Csokis banános muffin tönkölyből

Szerintem nincs olyan ember, aki ne szeretné az édességet. Én imádok sütni, de most le lettem „korlátozva” a párom által, mert most ráállt arra, hogy nem eszik fehér lisztet, húst és fehér cukrot. Hm, feladta a leckét.

De nem futamodtam meg, nekiálltam átfazonírozni a sütemény recepteket. Kicsit izgultam, mi lesz ebből, de nagyon finom lett! 

Csokis-banános muffin

Hozzávalók:

  • 18-20 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 3 teáskanál kakaó
  • 1 tojás
  • két nagy evőkanál méz
  • egy kis igazi vaníliás cukor
  • 1 dl olaj (én napraforgóolajat használtam most, de próbáltam már olívaolajjal is, úgy is jó)
  • 1 pohár kefír
  • 2 nagy vagy 3 kisebb banán (lehetőleg jó érett legyen)
  • durvára tört étcsoki ízlés szerint

A következőképp csináltam:

  1. A lisztet összekevertem a szódabikarbónával és a sütőporral, valamint beleszitáltam a kakaót. (Tulajdonképpen mindent át lehet szitálni, de a teljes kiőrlésű liszteknél, a "lényeg" fent akad ebben az esetben) Ezt jól összekevertem.
  2. Egy másik tálban a tojást és a vaníliás cukrot (ez kb. 5 dkg volt), amiben még régebben egy vaníliarudat tettem el, így az aroma jól átjárta, elkevertem robotgéppel!
  3. Ebbe bele zuttyintottam a mézet, aztán az olajat és a kefírt. Jól összedolgoztam simára.
  4. Majd hozzáadtam a lisztes keverékhez.
  5. A két banánt összepépesítve hozzáadtam, majd belekevertem a csokit is.
  6. Muffin papírral kibéleltem a muffinformát (12 db-os) és belekanalaztam a masszát. (Ha túl sűrűre sikerült, lehet még bele tenni esetleg olajat vagy kefírt.)
  7. Előmelegített sütőben sütöttem a közepestől egy kicsit erősebb lángon kb. 15 percig. (Ezt mindenki magának tapasztalja ki, mennyi idő kell, sütőtől függ)

Amellett, hogy finom, még egészségesebb is, mint a fehér lisztből készült társai!! Próbáltam már kókusszal is a banán helyett (kb. 2 ek. kókuszreszeléket tettem bele akkor) és az is isteni finom lett!

Sok sikert és jó étvágyat kívánok hozzá, ha kipróbáljátok!

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólások

Kefír helyett joghurt a muffinba?

Sziasztok! Kefír helyett mehet bele joghurt?

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Kefír vagy joghurt?

Nyugodtan tehetsz bele joghurtot is a kefír helyett. :)

Értékelés: Nincs

Tojás helyett?

Sok muffinban látok tojást, de nálunk nem mindenki eszi a családban. Mit tehetnék bele helyette?

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Mit tegyek a muffinba tojás helyett

Szia!

Az útifű maghéj, a lenmag, és Chiamag is nagyon jó tojáshelyettesítő, csak arra figyelj, hogy ilyenkor több folyadék kell bele és mitán összekeverted a tésztát kb. 10 percig hagyd állni, hogy az apró magocskák megduzzadjanak, bezselésedjenek. Ilyenkor tudod eldönteni azt is, hogy kell-e még folyadék a tésztához. 

Értékelés: Nincs

VALENTIN NAPI muffin isteni lett!

Most ettük meg ezt a muffint! Nagyon finom volt, férjem teljesen odáig volt tőle! El is kérte tőlem a receptet és azt mondta megsüti az étteremben, ahol dolgozik.(Dél-Tirolban) Kiváncsi leszek a véleményekre.

A massza feléből csináltam egy kis szív tortácskát,kislányom örömére.

Köszönjük szépen ezt a szuper receptet,mindenkinek szívből ajánlom!

Szép napokat  kívánok mindenkinek!

Kati

Értékelés: Nincs

Tökéletesen működik!

Szuperjó segítég a < b r > (igen, ha egybe írnám nem látszana teeth_smile.gif ) Majdnem hanyatt estem, amikor beküldtem a marcipánreceptemet és összeugrott az egész... Bocsi a felesleges munkáért, gondolom a formázgatás miatt nem került fel karácsony előtt... De most már okosabbak vagyunk... brrr teeth_smile.gif

Értékelés: Nincs

Muris egy csevely lett ebből

Muris egy csevely lett ebből a muffin receptből! laugh.gif Ki is próbálom ezt a br-ezést!
Jó lett? rolleyes.gif Köszi a trükk-tippet! winkkiss.gifwave.gif

Értékelés: Nincs

Kedves cikkíró nagyon

Kedves cikkíró nagyon melléfogtál:létezik olyan ember, aki nem szereti az édességet. Szerény személyem jó példája ennek, még a kávét is keserűen iszom. regular_smile.gif Idestova 5 éve. A szervezetem úgy döntött, hogy kikapcsolja ezt a funkciót:no cukor, no édes íz. (a múltkor 99%-os svájci csokit vettem ugyan, de abban nem is volt cukor) regular_smile.gif (De a csokis muffot azt én is szeretem winkkiss.gif )

Értékelés: Nincs

korrekció

Bocsi, nem tudom mit csinálok rosszul.A gépelésnél mindig teszek 'enter-t' a sorok közé és mégsem úgy jelenik meg.Tud valaki segíteni, mit csinálok rosszul??? Köszönöm

Értékelés: Nincs

korrekció - TRÜKK

Sziasztok!
A HTML nyelvben (ha minden igaz, ilyen kódolással kerülnek a hozzászólások elküldésre a szerver felé) egy egyszerű trükkel megoldható a sortörés (én az utóbbi időben mindig így írom a hozzászólásaimat). Arról lenne szó, hogy az ENTER hatástalan, azzal csak a hsz szerkesztésénél mutatja az új sort, de a hsz megjelenítésénél nem lesz új sor, mert a HTML-t értelmező logika kiszedi az ENTER-t. Ha meg is akarod jeleníttetni a sortörést a hsz-ban, akkor ENTER leütés helyett ahol új sort szeretnél, arra a helyre be kell írnod, hogy "br" egy nyitó < és egy záró > kacsacsőr közé. Összesen tehát 4 karakter, a két kacsacsőr közé két betű.
Azért írom szájbarágósan ahelyett, hogy leírnám ide a 4 karaktert, mert nem írhatom le, hiszen a weboldal azt is sortörésnek venné. Most pl. ide teszek egy sortörést.
Próbáljátok ki, írjatok egy hsz-t, valahová rakjátok be a 4 említett karaktert, és az előnézettel láthatjátok, sikerült-e a sortörés.
Ha nem így van, Isti cáfoljon meg (de csak miután befejezte a webáruházat regular_smile.gif )
Laci

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Mindent jól csinálsz

Sajnos a program olyan, hogy zanzásítja a szerkesztést, úgyhogy újra kell fazoníroznunk minden hozzászólást, és a jóváhagyó szerkesztőtársunk nem mindig tus a hozzászóló fejével gondolkodni, úgyhogy előfordul, hogy a tördelés nem ugyanaz, mint ahogy Te szántad. Webmesterünk dolgozna a problémán, ha nem a webáruhát programozása kötné le most épp minden vegyértékét.

Értékelés: Nincs

KORREKCIÓ válasz - segíthetek? :)

Azoknak, akik Firefox-ot használnak, a probléma megoldható. Legalábbis egy része. Ha letöltöd a Firefox honlapjáról a BBCode nevű ingyenes kiegészítőt (add-on), akkor szövegíráskor egyszerűen egy jobb klikkel előjön a menüje, ahol [color=#009900][b]mindenféle[/b][/color] [u][i]vicces[/i][/u] [color=#000000]dolgokat[/color] lehet [size=10]csinálni.[/size] a szöveggel.

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel