Ezerféle bajra Ezerjófű...

Jó hír, hogy újra kaphatóak az Ezerjófű termékei. Ugyan még nem mind az ezerféle, csak a legnépszerűbbek, legalapvetőbbek kerültek vissza a polcra, de az úttörőket rövidesen követik a többiek is.

A hatóságok követelményeinek megfelelően már nem a bajra, problémára utalnak az elnevezések, hanem többnyire a termékre legjellemzőbb gyógynövény nevével vannak fémjelezve. Mivel nem mindenki ismeri az összes növény hatását, így az alábbi táblázattal megpróbálunk segíteni. Főleg annak segítség, aki már használta, hiszen a régi elnevezés mögött megtalálja az újat.

ezerjofu

Még egy fontos tudnivaló: Ezek a termékek már mind növényi glicerinnel, és nem alkohollal vannak tartósítva.

Ez remek hír a gyerekeknek, kismamáknak, gépkocsivezetőknek, ha eddig az alkoholtartalom miatt nem használhatták a cseppeket! 

Ez a változtatás nem sokban befolyásolja az eltarthatóságát, mert így is egy-másfél évig eláll bontatlan állapotban.

Régi elnevezés

Új elnevezés

Mire használnám

Édesgyökér tinktúra

Édesgyökér +

Köptető, nyákoldó, simaizom lazító. Ízjavító. Gyomornyálkahártya gyulladás, gyomorsavtúltengésből eredő nyálkahártyasérülések esetén nyugtató, gyulladáscsökkentő hatású lehet.

Diabetes tinktúra

Keserű uborka +

Normalizálhatja a vércukorszintet, természetesen beállítva a megfelelő értéket.

A hasnyálmirigyre nagyon jó hatással lehet.

Memória Tinktóra

Ginkgo Biloba +

Jótékony hatással van az agyi erekre.

Memóriaproblémáknál is kiválóan használható, valamint fejfájás ellen, illetve látásproblémák esetén is nagyon hatásos lehet.

Fokozza a fizikai-szellemi erőnlétet!

Echinacea tinktúra

Echinacea +

Fokozza a szervezet immunrendszerének aktivitását, növeli az ellenálló képességet a fertőzésekkel szemben.

Külsőleg alkalmazva nehezen gyógyuló sebek, fekélyek, dekubitusz, pszoriázis, ekcéma, lábszárfekély, égési és fagyási sérülések, valamint gyulladásos nyálkahártya kezelésére ecsetelő és gargarizáló szerként is alkalmazható!

A cayenne bors nagyszerű anyagcsere fokozó. Hőt gerjeszt a szervezetben, élénkíti a vérkeringést, amely hatékony a tisztuláshoz és a kiválasztáshoz.

Az Echinacea (bíbor kasvirág) plusz, cayenne-nel gazdagítva 5x hatásosabb!

Férfierő Extra tinktúra

Fűrészpálma +

potencianövelés, prosztata problémák

Máj Epe tinktúra

Máriatövis +

máj, epe regenerálása, méregtelenítés

Parazitaölő tinktúra

Feketedió +

Antiszeptikus, parazitaölő, vírusölő, gombaölő, féregűző, fungicid hatású.

Külsőleg számos bőrbetegség, pl. pikkelysömör, ekcéma, herpesz kezelésére, illetve bőrparaziták kiirtására használják.

Prosztata tinktúra

Kisvirágú füzike +

A prosztatabetegségek, a kezdődő prosztatarák kezelésében - az orvossal egyeztetve - jó eredményekre számíthatunk. Akik a prosztatájukkal betegeskednek, meggyógyulhatnak a kisvirágú füzike segítségével.

Ha már sor került a műtétre, a füzike teája elmulasztja a seb égő fájdalmait, és mindazokat a panaszokat, amelyek gyakran jelentkeznek műtét után.

Nem csak a férfiak gyógynövénye! Gyulladáscsökkentő hatása miatt állandó húgyhólyaggyulladásban, hólyaggyengeségben szenvedő nők is sikerrel alkalmazhatják.

Gondűző-vidító tinktúra

Valeriána +

Nyugtató hatással rendelkezik. Alvászavarok, nyugtalan, feszült, szorongó állapot, depressziós zavarok megszüntetésére használatos. Fogyasztása tilos amfetamin tartalmú gyógyszerek, triptofán és tirozin aminosavak, fogyókúrás tabletták, asztmás belégzőszerek, orrcseppek, meghűlés vagy szénanátha elleni szerek szedése mellett!

Gyomorerősítő tinktúra

Angyalgyökér +

21 válogatott gyógynövényből készült kivonat jellegzetes tulajdonsága, hogy a gyomor nyálkahártyáján bevonatot képez, így hosszú ideig védi annak falát. Rendszeres fogyasztásával javítható az emésztés, megszüntethetők a különböző okokból eredő gyomorfájdalmak, a felfúvódás, a gyomorsav-túltengés, s ennek révén számos krónikus gyomorbetegség kialakulása is megelőzhető. Alkalmas gyomorfekély és krónikus gyomorhurut kiegészítő terápiájára. Méregteleníti a májat.

Segít a jó közérzet megőrzésében, enyhíti a fáradtságot és az idegességet.

Szív tinktúra

Galagonya +

Kúraszerű alkalmazása serkentheti a szív működését és a keringést, csökkentheti a vér koleszterinszintjét, ezáltal lassítva a szervezet érelmeszesedési folyamatait, szabályozva a vérnyomást. E különleges kombináció együttesen adja a szívre gyakorolt pozitív hatást.

A cseppek kúraszerű használata még ajánlatos cukorbetegségnél, mert jó hatással van a hasnyálmirigyre.

Azoknak, akik anyagcsere problémákkal küzdenek, szintén ajánlom, hogy próbálják ki.

Tüdű tinktúra

Tüdőfű +

Különböző felső légúti megbetegedések, tüdőbetegségek, a hörgők megbetegedésekor, hörghurut (bronchitis), tüdőgyulladás, asztma kezelésére.

Női tinktúra

Cickafark +

9 féle gyógynövény (Vöröshere virág, palástfű, cickafark virág, lucerna, citromfű, levendula, körömvirág, orvosi zsálya, barátcserje) kivonatát tartalmazza. Természetes ösztrogénnel támogatja a szervezetet, komoly rákmegelőző hatása lehet!

Menstruációs zavaroknál és PMS megelőzésénél segíthet. Hőhullámok,éjszakai izzadás esetén, alhasi és klimaxos panaszok enyhítésére és orvoslására is alkalmazhatjuk.

Zöld kávébab tinktúra

Zöld kávébab +

A zöld kávé egyik fő összetevője a klorogénsav, amelynek zsírégető és antioxidáns hatásai is ismertek. Csökkenti az éhségérzetet és mindenféle kellemetlen szívdobogás nélkül leszünk tőle energikusak és frissek.

Érdemes tudni, hogy a zöld kávéban található koffein nem ugyanaz, mint a fekete kávéban lévő, az előbbi ugyanis lassabban, de hosszabb időre fejti ki hatását, és a hagyományos eljárással szemben nem pörkölik meg, ezért tartalmazza azokat az anyagokat (polifenolokat) is, amelyek fokozottan támogatják az immunrendszert, védik a sejteket a káros hatásoktól.

De nem csak a fogyni vágyóknak nyújt segítséget a zöld kávé, hanem azoknak is, akik cukorbetegséggel küzdenek. Felfedezték ugyanis, hogy a klorogénsav hatékonyan csökkenti a vércukorszintet, mivel képes csökkenteni a vékonybélben a glükóz felszívódását. A zöld kávé csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást is, miközben fokozza az ébrenlétet, serkenti a memóriát is, ami egy-egy vizsgaidőszakban igazán jól jöhet.

Köptető tinktúra

Lándzsás útifű +

Összetevőinek köszönhetően antibakteriális, a légutak gyulladásos megbetegedéseiben, köhögés csillapítására, köptetőként használják baktériumölő, gyulladáscsökkentő hatása miatt. Oldja a letapadt nyákot. A torok nyálkahártyáját bevonva enyhíti annak gyulladását, szünteti a köhögési ingert. Fájdalomcsillapító hatású. Egyaránt használható száraz, illetve hurutos köhögésre.

Álommanó tinktúra

Macskamenta +

 

Őszi margitvirág tinktúra

Őszi Margitvirág +

A szárított levelek migrénes rohamokat megelőző hatásúak, partenolid tartalmuknak köszönhetően alkalmasak a migrénes fejfájás hatékony csillapítására. A levelek gyulladásgátló tulajdonságúak. A népi gyógyászatban a növényt egyes menstruációs zavarok kezelésére, külsőleg zúzódások borogatására, valamint rovarcsípések okozta kellemetlenségek gyógyítására használták.

A növény leveleinek belsőleg történő használata a vérlemezkék összetapadását gátolja, véralvadásgátló hatású.

Gyulladáscsökkentő, értágító és enyhén nyugtató hatása van. Kivonatának napi rendszeres fogyasztása gátolhatja a migrén és az ízületi gyulladásokért felelős anyag kialakulását.

Az őszi margitvirágban található aktív hatóanyag (partenolid) hatása, úgy tűnik, semlegesíti a szervezetben azokat az anyagokat, amelyek a vérerek kitágítását és összehúzódását, valamint a gyulladások kialakulását okozzák. A migrénes fejfájásos betegség pontos oka nem ismert, az agyi erek görcsös összehúzódását, majd kitágulását, valamint egyfajta hátulról előre hullámként terjedő agyi működészavart sejtenek a panaszok mögött. A leggyakoribb fejfájás-fejgörcs okozó a stressz, az  életritmus felborulása, a kialvatlanság vagy a túl sok alvás és a környezet. Néhány betegnél a fejgörcs a stressz elmúlása után jelentkezik, például hétvégén. A leggyakoribb rohamkiváltó környezeti ingerek az időjárás és a szagok.

A nőknél még a havi ciklussal járó hormonális változások is a gyakoribb rohamkiváltók közé tartoznak.

Tapasztalat, hogy az őszi margitvirág használóknál ritkábban alakulhat ki erős fejfájásos roham, fejgörcs, illetve migrén.

Gyermekerősítő tinktúra

Cseppecske +

Védekezőrendszer erősítés a gyermekek létfontosságú szerveinek karbantartásával!

A kivonat hatóanyagai támogatják a gyermekek egészséges fejlődését, az immunfunkciókat, valamint a lelki és mentális vitalitást.

Vesekőtörő tinktúra

Aranyvessző +

Vesehomok, vesekő oldására, eltávolítására.

Erősítő tinktúra

Ezer Jó Fű +

24 gondosan válogatott gyógynövényből készült, propolisz nélkül. A méhészeti termékekre érzékenyek is használhatják. A növények vegyszermentesen termeltek és vadon gyűjtöttek. Ezt a kivonatot elsősorban immunrendszer erősítésére ajánlom, valamint parazitaölő, antivirális, antibakteriális, köptető és enyhe nyugtató hatása is van. Segítheti a helytelen pajzsmirigy működést helyreállítani.

Tortúra tinktúra

Fehér Fűzfakéreg

A fűzfatea már az egyiptomi birodalomban is ismert láz- és fájdalomcsillapító hatású szer volt. Az évszázadok során a herbalisták a fűzfa kérgét számtalan betegségre ajánlották, pl. hányinger csökkentésére, vízhajtóként, pattanások ellen, sőt a szexuális vágy elfojtására is.

Ma elsősorban gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és lázcsillapító tulajdonságai miatt alkalmazzák a gyógyászatban. Vizes kivonata belsőleg reumás betegségek, ill. ízületi gyulladás esetén csökkenti a fájdalmat és duzzanatot, javítja az ízületek mozgását, de a fejfájást és menstruációs görcsöket is képes enyhíteni.

Vasember tinktúra

Vasfű +

Vashiányos vérszegénységre utalhat, ha reggelente leverten ébredünk, sokszor érezzük magunkat fáradtnak, kimerültnek. Kellő mennyiségű vas nélkül ugyanis testünk nem képes elegendő hemoglobint előállítani a vörösvérsejtekben, ami pedig nélkülözhetetlen az oxigén szállításához.

Fájó torok tinktúra

Kakukkfű +

Köhögés csillapítására.

Barátcserje tinktúra

Barátcserje kivonat

A barátcserjét használhatjuk különféle hormonháztartással kapcsolatos tünetek kiegészítő kezelésére, így például meddőségre, menstruációs zavarokra, klimaxra és szoptatási nehézségekre.

Számos különböző alkotóelemet tartalmaz, többek között flavonoidokat, iridoid glükozidokat és terpenoidokat. A terméskivonat hormonokat nem tartalmaz, jótékony hatásának lényege azonban éppen az agyalapi mirigy serkentése - különösen az LH-hormonnak nevezett lutropin termelésére. Ez közvetett módon növeli a szervezet progeszteron-termelését - ez az anyag pedig a menstruációs ciklus szabályozását segíti. A prolaktin-termelés szabályozását is javítja. Az enyhén megemelkedett prolaktin-szint csökkentése nemcsak néhány meddő nőnél lehet hasznos, de azoknál is, akik melle a PMS (premenstruális szindróma) részeként nyomásérzékeny.

A meddőség kiegészítő kezelésében a barátcserje első élvonalbeli, igen kiváló gyógynövény.

A barátcserjét a női nemi hormonok szabályozó szereként ajánlják, és különösen jótékony hatásúnak tartják a klimax időszakában tapasztalt panaszok enyhítésére.

Fagyöngy tinktúra

Fagyöngy kivonat

A fehér fagyöngy leveleit és hajtásait orvosi célokra mindenekelőtt vérnyomáscsökkentő hatása miatt alkalmazzák. Tartalmaz emellett szívre ható polipeptideket, viszkotoxint is. A fagyöngy jó szolgálatot tehet különböző elhasználódási betegségekben, például érelmeszesedésben, időskori szívártalmakban, nyugtató hatású gyógynövényekkel együtt pedig ideges szívpanaszok esetén várhatunk jó eredményt a növénytől.

Az említett fő hatásokon túl a fagyöngy elősegítheti a menstruációs vérzések szabályozódását, a méhvérzészavarok megszűnését is.

Vérnyomáscsökkentő, de az alacsony vérnyomást is normalizálja.

Érelmeszesedést gátló hatású.

Nyugtatja a szívet, de csak más gyógynövénnyel együtt célszerű alkalmazni.

Immunrendszer erősítő, ezért bizonyos daganat elleni gyógyteáknak is alkotórésze.

Klimaxban csökkenti a szívpanaszokat, és normalizálja a vérnyomást.

Pajzsmirigy túltengésnél a gyógyteák alkotórésze.

Gyakori felső légúti gyulladásoknál, aftózisnál, szájszéli herpesznél, amikor az immunrendszer aktivitása csökkent, serkentőleg hat.

Feketedió tinktúra

Feketedió kivonat

Antiszeptikus, parazitaölő, féregűző, fungicid hatású. Segíthet gyomor-bélrendszeri betegségek és fertőzések, valamint különféle eredetű hasmenések esetén, mert elősegíti a bőr és a nyálkahártya gyógyulását. Külsőleg számos bőrbetegség, pl. pikkelysömör, ekcéma, herpesz kezelésére, illetve bőrparaziták kiirtására használják.

Használata segíthet pajzsmirigy alulműködés esetén. Epe és májtisztító kúrákhoz nélkülözhetetlen!

Homoktövis tinktúra

Homoktövis kivonat

A homoktövis javítja a szervezet védekezőképességét, segíti a gyomor- és nyombélfekély gyógyulását, enyhíti az égési és fagyási sebek tüneteit, alkalmazható bőrfertőzések és fogínygyulladás esetén, gátolhatja a kezdődő hajhullást és bizonyos rosszindulatú daganatok növekedését. Segítséget nyújt a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek, s csökkenti a röntgen és radioaktív sugárzás okozta bőrkárosodásokat. Immunerősítő, fokozza az anyagcserét.

Alkalmazzák gombásodás és a megfázás által könnyen fellobbanó gyulladásos folyamatok, gyakori vizelési ingerek megelőzésére, különösen a hidegre túlérzékeny betegeknél. Táplálja és erősíti a hámsejteket, ezáltal gyorsítja a regenerációs folyamatokat. Antibakteriális tulajdonságai, gyulladásgátló hatása regenerálja a szöveteket, feltehetően a véredényekre gyakorolt pozitív hatás által. Nem elhanyagolható antidepresszív hatása, ami a központi idegrendszer erősítéséből fakad. Védi a májat.

Pásztortáska tinktúra

Pásztortáska kivonat

Jól alkalmazható vérző sebeknél, ha a vérzés nem akar elállni.

Akinek erős a menstruációs vérzése, nyolc-tíz nappal a havi vérzés esedékessége előtt elkezdheti használni.

Végtag- vagy izomsorvadás esetén bedörzsölőszerként használjuk.

Zöld tea tinktúra

Zöld tea kivonat

Már 300 évvel ezelőtt is alkalmazták az európai orvosok: Kedvező hatással van a vérkeringésre, az ereket tágítja, jó migrén ellen, megőrzi a szellemi frissességet, növeli a szívizom teljesítményt. A légzőcentrum izgatásával gyorsítja és mélyíti a légzést. Elősegíti a perifériás vérátáramlást.

Hatása a központi idegrendszerre: Stimuláló, elsősorban az agykérgi funkciókra gyakorol hatást. A zöld teában található polifenolok a daganatképződés és -fejlődés, valamint az áttét-kialakulás legtöbb lépésére gátló hatással lehetnek. A zöld tea a sejteket károsító szabad gyököket leköti, akadályozza a hibás sejtek szaporodását. A szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőknél is hasznos lehet a fogyasztásuk, antioxidáns hatása megakadályozza a koleszterin felszívódását, ezzel gátolja az érszűkület kialakulását. Erős szívdobogást nem okoz, mert a benne lévő koffein a tea csersavtartalma miatt lassabban szívódik fel. Így csupán szelíden élénkíti a központi idegrendszert; növeli a szellemi teljesítőképességet, a gondolattársításokat, a megfigyelő- és koncentráló képességet, megelőzi, illetve csökkenti a fáradtságérzetet. A zöld tea serkenti a szervezet zsírégető folyamatait.

Málnalevél tinktúra

Málnalevél kivonat

A nők barátja, a szülés segítője a várandósság 36. hetétől. Bár évszázadok óta használják a szülés megkönnyítésére, korunkban csak néhány éve terjedt el a málnalevéltea és a málnalevél tinktúra fogyasztása. A gyógyhatású málnalevél erősíti, tonizálja a méh izomzatát, ezzel segíti a méhösszehúzódásokat, amelyek sokaknál így nem is annyira fájdalmasak. A tudományos vizsgálati eredmények némileg ellentmondásosak, de állatkísérletekben azt tapasztalták, hogy míg a málnalevél néhány hatóanyaga az izomzatot erősíti, addig más anyagai épp lazítják a méhet - lehet, hogy épp ebben a kettősségben rejlik a sikere. Ugyanennél fogva a görcsös menstruációs panaszoknál is beválhat, egyes vélemények szerint még a méhelőreesés, inkontinencia tüneteit is mérsékli.

Palástfű tinktúra

Palástfű kivonat

Általánosan javallat: Nőgyógyászati problémákra,nehezen gyógyuló sebekre, vízhajtásra.

Hogyha fiatal lányoknál a menstruáció orvosi gyógyszerelésre sem áll be a havi rendszerességre, cickafarkkal keverve a palástfű (egyforma mennyiséget véve mindkettőből) egyenesbe hozhatja a dolgot. A palástfűnek összehúzó hatása van, igen gyorsan gyógyít, ugyanakkor használják vízhajtóként és szíverősítő szerként is, sebláz, gennyező sebek és elhanyagolt fekélyek esetén is.

Szülés utáni sérülések, nehezen szülő nőknél alhasi petyhüdtség esetén, koraszülésre hajlamos nőknél terhesség megtartásában, a méhszalagok megerősítésében igen sokat segíhet a palástfű. A harmadik hónaptól palástfűteát lenne célszerű fogyasztania minden olyan nőnek, akiknek ilyesfajta problémái vannak. Egyetemes gyógyszer az összes női bajra, betegségre, pásztortáskával együtt. Elődeink e növényt sebgyógyításra használták,külsőleg és belsőleg, valamint törések és epilepsziás rohamok ellen.

Kakukkfű tinktúra

Kakukkfű kivonat

A kakukkfű görcs- és váladékoldó (köhögéscsillapító), enyhíti a reumát, a torokfájást, a hasmenést, csökkenti a lázat, és segíti az emésztést, étvágygerjesztő.

A kakukkfű gyógyhatását évezredek óta ismerik, már a sumérok is használták.

A modern kutatások a pontos hatóanyagokat is kimutatták: illóolajak (kb. 1%), fenolkarbonsavak, flavonoidok, cserzőanyagok. Illóolajai antibakteriális és antifungális aktivitásúak, közülük a timol és carvakrol a főkomponensek.

A thymol fertőtlenítő hatású, különböző baktériumokkal, gombákkal és vírusokkal szemben hat. A carvacrol pedig egy sokat kutatott terpénvegyület, erős antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik. A thymol és a carvacrol antiszeptikus (antimikrobális, oxidációgátló) hatású, ebből adódóan kiválóan konzervál.

Körömvirág tinktúra

Körömvirág kivonat

Gyógyításra a körömvirág főzetét, vizes vagy alkoholos kivonatát használják, vagy kenőcsként alkalmazzák. Belsőleg gyomor- és bélrendszeri fekélyek, májproblémák, valamint menstruációs panaszok kiegészítő kezelését szolgálja. A körömvirág hatóanyagai közé tartoznak a flavonoidok, a szeszkviterpének, karotinoidok, a kumarin és az illóolajok. Ennek az igénytelen, de annál szebb növénynek a virága sebgyógyulást elősegítő, gyulladáscsökkentő, bőrnyugtató és immunerősítő hatással rendelkezik.

Nehezen gyógyuló, burjánzó, enyhébb égési, vágott vagy forrázott sebek, hegesedések, ekcéma, bőrviszketés, pattanások, véraláfutás, enyhébb napégés gyógyítására is alkalmas. Esetenként a bőrrák kiegészítő kezelésében is szerepe lehet. Külsőleg a körömvirág kenőcs alkalmazható.

Ecsetelőkben, szájöblögetőkben hatóanyagai a szájnyálkahártya és a fogíny gyulladásainak csökkentését segítik elő.

A körömvirág kisbabák és felnőttek bőrének ápolására egyaránt alkalmas.

Allergiás személyek elővigyázatosan bánjanak vele, mert bőrükön külsőleg alkalmazva allergiás reakciót válthat ki.

Ragadós galaj tinktúra

Ragadós galaj kivonat

A régi füves könyvek is már a rák gyógyítójaként emlegetik a galajt, egyes tumoros elváltozások kiegészítő kezelésében lehet hatékony.

Gyógyhatása: vese, máj, hasnyálmirigy. Bőrbetegségek, pattanások/külsőleg lemosásra.

Tyúkhúr tinktúra

Tyúkhúr kivonat

 A Tyúkhúr csökkenti az étvágyat, és a zsíranyagcserét is serkenti.
Újabb kutatások szerint, eltünteti a cisztát a szervezetből melyt állítólag CT vizsgálatok is gazolnak. Az elfogadott értékre csökkenti a koleszterinszintet.
Sok betegség ellenszere: segít a görcsök, aritmia, neurózis, gyomorfekély ,golyva, máj-epe és vese gondok esetén (Kőoldó hatása is van. Segítségével gyorsabban elmúlnak a furunkulusokba diatézis megelőzhető az ekcémás súlyosbodása. A növényt használható enyhe hashajtóként és vízhajtóként, valamint arthritis , köszvény, reuma ,és különféle sérülések esetében is.. Ha álmatlanságtól ,elhízástól ,szemgyulladástól szenved szintén jól jöhet ez a szerény kis növény. Cukorbetegek számára nélkülözhetetlen. Alacsonyan tartja a vércukorszintet és szabályozza az egész endokrin rendszer működését.
Tyúkhúr általános anyagcsere javító.
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (10 votes)

Hozzászólások

Macskamenta?

Ezerjófű leírásban róla nem írtatok a név mellé semmit... :)

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Macskamenta mire jó?

Szia! 

A Macskamenta Plusz elődje az Álommanó tinktúra volt, annak a "Szakirodalom" részében találsz több infót róla. 

Értékelés: Nincs

Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, hogy a régi hajszesz tinktúra kapható lesz valamikor?

Hajhullásra valami csoda volt. Remélem, hogy lesz, és nem változtatnak az összetételén és az arányokon, tökéletes volt. Már az első használat után drasztikusan csökkent a hajhullásom. És meg is állította. Kicsit hitetlenkedve olvastam a kommenteket, de tényleg nagyon jó volt.

Köszönöm.

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Lesz-e?

Szia! 

A gyártó igyekszik minden címkét megújítani. Ha lesz hajszesz, szólni fogunk! Reméljük mi is hogy lesz! 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Maca

Sziasztok! A maca tinktúra már nem kerül vissza a kínálatba? Köszönöm a választ előre is!

Edit

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Előbb-utóbb lesz

Szia! 

Elvileg lesz előbb-utóbb minden, ami volt. Egyelőre ez a néhány leggyakrabban keresett készítményt újították meg, de reméljük, hogy nagyon hamar követi őket a többi is. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezer jó fű, újra!

Ez nagyon jó hír, már nagyon vártam! Ez a táblázat pedig szuper jó segítség az eligazodáshoz.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel