nyugalomra van szükség

Tartalom:

 

Hogyan is kezdődik általában ez a folyamat?

Mozgolódni kezd belül valami, ami azt sugallja, hogy mást szeretnél, valami jobbat magadnak és a családodnak. Lehet, hogy konkrét betegségekre keresel megoldást, nem érzed jól magad a bőrödben. Egyre több cikket olvasol az egészséges életmód témakörében, baráti beszélgetéseken is sor kerül ezek kitárgyalására. Folyamatosan belebotlasz bio webáruházakba és olyan közösségekbe, ahol találsz a sajátoddal közös hangokat. Először talán megfogadod, hogy több folyadékot iszol, minden nap megeszel egy gyümölcsöt, és heti kétszer tornázni fogsz, vagy lecseréled a kozmetikumaidat...

Majd elérkezik az idő, amikor elgondolkodsz azon, vagy javaslatot kapsz rá, hogy méregteleníteni kellene.

A méregtelenítésről mindenkinek más jut az eszébe: léböjt, megvonásos diéták, gyógynövény teák fogyasztása, beöntéses kúrák, pár napos táborok, elvonulás. Itt az antalvali.com oldalon is ajánlunk egy természetgyógyász által kidolgozott, minden szervrendszerre kiható tisztító programot.

Amit mindenképpen érdemes megjegyezned: Bármilyen kúrának a sikerét az határozza meg, hogy mennyire vagy kész testben, lélekben, szellemben a VÁLTOZÁS-ra!

A kizárólag testi síkon végzett méregtelenítés fontos ugyan, de önmagában nem elég! Ha csak a szerveidet tehermentesíted, annak is van értelme, de ez szinte minden esetben csak rövid ideig tartó megkönnyebbülést fog hozni. Ráadásul a divatos, akár a bulvársajtóban is megjelentetett pár napos kúrák nem arra sarkallnak, hogy gondolkozz, hanem arra, hogy egy szenvedéssel teli pár nap után visszatérj ugyanoda, ahonnan indultál, esetleg még rosszabb állapotba. Ez hogyan zajlik a lélekben? "Megjutalmazom végre magam valami finomsággal, mert megérdemlem a szenvedés után." Gyakori tapasztalat, hogy egy átgondolatlan kúra után az egész szervezet mindent el fog követni annak érdekében, hogy visszanyerje a régi állapotot, talán még egy zsírpárnával is kiegészítve, ami megvéd a további támadások ellen. Így teljesen érvénytelenné válik az eredeti cél. Ezek a kúrák nem sok mindenre jók!

Hogyan tudsz felkészülni egy átfogó, teljes tisztulásra?

Döntéseket kell hozniElső lépcső az értelem, vagyis a szellemiséged fog erre buzdítani. Belátod, hogy fizikailag szükséged van tartós megkönnyebbülésre. Nem baj, ha először csak a testedre gondolsz! Egy átgondolt, megtervezett böjt minden másnál alkalmasabb arra, hogy híd keletkezzen létünk különböző síkjai között. Aki elsősorban testét veszi célba, észre fogja venni, hogy közben szelleme is megnyílik és kitágul. A teljes testi méregtelenítés automatikusan együtt jár egyfajta lelki megtisztulással, kitisztult gondolatokkal. Hiszen a test - lélek - szellem hármasában egyik húzza a másikat. Itt fontos megjegyezni, hogy mivel a böjt párhuzamosan hat minden síkra, nem szabad nullkalóriássá tenni, mert így csak testünk szűkölködik, ruháink "tágulnak", tudatunk viszont nem.

Honnan tudhatod, ha még szellemben sem vagy teljesen felkészülve?

Előjönnek régi, megrögzött gondolatok, amik azonnal kifogást keresnek:

  • nincs rá pénzem;
  • munka mellett képtelen leszek megcsinálni;
  • biztosan rosszul fogom magam közben érezni, fájni fog a fejem, fáradt leszek, ez nem hiányzik a számtalan gond mellé;
  • megtalálnak a hiedelmek is, hiszen valahol hallottam, hogy: "a méregtelenítés veszélyes", "a méregtelenítésre semmi szükség", "úgysem tudok minden mérget kikerülni", "valamiben meg kell halni"...

Mit tehetsz, ha magadra ismertél az imént? Beszélgess magaddal őszintén! Csak te tudod a választ arra, hogy miért kifogást, és miért nem megoldást keresel! Hidd el, szinte mindenkiben felmerülnek kétségek, esetleg félelmek, ez teljesen természetes! Senki nem kötelezhet téged semmire! Viszont, ha hozol egy helyes döntést, akkor támogatást fogsz ebben kapni! Ha valamit nagyon fontosnak tartunk, ezzel automatikusan energiával töltjük fel. Minél többen csatlakoznak jelen esetben egy méregtelenítéshez, annál több energiája lesz, annál nagyobb erőt tudunk magunknak meríteni a nagy közös mezőből, annál sikeresebb lesz számunkra.

Eljutottál a döntésig, hogy belevágsz! Milyen kúra való Neked?

Ne kövesd el azt a hibát, hogy kőbe vésett szabályként kezelve, el nem térve attól, magadra kényszerítesz valamit! Nincs olyan étkezési rend, kúra, ami minden emberre egyformán érvényes lenne! Ezért dőlnek sorra meg a szigorú táplálkozási irányzatok is. Az emberek azért követnek pontos élet-recepteket is, mert úgy vélik, ez fog kivezetni a testi-lelki nyomorúságukból. De ez csak kellemesen helyettesíti az önálló gondolkodást és az egyéni felelősséget! Mindenkire érvényes diéta sem létezik! Ennek állandó kutatásánál sokkal fontosabb, hogy felfedezd végre a saját szervezetedet! Hogyan kapcsolódik ez a téma a böjthöz? A böjt teszi leginkább lehetővé, hogy megtaláld a magad útját!

Mindenkire érvényes diéta nam létezik

A böjtnél is be kell tartani bizonyos szabályokat, irányelveket, de ezek csak erre a különleges időszakra érvényesek, és igényed szerint, ésszerű kereteken belül eltérhetsz tőle! A böjt újból felébreszti a test és a lélek szükségletei iránti egyéni érzéket. Aki böjtöl, képessé teszi magát arra, hogy utána megérezze, mire van szüksége, és elkerülje a haszontalan, berögződött, káros szokásait.

Mivel kezdődik egy helyesen tervezett méregtelenítés?

A méregtelenítő kúra első és egyben legfontosabb része a béltisztítás. Ahogy ilyenkor eltávoznak a testi lerakódások, lelki szinten is egyre könnyebbé fog válni az elbocsátás! A görcsös ragaszkodás, állandó kapaszkodás valamibe egyre nagyobb szenvedéshez vezet. Az elbocsátás, elengedés, felszabadulás kulcsfontosságú része a fejlődésünknek. A terheinktől való megszabadulás, a terhek elbocsátása csak akkor sikerülhet, ha a test és a lélek kéz a kézben dolgozik. Könnyebben meg tudunk szabadulni problémáinktól, azaz el tudunk bocsátani rejtett lelki tartalmakat, ha párhuzamosan testi síkon is megszabadulunk a belek terheitől. Hiszen emésztetlen gondjaink testi szinten az emésztőrendszeren keresztül jelentkeznek.

A teljes tisztuláshoz nyugalomra van szükség!

Ilyenkor nem célszerű hangos zenét hallgatni, zajos társaságban lenni, ha munka mellett végzed, akkor is igyekezz magad minél jobban kivonni a forgalomból. Mivel a felvezető és levezető szakasz között van a léböjt, ebben az időszakban, ha lehet, maradj otthon. Meditálj, relaxálj, pihenj, vegyél sós fürdőt, párologtass illóolajokat magad körül, sétálj friss levegőn, csendesítsd el az elmédet. Ha betörtek a rossz érzések, negatív gondolatok, akkor azt ne nyomd el! Ha kell, akkor sírj, beszélgess egy jó baráttal, elemezd ki a lelkiállapotodat a felszínre került érzéseid alapján!

Minden igazi méregtelenítéshez idő kell. Mire használhatod ezt a különleges időszakot?

Ezt ideálisan arra is fordíthatod, hogy kérdéseket tegyél fel, és tudatosan irányítva megváltoztasd az életedet! Azzal töltöd az időd nagy részét, amit szeretsz, ami kielégít, ami hozzájárul fejlődésedhez, kibontakozásodhoz? Elégedett vagy, és békében élsz magaddal? A legtöbb ember sajnos elfogadja, hogy megmondják, mit gondoljon, hová menjen, mit és hogyan tegyen. Ha olyan vagy, mint az ebben az álomvilágban szédelgő emberek döntő többsége, akkor döntéseidet nem te hozod. Épp itt az ideje, hogy változtass ezen!

Mik azok a súlyos terhek, amik meggátolhatnak abban, hogy lélekben teljesen meg tudj tisztulni és változz?

A leggyakoribb lelki méreg a haragtartás, a megbántottság érzése. Ilyenkor az cipeli a terhet, az szenved, aki ilyen érzésekkel küzd, a másik félnek esze ágában sincs ezt a súlyt átvenni. Miért vinnénk mi tovább, miért hagyjuk, hogy minden lépésünkben akadályozzon? Érdemes ilyen áldozatot hozni? Addig nem tudunk teljesen megtisztulni, amíg nem tudunk irgalommal, megbocsátással gondolni mindenkire! Nem a tettére, lelkiállapotára, hanem a lényére, ÉN-jére kell így tekintenünk!

Figyeld meg egy napodat: hányszor engeded meg magadnak, hogy mérges, aggódó, bosszús legyél? Hányszor hatalmasodik el rajtad a félelem? A változtatás esélye számodra is valós lehetőség, de kell hozzá a hit, a belső késztetés. Minden vágynak végtelen számú lehetséges megoldási útja van, de csak akkor, ha megteszed hozzá azt, amire szükség van a beteljesüléséhez. Minden úgy történik körülötted, ahogy döntesz! Ha ezt átengeded másnak, a pénznek, a házastársnak, a munkaadónak, akkor ne csodálkozz, hogy csak kifogásokat fogsz találni, de megoldást nem! Minél több a negatív energia az életedben, annál határozottabban kell elszánni magad a megtisztulásra.

Szeresd önmagadAmíg a tudatban, lélekben nem bomlanak ki a csomók, berögződött sérülések, addig a testben újra és újra vissza fognak térni a nyavalyák. Vagyis a lelki mérgezést a testi fölé kellene helyezni, de legalábbis egy időben végezni! Hogyan? Egész műveltségünk belső képeken nyugszik. Ez azt jelenti, hogy képekben jelenítjük meg magunknak a történéseket. Vedd fel ilyen módon a kapcsolatot a belső hanggal, saját öngyógyító rendszereddel! Képzeld magad elé a problémádat, vedd a kezedbe, és dobd el! Egy másik, nagyszerű lehetőség a Megértés Táblázata könyv és tanfolyam, melyen keresztül könnyen megértheted a saját viselkedésedet, érzéseidet, lelkivilágodat.

Segíthet az is, ha élénkíted az energiaáramlást, hogy szabadon folyhasson, amitől biztosan jobban fogod magad érezni. Ha elzáródnak bizonyos meridiánok, zavar áll be a létfontosságú információk továbbításában. Minden olyan gyakorlat, ami ebben az értelemben is harmonizáló hatású, támogatja a salaktalanítási folyamatokat. Ilyenek a csi-kung, taj-csi, shang-gung, különböző légzőgyakorlatok, jóga, 3-1-2 meridián torna, ringó-hintázó mozdulatok.

Tehát, ha igazi méregtelenítésre, megtisztulásra vágysz, akkor a fentieket nem hagyhatod figyelmen kívül!

Nincs ilyenkor más hátra, mint döntést hozni! Kicsit másként élsz ezután, jobban odafigyelsz. Már kiengedted a szellemet a palackból, aki ezután már nem fog nyugodton hagyni! Ne ragaszkodj olyanhoz, amit már rég el kellett volna engedned! A böjt ebben is segít, hogy felismerd mik ezek: hibásan kialakított véleményed, egészségtelen táplálkozásod, lustaságod, önuralom hiányod, idejétmúlt kapcsolatok, lezárt szerelmek, fojtogató munkahely, felesleges emberi játszmák, megkövült viselkedésforma, elvétett hivatás, megszokássá alacsonyodott életvitel...

Változtass, döntsd el, hogy törődsz magaddal ezután!

Az önértékelés, önbecsülés elengedhetetlen, hogy lelkileg megtisztulj! Az összes negatív érzésnek egyetlen ellentéte van: a szeretet. Elsősorban magadat szeresd, mondd is ki hangosan minden nap! Mosolyogj, légy együttérző, segíts másokon, ne rágódj állandóan a magad baján, ne panaszkodj folyton, és kerüld, aki bele akar rángatni a saját negatív lelkivilágába! Ha nyitott és érdeklődő vagy, akkor megérkeznek hozzád a lehetőségek, amelyek közül már tudsz válogatni. Ha mogorván, lehajtott fejjel, belül bosszankodva, bánkódva közlekedsz a világban, akkor észre sem fogod venni a nagyszerű lehetőségeket! Ha emelt fővel, várakozással telve, vidáman létezel, akkor észre fogod venni a kedvedre való dolgokat!

Írd össze nyugodtan, készíts listát, amiken változtatni szeretnél a méregtelenítés után testi - szellemi - lelki értelemben! Majd kezdj neki! Sok sikert!

Sose felejtsd el, hogy minden pozitív változáshoz rengeteg segítséget fogsz kapni!

Tünde


További tartalmak a témában:

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (27 votes)

Hozzászólások

Berry Ann's picture

lélekmelengetô

Örülök, hogy olvashattam ezt a remek cikket, valóban hiánypótló, gratulálok hozzá. Volt bennem egy pici ûr ezzel a témában kapcsolatban, a sok népszerû oldalon olvasott méregtelenítô diéták után, amiket az ember arcába tolnak és csak a testrôl beszélnek benne. Sajnos hajlamos vagyok rá, hogy a berögzült szokásaimmal békében éljek, akkor is ha azok károsak, de azt hiszem eljött az ideje változtatni néhány fontos dolgon, egy kicsit jobb irányba fordulni. Lassan változok, tudom, hogy a "most felborítok mindent, ami eddig volt, és megváltoztatom az életem holnaptól", nem mûködik nálam, csak a lassú, apró lépéseket tudom befogadni, de a magam tempójában haladva elôbb utóbb elérem a célt. :) Remek, hogy ennyi motivációt kaphat az ember másoktól és azok írásaiból, amikor éppen mélyponton van és magát nem tudja ösztönözni. Szóval köszönöm. :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Ez egy fantasztikus cikk

Kedves Tunde, Ez egy fantasztikus cikk! Mikor eloszor hallottam Vali meregteleniteserol, bonyolult volt nagyon. Azota se csinaltam meg. Azota persze tobb informaciom van, tudom, hogy lehet atgondolva olcsobban is csinalni. Es semmi sem kobe vesett. Sot, azt is megkockaztatnam hogy a Bionom csapatbol lehet tobben nem csinaltak meg, mint igen.

Szoval az en vegso kovetkeztetesem az, nemsokara tervezem a meregtelenitest, de csakis magamra tervezve, nem osszehasonlitva. Jok segitsegnek, alapnak a beszamolok, de rugalmasan szabad csak csinalni.

Koszonom!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

személyre szabva

Kedves Ivett! Igen, jól látod, csakis úgy érdemes belevágni, ha egyrészt szellemileg, testileg felkészültél, másrészt képes vagy arra, hogy görcsölés nélkül tudd végigcsinálni.

Drukkolok neked, ha van kedved írd meg hogyan sikerült!

Értékelés: Nincs

Ez a cikk volt az utolsó lökés

Köszönöm szépen ezt a jól megírt cikket!

Éppen tegnap rendeltem meg  a nagy méregtelenítéshez szükséges /egy részét/ termékeket, már csak az időpontot kell kiválasztanom a kezdéshez. Régóta készülök már elvégezni, de most érkezett el az idő azt hiszem. Ez a cikk volt az utolsó lökés .

Még egyszer köszönöm az írást kedves Tünde!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

utolsó lökés :)

Szia! Köszönöm a pozitív visszajelzést! Hol tartasz? Mikor kezdted? Kíváncsi vagyok... :)

Értékelés: Nincs

utolsó lökés

Szia Tünde

Most vasárnap 14-én kezdem, már letöltöttem egy csomó receptet is, nagyon várom már, hogy elkezdhessem.Remélem a folytatást is ilyen jól élem meg

Már kipróbáltam a glutén mentes kenyér sütését is,...jó lesz az :)

A kenyeret eddig is én sütöttem, tejet azt már csak magtejet iszom  kb fél éve, cukrot pedig csak nagyon ritkán és akkor is barna cukor vagy kókuszcukor, valamint méz.

Most a méregtelenítés alatt kevés mézzel ízesíthetek?,... gondolom azért krumplit is ehetek, ha jól értelmeztem a leírásban.

Ha bármilyen kérdésem lesz, akkor írni fogok Neked.

Köszönöm az érdeklődést.

Üdv. Babi

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Méregtelenítés és a méz

Szia Barbi, ha nem vagy candidás, akkor egy kis méz simán belefér, és krumpli is fogyasztható módjával. Sok erőt Neked!:)

Értékelés: Nincs

méregtelenítés

Szia epermami!

Köszönöm a választ és remélhetőleg az erő is velem lesz

Üdv. Babi

Értékelés: Nincs
Renegát's picture

Hozzá tudna szólni valaki?

Egy érdekes cikk linkje. 

http://www.origo.hu/egeszseg/20140808-mergektol-nem-csak-a-penzunktol-szabaditanak-meg-a-detox-kurak.html

Jót tenne az emberek egészségének, ha valaki kultúráltan hozzá tudna szólni, az origón ehhez a cikkhez. (Amit én írnék, azt rögtön törölnék...)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Én már csak mosolygok az ilyen néphülyítő cikkeken...

Eleinte én is belelkesültem, és buzgón védtem a természet rendjének az igazát, de rájöttem, hogy azoknak az embereknek, akiknek az origo a "mértékadó" média, úgysem fogom megváltoztatni gyökeresen a hozzáállását. Minél inkább prédikálsz az "ilyeneknek", annál inkább ellened mennek.

Úgy gondolom, hogy aki elhiszi azt, hogy a mezőgazdasági szemétből készült ételek, a kőolajhulladékból készült kozmetikumok és gyógyszerek, a nagyvárosi levegő, az elekktroszmog nem mérgezi a testünket, az BALGA.

Mert a szervezetünk valóban képes méregteleníteni, hisz ez az öngyógyító folyamatok alapja, de normálisan, nem ekkora szennyeződés faktorra van kalibrálva a testünk. A túl sok szennyeződés pedig annyira leterheli az öngyógyító folyamatokat, hogy azoknak nincs ideje valóban öngyógyítani, ha jön a betegség. Ezért van manapság ennyi immunhiányos, allergiás, autoimmun, rákos, és egyéb civilizációs betegségben szenvedő ember.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (8 votes)
csaga-csiga's picture

hiánypótló írás!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Metodic módszerről mi a véleményetek?

Sokat keresgéltem, hogy hova is írjam a kérdésem, ha nem jó helyen van, majd átrakjátok máshova :)

Szóval régi, hűséges olvasótok és bionom-fan vagyok, de erre nem találtam még választ. Érdekes megközelítés az anyagcseretípus meghatározás, a különféle szempontok szerinti "alapanyag-szelekció". A honlapjukon elég alaposan körüljárják a témát, de nem tudom megítélni, hogy "igaz-e" vagy sem. Van benne ráció? Ti hogy látjátok?

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Táplálkozási módszerek, irányzatok - vajon követnünk kell őket?

Kedves Kirye!

Hozzám leginkább a keleti gyógyászat áll közel, ami tökéletesen összeegyeztethető a bionom élettel, életmóddal, táplálkozással.

A keleti gyógyászat úgy tartja, hogy a test három alapvető energiájára épül. Ezek sajátos kombinációja teszi minden emberi lény természetét egyedülállóvá. Harmonikus, egyensúlyi állapotukban a szervezet alappilléreit alkotják. A gyakran életnedveknek fordított három energia a szél/levegő, a tűz és (föld-)víz.
Az egészséges testben a három "életnedv/energia" egyensúlyban van, és mindegyik megfelelő arányban van jelen. Ez az egyensúly azonban meglehetősen ingatag, és bármelyik irányba való kibillenése, vagy az életnedvek rendellenes viselkedése betegséghez vezet.

Nos, ha kibillen, ha bármelyik elem túlsúlyba kerül, akkor bizony érdemes kizárni bizonyos ételcsoportokat, vagy épp valamelyiket még inkább előnyben részesíteni, egészen addig, míg helyre nem áll az egyensúly, tehát nem életünk végéig!!! Átmenetileg egy-egy táplálkozási irányzat helyes és gyógyító lehet, de figyelni kell magunkat, hogy ne essünk át a ló túloldalára és a hosszú ideig tartó helyesnek vélt táplálkozási formával jöjjön létre egy másik tünet, betegség, mert a másik elem kerül ezáltal túlsúlyba.

Anikó kolléganőm több részes blogsorozatát érdemes erről elolvasni, Családi menü tudományos megközelítésben címmel.

Ha további kérdés merül fel Benned, ne hezitálj, írj :)

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
paripa's picture

Test-lélek-szellem

Valóban, ahogy Vali is írta, zseniális ez az összefoglaló, Tündi 

Olyannyira, hogy EZT kellene a "nagytudású" berzenkedő dokiknak finoman odatolni az asztalkájukra.

Ők ugyanis kizárólag a TEST oldala felől mondják...., hát amiket szoktak. Hogy semmi szükség...., hogy többet árt, mint használ, hogy méregtelenítés nincs is, mert állandóan végzi a szervezet, nos ilyeneket. 

Én még olyan dokit, aki az EMBER hármas egységét nézné, a test - lélek - szellem fontosságát elismerné, nos, nemigen.....

A LÉLEK oldala egy kicsit már engedélyezett, mint beszámítandó dolog, de a SZELLEM, az nincs, az tilos, pedighát, van az a mondás: minden agyban dől el! (nemrég egy méhész mondta egy műsorban, pont ő allergiás lett a méhszúrásra, első döbbenet után eldöntötte, ő pedig nem! Kész, elmúlt, nincs allergia. Tessék utánacsinálni...)

Igen, ezért tetszett nagyon az írás, mert az EMBERről szól, nem a testéről csak, hanem az egészről. Mert akkor van EGÉSZség, ugye. Ha ezt az egészet szeretem, becsülöm és gondozom.

Köszönjük Tündi!

Szeretettel Adri

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)
Antal Vali's picture

Zseniális írás a méregtelenítésről!

Köszönjük Tündi!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (7 votes)

Böjtkúra leírása

Sziasztok!

Szeretnék érdeklődni, létezik-e Valinak egy komplett böljtkúrája, amit ajánlanátok. Úgy értem, ahol kb. napra lebontva le van írva hogy és mit kell összeállítani, inni-enni...stb.

Köszönöm előre is.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Léböjt kúra

Az idei léböjt táborról egy hét múlva egyenesben fogok közvetíteni, hogy mikor mit eszünk, iszunk, és hogy mit miért szedünk. Ha addig el akarnád kezdeni, akkor nézd át azokat az írásokat, amit Hajni (epermami) javasolt lentebb.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
epermami's picture

Átfogó méregtelenítés leírása, és naplózása

Szia Drnacs, az általunk ajánlott méregtelenítő kúrát ITT találod. Ha szeretnél saját tapasztalatokat is olvasni, jobban bele látni a menetébe, akkor el tudod olvasni Vali, Betty, és az én naplózásomat is.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel