EM (effektív mikroorganizmusok) - Forradalom a Föld megmentéséért c. könyv ismertetője

Első megjelenés: 2009, augusztus 3.

Sziasztok!

Tünde összefoglalójáról jutott eszembe, hogy megosztom veletek a nyári olvasmányomat, ami adhat egy kis pluszt a mi világnézetünkhöz. Nemrég írt Böbi, hogy nyúvadnak a paradicsomai. Amikor valami organikus tápoldatot akartam neki ajánlani, hogy azzal erősítse meg a növényeket, akkor akadtam rá az effektív mikroorganizmusokra. Tudjátok, hogy nem vagyok gyakorló kertész, azaz nem csinálom hivatásszerűen, de nekem is a talajélet a vesszőparipám, utána is mentem kicsit. Kertészeti témákkal nem akartalak untatni titeket, de egyébként is arról beszéltünk legutóbb, hogy alaphozzáállás az organikus szemlélet, stb.

Közben megjött az egész alapját képező könyv a kutatási eredményekről, megosztom veletek, mint ajánlott irodalmat.

A könyv címe "Forradalom a Föld megmentésért - Effektív mikroorganizmusokkal (EM) oldjuk meg Földünk problémáit". Szerző Teruo Higa, japán tudós. Szeretem a japán tudósokat, olyan eleven naivitással és jóindulattal tudnak a világhoz hozzáállni, mint senki más.

A könyvben olvasottak jó alapot képeznek, hogy az organikus szemlélet elhatalmasodjon rajtunk, ha eddig még nem történt volna meg, azaz ennél organikusabban már nem lehet hozzáállni a témához.

Kicsit olyan megvilágosodás volt ez nekem, mint a Howell könyv, ami mindent az enzimműködés nyelvére fordít. Higa professzor ezt a mikroorganizmusok nyelvén és az antioxidációval végzi. Bíztató választ kaptam olyan kérdésekre, hogy el lehet-e valaha takarítani ezt a sok szutykot a Földről (vegyszermaradványok,stb.), illetve, hogy tulajdonképpen akkor hogyan is működik a biodiverzitás sejtszinten? Az antioxidáció nem csak az embereknek központi kérdés, és lehet, hogy mégis van normális magyarázat a földi élet kezdetére azon kívül, hogy a nagy semmi felrobbant és a dinoszauroszok kipusztultak.

Amit soha nem tudtam, kitől kérdezzek meg, hogy van-e tulajdonképpen technikai nyerési esélye a biotermesztésnek (gondolok itt az elszabadult kártevőkre és a betegségekre), azon kívül, hogy megjavulunk és nem szennyezzük tovább a környezetet ...

Aki ezt megérti, az nem kételkedik többé a biorezonanciában, magyarázatot tud adni a kétkedőknek ...

Emoto vízzel kapcsolatos kutatási eredményeit is visszaköszönni láttam egy igen érthető és racionális magyarázattal körítve, immár az organikus élelmiszer-előállítás szempontjából is. Nem tudom létezik-e még ennél mélyebben szántó magyarázat arra, hogy a növények ugyanúgy működnek mint mi, ők is el vannak savasodva, a talaj a mikrobiális egyensúly leképezése, vagy hogy lehet egy(növényi) terméknek mérhetően "rezgése".

Már kenjük vágjuk az antioxidációt.

Egyszóval korszakalkotó(lehetne). Nem kezdőknek való, de az AntalValisoknak mindenképp ajánlom.

Akik Magyarországon felkarolták a dolgot, Lánszky Imre ökológus, agrármérnök, (aki egyébként Ős-Buda feltárását felkarolta) és a növénytermesztési tanácsadó, arra a kérdésemre, hogy miért nem terjed rohamosabban, (Higa 82-ben fedezte fel az egészet és 93-ban jelent meg a könyv, Mo-on 2007-ben adták ki), miért nem forradalmasították még az európai agráriumot, azt válaszolta, hogy még nem reklámoznak, meg szeretnének kapaszkodni előbb, folyamatosan tesztelik, de nagyon veszélyes dolog mindenkivel szembe menni, főleg ha a magyar politikai helyzetet is figyelmembe vesszük. Hát, ha a kozmetikaipar a gyógyszeripar kistestvére, akkor a vegyszergyár bőven a nagytesó...

A honlapon vannak fent teszteredmények(kerttulajdonosoknak!) Már léteznek EM-el kezelt organikus termékek is.

Na és akkor egy kis ízelítő, ami nálam megint kicsit kiegészítette az élet nagy mozaikját:


Teruo Higa professzor

Idézetek következnek

Bevezető:

Az új technológia, az EM-technológia, látszólag több egészen különböző területen idéz elő jelentős forradalmat. Fontos és egyre szélesebb körű változásokat vezet a mezőgazdaságban, a környezetben és az orvostudomány területén. Ezt a bevezetést azzal a szándékkal írom, hogy rövid betekintést adjak ebbe a technológiába: mit foglal magába, milyen pozitív változásokat okoz világunkban, és mit remélhet általa beteg és sínylődő Földünk. Alkalmas kiindulópontnak tűnik két, a természetben egymás ellen ható erő ábrázolása. Ezek a legszélesebb értelemben a regeneráció és a degeneráció erőiként írhatók le. Az előbbi, a regeneráció ereje jellemző módon mindennek életet és életerőt ad, segíti és megtartja az egészet, jó közérzetet és egészséget teremt. Produktív hasznos és életet megtartó. Más szavakkal ez az élet ereje.

Ezzel ellentétben a degeneráció a rombolás dinamikus ereje. Elősegíti a bomlást és a szétesést, szennyeződést, fertőzéseket és betegségeket okoz, és sínylődést, végezetül pusztulást. Csak az utóbbi időkben ismeri fel a kutatás, hogy mi áll ezen erők mögött, mi hajtja és határozza meg azokat.

Mindkettő megvalósul és az élet legapróbb, szabad szemmel nem látható lényei állnak mögötte ... melyeket összességében mikroorganizmusoknak nevezünk. A talaj állapota pontos indikátor arra vonatkozóan, hogy a két erő közül melyik van túlsúlyban. Így például az olyan talajon növekvő növények, ahol az anabiotikus és regeneratív mikoorganizmusok dominálnak, jelentős növekedést mutatnak. Feltűnően egészségesek, mentesek a betegségektől és kártevőktől. A talaj minősége tartós javulást mutat, nincs szükség vegyszerekre, peszticidekre és műtrágyákra...

... Bármilyen súlyosak is ezek a szélsőséges viszonyok, és az ebből következő állapotok, mégis van egy erő, amely képes arra, hogy ezt a helyzetet visszafordítsa és altalajokat, bármilyen leromlottak is, nagyon rövid idő alatt regenerálja. Az az erő, amely erre képes, a kis anabiotikus mikroorganizmusoktól származik, melyek EM-ként ismertek. Az effektív (azaz hatékony) mikroorganizmusok rövid formájaként az EM egy gyűjtőfogalom, amely a természet 2 dinamikus folyamatán belül a fent említett regeneráló folyamatáért felelős. Fotoszintetizáló baktériumok, élesztők, tejsavbaktériumok és gombák, amelyek az anabiotikus mikroorganizmusok törzseihez tartoznak, ezekből áll az EM. Ha jelen van ezek kombinációja a talajban és elegendő mennyiségben tudnak szaporodni, elősegítik az antioxidációs szint növekedését és ezzel együtt egy megerősödött energiakoncentrációt. Más szavakkal: aktivitásuk ösztönzi a regenerációs folyamatot, a talajban levegőt, és vizet tisztítanak, fokozzák a növény növekedését. Az anabiotikus mikroorganizmusok további pozitív hatása abban áll, hogy az általuk kiválasztott anyagok nagy mennyiségű tápanyagot tartalmaznak, melyek növények és állatok számára is hasznosak, ezek többek között aminosavak, szerves savak, poliszacharidok és vitaminok. Ez az oka annak, hogy miért teszi az EM a kemikáliák és műtrágyát használatát a mezőgazdaságban nemcsak szükségtelenné, hanem az alkalmazása minden tekintetben még jobb eredményeket is hoz. Az EM-el elért hozamok a mezőgazdaságban nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is egészen figyelemreméltóak.

A mikroorganizmusok "kövesd a vezért" hajlama (na ez egészen új nekem- emő)

Az EM egy folyékony koncentrátum. Az előállítása tartályokban történik 80 féle mikroorganizmusból. A felhasznált mikroorganizmusok 5 különböző család 10 különféle nemzetségéhez tartoznak és mind aerob, mind pedig anaerob fajokat tartalmaznak. Ez talán a legkiemelkedőbb tulajdonsága az EM-nek: aerob és anaerob fajok nemcsak képesek, hanem egyenesen boldogan képesek létezni egymás mellett, egy közegben. Ez valójában azt jelenti, hogy az EM egy olyan termék, amely megvalósítja a két, teljesen különböző létfeltételeket igénylő mikroorganizmus-csoport egymás mellett élését: aerob mikroorganizmusokét, amelyeknek oxigénre van szükségük, és anaerob mikroorganizmusokét, melyeknek az oxigén méreg. A mikroorganizmusokkal foglalkozó szakemberek között máig uralkodó nézet, hogy csak hasonló fajok tanulmányozhatók egyidejűleg. Egészen addig gyakorlatilag senki nem kísérletezett azzal, hogy mi történik akkor, ha egymástól határozottan eltérő mikroorganizmusokat típusait elegyítjük egymással. Általánosságban az volt a megelőlegezett következtetés, hogy egy ilyen kísérlet során az egymással inkompatibilis fajok elpusztítják egymást. Ezért tartották a modern biológiában lehetetlennek, hogy a mikróbák együttélésének ilyen magas szintű kultúráit fejlesszék ki ...

Ettől eltekintve tagadhatatlan és rendkívül fontos tény az, hogy aerob és anaerob mikroorganizmusok együtt élhetnek. Ez segít megérteni, hogy miért nyújt megoldást az EM-technológia a környezeti problémákra ...

Pontosan ez történik egy EM kultúrában. Mindkét fajta a legelőnyösebb és legproduktívabb szimbiózisban él együtt ...

Mi módon képes két ilyen nyilvánvalóan különböző faj így viselkedni? Az egyik ok a köztük fennálló tápanyagforrások cseréjében rejlik. Éppen a tápanyagciklusban megvalósuló váltakozó csere teremti meg azon feltételek egyikét, mely által mindkét faj képes együtt létezni ...

Kísérleteimben olyan kombinációkból indultam ki, amelyek különböző mikroorganizmus törzseket tartalmaznak, amellyel célom az volt, hogy olyan keveréket találjak, amelyik a növény egészséges fejlődését segíti ...

Számos kísérlet folyamán észrevettem, hogy a típusukból eredendően hasonló tulajdonságú baktériumfajok regeneratívnak vagy degeneratívnak bizonyultak ...

Miközben teljesen igaz az állítás, hogy a talaj a mikroorganizmusok annyi milliárdját tartalmazza, hogy lehetetlen számukat pontosan meghatározni, az is igaz és rendkívül fontos tudni, hogy többségük természetükből adódóan opportunista, azaz határozott "kövesd a vezért " viselkedést produkál, amely révén a csoportban lévő domináns törzsek viselkedéséhez alkalmazkodik. Hasonló folyamat, vagy harc az elsőbbségért, folyik az emberi belekben is. Megközelítőleg száz különféle mikroorganizmus törzs található a bélrendszerünkben, de egyedül a Lactobacillus bifidus képviseli a jókat, és néhány patogén mikrobatörzs képviseli a rosszakat. Közöttük állandó harc folyik az elsőbbségért, és az alárendeltek követik a győztest ...

Amennyiben az anabiotikus törzsek kerültek ki győztesen, az összes többi mikroorganizmus utánozni és követni fogja őket. Az EM lényegében összegyűjti a tipikusan anabiotikus mikroorganizmus törzsek erejét és érvényre juttatja azt. Az EM-ben használt csoport magában foglalja többek között a fotoszintézis baktériumot, tejsavbaktériumot, az élesztőket, gombákat és a hasznos actinomiceteszeket, melyek közül van, amelyik aerob, mások anaerobok. Mindegyik hasznos az emberi és növényi élet számára és együttesen a csoportban lévő domináns törzset követik.

Problémamegoldók és mindentudók a konyhai hulladéktól a környezetszennyezésig

... Az EM-ben központi szerepet játszó fotoszintetizáló baktériumot is beleértve van pár olyan faj, amely elviseli a szélsőségesen magas hőmérsékletet is, bizonyos esetekben akár 700 celsius fokot is, amennyiben oxigén nincs jelen. Erre az egyetlen lehetséges magyarázat az, hogy ezek a lények olyan életformák leszármazottai, amelyek az űrben keletkeztek és később kerültek a Földre, akkor települtek meg, amikor bolygónk még tűzgolyó volt. Ez lehetett a földi élet kiindulópontja, egyes feltételezések alapján. A tudósok korábbi álláspontja szerint az élet a Földön akkor alakult ki, miután viharfelhőkből eredő roppant mennyiségű csapadékból elegendő víz származott ahhoz, hogy a kihűlt bolygón óceánok keletkezzenek, de ez a nézet már nem tartható. Mi van akkor, ha a Földet benépesítő első teremtmények képesek voltak az 500 C vagy magasabb hőmérséklet elviselésére, oxigén nélkül éltek, viszont virultak a szén-dioxid, metán, ammónia, hidrogén-szulfid alkotta gázelegy közepette? Mi van akkor, ha olyan hihetetlen mennyiségben burjánzottak, hogy előidézték a szén-dioxid megkötését, és az azt kísérő nitrogén, oxigén és víz fejlődését? Az így felszabadult szén-dioxid hatásaként lecsökkent volna a Föld hőmérséklete, más szavakkal visszafordíthatta a Földön lévő kezdetleges üvegházhatást, lehetővé téve ezáltal bolygónk 100 C alá történő lehűlését. Ez viszont eredményezhette a Föld légkörét sűrítő párát és az eső formájában a felszínre hulló csapadékot, amely révén kialakulhattak az óceánok. Ha elfogadjuk ezt a feltevést, akkor nincs más választásunk, mint helytelennek tartani a jelenlegi felfogást az üvegházhatásról.

Az üvegházhatás elmélet szerint, ha jelenleg a Föld összes, kötött formában létező szén-dioxidja felszabadulna, akkor a bolygó hőmérséklete 200-300 C-ra emelkedne. Jelenleg egyre inkább ez az elfogadott nézet és itt fontos megjegyeznünk, hogy mindez eleve feltételezi, hogy az üvegházhatás megfordításának kulcsa az anaerob mikroorganizmusok létéhez kötődik.

Ha csak egy percig átgondoljuk mindezt, nyilvánvalóvá kell váljon, hogy az életműködéshez szükséges oxigén és a víz ugyanezen mikroorganizmusok anyagcseretermékei. Az ő szemszögükből nézve a földi környezet borzasztóan szennyezetté vált az oxigén mértéktelen jelenléte miatt, amely helyzet az extrém mértékű felszaporodásuk miatt állt elő. Ezen mikroorganizmusok oldaláról ítélve egyáltalán nem tűnik furcsának, az oxigént a legfőbb szennyezési formának tekinteni. Ugyanezen az alapon, az oxigént úgy is értékelhetjük, mint ami száműzte az anaerob mikroorganizmusokat a központi szerepükből, hogy húzódjanak száműzetésbe a bolygó azon kevés helyén, amely számukra megfelelő menedéket biztosít ...

Felfedeztünk ilyen teljesen anaerob mikroorganizmusokat a Föld mélyebb rétegeiben és a tenger mélyéről feltörő forró ásványi források környezetében, ahol egészen csekély számban fordulnak elő ...

Az EM alapvetően az anaerobok életerős anabiotikus mikroorganizmusainak szelekciója, amelyek elődei a legkorábbi életformák voltak a Földön és gondosan rejtve maradtak. Az EM most életfeltételeket nyújt nekik, melyek között az anaerob mikroorganizmusok anabiotikus törzseivel élhetnek együtt. Mi történne, ha az EM-et áthelyeznénk bolygónk olyan fenyegetően szennyezett vidékekre, ahol pontosan ugyanolyan feltételek uralkodnak, amilyenben elődeik éltek és virultak, mint a Föld kialakulásának korábbi szakaszában? ...

Kutatócsoportunk végzett néhány gyakorlati kísérletet, melyek a következő feltételezésen alapultak: különösen szennyezett feltételeket biztosítottak, miáltal az EM szaporodása könnyebbé vált és bámulatos eredményre jutottak. Az egyik kísérletben az EM-et egy háromkamrás szennyvíztisztító berendezés rendszerébe juttatták be. Az a víz, amely a tisztítóberendezésbe folyt, különböző helyekről származott, ahol szintetikus tisztítószereket használtak. Az EM használata által lehetséges volt, hogy úgy megtisztítsák a szennyvizet, mindezt 24 óra leforgás alatt, hogy minden további nélkül ivóvízként is fel lehetett volna használni ...

"Az összetételen múlik"- szerencsés véletlen és egy találmány

Hogyan jött létre az EM technológia? ...

Több volt benne a szerencse, mint az ésszerűség. Valamikor 1968-ban kezdtem el az effektív mikroorganizmusokkal foglalkozni... Egy mandarinokkal végzett kísérlet, ahol egyszer fotoszintetizáló- baktériumokkal, egyszer anélkül termesztették azokat ...

Arra ösztönzött, hogy még egyszer, mégpedig nyomatékosabban és komolyan megvizsgáljam a mikroorganizmusok felhasználási lehetőségét a földművelésben. Ezután kezdtem el gyűjteni a mikroorganizmus törzseket, azokat, amelyek akkoriban a japán piacon éppen rendelkezésre álltak. Be kell azonban vallanom, hogy még mindig a műtrágyák, herbicidek és peszticidek alkalmazásának elkötelezett híve voltam ...

Természetesen sokszor fel akartam adni kutatási terveimet, mégis kitartottam mellette. 1981 őszén csalódásaim abban az elhatározásban csúcsosodtak ki, hogy kutatásaimat más irányba folytatom. És ekkor jött a szerencsés véletlen és valami egészen váratlan következett. Mikroorganizmusokkal dolgozni viszonylag bonyolult. A fertőzés veszélyét elkerülendő mindenki számára, aki csak ezzel dolgozik, alapvető követelmény, hogy a végén mindent alaposan megtisztítson.

Mivel én azonban tudtam, hogy minden törzs, mellyel dolgoztam, ártalmatlan, még elfogyasztva is, miután befejeztem kísérleteimet a különböző törzsekkel, az összeset egyszerűen ugyanabba a vödörbe tettem, hogy utána ezeket kiöntsék. Egy ilyen alkalommal, valamilyen okból az az érzésem támadt, hogy tekintetbe véve a sok pénzt, amibe kerültek, túl értékesek ahhoz, hogy egyszerűen a lefolyóba borítsuk, és a laboron kívül a pázsit egy részére öntöttem. Egy héttel később jelentős különbséget vettem észre ezen a kis folton a fű növekedésében. Bujább volt, mint a fű körülötte, és szemmel láthatóan pompázott ...

Hirtelen megvilágosodott minden, és felismertem, majd megértettem, hogy mi történt. A kombináció volt az!... A hatékonyság maga a mikrobakeverék volt ...

Elkezdtem dolgozni mikrobák különféle törzseivel, ami csak ígéretes volt ...

Azoknál a kombinációknál, amelyekről úgy tűnt, hogy a laborban jók, átmentem a következő stádiumba, és viselkedésüket normális életkörülmények, szabadföldi viszonyok között teszteltem ...

Meglepett, amikor beigazolódni láttam, hogy az ún. degeneratív törzsek a növények számára nem megfelelőek és hogy nagyobbrészt akkor voltak pozitív eredményeim, ha effektív zimogéneket alkalmaztam ...

Az effektív mikroorganizmusok nevet arra a csoportra hoztam létre, amely ezt az eredményes kombinációt adta ...

Élettelen talaj, élettelen emberek

... Én hittem a mezőgazdaságban alkalmazott vegyszerekben. Értettem az elméletet és gyakorlatot, hiszen az egyetemen mezőgazdaságot tanultam és naponta ténykedtem a mezőgazdaságban. Azt hittem tudom miről beszélek, és szerencsésnek tartottam magamat, hogy olyan időben születtem, ahol ezeknek az újonnan fejlesztett anyagoknak köszönhetően haladás és fejlődés történt ...

Az új irányvonalak nem oldották meg a problémákat, mert a növényeknél különböző fokú védekezési gyengeségek mutatkoztak kártevőkkel szemben, melyek ellen ezeket a szereket bevetették ...

Műtrágyák és vegyszerek állandó használatával ezenfelül a talajban rendkívül elszaporodtak a patogén mikrobák. Az ún. degeneratívan ható mikroorganizmusok így dominánsak lettek, a gyengébbek őket opportunista módon csatlósként követték, és együtt rabolják ki a egyre jobban a talajt természetes termékenységéből ...

Speciális problémának azt tekintem, hogy azok a termékek, melyeket segítségükkel hoztak létre, jelentősen kevesebb antioxidánst tartalmaznak ...

Az antioxidációra való képesség életfontosságú a regenerációs folyamat számára. Az antioxidáció segít a degeneráció megakadályozásában, ami a felfokozott oxidáció következménye és egy erős immunrendszer kifejlődését segíti elő. A közvetlen környezetünkből állandóan bombáz bennünket nagy számú degeneratív mikroorganizmus. Hogy mi ezt ennek ellenére túléljük, főként két tényezőn múlik: az antioxidáción és az immunerőn ... megmutatkozik a környezetünkben lezajló degenerácós folyamatok pontos tükörképe az elszegényedett talajviszonyainkban.

Antioxidáció: a környezetszennyezés leküzdésének fontos tényezője

Az oxigénen keresztül jön létre minden területen a pusztulás és a degeneráció ...

Csak akkor jönnek létre egy gyors oxidáció feltételei, ha az oxigént aktiválják. Az ilyen módon aktivált oxigént aktivált oxigénnek nevezik. Minden ionizált elemnek, beleértve a klórt, és szulfidot, van ilyen oxidáló aktivitása.

Műtrágyákról és mezőgazdasági vegyszerekről gyakran állítják, hogy alig jelentenek veszélyt, mert az első csak kis mértékben mérgező, és az utóbbi viszonylag rövid idő alatt feloldódik és lebomlik. Ez az állítás nem veszi figyelembe, hogy mindkettő különösen hatékony oxidáló ágens (oxidáns) és minden más anyaggal, amellyel érintkezésbe kerül, oxidációt hajt végre. Egy további tényező az egyenletben, melyet meg kell említenünk, a vízre vonatkozik és kevésbé segítőkész és örvendetes, de úgymond veleszületett tulajdonságaira, nevezetesen, hogy mimikai információkat ad tovább. Az esővíz példaként felveszi az információt az első olyan anyagtól, amellyel érintkezésbe lép, ezáltal mimikailag utánozza és visszatükrözi azt. Ha tehát az az anyag, amellyel elsőként érintkezésbe lép szennyezett, vagy más módon káros tulajdonságú, úgy az esővíz átveszi ezt az információt és éppen ennek az anyagnak a tulajdonságait tartja meg legyengített formában. A leszivárgásnál a mélyebb rétegekbe magával viszi ezeket az információkat. Habár a kezdeti információ a talajjal és az alapkőzettel való érintkezésen keresztül valamelyest megváltozik, mégsem törlődik. Hogy ez megtörténjen, a víznek előbb ismét gőzzé kell válnia ...

Az emberiség jelenleg olyan körülmények között él, ahol a környezetszennyezés, az élelmiszer fertőzöttsége és a túlzott gyógyszerhasználat következtében extrém oxidáció áll fenn ...

Amint egyszer felfogtuk, hogy csak erős oxidáció feltételei mellett léphet fel a betegség, azt is megértjük, hogy milyen fontos az a lehetőség, hogy az anyagokat antioxidáljuk, illetve az oxidációt gátoljuk. Felismerjük, hogy a betegségek megelőzése és gyógyítása abban áll, hogy átadjuk a testnek azt a képességet, hogy széleskörűen és hatékonyan antioxidáljon ...

Az EM képes olyan antioxidánsokat előállítani, melyeknek jellemző antioxidáns képességük van. Azt lehet mondani, hogy a növények azért fejlődnek olyan jól, mert EM-el kezelték őket, és kifejezett antioxidációs hatásuknak köszönhetően, továbbá, hogy folyamatosan képesek antioxidánsokat termelni. Egy magas oxidációs fok mellett a fontos tápanyagok nem tudnak a talajban minden további nélkül kioldódni és rendelkezésre állni. Ennek következtében azoknak a növényeknek, amelyek egy erősen oxidált talajban fejlődnek, nagyon sok energiára van szükségük, hogy a felvegyék a tápanyagokat, melyek a növekedésükhöz szükségesek. Ha a növények nincsenek ennek a terhelésnek kitéve, egy olyan talajban, ahol antioxidáns feltételek uralkodnak, egész energiájukat az egészséges növekedésre fordíthatják. Oxidált talajokban a nehézfémek hajlanak az ionizációra. Ezáltal könnyen más vegyületek szerkezetébe épülnek, belemennek kötésekbe más anyagokkal és könnyen oldhatóvá válnak. Ilyen kedvezőtlen feltételek között számos mérgező anyag keletkezhet. (na végre tudom, hogy miért mondják, hogy a gyomirtó mérget termel - közvetetten termeli - emő) Ezzel szemben magas antioxidációs fokú talajban az ionizált nehézfémek a korábbi molekuláris állapotukba térnek vissza. Ha ez megtörténik, nehezebbek lesznek mint a víz, és az esővízzel a talaj mélyebb rétegeibe hatolnak és spec. súlyuknak megfelelően ott halmozódnak fel. Ennek következtében növények csekélyebb mértékben veszik fel őket, a mérgező hatás csökken ...

Az erő, amely mindet talajt termővé tesz

Két elem tartozik az antioxidáció folyamatához. Az egyik az antioxidáló anyagokra vonatkozik, melyeket mikroorganizmusok termelnek. A másik az a hullámmozgás, amely éppen ezektől a mikroorganizmusoktól indul ki. Az EM mindig tartalmaz fotoszintetizáló baktériumokat, egy olyan mikróbafajt, melynek különösen megvan az a képessége, hogy jellemző antioxidációs hatásával olyan anyagokat termeljen, mint a C- és E-vitamin. Továbbá fotoszintetizáló baktériumok állandóan mikroszkóp alatt látható hullámokat bocsájtanak ki. Az EM további tulajdonsága, hogy képes tisztítani olyan helyzetekben, ahol erős oxidáció következtében szennyezések keletkeznek és az ionizált anyagokat ismét eredeti molekuláris állapotba alakítják vissza. Ebben az állapotban tudják ismét sugározni a rájuk jellemző hullámokat. A mikroorganizmusok antioxidánsokat termelnek és hullámmozgásokat, a szervetlen elemek is hasonlóképpen. Ezek az aktivitások az antioxidáció és regeneráció lezajló folyamatával függnek össze, és csodálatos eredményeket hoznak létre, melyek semmiféleképpen nem hasonlíthatóak össze a termelésről vallott eddigi elképzeléseinkkel és elméletekkel. Ezen kívül az ilyen eredmények nem korlátozódnak az élelmiszer-előállítás területére, hanem a környezetre és az emberi egészségre egyaránt érvényesek ...

A csillapítás és foldozgatás módszereinek ideje lejárt, azaz már nem segít, ha csupán a tüneteket gyógyítjuk. A különböző problémák okait kell megszüntetni. Azok a folyamatok, amelyekben most egész Földünk szenved, átlépték már annak határát, ahol még van remény a regenerálódásra. Számunkra az egyetlen megoldás az, hogy az általunk ismert legkisebb életformák felé fordulunk, nevezetesen a mikroorganizmusok birodalma felé és segítségükkel időzzük elő a regenerációt. Az EM technológiának megvan erre az összes szükséges potenciálja....

EM: a hiányzó tényező az organikus mezőgazdasági termelésben

Szememben egy EM-re alapozott mezőgazdaságot az tesz ideális mezőgazdasággá, hogy alapvetően 6 fontos kritériumot teljesít:

  1. Mentes a vegyszerektől, peszticidektől, és műtrágyáktól.

  2. Lehetővé teszi a herbicidek nélküli hatékony gyomirtást (kiderül, hogy ez magyar viszonyok között azért nem így igaz - emő)

  3. Szükségtelenné teszi a talajművelést a vetés előtt és kiültetés előtt.

  4. Biztonságos a környezetre.

  5. Javítja a betakarított termések minőségét.

  6. Garantálja a minőséget a gazdaságosság mellett.

....

Szermaradványok kiküszöbölése a mezőgazdaságban

Az EM-nek megvan az a képessége, hogy szintetikus vegyületeket lebontson ...

Pillanatnyilag több mint 80 különböző mikroorganizmus faj ismert, melyek abban a helyzetben vannak, hogy a mezőgazdaságban használt vegyszereket lebontsák és kiküszöböljék. Minden esetre nagyon bizonytalan, hogy hogyan és milyen körülmények között történik mindez.

Egy tudományos kutatás az USA-ban egyértelműen kimutatta, hogy a talajokban, melyeket egy évig kezeltek effektív mikroorganizmusokkal, a vegyszerek és műtrágyák szermaradványai az érvényes határérték alá süllyedhetnek ...

Jelenleg tanulmányokat folytatnak arról, hogy megállapítsák, hogyan befolyásolja az EM valójában a lebomlási folyamatot. Most már biztosan megállapítható, hogy tevékenysége lényegében a szerves és aminosavak, valamint az általa termelt antioxidálisan ható enzimek széles palettáján nyugszik ...

EM és folyóink tisztítása

A víz fontos szerepet tölt be: kapcsolatot teremt szerves anyagok élete és szervetlen anyag tevékenysége között. Az életet támogatja minden sokrétű és végtelen formában. Molekuláris síkon minden tisztított anyagnak megvannak a jellemző tulajdonságai, melyek bizonyos hullámhosszaknak a külső ingerekre adott rezonanciái. Egy vízmolekulának van egy negatív és egy pozitív pólusa különleges mágneses és elektromos funkciókkal. Ez azt jelenti, hogy a víz kiemelkedő tulajdonságainak egyike a különösen erős mágnesen rezgési képessége ...

Az EM-nek is megvan az az ereje, hogy a vízre átvitt negatív információkat törölje. Ezt az enzimek segítségével teszi, amiket ez termel és a sajátos, maga által létrehozott vibrációkon és mágneses rezgésen keresztül....

Mikroorganizmusok életfontosságú szerepe a természetben

... Míg sokat tudnak a levegő, víz, és a talaj alapvető hatásmechanizmusairól és hogy hogyan hatnak egymásra, csupán kevés ismeretünk van arról, hogy hatnak tulajdonképpen a mikroorganizmusok és pontosan milyen szerepet töltenek be ...

Ma azonban annyit tudunk: a természetben van egy dinamika, jobban mondva egy rendszer vagy egy mechanizmus, amely minden e láncban a mikroorganizmusok fölött álló élőlényt regenerálóan és pozitívan befolyásolni tud, mihelyt a mikroorganizmusok láthatatlan hadserege ki tudja fejteni oxidatív tevékenységét. Másképpen fogalmazva, ha a mikroorganizmusoka világa rendben van, abban minden más rendben van a világon. A mikroorganizmusok gyógyító befolyása átmegy más területekre és az összes többit a regeneráció útjára tereli, a vitalitás és produktivitás felé, egy állandó körforgásban....

Az antioxidáció gyógyító ereje

Az agynak és a testnek van egyfajta belső égésű motorja, melynek az egyetlen feladata, hogy az anyagokat oxidálja. Ez a gép megszakítás nélkül dolgozik, és ha az azt ellenőrző mechanizmus nem működik előírásszerűen, túlmelegszik a test és különféle összeomlások, problémák jönnek elő. Egy hirtelen láz, magas testhőmérséklet vagy gyulladás, mely betegséggel és fertőzéssel jár, tipikus jelei annak, hogy túlzott oxidáció zajlik a testben. Az antioxidánsok ellenőrzik testünkben, hogy hogyan és milyen mértékben égetünk el energiát, anélkül, hogy túlmelegednénk. Ez az egyik funkciójuk.

... Már az evolúció kezdete óta a Földön jelenleg élő állatok számára alapjában véve káros az oxigén. Molekuláris állapotban azonban nincs meg az a képessége, hogy más anyagokkal oxidációba bocsátkozzon. Ehhez az oxigénnek előbb aktiválódnia kell. Aktivált oxigén formájában szabad gyök válik belőle, ami káros, amint már korábban említettem. Az autók kipufogógázai, a mezőgazdaság vegyszerei, a műtrágyák - azaz mindenféle oxidáns éppúgy, mint a rothadó, bomló és széteső anyagok agresszív szabad gyököket hoznak létre. Sok mindent felhozhatnék még, de ténylegesen minden toxikus anyagról elmondható, hogy nagyhatású szabad gyököket hoz létre. Amennyiben vasat helyezünk EM oldatba, nem rozsdásodik, mégpedig azért, mert az EM meghosszabbítja az élő sejtek élettartamát ...

Hasonló eredményeket értek el növényeknél. A gyógyulás drámaian következett be, amikor megemelkedett az antioxidációs szint, még olyan növényeknél is, melyeket igen makacs betegségek támadtak meg ...

Olyan élelmiszerek, melyek az általános megítélés szerint egészségesnek számítanak, igen magas antioxidációs kapacitással rendelkeznek, ha vesszük a fáradságot és megvizsgáljuk azokat ...

Az energiafaló rák és az antioxidánsok, mint legnagyobb ellenségei

Habár az oxigén, amely a légkörben túlsúlyban volt, lehet, hogy ártott az első élőlényeknek, funkciójukat mégis erősíteni tudták, ugyanis ezáltal enzimeket képeztek, melyek segítségével hasznosítani tudták az oxigént, és egyidejűleg testük oxidációját is meg tudták akadályozni. Később ez a rendszer odáig fejlődött, hogy az oxigént energianyerésre használhassák. A továbbfejlődés a mai állapothoz vezetett, amikor a legtöbb élőlénynek a bolygónkon oxigénbőségre van szüksége, ahhoz, hogy életben maradjon. Mindennek ellenére ez nem változtat azon a tényen, hogy úgy mint kezdetben, az oxigén majdnem minden formájában a Föld minden lakójának mérgező marad. Egy kis láng igazi meleget ad. De ha nem ügyelünk rá, kikerül ellenőrzésünk alól, tűz üthet ki. Azt az égést, ami a túl sok oxigén miatt alakul ki bennünk, betegségnek nevezzük és az automatikusan ellenőrző rendszer, amely megakadályozza, hogy ne szenvedjünk oxigén feleslegben, eloltja azt a tüzet, hogy el ne égjünk, azaz a képességünk, hogy az antioxidációt véghezvigyük. Ez az egészségünk alapja. Leírásom egy erős egyszerűsítés, de elegendő az érdekes összefüggések áttekintéséhez, melyek az aktív oxigén különböző fokai között és azon folyamatok között állnak fenn, melyek következtében megbetegedhetünk ...

Szellemi és lelki betegségeknél hasonlóképpen aktív oxigén keletkezik ...

Egy forradalmian új technológia: EM- kerámia

Mikroorganizmusok, amelyek 700 C-os hőmérsékleten is életben maradnak

A következőkben szeretném kifejteni, hogy tényként fogadom el, hogy igen sok baktérium képes túlélni a 100 C-ot, vagy az annál magasabb hőmérsékletet. Ezen túl szeretném azt is fölvázolni, hogy miért élnek és ténykednek bizonyos baktériumfajok még 700 C fölötti hőmérsékleten is, ahol nem pusztulnak el és nem károsodnak ...

Az egyik kísérletnél egyszerű kerámiát, tehát nem EM-el kezeltet, EM oldatba tettem, hogy átitassam azzal. Mindezt azért tettem, hogy teszteljem, használható-e ez a módszer a víz tisztítására? A kísérlet befejezése után, mint mindig, most is nagyon gondosan megtisztítottam és megszárítottam a használt edényeket. Azt gondoltam, hogy elegendő egy alapos levegőn való szárítás, hogy korábbi kísérleteim minden nyomát eltüntessem. Kiderült azonban, hogy az edényeket öblíthetem, levegőztethetem és száríthatom, ahogy csak akarom, de semmi nem tudta az EM hatásait megszüntetni ...

Amikor magas hőmérsékleten végeztem el a száraz fertőtlenítést, és még mindig találtam EM-et, felemeltem a hőmérsékletet 700 C-ra, abban a meggyőződésben, hogy ez bizonyára radikális kúra lesz. 700 C-on kezd a vas olvadni, de annak a jelét láttam, hogy a mikrobák még ilyen magas hőmérsékleten is életben maradnak. Most végre meggyőződhettem, hogy olyasvalamibe botlottam, aminek távolabbra mutató jelentősége van ...

Tudomásom szerint azzal kapcsolatban senki nem végzett ezelőtt kísérleteket, hogy megtartják-e a mikroorganizmusok szokásos funkciójukat, ha olyan anyagba kötötték le, mint az agyag, azaz ha az agyaggal keverve egy anaerob, oxigénmentes állapotban égetik ki ...

Az EM-kerámiában a mikroorganizmusok jól beágyazódva maradnak meg az agyag anyagában, és esélyük sincs a kiszabadulásra és hatásukat hosszabb időre megtartják ...

Míg korában kevésbé tudtam ellenőrizni a mikroorganizmusokat, most abban a helyzetben voltam, hogy irányítottam és ellenőriztem a tartózkodási helyüket, koncentrációjukat és hatásuk intenzitását. Más szavakkal: ha nem tudták a folyékony állapotban lévő EM-et egy bizonyos helyen megtartani és ezért szétterjedhetett, a szétterjedés következtében legyengült az idők folyamán. Az EM-kerámiával lehetővé vált, hogy az EM-nek egy bizonyos helyen való állandó jelenlétét biztosítsuk és ezáltal szavatoljuk állandó hatékonyságát ...

Az EM-nek regeneráló mágneses rezgése van, amely támogatja az életfolyamatokat

A víz az a közeg, amelyen keresztül az életinformáció áramlik. Az információ átadása azáltal történik, hogy minden vízmolekula bipoláris, azaz van egy pozitív és egy negatív pólusa is, és hasonlóan működik egy mágneses hangszalaghoz. Minden életinformációnak megvan a maga sajátos mágneses rezonanciája és éppen ez rögződik mágnesesen a vízmolekulákban ...

Egy sor folyamat segítségével meg lehet a vizet szabadítani a meghamisító és szennyező információktól, például ha magas feszültséggel kezeljük és hosszúhullámú infravörös sugarakkal sugározzuk (emlékeztek, hogy valaki kérdezte, hogy az infrás kerámiahengeres búzafűprés kamu-e vagy nem? - emő), továbbá intenzíven kezeljük mágnesen térben (PI-mag! - emő), vagy ionizáljuk elektrolízissel. Ez a megállapítás azonban kiegészítésre szorul. A légköri szennyezettség a magasabb rétegekben már olyan méreteket öltött, hogy gyakran tiszta, nem szennyezett víz a légkörbe való felemelkedés során káros információkat vesz fel, és esőként ebben az állapotban kerül vissza a földre, tehát magával hozza az éppen ott található szennyeződést. Mivel a keletkező szennyeződést erősíti a magasabb légköri rétegekből eredő szennyeződés, ezért rettenetesen komoly a víz szennyezettségének problémája. Az EM kerámiának azonban megvan az a rendkívüli képessége, hogy a vízből mindenféle információt eltávolítson. A kerámiának megvan az a tulajdonsága, hogy előidézzen egy ioncserét és hosszúhullámú infravörös sugárzást, ami a vízmolekulákban törli az információt, és helyreállítja a tiszta, eredeti állapotot...

Ha áttekintem az EM-el végzett kutatásaimat, azt mondhatom, hogy keményen dolgoztam rajta. Harcoltam érte, és kemény munkával értem el eredményeket. De amint már korábban mondtam, miután megtaláltam az igazi kulcsot, minden elért eredmény véletlennek volt köszönhető. Megfelelő volt az időpont és minden teljesen természetesen jött és többé-kevésbé véletlenül. Ezért sem most, sem korábban nem volt szándékom, hogy kisajátítsam az EM technológia terén elért felfedezéseimet. Minden tényt világosságra hozok ezzel kapcsolatban, ha eljön az ideje. Azt szeretném, ha az egész világon hozzáférhetővé válna, és nem csak egy ember gazdagodna meg belőle.

Ezt a véleményemet az amerikai tartózkodásom alatt nyilvánítottam ki, mire föl figyelmeztettek, hogy célszeméllyé válhatok, és még az életembe is kerülhetne, ha az EM túl ismert lenne és túl gyorsan terjedne el. Sietek hozzáfűzni, hogy halálom esetén sok embert érne nagy veszteség és csak remélhetjük, hogy ez nem következik be. Nem tagadhatom azonban, hogy az EM elterjedésének a legmesszemenőbb következményei lennének. Amennyiben a mezőgazdaságot érinti, végül is a mezőgazdaság vegyszerek és műtrágyák végét jelenthetné a használata...

Köszi, hogy megoszthattam veletek, puszi: emő

%evplink

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hozzászólások

Teruo Higa- embios könyv

Nem találtam már kaphatót, esetlegvalaki be tudná scannelni?

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Úgy tudom, hogy már folyamatban

van a kiadvány "újranyomása" :)

Értékelés: Nincs

Teruo Higa- embios könyv

Igen azt tudom, már a bionomba is írtátok, csak addig is szívesen elolvasnám. Esetleg, ha valaki bescannelné  vagy kölcsönadná, hogy befotózzam amíg nem jön az új annak is örülnék.

Értékelés: Nincs
Imu22's picture

Sziasztok!Lenne egy komplex

Sziasztok! Lenne egy komplex kerdes sorozatom a mosoporokrol, tisztitoszerekrol. Melyik a kornyezet es onkimelobb, a non-biological vagy a biological? Vagy nincs ilyen jellegu kulonbseg koztuk? A masik pedig, hogy legtobb mosotermekben megtalalhatok az alabbi osszetevocsoportok: anionic, kationic vagy non ionic... Addig keresgeljek, amig olyen tisztito szereket talalok, amikben egyik csoport sincs benne? Csak inkabb citromsav, konyhaso, szodabikarbona,... Vagy az egyik osszetevo csoport sem veszelyes sem a kornyezetunkre, sem onmagunkra? Elore is koszonom a segitseget!

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

A legkörnyezetkímélőbb tisztítószer

Kicsit utánanézem a neten, és annyit találtam, hogy a biological típusú anyagok enzimeket tartalmaznak a non-biological szerek pedig nem. Az anionic, cationic, pedig a felületaktív anyag típusára vonatkozik. Remélem lesz olyan olvasó, aki jobban ért nálam a tisztítószerekhez, mert őszintén szólva nem tudom, hogy környezet- és "embervédelmi" szempontból lehet-e kizárólag ezek alaján a kategóriák alapján különbséget tenni.

Amiért mégis válaszoltam neked, az az, hogy létezik viszont egy olyan tisztítószer család, ami nem tartozik egyik általad említett csoportba sem, és tudomásunk szerint ma a legkörnyezetkímélőbb, ember-, állat-, és növénybarátabb szer. Ez a tisztítószer mikroorganizmusokkal tisztít, konyhanyelven szólva, a benne lévő "bacik megeszik a koszt". A "szennyvíz" ami keletkezi egy mosás, takarítás folyamán, így nem is szennyvíz lesz, hanem egy jótékony mikroorganizmusokkal dúsított folyadék, ami ha kiöntöd a növényeidre, nekik is jót tesz, ha pedig a csatornába kerül, ott elkezdi tisztítani a többi szennyvizet! A ruháid, otthonod mikroflórája egyensúlyba kerül, és semmilyen durva vegyszerre nincs szükség. Olvasd el a fenti cikket, ha érdekelnek a részletek! regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
paripa's picture

EM és a sugárszennyezett tengervíz...

"Az EM-nek is megvan az az ereje, hogy a vízre átvitt negatív információkat törölje.." Gondolatban belekapaszkodtam a cikk fenti mondatába, és bizony most aktuális kötődés van a japán tudós által forradalmasított technológia, és a japán atomkatasztrófa között. Nos, ott az a sok szennyezett tengervíz, költői kérdésem : lehetne vajon valamit ezzel tenni ? Ez túl nagy falat ennek a technológiának ?

Résztvettem egy ima-láncban, hogy a közös ima erejével , bocsánatkérő szeretettel kérjük a vizet, gyógyuljon meg. Szegény víz, a folyamatos szennyezés ereje nagyobb lehetett. Azért, jó lenne, ha az EM ereje bevethető lenne.....Ahogy a mondás tartja: Na most mutasd meg ! (halkan mondom: a vörösiszap ellen felajánlották és odavonultak a Huminiqum-osok, aztán semmitse hallottam többet, mi lett ezzel. Vannak dolgok, amiben nem győzhetjük le a hibázás következményeit, muszáj bűnhődni???)

Értékelés: Nincs

EM-BIO mikrobiológiai készítmény

Sziasztok! A bionom.hu-n kapható készítménnyel kapcsolatban lenne kérdésem, ha valaki tud segíteni, azt megköszönöm. A szüleim házának kertjében szeretnénk veteményest. Most homokos a talaj, komposzttal lesz feljavítja, sajnos sok a gyomnak nevezett zöld, ami nem való a veteményesbe. A kérdésem arra vonatkozna, hogy az Em-Bio készítmény jó lehet esetleg gyomirtásra is? Vagy ez "csak" feljavítja a meglévő talajt? Vagy hogyan működik? regular_smile.gif Előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Gyomirtásra nem alkalmas az EM-BIO

A homokos talaj feljavítására tökéletes, de a gyomokat nem irtja ki. Nem úgy működik, mint egy hagyományos növényvédőszer, mert ez tulajdonképpen mikroorganizmusok közössége. A "bacik" a talajba kerülve segítik a szerves anyagok átalakítását a növények számára szükséges tápanyagokká, és olyan élőhelyet, közösséget teremtenek, amely elvonja a patogének, kártevők életterét. A talaj szerkezetét, tápanyagtartalmát javítja és a növények erőssé, ellenállóvá válnak a kórokozókkal szemben.

Szóval a gyomok ellen sajnos a kapa marad regular_smile.gif

Értékelés: Nincs

EM-Bio a növényekre

Köszönöm! Most kipróbáltam otthon locsolásra...hát minden növényem "felállt" és gyönyörűek lettek másnap reggelre :) Ha ettől, ha nem, nagyon örülök nekik! :) Aztán nemsokára bevetjük a kertben, felvértezve magunkat kapával is :) Szép napot!

Értékelés: Nincs

Használt már valaki EM mosóport?

Véleményt szeretnék kérni az EM mosóporról! Ha valaki használja, kérem írja meg, hogy van vele megelégedve? Mennyire hatékony? EM kerámia csövecskékkel együtt használja? Hány mosásra elég az 1 kg mosópor? Tényleg elég belőle 20 g egy mosáshoz? Foltokat is kihozza? Kapható lesz a bionom WEB áruházban?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

EM mosópor - zseniális

Hétfőtől kapható! Teszteltük, és kiváló. Én mosódióval együtt használom, a fehéreknél pedig adok még hozzá szódabikarbónát és enzimet. Az öblítő helyére pedig egy kis almaecetet, 10 csepp illóolajat és 5 csepp eMC probiotikus levendulás tisztítót teszek, mert gyönyörűen antisztatizálja, frissíti és energetizálja a ruhákat.

Értékelés: Nincs

73 milliárdért "hálálkodunk"

A magyarok évente 73,4 milliárd forint hálapénzt adnak az egészségügyi ellátás különböző szintjein jobb ellátásban bízva - derült ki a Patika Egészségpénztár és a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetsége a Corvinus Egyetem marketing tanszékének munkatársaival közösen készített felméréséből, amelyet kedden ismertettek Budapesten. A 2200 ember megkérdezésén alapuló kutatásból kiderült, hogy kórházakban adták a legtöbb hálapénzt, a legkevesebbet a gyógyszertárban „hálálkodtak" az emberek. A kutatók megjegyzik, hogy a patikai hálapénz a kisvárosok lakóira jellemző inkább, legalábbis ők többet fordítanak ilyen célra.

A kutatást összegző tanulmány szerint a válaszadók 71 százaléka járt patikában, közülük mindössze 1 százaléka adott pénzt. Háziorvost a megkérdezettek 78 százaléka keresett fel, közülük 19 százalék adott plusz pénzt, a rendelőintézetet felkeresettek 68 százalékából 22 százalék adott hálapénzt. Kórházi ellátást a megkérdezettek 48 százaléka vett igénybe, és minden második ember nyilatkozott úgy, hogy adott pénzt.

A hálapénz mértékét vizsgálva nagy a szóródás az összegeket nézve, de átlagosan 28 500 forintot adtak az emberek kórházban. A legkisebb adott összeg ezer, a legmagasabb pedig 500 ezer forint, de az egyes kórházi beavatkozásokat nem rangsorolták a kutatók. Az egyes esetekben adott hálapénz nagysága függ az egy főre eső jövedelemtől; minél magasabb a jövedelem, annál inkább hajlandóak az emberek hálapénzt adni.

A válaszadók fele érezte úgy - derült ki -, hogy kórházi ellátása attól lett jobb, hogy hálapénzt adott. A kutatók azonban megjegyzik, az orvosi ellátás speciális, professzionális jellege miatt az ellátás minőségéről még annak igénybevételét követően is nehéz laikusként véleményt formálni.

A megkérdezettek a jövőre nézve igen pesszimisták; a válaszadók úgy vélték, hogy ma több hálapénzt kell fizetni, mint három éve, és három év múlva még többet kell majd adniuk. forrás: www.fn.hu

Ez az összeg több, mint brutális... Az is döbbenetes, hogy ennyire kihasználják a betegeket... Azonban úgy gondolom, hogy "mi" is tehetünk róla, hogy ennyire "elkurvult" az egészségügy, természetesen tisztelet a kivételeknek. Egyes orvosoknak már természetes, ill. el is várják a hálapénzt. rant2.gif Én még soha nem kaptam hálapénzt - biztosan rossz szakmát választottam, és nem is hiányzik - gondolom sokan vagytok így vele...

Értékelés: Nincs

Ördögi kör...

Az orvosok egy része elvárja a hálapénzt, amelyikben meg még van becsület és visszautasítja, arra meg a szerencsétlen beteg tukmálja rá a pénzt, az ajándékcsomagot, az akármit... Sajnos, hogy az a mai hozzáállás, hogy hálát és köszönetet kimutatni csak anyagi javakkal tudnak, és az emberek nem hisznek benne, hogy valaki hivatástudatból segít, és nem várja el a hálapénzt.

Értékelés: Nincs

Lábgomba

Sziasztok! Lábgombára milyen szert tudtok ajánlani??? Az Eliminátort és az ezüstkolloidot használom már kb. 2 hete, de nem igazán múlik el:(( Köszönöm, Betta

Értékelés: Nincs
diamia's picture

Lábápolás

Kb. egy hete vettem észre, hogy az egyik lábam két-két lábujja között olya kipállás forma dolog van. Azóta naponta 2-3-szor, mikor zoknit cserélek, lábat mosok, kenegetem almaecettel és teafaolajjal. Tervezem, hogy hetente, kéthetente ecetes-sós lábvizet is veszek. Egyébként az egyik naagylábujjkörmöm már évek óta körömgomba-gyanús, de mikor megmutattam a háziorvosnak, nem nagyon tudta, hogy az-e. Pedig sárgás elszíneződés, törésvonalak vannak rajta és megvastagodott, ami szerintem egyértelműen a gomba jele. Most azt is elkezdtem kenegetni.

Még mit tehetek a lábam egészsége érdekében?

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

lábápolás

Úgy látom tudod, hogy mit kell tenned tanács nélkül is! yes.gif Talán annyit tennék még hozzá, hogy fontos, hogy pamut/gyapjú/bambusz anyagú zoknit és bőr cipőt hordjál. Meglátod, hogy a fenti praktikák beválnak-e, ha nem akkor be lehet vetni még a grapefruitmagcseppet és a rózsa-teafa balzsamot is.

Értékelés: Nincs

lábgomba

Sziasztok! Nekem is lábgombám van, ami minden nyáron visszatér. Télen nincs semmi bajom! Tudtok valami hatásos szert? előre is köszi, REA

Értékelés: Nincs

Lábgombára

Szia! Ha a szervezetben minden rendben, akkor maga is megkűzd a kórokozókkal. Ha nincs rendben, akkor kezdenek hozzánk ragaszkodni a kis dögök...

Tehát: kerülni kell minden káros élelmiszert (finomított, adalékanyagos, hormonkezelt...stb.), kellene egy átfogó méregtelenítés, az oldalon több ezer információ van az egészséges életmóddal kapcsolatban! A méregmentes élet sokat segíthet, hogy elkerüljük a hosszan elhúzódó nyavalyákat, akár a lábgombát is!

Külsőleg: Grape Vital csepp, Teafa olaj, Levendula olaj több napig alkalmazva, akár egész éjszakákra rá lehet tenni! Ezen kívül a fokhagyma, diólevél, rozmaring, majoranna tea, a fokhagymából lehet alkoholos esszenciát is készíteni és azzal kenegetni a gombás részeket!

Fürdés után töröld szárazra a lábad, csak pamutzoknit hordj. A zoknit legalább 60 fokon mosd ki! Ebben a melegben inkább mezítláb legyél.

A természetes módszerek általában nem egy-két nap alatt szüntetik meg a problémát, légy türelemmel!

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Lábgomba

Kedves Betta!

Méregmentes életmód!!!
Próbáld ki a "szódabónát" (szódabikarbóna becézve).
wave.gif

Értékelés: Nincs

Betta lábgombája

Kedves Betta!

Mikor nekem makacs bőrgombám volt tömény teafa olajjal kentem napi 2x. Nem mondom hogy leány álom, sokszor ordítani tudtam volna, úgy csípett. De végül megérte. A hatása már 1-2 nap alatt látszódik, de hetek kellhetnek mire szemmel nem lesz látható. Ami fontos! Ha szemmel nem is látod már, akkor is ajánlott még pár napig kenni, mert attól még ott lehetnek. Az ezüst kolloid és eliminátor se rossz, azokat is alkalmazhatod tovább, de ez drasztikusabb szerintem. És ha már ilyen problémáid vannak, akkor egy candida kúra is csak javítana a helyzeteden.

http://eletmodszer.com/candida_kura -->itt találod a pontos leírását. Van külön bőrgombára is kúra, de a belső oldalon, vagyis mi egyszerű felhasználók nem férhetünk hozzá.

Hunny

Értékelés: Nincs

Hunny, Grid-köszönet

Sziasztok! Köszönöm Hunnynak és Gridnek a jó tanácsokat. Már el is kezdtem okosodni ez ügyben:)) Mégegyszer köszönöm, Betta

Értékelés: Nincs

Betta társbérlőinek kipucolására

Szia Betta!

Van egy rossz hírem, meg egy jó: a rossz az, h hiába kened, attól önmagában bármivel is nem fog elmúlni, de rosszabb esetben máshol is előjöhet. A jó az, h ki tudod irtani teljesen, de ahhoz életmódváltás kell, azaz elsősorban mindenféle cukor (minden formája), mindenféle finomított élelmiszer tiltott, minél több zöldség (főleg a zöld levelűek) nyersen és immunerősítés. (Nézz körül alaposan az oldalon, számtalan info van ezügyben.) Egyébként ha elszánnád magad egy teljes megújulásra, akkor javasolnék egy alapos méregtelenítést is ;)

Szép napot grid

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Emőke!

Nagyon köszönöm a szép cikket, sok értékes gondolat van benne. Még emésztem, mert kissé lassú felfogású vagyk :) és annyira jó dologkat olvastam, hogy teljesen belelkesültem tőle. Egy mondat különösen megfogott: "De amint már korábban mondtam, miután megtaláltam az igazi kulcsot, minden elért eredmény véletlennek volt köszönhető. Megfelelő volt az időpont és minden teljesen természetesen jött és többé-kevésbé véletlenül."

Szerintem nincsenek véletlenek, ez az Iseni minőség megjelenése, vagy, ha tetszik az Égi energiák -Isten- névjegye. Az univerzumban fellelhető energia megjelenése itt a földön. (Tudod fél szemed az égen!)

Csak gratulálni tudok Neked, a cikkhez! Nemcsak fital vagy, szép, hanem OKOS is! L.

Értékelés: Nincs

Lenóka:)

Szia Lenóka!

Hű, nagyon aranyos vagy, hát csak idéztem ám, nem az én érdemem, de örülök, hogy megoszthattam veletek!

Puszi!

Értékelés: Nincs

Emőke

tudom, hogy idéztél, a megjegyzéseidből viszont tudni lehet, hogy nemcsak kiírod, idézed, hanem érted is miről van szó. Egyébként a hasznos idézeteket is tudni kell megtalálni. Puszi! L.

Értékelés: Nincs

EM- technológia

Drága Emő!

Ma reggel hatkor még félálomban kezdtem olvasni az írásodat, de közben felébredtem :D
Annyit értek a mezőgazdasághoz, hogy hogy kell gyomlálni meg kapálni, de így is értettem a lényeget, és lenyűgöző. Azt hiszem, kezdek visszafordulni a pozitív alapállásomba, és köszönöm neked, hogy ehhez még egy lépéssel közelebb rugdostál! :)
Ajánlom mindenkinek a fenti cikket, nagyon jó olvasmány! (és valószínűleg a könyv is az)
Puszi!
Adrica

Értékelés: Nincs

Teruo Higa. Csináljunk forradalmat!!!

Én napok óta mesélem mindenkinek, egyszerűen fantasztikus, és megint látom a Jó és a Rossz küzdelmét, de tudom, hogy a Jó fog győzni! Ha jobban kinyitjátok a szemeteket, ez a küzdelem egyre nyílvánvalóbb, de az is, hogy ilyen mértékben még nem volt az emberek között összetartás és együttdolgozni akarás egy jobb és élhetőbb világért, mint most! Ha van ez a szer ezekkel a csodálatos mikroorganizmusokkal, akkor szerintetek el lehet mérgezni a talajt, vizet stb. mint ahogy tervezik! Ahol bezárulni látszik egy kapu, ott mindig nyílik egy másik!!!!
Csodálatos ez az EM-technológia és csodálatos, hogy a szervezetünk számára is meg van már az "EM-technológia"!

Köszi Emő, hogy megosztottad ezt velünk és újból reményt adó információkhoz jutottunk!!!


Berni

Értékelés: Nincs

Hogy mentsük meg a Földet

Sziasztok!

A cikkben nem esik szó a személyes felelősség vállalásról. Pedig az egész ott kezdődik, hogy TE kezdesz el környezet barátabban élni.

"Ha a világon mindenki vegán (növényi forrásból származó) ételt enne, 80%-al csökkenne az üvegház gázok kibocsájtása a földünkön. Ez azt jelenti, hogy megállíthatnánk a globális fölmelegedést pusztán azáltal, hogy változtatunk étrendünkön . Kérlek tedd meg ezt a bolygónkért!" (Urbán Vali nyersevő)

Tehát a teendők a következők: - hagyj fel az állati termékek fogyasztásával! (hús, hal, tojás, tej és tejtermékek) - hacsak lehetséges szállj ki a kocsiból, használd a tömegközlekedést, vagy utazz gyalog/kerékpárral ! - a tisztító/mosó szerek és kozmetikumokból használj minél kevesebbet, válaszd az öko minősített termékeket! Válaszd azokat a termékeket melyeket NEM teszteltek állatokon! - otthonodban/munkahelyeden spórolj az energiával - fog vissza a vásárlásaid, csak azt vedd meg amire szükséged van; az eldobható helyett válaszd a minőségit mely sokáig kiszolgál.

Azt gondolom, már csak a fent említett egyéni tevékenység sokat segítene. NE MÁSRA VÁRJ, TE TÉGY MAGADÉRT, SZŰKEBB - TÁGABB KÖRNYEZETEDÉRT!

"GONDOLKODJ GLOBÁLISAN, CSELEKEDJ LOKÁLISAN!!!"

Gábor

Értékelés: Nincs

A Föld megmentésének "Blikkes" módja.....

Sziasztok! Először viccnek tűnt, de végigolvasva bebizonyították, hogy ezt komolyan gondolják:

"Minden egyes szülésnél 9441 tonnával nő a szén-dioxid-kibocsátás a légkörbe!

SALEM ― Övön aluli ütést mértek a most gyerek után sóvárgókra az oregoni állami egyetem klímakutató-demográfusai. A túlnépesedés veszélyeiről, az ezzel járó fokozott energiafogyasztás okozta környezetszennyezés veszélyeiről már korábban is hallottunk, ám arról, hogy azok pusztítják el földünket, akik testvért szülnek gyereküknek, még nem. Legújabb tanulmányukból kiderült, egy újabb gyerek születése meghússzorozza a pusztító hatást, hiába is használunk környezetkímélő technológiákat.

Számításaik szerint minden egyes szülés 9441 tonna extra szén-dioxid-kibocsátást ad hozzá ahhoz a menynyiséghez, amit a szülő eredményezne egész élete során. Azaz egy szülő csaknem hatszor olyan intenzíven szennyezi a légkört, mint tenné gyerekvállalás nélkül. Ez az adat első pillanatra még elképesztőnek tűnik, azonban ha belegondolunk, mennyi energiába kerül, amíg egy gyermeket felnevelnek, már közelebb állunk az egyetértéshez. Elég csak szépen számba venni, hogy egy kisbaba megszületése után menynyi pelenkára, ruhára, különlegesen előállított ételre vagy krémre, szappanra, samponra van szükség, nem is beszélve a fűtésről, hiszen egy kisbabának mindig melegre van szükséges, az pedig komoly energiába kerül.

Ezután még jöhetnek a játékok, babák, iskoláztatás, öltöztetés, étkeztetés, és máris hihetőbbé válik az adat, hogy nagyon környezetszennyező minden egyes gyerekvállalás. – Nem azt akarjuk, hogy államilag szabályozzák a születést, de ha ez így megy, súlyos következményekkel kell szembenéznünk, amelyet következő tanulmányunkban részletezünk – tudatta a livesciens.com újságírójával az egyik szerző, Pail Murtaugh." 2009.08.07.

Levonnám a konzekvenciát: Pusztítsuk ki magunkat, hogy megmenekülhessen az élőhelyünk! Ezek után nevezze valaki a GreenPeace-t radikálisnak!!! :D Üdv.: Konzol

Értékelés: Nincs

blikk

Na akkor szerintetek egy gyermek megszülése, felnevelése jár több szén-dioxid kibocsátással, vagy a blikk cikkeinek összeállítása, az "újság" kinyomtatása és elszállítása a hírlapárusokhoz, stb, stb... ???

komolyan sírni tudnék..

Értékelés: Nincs
Katka's picture

rhajni - erre szokták mondani, hogy :

Ha a hülyeség fájna....
Nagy az Isten állatkertje......

Értékelés: Nincs
Vargha Tamás's picture

Katka szokták folytatni is... :-)

,de nem az a baj, hanem hogy alacsony a kerítés!

Tomi 

Értékelés: Nincs

rosszul gondolod.Már rég

rosszul gondolod.Már rég nincs kerítés, ellopták. devil_smile.gif

Értékelés: Nincs

Föld megmentése

És ha a gyerek, akinek a születése szennyezi a légkört, mondjuk ültet 1 fát, vagy 2-t, vagy többet?!
Jesszusom!!!
Igaza van Valinak, aki , az megérdemli.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Mit is várnánk a Blikktől???

Csak egy ilyen szint alatti undorító pletykalap harap rá az ehhez hasonló szenzációhajhász "tudományos" hírekre. Mellesleg akinek a Blikk a mértékadó körök lapja, az meg is érdemli, hogy elhiggye ezeket a baromságokat. Az ilyen és ehhez hasonló újságok kiváló eszközei a "nagytestvérnek", hogy szócsőként használva befolyásolják az erre alkalmas birkák gondolkodását. Igen kedves teszkógazdaságos, mekizabáló, szappanoperákon felnőtt, túlurbanizált olvasó, hidd el, hogy a gyerekszülés szennyezi a légkört, és zabáld kétpofára a fogamzásgátlót, hogy előbb-utóbb kiirtsd magad azért, hogy megmentsd a Világot!
Gratulálunk Blikk!
(Kösz Konzol, hogy megosztottad velünk ezt a hírt, nagyon jót röhögtem, pedig lehet, hogy sírnom kéne!)

Értékelés: Nincs

Csak ne fikázd a

Csak ne fikázd a Blikket!Szükség esetén nagyon jól jön ha nincs nálad lapulevél. Kicsit összegyürkészed, és használatra kész. yes.gif Na most mondd meg, egy Time magazinnal meg tudnád ezt csinálni? laugh.gif A tegnapi rövid interjú kifejezetten tetszett, ilyenekre lenne szükség.Nem jó már a pankráció.

Értékelés: Nincs
Böbe's picture

Csak pozitívan!

Miért kellene ettől a széndioxid mennyiségtől megijednünk, hiszen ma már vannak olyan értelmes tudósok, akik akár a javunkra is fordíthatják ezeket a plusz mennyiségeket (persze átalakítva)! A tudomány is fejlődik, nemcsak az emberi hülyeség!

Értékelés: Nincs

Valinak jó (?) hír

Szia Vali! Ha ennek is akarunk vmi jó oldalt varázsolni, aminek örülhetünk, akkor pl lehet ez az, h a többiek (nem tuskógazdaságos, etc.) számára pozitívan befolyásolják az evolúció menetét... vagy nagyon morbid voltam :? Szép napot grid

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Katka's picture

Puff neki élőhely!

És akkor kinek kell az élőhely, ki fog benne/rajta élni, ha kipusztítjuk magunkat? Ezek még fogalmazni sem tudnak rendesen : "Minden egyes szülésnél 9441 tonnával nő a szén-dioxid-kibocsátás a légkörbe!" - nekem ebből az jön le, hogy a maga a szülés folyamata alatt, míg kibújik a baba, azalatt 9441 tonna extra szén-dioxid szabadul ki a levegőbe. Vagy én értem félre?
Háááá nooooooormális kérem?!Hát kérem, ez hülyeség, kérem!

Értékelés: Nincs

Itt jön a képbe Hollywood....

Észrevehető volt eddig is, hogy a scifi műfaj nemigazán a fikcióról szól... inkább a jövőbe mutat.. Gondoljunk az Armageddonra: azt hittük csak fikció, hogy jön a meteor... két év múlva (2000 környéke) a híradóban mondták, hogy tényleg jön, de van még pár százalék esélyünk, hogy elkerül minket... vagy ott van a Terminátor: az volt az egyik leginkább túldramatizált mondata, hogy "pilóták nélküli, teljesen számítógépvezérelt repülőgépek... bombázzák oroszországot..." Az első már megvan, csak még kezdett el magától bombázgatni.... Több helyen olvastam már, hogy a legfejlettebb technika lényegében fényévekkel megelőzi a kereskedelembe kiadott porkékákat, és a filmiparnak egyik eltitkolt feladata, hogy azért gyártson ilyen filmeket, hogy tanulmányozni lehessen a társadalmi reakciókat.... Itt kanyarodnék vissza a kérdéshez, miszerint "ki fog rajta élni?".... Majmok Bolygója?! :D lehet, hogy a hülyeség kevesebb CO2-t termel....... Üdv.: Konzol

Értékelés: Nincs

Hú de elvetemült ma mindenki:)

Bírom, amikor cikázunk...
Vagy más olvasatban: gyárts mindig egyel elvetemültebb, megdöbbentőbb, vacakabb filmet, témát, erkölcsi szerepet, távolítsd el a nézőt mikrokörnyezetétől, és szépen hozzászokik, azaz elfogadja saját valóságának, környezetének, életének. Jó kis fárasztásos technika, szépen beilleszthető a bugyután üres és vidám napi sajtó, a negatív hírek és az elégtelen táplálkozás személyiségromboló és önkorlátozó mechanizmusába.

Értékelés: Nincs

Föld megmentése

:), már bocsi, de nem szén-dioxid kell a növényeknek? És azt mérte már valaki, hogy a hülyeség mennyi szén-dioxidot termel? Mert szerintem ott a gond :) Tilly (elnézést, ha durva voltam)

Értékelés: Nincs

Gábor igazad van az egyént illetően

Szia Gábor!
Igazad van, a cikkben nem esik szó róla, de (ez egy ajánlott olvasmány), de a könyvben igen. A szerző fejezeteken keresztül dolgozza ki a teóriáját a konkurencián alapuló társadalom és a mezőgazdaság visszásságainak megváltoztatásáról.
Nem is véletlenül említettem azt, hogy jó látni, ahogy a "japán naivitás" és a jelenlegi élelmiszerelőállítás világszintű törvényeinek tisztánlátása keveredik egy tudósban, ami még kedves olvasmánnyá is teszi a könyvet. Azt pedig külön kiemelte, hogy a címválasztást már jócskán befolyásolta a kiadók lelkedesése...
Üdv: emő

Értékelés: Nincs

Környezetbarát vegán táplálkozás????

Kedves Gábor!

Annak ellenére, h az állításaid nagyrészével természetszerűleg egyetértek, mégis engedd meg, h igazítsak az általad idézett sorok tartalmán. Ugyanis sajnos nem igaz, h a vegán életmód kevesebb üvegház hatású gázt termel, mint a nem vegán. (Csendben teszem hozzá, én lennék a legboldogabb, ha ez így lenne :() Ugyanis mára már nyílt titok, számtalan tanulmány igazolja, h a mezőgazdaság a leginkább energiaigényes mezőgazdasági tevékenység. Ha belegondolsz, h a mezőgazdasági gépek mind-mind fosszilis üzemanyaggal működnek, a műtrágyák, permetszerek mind-mind kőolaj-származékok, akkor ez nem is olyan meglepő. Tehát a Természet megóvásának szempontjából a hangsúly nem azon van, h növényi legyen táplálék, hanem azon, h milyen termelésből származó növényi táplálék. Viszont ha már itt tartunk, akkor az a táplálék már akár állati is lehet, hiszen pl egy permakultúrás tanyán az állatok is a növényekkel együtt, azonos ökoszisztémában élnek és nevelkednek, ahol ugyanazon egymásrautaltság valósul meg az állat és a növény között az ember által kialakítva, mint ami a természetben normálisan is létezik (ill. a háziasított állatok esetében amilyen létezett régen). Ez viszont semmivel sem igényel több fosszilis energiát, mint a permakultúrás növénytermesztés. Végezetül üdvözlet Vali blogján és remélem az bejegyzések olvasgatása közben számodra is nyilvánvalóvá válik, amit Katka is említett, miszerint egy oldalon állunk ;) További szépeket grid

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Giyandeva

Kedves Giyandeva, valószínü, hogy a napokban keveredhettél ide az oldalra és még nem dereng, hogy mire hivatott ez az oldal, de ha kicsit majd tovább böngészed, akkor reméljük leesik, hogy MI pontosan ezt tesszük, megteszünk minden tőlünk telhetőt, igyekszünk környezetbarát módon élni

Értékelés: Nincs
Zéné Ildikó's picture

talajművelés nem gyomírtás

Kedves lányok!

Még egyáltalán nem ástam bele magam ebbe a témába de jövő tavaszig van még időm ezért mindenképpen megteszem. Köszönöm grid, hogy írtál néhány példát így irányvonalat adtál a keresgélésemnek. A vegyszermentes kertet komolyan gondolom, beszéltem tegnap este a férjecskémmel is és végülis ő is pártolja. Így az elején több befektetést igényel de hiszem hogy  hosszútávon ez megtérül. Emő kedves, valóban nem akarom piacra kivinni majd a megtermelt gyümölcsöket/zöldségeket! Vagyok annyira önző (de csak ennyire!!!! ), hogy ezt megtartom a szűkebb és tágabb családom részére.  A kertben szeretnék: gyümölcsfákat, gyümölcsbokrokat, répát, retket, mogyorót..... egyszóval mindent. Kihívás lesz, de vágyom már ilyen kihívásokra!
Majd megírom, hogy milyen talajművelési módot választottunk és hogyan is megy a gyakorlatban a hétköznapokban!



Ildi

Értékelés: Nincs
Zéné Ildikó's picture

gyomírtás kérdés Emőkétől


Sziasztok!

A kérdésem nem pont a cikkel kapcsolatos, de leginkább ide tartozik.

Három éve vettünk egy olyan telket ami korábban külterület volt, szántónak ill. legelőnek használták csak. Tavaly költöztünk be és idén volt először kertem. Igaz még csak nagyon kicsi (kb. 6m2) mert a kertrendezés nem úgy sikerült ahogy terveztük. Mivel idén "használtuk" először a földet most derült ki, hogy a korábbi legelőből elég nehéz gazmentes kertet teremteni. A pici konyhakertemtől idén a folyamatos gazolással távol tudtam tartani a gyomnövényeket, de jövőre ha az egészet fogjuk használni ez a módszer már nem lesz célravezető. A kérdésem az lenne, hogy nagy biogazdaságokban hogyan tartják távol a gyomnövényeket? Úgy gondolom, mivel korábban nem volt mezőgazdasági művelés alatt tehát eléggé "tiszta" földterület, nem akarom beszennyezni vegyszerekkel.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

További felhőmentes szép napot!

Ildi

Értékelés: Nincs

Gyomlálgassunk

Kedves Ildi!

Mindenekelőtt egy kertész, aki belátja, hogy a növények nem tárgyak, amiket rakosgatunk és manipulálunk, belátja azt is, hogy gyomnövény tulajdonképpen nem létezik. Azért mert mi kiemeltünk "finom" növényeket, a többi is ugyanúgy élni akar. Viszont gondolom Te ezt tudod, és nem is prédikálni akarok. Nyilvánvaló, hogy azt akarjuk, ne essen áldozatul a természetben a létért folyó küzdelemnek. Ezért hívjuk ezeket haszonnövényeknek.
Vegyük sorra a dolgokat:

- Egy bio kertész addig kapál(tat), amíg csak bírja szusszal, pénzzel. Nincs könnyű dolguk igaz? nagymamám korában a gyerekek azzal keresték a zsebpénzt, hogy eljártak tüskét szurkálni a kukoricásba. (A tüske egy szúrós gyomnövény, amit tövénél egy kétágú villa-szerű nyeles eszközzel elvágtak) Ki tudná manapság a fiatalok idejét megfizetni :)... Nem árt ebből a szempontból is fontolóra venni a biotermékek árait.

Területtől és energiától függően lehetnek még gépesített megoldások, rotációs kapa, stb.

- A következő tényező a növény fajtája. Minden talajnak, igénybevételnek megvannak a kedvenc gyomnövényei. Folyondár, libatop, tyúkhúr, parlagfű, fekete nadálytő, tarack, vadcirok stb. -ki mivel küzd. Vannak, amelyek nagy lombjukkal akadályozzák növényeink fejlődését, vannak, amelyek gyökerükkel szövik át a talajt, rontva a többiek életfeltételeit. Tulajdonképpen a sűrű pázsit nem más, mint egy kiemelt növény sikerének betetőződése. Nincs konkurencia.

Aminek a gyepben örülünk, annak a szántóföldön nem.  Átszövi például a talajt gyökereivel a tarackgyökerű tarackbúza. Na most, ha tarackos gyökerű növényeket akarsz irtani, akkor egy esélyed van, ha a gyökérképleteket mindig lerázogatod, és kiszegedeted, kigereblyézed, mert ezek is életképesek, a rajtuk látható sarjak hosszú szárazság után is képesek kihajtani. Ha nem elírás, és tényleg csak 6 nm a kertetek (az nem több, mint 3x2 m), akkor egy "szántás" azaz talajfeltörés után jó esélyed van átvenni az uralmat.
- A gyomirtókról: Zsigerből utálom a gyomirtót. Ha olvastad a könyv részleteit, akkor világos is, hogy miért. A szelektív, meg ártalmatlan gyomirtó csak illúzió. Na most, ha nem bír el valaki a gyomokkal, akkor rákényszerül. Ebben az esetben a rossz szájízt egy kis finom házikomposzt enyhítheti. Sőt! Pont a cikkel kapcsolatos, mert ha gyomirtóval károsítod a talajodat, akkor tenned kell a helyrehozatalért.

Az EM és a gyomok:
érdekelt, így utánakérdeztem, hogyan érti azt a szerző, hogy az EM a gyomirtásban is segít. Tudjátok, mint az intelligens mosópor:) Természetesen nem tudja megkülönböztetni a gyomot a haszonnövénytől, úgy hat, hogy mivel mindent beindít, a gyommagvakat is segít egyszerre kilökni a talajból, úgy, hogy serkenti a kelést. Higa professzor elsősorban rizstermesztésben gondolkodott.

Ettól függetlenül viszont segíthet a gyommentesítésben, úgy, hogy a beforgatott gyommaradványokat, amit előbb mechanikus úton eltávolítottuk, lebontja, hogy ne kelhessen újra életre. (pl. tarackgyökér)

Segíthet még továbbá úgy is, hogy egy egészséges talajban a mi növénykéink is erősebbek lesznek, versenyre tudnak kelni a "vadakkal".

Kérdésedre válaszolva, ez a biotermesztésben is probléma. A gyomokra is igaz a megelőzés szabálya, tőlük hódítani bizony nehéz.
Én a kapának szurkolok!

emő

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Bio gyomirtás

Emőke, szerinted ezt a problémát mulcsolással nem lehetne megoldani? Pl. eperföldeken ez nagyon jól szokott működni.. Ildikó írja hogy csak idén volt ilyen kicsi a kert, jövőre az egész telken akar gazdálkodni... :-)

Értékelés: Nincs
Zéné Ildikó's picture

hát akkor gyomlálgassunk kapával

Kedves Emő!

Nem írtam el, most tényleg csak 6nm a kertem, mert idén elmaradt a tereprendezés és csak ekkora területet sikerült konyhakertté varázsolnom. Viszont jövőre ez megnő 100nm-re és kedves férjem gyomirtózni akar hogy jövőre ne legyen gaz. Azért ehhez nekem is van egy két szavam , de gondoltam előtte megkérdezem mit mondd a mi kis biokertészünk.

Hát akkor ezek után szorosabbra fűzöm a barátságot a kapával!

Ildi
 

Értékelés: Nincs

Szia Ildi! Ne haragudj, én

Szia Ildi!

Ne haragudj, én voltam figyelmetlen, 100 nm az már kihívás. A lányoknak igazuk van, gondolkodjunk tovább. Nem fejtettem ki bővebben, hogy a gyomkérdésre nem csak házikerti szempontból válaszolok. Balga is vagyok, mert nyilván nem a piacra készülsz egy kocsi biokukoricával.... :)
Valóban minden attól függ, mit szeretnél a kertedbe. Használd nyugodtan a talajtakarást, ez nagyon jó, köszönet a kiegészítésért. Ahová gyümölcsfát szeretnél, nyugodtan lehet kaszáló is az alja, így lesz széna is hozzá. Nekünk pl. legegészségesebb fáink azok a sárgabarackfák, melyek alá a kaszálék került...a végén majd csak a zöldségágy marad, a magvetésnél és az apró növénykéidnél kell a figyelmet a fokozottabban a gyomokra irányítani.
A permakultúrát nagyon jó hogy említette Grid, nekem mindig egy hagyományos paarszti udvar ugrik be róla. Végülis az is, hagyományos vidéki kert, nem idegbeteg fűszáltépdeső, vakondűző módra. Ha érdekel benneteket még a biológiai sokféleség, próbáljátok beszerezni Surányi Dezső írásait. Ő a biodiverzitás, a biológiai sokféleség kutatásának atyja Magyarországon.

Grid, írj kérlek még tapasztalatokat, ha van, akár magánban. Az EM-el való talajoltás pl. elvileg ásás nélküli kertészkedést tesz lehetővé, de tapasztalatokat még nem tudok megosztani.

Értékelés: Nincs

EM - EMőnek ;)

Szia Emő!

Sajnos annyira messzemenő tapasztalataim nincsenek, mit művelhetnek ezek a törpemunkások egy kertben, mert nekem konténerkertem van, viszont amit nálam a konténereimben, cserepeimben műveltek, az nem semmi. Mondjuk azt ismét hozzátenném, h nem a fent említett cég termékét használom EM-ként, hanem egy másik magyar cégét, ami nem EM-nek nevezi őket, csak amúgy póriasan mikroorganizmusoknak. Szóval néhány szóban a tapasztalatok: életerős növények (a trópusiak is, amik kezdtek műtrágya nélkül hihetetlen elégedetlennek és betegesnek tűnni), nagy mennyiségű, de nem ,,felfújt'' hajtások és virágok, erőteljesebb, intenzívebb aroma a fűszereknél és a gyümölcsöknél is. Ami a gaztalanságot illeti, az fura. Valahogy mintha szelektálódtak volna a gazok :O Ezt úgy értsd, h a legidegesítőbb, leginkább kiirthatatlan kúszó gyökerű gaz elszáradt tőle, de pl van egy fűféle, ami vidul (a kutyáim legnagyobb örömére). De leginkább az a furcsa, h olyan, mintha azokra a növényekre hatna, amire odafigyelek, ami felé szeretettel fordulok nap-mint-nap :O Tudom, ez rém tudománytalanul hangzik (ha finoman akarok fogalmazni), fura is, h épp én írok ilyet, de valahogy így látszik. Ugyanis van olyan konténerem, amiben egy növény van, ami remekül vidul és nem gazos körülötte az edény (gazolás nélkül), és van olyan konténerem, amiben 3-5 féle növény van, és ott is csak a gazok pusztultak ki (kivéve azt az egy fűfélét, amit egyébként is benthagyok az ebeknek). Bizonyos konténerekben pedig akad gaz, de olyan kicsik, gyengék és ritkák, h nagyobb kárt tennék az ott lévő növénynek a kigyomlálásukkal, mint a benthagyásukkal. Ezen kívül nem akarom elkiabálni, de van egy problémás növényem, ami tavasszal elfelejtett kihajtani (ennél a növénynél sajnos elég gyakori) és úgy tűnik, ez a szer ,,megrugdosta'' kicsit, mert kezd életjeleket mutatni :) Ami konkrétan talajjal tapasztalatom van, az a növényházon belüli használata (ott vannak nem konténerbe, hanem földbe ültetett idénynövények), de teljesen összecseng a fentiekkel. Nagyobb területen, közvetlenül talajba apóséknál tervezem majd bevetni jövő tavasszal, de addig még rá kell találjak a nagyobb kiszerelésű termékre, mert 200nm-re vicces lenne literes kiszerelésekkel támadni :D Nagyjából ennyi, de ha kérdés van, válaszolok (akkor is, ha a kérdésből kiderül, mit felejtettem elmondani :P) További szépeket grid

Értékelés: Nincs

Grid én már megőrültem, de Te is egész jó úton haladsz:)

Köszönöm Grid, de nem vagy tudománytalan!!!
Pont azért kérdeztem, mert ha mindaz igaz, amire rájött Higa professzor, akkor a regeneratív és degeneratív mikroorganizmusok az egész ökológiai rendszerre kivetíthetőek azt a tulajdonságukat tekintve, hogy milyen közegben képesek élni.
Megfigyelhető ez az összefüggések az emberi szervezetben is. Tudjuk, hogy az egészséges emberi szervezet lúgos, a vér lúgos, ami fenntartja azt a mikrobiológiai egyensúlyt, ami egészségesnek mondható. Mihelyst beindul a savasodás, csupa olyan mikroorganizmusnak javulnak az életfeltételei, amik elszaporodása károsnak mondható. Candida, helicobakter stb.
Mi van akkor, ha ugyanez játszódik le az egész élővilágban. Látni vélek egy tendenciát, ami ezt támasztja alá. A mezőgazdaságban például megfigyelhető, hogy "durvulnak" a gyomok, azaz csak a "szívósak" bírják azt a fajta szántóföldi technológiát, ami folyik. Elszabadultak a betegségek és a kártevők, percenként eltűnnek fajok a Földről stb.
Na most eddig mindezt csupán a klímaváltozás, az élőhely megszűnése, a környezetszennyezés és a monokultúra rovására írtuk.
Számomra azért forradalmi ez a megközelítés, mert lefordítja a dolgokat a mikrobiológia nyelvére, és mélyebb értelmet ad nekik. Relatív ugye, hogy mi a szép és mi a hasznos. Mindenesetre mi van akkor, ha valóban nem csalnak az érzéseink, és működnek a gondolatpárok: savas- oxidáló- degeneratív- agresszív/elnyomó és lúgos- antioxidáló- regeneratív- jámbor. Ne vágjon vissza senki azzal, hogy ez elvakult feltételezés, tudom, hogy az. Nem is arra gondolok, hogy a méhecske szorgalmas, a darázs meg fosztogató, a meggyfa szép, a monília meg csúnya, mert mindegyiknek van szerepe az ökológiai egyensúlyban. Tudom, hogy van a természetnek egy önfenntartó mechanizmusa, ami ellentétpárokkal akadályozza meg, hogy az egyik túlszaporodjon.

Tendenciákra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha a mikroorganizmusok opportunisták, és hatásukat tekintve "teremtőek" vagy "bontómunkások", akkor lehet, hogy "magasabb rendű" élő szervezetek is besorolhatók és az oxidált azaz, savas talaj például azoknak a növényeknek kedvez, amelyek a degeneratív mikroorganizmusokkal "vannak jóban"?
Mi van akkor, ha kombináljuk Balogh Péterünk nemrég írt gondolatát Higa professzoréval, és ami jelenleg érvényre jutott a Földön, az a mikroorganizmusok követési elvének megfelel, és mindenre kihat, nevezetesen, hogy (átmenetileg?) degeneratív, mert kifosztó, leigázó, férfijogú időket élünk. Azzal, hogy lúgosítunk, nem csak az immunrendszerünket tudjuk regeneratív irányba tolni, de az egész világnézetünket, azzal, hogy magasabb rezgésű tartományba jutunk. Miért is nem "hiszünk"? Az anyag miatt? Erre meg Balogh Béla fizikus megírja könyvét Végső valóság címmel, hogy az anyag valójában rezgésekből, hullámtermészetű, amihez nekünk radarunk van?
HŰŰŰha!! Itt szoktuk átadni a szót Péternek.

Helyesbítek: Grid felhívta a figyelmemet, hogy Balogh Béla nem fizikus, csak mérnök, vagy ha úgy tetszik hobbifizikus. Köszönöm: emő

Értékelés: Nincs

Gyomirtás természetesen

Szia Ildi!
Én - ahogy Emő is, ha jól értem - azt pártolom, h próbáljatok meg szemléletet váltani, ugyanis nem minden gyom, ami annak látszik :) De hogy valami hasznosat is írjak, ha már posztolok, én a helyetekben a következő évi ,,aktív kertelésig'' áttanulmányoznám két kertészeti irányzat minél több hozzáférhető irodalmát, h aztán aszerint lehessen nekilátni a kertészkedésnek ilyen nagy területen.
Az egyik az itteni júl. 28-i blogbejegyzésben is említett permakultúra (ennek van magyarul is elérhető irodalma, sőt tanfolyások is akadnak, ld. gugli), a másik pedig az ásásmentes kertészet (angolul no-dig gardening, ennek szinte biztosan nincs magyarul irodalma, mert angolul is kevés van). A kettő egyébként sokban hasonlít egymáshoz, tehát ha pl. nyelvtudás hiján mondjuk a premakultúránál kötsz ki, nem veszítesz sokat, az is remekül működik, Mo-on is számtalan helyen láthatod. Amit azonban biztosra vehettek a Férjeddel, hogy egyik kertészkedési mód sem alakít ki gyorsan hibátlan (pl. gazmentes), önműködő kertet, ugyanis a természet nem parancsszóra működik. Fogd fel úgy a dolgot, mint amikor pl kutyát nevelsz. Te szeretnél tőle valamit, ezért olyan lépéseket teszel, hogy az legyen, amit Te akarsz, viszont időbe telik, mire egymáshoz idomultok, mire a Természet alkalmazkodni tud a Te lépéseidhez, illetve mire kompromisszumra juttok. Viszont szerintem messze megéri, ha komolyan gondoljátok egy olyan kert kialakítását, amely élelmet és örömet is ad :D Egyébként a BBC-nek vannak remek saját készítésű műsorai, amik ugyan mind angol mintákat mutatnak be, de az elv ugyanaz, úgy alakítani a helyi ökoszisztémát, hogy a Természet és Te is jól járj. Ha hozzáférsz ilyenhez és nem gond a nyelv, akkor érdemes végigcsámcsogni azokat is ;)
Szép napot grid

Értékelés: Nincs

Hogy ez mennyire igaz!!! :D

Sziasztok!

A fentiek valóban elgondolkodtatóak, sőt én a magam részéről némi tapasztalattal is tudok szolgálni, mégha nem is pontosan ezzel a termékkel. Aki próbált már egzótákat vagy nagyméretű, egyébként kertbe való növényeket konténeres növényként tartani, miközben a műtrágya gondolatától is a hideg kirázza, az tudja, h szinte lehetetlen küldetés. Ezért nagyon sok időt töltöttem a neten, h megtaláljam a megoldást, mert valójában komposztálási lehetőségem sem igen van, az meg nonszensz, hogy apóséktól, kb 80 km távolságból, egy országhatárt átlépve hordjam haza a komposztot. Aztán egy nap rábukkantam egy termékre. Ugyanis Magyarországon is sokat kísérleteztek hasonlóval, mire végre kijöttek a piacra egy olyan szerrel, ami tulajdonképpen folyékony komposzt, annak minden áldásával (mikroorganizmusok, tápelemek, humusz). És tényleg működik :D Úgyhogy én mindenkit bíztatok, bármilyen körülmények között is tart bármilyen növényt, h tápozás helyett próbálja ki ezen termékek valamelyikét! Megéri! Szép napot grid

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel