Candida kúra (Dr. Papp B. János)

"A halál a bélben lakozik" - mondta Paracelsus, a középkor egyik legnagyobb orvosa és gondolkodója.

Csak most, több száz év elteltével kezdjük megérteni ennek a kijelentésnek az igazságát és mélységét, amelyet a legfrissebb tudományos eredmények is a legmesszebbmenőkig igazolnak. Egyensúlyban lévő emésztés, harmonikusan működő gyomor és bélrendszer nélkül nem érhető el a tökéletes egészség.

Az emésztőrendszer mikrobiológiai egyensúlya alapvető fontosságú a táplálékkal bevitt hatóanyagok emésztése és hasznosulása, az immunrendszer megfelelő működése szempontjából. Olyan kulcsfontosságú élettani tényezőket befolyásol az emésztőrendszer működése, mint az allergiára, gyulladásos betegségekre való hajlam, bizonyos daganatok kialakulásának a valószínűsége vagy akár a csontok, ízületek állapota.

A természetes módszerekkel gyógyító szakemberek egyetértenek abban, hogy minden, az egészség megőrzését vagy helyreállítását célzó kezelésnek az emésztőrendszer tisztításával és egyensúlyba hozásával kell kezdődnie.

Ezt kúrát még megboldogult „Doki” barátommal állítottuk össze, aki Magyarország legelismertebb candida specialistája volt. (Ha bővebbet szeretnél megtudni a témáról, keresd a „Candida - Igazságok és tévhitek” c. könyvet.)

Önmagában csak az étkezés megváltoztatása nem minden esetben elég ahhoz, hogy megszabaduljunk túlszaporodott candidáinktól. Ezért javasolnék a kúra elkezdésével egy időben egy béltisztító kúrát is, vagy legalább az Emóció 7.84 fogyasztását.

1., Ami nincs a listán, azt mindent lehet enni.

TILOS!!!:

KÖTELEZŐ:

cukor

fokhagyma

tojás

bors

szénsav, citromsav, borkősav

kaporlevél

gomba

grapefruit

élesztő

meggy

ecet

ribizli

alkohol

gyömbér

állati tej

grapefruitmag kivonat (15-20 csepp/nap)

2.,NEM AJÁNLOTT (legalább 1-2 hónapig, amíg be nem áll a szervezeted):

Zöldségfélék:

  • bébikukorica
  • cukorborsó
  • cukorrépa

Gyümölcsök:

  • banán
  • körte
  • csemegeszőlő, mazsola
  • barack (semmilyen)
  • sárgadinnye
  • édes szilva, ringló, aszaltszilva
  • naspolya
  • füge, datolya
  • kandírozott gyümölcsök

Kenyér és tészta félék:

  • fehér kenyér
  • fehér péksütemények
  • búzaliszt, kukorica liszt (ezek felhasználásával készült ételek)
  • tojásos tészták
  • fehérlisztből készült tészták
  • fehérlisztes pizzatészták
  • pita

Tejtermékek:

  • tejföl, tejszín
  • tej (állati)
  • gombás erjesztés útján készült sajtok

Fűszerek:

  • minden olyan gyári fűszerkeverék, amely adalékanyagokat és cukrot tartalmaz

Készételek:

  • ecetes savanyúságok
  • kechup (bolti)
  • mustár (bolti)
  • majonéz
  • szószok, salátaöntetek
  • ecetes torma
  • konzervek, májkrémek,
  • kész pástétomok és kenőkék, szendvicskrémek
  • instant kakaó, instant kávé (3 az 1-ben pl.)
  • dobozos jeges teák és gyümölcslevek
  • édesség félék (mindegyik! a diétás is!)
  • natúr citromlé (Olimposz)
  • citrompótló, citromsav, borkősav
  • szintetikus édesítő szerek

Húsok:

    • máj
    • vér (disznótoros veszély)
    • kagyló
    • halikra, kaviár
    • nagyipari állatartásból származó állatok húsa

AJÁNLOTT

Zöldség: minden, ami nincs a tiltó listán (burgonya is!)

Gyümölcsök:

  • alma,
  • málna,
  • áfonya,
  • csipkebogyó,
  • eper,
  • szeder,
  • korai cseresznye,
  • egres,
  • ananász,
  • kivi,
  • citrusfélék,
  • gránátalma,
  • csonthéjasok,
  • fenyőfélék

Gabona félék és csíráik:

  • rizs,
  • búzacsíra, búzafű
  • retekcsíra,
  • hagymacsíra,
  • köles
  • zab
  • hajdina
  • quinoa
  • amarant
  • teff

Kenyér, lisztek és tészta:

  • durumliszt (módjával)
  • rozsliszt (módjával)
  • rizsliszt
  • hajdinaliszt
  • csicseriborsó liszt
  • zabliszt
  • teljes kiőrlésű magvakból készült dolgok,
  • tönkölybúza (módjával)
  • Graham-kenyér v. buci (módjával)
  • fekete kenyér
  • durum tészták (módjával)

Tejtermékek:

Fűszerek: bőven és bátran minden, ami nem tilos!

Készételek: hozzáadott cukor és citromsav (E330) vagy borkősav (E 334) nélkül készült gyümölcslevek (házi frissen facsart), zöldtea, fehér tea,  roiboos tea, lapacho tea, eredeti 100%-os főző kakaópor, karobpor

Húsok: minden, ami nincs a tiltó listán, DE a diéta elején részesítsük előnyben a fehér (hal, szárnyas) húsokat; ha kibírod, az első hónapban ki is iktathatod teljesen a húsokat.

3., TEA:

A két teakeveréket 2 hetenként váltogasd.

TEA 1:

  • 1 rész Vörös szil (Lapacho)
  • 1 rész Gyermekláncfű gyökér
  • 1 rész Orvosi angyalgyökér
  • 1/8 rész Gyömbér
  • 1 rész cickafark
  • 1/8 rész Rozmaring
  • ¼ rész édesgyökér

A keverékből 1 liter forrásban lévő vízhez teszünk 1 csapott evőkanállal, a tűzről levéve, lefedve 10 percig ázni hagyjuk, majd szűrjük. Azonnal fogyasztható.

TEA 2:

  • 1 rész Csalán
  • 1 rész Zsurló
  • 1 rész Fűzfakéreg

A teakeverékből 2 liter forrásban lévő vízbe teszünk 2 csapott evőkanállal és kb. 1 órán keresztül állni hagyjuk, majd leszűrjük és fogyasztjuk. Ízesíthetjük édesgyökérrel és friss citrommal.

4., IVÓ KÚRA

Napi minimum:

¼ liter grapefruitlé, lehetőleg reggel éhgyomorra

½ liter zöldtea vagy fehértea vagy szűztea ízesítés nélkül, de este 5 után ne nagyon idd, mert nem fogsz tudni aludni tőle

½ liter gyömbér tea (egy diónyi gumót felaprítasz, vagy lereszelsz, és belerakod 1 liter forrásban lévő vízbe, hagyod ázni 8-10 percig, utána fogyasztható; hűtőben eláll; lehet keverni a zöld teával

2 liter gyógytea elosztva egész napra.

1 ½ liter tisztított víz vagy szénsavmentes ásványvíz, aminek az össz. oldott ásványi anyag tartalma nem haladja meg a 600 mg/l-t.

5., HOGYAN EGYÜNK?????

minden falatot alaposan rágj meg, hogy segítsd a gyomrodnak az emésztést

naponta egyél sokszor (kb. 3 óránként), de csak pont annyit, hogy ne legyél éhes, hogy ne terheljük meg a gyomrod

az étkezéseket mindig a zöldségekkel, gyümölcsökkel kezdd, és a hússal zárd - ha már eszel húst (emészthetőségi sorrendben!)

étkezés előtt, és utána is igyál, csak ne azonnal közvetlenül (van mit !)

az ételek elkészítéséhez használj szűz olíva olajat, kókuszolajat, mangalicazsírt vagy libazsírt, az összes többit nagyívben kerüld (főleg a margarinokat)!

eszedbe ne jusson félkész, vagy mikrózható dolgokat enni, mert tele vannak tartósító szerrel!

6., EGYÉB KEGYSZER, AMI NEM VEGYSZER:

Emóció 7.84- 30 ml/ nap, feloldhatod az ásványvízben, mint egy szörpöt. Összetételénél fogva helyrehozza a gyomor és a belek állapotát, beálítja az ideális pH-t, és normalizálja a gyomorban és a bélben lévő baktériumok és gombák arányát.

Többféle jótékony hatású baktériumot (például Lactobacillus plantarum, Propionibacterium freudenreichii, Lactococcus lactis , Saccharomyces cerevisiae), flavonoidot (meggy, kékszőlő, fekete ribizli sűrítmény), antioxidánsokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmaz. Ezen összetételénél fogva rejlik benne az az erő, mely képes lassítani szervezetünkben az aktivált oxigén által beindított láncreakciókat. „Az emberi test legfőbb károsítója az aktív lekötetlen oxigén. Habár egyrészről az aktivált oxigén elpusztítja a testbe behatolt kórokozókat, így tehát elengedhetetlen az ember számára, másrészről, ha túl sok keletkezik belőle, nagy kárt okoz a sejtekben és a génekben. A szabad gyökű oxigén által előidézett oxidáció jelenti a testben az öregedést és a betegségek keletkezését. A növények leveleiben, a gyümölcsökben található flavonoidok csoportjához számos vegyület tartozik. Többek között a zöldség, a gyümölcs, a mezei növények és a gyógynövények tartalmazzák ezeket és az a kémiai funkciójuk, hogy lekössék az aktivált oxigént, elősegítsenek különböző enzimtevékenységeket vagy gátolják azokat. Megkötik az aktivált oxigént, maguk ártalmatlan erőteljes antioxidánsok, melyek a semleges zsírok és a koleszterin lerakódását akadályozzák meg, a testet megvédik az erek és hajszálerek oxidatív károsodásaitól és az is ismert, hogy elősegíti a szív és agyi erek egészséges működésének fenntartását.

Az immunitás azt a képességet jelenti, hogy a testbe kívülről behatoló anyagokat megtámadja, elhárítsa és adott esetben megsemmisítse. Ezt a képességet antioxidációs erőnek is tekinthetjük. A kiváló antioxidáns szedése az immunerők erősítésével jár együtt.” Shigeru Tanaka – Egészségesen és életerősen antioxidánsokkal Az erjedés során keletkező biológiailag aktív anyagok anyagcserére gyakorolt kedvező hatásuk révén hozzájárulnak a jó közérzet fenntartásához. Az Emóció 7,84 esszenciális savakban igen gazdag, melyek a fermentáció során képződnek. Ez azért hasznos, mert a fémionokkal olyan kötésben állnak, melyek könnyen felszívódó formájuk miatt, biztosítják a mikro – mezo - , és makro elemeket a szervezet számára, illetve fokozzák a szervezet természetes védekező mechanizmusainak hatékonyságát.

Bio Papaya gyümölcs és levélből készült fermentált ital (Carica papaya) - a bélmozgások és az emésztés helyreállítására

A közép-amerikát megszálló spanyolok az „angyalok gyümölcsének” nevezték mennyei íze miatt. Nem csak az íze miatt figyelemreméltó ez a gyümölcs, hanem elképesztően magas fehérjebontó enzim (papain, chymopapain) és egyéb enzim (bromelain és carpain) tartalma miatt is, amelyeknek szerteágazó egészségügyi hatásai régóta ismertek. A természetgyógyászatban elsősorban az emésztés támogatására és helyreállítására használják: sok reménytelennek tűnő esetben a papaya jelentette a fordulópontot, amely elindította a beteget a gyógyulás útján. C-vitaminban és karotinoidban szokatlanul gazdag, valamint arginin és carpain tartalma is kiemelkedő. Az arginin a férfi nemzőképesség megtartásában is szerepet játszik. Számos növényi rostféleség mellett fibrint is tartalmaz, amely ritkaságszámba megy a növényvilágban. A rostok a vastagbélben képesek megkötni toxikus anyagokat, így fogyasztásuk csökkentheti bizonyos betegségek előfordulási gyakoriságát.. A papain és bromelain enzimeknek a daganatok megelőzésében és kiegészítő kezelésében betöltött szerepe is intenzív kutatás tárgya. A jótékony bélbaktériumok szaporodásának támogatásával segítheti az emésztőrendszer egyensúlyának helyreállítását.

Gyömbér (Zingiber officinale) - a gyomor és a belek lenyugtatására, az emészsési folyamatok normalizálására

Már Marco Polo is megemlíti könyvében, a középkori fűszerkereskedelemben fontos szerepet játszott. Szerteágazó jótékony élettani hatásai miatt több vezető gyógynövényszakértő a „legfontosabb gyógy-és fűszernövény” megtisztelő címmel illeti a gyömbért. Gyomorerősítő, étvágyjavító, emésztést elősegítő hatása miatt évszázadok óta alkalmazzák a természetes gyógymódok részeként. Hányinger és émelygés (akár terhességi émelygés és tengeribetegség) ellenszereként is használják, de más emésztési problémák (felfúvódás, emésztőrendszeri gyengeség, hasmenés) esetén is hatásosnak bizonyult. Fokozza a nyálelválasztást, amely megkönnyíti a nyelést és az emésztést. Vérhígító, koleszterinszint csökkentő, gyulladásgátló, daganatellenes hatásának megerősítésére jelenleg is intenzív kutatások folynak, melyek nagyon ígéretes eredményeket hoztak. Azonosították a gyömbér azon hatóanyagait, amelyek a gyulladáscsökkentő és daganatellenes hatásért felelősek.

Kurkuma (Curcuma longa) - Az ayurvédikus orvoslás évezredek óta használja gyulladásos ízületi és bélbetegségek, emésztési problémák, májbetegségek, aranyér kezelésére.

A modern kori kutatások leginkább gyulladásgátló és daganatellenes hatásának tisztázására irányultak, így derült fény arra, hogy a kurkuma hatóanyagai a természet leghatékonyabb daganatellenes és gyulladásgátló vegyületei. Amellett, hogy számottevő hatékonyságot mutatott ízületi gyulladások, Crohn betegség és colitis ulcerosa esetén, nem csak a daganatok kialakulását gátolta a klinikai vizsgálatokban, hanem a növekedést és az áttétképzést is. Epidemiológiai megfigyelésekből tudjuk, hogy a kurkumát rendszeresen fogyasztó népek körében számottevően alacsonyabb az emésztőrendszeri rendellenességek és daganatok előfordulási gyakorisága. A kurkumin és más kurkuminoidok májvédő, regeneráló, koleszterinszint csökkentő, szív-és érvédő, immunstimuláns hatásainak tisztázása jelenleg is intenzíven kutatják. 2004 óta több kutatócsoport is publikálta a kurkuma kivonatának hatékonyságát Alzheimer kór esetén. Mivel a kurkumin átlép a vér-agy gáton, befolyásolhatja az agysejtek pusztulásával járó degeneratív folyamatokat is, ez magyarázatot adhat a megfigyelt hatásokra. A kurkuma hatóanyagai a természetben előforduló leghatékonyabb antioxidánsok.

Ha nincs lehetőség friss kurkumát fogyasztani, akkor érdemes kipróbálni a Turmeric Force szuperkritikus extrakcióval kivont bio kurkuma készítményt, amelyből napi 1 kapszula fedezi azt a mennyiséget, amellyel felvehetjük a harcot a Candida ellen.

Bio Cékla (Beta vulgaris) - támogatja a májat, az emésztést, kiváló méregtelenítő.

Egyiptomban, Thébában a 3. dinasztia Saqqara piramisának feltárásakor a régészek cékla maradványokra bukkantak, de az első írásos emlékek a Kr.e. 8. századból, Mezopotámiából származnak. A rómaiak már termesztették is és széles körben használták a céklát élelmiszerként, valamint a májat és emésztést támogató gyógyszerként egyaránt. Az American Heart Association hívta fel a figyelmet magas vérnyomást csökkentő képességére: egy órával 500ml céklalé fogyasztása után már csökkentette a vérnyomást, amely hatás fokozódott a következő 4 órában és 24 órával később is kimutatható volt! A középkorban Európa több országában használták daganatelles gyógyszerként, amely hatást több modern klinikai vizsgálat is alátámasztotta. A cékla vörös színét adó betacyanint tették felelőssé a megfigyelt hatásért, amely a máj méregtelenítő képességét is befolyásolta. Más vizsgálatokban a koleszterin-és triglicerid szintre, a gyulladásos vérparaméterekre gyakorolt jótékony hatását vették górcső alá a kutatók, amelyekben az aktív hatóanyagként a betaint és a kolint nevezték meg a tanulmányok szerzői. Legismertebb emésztőrendszeri hatása a rosttartalmával függ össze: mind laxatívumként, mind a jótékony hatású bélbaktériumok tápanyagaként elsőrendűnek bizonyult.

zöldtea (Camellia sinensis) - candida ellenes, támogatja a zsíranyagcsere folyamatokat, májvédő, méregtelenítő, mérsékli a bűzös bélgázok termelődését.

Fogyasztásának hagyományai Keleten a kultúra bölcsőjéig nyomon követhetők, csakúgy mint orvosi felhasználásának nyomai., amelyek a sebgyógyításon keresztül a vércukorszint szabályozását és az emésztés segítését is magukba foglalják. A Kissa Yoyoki (A Tea Könyve), amely 1191-ben íródott, részletesen ecseteli a tea fogyasztásának jótékony hatásait az 5 legfontosabb szervre, különös tekintettel a szívre. Az utóbbi évtizedekben a nyugati orvostudomány számos tudományos és klinikai vizsgálatot indított a zöld tea fogyasztásának régóta hangoztatott jótékony élettani hatásainak tisztázása céljából. Közismert tény, hogy a zöldtea fogyasztók körében ritkább a szív-és érrendszeri valamint bizonyos daganatos betegségek előfordulása. Egy másik vizsgálatban nem csak a zsírok égetését volt képes fokozni, hanem a sejtek inzulin érzékenységét és a glükóz toleranciát is javította. Az is bizonyítást nyert, hogy a zöld tea hatóanyagai képesek lehetnek megvédeni az idegsejteket a pusztulástól Alzheimer-kór és Parkinson-kór esetén. A polifenolok jótékonyan befolyásolták a gyulladással járó bélbetegségek tüneteit egy másik klinikai vizsgálatban. Ezeken kívül májvédő, méregtelenítést segítő és emésztőrendszeri daganatellenes hatása emelendő ki a zöld teával kapcsolatos számos tudományos publikáció közül.

Synbiotic Colonies Probiotic All Flora

A termékben található baktériumok hozzájárulnak az emésztőrendszer egészséges működéséhez. A termék hatóanyagai kedvezõ hatást gyakorolnak a bélflórára és elősegítik a bélflóra egyensúlyának megõrzését!

A Synbiotic Colonies kilencféle élő, probiotikus baktériumtörzset
tartalmaz, amely bio szójával fermentálva, majd bio jeruzsálemi
articsóka és bio alma (prebiotikumok) hozzáadásával készült. A
synbiotikumok különlegessége, hogy együtt tartalmazzák a
baktériumokat (probiotikumok) és a baktériumokat tápláló
növényi rostokat (prebiotikumok).

A modern életvitel több szempontból károsíthatja az emésztõrendszerünket, ezért a jótékony baktériumok helyét jótékony hatással nem rendelkezõ és patogén baktériumok foglalhatják el.
A felnõtt korra ezen baktériumok aránya a 80-90%-ot is elérheti. A vastagbél baktériumflórája befolyásolja az egészségünket és jó közérzetünket.
A bélbaktériumoknak szerepe van a gazdaszervezet betegségeinek kialakulásában és a gyógyulási folyamataiban is. Vitaminokat termelnek, segítik a tápanyagok lebontását és nagymértékben hozzájárulnak az immunrendszer egészséges működéséhez. A probiotikumok több ezer anti-mikrobiális hatóanyagot termelnek, amelyeket bakteriocineknek nevezünk. Ezek a hatóanyagok képesek elpusztítani a patogén baktériumokat. Csak a tápanyag-közeggel együtt adott probiotikumok fermentációs közege tartalmazza ezeket a bakteriocineket, amelyek a fermentáció során
képzõdnek. A bakteriocinek és a fermentációs közeg hiányoznak a hagyományos, centrifugálással elõállított probiotikus készítményekbõl. A centrifugálás emellett szétszakítja a baktérium-kolóniákat és károsíthatja a baktériumok sejtfalát is.
A fermentációs közeggel együtt adott probiotikumoknak sokkal mélyrehatóbb hatása van az egészségre. A fermentációs közeg megvédi a probiotikumokat és segíti a vándorlásukat a tápcsatornán keresztül, míg elérik a vastagbelet és kifejtik
jótékony hatásukat.

Utifű maghéj - Megfelelő rost mennyiség fogyasztása biztosítja szervezetének a megfelelő kiválasztást, ami az emésztőrendszer hatékony működéséhez szükséges, valamint biztosítja a szervezet számára az élelmiszerekben található minden fontos tápanyag felszívódását.

Egy szennyezett, "bedugult" emésztőrendszer megakadályozhatja az emésztés megfelelő működését. A legtöbb ember csak kb. 15g rostot fogyaszt naponta, míg a megfelelő mennyiség több mint 25g lenne. A rostok segítik a salakanyagok gyors távozását is a szervezetből, ezáltal hozzájárulnak egy teljes értékű egészséghez. 

Oldható rostanyag tökéletes forrása az útifű mag, amely vízből képes a saját tömegének a húszszorosát magába szívni. Ezáltal létrejön egy lágy zselé, ami elkezd felszívódni a béltraktusban. Ez segíti a toxikus anyagok eltávolítását, valamint segít megelőzni, hogy ezek az anyagok hosszú időt töltsenek a belekben. Érzékeny belek esetén: az útifű mag egy ideális forrása a rostoknak azok számára is, akik a búzára érzékenyek. Nyugtató hatással bír az érzékeny belekre, amit a búza rostjai alaposan kidörzsölhetnek. Az útifű maghéj teljesen természetes és biztonságos. A világon több millióan használják évről évre. A szervezet nem szívja fel, nem hat izgatóan rá, és nem okoz függőséget. Ezen okok következtében alkalmas a hosszú távú használatra.

Fogyasztása ajánlott:

  1. emésztési problémák (szorulás, hasmenés, puffadás)esetén
  2. kúraszerű alkalmazására az emésztőrendszer tisztításához

Felhasználási javaslat:

1 pohár (min. 2dl) vízbe -lehet gyümölcslé, tea is- 1 evőkanállal rakjunk az útifű maghéjból, keverjük el gyorsan, majd azonnal fogyasszuk el. A nap folyamán fontos a megfelelő folyadékbevitel (min. 2 liter), lehetőleg tiszta víz formájában!

Prebiotikus Rost-Koktél

Hasonló feladatot hivatott ellátni, mint az útifű maghéj, csak ebben a termékben sokkal több a vízoldékony rost, míg az útifű maghéjban az oldhatatlan rostok dominálnak. Míg reggel az útifű maghéjjal érdemes kezdeni a napot, este a Rost-Koktél magas almarost, pektin, édeskömény és csicsóka tartalma nyugtatja le éjszakára a candida által terhelt beleket, valamint biztosítja a rendszeres székletet.

A csicsóka gumó igen magas inulin rosttartalma gátolja az egyéb szénhidrátok és hízlaló tápanyagok felszívódását, fokozza laktató hatását, és meggátolja a székrekedés kialakulását. Kedvező biológiai adottságait pedig fokozza a kálium, kalcium, magnézium, foszfor és cink ásványianyag-tartalma, a béta-karotin-, B1–, B2-vitamin, niacin-, és C-vitamin-tartalma. Életfontosságú aminosavként: lizin, arginin, hisztidin, cisztin, triptofán, aszparagin található benne. Növényspecifikus anyagai: kolin, betain, szaponin, quercimeritrin. Gumói főleg inulint tartalmaznak, keményítőt csak csekély mennyiségben. A csicsóka ráadásul képes csillapítani az édesség utáni vágyat.

7., EGYÉB TRÜKKÖK:

  • Minden reggel vegyél a szádba 1 korty hidegen sajtolt szűz olíva olajat, ne nyeld le, hanem öblögetés nélkül tartsd benn a szádban, ameddig csak bírod, de legalább 3 percig, majd köpd ki. Meg fogsz lepődni a színén!
  • Használj kúraszerűen méregtelenítő tapaszt
  • Ha a hüvelynyálkahártyádon is elszaporodott a candida gomba (hüvelygomba), heti kétszer irrigálj 1 hónapon keresztül a következő oldattal: 2,5 dl testhőmérsékletű tisztított víz, amelyben elkeverünk 1 kiskanál almaecetbe feloldott 2 csepp levendula és 2 csepp teafa illóolajat. Semmiképp ne használj intim mosakodókat, mert azok pH-ja kedvez a candida gomba elszaporodásának. Emóció higított oldatával (1:20) is lehet irrigálni, amibe csepegtetsz 50 ml-hez 2 csepp teafa olajat. Vagy tisztított vízbe (2,5 dl) csepegtess 6-8 csepp grépfruit kivonatot.
  • Ha már a bőrödön is láthatóak a candida plakkok, véletlenül se használj olyan kozmetikumot, amely pH-ja 5.5 körül mozog. Részesítsd előnybe a 6-7 pH közötti kozmetikumokat, a natúr szappant, illetve a bionom kozmetikai termékeket.

kurkuma-fekvo-banner1

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)

Hozzászólások

Zoltán63's picture

Candida

Sziasztok!

Örülök hogy ráakadtam erre az oldalra, mert látom hogy itt törődnek az emberrel. :-)

(nem sok helyről mondható ez el )

A kérdésem az lenne hogy milyen termékeket lenne célszerű megvásárolnom  Candida  ellen.

(5 napja kezdtem el a diétát de olyan gyenge vagyok mint az őszi légy :-))

Vastagbél tisztításon túl vagyok (beöntés)

Grapefruit cseppet azt biztos mert már használtam ilyet. ( most fogyott el ) Probiotikumom az van.

Evry Man II.-t is szeretnék.  Nem tudom hogy elég-e ez, mert ha nem  akkor valamilyen prebiotikum is kellene  és komplex vitamin.

Azért szeretnék tanácsot kérni , mert nem akarok összevásárolni feleslegesen mindent.

Nem vagyok érzékeny semmire jöhet bármi.

Tudom hogy ez nem tanácsadó fórum de  mivel ezekből a termékekből szeretnék vásárolni, jobb megoldás nem jutott eszembe.

 

Köszönöm!

Üdv: Zoltán63

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Candida kúrához termékek Zoltánnak

Szia Zoltán! 

Nagyon örülök, hogy ez a benyomásod rólunk!  Gyorsan válaszolok is, tovább erősítve a jó véleményt. 

Átmozgattam ide a hozzászólásodat, hiszen a fenti cikk épp a candida kúra leírását tartalmazza, különböző termékekkel kiegészítve. 

Nagyon szuperül írtad a GrapeVital-t és a probiotikumot, ezek alapvetőek candida kúra alatt. Az Every Man II. egy tökéletesen komplex vitaminforrás, teljesen jól kiválasztottad ezt is. A fáradtságra a Nyírfanedvet ajánlom jó szívvel. Sőőőőt! Eszembe jutott, hogy Anikó nemrégiben írt egy tuti összefoglalót Fáradtságűzés felsőfokon címmel.   

Hogyan táplálkozol a candida kúra alatt? Nem túl kevés a kalória? Olvastad már Edit candida étlapját? Szerintem nagyon sok jó ötlet van benne. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Zoltán63's picture

Nagyon köszönöm a választ

Nagyon köszönöm a választ Melinda!

Igen olvastam Edit étlapját. Egyenlőre még csak zöldségkúrán vagyok (nyersen /párolva). Valószínű ezért is érzem gyengének magam. Eddig rengeteg szénhidrátott fogyasztottam (süti hegyek/ édes tészták). Meg is lett az eredménye. Tehát a hirtelen cukormegvonás miatt lehet.

Azért egyre jobban érzem magam. Főleg hogyha megérkeznek a javasolt termékeitek. Még ma meg is rendelem.

Mégegyszer köszönöm!

Üdv: Zoltán

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Candida, glutèn-, laktòz allergia

Sziasztok!

Pàr napja Candidàzist àllapitottak meg nàlam, ès kicsit tanàcstalan vagyok az ètrendemmel kapcsolatban, ugyanis glutèn ès laktòz allergiàm is van. Ahogy nekilàttam összeàllitani az ètrendemet, ràjöttem hogy elèg szegènyes a repertoàr amiből vàlogathatok. Olvastam, hogy szüksèges sok rostanyag fogyasztàsa, hogy a bèlfalakat letisztítsuk. A glutèn problèmàim miatt ki kellene zàrnom a  a rozst, teljeskiörlèsű termèkeket, vagy akàr a glutènmentes kenyereket, termèkeket, mert kukoricalisztet tarmalmaznak. Az lenne a kèrdèsem, hogy van e prioritàs az èn esetemben? Gondolok itt arra, ha mondjuk joghurtot fogyasztok akkor nem okozok e nagyobb bajt a laktoz problèmàim miatt az immunrendszeremnek, ès nem kedvezek e vele a candidànak, mint ha nem fogyasztanàm? Arròl is olvastam, hogy glutèn allergiàsoknak kell enniük kukoricalisztet a dièta alatt. Ez igaz?

Vàlaszotokat előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

Megfelelő diéta

Szia!

No van itt egy kis fogalmi zavar, tegyük gyorsan rendbe. Ilyenkor azért felteszem magamnak a kérdést, hogy aki a diagnózist állította fel, nem tájékoztat a diétával kapcsolatban?

Tehát, a fenti candida diétát érdemes követned.

Teljes kiőrlésű gabonákat és liszteket fogyaszthatsz, kivéve: búza, rozs, árpa - ezek tartalmazanak glutént is. A kukorca például már nem tartalmaz, akárcsak a köles, a hajdina, a rizs, teff, amaránt, quinoa sem, ezeket nyugodtan fogyaszthatod. Maglisztekkel is kiegészítheted az étrendedet, érdemes (én kenyérsütéshez használom őket).

A fermentált tejtermékek, mint a joghurt, nem tartalmaznak már laktózt (tejcukrot), hisz a fermentáció során a bacik már lebontották, átalakították azt tejsavvá. fogyasztható tehát a joghurt, ahogyan a fenti listában szereplő barteriális úton fermentált egyéb tejtermék is.

Érdemes szétnézned a boszikonyha speciális részlegén, remélem segítségedre lesznek a receptek.

Kitartást a kúrádhoz! A bélflóra harmonizációról, immunmodulálásról semmiképpen sem érdemes megfeledkezni. Ajánlom figyelmedbe Vali ezen cikkét is: Allergia 1.: Ételintolerancia, ételallergia, kontaktallergia.

Értékelés: Nincs
blondie's picture

Kukorica igen vagy nem?

Sziasztok!

Bocsánat, hogy belekontárkodok a beszélgetésbe, csak kicsit elbizonytalanodtam a kukoricával kapcsolatban?

A fenti cikkben a kukoricaliszt a nem ajánlottak között szerepel (amíg be nem áll a szervezet), viszont a válaszlból én még is úgy vettem ki, hogy szabad. Vagy rosszul értelmeztem?

Köszönöm a segítséget!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Henn Mónika's picture

Kukorica fogyasztása különböző diéták alatt

Igen, igazad van, nem fogalmaztam elég pontosan, hisz a fenti esetben gluténérzékenység, és candidiasis is fennáll.

Tehát, csak simán gluténérzékenység esetén fogyasztható a kukorica, és a a kukoricaliszt is, hisz nem tartalmaznak glutént.

Ha viszont candida-túlszaporodással (is) küzdünk - mint a fenti esetben - akkor nem ajánlott a kukorica fogyasztása sem a (candida)kúra elején, pontosan, ahogyan írod, amíg be nem áll a szervezet.

Köszönöm, hogy figyelsz, és hogy felhívtad a figyelmemet a pontatlan megfogalmazásra. 

Értékelés: Nincs
blondie's picture

Kukorica részletesen - Candida esetén

Kérhetnék olyan segítséget, választ, ami olyan részletegességre kiterjed, mint Vali válasza a mustármag (http://eletmodszer.com/comment/2899/a-mustarmag-jotekony) esetében, hogy a szervezet beálltáig miért nem lehet kukoricát fogyasztani candida túlszaporodása esetén?

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Candida diéta és a kukorica fogyasztása

Szia!
 Hát lehet, hogy nem leszek annyira részletes, mint a Vali, de igyekszem érthető és elfogadható választ adni a kérdésedre, annál is inkább, mert engem is érdekelt a téma, így megkérdeztem a fiam kezelőorvosát is. Az  ő válasza ez volt: a kukoricának nagyon magas a keményítő tartalma, a keményítő= szénhidrát, a szénhidrát pedig a szervezetben cukorra bomlik le ez igencsak kedvez a gombák elszaporodásának. 

Értékelés: Nincs
Limetta's picture

Candida - Igen/Nem/Miért?

Sziasztok!

Kaptam segítséget az ügyfélszolgálattól, úgyhogy talán most jó helyre kerül a levelem. Hihetetlenül jó olvasni, hogy mindenre alaposan, lelkiismeretesen válaszoltok, mindig öröm ide visszatérni. Előre is elnézést kérek, ha hosszú lesz a levelem (hosszú lett) (egyesek szerint körülményes vagyok, mások szerint inkább alapos - szakmai ártalom), de most is – mint általában mindennek – alaposan utána próbálok járni a dolognak, de jelenleg ott tartok, hogy már teljes a káosz a fejemben :( ezért kérném a segítségeteket.

Valószínűleg már sokak szemében lerágott csont lesz a téma: mit ehetek Candida-diéta alatt? Itt az oldalon is sok mindent olvasok itt-ott, csak van még ez-az-amaz, amire eddig nem találtam rá...

Nem itt kezdtem a tájékozódást, sok helyen sokfélét olvastam, és hát… ellentmondás az akad, illetve számomra nem egyértelmű a megfogalmazás, amiből aztán lesz a sok kérdés. És hát ugye a „miértek”… Ami nagy eséllyel közös a „listákban” (mi tilos, mi szabad, mi ajánlott), az az, hogy TILOS: az alkohol, cukor, fehér liszt, élesztő, gomba és a tejföl fogyasztása, valamint a mesterséges adalékanyagokat (színezék, tartósítószer, ízfokozók) tartalmazó készételek, gyorsételek, konzervek, kechup, mustár, majonéz. Ez eddig teljesen rendben van. Az is, hogy a zöldségek jók (bár olvastam olyat, ahol a bab, a borsó és a kukorica nem szabad). Az ecet már nem szerepel minden tiltólistán, ahogy a tojás sem. Aztán: míg az egyik helyen tiltottként szerepelnek a sajtok, másik helyen engednek néhány félét, csakúgy a tejtermékekkel kapcsolatban, vagy egyik helyen a kefír tilos, a joghurt szabad (lehet hogy most nagy hozzá nem értésről teszek bizonyságot, de én nem is igazán tettem eddig különbséget közöttük – szóval végképp nem értem, hogy mitől tilos egyik, és mitől szabad a másik ugyanazon a listán belül), vagy egyik helyen tilos a kefír, de a másik lista szerint a kaukázusi kefír pl ajánlott (na ez is: kefír vagy kaukázusi kefír, mi a különbség?). Aztán, van úgy, hogy az összes gyümölcs tilos (még a citrusok is), van ahol nem mind. Van ahol a rizs tilos, de van ahol ajánlott, de egyáltalán milyen rizs, a fehér is jó, a rizottórizs is jó, vagy csak a barna, és mindegy hogy készítjük el, vagy csak vízben megfőzve vagy párolva szabad? Ha azt írják állati tej tilos, akkor az csak kimondottan a tej, vagy az összes állati tejből készült tejterméket jelenti? De ha utóbbi, akkor ha egy lista szerint tilos az állati tej, a tejszín és a tejföl, akkor miért szabad a belőle készült kaukázusi kefír, natúr joghurt, feta, mozarella, kecskesajt, juhsajt (hiszen a kecske és a juh is állat, nem csak a tehén). Mondjuk én ennek örülnék, ha így lenne, mert a sajtokat nagyon szeretem. Nem esik szó a vajról, túróról, azokkal mi a helyzet? A tojás is egyik listán tilos, a másikon engedélyezett. Hogy van ez?? A cékla szintén (bár itt lehet, hogy amelyik lista tiltja, az a bolti, üvegben kapható ecetes változatra gondol, míg amelyik engedi, az a magunk által megfőzött natúr zöldségre). Épp van itthon, szóval szeretném tudni, hogy akkor most végül megehetem-e? Ami a liszteket illeti: ha a hagyományos fehér búzaliszt nem jó, akkor a tönkölybúza liszt miért jó? Van egyáltalán olyan tönkölybúza liszt, ami nem teljes kiőrlésű (tk), vagy ez a két fogalom csak és kizárólag együtt érvényes, tehát ha valahol csak tönkölybúzát írnak, az automatikusan tk (és ezt mindenki tudja rajtam kívül?), vagy keressem kimondottan a tk-t, mert csak az a jó, vagy jó a nem tk. tönkölybúza is jó? Az édes ízekkel kapcsolatban – mert az igazság az, hogy a csokiról elég nehéz volt lemondanom (sokszor jól jött, ha gondolkodnom kellett egy nehezebb munka megoldásán), szinte szenvedek miatta :( szóval ha a hagyományos cukor kilőve (nincs is itthon), akkor a xilit-ről olvasom, hogy jó lehet (van itthon xukor, gondolom az is megteszi?), aztán ott van a méz, az tilos, de az a másik: a fermentált méz az hogy-hogy szabad? Bár most hogy olvasom, azt csak magában szabad enni étkezés előtt fél órával, nem pedig édesítésre való…

Most megkísérlem pontokba szedni a kérdéseimet, hátha ezek után még van olyan lelkes, segítőkész embertárs, aki válaszolna rá… az a helyzet, hogy csak úgy pikk-pakk elkezdtem a diétát, mert már nagyon muszáj volt, viszont már kopog a szemem a sok zöldségpürétől (napok óta csak azt eszem, mert nem vagyok biztos semmi másban, és ha már egyszer csinálom, akkor nem akarom úgy, hogy azt hiszem használ, később meg kiderül, rosszul csinálom, mert eszek olyat is, amit nem lenne szabad. A kérdések a számomra lényeges pontokat érintik, mert ezeket szeretem, vagy ezek kellen(én)ek ahhoz, hogy el tudjam készíteni, amiket szeretek, és így ez alapján, ha biztos lennék az „ítéletben”, végre tisztán látva mernék készíteni ezt-azt:

1. tojás: szabad vagy tilos? Sok helyen olvasni, hogy egy nagyon egészséges táplálék. A tojásról nekem mindig az idén 80 éves nagymamám jut eszembe (nem csak a tojásról :) aki rengeteg tojást evett eddig is életében, mindig is tartott tyúkokat, és hála az égnek olyan jó egészségben van, hogy idén is maga műveli a kertjét, ami elég nagy, így szinte mindent magának termel meg.

Nagyon egyszerű magyarázata van annak, hogy candida diéta alatt tiltólistára került a tojás. Gondoljunk bele, ha bizonyos kórokozók tenyésztéséhez az egyik legjobb táptalaj  a tojás, akkor hasonlóképp működik szervezetünkben is, még a belőle készült ételekből is... ha tojást eszünk, olyasmi lehet a candida gombácskák számára, mint egy jó és kényelmes, kellemes inkubátor :)

2. kefír: szabad vagy tilos? mindegyik vagy csak a kaukázusi vagy egyik sem?

3. natúr joghurt: ajánlott, csak szabad vagy tilos?

A joghurt és a kefír/kaukázusi kefír fogyasztását nem tiltja a kúra. Mi a "sima" házi joghurtot és kefírt részesítjük előnyben, vagy ha otthon nincs módod elkészíteni, akkor megbízható termelőtől beszerezhető.

4. vaj: szabad vagy tilos? Jó lenne tudnom róla, mert akkor legalább pogácsát, pitét tudnék sütni, ha a kenyér esetleg nem jön majd össze… (vagy váltsam ki kókuszolajjal?)

Minimális tisztított vajat fogyaszthatsz, de inkább váltsd ki kókuszzsírral. A Boszorkánykonyhában sok olyan receptet találsz, amiben a tojást útifűmaghéjjal, lenmagőrleménnyel, stb. tudod kiváltani.

de ahhoz tudnom kell a tojást is, ja igen, azt írtam már, és még:

5. lisztek: vmi alternatívának nagyon örülnék. Eddig a búzaliszten kívül rozslisztet már használtam pitét sütöttem, meg pogácsát vele, de általában kevertem a búzaliszttel (1/3 + 2/3 és fordítva, előbbi nagyon jó lett, de amikor a rozsliszt volt a 2/3, akkor könnyen szétesett a megsült pitetészta). És próbáltam már a rizslisztet is, igaz abból csak palacsintát, de az nagyon más liszt, nem sikerült belőle, így azt elhasználtam főzelékek sűrítésére (majd lehet nekifutok mégegyszer, bár ha most a szánsav tilos, akkor palacsintát se süssek szénsavas vízzel, ugye?). Próbálnék majd kenyeret is sütni, mert amit a boltban néztem, hogy élesztőmentes, abban a kovász is részben búzalisztből készül – vagy az elenyésző? Tönkölybúzaliszt? Csak teljeskiőrlésű jó, vagy nincs is másmilyen? Olvastam olyat is, hogy az élesztő mellett a sütőpor is tilos (nem mintha használnék bármibe is, csak azért kérdezem, mert a szódabikarbónát ajánljátok a kenyérbe, az meg hasonló a sütőporhoz, nem?) Ja, és itt jegyezném meg, hogy napok óta keresem az oldalon azt a részt, amelyikben Tündi írja azt az egyszerű kis lepénykét, amit szokott otthon készíteni (egy, talán két liszt volt benne, víz… talán ennyi, kézzel kilapítani, talán még a sütés is serpenyőben történt, erre már nem emlékszem) (valakinek egy rövid válasz volt valamire ) – (lehet rosszul, DE) én teljesen úgy emlékszem, hogy egyszer régebben olvastam, de akkor még annyira sok volt az információ, hogy össze-vissza olvastam mindent minden éjjel, sok órán keresztül… mert egyszerűen magával ragadott az oldal, mindegy, a lényeg, ha vki tudna segíteni ez ügyben, mert akkor is tetszett, jajj, nagyon bánom, hogy nem írtam le magamnak akkor… És pontosan hogyan készül a „házilag készült kovász”, amit az otthon sütött kenyérben használhatnék a diéta alatt, és milyen lisztből lehetne ezt csinálni?

A tönkölybúzából létezik teljes őrlésű és nem teljes őrlésű is. Ez rá van írva a zacskóra.

Szódabikarbónát lehet használni a candida kúra alatt.

6. tejszín, tejföl: ezekről gondolom ne is álmodjak :( az a baj, hogy jóformán az összes tejterméket eléggé szeretem… Amúgy mi van a tejfölben és a tejszínben, amitől candida miatt tilos?

Használj növényi tejszínt.

7. sajtok közül lehet valamit? Parmezán?? az egyik kedvencem, ideális esetben sok mindenhez használom, de tulajdonképp bármilyen sajttal beérem, csak tudjam mit szabad.

8. juhtúró, juhsajt, kecskesajt?? ha ezek jók, miért? miért csak a tehéntej veszélyes?

A gombás erjesztés újtán készített sajtokat nem ajánlott fogyasztani a candida diéta alatt, de öröm az ürömben, hogy nem mindegyik sajt készül ezzel az eljárással. Ilyenek a feta, mozarella sajtok, a kecskesajt, a juhsajt (brindza), stb.

9. cékla: szabad vagy tilos? az ecetes savanyúságok tiltottak, de pl a kovászos uborka (ami nálunk bolti kenyérrel készül), vagy a piacon vásárolt savanyúkáposzta fogyasztható? megfőzve is?

10. méz: szabad vagy tilos? Vagy csak ez a 3 féle különleges: méz-koktél 4, méz almarosttal, méz almarosttal és szűzbogánccsal – ha igen, miért? (igazából már alig várom, hogy meggyógyuljak, és megkóstolhassam a kókuszvirág cukrot végre…)

Az előző két kérdésed is összehoznám, ha megengeded, bővebben ITT olvashatsz róla.

11. vagy maradjak kizárólag a xilitnél/xukornál? vagy inkább ezeket se egyem (most)?

Igen, átmenetileg nyírfacukorral, sztíviával és csicsókával tudsz édesíteni.

12. gyümölcsök közül mit szabad kb, mit nem? (alma, körte, szőlő, szilva, barack, málna, áfonya? banán, dinnye gondolom nem... itt a nyár, a sok finom gyümölcs, és tessék...) citrusok? azért is fontos, mert sokszor a salátára az olívaolaj mellett citrom és/vagy lime (esetleg narancs) levét facsarom balzsamecet helyett/mellett (azt is szeretem).

Átmozgattam a hozzászólásod, kérlek, nézd meg a fenti táblázatban :)

13. a hüvelyesekkel mi a helyzet? fejtett bab, zöldbab, lencse, sárgaborsó, csicseriborsó, zöldborsó? szerintetek: főzelék vmi növényi tejjel (pl kókusztej vagy inkább más?) és rizs/rozsliszttel készítve…? (ha már a tejföl, tejszín tilos)

A válasz egy részét fent elolvashatod. Növényi tejeket használhatsz és gluténmentes liszteket is. Glutén található a búzában, rozsban, árpában.

14. rizs: csak barna, vagy lehet pl rizottó rizs is – természetesen rizottónak, tejberizsnek (mondjuk kókusztejjel) elkészítve :) itt jön képbe újra a vaj, meg a parmezán ugye… és érdekes, hogy a rizsliszt általában szabad a listákon, szóval a fehér rizsre kíváncsi leszek, hogy szabad-e.

A fehér rizs fogyasztását egyébként nem igen díjazzuk, de a bionomban is kapható "fehér" basmati, jázmin rizsek kímélő eljárásnak köszönhetően megtartották beltartalmi értékeiket.

15. halakkal, csirkemellel, pulykamellel végülis elvagyok, de ha úgy adódóik: a kagylót tiltja a lista arról még le tudok mondani), ellenben a rák azért szabad lehet? (azt sokszor megkívánom)

Neked kell eldönteni, hogy néhány hónapra mellőzni tudod-e vagy sem :)

16. csirkeszárny esetleg? (gyakran van nálunk) (a bőrét amúgy sem szoktam megenni, csak a csontról lefejtett húst)

A csirke sincs a tiltólistán, de hatásosabb, ha minél kevesebb húsfélét fogyasztasz átmenetileg.

17. érdekes, hogy az alkohol tilos, mégis sok helyütt a fehér bort javasolják candida esetén… igazából számomra nem fontos, mert alkohol nélkül aztán igazán jól elvagyok – csak furcsa, hogy totál mást olvasni mindenhol…

18. ami még fontos számomra: a tészták (az olasz konyha nagy kedvencem). Csak durumlisztből és vízből készült tésztáim vannak otthon (legalábbis ez van a csomagolásukra írva), nekem ez jobban ízlik, mint a tojásos verzió (én sosem veszek tojásos tésztát, ellentétben a férjemmel), viszont ezek nem barnák, vagy ilyesmi, hanem normál tészta színük van. Ettől függetlenül ezeket ehetem most is a lista szerint?

Módjával, mint fentebb is olvasható :)

Hát, kb ennyi lenne. Ha egyben látnám mindezt, és nem kéne ezer helyen bogarásznom, az nagyon jó lenne.

Mert igaz, sok mindent olvasok, de sok dolgot nem is értek pontosan, és a bizonytalanság is erős bennem.

És még egy alapkérdés eszembe jutott: ha a candida szénhidráttal táplálkozik, akkor miért nem ehetünk tejfölt, tejszínt, vagy éppen balzsamecetet, illetve miért lehet enni pl rizst, burgonyát (kvázi keményítőt), az sem sokkal jobb, mint a szénhidrát, nem? Elnézést, nem kötekedni akarok, csak megérteni a miérteket, és azokra az információkra szert tenni, amiket ti tudtok, én viszont nem… mert csak úgy tudok valamit szívvel-lélekkel csinálni, ha tudom, hogy miért van, és ha biztos, hogy helyes. Nekem ezzel a témával kapcsolatban sajnos sok minden nem „evidens”, csak pár alap, amiket az elején is írtam. De így már elboldogulnék azt hiszem (mert tudnék sok dolgot készíteni otthon is, vagy ha épp máshol eszünk, vagy a sok munka miatt rendelnünk kell ételt, legalább tudnám mit kérhetek az étlapról).

És: olvastam még azt is, hogy nem biztos, hogy a hirtelen drasztikus diéta az jó megoldás, mert az izmainkból fogyunk, és a zsírtartalékainkból kioldódnak a mérgek… erről mit gondoltok? És nyilván az új étrend mellett kellene szedni hatásos készítményeket is, ha megtennétek, hogy belinkelitek a válaszba a megfelelő összeállítást, azt is nagyon megköszönném.

Szerintem a fenti diéta egyáltalán nem drasztikus :)

Pontosan milyen tüneteid vannak, amiért nekikezdesz a candida diétának?

Amiket - addig is, míg megérkezik a válasz - mindenképpen érdemes bevetni: útifűmaghéj, Emóció és/vagy Supra Balance, mézes almarost szűzbogánccsal.

Sajnos a hétköznapjaim elég pörgősek (gondolom nem vagyok egyedül), idén különösen sok a munka, közben nekem esélyem nincs főzni, sokszor még normálisan enni sincs lehetőség, arról nem is beszélve, hogy nem a belvárosban dolgozom, ahol azért szélesebb a választék… ha épp az irodában vagyok, a környékünkön értelmes élelem nem-igen található (de sokszor vagyok úton is rohanásban), szóval máskor is, de most főleg nagyon kell gondolkodnom, hogy mit tudok készíteni este másnapra… vagy ha idő hiányában nem sikerül, hát másnap azt eszem, ami éppen „útba esik” (mi földmérők kb így szoktuk, talán Tündinek ismerős még a helyzet régebbről…), hetente 2-3 délután járok tornára (az is időt vesz el azért, plusz stressz, hogy odaérjek időben), így általában hétvégére kipurcanok a városban (Bp) való puszta léttől is - nyomorgás a dugóban (kocsival), miközben általában igyekezni kéne A-ból B-be, az állandó zaj, a felgyorsult életmód, a stressz ami itt van, felőrli az embert. Mindig várjuk a férjemmel, hogy kiszabaduljunk innen - ha épp nem kell hétvégén is dolgoznunk... Változást tervezünk, és én már nagyon várom…

Köszönöm, hogy végigolvastátok, és bármiféle segítségnek nagyon fogok örülni!

Köszönöm előre is!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Varga Nikoletta's picture

Candida - mit/miért?

Kedves Limetta!

Utólagos engedelmeddel átmozgattam hozzászólásod a fenti bejegyzés alá, kérlek, majd olvasd el.

A könnyebb átláthatóság kedvéért beleírtam gondolataimat hozzászólásodba, kiemelve a válaszokat.

Ha további kérdések merülnek fel Benned, vagy úgy érzed, hogy valamire nem kaptál választ, bátran tedd fel. :)

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Limetta's picture

Candida kérdések

Kedves Niki!

1-2 napja találtam meg a válaszodat a nagyon hosszú levelemre, véletlenül, miközben kutattam az infók után. Igazából már azt hittem, nem is kapok rá választ, mert napokig hiába vártam, értesítő az nem jött róla, csak egy későbbi kérdésemre adott válaszotokról.

Nem nagyon vagyok tisztában vele, hogy működik ez az „átmozgattam a hozzászólásod” dolog, de végül rábukkantam, az a lényeg. Nem szemrehányásként írom – biztos a rendszer tréfált meg engem – mindkét választ nagyon köszönöm!

És minden elismerésem, hogy végigolvastad – én is átböngésztem a válaszaidat, illetve azóta is keresgéltem még a témában. Most viszont (hogy végre időm is engedi), élnék az általad felajánlott lehetőséggel, és kérdeznék még néhányat, valamint a Te kérdésedre is válaszolok.

 

Tojás: megértettem, és elfogadom, hogy a tojás a candida gombák számára inkubátor, így tartózkodni fogok tőle a diéta alatt. Már csak azt szeretném tudni, hogy kerül az anticandidás receptek közé a „rakott kelkáposzta és karfiol” című étel, ha ott mosolyognak a tetején a felkarikázott kemény tojások  (és az összetevők között is szerepel)? Vagy ugyanitt található pl a „zsurek – lengyel húsvéti kovászolt leves” című étel: itt ugyan a hozzávalók közt nem szerepel a tojás, de a képen és a tálalás leírásánál viszont igen. Tudnál segíteni a megértésében?

 

Liszt: még leveled olvasása előtt rendeltem ezt-azt, és hát került a kosaramba egy teljes kiőrlésű rozsliszt is… sajnálattal olvasom, hogy a kúra alatt csak a gluténmentes liszteket lehet(ne) fogyasztani. ehhez képest a „candida kenyér”, és a „kenyér szódabikarbónával – candida diétához” egyaránt teljes kiőrlésű tönkölylisztet használ! Ezt sajnos így nagyon nem értem

A teljes(ki)őrlésű tönkölyliszt nem egyenlő teljes(ki)őrlésű tönkölyBÚZA liszttel??

Márpedig ha igen, akkor abban nincsen glutén? A harmadik recept, amit találtam („anticandidás lepénykenyér”) hozzávalóinál pedig ez olvasható: „bármilyen teljes kiőrlésű liszt”.

Segíts lécci, mert valamit már úgy sütnék…

 

Cukor helyett: a nyírfacukrot (xilit) csak te említed, hogy szabad – más válaszokban kizárólagosan (az általad szintén említett) sztívia és csicsóka szerepel édesítésre.  Inkább mégse használjam az itthon lévő nyírfacukromat se?

 

Sajtok: amiket felsoroltál, pont azok vannak a táblázatban, engem éppen néhány „stb” érdekelne, ha van rá mód

 

A többi világos  - köszönöm.

 

És akkor a válaszok a kérdéseidre:

„Pontosan milyen tüneteid vannak, amiért nekikezdesz a candida diétának?”

Amiért nekikezdtem a diétának, annak oka a következő:

A szokásos éves nőgyógyászati vizsgálaton elég csúnya eredményt kaptam kézhez. Akkor lett előirányozva kezelésként 10 db (cns) hüvelykúp nekem, és 2 tubus (Pimafucort) kenőcs: egyik nekem, a másik a férjemnek. Ezeket kb elhasználtuk, de ennek ellenére 1-2 hónap múlva ugyanazokat a tüneteket észlelte az orvos, kérdezte, hogy a múltkor felírt szereket elhasználták? és akkor nem használtak? … Mindenesetre megint felírta a fenti kúrát, és mondta, hogy diétázni is kellene (pontosabban én kérdeztem rá, és akkor ő helyeselt). Erre azért kérdeztem rá, mert akkor már olvastam Vali cikkét, miszerint (idézek):

„A nőgyógyászati candida nem nemi betegség, hanem annak a jele, hogy túlsavasodott a szervezetünk, és felbomlott a természetes baktérium flóránk. Valószínű, hogy amikor megjelenik a hüvelyben, azt már évekkel megelőzte a belekben való elszaporodása. ……

Gyakorlatilag a hüvelyi candida a szervezet végzetes elsavasodásának egy másodlagos tünete.”

 

Az orvos egyébként még annyit mondott, hogy mindent fertőtlenítsek, törölköző, fehérneműk… én nem gondolnám, hogy bármi gond lenne a higiéniával nálunk, sokkal inkább az utóbbi fél év alatt életmódomban bekövetkezett változásában látom a probléma gyökerét:

Az elmúlt kb fél évben sajnos az átlagosnál is jobban próbára tettem az egész immunrendszeremet: ez az időszak gyakorlatilag egy összefüggő „sok munka – sok stressz – kevés pihenés” címszóval tudnám leírni: hónapokig dolgoztam nap mint nap (hétvégén is) éjfélig-hajnalig precizitást igénylő, határidős munkák sokaságán. Amihez így társult még: jelentős mennyiségű édességfogyasztás (hogy tudjak gondolkodni, kellett az energia ), gyorsételek, vagy ami épp útba esett, vagy meg lehetett rendelni gyorsan (főzni sajnos abszolút nem értem rá), mozgásra szintén nulla idő jutott. Tehát pikk-pakk legyengült az immunrendszerem. Amivel nem tetéztem a bajt, az annyi, hogy nem iszom alkoholt, nem dohányzom, nem kávézom, nem iszok cukros, szénsavas üdítőket (mondjuk a csokifogyasztásom mellett ez minimális enyhítő körülmény, de úgy voltam vele az is hasznos, ha már egyszer utálom a szénsavat), és nem szedek (kb 7-8 éve) fogamzásgátló tablettát sem.

Fentieket figyelembe véve és felismerve a helyzet komolyságát, mentem a menthetőt.

Véget ért ez a gyilkos munka, most már valamivel több időm jut főzni, mozogni, és szükségem van immunerősítőkre is, de azt is tudom, hogy elengedhetetlen néhány gyökeres reform a táplálkozást illetően is. Így hát azóta is folyamatosan olvasom az oldalt, szívom magamba az információt, de a sikeres életmódváltáshoz szükségem van a „miértjeimre” válaszokra. Amit Tőletek meg is kapok, és ezért nagyon hálás vagyok, mert bizony rám fér a megerősítés még itt az elején.

„Amiket - addig is, míg megérkezik a válasz - mindenképpen érdemes bevetni: útifűmaghéj, Emóció és/vagy Supra Balance, mézes almarost szűzbogánccsal.”

Emóciót és útifűmaghéjat rendeltem magamtól is – mielőtt még olvastam volna a leveledet, viszont a „mézes almarost szűzbogánccsal” helyett sima „méz almarosttal”-t rendeltem (már nem emlékszem, milyen okból kifolyólag) – de azért ez is ugyanolyan jó lesz, ugye?

 

Nagyon köszönöm!

Szép hétvégét mindenkinek! 

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Candidás kérdések.

Kedves Limetta!

Megpróbálok Neked válaszolni az összes kérdésedre. Amikor írtad a hozzászólásodat tettél egy pipát az Értesítést kérek e-mailben mondat elé? Ezt a  hozzászólás ablak alatt találod. Kérlek figyelj rá, hogy a pipa ott legyen a négyzetben, és akkor kapsz értesítőt mindig. 

Tojást valóban nem lehet fogyasztani Candida diéta alatt, az általad említett 2 recept véletlenül került be a kategóriába. Már kivettem onnan. Köszönöm, hogy észrevetted és szóltál! 

A teljeskiőrlésű liszt nem tiltott a Candida diétában, de mértékkel kell használni, és bizony érdemes időnként /hetente 1-2 napot/ gluténmentes napot beiktatni. A teljeskiőrlésű tönkölyliszt, és a teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt ugyanazt jelenti. Nyugodtan fogyaszthatod. 

A nyírfacukrot azért nem ajánljuk szívesen, mert nem ismerünk olyat, ami megbízható forrásból származik. A legtöbb nyírfacukor csak a nevében nyírfacukor, többnyire kukorica csutkából készítek. Természetesen ha Neked van othon, nem kell kidobnod, használd fel nyugodtan. De legközelebb érdemes kipróbálni a sztéviát, vagy a csicsóka sűrítményt.   A sűrítmény nagyon édes, és finom. 

Sajtok közül csak azokat javaslom én is, ami a táblázatban szerepel.

Örülök neki, hogy újból tudsz főzni. Készítettem egy Candida étlapot, érdemes átnézni. Segítséget nyújthat Neked a hétköznapokban. 

Olvastad már Vali cikkét a hüvelyfolyásról? Sok hasznos és praktikus információt találsz benne.

Én biztos vagyok benne, hogy meg fogsz gyógyulni. 

Értékelés: Nincs
Limetta's picture

Candida diéta, és menü

Kedves Edit!

Nagyon-nagyon köszönöm a válaszokat, hasznomra váltak 

A teljeskiőrlésű lisztek szabad útjának nagyon örülök, úgyhogy a rozsliszt mellé egy teljesőrlésű tönkölybúza lisztet is be fogok szerezni, és megsütöm életem első kenyerét végre - remélem sikerülni fog. Gluténmentes napok lesznek persze! A "normál" életemben sem szoktam minden nap kenyeret enni, de azért olykor nagyon tud hiányozni, bizonyos ételekhez meg főleg.

Ha elfogyott az itthoni xukor, szerintem kipróbálom majd a csicsókasűrítményt. De amennyit én édesítek, nem kizárt, hogy az itthoni adag kitart a diéta alatt, és akkor már rögtön a kókuszvirágcukorral is folytathatnám 

Átnéztem az általad készített étlapot - sok finomságot találtam benne, biztosan fogok belőlük készíteni 

Lehet két kérdésem?

1. A vasárnapi ebéd: céklasaláta receptjében balzsamecet van... az engedélyezett (csak a hagyományos ecet tilos)? ez jó hír lenne 

2. A képen a jobb felső sarokban azok a barna kockák: az milyen étel?

Köszönöm a tippet, elolvastam Vali ajánlott cikkét is - ez is hasznos volt, tényleg, jegyzeteltem is ki magamnak dolgokat 

Még valami: arra gondoltam, hogy ha augusztus elején kezdtem a diétát, akkor év végéig fogom csinálni. Na nem azért, hogy karácsonykor majd hirtelen megint minden a régi lesz... de talán 5 hónap is elég lesz, hogy rendbejöjjek. Mit goldolsz erről? Illetve januárban készülünk pihenni a párommal, és akkor már azért szívesen szemezgetnék ezt-azt...

Kb hogy képzeljem el a most tiltott ételek "visszacsempészését"?

Pl.: tojás, gomba, máj, méz, élesztős kenyér - ezekre gondolok, nem a fehér lisztre, fehér cukorra  És akkor januárban akár már kókuszvirágcukrot is rendelhetek?

Nagyon köszönöm előre is!

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Candida kúra

Kedves Limetta!

Jó sütögetést kívánok! Nekem úgy tűnik, mintha egy kicsit már jobb lenne a hangulatod.  Ennek örülök.

Kíváncsi vagyok az első kenyeredre. Melyiket választod? Megpróbálkozol a kovászossal /élesztő nélkül/, vagy szódabikarbónás készül majd? Nyugodtan szemezgess a Boszorkánykonyhából!

Ecet fogyasztását a diéta alatt semmiképpen nem javaslom Neked. Inkább helyettesítsd bio citrom levével.

A képen gesztenyemassza szerepel. Azt is eheted a diéta alatt, de csak akkor, ha cukormentes, natur. Inkább csak a diéta 2. végefelé ajánlom.

Hogy mikortól jöhetnek vissza a tiltott ételek? Szerintem a szervezeted jelezni fogja.  Én a fokozatosságot javaslom mindenképpen. Egyszerre egy tiltott ételt kell visszavezetni.

Értékelés: Nincs
Limetta's picture

Candida alatt sütés-főzés + válasz Editnek

Szia Edit!

Ismét köszönöm a válaszod, kissé megkésve, de én is válaszolok (beszippantott a sok tennivaló, és most már főzőcskézek is, az is idő). Ami a kenyeret illeti, nem merek rögtön kovászosnak nekivágni, tehát a szódabikarbónásat fogom kipróbálni, csak még várom a többi lisztet a most készülő csomagomban, mert eddig (amíg nem voltam biztos benne, és nem kaptam választ) csak a rozslisztet mertem megrendelni, hogy azért a főzelékeket legyen mivel picit besűríteni (bár eddig ezt megmondom őszintén: zabkorpával csináltam, mert ez volt itthon - olvasom itt-ott, hogy zabpehelylisztet szoktatok még használni erre a célra, így gondoltam, nagy butaságot nem csinálok a zabkorpával sem) 

A kenyérsütéshez amúgy vettem egy aranyos kis (mindössze 20 cm átlójú) kerámia sütőtálat, hát kíváncsi leszek, kijön-e majd belőle a cipó? Még kitalálom, melyik liszteket fogom vegyíteni... és az jutott eszembe, lehet, hogy aszalt paradicsomot is aprítok bele.

Rendben, az ecetekről akkor egy időre lemondok (bár a balzsamecet nagy kedvenc nálunk), de ha citrom leve jöhet, akkor nem lesz gond. És elképesztő, mekkora különbség van citrom és bio citrom levének íze között (legalábbis, amit én kóstoltam). 

Nahát, a gesztenyemasszára tuti nem gondoltam volna, inkább szép szabályosan felkockázott libamájra tippeltem  bár tudom, hogy (sajnos) az (is) tilos a candida diéta alatt.

Amúgy nagyon sok ígéretes receptet találok az étlap-összeállításodon:  eddig már megcsináltam a Pálma féle piláfot (ez volt az első innen :) először furcsa volt, mert még nem nagyon ettem hasonlót, és a csicseriborsó még sok ázás után is picit kemény maradt nekem, de ízre finom), a Vali féle zabos répafőzeléket (ezt már kétszer is elkészítettem - nagyon bejött :), de ma pl. paradicsomos káposztát főztem igazi paradicsomból (roskadásig van a kert vele szerencsére). A ketchup-om iszonyú fűszeres lett - sajnos nem nagyon méricskéltem semmit, és mire elérte a kívánt állagot, addigra olyan tömény lett az íze, hogy max valami húspác lesz belőle ,vagy esetleg keverni kéne natúr ketchuppal - ha lesz rá érkezésem. Lehet, hogy főzök egy adag lájtosan fűszerezett verziót hozzá, és akkor majd mindig két üveggel bontunk fel, és összekeverjük.

Ami még kipróbálásra vár (ez lesz a következő bevetés, mert a főzelékekhez már nagyon hiányzik valami feltét), az a magfasírt. Illetve nagyon tetszik az almás rakottkrumpli savanyúkáposztával - csak amikor a recept megnyílik, ott már nem esik szó a káposztáról... vagy egyszerűen csak hozzá kell enni, és nem beletenni az ételbe?

Amúgy a diéta alatt a piacon kapható vecsési savanyú káposzta fogyasztható? És a sajt: az ilyesféle receptek esetére - amikor "az kell, hogy olvadjon a tetejére" - szereztem kemény kecskesajtot, és gondoltam kerítek majd svájci cheddart is. A hús-szűkét az engedélyezett sajtokkal azért átvészelem. Van egy nagyon kedves padlizsános ételem (abban eleve is mozzarella szerepel), azt is (fejben) már átreformáltam candida-kompatibilissé  leírjam majd a receptet, hogy jól csináltam-e?

Hát eddig itt tartok. Tényleg jobb lett a hangulatom amúgy, mert szépen lassan rendeződnek körülöttem a dolgok is; még sokat kell rajta dolgoznom, de jó irányba haladok úgy érzem. És persze nagyban hozzá járul a javuláshoz a segítségetek, és a kedves válaszaitok! 

Köszönet mindenért!

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Candidás sütés-főzés

Kedves Limetta!

Örülök neki, hogy jobb a hangulatod.  Így nekem is jól indult a reggel.  Jó látni benned a lelkesedést. Örülök, hogy tetszik a Candida étlap, igyekszem összeszedni magam, és ha lesz rá igény, akkor folytatom. 

Nagyon kíváncsi vagyok a kenyeredre. A szárított paradicsom jó ötlet, egyszer én is kipróbálom majd. Mást is tehetsz bele, ha akarsz. Én nagyon szeretem a lenmagot, zabpelyhet, rizspelyhet, kukoricapelyhet szezámmagot is. 

A sajttal csak csínján, mértékkel bánj, nem ajánlom minden nap. Azért valamennyi húst is lehet enni, csak az házi legyen, vagy megbízható helyről származzon. 

Az a gondom a piaci savanyúságokkal, hogy telinyomják borkősavval azért, hogy ne barnuljon, és ezt Neked most nem ajánlom. Amilyen ügyes vagy magad is készíthetsz otthon erjesztett savanyúságot. Annyira egyszerű, és pár nap alatt kész van. A receptet itt találod. Nem csak káposztát savanyíthatsz így, hanem mindenféle zöldséget.

A receptet mindenképpen várom a Boszorkánykonyhába. Itt tudod beküldeni. Kérlek mellékelj hozzá képet is, mert csak úgy tudom megjelentetni. Ha már a Boszorkánykonyhánál tartunk. Képzeld, van nekünk egy receptversenyünk, igaz ebben a hónapban már beküldeni nem lehet, viszont a  beérkezett receptekre lehet szavazni. Nagyon jó receptek jöttek, érdemes megnézni, és szavazni arra, ami tetszik Neked. Ezen a linken tudod megnézni a recepteket. Biztos, hogy találsz közöttük kedvedre valót. 

Tervezzük a folytatást, és ha Neked is lesznek jó receptjeid, akkor küld be kérlek. Figyeld kérlek az oldalunkat! 

Kíváncsi vagyok, hogy haladsz a diétával. 

Azt ugye tudod, hogy nem elég a diéta, hanem a bélrendszeredet is rendbe kell hozni? Jót tenne egy béltisztító kúra is. Erről a fenti cikkben is olvashatsz.

Értékelés: Nincs Átlag: 3.7 (3 votes)
Limetta's picture

sütés-főzés folyt.

Kedves Edit!

Legutóbbi levelünk óta megint bolondokháza volt munkafronton, a mai napot letudva talán normalizálódik a helyzet egy időre. Főzőcskézés így nem-igen volt, csak épp összedobtam ezt-azt, de sajnos kicsit elhanyagoltam a dolgot (azért nem bűnöztem, csak nem volt valami változatos a menü, de már hiányzik a "rendes étel"). Vasárnapi ebéd utánra drága Anyósom (arany szíve nem tudta hogy a diétát csinálom) almás pitét sütött (természetesen cukorral, fehér lisztből, és tojás is volt benne) így én nagyokat nyelve néztem végig, hogy a népes család tömi magába a mennyei sütit Ezért kiterveltem, hogy amint lesz időm (és ennek ma van a napja) megalkotom a saját almáspitémet. Nem túl bonyolult: a cukor helyett xilit, fehér liszt helyett szerintem rozsliszt+kölesliszt+zabliszt (majd megnézem mi is van otthon, rendeltem jó pár fajtát), majd valamit mixelek. Tojást akkor most nem teszek a tésztába - a sós pitébe amúgy sem szoktam, szerintem így ezzel sem lesz gond. A vaj az egyetlen hozzávaló, amiben kompromisszumot kell(ett) kötnöm: vettem egy bio vajat, mert azt egy az egyben nem akartam (szerintem nem is lehet) kókuszzsírral helyettesíteni. Arra gondoltam, hogy esetleg vaj helyett milyen lenne kakaóvajjal?? Szerinted? Csak attól félek, hogy az annyira kemény, hogy nem tudnám összemorzsolni a lisztekkel + vízzel linzertésztává. De a többi sütibe, ahol pl olvasztott vaj kell, ott jó ötlet lenne. A kenyérsütés is tolódott sajnos, ma nekiveselkedem annak is

A padlizsános ételt megcsináltam a múltkor, fotót legközelebb készítek róla, és együtt küldöm :)

A sajtokat nagyon szeretem, így a többi megvonás mellett ez igazi érvágás lenne, ha ezt is csak hébe-hóba ehetném

Ehhez kapcsolódóan lenne két kérdésem, kérlek segíts nekem, ha tudsz:

1. a mozzarella tekintetében melyiket ehetem? amelyik a lében úszkál, vagy a "szárazon csomagolt" ún. pizzamozzarella, netán mindkettőt szabad?

2. mi a különbség a svájci és mondjuk az ír cheddar között, amiért lényeges, hogy a svájci engedélyezett most? Eddig ezt még sehol nem sikerült levadásznom (a legtöbb helyen - már ahol van a trappistán kívül más is - csak az ír fajta kapható), tudja valaki esetleg, hol lehet hozzájutni svájcihoz?

Egyébként nem csak diétázom, az élelmiszereken kívül rendeltem "célzott" készítményeket is a bélflóra helyreállítására, kissé talán túlzásba is vittem, de hát biztosra akartam menni . Egy átfogó tisztítókúrára egyelőre gondolni sem merek - az én életritmusommal ez jelenleg szinte össze-egyeztethetetlen egyelőre annak is nagyon örülnék, ha végre rendesen ki tudnám magam pihenni minden nap, mert sajnos több az olyan, hogy nem. És ezek a hosszúra nyúlt napok nem csak úgy be-becsúsznak, hanem hetekig csak ilyen van, így napról napra egyre kimerültebb vagyok. Kellene mozognom is, de pár óra alvás mellett az sem megy... csak egy kis torna, hogy ne fájjon úgy a hátam, de a számomra igazán jóleső sportoktól most el is vagyok tiltva egyébként. Az immunrendszerem ha újra megerősödik majd, utána elgondolkodom az alapos "nagytakarításon".

Addig is szeretettel várom kedves válaszaidat! Nagyon-nagyon köszönöm!! Kellemes estét.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Sajtok candida diéta alatt

Kedves Limetta!

A jó hír, hogy a gombás erjesztés újtán készített sajtokat nem ajánlott fogyasztani a candida diéta alatt, nem mindegyik sajt készül ezzel az eljárással. Ilyenek a feta, mozarella sajtok, a kecskesajt, a juhsajt (brindza). Erre kell figyelni!

Nagyon ügyesen megoldod életed, remélem büszke vagy magadra! További kitartást és sok sikert kívánok,

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Limetta's picture

köszönöm!

Kedves Niki!

Köszönöm a gyors választ! Látom, nem csak én szoktam éjszakázni :(

Ezek szerint a "nem lében úszkáló" mozzarella is OK.

A kakaóvajat meg majd alkalom adtán kipróbálom vmi sütifélébe, mert azért csak kíváncsi maradtam...

Köszönöm a bíztatást, nagyon kedves vagy. Biztos, hogy sokat fogom még olvasgatni az oldalt, minden szuper - csak pozitív tapasztalataim vannak Veletek kapcsolatban. További jó munkát kívánok Nektek!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Tea 1 + tea 2 a candida kurabol fogyaszthato csak onmagaban ...

..folyadekpotlaskent?

Sziasztok!

Mar tartottam egy ket honapos candida dietat korabban, aminek koszonhetoen elmult a kezemen az ekcemas kiutes. Valamennyi "szabalyt" beiktattunk az etrendunkbe a dietabol (kevesebb tejtermek, en szinte semmit, sokkal tobb bio termek, sajat keszitesu kenyerek, feher liszt es cukor mennyiseg csokkentese, ill. helyettesitese az egeszsegesebb variansokkal, heti 1-2 yoga vagy mas sport, tobb folyadekbevitel, es tapanyagkiegeszitok es vitaminok potlasa, hebe-hoba) viszont nem tudjuk teljes mertekben alkalmazni a dietat tobb okbol kifolyolag, de nem reszleteznem. Lenyeg, hogy nincs akaratero. Mivel sok tea megmaradt es megkivantam a gyogyteakat, gondoltam, elkezdem ujbol inni 2 hetig az egyiket, majd ket hetig a masikat. Meg az elsonel tartok, ez a 11-ik nap, es szedulessel ebredtem, ill. piros borsszem nagysagu kiutesek lettek a hasam tajekan es a hatamon. Kicsit megijeszt, mert a vernyomasom lement (amugy is alacsony szokott lenni), ma mertem es 70/100 volt. Nem kellene a teakat innom, ha nem tartom be teljesen a dietat? Ez csak egy normalis reakcioja a testnek? Ar arcom is megtelt pattanasokkal, foleg a nyakam es a fulem korul iszonyatos nagyok jelentek meg. Szeretnem tudni, hogy fogyaszthatom- e ezt a ket teakevereket felvaltva a megadott korulmenyek kozott? 

Koszonom.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Teák a kúrából

Kedves Zsike83!

Mivel a teakeverékek méregtelenítenek is, így elképzelhető, hogy attól jöttek elő a tüneteid, de más egyébtől is lehet.

Átmenetileg hagyd el, majd idővel kezd el újra inni és figyeld közben magad.

A menzeszed rendben van? Hormonjaid?

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

A hormonjaim...? nem tudom mit mondhatok roluk..

Kedves Niki!

Halas koszonet a valaszert. Szuneteltetni fogom a teat, mostanra mar halvanyultak a kiutesek, viszont ket nap alatt tobb lett. Nem viszketnek, csak ott vannak. A menszeszem szerintem rendben van. Ebben a honapban 4 nappal korabban erkezett, de maskulonben minden a megszokott volt. A hormonjaim...? nem tudom mit mondhatok roluk... menszesz elott jo pattanasos lett az arcom es nyakam. A kedvem is elegge valtozo...

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

Hormonok...

A maca gyökeret nyagyon ajánlani tudom pattanásosságra, illetve a hormonháztartás helyrebillentésére. Lehet érdemes lenne még mással is kiegészíteni, kérlek olvasd el ezt a cikket, illetve az alatta lévő hozzászólásokat is:

Hormonok harca - hormonális problémáink okai.

Hú, ma ilyen hormonos nap van .

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Pajzsmirigy és candida

Sziasztok

A segítségeteket szeretném kérni a kúrával kapcsolatban. Valószínűleg már jó régóta candidás vagyok de csak most diagnosztizálták nálam. Vagy két éve pajzsmirigy alulmülködésem van amire tyroxint szedek. Az érdekelne hogy mennyire "szadizza." ez a két betegség egymást illetve van -e olyan speciális dolog amit be kell illesztenem a dietába?  Sajnos más ételallergiát is kiderítettek:  mogyoró, dió, szója, tej, és az összes tejtermék, tartosítószerek,és fehérliszt. Most két napja csinálom a diétát és csak most találtam rá az oldalatokra.

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

Pajzsmirigy, candida, ételallergia

Szia!

Üdvözlünk az oldalon .

A candida-túltengés, a pajzsmirigy-gondok, az ételallergiák sajnos már népbetegségeknek számítanak nálunk, ezért rengeteget beszéltünk már róluk az olalon. Sok infót találhatsz a kúrával, kezeléssel kapcsolatban is, segítek picit, hogy merre indulj el:

Elfeledett szervünk: a pajzsmirigy

Pajzsmirigy problémák az ayurveda szemszögéből

Allergia 1.: Ételintolerancia, ételallergia, kontaktallergia

Érdemes elolvasni a cikkek alatti hozzászólásokat is, tényleg szinte minden le lett már írva, amit le lehet  . Használd kérlek az oldal keresőjét is.

A boszorkánykonyha speciális részlege segítséget nyújthat a diéta betartásában.

Ha úgy érzed, mégsem boldogulsz egyedül, érdemes bejelentkezni Nikihez ingyenes tanácsadásra.

Kitartást kívánok a kúrához, és gyors javulást!

Értékelés: Nincs

Mennyit lehet enni?

Sziasztok!

Azt szeretném megtudni, hogy a kúra 1 hónapos szakaszán túl vagyok és szeretnék enni barackot, dinnyét és szilvát. Mennyit lehet enni belőlük naponta ami nem veszélyezteti a diéta hatékonyságát?

Illetve édesburgonya fogyasztható-e?

Köszönettel: Csilla

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Gyümölcsök candida diéta alatt

Szia Csilla, a leírásban ezekről a gyümikről ez található: NEM AJÁNLOTT (legalább 1-2 hónapig, amíg be nem áll a szervezeted):

Hogy érzed, hogy vagy? Egyáltalán mennyire volt elszaporodva benned a candida? Ezt így láttatlanba nem lehet megmondani...

Ha nagyon kívánod, (és miért ne?:) egyél egy pár szemet, a tested úgy is jelezni fog...

Értékelés: Nincs

Segítsetek!

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni, már nagyon kétségbe vagyok esve. Bocsánat ha hosszú lesz de le kell írnom mi történt velem és az iker testvéremmel, máshol már nem tudok tanácsot kérni.

20 évesek vagyunk, és kb. 14-15 éves koromban nekem kezdett el hullani a hajam, és lettem tejcukor érzékeny, olyan 1 év múlva ugyanez történt a testvéremmel is. Voltunk a létező összes orvosnál a haj miatt, mindenhol azt mondták semmi bajunk. Később én is, meg ő is poratka és toll allergiások lettünk, asztmások, a hajunk meg csak fogyott. Mikor már lassan 2 éve nem használt semmi, vagyonokat költöttünk hajszeszekre és minden orvosi vizsgálaton azt mondták semmi bajunk.

elkezdtünk egy hajgyógyászhoz kezelésre járni, és a méregdrága termékeit használtuk, pakolás, sampon, csepp. Ez bevált ugyanis a hajhullásunk megállt, de új hajak nem nőttek, vagy csak nagyon gyengék. Azt mondta nekünk több mint valószínű hogy felszívódási zavarunk van, és nem jut el a vitamin a hajhagymákhoz. Csináltuk ezt a kezelést mostanáig, de persze volt hogy nem tudtunk elmenni a kezelésekre mert anyira drága volt hogy mindkettőnkre nem volt elég pénz...a hajunk meg csak fogy és fogy, a tejcukor érzékenységem pedig mintha rosszabodott volna, állandóan hasmenésem volt, de olyan fájdalmakkal hogy azt senkinek nem kívánom, de persze orvosok szerint semmi bajom.

Az arcunk gyulladt pattanásos, és azt elfelejtettem írni, hogy ugyanúgy 14 éves korunk óta állandó folyásunk van, megkeseríti az életünket, kismillió nőgyógyásznál voltunk, kupot, gyógyszert elhasználtunk, de egy napig sem hatottak, úgyhogy azokkal felhagytunk mert úgy gondoltuk többet árt mint segít.

Most 20 évesen ott tartunk, hogy konkrétan már nincs hajunk, kilátszik a fejbőrünk, nem merünk elmenni az utcára és beképzelem hogy bámulnak rosszul érzem magam. Annyi orvosnál voltunk hogy már nem tudunk hova menni, szóval olvastuk a neten ezt a candidát, és elmentünk egy Vega tesztre. Kifizettünk fejenként 20 ezer forintot, azt mondták hogy eltérés van (ami nem tudom mit jelent) a májunknál, hasnyálmirigynél, veséknél, epéknél, pajzsmirigynél, vastagbélnél, vékonybélnél, gyomornál, és hogy penész, candida, és helikobacilus van a szervezetünkben, pluszba még azt is mondták, hogy már nem csak tejcukor érzékenyek vagyunk hanem teljesen tej, liszt és tojás érzékenyek is, és hogy nem jó a felszívódásunk, ezért nem nő a hajunk, plusz hormonnal is van valami, csináljuk a candida kúrát.

Megkérdeztem akkor mit lehet enni...felsorolt mindent amit nem ehetünk, de nem mondott semmit hogy mit igen. Megkérdeztem újra hogy oké, de mit ehetünk? Erre nézett nagyokat és annyit mondott mindent amit nem soroltam fel...hát köszönjük. A termékeik amiket pedig használnunk kéne megfizethetetlenek sajnos számunkra. Mindketten dolgozunk és a pénzünket erre költjük de még így is... Olyan kétségbeesés lett úrrá rajtam hogy sírtam egész nap, és nem is ettem semmit mert a boltban egyszerűen nem tudtam mit megvenni, hiszen mindenben van tej vagy glutén, vagy tojás vagy cukor...Azóta eltelt egy hét, és én végig néztem több ezer oldalt az interneten, sok candidás receptet, de nem találtam semmit amiből mindegyik hiányzott volna amire érzékenyek vagyunk és amiket tilos. Egy hete csak barnarizst és cukkinit eszek, székletem azóta mindennap van, ennyi javulást észre vettem, mert előtte kb egy héten egyszer volt, vagy hasmenés egész nap.

Amúgyis nagyon vékonyak vagyunk, a testvérem már most lefogyott megint, 174 centik vagyunk és ő kb 50 kiló...Kérlek segítsetek hogy mit ehetnénk, mert biztos vagyok benne, hogy ha csak barnarizsen és cukkinin meg zöldégeken élünk, az úgy nem lesz jó....igazából nem is igazán tudom mit szabad és mit nem mert minden oldalon mást olvasok, nem merek már semmit megenni. Lelkileg nagyon megvisel ez, rettenetes bűntudatom van a szüleim miatt is akik tudom mennyire megszenvedik ezt. Azt is sok helyen olvastam hogy ez a vega teszt nem megbízható, szóval nem tudom bízzak-e benne, a nő elég furcsa volt nem nagyon tudott mit mondani. Leírom inkább a kérdéseimet...remélem valaki válaszol:
1. Milyen orvossal és hol lehet ezt kivizsgáltatni? Több fajta candida is van nem? Szeretném a hüvelyit és a bélrendszerit is rendes orvossal megnézetni, vagy azokat ugyanott nézik? Penész, helikobaci, ezeket is hol kell kivizsgáltatni hogy tényleg vannak-e?
2. Mit ehetünk így hogy a vega teszt szerint tej, glutén és tojás érzékenyek vagyunk? Milyen gyümölcsöket és zöldségeket és húsokat?
3. Milyen készítményeket, értem én gyógyszert, növényi dolgokat szedjünk a candida, helikobaci és penész írtására? A bélrendszer helyre állítására, vitaminok pótlására, felszívódás javítására, haj erősítésére? Hol nézessük meg a kúra után hogy mennyit használt, és segített, és meddig kell-e még csinálni?
4.  Szerintetek is ez az egész a candida miatt van? Ha igen miért nem vették ezt észre 6 év alatt az orvosok? Megbízható ez a Vega teszt?
5. Van rá remény hogy a hajunk újra visszanőljön? Nem vagyok kopasz ne úgy képzeljétek el, csak már közelítek évről évre hozzá... 
6. Hogy tudnám lelkileg helyre rakni magam kicsit, vagy nyugodtabb lenni? Konkrétan nem forog már más körül az agyam csak ez, és nagyon kétségbeesett vagyok... 


Bocsánat hogy ennyire hosszú lett, tudom hogy mindenkinek meg van a maga baja, szóval köszönöm ha valaki válaszol. 

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Lelki traumák és hatásaik

Szia Vikkk!

Hát tényleg nem fogtad rövidre, de az én írásom sem lesz rövid.

Mire végigolvastam az elkeseredett leveled, számomra nyilvánvalóvá vált, hogy nálatok lelki szinten indult minden probléma forrása, és ott lesz a megoldás is. Persze fizikai szinten is oda kell figyelnetek sok mindenre, de a lélekben lesz a kulcs.

A GNM szerint a betegségek, a tünetek, mindig a konfliktus fázist követő, un. a megoldási szakaszban jönnek elő. Éppen ezért azon a ponton kell elindulnotok, hogy mi történt veletek 14-15 éves korotok környékén? Valami nagyon nagy traumát kellett átéljetek, ami a mai napig mindig sínre kerül nálatok, ezért jönnek ki az újabb és újabb betegségek, allergiák, problémák.

Menjünk akkor sorjában, nézzük meg a főbb problémáitok lelki hátterét:

"HAJ - HAJHULLÁS 

A haj az erőt jelképezi. Gondoljunk csak Sámsonra (Biblia, A Bírák könyve), aki elveszítette erejét, amikor a haját levágták. A haj a fizikai és a spirituális világ közötti kapcsolatot testesíti meg - a haj az, amely engem a kozmoszhoz és a spirituális energiákhoz köt. A hajhullás azt jelzi, hogy eltávolodtam isteni részemtől. Olyan ember vagyok, aki
nem a spirituális, hanem a materiális világ felé fordul. Lehetséges, hogy erős intuíciós képességgel rendelkezem, mégis inkább anyagi, racionális dolgokra figyelek. Megpróbálok mindent az irányításom alatt tartani, félek attól, hogy nyissak, nehogy elveszítsem a kontrollt. Mindig azt gondolom, én jobban csinálok mindent, mint mások. Minden belső félelem cselekvésképtelenséget, elkeseredettséget, és nem várt feszültséget okoz számomra. Ha azt hisszük, hogy a világban uralkodó rendnél, az isteni energiánál mi jobban csinálhatunk valamit, rá kell jönnünk, hogy ez csak illúzió. Nem kell az élet ellen harcolnom, az mindig velem van, támogat és a segítségemre siet, ha hallgatok rá, és nyitott maradok felé. Csak kérnem kell teljes lelki nyugalommal, és az élet megadja számomra mindazt, amit megérdemlek."

"HAJ - KOPASZSÁG 
A kopaszság a haj teljes vagy részleges, de mindenképpen végleges elvesztését jelenti. Ha hullik a hajam, olyan feszültséggel teli eseményeket élek meg, amelyek erős frusztrációt okoznak, szinte „tépem a hajam". A stresszt okozó, megrázó élmények felgyorsíthatják a kopaszodás folyamatát. Lehet ez egy félelmekkel és aggodalmakkal járó szülés (a nők haja erősen hullik szülés után), egy súlyos érzelmi megrázkódtatás, egy válás, a munkahelyhez vagy az otthonomhoz köthető feszültségek következménye. Az is lehetséges, hogy anyagi téren akarom felülmúlni önmagamat, vagy intellektuális téren alulértékelem magamat. Bízom az életben, tudatom, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni."

"Allergia általában: 
A minket körülvevő és életünk részét képező anyagok rendszerint közömbösek a szervezet számára, ám ha az immunrendszer tévesen „ellenségként" kezeli őket, a szokásostól eltérően, fokozottan reagál
rájuk. Az allergia tehát nem más, mint az immunrendszer „tévedése": ártalmatlan anyagokat minősít veszélyes betolakodónak, akik ellen teljes gőzerővel veszi fel a harcot.

A betegség kialakulása a következő: a szervezet az első találkozáskor antigénként (az antigén olyan anyag, amely a szervezetet antitestek, azaz védekező anyagok termelésére ösztönzi) reagál egy adott anyagra, ezért antitesteket kezd előállítani, aztán a következő találkozáskor - mivel az antitestek segítségével azonnal felismeri - agresszíven és hevesen elutasítja.

Vélhetően valakivel vagy valamivel szemben ellenszenvet vagy agresszivitást élünk meg, és ezt a problémát agyunk ily módon interpretálja. Az allergia különböző fajtái hasonlóak az asztmához, azonban a reakció inkább a szemeket, az orrot és a torkot érinti ez esetben, mintsem a tüdőt vagy a mellkast.

Mire vagyunk allergiásak? Mi az, ami bennünk ilyen heves reakciót indít el? Mi az, ami ezt az irritációt, a test ilyen erős érzelmi válaszreakcióját okozza? Ezek mind a mentálisan megszüntetett érzelmek felszabadításai. Ha valamit megpróbálunk tudatosan vagy tudat alatt nem észrevenni, esetleg kitörölni, az ily módon tör utat magának, és a testünk „beszél" helyette.

Mintha egy olyan dolog lenne bennünk, aminek nincs ott semmi keresnivalója, amely zavarja önvédelmi rendszerünket. Ez az ellenség átveszi a hatalmat, a cselekvés és a létezés hatalmát, és ez letaglóz minket.
Az allergia általában mély intoleranciát, türelmetlenséget jelez, néha az életben való teljes részvételtől való félelmet tükrözi, esetleg arról tanúskodik, hogy meg kellene szabadulnunk a minket támogató érzelmi mankóktól, mert így megtanulunk a saját lábunkon megállni. Az allergiás ember legfontosabb jellemzője, hogy azt gondolja magáról, nincs harmóniában a saját személyes értékeivel.
Fel szeretné hívni magára az emberek figyelmét, szeretne szimpatikus lenni és segítséget kapni. Vajon arra „használjuk" az allergiát, hogy szeretetet vívjunk ki magunknak? Lehetséges. Mindenesetre egy dolog biztos: azért vagyunk allergiásak, mert nem fogadjuk el énünk egy részét, és ez a tudat alatti ellenállás önmagunkkal szemben igen erőteljes.
Az emberek általában nagyon sokféle dologra lehetnek allergiásak: élelmiszerekre, tárgyakra, formákra, illatokra. Minden olyasmivel kapcsolatban, ami az öt érzékszervet érinti (főként a szaglás, amely a legerősebb érzékelés a memória szempontjából), az agy egy csomó, számunkra jó vagy rossz benyomást raktároz el. Nagyon is lehetséges, hogy azért vagyunk valamire érzékenyek, mert az agyunk egy rossz emlékhez kötve tárolta, és ilyenkor ösztönösen visszautasítjuk. Például elválasztanak bennünket egy számunkra kedves állattól vagy személytől, aztán később olyan helyzetbe kerülünk, mely emlékeztet minket erre - vagyis újra átéljük az eseményeket. Azok az anyagok, melyekkel ekkor kapcsolatba kerülünk, allergiát válthatnak ki.

Ha a megélt helyzet szorongással teli, akkor az arckoponya üregei lesznek érintettek a betegségben (szénanátha). Ha inkább a félelem dominált, akkor az allergia köhögés (légzési nehézségek) formájában fog jelentkezni, és ha egy elválást éltünk meg nehezen, akkor bőrbetegségek, bőrelváltozások lesznek a tünetek (ekcéma, csalánkiütés, dermatitisz - bőrgyulladás).
Az élelmiszer-allergia előzménye egy helyzet, melyben nemet kellett mondanunk valamire, amit nagyon szerettünk, így vele szemben allergia alakul ki.

Az allergia jelentheti még az újtól, a kalandoktól való félelmet, az élettel szembeni bizalom hiányát. A beteg úgy érzi, köteles megvonni magától az újdonság örömét azt gondolván, hogy az élet csak szürke hétköznapokból áll.

Ki vagy mi az, ami ilyen nagy félelemmel tölt el bennünket? Van-e olyan dolog, amitől annyira idegenkedünk, hogy a lehető legtávolabb akarjuk tudni magunktól? Úgy tűnik, olyan esetek is vannak, amikor az agy bizonyos helyzeteket bizonyos anyagokkal azonosít a homonimák kapcsán (azonos hangalakú, különböző jelentésű szavak). Összefoglalva: az allergiát mindig valamivel (szimbolikus értelemben egy helyzettel, tárggyal, állattal) szembeni frusztráció, ingerlékenység okozza. Figyeljünk az üzenetre: azt, amit el akarunk utasítani, inkább fogadjuk el, dolgozzuk fel, így így az integrációs folyamat beindul, és az allergia idővel eltűnik."

"ALLERGIA - TEJ, TEJTERMÉK
A tej az anyával való kapcsolatot és az evilági létünk első pillanatait jelképezi. Teljes értékű táplálék, mely az élet első heteiben minden, a fejlődésünkhöz szükséges tápanyagot képes biztosítani. Mivel ehhez a létfontosságú táplálékhoz az édesanyánkkal való szoros kontaktus révén juthatunk hozzá, azt a szeretetet szimbolizálja, amelyet az édesanyánktól kapunk. Így, ha frusztrált a kapcsolatunk a saját anyukánkkal (vagy az anyai szerepet betöltő személlyel), mert úgy érezzük, nem felel meg az anyai szerepnek, ez magyarázatot adhat arra, miért lettünk a tejre allergiásak. Zavarhat bennünket a ránk irányuló figyelem mennyisége vagy minősége, a minket érő kritika, amely a kapcsolatunkat kellemetlenné, diszharmonikussá teszi. Ha születésünk óta tejallergiánk van, meg kell vizsgálnunk azokat a félelmeket, amelyeket édesanyánk érezhetett akkor, amikor a szíve alatt hordott bennünket.
Ezek a félelmek ránk is átragadhatnak, létrehozva bennünk az allergiát. Anyukánk viselkedése a következő kérdést indíthatja el bennünk: „Hogyan viszonyul ő hozzánk? Az édesanyánknak érzi magát?"

Fontos, hogy kettőnk kapcsolatát szeretettel elemezzük, és minél előbb harmóniába kerüljünk önmagunkkal, illetve az anya-gyermek kapcsolattal."

Ezeket az írásokat olvasd át alaposan, akár többször is. Ha megtaláljátok a kiváltó okot, és az lezárjátok, akkor beindul a gyógyulás. Tudod, az elme olyan furfangos, hogy nem tud különbséget tenni a valóság, az álom és az illúzió között. Szóval, ha te újraéled a múltat most a jelenben, akkor mindent újra aktiválsz. Le kell zárni, és túl kell lépni rajta bármi is történt, és itt a JELENBEN KELL ÉLNI, MERT CSAK EZ LÉTEZIK, EZ A VALÓSÁG. A múlt elmúlt, a jövő pedig sehol nincs. Aki megtanul a jelenben élni, itt lenni, az meggyógyul!

Vannak nagyon jó könyvek, amik segítenek ebben. Pl. Echart Tolle: A most hatalma, Anthony de Mello: Úton Isten felé (nem vallási jellegű, hanem egyszerű gyakorlati tanácsok vannak benne a jelen megéléséhez!).

Ez lenne a lelki rész, amin nagyon erősen dolgoznotok kellene.

Azért a fizikai részt sem lehet elhanyagolni, ha holisztikusan nézzük az embert. 

Az élelmiszer allergiák/intoleranciák bizony nagyon komoly felszívódási problémákat, vitamin-, és ásványi anyag hiányt illetve bélgyulladásokat, a bélflóra felborulását, és az immunrendszer gyengeségét okozzák.

Korábban írtam egy összefoglalót, melyben lépésről lépésre végigvezetem, hogy mivel segíteni ilyen esetekben, erről itt olvashatsz.

Természetesen a tejfehérjét és a tejcukrot tartalmazó (sőt a glutént is) élelmiszereket kerülni kellene, amíg a bélflóra nem jön helyre, és a bélgyulladás le nem húzódik. Az étkezés miatt ne aggódj egy percig sem, ezért kár volt itatnod az egereket . A Boszorkánykonyhánkban rengeteg olyan recept van, ami sem tejfélét, sem pedig glutén nem tartalmaz.

A Bionom étkezés sem pártolja ezen alapanyagok túlzott fogyasztását. Egyébként a bionom étkezéshez leginkább hasonlító étkezést itt olvashatod, és magáról a bionomiáról pedig itt.

Ha a bélgyulladás és a felszívódás rendbe jön, akkor a hajhullás is meg fog állni. A haj problémákról kezeléséről itt olvashatsz.

Amiket belinkeltem, azok minden kérdésedre megadják a választ.

A lelkiekkel kezdtem, és ezzel is fejezem be. A lelki traumák, stresszhelyzetek kezelésére nagyon alkalmas az Egészség Medálok közül az Alfa vagy a Delfin medál. Ezek a medálok un. információt tartalmaznak (kvantumfizika), amik segítenek megélni egy pozitívabb életszemléletet, és az idegrendszerre is jó hatással vannak. 

Kérlek, alaposan olvass át mindent, ami belinkeltem!

Ha ezek után bármi kérdés van még, írj! 

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Nagyon szépen köszönöm a

Nagyon szépen köszönöm a válaszodat, és hogy fordítottál rám időt, hogy ilyen hosszan és részletesen megírd! Átfogom rendesen tanulmányozni, és mindent kipróbálok!

Még egyszer köszönöm, hálás vagyok!:)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
napfényes's picture

Candida kúra balanitis esetén is javasolt?

Sziasztok,

férjemnél a napokban gombás fertőzést, balanitist állapítottak meg :-( Neki már 2-3 hónapja voltak tünetei, mire rászánta magát az orvosi vizsgálatra, nálam semmi, de ma este megyek orvoshoz, valószínű, hogy én is érintett lehetek. Kicsit utánaolvasva, Candida is állhat a hátterében ... Jól gondolom, hogy a Candida étrend segítség lehet nekünk az elkövetkező időkben? Van bárkinek ezzel a problémával már tapasztalata?

Értékelés: Nincs
Hortenzia's picture

Jó ha tudjuk az okát!

Szia napfényes!

Ha Candida áll a háttérben, akkor javasolt a Candida kúra, de még egy csomó minden lehet a háttérbe. Arra nem tért ki az orvos, hogy megkeresse az okot?

Látatlanba biztos jót tenne az immunrendszer erősítése és a gyulladás csökkentése.

Ha meg van az ok, akkor célzottabban tudunk segíteni és ha nem valami korokozó áll a háttérbe, akkor Te nem leszel érintett.

Jobbulást!
Hortenzia

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
napfényes's picture

Köszönöm, keressük az okát....

Szia Hortenzia! Köszönöm szépen a válaszodat, azt hiszem, másik orvost keresünk, ez kevéssé alaposnak bizonyult

A javaslatokat köszönöm, hasonlóra jutottam én is!

Szép napot kívánok Neked!

napfényes

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

eritritol

Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy candida kúra alatt lehet-e eritritollal édesíteni. Kis mennyiségben fogyasztanám, napi max 1-2x. Például, ha valamilyen reform sütit készítek, akkor abba tennék. Stevia-s eritritolt használok, nem tudom lehet-e márkanevet említeni?! De inkább nem írok konkrét márkát :)
Válaszotokat előre is nagyon köszönöm! 

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

Candida kúra alatti édesítésre

Szia!

Hát ha arra gondolsz, hogy táptalaje-e a candidának, akkor nem, nem táptalaja, ilyen szempontból szedhető a kúra alatt. Én mégse szedném... ITT írtam már róla bővebben. Javaslom inkább a csicsóka-sűrítményt, vagy a steviát (őrölt zöld por, vagy friss levél, nem a fehér cucc, az már finomított!).

Értékelés: Nincs

köszönöm

Köszönöm Móni a gyors választ!! :)
Szép napot neked és az egész csapatnak!! Szuperek vagytok!
Nem rég megjöttek a megrendelt termékeim, és már megreneltem szüleimnek a következő adagot! Hálás köszönet, hgy "vagytok" nekünk! :) 

Értékelés: Nincs

gabonák teljes elhagyása candida diéta alatt

Sziasztok!

Nálam egy természetgyógyász állapította meg, hogy túlszaporodott bennem a candida. Eltiltott minden gabonától a fuzárium szennyezettségük miatt. Tilos a kávé (mert savasít), heti 1 kefirt és bivalytejes mozzarellát engedélyez a tejből. Kell szednem D3 vitamint, propoliszt, F...-t, lenmagot, calcium+magnezium tablettát, Echinacea és Acerola kapszulát, különböző teakeverékeket, Acidophilus&Bifidus kapszulát... Szerintetek is kell ennyi mindent szedni? Mennyi ideig? Erre igazából nem kaptam választ, hetente kellene járnom hozzá kontrollra és talpmasszázsra, és ezen alkalmakkor mondaná meg, hogy mi a következő lépés.:( Ez már nem fér bele a keretbe, épp elég volt beszerezni a fentieket...

De: a diétát remekül bírom, azt hiszem, "felnőttem" a feladathoz :) Egy hónapja nem ettem semmilyen pékárut, és nem is hiányzik. Lehet attól valamilyen bajom, ha soha többet nem ennék kenyeret? Egyébként sokkal több enegiám van, mint előtte, pedig sokkal kevesebbet eszem. És remek mellékhatás, hogy eddig 6 kilót fogytam:) Napi 3 liter víz a minimum, amit megiszok. És ez tényleg annyira hidratál, hogy nem lettem ráncosabb a fogyás miatt:) Kókuszzsírt használok már mindenhez, a főzelékeket csak saját magukkal sürítem (botmixer 1-2*), esetleg magtejfölt teszek bele. Sok zöldséggel megismerkedtem, melyekre előtte rá se néztem. 43 elmúltam, mikor életem első cukkinijét megettem :). Egyáltalán nem hiányzik a kenyér. Szóval, ha végleg kihagyom, lehet abból baj? Előre is köszönöm válaszotokat, és azt, hogy elolvastátok ezt a hosszúra sikeredett irományt :)

Még egy utolsó kérdés: ha nem megyek vissza ahhoz a természetgyógyászhoz, aki "elindított az úton", honnan fogom tudni, hogy hogyan állok? Esetleg vérvétel háziorvosnál? Vagy ő ezzel ki fog dobni? Köszönöm mégegyszer, további szép estét, Barbi

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

Gabonák teljes elhagyása?

Szia Barbi!

Mi a fenti candida-kúrát javasoljuk szükség estetén. Véleményem szerint ez is éppen eléggé szigorú (éppen, amennyire szükséges a hatékonyság szmepontjából), én nem bonyolítanám tovább. Fölöslegesnek tartom a gabonák eljes kiiktatását az étrendből, hisz ezzel egy gazdag tápanyagforrástól fosztjuk meg magunkat. Arra természetesen oda kell figyelni, hogy teljeskőrlésű, jó minőségű, permetszermentes gabonát fogyasszunk. És persze nem élesztős, fehérkenyér formában... Számtalan kiváló receptet találsz a boszorkánykonyhában, élesztőmentes kenyértől az édes és sós kásákig. Ajánlom fihyelmedbe az anticandidás recepteket is.

Nehogy félreértsd, a sok zöldségevésről semmiképpen sem szeretnélek lebeszélni, de azzal sem ártasz magadnak, ha változatosan fogyasztasz némi jó  minőségú gabonafélét.

A "beszednivalók"... Hát itt szintén a minőség a nagyon fontos. Ezzel kapcsolatban ajánlom figyelmedbe ezt a cikket:

Melyek a jó és hatékony táplálék-kiegészítők?

Candida túltengés esetén a következők a legfontosabbak:

Ezek nélkül a probléma visszatérő lesz.

Hogy visszamész-e az általad kiválasztott terapeutához, ez neked kell eldöntened...

Kitartást kívánok továbbra is a kúrádhoz!

Értékelés: Nincs

Anticandidás receptek

Szia Mónika!

Átmentem az általad javasolt anticandidás receptek linkre és legnagyobb meglepetésemre csupa olyan receptet ajánlotok ott, amelyek összetevői NEM javasoltak candidadiéta esetén (pl. barack, szilva, mustár, kechup, stb.)

Gondolom nem csak én, más is összezavarodik ezek után...

Választ várva, Icke

Értékelés: Nincs

Anticandidás receptek

Valóban a barack és a szilva nem anticandidás, javítjuk. Itt egyesével állítjuk be, akár elütés is lehetett. A mustár és a kechup esetében csak a bolti ellenjavallt, mert az cukorral készül. Ha a házilag készítettbe nem cukor kerül, akkor az nyugodtan ehető.

Anikó

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Lazítás?

Sziasztok!

Már 10 hete tartom magam a candida diétához. A kérdésem az lenne, hogy a " NEM AJÁNLOTT ( 1-2 hónapig..)" ételeket kis mértékben akkor már fogyaszthatom? Gondolok itt elsősorban a gyümölcsökre (banánra, barackra és a görögdinnyére). Csak mert a felsorolásban jelen van ( és hihetetlenek tűnik) hogy 2 hónap után fehérlisztes ételeket és néhány készételt is lehet fogyasztani.
Vagy félreértettem esetleg valamit? 

A választ előre is köszönöm! :)

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

Candida diéta 1-2 hónap után

Igen, kis mértékben beiktathatók már ókor-ókor az említett gyümölcsök.

A fehér liszetes dolgok úgy értendők, hogy ha a kezdeti szigorú hónapok után, néha-napján becsúszik egy-egy kisebb adag fehér lisztes cucc nem dől össze a világ. De azért diéta ide, diéta oda, igyekezzünk kerülni őket

Értékelés: Nincs

szrb

Azt szeretném kérdezni, hogy ezzel a kúrával lehet-e vajat enni?

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Candidiázis alatt vaj

Kedves Szrb!

Inkább a hidegen sajtolt növényi olajakat tudom ajánlani a kúra alatt, a kókuszzsír is kiváló alternatíva, akár ha édességre vágysz (bocs, én éppen sütit sütök, onnét jutott eszembe :)

Ha mindenképpen ragaszkodnál a vajhoz, akkor vagy őstermelőtől szerezd be, vagy vegyél bio vajat és abból készíts ghi-t (tisztított vajat)! Módjával használhatod!

Niki

Értékelés: Nincs

Étrenddel kapcsolatos kérdések

Sziasztok!

Candida kúrába akarok fogni kérdéseim a következők:

Lehet-e enni az alábbiakat: búzakorpa, szilvalekvár (cukor és mindenmentes) ezek sajnos a székrekedés ellen váltak be eddig, puffasztott rizs, puffasztott búza kenyér helyett. Illetve anti candidás kenyeret mennyit lehet enni naponta. Írtátok hogy a gabonákat módjával napi szinten ez milyen mennyiséget jelent?

Köszönettel: Csilla

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Henn Mónika's picture

Candida diéta, szorulásos gondok

Kedves CSilla!

A fenti diéta-leírásnak is megfelelően:

 - korpát lehet fogyasztani (hisz csak a fehérlisztek, hántolt gabonák tiltottak), de érdemes a búzakorpát is váltogatva fogyasztani egyéb korpákkal (például zab, tönköly). Ami nagyon beválik általában székrekedés esetén, az az útifű maghéj (egy pohár vízzel bevéve a reggeli órákban, esetleg a reggeli kásába keverve, sok folyadékot igyunk a nap folyamán ez kiemelten fontos!).

- a szilva fogyasztása nem ajánlott a kúra során, tehát a belőle készült lekvár sem! Rengeteg féle más gyümölcsöt ehetsz viszont helyette, és ha betartod a fenti ajánlásokat, beveted az útifű maghéjat, és gondot fordítasz a bélflóra regenerálára, garantáltan nem lesznek székelési gondjaid!

Ajánlom még figyelmedbe Vali kiváló összefoglalóját és tanácsait:

Szorult helyzetben - mindennapi gondjaink: a székrekedés

 A boszikonyhában található anticandidás kenyereket akár naponta is fogyaszthatod, illetve ajánlom figyelmedbe az anticandidás recepteket, valamint Edit kolléganőm antikandidás menüjét, no ebből aztán érdemes inspirálódni, még nem diétázóknk is!

Kitartást a kúrádhoz!

Értékelés: Nincs

olajos magok

Az a kérdésem, hogy a candida kúrával kapcsolatban lehet-e olajos magvakat fogyasztani? (mogyoró, napraforgómag, tökmag)

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Candida diéta - olajos magvak

Szia Szrb, természetesen nyugodtan fogyazthatóak!

Értékelés: Nincs

Gomba

Sziasztok! Diagnosztizáltak a húgyhólyagomban gyulladás mellett gombás telepeket is. Ezt a diétát fogom csinálni és szeretném kérdezni, hogy a hüvelyesekkel mi a helyzet? Lehet-e enni őket? Köszi

Értékelés: Nincs
Juzus's picture

Gyulladás?

Kedves Ercsi!

Nem tudom, hogy esetleg van-e mellette nőgyógyászati problémád is, általában szokott vele párosulni.

Mindenesetre a gyulladás igazi oka az immunrendszer gyengesége szokott lenni, ami lehetséges, hogy testi, lelki, szellemi túlterhelésből is adódhat. 

Ha a fenti candida-diétát megcsinálod, akkor én a hüvelyesekkel óvatosan bánnék, legalábbis eleinte, egyrészt szénhidráttartalmuk, másrészt az emészthetőségük miatt.

Felfázásról itt olvashatsz, melyben találsz különféle ötleteket még kiegészítésképpen, valamint jó szolgálatot tehet a teafa illóolaj, bővebben is olvashatsz a jó tulajdonságairól, mirha illóolaj, az áfonya ital, valamint a fürdősó.

Ez a külső segítség, de belülről is tudunk rajta még változtatni: bélflóra támogató készítményekkel, valamint a béta-glükán tartalmúakkal.

Mielőbbi jobbulást kívánunk! 

Értékelés: Nincs

Rossz álmok

Lenne egy problémám:  másfél hete csinálom a candida diétát és szedem grépfruit  csepet és azóta minden éjszaka olyan csunya rémálmaim vannak hogy azt el sem hiszem szerintetek mi lehet az oka kérlek segitsetek mert az egész napomat el rontják  ezek a csunya álmok.

Segitségeteket előre is köszönöm!!!!

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Rossz álmok

Kedves Núcka30!

Mikor olvastam a hozzászólásodat, rögtön eszembe jutott egy cikk az álmokról. Szerintem Neked is érdemes lenne ezt elolvasnod.

Nem gondolom, hogy a rossz álmokat a diéta idézte volna elő. Bizonyára  sok más változás volt az  életben. ami foglalkoztat, vagy aggódsz valamiért. 

Nekem az álmatlan éjszakáimon sokat segített egy párcsepp levendula olaj a párnámra, és egy pár csepp levendulakivonat a teámba. Egy sós lazítófüdő is nagyon sokat tesz a nyugodt alvásért. Fürdés után egy jó kényeztető masszázs verbéna, vagy narancsvirág fürdőolajjal igazi hab a tortán.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

candida a végbélben?

sziasztok

van valakinek esetleg tapasztalata vagy javaslata, mit tehetnék hónapok óta problémát okozó végbél panaszaimmal?

antibiotikumos kúra után minden hónapban a havi vérzést követően durva fertőzéssel küzdök. ezeket többé-kevésbé 1 hét alatt sikerül kikúrálnom fokhagyma, joghurt, teafa-levendula kezeléssel. de 3 hónapja átterjedt a végbélnyílásomra is. véleményem szerint volt parazitám is /a Kisfiamnál dignosztizálva is lett/, amit szintén fokhagymával kezeltem /a széklettenyészeten 1,5 havi kúra után negatív lett az eredmény/, de maradt egy jó kis vérző aranyér és iszonyú székelési fájdalmak. sokat kell tennem, hogy naponta sikerüljön a wc-re mennem /pl. reggel langyos víz ivása/, de az eredmény elkeserítő. véleményetek szerint okozhatja a székelési és aranyér gondjaimat a candida túlszaporodása?

a legrosszabb, hogy a Kisfiam ugyanilyen tüneteket produkál, bár aranyere nincsen szerencsére. gyakorlatilag egy napon kezdődtek a panaszaink, ráadásul szegényem autista, tehát a bélműködése nem tökéletes. eddig 2 naponta székelt, ezt sikerült napi 1-re emelni és ezáltal puhább székletet elérni, de még így is vérzik neki. nagyon nehezen lehet beletunkolni a szereket. emóciót szinte lehetetlen és a grapefruit cseppet is sokszor észreveszi az italában és otthagyja. keveset iszik, azt is úgy kell erőltetni.

soha nem voltak egyébiránt székelési problémáim, aranyér szóba sem jöhetett és az emésztésemmel sem volt sosem gond, régóta próbálok vigyázni az egészségemre. tény, hogy kimerültem: már 5 éve szoptatok és eléggé stresszesek a napjaim, plusz keveset alszom. ezekhez jön még egy penészes lakás.

kb. 5 napja elkezdtem a candida-kúrát és próbálok sokat inni és ahogy olvastam hozzászólásokban, már írtam Böbének:)

amiket használunk: Stadelmann-féle aranyérkenőcs és sebbalzsam, emóció, grape vital, méz almarosttal, kislegénynek külön probiotikum /autistáknak speciálisan kifejlesztve/, Manó Manna, cickafark és kamilla tea /ülőfürdőnek is/, propolisz és a jól bevált fokhagyma:).

reménykedem, hogy van megoldás...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
verebedit's picture

Autizmus

Kedves Hippopota!

Most olvasom a hozzászólásodban, hogy  kicsi fiad autista. Az enyém szintén az, bár ő már nem kicsi.  Őszintén csodállak:5 éve szoptatsz és mellette autista gyermeked is van. Minden elismerésem a Tiéd. .

Szeretném felajánlani  a segítségemet autizmus ügyben. Ha gondolod keress meg. Nem tudom szoktad-e olvasni az  Esőember blogomat

Ti is diétáztok?  Ismered a GAP diétát? Úgy tudom, hogy a GAP diétázóknak javasolnak probiotikumot

Mivel autimentor vagyok, nagyon szívesen segítek a hasonló sorsú szülőknek, ha hozzám fordulnak. Éppen ezért hoztam létre a Bionomon belül egy klubot, aminek a neve Együtt-Egymásért klub. Nagyon szívesen látlak a következő klubba. Szeretettel várlak!

Értékelés: Nincs

Candida, székrekedés, autizmus

Szia!

Mindig van remény! Nagyon jó termékeket válogattál össze, nagyon ügyes vagy!

Antibiotikum kúra mellett, és utána illetve bármilyen emésztési probléma esetén nagyon fontos bélflóra regenerálása, ezekre szuperaz általad kiválasztott Emóció és a mézes almarost is, de akár váltogatva a termékeket innen is választhatsz vagy innen.

Kifejezetten székrekedésre ezeket ajánljuk a megfelelő mennyiségű víz és rostdús táplálkozás mellett. Hátha kisfiadnak valamelyik termék szimpatikusabb lesz. Jó szívvel ajánlom, hogy vedd fel Vereb Edittel a kapcsolatot, aki autimentor, Ő maga is autista gyermeket nevel és rengeteg tapasztalatra tett szert, blogsorozatot is indított a témában és egy klubot is létrehozott, ahol személyes találkozásra is van lehetőség.

Gyerekkori székrekedésről Vali írását ajánlom figyelmedbe , és a lelki okokról is érdemes elgondolkozni.

Ugye a Papp B. János féle candida kúrát csinálod? 

Ha van kedved akkor majd írj később magatokról! Sok sikert kívánok Nektek!

Detti

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

sziasztok!

Kérdésem lenne! Mégpedig az, milyen édesitőszert használjak a kávé  mellé, mert keserün nem nagyon szeretem, olvastam itt valahol a xilitet csak az a baj  hogy jelenleg Hollandiában vagyok és itt nem találok meg sok helyen azt mondják rákkeltő hatásu légyszives segitsetek! KÖSZÖNÖM SZÉPEN A SEGITSÉGETEKET!!!!

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Édesítés

Szia! 

Ami belefér a candida diétába, és egészséges, az a stevia vagy a biocsicsóka sűrítmény. Utóbbi nagyon sokaknak megoldotta már az édesítési problémáját. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

sziasztok!

Én szeretnék érdeklődni, hogy mit jelent vagy mi az, hogy joghurtos tampon? Lehet hülynek néztek vagy én vagyok ilyen tudatlan, mert én is candidàval vettem fel a versenyt, csinàlom a diétàt is. Szeretném és megköszönném, ha valaki leirnà nekem, hogy mit jelent vagy hogyan kell csinàlni a joghurtos tampont, mert màr kikészülök a hüvelygombàtol.

köszönöm elöre is.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Hüvelykúp és a candida

Kedves Núcika30!

Nagyon egyszerű, fogsz egy bio tampont és belemártod egy kis joghurtba (házi, vagy bioba, ne da....e legyen!), majd felhelyezed a hüvelyedbe néhány órára.

Akár cérnával szorosan átkötött és tisztított fokhagymagerezdet is használhatsz.

További BEVÁLT praktikákat a Hüvelykúp házilag írásban találsz. Ajánlom figyelmedbe a Candida kúra nőgyógyászati problémák ellen bejegyzést, ahol sok további tanácsra bukkanhatsz.

Jobbulást,

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Echinacea golyócska candida alatt

Köszönöm szépen a gyors vàlaszod ki fogom próbálni, lenne még egy kérdésem hogy immunrendszer erősítőként baràtnőm ajànlotta az echinacea golyocskàt és azt szedem hogy az gond vagy nem? Nagyon szépen köszönöm a vàlaszod!;-)

Értékelés: Nincs

Echinacea homeopátiás szer szedése

Szedheted, de azt ugye tudod, hogy ezt nem lehet folyamatosan szedni? D4-D6-os potenciálban kell, és 7-10 nap után ugyanennyi szünetet kell tartani. Itt vannak egyébként nagyon jó immunerősítők. Pl. a béta-glükan is nagyon hatásos ám.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
zsofka33's picture

Tapasztaltabb candida diétázók, segítsééég! :) bizonytalanságok

Kedves Tapasztaltabb Diétázók!

3. hete candida diétázom, egy tavaly novemberi antibiotikum kúra óta nem múló, minden ciklus közepén visszatérő nőgyógyászati panasz miatt.
Hosszas olvasgatással és egy három napos zöldség-zöldséglé tisztítókúrával kezdtem három hete, azóta nagyrészt peszka vega ételeket eszem, sok zöldség, gluténmentes gabona köret, kevés pirított kovászos tönköly kenyér, heti egyszer durum tészta, heti 2-3szor pedig hal, reggelire natúr joghurt, zabpehely, nasinak mandula, tökmag, kókuszchips, saját zabpehely keksz, gyümölcsből csak citrom (a grapefruit tudom, hogy jó, de nem annyira szeretem). Leálltam a fogamzásgátlóval már korábban (amúgy is babát tervezünk) és amióta tartom a diétát kávét sem iszom. De még mindig van bennem jó adag bizonytalanság, mert annyira más információkat mondott az orvos, illetve a különféle honlapok, hogy mit, mikor lehet, illetve mennyit.  Illetve a nőgyógyászati panaszok is úgy érzem megint visszatérnek, bár tudom, hogy ez csak türelem kérdése, de nem akarom elrontani az eddigieket semmiképp, ugyanakkor több dolog is nagyon hiányzik azok közül, amikből mértékkel kell fogyasztani és morfondírozok, hogy hogyan tovább...

Szóval a kérdések:
- Szedek grapefuitmag cseppet, csak most azt is megtudtam, hogy sajnos alkolholosat szedtem eddig, ezt majd lecserélem grape vital-ra, szerintetek ez árthatott eddig a kúrának, ne szedjem már be a maradékot? (Szedek még olajfalevél kivonatot, meg ezüstkolloidot és probiotikumot, candida gyógytea keveréket. )

- Ami legjobban hiányzik, az a növényi és állati tejtermékek és a sajtok, illetve a gyümölcsök. A hús ételek nem annyira hiányoznak,amúgy sem vagyok húsos, de azt is gondoltam eszem párszor.  Mikor ehetek szerintetek ilyeneket és hányszor? (első sorban ezekre gondoltam: mozzarella, feta, gomolya, kecsketej, illetve rizstej, mandula tej, kókusztej és ajánlott gyümölcsök, illetve csikrehús) Ja és burgonya!!:)  nos egy jó sütőben héjában sült krumplit szintén hiányzik, azt szerintetek? Máshol azt tiltják.

- Nálatok azt olvastam valahol, hogy a bio élőflórás joghurt mértékkel, máshol meg nagyon ajánlják, ezt sem nagyon tudom, hogy jól csinálom e, mert én imádom és szinte minden nap eszem 1-2 pohár joghurtot, zabpehellyel, saját gyártású zabpelyhes kekszel, vagy magában. Ez nem túl sok?

- kenyeret eddig nem sütöttem, hanem vettem, AA tönkölybúza paáros (kovászos) kenyér, állítólag anti candida. Ebből nem lehet gond szerintetek? Mindenképp a sütés a javasolt?

- A másik kérdés, hogy nektek mi a tapasztalat édesség fronton, mikortól lehet xilites / steviás édességet is enni, jövő héten szülinapom lesz, egy egyszerű joghurttorta teljes kiőrlésű tönkölylisztből egy kis eperrel mondjuk belefér?  Ide tartozik a tojás, 100% kakaó kérdése is, ezeket szerintetek lehet tenni picit sütibe? Próbáltam karobot, hát nekem fura ízű... Világ életemben édesszájú voltam, de sose a teljesen egészségtelen dolgokat ettem, így kevéssé hiszek abban, hogy a gombák kívánják csak az édességet. Jah és a saját készítésű kakaóvajas, 100% kakaós, xilites csokiról mi a tapasztalat? Tudom-tudom, ez szinte már bűnös gondolat...de felvetült...

Hát nagyon köszönöm előre is, ha valaki egyáltalán elolvassa ezt a jó hosszút, no pláne, ha válaszol és elmondja, hogy ő hogy látja a fentieket.  Mivel kisbabát szeretnénk,igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy egyensúlyba jöjjön a szervezetem, szóval minden véleményt/ tanácsot nagyon köszönök!

Üdv: Zsófi

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Nőgyógyászati problémák és Candida diéta

Kedves Zsófi!

Hát valóban hosszú lett , de örülök neki, hogy megosztottad velünk a problémádat. 

Úgy olvastam, hogy nőgyógyásazti problémák miatt kezdted a Candida kúrát.Annak nagyon örülök, hogy a fogamzásgátlót letetted, remélem nemsokára összejön a baba. 

Annak is örülök, hogy belekezdtél egyfajta életmódváltásba is,  Én mindenkinek, aki abbahagyta a fogamzásgátló tablettát, illetve ha nőgyógyásazti problémái vannak. egy átfogó méregtelenítő kúrát javaslok. Hajni kolléganőm nem rég fejezte be, írt  a méregtelenítéséről blogsorozatot  is. Itt olvashatod. 

A Candida kúrával kapcsolatban feltett kérdéseid:

  1. Szerintem  nagyon jó a Grapvital csepp, nem hiszem hogy gond lenne a váltásból. Ha van Grape Vital, akkor csak azt szedd.
  2. Savanyított tejterméket, ehetsz, de a boltban kapható joghurtokat (kivéve, ha bió/ én nem javaslom. Házilag is nagyon egyszerű joghurtot készíteni, ráadásul mivel jön a meleg idő hamarabb el is készül. Itt találsz receptet házi joghurtra.  Az a tapasztalatom, hogy üzleti tejből nem jó a joghurt, inkább házi tejet javaslok.  A  házi joghurttal is csínján bánnék, szerintem a nepi 1-2 pohár  sok.  Heti 1-2 pohárral javaslom, illetve, amíg nem jön helyre a nőgyógyászati probléma addig mellőzném. Valójában erről Neked kell dönteni. A növényi tejek, tejtermékek minden mennyiségben jöhetnek /de szójatejet ne/. Nem tudom tudsz-e róla, de joghurtot növényi tejszínből is készíthetsz. Ez a vegán gyümölcsjoghurt nagyon finom például.
  3. Sajtok közül a cikkben felsoroltakat eheted, de mértékkel.
  4. Krumplit is lehet enni, de csak mértékkel. Hetente egyszer, szerintem nem lesz gond belőle. Ugyanez áll a húsokra is.
  5. A kenyérnek cukor és élesztőmentesnek kell lennie, ésne tartalmazzon semmilyen más adalékot. Nem tudom, hogy az általad  fogyasztott kenyér ilyen-e, hanem akkor nagyon jó recepteket találsz a boszorkánykonyhában.
  6. Xilitet, sztéviát fogyaszthatsz Candida diétában, de tojást nem. A tojás a legjobb alapja a gombák szaporodásának. Ha nem ragaszkodsz annyira a joghurtos epertortához, próbáld ki esetleg ezt az epres-csokis-csoda  receptet. Tojásmentes piskóta receptet is találsz az oldalon. Ha akarsz házilag is készíthetsz  csokoládét, csokikrémet. Itt találsz néhány édesség receptet sztéviával.
  7. A hasonló problémákkal küszködőknek összeállítottam egy étlapot, hogy könnyebb legyen az étkezést megoldani. 
  8. Kérlek olvasd el figyelmesen a fenti cikket, a végén találhatod a nőgyógyászati problémádra az irrigálást. Szerintem próbáld ki nyugodtan. 

Értékelés: Nincs
zsofka33's picture

Candida diéta alatt rizstésztát lehet?

Kedves Edit!

nagyon köszi a tanácsokat és tapasztalatcserét!  A méregtelenítő kúrába beleolvastam, de mivel elég sovány vagyok, így ezt nem tartom kivitelezhetőnek, nekem már a 3 nap zöldség kúra is eléggé betett súly ügyileg. A joghurttal viszont mindenképp le fogok állni, ha lehet inni növényi tejet, akkor maradok a natúr rizstejnél, azt nagyon szeretem, illetve megpróbálkozom majd a növényi joghurt készítéssel, köszi a tippet!

A kenyér, amit veszek mindenféle adalékanyagtól mentes, teljes örlésű tönköly, kovászolt, bio boltos, szóval remélem rendben van, megpróbálkoztam a házi szódabikarbónással, meg az india stílusú lepénykenyerekkel még az elején, azok sem voltak rosszak, majd néha váltogatom a biztonság kedvéért.

Annak viszont örülök, hogy a házi csokikrém kakaóvajjal, kókuszvajjal és kakaóporral meg xilittel ehető néha.  Kölesrudira kipróbálom majd! (a túrórudi volt az egyetlen igazi szenvedélyem.. :) )

Még egy kérdés merült fel, amit kifelejtettem, rizstésztát Ti ettetek, javasoltok? Azt vajon úgy kell kezelni, mint a normál rizst? (összetétel: rizsliszt és viz) A tojásmentes, teljeskiőrlésű tészta kiváltására eszem, hogy a lehetőségekhez képest jobban csökkentsem a gluténos szénhidrátokat és én úgy vettem, hogy ezt heti többször is lehet, remélem igazam volt. 

Köszi mindent!

Üdv: Zsófi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
verebedit's picture

Rizstészta és candida kúra

Kedves Zsófi!

Egyetértek Hajnival. A diétáknál nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy egy gabonafélére állnak rá, és csak azt eszik jóformán.

Mindent mértékkel és változatosan kell enni, és akkor nem fog kialakulni semmilyen étellel szemben intolerancia.

Nem sokall be a szervezeted.

Remélem megírod majd, hogy haladsz. 

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Rizstészta

Szia Zsófi, természetesen nyugodtan fogyaszthatod a diéta alatt a rizstésztát. Hogy hetente többször? Hát, szerintem érdemes változatosabban összeállítanod az étkezésed, annyi féle glutén mentes gabona van, nagyon finom kásák készíthetőek belőlük!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
zsofka33's picture

variálás

Persze-persze, mindeképp variálok, már csak azért is, mert különben megunnám őket, a  rizstészta csak azért a szívem csücske, mert ha sietés van, vagy lustaság, akkor zöldséggel, olivaolajjal tökéletes "gyorskaja", és csak elő kell kapni a spejzból. 

Köszi mindent! Írok majd később, hogy hogy haladok, remélem jövő hónapban már tünetmentes leszek... vagy legalábbis csökkennek a tünetek, de alapvetően azt már most is érzem, hogy a szervezetem meghálálja hosszú távon is, ha tartom magam ehhez a fajta étkezéshez. 

Üdv. Zsófi

Értékelés: Nincs

Candida kezelése külsőleg, 22 hetes kismama

Sziasztok, segítsetek kérlek abban, hogy félidős terhesen mit is szabad-kellene enni-tenni a candida ellen. 5 hete csinálom böcsülettel a kúrát, iszogatom az Emóciót (most meguntam és Supra balance-ra váltok), de még mindig bennem tanyázik sajna (most jött meg a lelet), pedig már nagyon unom . Nagyon erős folyásom van, és szeretném külsőleg is elkezdeni kezelni, de nem nagyon tudom, mit merhetek külsőleg ilyenkor és mit nem.

Belsőleg: a grapefruitmagcseppet szedhetem én is a 15 cseppet két hetes ciklusokban (2 hét csepp, 2 hét nélküle). Hétfőn megyek a nődokihoz, aki már mindenféle rémekkel fenyeget, ha nem kezdem el a kúpokat használni (a jól ismert C...ten). Kicsit elkeseredtem, hogy nem látok javulást. Mézes almarostom van még, abból napi egy kiskanállal szedek, meg persze Perfect prenatalt, és Flavon koktélt, de az ugye nem a gombához kapcsolódik.

Segítsetek kérlek, mert nagyon elkenődtem . Mondjuk egy pozitív hozadéka van, hogy még mindig csak plusz 5,5 kg jött rám

Előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs

újra candida

Sziasztok, lassan 3 hete, hogy beküldtem a kérdést, és azóta se érkezett válasz . Azóta a nődoki által javasolt kúpot feltettem, mert tényleg brutál folyásom volt, az elmulasztotta, aztán meglátjuk, hogy mennyire tartósan. Amire még mindig nagyon várom a választ, hogy kismamaként külsőleg és belsőleg mit kellene kiegészítésképpen. Bár bevallom, hogy így 2 hónap után lazítottam a gyeplőn...De mivel úgy érzem, hogy talán még mindig jelen van, folytatnám, ha nem is teljes szigorral.

Köszi a választ.

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel