Mit kell tudni a rügyelixírekről? - Zsurló

A zsurló nagyon régről való tudást őriz és hordoz magában. Sok ezer éve él velünk, és mindig rugalmasan alkalmazkodni tudott az épp aktuálisan uralkodó állapotokhoz. Erre a képességre ma is nagy szükségünk van. A zsurlónövény intenzív fényhordozó, a Nap ereje koncentráltan jelenik meg benne. Elsősorban a megmerevítő és a sötétbe húzó folyamatok ellen hat.

Mezei zsurló

Zsurló (Equisetum Arvense)

A levelek és a szár egész formáján leolvasható az intenzív fénybehatás, amely a kis levélkéket egészen vékony sugarakká oldja fel, és a szárak is ezekre a finom kis csövecskékre osztódnak. Az egész növény könnyed és levegős, mégis erős és hajlékony képet mutat.

Ha ránézek, azt látom: Ő olyan, mint egy csöppnyi fa. A kis részecskéit szétszedhetem és összerakhatom tetszésem szerint. Rugalmasságából és épségéből hosszú időn át mit sem veszít. Sőt, ha megszárítom, formáján és színén is alig vehető észre változás. Szívósan őrzi, fonnyadás és színváltozás alig vehető észre rajta.

Számtalan erénye mellett a legjelentősebb az, hogy igen magas a szilíciumtartalma. A szilícium fontos összetevője a kovasavnak, amely fokozza a szövetek ellenálló képességét és azok feszességét, amely erősíti és szilárdítja a sejtjeinket. A zsurlóban igen magas arányban van jelen a kova, méghozzá oldott kolloid formában.

Kovafolyamat az emberben

Nézzük, mit is tesz velünk?

  • Miben segíthet a mezei zsurló?A kolloid olyan, mint a folyékony kötőszövet. Ebben az oldott, vagyis "eleven" állapotban a kova képes arra, hogy folyadékot kössön meg a szövetekben.
  • A kova vonzódik a vízhez, és a kolloid állapotoknál a felületi feszültség rendkívüli módon megnövekszik. Ezt hívjuk kovazselének, ami egy önmagában bőrszerű képződmény, tele belső energiával.
  • Az inak, izmok, a csigolyák közötti porckorongok, az érfalak, a körmök, a nyálkahártyák, a szem üvegtestének fontos anyaga.
  • A testben a kötő- és támasztószövetek működésében nélkülözhetetlen. Fokozza ellenálló képességüket, rugalmasságukat.
  • Bőrünk is és az érzékszerveink, amik a bőrbe vannak beágyazódva és összekötnek minket a külvilággal, jelentős mennyiségben tartalmazzák.

A Zsurló Rügyelixír

Elixírt az éppen kibújt friss hajtásokból és fiatal kis levélkékből készítünk. A rügyben egy koncentrált erő van, amely a teljes növényt magában hordozza, hiszen a kis kezdeményekben már ott rejlik mindaz, ami később fog kifejlődni, a megjelenéstől egészen a visszahúzódásig.

Zsurló rügyelixír

Gyógyító erői

Valóságos ásványianyag-feltöltődés a szervezet számára. Gyógyító kvarckristályai szinte kisúrolnak minket belülről. A rugalmasságot, elaszticitást hozza el nekünk. Általános tisztítója a szervezetnek.

Minden olyan állapotot igyekszik helyreállítani, amikor az inak, izmok és a forgatóapparátus nem működik megfelelően.

Támogatja a lágyrészek sérüléseinek mielőbbi gyógyulását. Nagy segítséget jelent mindazon állapotoknál, amikor a megkeményedés, rugalmatlanság, merev állapotok túlsúlyba kerültek, és olyan problémákat idéznek elő, mint pl:

  • az elme felfogóképességének lassúsága,
  • az elbutulás veszélye, agylágyulás jelei,
  • a bőr egyensúlytalanságait mutató állapotok, pl.: rugalmatlanná válás,
  • száraz, vízhiányt mutató bőr, korai ráncok, szarkalábak, homlokredők, fül előtti redők, amelyek a kötőszövet rugalmasságának csökkenése miatt alakulnak ki,
  • töredezett, gyenge haj, körmök,
  • forradási folyamatok lassúsága,
  • húgyúti problémák, húgyúti fertőzések,
  • különféle szembetegségek,
  • lassú sebgyógyulás,
  • gyakori orrvérzések, vérző aranyér,
  • érelmeszesedés,
  • ízületi merevség, ropogás, meszesedés,
  • a bőr rugalmatlansága,
  • inak, izmok ízületek fokozott sérülékenysége,
  • csontgyengeség,
  • kalciumhiány,
  • ásványianyag-hiány.

A lelki élet és a gondolkodás területén is igen hatékony a zsurló, amikor merevség, rugalmatlanság, megkeményedés tapasztalható. Vagy, ha meg akarunk szabadulni egy belénk rögzült, rideg, merev állapottól. Segít ismét feloldódni, érzékennyé és élettelivé válni.

Nelli


Előző: « Mit kell tudni a rügyelixírekről? - Nyír «


További tartalmak a témában:

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Hozzászólások

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel