Biorezonanciáról bővebben

Kedves Rius!

Az én kisfiamnak, aki lassan 2 éves lesz, ez a vizsgálat mutatott rá, hogy a tejre, tojásra ill. a húsokra is allergiás - tehát az állati fehérjékre, legalábbis most nem bírja a szervezete. Az ő kis háta, hasa tele volt ekcémával. Mióta ezeket kiiktattuk az étrendjéből - a hús elhagyása volt a legutolsó, azóta – rá pár nappal már - megszűntek a száraz, piros ekcéma foltok. Nekünk sokat segített.

Megjegyzem azért, hogy a vizsgálat előtt voltunk már fél évvel azelőtt a gyerekorvosnál, és a vérvételből egyetlen egy olyan anyagot nem hozott ki pozitívan , amire allergiás lenne a szervezete. Azóta már felvilágosított más orvos végzettségű szakember is, hogy ez valóban előfordulhat, mivel még korábban nem találkozott a szervezet olyan nagy mennyiségű allergiát kiváltó étellel, hogy az a vérből kimutatható lenne. Ezért van az, hogy egyes allergia vizsgálatok előtt az adott személlyel megitatnak pl. tejet, hogy valóban kiderüljön, hogy az okozhat nála allergiát. Természetesen azért vannak olyan gyerekek is akiknek már csecsemőkorukban is ki lehet mutatni az érzékenységet.
Mielőtt elmentünk a vizsgálatra, én is kíváncsi voltam, hogy valójában mi alapján is működik ez a kezelés, nem mellesleg a párom azért kételkedett a vizsgálat hitelességében.

Ezt a vizsgálati módszert egyébként nyugati országokban már szélesebb körben is használják.  

Pl.: Németországban már 25 éve kiemelkedő sikerrel folytatott terápia.

Most leírok neked egy- két információt, amit akkor találtam. Talán ezzel egy kicsit több információt tudsz erről a módszerről szerezni.

 

A szervezet egészének informatikai rehabilitációjával foglalkozó terápiás irányzatot összefoglaló néven biorezonancia terápiának (BRT) nevezik.

A biorezonancia terápiát az űrhajósok egészségmegőrzésére kezdték kifejleszteni.

Az 1920-as évektől foglalkoznak tudósok a bioinformatikával. A szervezet működésének (az életnek) alapja a jól működő, összehangolt sejtinformációs rendszer.

Az első áttörést az Egyesült Államok hadiiparának/űrkutatásának megbízásából végzett kutatások hozták az 1960-as évek végén: bebizonyosodott, hogy életterünk természetes elektromágneses közege nélkül (külső ritmizálók) anyagcsere-folyamataink alapvető ritmizálását (alvás-ébrenlét, hormonális működés, stb.) nem vagyunk képesek fenntartani.

Az 1970-es évek elejétől már alkalmazzák a biorezonanciás elven működő csontállomány-állagot védő elektroterápiát.

Ezekre a fejlesztésekre szintén elsősorban az űrkutatásnak volt szüksége, mert a súlytalanság állapotában a csontszövet anyagcseréjének megfelelő irányításához hiányoztak a nyomás által keletkező ún. piezoelektromos jelek.

1975-től közvetlenül is mérhetővé váltak a DNS és a membránok által kibocsátott elektromágneses jelek. Időközben (főleg a német anyanyelvű európai országokban és Japánban) széles felhasználói táborra találtak a rezonanciás kölcsönhatásokra támaszkodó elektrodiagnosztikai eljárások.

1977-től megjelentek a biológiai rezonancia elvén működő terápiás készülékek, majd az 1980-as évek közepétől a kombinált, diagnosztikai és terápiás funkcióval is rendelkező berendezések. Orvos- és természetgyógyász társaságok alakultak, melyek működésének középpontjában a rezonanciás elektroterápia áll.

Az 1970-es évek végétől folyamatosan láttak napvilágot olyan publikációk, melyek a sejtmembránok elektromágneses szelektivitásával kapcsolatosak.

1979-től a 'biológiai ablak' fogalma került bevezetésre. A Salfordi Egyetem (Anglia) mérései és a kapcsolódó kutatások igazolták, hogy az allergiás folyamatoknál minden alkalommal elektromágneses engramok is részt vesznek a 'hibás reakciók' létrejöttében. Publikációikban az újfajta, rezonanciás kölcsönhatásokon alapuló diagnosztikai és terápiás módszerek hatásmechanizmusát is megtalálhatjuk (1987-től).

Mára a biorezonancia berendezések technikája olyan szinten van kifejlesztve, hogy az életfunkciók javítását, a rehabilitációt szinte önállóan képesek elvégezni. Megjelentek általános személyi használatra, közérzetjavításra kifejlesztett biorezonancia elven működő eszközök is bizonyságul, hogy mellékhatás-mentes, jól működő elvről és hatásmechanizmusról van szó.

 

Egy másik cikk erre világított rá:

A mindannyiunk által ismert Szent-Györgyi Albert élettani kutatási eredményei szerint a sejtek bioelektronikus kapcsolata meghatározó az életműködésben. 1975-ben technikailag lehetővé vált, hogy a sejtek ultrafinom bioelektronikai jeleit mérjék. Az eredmények azt igazolták, hogy a beteg sejtek más impulzusokat bocsátanak ki, mint az egészségesek. Szent-Györgyi Albert felismerésére épül napjaink új biofizikai gyógyászati eljárása a biorezonancia terápia. Ennek az eljárásnak a lényege, hogy terápiás céllal szabályozza az egymással kapcsolódásban lévő sejtek közötti együttműködést. A sejtek működése során gyenge elektromágnesesség mérhető, melyből meghatározható, hogy egészséges-e a szervezet. Későbbi kutatások azt is igazolták, hogy az emberi szervezet környezete hatásaira is reagál. Így a külső mágneses tér kialakításával a beteg sejtek egészséges működésre serkenthetők.

„Az élet, kémiai anyagok által hordozott elektromágneses energiák végtelenül intelligens kölcsönhatása.” Dr. F. K. Bellokossy, Denver, Colorado állam

Testünk minden egyes sejtje piciny elektromágneses egység, amely külső energia hatására elektromos impulzussal reagál, vagyis kommunikál.
A hormonális és az idegi irányítás mellett van tehát egy elektromágneses bio-kommunikációs irányítórendszerünk is, amely a sejtek biokémiai folyamatainak összehangolásáért felelős. Ennek mérhető elektromos tevékenységből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.
Egy-egy betegségnek különböző stádiumai vannak. A kezdeti stádiumban a változások molekuláris- majd sejtszinten történnek. Ezek a változások még semmilyen tünettel nem hívják fel magukra a figyelmet, tehát érzékeink még nem jeleznek betegséget. Csak később, mikor már a károsodás olyan nagymértékű, hogy egy vagy több szerv működését befolyásolja, érzékelünk rendellenességeket, melyeknek gyakran nem is tulajdonítunk figyelmet. Sajnos sokszor az ilyen panasszal érkező betegeket maguk az orvosok is egészségesnek tekintik. Ide tartoznak többek között az olyan jelzések, mint a fáradékonyság, nyugtalanság, kisebb alvászavarok, frontérzékenység, étvágytalanság vagy állandó éhségérzet és falánkság, betegségérzet, rövid ideig tartó rosszullétek és még sorolhatnám. Ha ebben a stádiumban nem korrigáljuk az elváltozásokat, akkor a betegség tovább mélyül és egyre erősödő formában jelennek meg a már ismert betegségtünetek. Mivel minden szervezet más és más, ebben a későbbi stádiumban az orvostudomány eszközeivel már nem mindig sikerül az egészséget teljes egészében visszaállítani.

 

Szép napot mindenkinek!

Zs. Móni

3.666665
Értékelés: Nincs Átlag: 3.7 (3 votes)

Hozzászólások

Merre induljak?

Nekem nagyjából jó eredményeket adott a vizsgálat, de van pár megijesztő érték is. A mellékpajzsmirigy nagyon alacsony, a gyomor és hasnyálperisztaltika is alalacsony értékű. A biorezóval egyidőben a hagyományos vérvizsgálat a Tsh alacsonyabb értékét mutatta. ÉS A LEGIJESZTŐBB AZ AGYI ÉRELMESZESEDÉS. EZ 3 X-ES a biorezón. Ezt megelőzően tarkótájon erős nyomást éreztem, szédültem. A Gnm-el ez egybevág. Szerintetek most merre induljak el??

Értékelés: Nincs
B.Kinga's picture

Olvasd el újra!

Nituka, igazából erre már válaszoltam neked. Erre és erre lenne érdemes. A TSH-val kapcsolatosan pedig itt írtam neked.

Jobbulást neked! 

Értékelés: Nincs

Allergiás 3 éves

Sziasztok!

A kislányommal múlt héten voltunk biorezonanciás allergiavizsgálaton, mert szerdán rengeteg csalánkiütés jött ki a testén mindenfelé. Már régebben is produkált ilyet, de ennyire komoly még nem volt. Kihoztak egy jópár dolgot, ezzel kapcsolatban lenne kérdésem.

Allergiás a tojássárgájára. Olvastam ezzel kapcsolatban, hogy keresztreakció állhat fenn a fehérjére ill. a csirkehúsra is. Az ottan doktornéni azt mondta, a fehérjével nincs gondja, azt kaphatja, sőt, ő javasolja is, hogy kapja. Csirkehúsról szó sem esett. Kicsit bizonytalan vagyok, akkor fehérjét ehet, vagy azt sem? Süteménybe néha jól jönne valami "ragasztóanyag", ha fehérjét használhatok, az más fél siker.

Olvastam továbbá, hogy aki alapvető élelmiszerre érzékeny (tojás, tej, glutén), az után a gyerek után emelt családi pótlék jár, illetve 10 éves koráig GYES-en lehet vele lenni. Erről tudtok valami bővebbet?

Az óvodába persze rögtön bevittem az allergiáról szóló igazolást. Azt a választ kaptam, hogy tudomásul vették, de mivel az igazolás nem gasztroenterológustól van, hanem háziorvostól, így a konyha felül fogja bírálni, és nem fogja elfogadni. Ilyenkor mit lehet csinálni? Régebben (épp 1 éve) voltunk Prick teszten ill. vérvételes allergiavizsgálaton, ott semmi allergén anyagot nem találtak nála. Hogy fogok én erről igazolást kapni? Tudtok ajánlani olyan gasztroenterológust Bp-en, aki biorezonanciás eredmény alapján kiállítja az igazolást és nem szúrkálja meg megint feleslegesen a gyereket?

A tojássárgáján kívül allergiás a cseresznyére (ettől volt most a csalánkiütése), hajdinára, mézre, az E124-re (piros ételszínezék) ill. az E252-re (hústartósító). A mézzel kapcsolatban kérdezem, hogy így apiterápiás dolgokat sem ehet, ugye? Mézes almarostot szoktam neki adni naponta.

Azt mondta a vizsgáló doktornéni, hogy ha két évig nem kap ezekből az anyagokból, akkor a tojássárgáján kívül a többi allergia el tud múlni, a tojás viszont egész életében fennmarad. Mi erről a tapasztalat?

Köszönöm szépen a választ! Szép napot nektek!

ViZi

Értékelés: Nincs

Biorezonanciás vizsgálatra hivatalos orvosi igazolás?

Kedves ViZi!

Én úgy tudom, hogy hivatalosan az étkeztető cégek csak szakorvos által kiállított igazolást fogadhatnak el, de a jogszabályban nincs pontosan kikötve, hogy ez csak gasztroenterológus lehet.  Szigorodtak a jogszabályok ezzel kapcsolatosan, így általában az étkeztetők is jobban figyelnek ezekre. A biorezonanciás vizsgálat eredményét és a háziorvosi igazolást sajnos nem tekintik hivatalos igazolásnak :(. Szerintem vedd fel a kapcsolatot az étkeztetővel és annak dietetikusával is, hogy nálatok mit lehet ilyen esetben tenni, és pontosan milyen orvosoktól fogadnak el igazolást.

Emelt családi pótlék és különböző  kedvezmények járnak az ételallargiás gyerek után, de ezt különböző hivatalos orvosi papírokkal kell igazolni....

Sajnos nem tudok neked olyan orvost javasolni aki a biorezonancia alapján ír egy hivatalos igazolást, de ha valaki ismer ilyet az olvasók közül akkor kérjük szépen írja meg!

Az ételekkel kapcsolatos kérdéseidet a biorezonanciás doktornővel beszéld meg kérlek, de én is megkérdezem róla szakértőinket. Az apiterápiás mézek fermentáltak, "előemésztett" formában vannak így teljesen másként viselkednek a szervezetben, mint a hagyományos étkezési méz.

Fontos lenne, hogy a diéta mellett az emésztőrendszerét és az immunrendszerét is erősítsd, mert akkor javulhatnak, elmúlhatnak a tünetek. 

Kérlek olvasd el a Rejtett gluténintolerancia és az Ételérzékenység, szivárgó bélszindróma hozzászólásokat is.

Értékelés: Nincs

Allergiás 3 éves

Kedves Detti!

Köszönöm szépen a válaszaidat!

Úgy döntöttünk, a legjobb tudásunk szerint kerülni fogjuk az allergén ételeket itthon, de az óvodai étkezésébe sajnos nem tudunk belenyúlni. Igazából itt a tojássárgája az, amit ételekbe belefőzve nem tudnak kikerülni, a többi dolog elég egzakt. Még az "E"-k nem, de erre megpróbálnak az óvónénik odafigyelni. Egyébként nincs állandó tünete, kicsit csúnyácska a bőre, időnként pattanások jelennek meg az arcán, főleg az orrán, de nem vészes, csak nem olyan szép gyerekbőr. A csalánkiütés az elég durva volt... Ezek a tünetek miatt nem szeretnénk újra megszúratni, attól tartunk, az allergológiai vizsgálat úgysem mutatna ki semmi használhatót.

Az immunrendszerét és az emésztőkéjét folyamatosan igyekszem erősíteni, eszik Manó Mannát, aróniás Csicsóka csodát, Gyermekerősítő tinktúrát, halolajat, D3 vitamint, néha Humit (amikor sikerül lenyelnie a kapszulát :). Jól is van, nem volt beteg több, mint egy éve (kopp-kopp), pedig most szeptemberben kezdte az ovit. Eddig Mézes almarostot evett, akkor ezt folytathatom, vagy térjünk át Emócióra? Azt is szereti, csak elég drága sajnos :( Fermentpatront nem tudom mibe tenni neki, nem iszik meg vízen és házi rizs/kölestejen kívül mást.

Az ételekkel kapcsolatosan azért érdekel a szakértőitek véleménye!

Köszönettel,

ViZi

Értékelés: Nincs

Allergiára kineziológia és gyógygombák

Kedves ViZI!

Ha erősíted gyermeked immunrendszerét és a bélflóráját, valamint teljes értékű táplálékokat kap akkor valószínűleg a tünetei el fognak múlni. Szerintem egy idő elteltével érdemes lenne megismételni a biorezonanciás vizsgálatot akár másik szakemberrel. Arra érdemes figyelni, hogy a biorezonancia kimutathat "érzékenységet" akkor is, ha az elmúlt időszakban túl sok került be abból a bizonyos ételből ( pl. tojás), de ezt  a hozzáértő szakember meg tudja különböztetni a valódi érzékenységtől. 

Mostanában több olyan vírus van, ami hasonló kiütéses tünetekkel jár, ezért összetéveszthető az allergén által okozott csalánkiütéssel!  

 

Dr. Csomai Zita azoknál a gyerekeknél, akik több mindenre allergiásak mindenképp javasolna kineziológia oldást is. A Ganoderma egyébként nagyon jó az allergiákra és a Cordyceps, mindkettő adaptogén, és mindkettőt lehet gyereknek is adni. Adaptogénekről itt olvashatsz.

Méz almarosttal többszörösen fermentált készítmény, így "átalakított" formában van benne a méz, valószínűleg gondot nem okozna, főleg ha már eddig is szedte, de ezt a biorezonaciás szakemberrel beszéld meg kérlek. (Dr Ládi Szabolcs szerint a szójára allergiásoknak nem okoz gondot a génmanipulációtól mentes fermentált szója a fermentáció miatt.) Biorezonanciával általában ki tudják azt is mérni, hogy egy adott termék pont most jó-e annak aki szedné, szükséges-e. 

A Fermentpatronnal kapcsolatban az jutott eszembe, hogy megérleled gyümölcslébe amit aztán vízzel, növényi tejjel jól felhigítasz, hátha így meginná. 

 

Értékelés: Nincs

Káliumhiány

Sziasztok !

Nálam a biorezonancia felmérés nagyfokú káliumhiányt mutatott. Erre mit javasoltok? 

Értékelés: Nincs

Káliumhiányra

Szia lilavirág!

Kálium és nátrium egyensúlyárol EZT a hozzászólást olvasd el kérlek és létezik egy (kifejezetten léböjt idejére javasolt) kálium leves is.

A kálium tökéletesebb beépüléshez a B12-vitaminról itt olvashatsz bővebben. Káliumot és B-vitamint is a tartalmaz a virágpor.

Fruit Fittet is kipróbálhatod, mert a benne lévő cékla " egészségre gyakorolt hatása igen régóta ismert. Szakirodalmi adatok szerint szerteágazó gyógyhatását a benne található számos vitaminnak (C, B1, B2, B6), ásványi anyagnak (vas, szilícium, réz, nátrium, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, jód, bór, mangán, lítium) köszönheti.
Magas kálium és magnézium tartalma miatt hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez."

Huminiqum kálium-jodidot is tartalmaz. Longo-vital acaiban lévő acai bogyó is tartalmaz káliumot, de acai bogyót több termékben is találhatsz.

Értékelés: Nincs

M...S...elemzés

Üdvözlöm,

Olyan kérdésem lenne, hogy voltam M... S... testelemzésen, de a kiértékelővel sem a kiértékeléssel nem vagyok megelégedve; persze nem Önöknél voltam. Szeretném megérteni az ott kiértékelt rizikósabb eredményeimet, mivel valamennyire értek hozzá és nagyon ellentmondásos az egész. Azért mentem el ilyen kivizsgálásra, mert tini korom óta aknés, pattanásos mindenem, szó szerint és most már a bőröm is vékonyodik, sok hajszálér láthatóvá válik a lábaimon, vállamon stb. Hormonproblémára gyanakodtam, rengeteget olvastam ezügyben is; de valahogy semmi tünetegyüttes nem passzol. Az eredmény szerint mellékpajzsmirigy alulműködés és májzsírosodás van; ami felettéb vicces, mert egészségesen táplálkozom, sovány vagyok; én is gyógyítással és életmód tanácsadással foglalkozom. A másik ellentmondás a sok káros szabad gyök, 6-szor többet mutatott a megengedett maximumnál; de azok amik pont a szabadgyökök ellen dolgoznak (metionon, arginin) megintcsak sokkal több van. Akkor, hogy lehet magas a szabadgyök értékem, amikor a meggátoló anyagok is nagyon magasan találhatóak meg? Ön tudna erre esetleg valamit mondani? Vagy ez alapján milyen terméket javasolna? Chlorrela port is iszom, máriatövist is szedek 500 mg-osat, megbízható vitaminokat is szedek; tejtermékeket szinte egyáltalán nem eszem, cukrot sem használunk, a lisztet is próbálom teljesen kilőni, de ezt nehezebb. Nyers és paleo étkezésen vagyok kb. 80 %-ban; de húsmentesen. :-) A 20 % amikor egyik munkából futok a másikba eléhezve, és időnként nincs más életmentés csak egy pékáru. :-(

Köszönöm a választ, ha nem tud mit tanácsolni, akkor megírná kinek tehetném fel ezt a kérdést?

Köszönöm;

Beatrix

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Elemzés kiértékelés

Kedves Beatrix!

Átmozgattam hozzászólásod, ha nem bánod. Az általad megnevezett gépet nem ismerem, így segíteni sem tudok. Sajnálom.

Úgy vélem, érdemes lenne felkeresned Dr. Komáromy Hédit, és átbeszélni Vele a kérdéseidet.

Egy-egy ilyen felmérésnél nagyon fontos a vizsgáló személye, és hogy mennyire ismeri a gépet, amivel dolgozik, mennyire ismeri fel az összefüggéseket, ha egy-egy adatot "kidob" a gép, mennyire képes helyén kezelni az értékeket, ... 

Drukkolok, hogy megtaláld segítséged! :)

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Tulipiros's picture

Biorezonancia Debrecenben

Sziasztok!

Lehet rávesezm magam, ill. előteremtem a rávalót és elmegyek egy biorezonanciás felmérésre. Szerintetek érdemes (ekcéma, évek óta tartó állandó orrfolyás, migrén (ami szülés óta még nem tért vissza) miatt, emésztésem szinte tökéletesnek érzem az életmódváltás óta)? Kit ajánlotok Debrecenben? Én Dr. Kacsó Kornéliát találtam, ő orvos és mellette lett természetgyógyász, nekem ez meggyőző volt. Ti mit gondoltok? Segítségetek előre is köszönöm.

Úgy tapasztalom az ekcémám nem gluténra, hanem búza fogyasztásra jön elő (rozstól, árpőától, zabtól nem). De volt egy hét mikor előjött pedig nem ettem búzát, azon a héten szintetikus vitamint szedtem (az ára miatt vettem meg, nálunk leginkább csak a gyerekre tellik, neki vesszünk bionomos táplálék kiegészítőt), talán attól jött elő? Egy barátnőm úgy tapasztalta, hogy neki legelőször attól a vitamintól jelnetkezett az ekcémája. A másik tippem a hisztamin lenne, azon a héten kaptunk ajándékba pálinkát . (Találgatok, mert nagyon szeretném tudni, hogy pontosan mitől van, a fél éves gluténmentes diéta és szoptatás miatt nagyon lesoványodtam, általános iskolás korom óta nem voltam ilyen vékony, és mér kezd kicsit zavarni, ennél soványabb nem akarok lenni)

Üdv: Tulipiros

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Biorezonancia és egyéb kérdések

Budapesten valószínűleg hamarosan lesz ilyen jellegű vizsgálat. Debrecenben sajnos nem ismerek ilyen orvost/természetgyógyászt. Aki tud segíteni Tulipirosnak, magánban (a nevére kattintva) írhat tippeket.

Épp ma jelent meg egy olvasói hozzászólás, nagyon jól levezeti a glutén problémáját, valamint azt, hogy hogyan oldotta meg, valamint az alatta lévő választ is olvasd el. Az, hogy nálad mi váltja ki a rosszabbodást, arra csak te tudsz rájönni... és a megoldás kulcsa is a te kezedben van, Figyeld magad, és a szevezeted reakcióit! 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Vizsgálat Bpesten?

Sziasztok!

Ha esetleg valakinek van infója, engem is érdekelne megbízható szakember Budapesten. Illetve szeretném kisfiamat is vizsgáltatni, tehát olyan biorezós is kellene nekem, aki "izgága" gyereket is be tud mérni.

Előre is köszönöm.

 

 

 

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Biorezó Budapesten

Kedves Benyó!

"Izgága" gyerkőcnek is megfelelő lesz, a részleteket épp az imént írtam egy kicsit alább :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Megbízható biorezonanciás szakembert keresek

Sziasztok!

Érdeklődnék, hogy tudtok-e ajánlani megbízható, hiteles, biorezonanciával foglalkozó szakembert Budapesten, esetleg Budapesten és környékén?

Köszönöm szépen előre is!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Biorezonanciás vizsgálat Budapesten

Kedves Birsalmafa!

Hamarosan ismét elérhető lesz a Bionom Központban Dr. Komáromy Hédi biorezonanciás állapotfelmérése.

Kis türelmedet kérjük. Érdemes figyelni az antalvali.com oldalt és a bionom.hu-n található konzultációs fülecskét, ahol majd jelentkezni lehet.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Figyelni fogom

Kedves Vali!

Remek. Köszönöm válaszod, figyelni fogom!

Brisalmafa

Értékelés: Nincs
paripa's picture

Igaz, hogy ezentúl tilos lesz?

A VNTV egyik újabb videóján hallottam az információt, hogy be fogják tiltani a biorenzonanciás kezeléseket és az akupunktúrát is!

Ha ez igaz, akkor elég nagy visszalépést jelent....A gyógyszerlobbi elővette ostorát...?

 

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Én nem hallottam róla, hogy betiltják a biorezonanciás kezelést

csak arról, hogy nem lehet orvostechnikai eszköz, mint ahogy az akupunktúra sem. De sajnos azon sem lepődnék meg, ha igazad lenne. Nagy [email protected] van a hagyományos orvoslás, és annak szponzora a gyógyszeripar is...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

A biorezonanciás kezeléshez

A biorezonanciás kezeléshez szükség van egy birezonanciás gépre, és ezt a gépet nem lehet "orvostechnikai eszköz"-nek nevezni. Az akupunktúra egy gyógyító eljárás, aminek nincs, illetve minimális az eszköz igénye. Ebben az esetben az akupunktúránál használatos tűt lehetne orvostechnikai eszköznek minősíteni, aminek szerintem semmi akadálya nem lenne.

Egyébként az, hogy valami orvostechnikai eszköz e vagy sem, elsősorban "műszaki" kérdés. Az hogy az, amit az eszköz csinál az hatásos e vagy sem, az már "orvosi" kérdés. 

Az hogy egy készülék nem lehet orvostechnikai eszköz, egészen biztosan nem a gyógyszergyári lobbi miatt van. Hiszen az elektroterápia, ultrahang terápia, mágnes terápia elfogadott gyógymódok, és az ezekhez használatos eszközök orvostechnikai eszközök.
 

Értékelés: Nincs

Biorezonanciás szakember Pécsett

Szia!

Szeretnék érdeklődni, hogy Pécsett tudtok e ajánlani megbízható biorezonanciás szakembert.

Köszönöm! Szilvi

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Pécsett keresnek biorezonanciális szakembert

Remélem, az olvasók tudnak Neked segíteni!

Kedves olvasók! Ha tudtok jó és megbízható biorezonanciális szakembert Pécsett, kérlek segítsetek Szilvinek!

Az információkat közvetlenül neki írjátok meg! A nevére kattintva tudjátok vele felvenni a kapcsolatot.

Előre is köszönöm! 

Értékelés: Nincs

melyik?

A biorezonancia és a Voll diagnosztika között mi a különbség? Melyiket érdemes inkább? És leginkább KIHEZ mehetek??? Nekem van egy szakmailag csúcsszuper hozzáértő Vollos természetgyógyászom, de valami olyan pökhendi a stílusa, hogy nem vagyok hajlandó visszamenni hozzá. 14 éve voltam nála először, akkor még normális volt. Most másodszor úgy mentem hozzá, hogy az felmérésnél azzal győzködtem magam, maradok, hisz jó szakember. Aztán amikor követésre mentem, akkor eldöntöttem, soha többet ide vissza. Olyan szinten lekezelő lett, hogy el sem tudom mondani. Többen ugyanezt jelezték vissza. A módszer jó, nekem működött. De máshoz szeretnék menni. Ötlet?

Köszönöm!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

máshoz szeretnél menni

Kedves Meenakshi!

Kérlek, vedd fel Lakat Böbe kolléganőmmel (lakatbobe kukac antalvali pont hu) a kapcsolatot, Ő tud számodra megfelelő szakembert ajánlani.

Niki

Értékelés: Nincs

Biorezonancia

Tudnátok nekem segíteni? Hétfőn írtam a lakatbobe kukac antalvali pont hu e-mail címre, hogy szeretnék időpontot kérni a biorezonanciás doktornőhöz, de még nem érkezett válasz. Lehet, hogy rossz helyre írtam? Vagy lehet, hogy nem kapta meg a Böbe?

Köszönöm: Gréta

Értékelés: Nincs

Biorezonancia szünetel

Kedves Gréta! A doktornő 3. babáját fogja hamarosan világra hozni, ezért a vizsgálat jelenleg szünetel. Amennyiben találunk helyette/mellette megfelelő szakembert, akit jó szívvel tudunk ajánlani azonnal szólunk!

Türelmedet köszönjük!!!

Értékelés: Nincs

Biorezonanciás kezelés ekcémára

Kedves Tünde!

Tudnál ajánlani biorezonanciával foglalkozó szakembert? Nagyon sokat olvastam az oldalon a lehetséges okokról. Kamasz fiam ekcémás tüneteire keressük a megoldást, mert az eddigi hagyományos kezelések nem segítettek és most már őt is annyira zavarja, hogy hajlandó akár életmódot is változtatni miatta. Székesfehérvár környékén lakunk.

Köszönöm, 

Reniviragh

Értékelés: Nincs

Ekcéma kamasz fiúnál

Mint fentebb írta Tünde, a doktornő még "babázik", de hamarosan ismét fog biorezonancia vizsgálatot végezni. Kérlek, figyeld az oldalt, jelezni fogjuk, amikor már elérhető lesz.

Addig is ajánlom neked a belső keresőt, nagyon sok hasznos információ van ekcémával kapcsolatban. Érdemes az Egészség Akadémiára is átmenni, pl. ez a cikk is nagyon hasznos lehet számodra.

Az jó, hogy a fiad hajlandó életmódot váltani, így sokkal könnyebb lesz neked segítséget nyújtani. Néhány tipp:

  • csökkenteni a fehérjebevitelt
  • finomított, adalékanyagokkal teli élelmiszerek kerülése
  • A candidaellenes étrend nagy javulást eredményez az ekcémás betegeknél. Nagyon sok receptet, menüajánlatot is találsz az oldalon.
  • Rendszeresen napoztassuk a bőrt, kerüljük a bőrizgató mosószereket, tisztítószereket
  • stressz is nagyban hozzáájárul az ekcémás tüneteknek

Tehát fontos a belső tisztítás, de addig is külsőleg támogathatjuk a bőrt ezekkel.

Anikó

Értékelés: Nincs

Anikó!Köszönöm a gyors

Anikó!

Köszönöm a gyors választ!

Már nagyon várom a lehetőséget. A hamarosan alatt heteket, vagy hónapokat lehet érteni? Mire számíthatunk? Eddig elvolt vele, de most már nagyon türelmetlen. De mivel már 18 éves, sok dolog nem rajtam múlik, neki is felelősen kell gondolkodnia a saját testével kapcsolatosan. Ez a kor igen nehéz. Shea vajat használt, csak nem rendszeresen, mindig inkább tűzoltásképpen. Felhívtam a figyelmét a túl fűszeres, és műkaják veszélyeire is, de akkor még a javasoltakra is próbálunk odafigyelni. Még egyszer köszönöm!

Értékelés: Nincs

Biorezonancia vizsgálat

Hát, most kb. fél éves a pici babája, amikor már úgy érzi, hogy pár órára el tud szakadni a picitől, akkor fog rendelni. Pontos időpontot sajnos még nem tudok mondani.

Egyébként vannak férfi olvasóink is, szerintem bátran ajánld neki az oldalt, 1-1 cikket megkeresel neki, hogy olvasgassa, és utána böngésszen, olvassa a hozzászólásokat is. Szerintem így könnyebben elfogadja az életmódváltást. Indulásként szuper lehet számára Szilárd blogsorozatát, hogy ő hogyan vált bionommá, milyen nehézségei voltak, és hogyan lépett túl rajtuk.

Anikó

Értékelés: Nincs

Jó ötlet, köszi!

Jó ötlet, köszi!

Reni

Értékelés: Nincs

Thermokamerás diagnosztika

Sziasztok!

Lehet, hogy nem jó helyre írom, bocsánat.

Lenne egy kérdésem: Kaptam egy ingyenes lehetőséget thermokamerás vizsgálatra (persze termék rámtukmálás lehet mögötte). Nem tudom járt-e már valaki ilyenen, ismeritek? Érdemes-e pár órát, meg a fejtágítást rászánni? Azt ígérik, kiszűri az érszükületet, érelmeszesedést, gyulladásokat, rosszindulatú elváltozásokat. Szerintetek?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

hőtérkép

Kedves Didus!

Úgy vélem, hogy ezt nehéz megítélni, hiszen ez nagyban függ a vizsgáló személytől, hogy mennyire ismeri a gépet, mennyire ismeri fel az összefüggéseket, ha egy-egy adatot "kidob" a gép, mennyire képes helyén kezelni az értékeket, ...  magától a géptől és még sok mindentől.

Bízz a megérzéseidben! Ha az sugallja menj, ne hagyd ki, ha úgy érzékeled csak az idődet rabolnák, felejtsd el.

Engem pl. Komáromy Hédi doktornő hozzáértése lebilincselt, Őt jó szívvel tudom ajánlani...

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
berita's picture

Biorezonancia Pécs (vagy Kaposvár)

Sziasztok!

Megbízható, biorezonanciás állapotfelmérést végző szakembert keresünk Pécsen, esetleg Kaposváron.

Ha tud valaki ilyen szakembert, kérem szépen ossza meg velünk az elérhetőségét.

Köszönöm szépen!

Rita

Értékelés: Nincs

biorezonancia-Szombathely

Sziasztok!

Én most  csatlakoztam hozzátok. Én a 4 éves kislányomat viszem a jövő héten Szombathelyre biorezonanciás állapotfelmérésre. Olvastam a hozzászólásaitokat a témával kapcsolatban, és ,hogy Szombathelyen több helyen is csinálnak ilyen vizsgálatot. Van akit ajánlatok, van akit nem. Én egy ismerőstől kaptam a Fa természetgyógyász telefonszámát, hozzá megyünk. Tud esetleg valaki infot mondani róla, hogy nyugodt szívvel vigyem-e hozzá a lányomat, vagy tudtok valaki mást ajánlani Szombathelyen (én zalaegerszegi vagyok) aki jó, és értékelni is tudja az adatokat.

Köszi!

Moni

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Biorezonancia

Kedves Móni!

Sem Szombathelyen, sem Zalaegerszegen nem ismerek biorezóst, se jót, se rosszat. Viszont, dr. Komáromy Hédit JÓ SZÍVVEL tudom ajánlani (Székesfehérvárott és Budapesten elérhető).

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

biorezo

Sziasztok,

tud valaki megbízható biorezóst Nyíregyházán vagy Debrecenben, esetleg Miskolcon? Kérem írja meg nekem privát a nevemre kattintva.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Jó hírem van! És a segítséteket is kérném!

Aki a fenti hozzászólásra tud ajánlatot tenni, az nekünk is megírhatja privátban a szakember elérhetőségét. Ugyanis új funkcióval fog bővülni az oldal!

Szeretnénk létrehozni egy olyan menüpontot, "az antalvali.com által ajánlott bionom szemléletű szolgáltatók és szakemberek" - amely segítségével mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebbi megbízható bionom fodrászt, kozmetikust, pedikűröst, manikűröst, masszőrt, csontkovácsot, jógastúdiót, wellnes helyeket, kertészetet, péket, éttermet, hollisztikus szemléletű orvost, természetgyógyászt, biorezonanciás szakembert, kineziológust, pszichológust, és bárkit, aki bonom...

Pár hónappal ezelőtt Varga Adrienne kolléganőnk kezdett el a bionom szakemberek és szolgáltatások feltérképezésével foglalkozni. Hamarosan debütál az ajánlói lista első pár résztvevője.

Ha ismersz olyan szolgáltatót vagy szakembert, aki szerinted megfelel a bionómia követelményeinek, akkor kérlek jelezd ezt Adri felé az [email protected] címen, hogy fel tudja venni az illetővel a kapcsolatot. Ugyanezen a címen várjuk szakemberek jelentkezését is, akik szívesen dolgoznának velünk együtt, vagy szívesen válnának bionommá a segítségünkkel.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (7 votes)

Lista??

Sziasztok!

Csak kérdezném, elkészült már esetleg az emlitett lista, ha igen hol található?

Üdv:aniko

Értékelés: Nincs
epermami's picture

A háttérmunkálatok

folynak Anikó, de még közel sincs kész a lista. Folyamatosan teszteljük a jelentkezőket, de sokan csak azt hiszik, hogy bionomok...:) Ahogy a termékeknél, így a szolgáltatóknál sem szeretnénk kompromisszumot kötni!

A legújabb szolgáltatások: Komáromy Hédi doktornő - biorezonancia, Pribus Tünde bionom kozmetikus - arcdiagnosztika, Pogány Zsuzsa tréner - Aviva tanfolyam, Szappanos Virág - szappankészítő tanfolyam

Értékelés: Nincs

Várhatjuk még a listát?

Én is csak érdeklődni szeretnék a listával kapcsolatban. Nagyon sokat segítene mindenkinek, pláne kezdő bionomosoknak. Jómagam is szeretnék elmenni a biorezinencia mérésre, de rengetegen vannak, akik kínálják, jól jönne egy kis segítség. Valamint hallottam egy olyan listáról is, amin megbízható bio gazdaságok szerepelnek majd, hogy megbízható helyről tudjunk húsokat, valamint zöldség és gyümölcsöket beszerezni. Erről van valami infótok?

Előre is hálás köszönet!

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Termelői és szolgáltatói lista

Szia Eurolina, sajnos semmi konkrétat nem tudok Neked írni, a szakemberek kiválasztásában segítséget tud Neked adni Böbi kolleganőm a [email protected] mail címen, de a termelők összegyűjtését még úgy tudom, hogy senki nem vette kézbe... türelmeteket kérjük szépen!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Lista

Köszönöm válaszod!

 

Üdv: aniko

Értékelés: Nincs

Szia Vali, Mi újság ezzel

Szia Vali,

Mi újság ezzel a kezdeményezéssel, tart ez valahol? Nagyon jó ötletnek tartom, köszönöm, hogy már erre is gondoltatok!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Szolgáltatók

A helyzet az, hogy folyamatban van a szolgáltatók felkutatása, egyeztetése, "tesztelése". Mindenképpen olyan embereket keresünk, akik tudása, hozzáállása, egész lénye pozitív hatással van a hozzá fordulókhoz. A bionom áruház is évek alatt jött létre a Ti igényeitek és a bionom elvek alapján. Ugyanígy idő kell, mire összeáll egy megfelelő gárda. Ajánlásokat még mindig szívesen fogadunk!!!

Értékelés: Nincs

Köszönöm a helyzetjelentést!

Köszönöm a helyzetjelentést! Én nagyon kezdő vagyok ebben a világban, így javaslatokat sajnos nem tudok tenni. (igaz, már egy ideje be vagyok jelentkezve az antalvali.com-on, de sajnos teltek el hónapok is úgy, hogy nem olvasgattam - most már azért gyakrabban bekukkantok és igyekszem szorgosabban tanulni ) Azért örülnék egy ilyen linknek a szolgáltatókról is, mert akkor tudnám, hogy mi az, amit jónak tartotok és mi az, ami csak pénzrablás. Olyan sokféle egészségmegőrző, állapotfelmérő vizsgálat van, nem tudom, melyikben bízhatok meg. ESG? Biorezonancia-mérés? Mágneses izé? További szinte-csak-betűkből-álló nevű vizsgálat? Tanácstalan vagyok.

Értékelés: Nincs

Nem lehet kategorizálni

Ez nehéz kérés! Leírom miért! Ott van pl. a sötétlátóteres vércsepp analízis. Ha valakinek van megfelelő végzettsége és pénze, akkor vásárol egy ilyen mikroszkópot. Viszont őrült nagy tudást és tapasztalatot igényel az élő vér pontos analízise!

Vagy vegyük a biorezonanciát. A géphez kapható program eleve kielemzi a gép által érzékelt adatokat. De hiába mondják Neked, hogy pl. kevés a calcium, epeproblémák vannak, jelek mutatkoznak az érrendszer gyengeségére és a glutént nem tolerálja jól a szervezeted.

Tehát mi a teendő?? Lehet, hogy évek óta szeded a calciumot, figyelsz az étkezésre. Mit fogsz kezdeni a kapott infóval? Egy jó elemző a kapott adatokból látja az összefüggéseket, ami a legfontosabb!

Nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy ez vagy az a módszer jó vagy rossz. A megfelelő szakember a lényeg, aki (és ez csak az én véleményem!!!) mindenfajta gép nélkül ránézésre, állapotfelmérő beszélgetés, rezdülések, nyelv, szem, bőr, haj, köröm, pulzus...stb. alapján tud hasznos, értékelhető tanácsokat, segítséget adni. Egy gép csak kiegészítés lehet a tudás és tapasztalat mellett!!!

Ami mig fontos lehet: nincs olyan módszer, ami mindenkinek jó. Hiszen akkor mi sem lenne egyszerűbb, mint írni egy sémát, majd ha azt alkalmazza valaki minden rendben lesz. Ilyen nincs!

Gondolj a tavaszi méregtelenítésre. Ilyen visszajelzéseket kaptunk: puffadás - emésztés javulása, bőr állapota romlott - szép lett a bőre, ízlett a reggeli turmix - majdnem kihányta, olyan rossz, elmúlt az allergia - erősödött, sorolhatnám. Ez nem azt jelenti, hogy rossz a kúra, hanem mindenkinek más állapotban van a szervezete.

Biztosan érted mit akarok kihozni! Az antalvali.com oldal is állhatna 10 oldalból, ha lenne mindenkinek megfelelő megoldás. De 5ezer oldal, mert ahány ember annyi vélemény, annyi tapasztalás, annyi megoldás, annyi ötlet...

Igazodj ki ezután

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Már írtam is Adrinak,

és nagyon-nagyon várom a választ.

Na meg a listát is.

szép napot!

Gabi

Értékelés: Nincs

Hurrá!!

Most már csak még +8 órát szeretnék kérni/nap, amit munkával, és nem AntalVali olvasással töltök

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Triomed - EMF IV.

Szervusztok! Véleményeteket szeretném kérni erről a készülékről: Triomed - EMF IV terápiás készülék. A lányom most akarja megvenni 150 000 FT-ért. Szerintetk megéri ennyi pénzt kiadni? Fontos lenne, mert a kicsi másfél éves lányka sokszor náthás, talán segítene. Mi a véleményetek? Tudtok tanácsot adni? Megéri megvenni? Ennyi pénzt kiadni, azért meg kell gondolni.

Válaszotokat köszönöm:

Zsuzsa

 

Értékelés: Nincs
Böbe's picture

Ez egy nagyon jó választás!

Kedves Zsuzsa!

Én már másfél éve használom nagy megelégedettséggel ezt a készüléket az egész családban. Nem fogjátok megbánni ha használjátok! Szerintem nagyon jó befektetés, amit bizonyít a rengeteg jó tapasztalat is. A legfontosabb, hogy ez nem betegségeket, hanem magát az embert kezeli. Így nem lehet melléfogni!

Hatásmechanizmusát megvizsgálták, teljesen elfogadott, ártalmatlan. Hatásosságát pedig az a rengeteg elégedett ember bizonyíthatja, akik használják!

Végre ez egy olyan készülék, ami azt tudja, amit a készítői mondanak és bizonyítanak róla. Természetesen biztosan vannak mások is és tisztelet érte azok megalkotóinak is, de én ezt ismerem!

Szívesen megosztom a saját tapasztalataimat is ha szeretnéd, csak írj magánban egy emailt!

Szeretettel:

Böbe

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

triomed

Szia Böbe!

 

Most olvasom, hogy te használod ezt a triomed emf IV-et. Kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, ha gondolod adok email címet. Egyébként hol lehet ilyet beszerezni?

 

Köszi.

Kinga

Értékelés: Nincs
Böbe's picture

Szívesen tájékoztatlak!

Kedves Kinga!

Szívesen megírok Neked mindent róla, bár szerintem egyszerűbb lenne egy skype-os vagy telefonos megoldás. Na majd egyeztetünk!

Szia:

Böbe

Értékelés: Nincs

2. vagy 12. kerületben megbízható biorezonancia mérő hely?

Először totál kábításnak tartottam, most már, hogy itt is olvastam róla, kezdetek meggyőzni. Hol van vajon a környékemen megbízható szakember, aki ezzel foglalkozik? Köszi előre is!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Biorezonanciáról bővebben

Keresd az oldalon Kovács Barbarát. Az adatlapján lévő kapcsolati menüpontban tudsz neki levelet írni. Ő biorezonanciával (is) foglalkozó szakember, bizonyára tud neked segíteni, vagy tud ajánlani valakit.

Értékelés: Nincs

kovács barbara kontaktja

sziasztok, egyszer már sikerült vkivel kapcsolatba lépnem itt a honlapon. :) de most megint nem jövök rá, h Kovács Barbara adatlapján hol is van a kapcsolat menüpont. tudnátok segíteni, h hogy tudok vele kapcsolatba lépni, akár privátban? 

megbízható biorezonanciával foglalkozó szakembert keresek, ill. bármilyen megbízható természetgyógyászt. bármi egyéb ötletet, javaslatot, kontaktot szívesen fogadok! köszi! anita

Értékelés: Nincs

Szakember kontaktok

Szia! Kérlek írj koordinátor kolléganőmnek Lakatosné Böbének, aki a problémád ismeretében megfelelő szakemberhez fog irányítani: [email protected]

Értékelés: Nincs

biorezo

Kedves Antalvalisok! Remélem jó helyre írok, végignézegettem a biorezonanciás írásokat. Kb. két hete voltam én is egy ilyen vizsgálaton, de ez nem "hivatalos" biorezonanciás mérés volt, hanem egy termékbemutatóhoz kötött "csalogató" és így ingyenes. Utána végig kellett hallgatni egy 4 órás előadást, életmód és termékbemutatók voltak benne, de nem az a lényeg hanem az eredmények. Megkaptuk kinyomtatva azokat a tételeket, amiben valami eltérés van a normálistól, nálam érrendszer és csontrendszer problémákat dobott ki főleg, meg egy rakat mást is. Az egész egy táblázatban van, tól-ig határértékek, és ami eltért a határértékektől, azt kaptuk meg nyomtatásban csak. Tudnátok nekem ebben segíteni, hogyan értelmezzem őket? Úgy értem melyik mennyire komoly eltérés, mit változtassak az életmódomon, hogy javuljon. Kinek írjak itt ezzel kapcsolatban? Bemásolnám az egészet, szeretném hozzáértővel megbeszélni, illetve segítséget kérni, milyen táplálékkiegészítőket kellene fogyasztanom. Jobb szeretném nem nyilvánosan, ha lehet :) pár hónapja olvasgatlak Benneteket, sok mindenen változtattam már az életmódommal kapcsolatban az oldal hatására, pl. hennával festek hajat, biokozmetikumokat használok, alig eszem már cukrot és finomított élelmiszereket, a kenyeret is magamnak sütöm, 60-70%ban zöldségeket és gyümölcsöket eszem nyersen :) és nem hiányzik a korábbi étrend. Akkor is igyekeztem figyelni, de az édesség és a tej szinte mindennapos volt, most már ezek sem. Köszönöm előre is a segítséget!

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)
epermami's picture

Biorezonanciás mérés

Kedves Necco!

A biorezonanciáról nagyon megoszlanak a vélemények, az biztos, hogy nagyon sok függ a géptől és az embertől is, aki értelmezi az eredményt. Írtad, hogy elolvastad az ezzel kapcsolatos taratalmakat az oldalon, így megértheted, hogy nagyon ingoványos terület ez, főleg, ha valakinek egy másik ember által mért eredményeit kellene értelmeznie. Szerintem az lenne a legtisztább, ha elmennél egy megbízható biorezóshoz, aki nem csak méricskél, (ingyé, nem azért, hogy segítsen, csak jó csali, hátha eladnak valamit) hanem utána szekszerű segítséget is tud nyújtani. Ha ezen túl vagy és biztosan tudod, hogy melyek azok a területek, amikre érdemes oda figyelned, akkor szívesen segítünk Neked összeállítani egy kúra csomagot.

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

A csudába, pedig reménykedtem

A csudába, pedig reménykedtem el nem adtak nekem semmit, mert csak a biorezó miatt mentem el a bemutatóra. Addig esetleg mi az amit fogyaszthatok kiegészítésképp, ha netán tényleg gondok vannak a csontjaimmal? Ami nem árt akkor sem, ha nincs baj és tévedett a gép. Huminiqum + kálcium? Most igyekszem minél több olyan zöldséget és olajos magvakat enni, amiről írtátok, hogy sok benne a kálcium, sokat mozgok mellette, futok, gyalogolok. Remélem tévedett, családban nem volt ilyen probléma, eltörve se volt soha semmim. Az viszont igaz, hogy nem sokkal ezelőttig elég egészségtelenül táplálkoztam. Sok tej, cukor, fehérliszt. De legalább ezeket már nem fogyasztom, szinte egyáltalán, nem is hiányoznak. Mindenesetre jelentkezem mindenképp, ha találtam a környéken biorezóst és megvan az eredmény.  Köszönöm a gyors választ 

Értékelés: Nincs

Berni segíts_biorezó

Kedves Berni! Tudom, hogy Te jártas vagy a biorezonanciában, ezért szeretném a segítségedet kérni. A férjemnek régóta prosztataproblémái vannak, szerintem Candida gyanús is, a diétát egy hete kezdtük el. Javasoltam neki, hogy meg kellene próbálkoznia a biorezonanciával, csak azt nem tudom (lehet, hogy túlparázom a dolgot), hogy akkor is hatékony –e ez a kúra, ha valakinek van amalgámja. A páromnak egy van (a többit már régebben kicseréltette), viszont azt a fogát szinte már az amalgám tartja össze, szóval nem nagyon lehet hozzányúlni. (Szegénynek így is több foga hiányzik.) Azért is kérdezem a véleményed, mert már nagyon szeretnénk babát, de a hagyományos orvosi kezelés (ami egyenlő a rengeteg antibiotikummal) eddig nem vált be nála. Ugyanakkor ez a biorezes kezelés sem olcsó, elöljáróban annyit mondtak, hogy minimum tíz kezelés kell, ami állapotfelméréssel, ill. kontrollal hetvenezer forint. Nem szeretnénk feleslegesen kiadni ennyi pénzt, tehát tényleg érdekelne, hogy érdemes –e egyáltalán belefogni? Bocsi, ha banálisnak tűnik a kérdésem, és előre is köszönöm a segítséget! Egyébként tud valaki NYÍREGYHÁZÁN megbízható biorezóst, aki ettől olcsóbban dolgozik? Itt 16 ezer a vizsgálat, 4 ezer a kezelés és 8 ezer a kontroll. Köszönöm! Lonc

Értékelés: Nincs

Lonc, ne aggódj!

Kedves Lonc!

Az első és legfontosabb, hogy nyugodjatok meg és ne kapkodjatok minden felé!

A másik pedig, hogy amilyen leletetek eddig van, valamint nem ártana egy friss labor mindkettőtöknek, valamint egy állapotfelmérő kérdőív (ezt magánban kérhetsz a tanácsadódtól) kíséretében eljönnétek hozzánk egy konzultáló-beszélgetésre, ahol fény derülhetne az összefüggésekre. Ezzel kapcsolatos bővebb információért szintén keresd a tanácsadódat!

Biorezonancia: rendkívül fontos az eszköz és az ember, aki végzi! Innen nem tudom megmondani, hogy akit említettél, valóban jó-e? Tudni kell, hogy gépről, rezgésekről van szó, ami valakinek, mondjuk úgy, hogy a nagytöbbségnek lehet jó, de van, akinél nem teljesen fedi a valóságot csak mutat valamilyen irányba. Ezt helyesen felismerni nem könnyű és kell hozzá a megfelelő érzékekkel rendelkező szakember, sőt az sem baj, ha a páciensnek is van némi fogalma arról, hogy mi történik és az eredmény mit akar jelenteni a számára. Arról már ne is beszéljünk, hogy ha a páciens elég érzékeny antennákkal rendelkezik, akár befolyásolni is tudja a gépet (ez mondjuk azért nem túl gyakori, de azért létezik).

Ezért gondolom azt, hogy egy mélyreható beszélgetés sokat segíthetne, sokmindenre fényderülne, sokat profitálhatnátok belőle, mert megérthetnétek a dolgaitok közötti összefüggéseket.

Berni

Értékelés: Nincs
Bogárka's picture

+bízható biorezós kerestetik Békéscsabán, segítsetek!


Kedves, segítőkész Olvasók!!

Kérlek Benneteket, ha tudtok ajánlani hiteles, tapasztalt, emberséges biorezós orvost, akkor írjatok privátban. Tudom, hogy minimum két helyen végeznek ilyen vizsgálatot Békéscsabán, de ha esetleg valaki Gyulán vagy Békésen megbízhatóbb orvost tud ajánlani, akkor az is érdekel!

Arra is választ keresek, hogy a vizsgálat kit tud e mutatni bélrendszeri rákos sejteket, illetve polipot? És mit jelent, hogy régebbi fajta vizsgálat és nem számítógépes? Az milyen, mert akkor inkább az előbbit keresném.

Köszönöm Nektek!

Értékelés: Nincs
Évke's picture

Biorezonancia = ZPR Frekvencia Generátor vagy zapper?

Sziasztok!

Olvasgattam a ZPR frekvencia generátorról, meg a zapper készülékről, de nem igazán értem, hogy melyik mire jó. Ismeritek? Vagy ez a biorezonancia gép más néven?

Szakértő kerestetik!

Köszi Évke

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)
Barilla74's picture

Zapper segítség

Szia Evka, nekem van egy zapperem, a pikkelysomorom gyogyitasara kaptam egy kedves baratomtol. En is csak most ismerkedem vele, de amit tudok rola roviden leirom:

A Zappert Dr. Hulda Regehr Clark biologusno fejlesztette ki (aki evekig az allami kutatasokban dolgozott) a 80-as evekben. A bioenergetikai tesztelesek soran felfedezte, hogy minden elo szervezet egy meghatarozott savszelessegben es magassagban sajat frekvenciakat bocsajt ki, ennek megallapitasahoz egy frekvenciageneratort hasznalt, amely tetszoleges, pontos elektromos frekvenciakat hozott letre es kijelezte az egyezeseket, igy kepes volt meghatarozni, hogy a vizsgalt organizmusok mely frekvenciatartomanyban rezonalnak.

Rajott, hogy a mikroorganizmusok az elektromos aramot a meghatarozott sajat frekvenciajukban nem viselik el – elpusztulnak - , s mindez egy csekely Volt feszultségu egyenarammal elerheto. Barmely pozitiv tartomanyba esa frekvencia egyidejuleg pusztít el minden baktériumot, virust es eloskodot, megfelelo feszultsegen (5-10 Volt), idotartamban (7 perc), es frekvenciatartomanyban (10- 500 000 Hz kozott) Igy szuletett meg a Zapper.

A kizarolag pozitiv tartomanyba eso frekvenciakkal lehet a korokozokat leghatasosabban es leggyorsabban elpusztitani. Egy kezeles azonban nem eleg. Ahhoz, hogy minden korokozo elpusztuljon, harom kezeles szukseges. Hogy miert?

Az elso kezelesnel elpusztulnak a virusok, bakteriumok es eloskodok, de nehany perc mulva ismet megjelennek ujabb bakteriumok es virusok. Dr. Hulda Clark arra a kovetkeztetesre jutott, hogy a bakteriumok es virusok megfertozik az eloskodoket es amikor azokat elpusztítjuk, ismet szabadda valnak a bennuk rejtozo virusok és bakteriumok.

A masodik zeppeles elpusztitja a szabadda valt bakteriumokat es virusokat, de hamarosan ujabb virusok jelentkeznek, ezek az elhalt bakteriumokbol szabadulnak fel.

A harmadik zeppeles ezeket is kiirtja, orakkal kesobb sem talalta nyomat virusnak, bakteriumnak, vagy eloskodonek. Az elektromossag a dolgok feluleten „utazik”. Az eloskodok teste learnyekolja a belsojuket, tehat ez az oka, hogy a Zappert tobb hullamban kell hasznalni. A zeppelesi aram nem hatol melyen a szemgolyoba, a herekbe vagy a beltartalomba, az epekobe, vagy az elo sejtekbe, ahol a Herpes virusok lappanganak, illetve ahol a Candida gomba nyujtogatja ujjait.

Viszont egy heten vagy hosszabb idon keresztul tarto napi haromszori Zapperezessel ezek a populaciok is jelentosen csokkenthetok, sot, gyakran el is tuntethetok. En kb. 4 hete kezdtem el napi szinten hasznalni.

Azt szeretnem kerdezni hatha van valakinek tapasztalata, hogy az mit jelent hogy azota megjelentek rajtam csalankiutesek es a szenanatha. Letezik, hogy a szervezetem meg akar szabadulni a mereganyagoktol (parazita hulladektol) es ez igy jon ki rajtam?

En ugy gondolom, hogy ki kellene urulnie peldaul a szeklettel ezeknek a parazita-hullaknak? Mit gondoltok? Eddig soha nem volt csalankiutesem, azota jelent meg miota zapperelek... :( majmeregteleintest is szeretnek csinalni, de nem talalom, eltunt az oldalrol - pedig hatarozottan emlekszem, hogy itt az antalvali.com-on mar talalkoztam vele. Koszonom a segitseget, Barilla

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

Mikroorganizmusok pusztulása

Kedves Barilla! A méregtelenítő kúra személyre szabott, állapotfelmérés és konzultáció szokta megelőzni! Mindenkinek más a szervezete, más az alap betegsége vagy épp azt gondolja magáról, hogy semmi baja... Ezért nincs fent az oldalon a teljes kúra, egyes részeit teljesen személyre kell szabni!

A másik kérdésed, hogy miért jött ki rajtad most csalánkiütés?

Nem tudom a konkrét választ, de két dologra gondolok: az egyik, hogy valóban méregtelenít a szervezeted. A másik, hogy a káros mikroorganizmusok mellett a készülékkel a hasznosak is pusztulnak.

Tehát a bélflórát alkotó hasznos bacik száma is megfogyatkozik, így az immunrendszer időlegesen nem tud tökéletesen működni.

Ahogy olvastam a leírást nekem ez a kérdés fogalmazódott meg először, hogy ha minden pusztul, akkor mi lesz a belekben, bőrön, egész szervezetben működő hasznos organizmusokkal? Biztos van rá érthető és megnyugtató válasz, de nem ismerem a témát... Reméljük mások is olvassák és írnak nekünk segítséget!

 

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

BP biorezó

Sziasztok! Valaki tudna ajánlani tapasztalt, hozzáértő biorezóst Pesten, mert a hozzászólásokban olvastam a bevált a gödöllőit, de az elég körülményes utazgatás szempontjából!

Előre is köszi! Á.g.i

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Megbízható biorezós Pesten

Kovács Barbarát keresd!

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

biorezo?

Szia!

Székesfehérváron nem tudnál ajánlani biorezóst és természetgyógyászt keresek!

Köszönöm előre is: Timi

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Biorezós kerestetik!

Kedves Olvasók, tudtok Székesfehérváron megbízható biorezóst és természetgyógyászt? Ki tud segíteni Timinek? Egyébként ha lejjebb görgeted az oldalt, akkor találsz rá utalást, itt.

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

biorezós?

Köszönöm, igen találtam rá utalást és egy 2009-es írásban egy házaspárt emlegetnek, de nem kaptam rá választ !

 

Köszönöm a segítséget előre is:Timi

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Ha ismernék Székesfehérváron jót...

...akkor én is hozzá járnék...

Ha alternatív gyógyítóra van szükséged, akkor keresd Kaufmann Anikót. (A belinkelt bemutatkozó cikke melletti nevére kattintva tudod vele felvenni a kapcsolatot)

Értékelés: Nincs Átlag: 3.7 (3 votes)

köszönet:)

Köszönöm Vali!

 

 

Nem tudtam, hogy szfvári vagy! Mindenesetre köszönöm. Nagyon hasznosak és értékesek az oldaladon megjelent cikkek! Igazából most kezdek el foglalkozni ezekkel a dolgokkal. Sajnálom, hogy nem tartasz személyes tanácsadást, ma találkozom Gyöngyvérrel, boztosan ő is hasznos tanácsokkal lát el majd! És továbrra is bújom az oldalt.

Szerintem elismerésre méltó a munkád, illetve munkátok!

 

Egyszóval köszönet mindenért:)

Szép napot:Timi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Gyöngyvér jó választás!

Megsúgom, hogy utánad meg én találkozom vele...

Értékelés: Nincs Átlag: 3.3 (4 votes)

Valinak:)

Sajnos te nyertél, na de sebaj majd ma:)

Látom itt mindenki nyiltan beszél a problémákról és a lehetséges megoldásokról, és ez tök jó!

Sokat olvastam a sokizületigyulladással kapcsolatos cikkeiteket. Beszereztem az ajánlott dolgokat: Q10, zyflamend, Maximmun, csak még a zyflamend helyes szedése nem tiszta!

Az igaszság az, hogy fél éve elmentem egy magán reum, aki minden egyes viszgálatért elkért egy vagyont, és pontosan nem sikerült bediagnosztizálni a sokiz.gy-t, azt mondta talán az, de mindenképpen kezdjük el a gyógyszeres kezelést, amitől teljesen legyengülök talán a hajam is kihullik, hát nem fogadtam el a recepteket, gondoltam próbálkozom másik úton igy kerültem egyre szorosabb kapcsolatba az oldalal, már régóta várok a személyes találkára, de sajnos ezidáig nem jött össze! Esetleg szívesen fogadnám, ha van még valami lehetséges kezelés ezzel kapcsolatba, és szerinted ezzel kapcsolatosan érdemes megkeresnem Kauffman Anikót? nem tudom merre induljak, de próbálkozom:)

Szép napot:Timi

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Timinek

Szia Timi!

Gondolom Gyöngyvértől megkaptad az "útirányt", így már tisztában vagy azzal, hogy merre is indulj... ha valami kérdés mégis Benned ragadt, tedd fel nekünk bátran.

Niki

Értékelés: Nincs

útirány

Igen, remélem megkaptam számomra nagyon pozitív volt ez a találka. Próbálkozom és tovább bújom az oldalt:)

Értékelés: Nincs

Biorezonancia Nyíregyházán

Sziasztok! Én Nyíregyházán keresek megbízható biorezóst. Kérem segítsetek, ha tud valaki. Bejelentkeztem egy doktornőhöz aki végez ilyen vizsgálatot, de egyrészt nem ismerem, másrészt kicsit drágának találom. 15e egy allergia vizsgálat + kiértékelés. Persze azt sem tudom sikerül- e végig ülni, mert a 2,5 éves kislányomat szeretném elvinni. Azt mondta a hölgy én is éhgyomorra menjek, mert ha a kicsimet nem tudja megvizsgálni, akkor legyen valaki akit megtud. Kicsit sem pénzszagú. Előre is köszönöm a segítséget! Timi

Értékelés: Nincs
Eszter1975's picture

Éhgyomorra Biorezonancia?

Amikor a kisfiam 2 és fél éves volt, akkor jártunk mi is biorezonancián. (Mi Tolna megyében voltunk, ezért ebben nem tudok segíteni) Végigülte, mert az asszisztens néni tök jó dolgokat mesélt neki(közben pedig csinálta a vizsgálatot). Nekünk is 6000 ft-ba került kiértékeléssel együtt. És nem kellett üres pocakkal menni... Remélem találsz egy szimpatikusabb orvost!

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)
Eviti's picture

Biorezó Timinek

Szia Timi! Én is nyíregyi vagyok, és tudok egy dokinőt aki Pestről jár le ide és a lentebb említett módszerrel (Vega testnek hívják) állapítja meg allergia és/vagy candida jelenlétét, emlékeim szerint 6 ezer forintért thumbsup.gif Magánban szívesen megadom a címet/telefonszámot/weboldalt. Biorezonanciás terápiára viszont gondolom nem alkalmas a műszer, ezért ha azt is szeretnél, nem tudok segíteni. Bár tudok egy ilyen helyet is, de nem tudom milyen, én személy szerint Miskolcra jártam. De a szerkesztők szerintem - különösen Berni - biztos tudnak segíteni. winkkiss.gif Évi

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

Biorezónanciás vizsgálat

Sziasztok! Nem régóta vagyok tagja az oldalnak,de örülök hogy idelátogattam,egy kedves ismerősöm által.Eddig még nem is tettem fel egy kérdést sem,mivel addig olvastam,hogy a választ mindig megtaláltam. De most szeretném kérni a tanácsotokat-véleményeket. Ma voltam a húgommal biorezos mérésen.Emésztési probléma /hol hasmenés,hol székrekedés/,fáradékonyság,és bőrproblémák miatt. Megállapította a dr nő,hogy candida gombája,vékonybélgyulladása van, és tejcukorérzékeny. Ahogy olvasom a hozzászólásokat ,régebbi típusú géppel mért,/mivel számítógép nem volt/. Az ujjaihoz érintett egy mérőeszközt ami csipogott ,a másik mérőeszközt pedig különféle ampullákkal érintette. Ajánlott neki 3féle "vitamint" censored2.gif. A véleményeteket szeretném kérni az ajánlott készítményről. Ez mellett candidadiéta,és laktózmentes étrend. 1hónap múlva kontroll. Tudnátok mielőbb választ adni nekem? Előre is köszönöm !!!!!!!!!!!!!!!!! Üdv:Kriszta regular_smile.gif

Értékelés: Nincs

Kriszta húgának akkor most mire mit???

Kedves Kriszta!

A felmérést "végző" eszköz rendben van, de aki végezte?...hmmm.

Ismerem ezt a termékcsaládot, használtam én is, a "testvérét" meg főleg, de hogy ezekre a problémákra ezeket a termékeket ajánlani?....

Amire szüksége lenne: életmódváltás, candida kúra, konkrét candida ellenes ütős gyógynövényekkel, bélflórajavítás!!!!, és a lelki okok átgondolása. Hogy ez miért okozott nehézséget a fenti termékekből kikeresgélni ennél sokkal hatékonyabban, nem tudom... Amiket felírt, azoknak küldöm a leírását, a lapacho legalább idevág valamennyire:


Vöröshere

Az izoflavonoidok

# antioxidánsként elősegítik a szervezetben zajló káros oxidatív folyamatok gátlását
# ösztrogén hatásúak
# részt vesznek a változó korú hölgyek egészségének és jó közérzetének fenntartásában
# hatással vannak a testi és szellemi egészség egyensúlyának megőrzésére
# segíthetik a változó korral járó tünetek (pld, hőhullám, izzadás, stb.) elviselését
# elősegítik a változó korú hölgyek egészséges csontrendszerének megőrzésé

A kókuszolaj
# elősegíti normális testtömeg megtartását
# csökkentheti a szövetek között felhalmozódott zsír mennyiségét
# elősegíti a hatékonyabb energia-felhasználást
# támogatja a testtömeg szabályozást
# elősegíti a pajzsmirigy működését
# fokozza az inzulintermelést, a vércukor-hasznosulását
# részt vesz az inzulin szállító- és kötőképességének fokozásában
# hipoallergén

A Lapacho fa kérgében levő hatóanyagok
# részt vesznek az immunrendszer megfelelő működésének fenntartásában
# hozzájárulhatnak a baktériumok, vírusok elleni védelemhez
# védik a szervezetet az oxidatív folyamatok káros hatásaitól

Értékelés: Nincs

vélemény kérés biorezós terápiáról

Sziasztok!

A lányom volt biorezos állapotfelmérésen az allergiája miatt, de más problémák is kiderültek, (nem jól működik az immunrendszere, bizonyos vitaminok nem tudnak felszivódni, alacsony az ösztrogén szintje, a candida is rajta van a papiron zárójelben)amire főnix cseppet és celladam kúpot javasolt a doktornő, illetve 12biorezos kezelést. Erről szeretnék valamilyen információt szerezni, valaki végig csinált már ilyen kezelést, volt pozitiv eredménye, vagy esetleg van más megoldás ezekre a problémákra.... ?

Előre is köszönöm

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Zsu68 lánya és a biorezonancia

Biorezonanciás felmérés nélkül is egyértelműek ezek a problémák, hisz aki allergiás, annak nem jól működik az immunrendszere, ami azért van, mert hibás vagy nem megfelelő a bélflóra baktérium és gomba összetétele. Általában ez a candida gomba elszaporodása miatt van, ami azért alakul ki, mert elsavasodunk.

Ha nem jó a bélflóra, akkor természetesen a felszívódás sem lehet tökéletes. Ha nem jó a felszívódás, akkor létfontosságú tápanyagok nem jutnak el a különböző szervekhez és működési rendszerekhez, amilyen pl. a hormonrendszer. Ráadásul ha még antibiotikumot és/vagy fogamzásgátlót is szed(ett) a lányod, akkor nem csoda, ha teljes a káosz a szervezetében.

Ezt nem oldja meg sem a celladam kúp, sem a főnix csepp! Ugyanis ezek a szervezet helyett dolgoznak, és ha a kiváltó okot nem szüntetjük meg, akkor pár hónap múlva minden kezdődik előről! A biorezó is csak a pillanatnyi állapotot hozhatja helyre, de nem állítja vissza a tökéletes egyensúlyt.

Először is a táplálkozást kell megreformálni, majd rendbehozni a bélflórát, majd egy kis béta-glükánnal stabilizálni és modulálni az immunrendszert, és beállítani a hormonegyensúlyt fitohormon tartalmú növényi táplálékokkal.

Amit a doktornő mondott az csak átmenetileg oldaná meg a problémát. Lányodnak az életformáján és a tökéletes szervezeti működéshez szükséges üzemanyag (táplálék) minőségén kell változtatnia elsősorban.

Tanácsadónőd mindenben segít majd.

Értékelés: Nincs

Biorezonancia

Sziasztok, Tudna valaki segiteni? Budapesten keresek egy megbizható biorezonancia orvost.

(Magánban válaszoljatok Edit nevére kattintva, mert az oldal nem reklámközpont! - köszöni a szerkesztő)

Értékelés: Nincs

biorezonancia

Sziasztok Edithez hasonlóan én is Budapesten keresek biorezonanciás szakembert -itt tudnám megoldani munka előtt vagy után a vizsgálatot. hogy ne csak találomra válaszzak valakit a netről hanem hozzáértő emberhez tudjak menni... ha lehet azt kérném hogy itt válaszoljatok mert napközben email-t nem tudok olvasni. köszönöm Anett

Értékelés: Nincs

biorezo és gyógyulás

Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni a biorezós által mondottakhoz, mert annyi info van az oldalon, hogy nem tudom eldönteni mi lenne a legjobb. Illetve tudom, hogy az OM termékek lennének a legjobbak, de sajnos nem tudom megvenni. A férjemet a fejfájása miatt "vittem" el a vizsgálatra. Több dolgot mondtak, csak összefoglalva a következőket: savasodás, oxigénhiány ezért kevés vörösvérsejt, a tüdő is kevés oxigént kap, candida, kevés parazita. A vesék nem tökéletesen működnek. Vitaminszint rendben. Javaslat: bél, máj, vese tisztítása, candida diéta. Ehhez szeretnék segítséget kérni, mit vegyek neki ami ezeket kitisztítaná. Én az útifű maghéjat és a máriatövismag olajat gondoltam, de gyanítom, hogy ez nagyon kevés lenne. köszönöm Tinke

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Tintike férjének életét át kell reformálnunk

Két úton haladhattok:

  1. vagy drága, de jó táplálék kiegészítők (SupraBalance, SynbioticColonies, OmegaOxishield, CoralLive)
  2. vagy vesz egy jó nagy levegőt, és gyökeresen átreformálja az életét:
  • Candida kúra szerinti étkezés 1 (egy egész) évig
  • A hús teljes elhagyása legalább fél évig
  • Örökre mondjon le a cukorról
  • Lehetőleg bioélelmiszert vagy háztájit fogyasszon!
  • semmi éttermi, büfés, instant, félkész vagy mikrózható kaja!
  • Napi minimum 2 óra frisslevegőn való mozgás (lehet az séta is)
  • minél kevesebbet tartózkodjon légkondícionált helyiségben
  • testsúlyának megfelelő mennyiségű (70ml/kg) TISZTA víz elfogyasztása
  • mérgező kozmetikumok lecserélése (főleg a szintetikus illatok)
  • stresszfaktorok kiiktatása
  • a candida kúra teái mellé még esténként igyon meg 3 dl levendula-citromfű-kamilla teát

Ha ebből csak EGY olyan pont van, amit nem tud betartani, akkor marad a drága bogyó!

HAJRÁ!

Értékelés: Nincs

szeged biorezo

sziasztok!! volt már vki szegeden biorezón?? Ha igen várom a tapasztalatokat.. :) köszi a segítséget! jó éjszakát! Hajni

Értékelés: Nincs

biorezonancia amely segített nekünk

Fiam közel 5 éve súlyos bőrbetegségben szenved. Minden vizsgálati eredmény negatív lett, hosszú hónapokat töltött kórházba, ahol szteroidokkal és kemós gyógyszerekkel kezelték-mint egyetlen lehetőség. 2009.01.03.-án kezdtük a biorezonanciás kezelést Székesfehérváron és 3 hónap után már láttuk a javulás jeleit-most (6 hónap) után a gyermekem ismét tudja élni az életét. Betegsége miatt magántanuló volt,de szeptembertől ismét be tud ülni az iskolapadba. Minden alkalommal közel 1 órát foglalkoznak velünk, saját termékeik vannak, semmit sem erőszakolnak ránk-csak javasolnak. Termékeik nem drágák és a helyszínen megvásárolhatók, amit viszont nem tudtunk beszerezni(gyógyteák)abban segítettek. Mindemellett olyan összeköttetésekkel rendelkeznek, hogy általuk kért időpont vagy tőlük kapott telefonszám alapján megyünk további vizsgálatokra (pl:sötétlátóteres vérvizsgálat, csontkovács-letapadt izmok a sok fekvéstől,stb). Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk erre a házaspárra, le a kalappal előttük orvosi és emberi szempontból egyaránt. Nagyon javaslom mindenkinek ezt a módszert, de az biztos:nem mindegy hogy kihez megy az ember!!!

Értékelés: Nincs

kérés

Szia! El tudnád küldeni (pivátban - szerkesztő megjegyzése) az elérhetőségét a házaspárnak? Előre is köszönöm! Ági

Értékelés: Nincs

szfvár biorez elérhetőség!

Szia!

nekem is tovább tudjátok küldeni a biorez.vizsgálatot végző házaspár nevét székesfehérváron!

Köszi:Dné Timi

Értékelés: Nincs

elerhetoseg

Szia, en is keresek ilyen helyet Fehervaron. Megtenned, h atkuldod privatba nekem is az elerhetoseguket? elore is nagyon koszi

Értékelés: Nincs
Kaktusz's picture

biorezós

Anya!
Kérlek magánban add meg az elérhetőségeiket, én már egy fél éve keresek biorezóst Szfváron, de senki nem segített.
köszönöm
Kaktusz

Értékelés: Nincs

Szia Kaktusz! Nagyon

Szia Kaktusz!

Nagyon szívesen megadom,de előbb szeretném velük megbeszélni.Rövid időn belül jelentkezem, ígérem. Bocs,de úgy érzem ez így fer velük szembe.

Értékelés: Nincs

Kedves Anya

Nagyon jó volt olvasni, hogy tudás és emberség segített nektek. Sokszor az ember azért kámpicsorodik el, mert bár valami működne nem jó emberhez fordul. Bár elméletileg mindenből lehet tanulni.
Jó érzés olvasni soraid.

Írnál esetleg, ha nem gond kisfiad (nem tudom mekkora :) ) lelki, pszichés változásáról? Esetleg beszéltetek meg dolgokat, rendeződött kapcsolat? Milyen lelki változások voltak ez idő alatt?

Köszönöm.


Értékelés: Nincs

Kedves Bigyóka! "Kisfiam"

Kedves Bigyóka!

"Kisfiam" 17 éves,a kamaszévek a szobában teltek.Nagyon maga alatt volt lelkileg. Mindent megbeszéltünk,próbáltuk nem tragédiaként felfogni-az ő véleménye nélkül nem döntöttünk semmiben. Nagyon sokat számított,hogy az egész család és a barátok egy emberként álltak mellette és biztatták.Idegileg a kórházi időszak volt nagyon nehéz,akkor mindennap az ágya mellett ültünk az esti órákat pedig beosztottuk mikor-ki telefonáljon neki.Az iskola,a kollégium és az osztálytársak is segítették-most zártuk az évet nagyon jó eredménnyel.A kezelésnek köszönhetően újra éli az életét, viszont még nincs vége:ugyanis okot nem találtak-most ez a nagy feladat.Hatalmas akaraterő és kitartás van benne , én tudom hogy végig tudjuk csinálni.Az 5 év alatt kétszer éreztük úgy hogy feladta,de amikor a hóna alá nyúltunk talpra állt és küzdött. Senkinek nem volt egyszerű semmilyen szempontból,de eddig eljutottunk és ez már nekünk nagy szó!

Értékelés: Nincs

Kedves Anya

Nagyon jó volt olvasni, hogy tudás és emberség segített nektek. Sokszor az ember azért kámpicsorodik el, mert bár valami működne nem jó emberhez fordul. Bár elméletileg mindenből lehet tanulni.
Jó érzés olvasni soraid.


Értékelés: Nincs

BIÓREZÓ-MIÉRT IS ?

 Sziasztok !

Szeretném a véleményeteket kérni e vizsgálatról. Mai napon beszéltem le az időpontot egyben orvos és természetgyógyásszal aki azt mondta ,hogy ez az alkalmazás a pillanatnyi állapotot tudja csak bemérni .Ez tényleg igy van ?Szerinte minden alkalomnál más eredmény jön ki .Nála csak 3ezerbe kerül az állapot felmérés s 5ezerbe a kezelés.
Itt a környéken mindenki másképp végzi  a biórezót,van aki pontokba míg más komplett vizsgálatot végez,az egyik csak bemérni tud-másik csak kezelni ,van olyan is aki úgy tud fogadni ,hogy egyben kezelést is ad amit muszály elfogadni .Ahová megyünk itt a doktornő azt mondta itt úgy végzik ahogy mi szeretnénk.



Más! Az elöbb voltam a patikában ezüstkollóidért ,de közölték kaptak egy körlevelet mától nem árulhatnak többé!! Igy üres kézzel haza ballagtam .
Sajna nem volt időm natural szaküzletbe is elfutni.
Minden tapasztalatot,tanácsot,véleményt szívesen fogadok !!
Előre is köszönöm .Türelmeske

 

Értékelés: Nincs

Türelmeskének biorezó tapasztalat

Szia Türelmeske,
Pont a lényegre tapintottál, mert ha lefordítjuk konyhanyelvre a biorezó ismertetését, akkor pont ahhoz kell a szakember, hogy kihámozza a tested aktuális visszajelzéseiből, hogy hogy áll össze a kép, mi a teendő stb. én kísérletező típus vagyok, és nem utaztam el még Gödöllőre, kíváncsi voltam mit "adnak" helyben. Én leírom neked amit én leszűrtem, hogy azzal is több infód legyen. majd a többiek kontrollingolják, amúgy is mindenre kíváncsi vagyok:)

Pillanatnyi kép pl. az, hogy ha meg vagy fázva, a tüdőd el lehet foglalva a védekezéssel, és leterheltséget mutat, de ez még nem jelenti azt, hogy tüdőbeteg vagy. Biztos éreztél már olyat, hogy bújkál benned a nátha, de nem bír leteperni. ez belül is látszik.
ugyanígy mindenképp meg kell tudni különböztetni heveny és krónikus gyulladásokat. Nekem pl. rögtön rákérdezett a hölgy, hogy jelez a fogínyemre, van-e panaszom. (a terhességem óta még mindig egy két helyen kivérzik a fogínyem, a házipraktitáktól már nem napi rendszerességgel, de nincs a topon még mindig...)

Aztán ezt nem gondoltam volna, hogy a kis sejtjeink tudnak tiltakozni is, óriási ellenreakcióm van a dohányfüstre. (ezt csak úgy mellékesen mondta, nem beszéltünk a dohányzásról, de nekem apósom láncdohányos, és mikor otthagyom mamázni a kisfiamat, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy "szmogban" van. iszonyúan zavar, ha egy kétéves cigiszagú és passzívan dohányzik, és kicsit már mániákusan kerülöm a cigifüstöt. na ennyit erről-kamu vagy nem kamu.)

Aztán vannak részek a testedben, amiknél tényleg fontos a jó szaki, én a gyomromon meglepődtem, -a férjem szokott viccelődni, hogy nekem ipari acélból csinálták az emésztőrendszeremet-, de aztán azt mondta van helicobacterem. Mondta hogy erre a dokik ugranak, egyébként úgy ellehet lenni vele, fekélyt csak bizonyos feltételek mellett okoz, de itt az oldalon az irtandók között van, úgy láttam. hoppá. Ha volt, remélem a ParaFree már végzett vele...
Még egy két dolog, nem részletezem tovább, végülis egyezett az elképzelésemmel, hogy félkész vagyok:)
Olyant nem kérdezett, amire azt mondtam volna hogy kizárt, ő hangsúlyozta, hogy nagyon óvatos, mert vannak sokkat többet tapasztalt szakemberek akik már mernek következtetni komolyabb betegségekre. Igazából ő masszőr és nem nagyon árul dolgokat, de mondtam is hogy most nem kérek semmit. A végén kaptam talpmasszázst, fini volt.
  Avégén a detoxikáló programocskától iszonyú meleg lett a pocakomban.
Na ez volt az én kisérletezésemből pár dolog.
Korábban elmentem Voll készülékesre - az az amikor a tenyéren  bőrellenállást mérnek vagy mit, azt nem éreztem iylen óvatosnak, de azt már nem ecsetelem, egy csomó dolgon úgyis változtattam azóta.
Az árad amúgy szerintem korrekt, és ha kipróbálod majd mesélj, szerintem rögtön látni fogod, hogy handabandázik-e vagy nem.
Üdv:emő

Értékelés: Nincs
Kaktusz's picture

Biorezo

Kérlek segítsetek biorezóst találni Szfváron vagy környékén, aki megbízható és nagyon érti a dolgát....
köszönöm
Kaktusz

Értékelés: Nincs

Szia Kaktusz! Dream Family

Szia Kaktusz!

Dream Family Kft 06 70 3979068 hétfő-péntek 09-13.00

Remélem segít neked is,minden jót!

Értékelés: Nincs

biorezonancia

Köszönöm a választ. Én magam is több éven keresztül szerveztem a biorezonancia vizsgálatokat.

Most már élő vércsepp analízist végzünk, amelyet sötétkamrás mikroszkóppal orvos végez. A rákbetegség (különösen a tumor megjelenése előtt) felismerésében van jelentőssége. Az országban már több orvos is végez ilyen vizsgálatokat.

Ezeknek a vizsgálatoknak akkor van igazán jelentősége, ha az illető ezt követően nem hagyja magára a testét, hanem sejtszinten együttműködik szervezetével úgy a táplálkozással, mint a szervezete feljavításával kiegészítők fogyasztásával. Azonban olyanokkal, amelyek hiányoznak a szervezetből. Mert ugye tudjuk, hogy minden betegség anyagcsere betegség, és a szervezetből valami hiányzik. Mi lehet ez leginkább, mint az ásványi anyagok. Mert az enzimek bennünk vannak, testsaját örökséget képeznek, működésüket pedig az ásványok biztosítják. Ha nem pótoljuk az ásványokat, akkor a bennünk élő mikrobák a még meglévő ásványokat is felfalják, mert azok is azt fogyasztanak. Ezáltal épül le az immunrendszerünk és védekező képességünk.

Sokan irtóznak a táplálék-kiegészítők fogyasztásától, pedig higgyétek el, ezt nem véletlenül találták ki. Azonban amit Te választasz ki, az nem biztos, hogy jó választás lesz és nem fog működni. Valóban ellenőrizni kell pontosan a készülékkel, mert %-os arányban megmutatja, hogy Neked mit kellene pótolni.

Üdv;
Tabi Sanyi

Értékelés: Nincs

Wkormi biorezos kérdés S.O.S!

Szia Berni!

Most olvasom a biorezós hozzászólásokat! Én holnap megyek mérésre, (04.01.) MLM-es és a hozzászólások alapján most kétségeim támadtak felőle.
Azt szeretném kérni, hogy a mail címemre el tudnád-e küldeni, hogy hová, kihez és kb. mennyiért jársz. Mert, ha időben ér ide a válasz és megfelelnek nekem azok a feltételek esetleg még lemondhatnám a holnapit. Ugyanis ezt egy kicsit drágálom is.

Köszi

Andi





Értékelés: Nincs

Andi és a biorezo

Berni a következő helyet szokta ajánlani, amit én is csak ajánlani tudok, mert nagyon jó szakember végzi a vizsgálatot: www.biorezonancia.hu. Neki is vannak termékei, de nem tukmál rád semmit és beméri azt a szert, amit viszel magaddal, hogy az neked megfelelő-e. A Neways szereit jónak tartja, és nagyon objektív és korrekt szerintem.
Kati

Értékelés: Nincs

Köszi Kati!

Én is pont ezt írtam volna, köszönöm!
Valóban sokszor írtam, hogy sok olyan biorezós vizsgálat van, ami enyhén szólva átverés. Jártunk úgy egyszer, hogy a volt ovinkban csináltak pár ezer ft-ért a gyerekeknek felmérést egy laptop-al... nos, minden gyerek, kivétel nélkül legalább 10 mindennapi dologra volt allergiás!
Persze akadt olyan, aki azonnal rohant ennek a felmérő cégnek a központjába, hogy az eddigi díj többszöröséért csináltasson egy "átfogó" felmérést... Ez sajnos pusztán az üzletről szólt...
Viszont több ilyen tapasztalattal a hátam mögött találtam rá arra biorezósra, akit én ajánlani szoktam Nektek, kizárólag azért, hogy már első alkalommal a jó helyre menjetek.
Ha valakinek van hasonló tapasztalata, ossza meg velünk!

Berni

Értékelés: Nincs

tapasztalat

Sziasztok! 4napja vittem el a kisfiamat Gödöllőte,biorezós vizsgálatra.Először voltunk a kisujjához érintett vmi ceruzeféleséget ,és ahol a gép sípolt ott allergiát jelzett nála.A vizsgála t ára le volt tisztázva,viszont ott a helyszinen ajánlott krémet ill.közölte ,hogy ő fog neki krémet keverni a bőrére ha végeztünk a vizs-tal.A legvégén a kezembe nyomta a krémet és majd elájultam amikor kérte az árát.Nem hinném,hogy nem vagyok tisztába a mai árakkal ,de ezt csak rablásnak tudnám nevezni. Viszont ami jó jel,hogy úgy tűnik valóbvan használ vmit a krém,az ajánlott diétát is betartom,bár ennek még mint írtam 4napja,a diéta csak tegnaptól működik.Akkor most szerintetek jól jártam,vagy ráfizettem?Egy másik helyen is lehet ,hogy megtalálták volna a problémát,és nem is lett volna horrobilis ára a krémnek? Mondta,hogy még kezelésekre is el kellenn hordani hozzá a kisfiamat,de ezek után félek hozzá elmenni,pedig muszály kezeltetnem. Lola

Értékelés: Nincs

Berni felé biorezós

Sziasztok,

én/mi is a Berni által ajánlott biorezósnál voltunk. Nekünk is szimpatikus volt, olyan aki foglalkozik veled és érti a dolgát. 8 hónapos lányomból kiszedte a formaldehidet, férjemnél rámutatott gyomorproblémájára (anélkül, hogy mondtunk volna róla valamit). Most kezelésre jár hozzá, reméljük, hogy sikerül kigyógyítani. Mivel én még szoptatok azt ajánlotta, hogy majd szopiztatás után menjek vissza, mert nem szükséges azon őrlődnöm, hogy mik vannak a szervezetemben, szoptatás alatt úgysem lehet méregteleníteni. Mindezek mellett nagyon hasznos vele beszélgetni.
Már rég készülök, hogy megköszönjem Neked Berni a biorezós infót! Nagyon köszönöm, ez is egy jó út az egészséges élet felé!!!

Szép napot, mindenki menjen a szabadba, gyönyörű idő van!

Andi

 

Értékelés: Nincs

Nagyon szívesen, Andi,

Nagyon szívesen, Andi, örülök, hogy elégedettek voltatok!

Értékelés: Nincs
Böbe's picture

Andinak biorezós!

Kedves Andi!

Tudom Bernit kérdezted és biztosan válaszol is, de gondoltam megosztom veled az én saját tapasztalatomat.  Egy hete voltam először állapotfelmérésen és teljesen hitelesnek tűnnek az eredményeim, főleg azért mivel már meglévő és orvosilag is diagnosztizált problémákat is kimutatott a műszer. Nem erőltetett rám semmilyen táplálékkiegészítőt, sőt mivel vittem magammal a jelenleg szedett Neways-es vitaminjaimat, így meg is győződhettem róla, hogy szuperek számomra.
Ami olyan vírus vagy baci, hogy kezelés kell hozzá (vagyis ajánlott, mivel így gyógyszerek nélkül is elpusztíthatóak a szervezetben), azt meg fájdalommentesen el tudják végezni és az eredménye igazolható a visszaméréssel.
A vizsgálat ára nálunk 4000 Ft. A kezelés: 2000 Ft.
Gondolom ahány ilyen  állapotfelmérés, annyi féle árral találkozhatunk. A megbízhatóság viszont nagyon fontos, de ezt tudni fogod magadtól is meglátod!

Szia:Böbe

Értékelés: Nincs

biorezo tapasztalat

Sziasztok!

Én csak azt tudom mondani, hogy nagyon nézzétek meg, hogy hova mentek. Nekem sajnos sikerült egy rossz tapasztalatot is begyűjtenem. A XI. kerületben voltam először egy teljes állapotfelmérésen, kemény 20 perc volt az egész beszélgetéssel, mindennel együtt, csomó mindent nem csinált meg, pl. nem volt allergiavizsgálat, nem nézte a méreganyagokat stb. Utána közölte, hogy végeztessek el (természetesen náluk sok-sok pénzért) egy hajvizsgálatot és egy laborvizsgálatot. Jó nem? Arról meg, hogy miket javasolt inkább ne is beszéljünk.

Ma viszont jártam a Berni által ajánlott biorezósnál, nagyon nagyon szimpatikus volt, nagyon érti a dolgát, nem tukmált semmit. Nem a pénzre megy rá, mint a másik (teljes állapotfelmérés helyett inkább egy allergiavizsgálatot javasolt). Vele egyetlen egy gondom van (pont emiatt nem is mentem rögtön hozzá), az, hogy nem Pesten van sajnos. Több, mint 1,5 óra alatt értünk ma is oda, vissza mondjuk kicsit jobb volt.

Böbe Te hol voltál? Az általad írt árak jóval alacsonyabbak, mint amiket én eddig láttam, hallotam.

Értékelés: Nincs
Böbe's picture

Györgyinek válasz!

Szia Györgyi!

Én Tatabányán voltam, de a hölgy Győrből jár hozzánk. Nem volt erőszakos, csak nagyon alapos. Egy órás (vagy még több) volt a vizsgálat. Nem kellett semmit vennem, nem ajánlott semmi pluszt. Csak olyan problémákat talált nálam amiről orvosi papírjaim is vannak, úgyhogy számomra teljesen meggyőző volt. A vitaminjaimat teljesen jónak találta.

Szia

Böbe

Értékelés: Nincs

Böbének

Szia Böbe!

Köszönöm szépen! Hát, ez sincs közelebb hozzánk... Reménykedtem, hogy végre valaki Pesten is talált egy megbízható biorezóst, de ezek szerint nem.

Györgyi

Értékelés: Nincs

Biorezonancia

Kedves Idegenkedők, Kételkedők!

Én azt hiszem, hogy akik elsőként belevágtak egy egészségfelmérő ellenőrzésbe, mindenki kezdő volt. Nyilvánvaló, hogy azért vállalta, mert a betegségmegelőzés első lépéseit is jelentette. Bizony, hiába is támadják az orvosok, hiába is harcolnak azok is ellene, akik számára ajánlanek valami táplálék-kiegészítőt, de még sem gyógyszert, mert általában ami eü. problémát jelenthet, az mégis csak hiánybetegségnek tekinthető. Én pedig abban kételkedek, hogy aki ma azt mondja, hogy egészséges, azt vagy rosszúl vizsgálták ki, vagy nem tudja, hogy mi a baja, vagy éppen már úton van. Az egészséggel nem érdemes szórakozni, viccelődni, mert csak egy életünk van, és ennek állapotáért mindennap meg kell küzdeni. Bizony a biorezonancia 9000 sejtet vizsgál be, és kezel is. Mit jó, ha tudsz? Elsősorban arról van szó, hogy testsaját enzimjeid vannak, amik vagy működnek, vagy nem. Ezeket ásványi anyagok bevitelével (Táplálékkiegészítőkkel ) működtetheted, mert a termőföld a szükséges mennyiségben nem tartalmazza azért, mert a műtrágyával azt tönkretették. A szervezetünknek pedig megvan az igénye is. Tehát, a biorezonancia felmérés információkhoz juttat arról, hogy melyek azok az ásványok, vitaminok, amelyek hiányoznak szervezetedből, ami az immunrendszer működését segítik. Van aki ebből nem csinál problémát. Azonban az is igaz, hogy a szervezet igényének megfelelően kell feltölteni a szervezetet a hiányzó tápanyagokkal.

A másik fontos tényező a sejtszinten is működő táplálékok. Miért? Azért mert csak azokhoz vannak enzimek, amelyekhez táplálékokat is örököltél és génjeidben kódoltan kaptál. Ma az orvostudomány erről csak annyit tud, hogy testsaját enzimek vannak, de amikor azok nem működnek, akkor az a válaszuk, hogy ahogy korosodunk eltávoznak belölünk. Ez nem ilyen egyszerű! Ez az örökségünket képezi, és bennünk is maradnak, csak azokat a legközelebbi ismérveink alapján a helyére tudunk tenni, és pedig  "vércsoportunknak" megfelelő megválasztással. Ebben a helyzetben már mindenhez lesz enzim. Nem leszt a belekben rothadás, gázok, bűzös széklet, szájszag, puffadás, hanem beáll az anyagcsere. Ennek következtében megelőzhető a rák is azzal, hogy a saját sejtjeinket tápláljuk., nem a parazitákat és a gombatelepeket.

Röviden ennyit gondoltam, hogy megerősítsem a biorezonanciában való hitet. Én nem vitatkozom hitetlenekkel, azonban mindenki előtt adott a saját kutatási vágyának a kielégítési lehetősége. A biorezonancia állapotfelmérésről többen is szóltak. Én nem hinném, hogy Nekik kellene erről bizonyítékokat adni, hisz erről csak ajánlatot tettek. Adjon arról ismertetőt az, aki ezzel dolgozik. Bizonyítsa hozzáértését az, aki azt kezeli, és oda kell elmenni, ahol a legjobb szakember van.

Én több éven keresztül dolgoztam egy természetgyógyásszal (egy klubon belül) nagyon sok olyan beteg ember lett egészséges, aki nem akart már orvoshoz menni, gyógyszert fogyasztani. Betegségmegelőzést nem az orvosi rendelőn, kórházi ágyon keresztül és gyógyszerfogyasztással lehet eljutni.
Tévedés ne essék, e vizsgálatok szempontjából magamat már nem ajánlom!
 
Értékelés: Nincs

megkaphatnam Tabi Sandor elerhetoseget?

Sziasztok!

En voltam egy allapotfelmeresen Godollon, tenyleg jonak tunt a biorezos, el is kezdtem az altala javasolt rostkeszitmenyt es a majmeregtelenitest, osszessegeben elegedett voltam vele. Viszont nagyon-nagyon korulmenyes volt es sokaig tartott busszal eljutni hozza Paksrol. 
A csaladban vannak kezremegeses problemaink, ami a csaladban 3 embert is erint kulonbozo fokozatban, ezert engem NAGYON erdekelne egy tovabbi vizsgalat illetve kezeles.

Koszi a segitseget!

hotu

Értékelés: Nincs

fizika-kétkedés

Sziasztok, ha már a fizikánál és a kétkedésnél tartunk, mindig meg akartam kérdezni, hogy mi a helyzet Balogh Béla :Végső valóság? főleg aki otthonosan mozog a fizikában. ha kétkedés akkor az már valami!!
valaki?
Emő

Értékelés: Nincs

fizika-nemkétkedés

Szia Emő!

Én nem értek a fizikához, ha engem kérdezel. Engem csak a csalás háborít fel, ami számomra bizonyos biorezonanciakészülékekkel kapcsolatban, a belinkelt előadás után, bizonyított.
De miért miről szól ez a könyv?

Értékelés: Nincs

elmaradt válasz Bónak

Szia kedves Bó!

Ne haragudj, nem vettem észre hogy válasz-kérdeztél. Nem neked szögeztem a kérdést, inkább csak kilőttem az űrbe.

Azt nehéz lenne leírnom pár mondatban mi van a könyvben. Nehéz idézni is, mint ahogy nehéz egy matematikai bizonyításból kiragadni egy részt, de megpróbálok valamit:
Balogh Béla egy fizikus, aki nem talált magyarázatot a világra a jelenleg érvényes fizikai elméletek alapján. Idézetek a könyvéből:

"ANYAG-E AZ ANYAG?...Ugyan kinek jutna eszébe kételkedni az anyag létében és valódiságában?...Hogy hol tart ma a kutatás? "Már 1925-ben sikerült kimutatni, hogy elektronsugár hullámként viselkedhet, ugyanis interferencia lép fel, ha az elektronsugár egy kristálynak ütközik. Ez az elektron hullámhosszának megismerését is lehetővé tette. Pontosan egyezett azzal, amit Louis de Broglie előre kiszámított. Az elektront tehát nem lehetett úgy meghatározni, mint egy kis golyót, vagy egyáltalán egy "anyagi tárgyat". Abban a világban, ami bennünket, embereket körülvesz, egyértelmű, hogy egy tárgy, pl. egy focilabda esetben sem lép fel hullámként. A fotonok, elektronok és atomok, amik 'nem tárgyak' úgy lépnek fel, mint amik csak néha tárgyak, azaz csak néha lehet őket helyzetük, formájuk és tömegük alapján meghatározni. Máskor viszont megtörténik, hogy fotonsugarak(fénysugarak), elektronsugarak, sőt, még atomsugarak is hullámként lépnek fel. Az elektron nem hullám, és nem is részecske.'Ő' egy elektron."(Svensson, S. 1983.) Ez a paradoxon a fizika talán legvitatottabb rejtélye....Na de mi a helyzet az elektronnal? Ha van rá lehetőség, hogy állóhullámként vizsgáljuk, akkor hogy létezik, hogy energia hozzáadás nélkül "áll"? melyik a valószínűbb válasz?
1. Az elektron "örökmozgó", ami ellentmond a fizika törvényeinek. Vagy...
2. Az elektronnak is állandóan energiára van szüksége, hogy rezgésszámát és szimmetriáját megtartsa.
...érzékelésünk számára a "hullám" lényegesen más, mint az anyag. pedig -amint erre hamarosan fény derül-minden jel arra mutat, hogy "anyagi részecske egyáltalán nem létezik, csupán az állóhullám az, ami bizonyos kísérletekben anyagi tulajdonságot mutat!...Hétköznapi tapasztalataink szerint az anyag egészen másként jelentkezik, mint a fény, a hang vagy a rádióhullámok.
A kulcskérdés: mihez viszonyítva?
-Mihez képest, azaz mihez viszonyítva más az anyag, mint a fény, a hang vagy a rádióhullám?
A válasz egyszerűnek, szinte magától értetődőnek tűnik.
-Érzékszerveinkhez, valamint önmagához viszonyítva...Összehasonlítjuk a testünket alkotó állóhullámok halmazát a testünkön kívül található állóhullámok halmazával...Itt kell tehát keresnünk az anyag titkát, azaz a különböző energiaszintek egymáshoz való viszonyában. Minden attól függ, mit mihez viszonyítunk, mit és mivel hasonlítunk össze. Ily módon a relativitás fogalma az "anyagérzetre" is kiterjed...
A RELATIVITÁS, MINT EGYETLEN MÉRŐESZKÖZ
...Lehet, nevetségesnek tűnik a feltételezés, de az anyagot állóhullámot alkotják és ezek mindegyikéhez jól meghatározott rezgésszám tartozik. Miért ne létezhetne mindez "egy oktávval feljebb"? Az a tény, hogy nem érzékeljük, vagy éppenséggel érzékeljük, de nem tekintjük anyagnak, annak is tulajdonitható, hogy az érzékszerveink közvetítésével beérkező információ csupán különböző frekvenciájú és szimmetriájú hullámok összehasonlításából adódik. összehasonlítjuk a testünkön kívüli hullámot a testünket alkotó hullámokkal. Nem véletlen, hogy a kutatóknak nem sikerült "elementáris anyagi részecskét találni."
idézet vége.
nem vagyok fizikus és nem tudom a könyvet olvasva úgy feltenni a kérdést, mintha egy mag csírázásól vagy egy gyermek születéséről olvasnék, amiket már tapasztaltam. De! Létezik a jelenség, hogy a tudomány egyszerűen figyelmen kívűl hagyja amit nem ért, kihagyja az oktatásból, illetve nem foglalkozik a környezetével.Öncélúvá válik. Eljutnak emberek olyan szintre, amikor érzik, hogy kimerítették a tudományuk kereteit és még mindig nem kaptak válaszokat. Gondolunk-e arra eleget, hogy mit is jelent az, hogy relatív? Hogy kinek a szemszögéből nézzük? Ezt próbáltam fejtegetni a vitaminos hozzászólásban is, de rosszul csináltam, mert akinek írtem, csak a korrupciót szűrte le belőle.
egész kicsi koromtól jártam hittanra és azzal idegeltem mindenkit, hogy hogy van az, hogy a Biblia alapján hiszünk, de azt meg valakinek meg kellett írnia. De mi van, ha valamit neki így tetszett, más meg úgy?:) Aztán volt olyan tiszteletesünk, aki mindent megmagyarázott természettudományosan. Az égő csipkebokorba belecsapott a villám stb. Totál kivoltam. a történelemórán meg rájöttem, hogy milyen ócska aprócska kis mesékre alapoznak komoly tudományos elméleteket. Kimaradt kétezer év, oda se neki. elintézzük egy kis: és akkor hirtelen megváltozott a klíma szlogennel. A nyelvészek is kiborítottak. van egy tucat finnugor szavunk, de olyan levezetéssel, hogy a két éves kisfiam is jobbat talál ki...de akkor minek írják bele a nyelvtankönyvbe, ha nem is tudják?lenne csak az a címe, hogy ismeretterjesztő vagy vitaindító könyv.
Én csak egy mezei kertész vagyok, de ha kutató lennék, biztos a növények érzékelését kutatnám. A növényeknek nincs idegrendszere!slussz. Hozzánk képest nincs!
de vannak eredmények, pl a növények éreznek hatásokat, igenis elhúzódnak ha motoroskaszával közelítünk, mint a magzat az anyaméhben.
Azért tettem fel itt a kérdést, mert a biorezonancia alapja az, hogy mindennek a világban -egymáshoz viszonyítva- rezgéstartománya van. A tejnek, a testednek, a B-12 vitaminnak, mindennek!
Aki anyagban gondolkozik,annak ez a fent leírtak miatt felfoghatatlan és ne is bántsa érte senki.
ez az oldal pont azért hiteles, mert ki lehet próbálni, hasonlítgatni lehet, és el lehet dönteni, hogy hiszed-e vagy sem. amit az egzakt tudományokban nem lehet. neked mi a véleményed?ha van kedved, olvasd el a könyvet és dumáljunk!
üdv:emő

Értékelés: Nincs

Tudomány és a Tudomány Papsága

Szia Emő!

Engedd meg, h hozzátegyek néhány gondolatot ahhoz, amit a tudományról, mint ,,intézményről'' írtál.

Nem szeretnék hosszú tudománytörténeti fejtegetésekbe bocsátkozni az okokat keresve, de tény az, h a tudomány szinte teljesen elzárt közösségként élt a középkortól nagyjából a 1970-es évekig. A tudósokat egyfajta papoknak tekintették, az ,,ismeretlen'' tudóinak, és a tudóstársadalom hajlott is eljátszani a szerepet, igen nagy sikerrel és átéléssel. Ennek természetesen sok vonzata volt, beleértve az oktatás ,,rejtjelesítését'', azaz azt, h valójában a diák a saját választott tudományágához akkor férkőzhetett csak közel, ha egy nagynevű professzor kiemelte magának a tömegből és méltónak tartotta rá, h eltűrje maga mellett, Uram bocsá' még tanítsa is... Ez különösen igaz volt a matematikára és a fizikára, amik sokszor nem megfogható, sokszorosan absztrahált ,,izékkel'' dolgoznak. Ezen két tárgyra azt szokták mondani, h ,,születni kell'' rá. Persze ez nem igaz, de az 1970-es évek nem rég voltak, az évszázados berögződések pedig lassan változnak. Pedig a természettudomány sokat változott (maradjunk a matek és fizika környékén az egyszerűség kedvéért). Nyugaton épp Einstein volt az, aki azzal, h megírta a relativitáselméletet magyarázó, ,,az utca emberének'' szóló, közérthető könyvecskéjét, tudatta a tudóstársadalomal és a kívülállókkal, h itt az idő, h a tudomány az emberi közösségé legyen, ne egy ,,Felszentelt Kaszté''. Itt, Magyarországon, Péter Rózsa munkásságával indult meg ez a folyamat. Természetesen ez a folyamat is, mint annyi más, nyugaton látványosabb, mint hazánkban :O(

Magyarországon még nem szokás ,,nem tudósként'' konferenciára járni, holott tőlünk nyugatabbra (akár csak Ausztriára gondolok), ez teljesen normális. A nemzetközi élvonalban dolgozó kutatók többsége örül, ha olyan érdeklődőkre lel a közönségben, akik nem ,,szakmailag'' tartoznak a tudományhoz, hanem lelkesedésből, hiszen ez a nyitottság képes valóban továbblendíteni a gondolatokat a kutató és az érdeklődő fejében is (ui. a kérdés kincs) ;O)

Persze kövületek mindenhol vannak, de egy tudományban használatos mondás szerint őket vagy meg kell próbálni meggyőzni, vagy türelmesen meg kell várni, h eltávozzanak közülünk...

Összesítve, egyáltalán nem általánosítható ma már, h öncélú és a környezetre/külső tényekre vak lenne a tudomány, bár azt belátom (sőt tökéletesen igazat adok Neked), h az oktatásban (főleg Magyarországon) bőséggel van mit javítani. Ahhoz képest, h a tudomány mennyire lomha gépezetnek tűnik, az elmúlt 50 évben látványos változáson ment keresztül, ami magában foglalja a kommunikációt is az emberek felé... sajnos a tanárok (főleg a gimnáziumi/szakközepes tanárok) ezt egy kicsit sem sajátították el (tisztelet a kivételnek) :O/

Szép napot grid

Értékelés: Nincs

biorezó

Szia Berni!
Pontosan mit jelent a biorezó?Én úgy  tudtam vmi allergia kivizsgálás,de ezek szerint magába foglal bármilyen nemű anyag be -vagy kivizsgálását is?
Másik kérdésem az lenne,hogy milyen vízszűrő berndezést használsz a víz tisztítására?A We....s asztali víztisztítót ismered?




Értékelés: Nincs

Biorezonancia leírása

Kiragadtam néhány dolgot, ezt meg is osztom veletek, de a www.biorezonancia.hu oldalon többet is olvashattok.

Tudományos háttere      
A biológia és a fizika alapvető törvényei az utóbbi években egyre inkább közelednek egymáshoz, megteremtve ezáltal a betegségek kezelésének egy gyökeresen új módját. A biofizikus kutatók vizsgálatai rámutattak, hogy minden kémiai vagy mechanikai reakció – atomi vagy molekuláris szinten – elektromágneses természetű.
A biorezonancia-terápia mögött álló tudományos háttér

Bioelektromos kölcsönhatások

Az elektromos töltés pozitív vagy negatív lehet. Az ellenkező előjelű töltések elektrosztatikus vonzást, az azonos előjelűek taszítást gyakorolnak egymásra. Az elektromos áramot a túlsúlyban lévő negatív töltések (ionok, elektronok) mozgása okozza, amint a negatív elektródról a pozitívra vándorolnak az áramkörön keresztül. Az élő anyag építőköveinek is nevezett fehérjemolekulák (enzimek), vagy azok egyes részei szintén lehetnek negatív, semleges vagy pozitív töltésűek. Mivel az enzimatikus reakciókban – melyek a sejtműködés alapját jelentik – a keletkező intermedierek szintén elektromos töltéssel rendelkeznek, az elektrosztatikus kölcsönhatások rezonancia általi modulációja nagymértékben befolyásolhatja az adott enzim sejtbéli aktivátás.

Az áram elektromágneses hatása, indukció

Amint az előbb definiáltuk, az elektromos áram mozgó töltések összessége. Faraday ismerte fel, hogy az elektromágneses mező változása az indukció révén elektromos áramot generál. Amikor egy elektromosan töltött biomolekula mozog vagy forog, az őt körülvevő elektromos tér is mozgásban van, aminek révén létrejön egy gyenge elektromágneses mező és szétsugárzódik a környező térbe. Ennek ellenkezője is igaz: a környezetben jelen lévő specifikus elektromágneses frekvenciákat képes egy biomolekula elnyelni, miáltal a molekula egyes részei mozgásba lendülnek, rezegnek. Tehát elmondhatjuk, hogy az élős zervezet minden komponense egy állandó elektromágneses folyamba merítkezve maga is rezgéseket produkál. Ilyen módon a szervezet éltető energiája az elektromos és mágneses mezők komplex elegye.

Frekvencia

Ebben az esetben frekvencián az egy másodperc alatt lezajló teljes rezgések számát értjük. Minél nagyobb az elektromágneses rezgés frekvenciája, annál nagyobb energiatovábbításra képes, bár gyorsan elnyelődik, szétszóródik. Minél alacsonyabb a rezgés frekvenicája, annál kevesebb energia szállítására képes, de sokkal mélyebbre hatol a különböző anyagokban.

Az elektromágneses spektrum

Az elektromágneses energia a térben hullámok formájában terjed, hasonlóan ahhoz, ahogyan a tóba dobott kődarab hullámgyűrűket kelt a víz felszínén. Az elektromágneses energia teljes spektruma sokkal szélesebb hullámhossztartományt fog át, mint amennyit érzékelni vagyunk képesek. A spektrum kiterjed a nagyon rövid hullámhosszal, és igen magas frekvenciával jellemezhető gammasugaraktól egészen a kilométeres hullámhosszúságú, ám igen alacsony frekvenciájú rádióhullámokig.

Rezonancia

Minden élettelen és élő struktúra rendelkezik egy meghatározott rezonanciafrekvenciával, és amennyiben két objektum saját frekvenciája megegyezik, képesek anélkül kölcsönhatni, hogy érintenék egymást. Rezgéseik egymáshoz csatolódnak, elkezdenek rezonálni. Bizonyos kutatási eredmények szerint a hormonmolekula-receptor kapcsolatot is ily módon kell elképzelnünk: mikor a hormon és a receptor összekapcsolódik, molekuláik elektromos struktúrája megváltozik és az így keltett rezonancia sokban hozzájárul a receptor aktiváláshoz. Egyes esetekben a receptor aktiválásához elegendő volt egy megfelelően megválasztott frekvenciájú elektromágneses rezgés.

 Biofizikai orvoslás        

A biofizikai orvoslás a XXI. század talán legnagyobb áttörése az orvostudományban. Nem a betegséget kezeli csupán, hanem az emberi szervezet komplex működési mechanizmusait befolyásolja a kezelések során.
 
Mi mindenre alkalmas a biofizikai orvoslás?

 
A biofizikai orvoslás a XXI. század talán legnagyobb áttörése az orvostudományban. Nem a betegséget kezeli csupán, hanem az emberi szervezet komplex működési mechanizmusait befolyásolja a kezelések során. Alapelve szerint az emberi szervezetben mindenütt jelenlévő elektromágneses rezgéseket méri, illetve módosíthatja. E rezgések precízen tájékoztatnak a szervezet minden részéről, segítségükkel kimutatható egy adott szerv betegsége, vagy bármely, a szervezetben jelenlévő mérgező, káros anyag.
A Bicom 2000 készülék képes ezeket a rezgéseket mérni, és szükség esetén módosítani is. A terápiák során nincsen szükség gyógyszerekre, vegyszerekre, az eljárás kizárólag a beteg saját rezgésmintáival dolgozik. Ennek köszönhetően a biofizikai orvoslás során nem kell tartanunk mellékhatásoktól, nem kívánt következményektől.
A Németországban több, mint 25 éve kiemelkedő sikerrel folytatott terápia a 90-es évek elejétől Magyarországon is elérhető.

Bicom terápia      
 
A biorezonancia-kezelés legismertebb és legkiforrottabb kezelési javallatai a következõk:

    *  allergiák, különösen élelmiszer és pollenallergia

    *  idült bõrbetegségek (ekcema, psoriasis, neurodermatitis)

    *  idült gyomor-és bélbetegségek (Crohn-betegség, vastagbél gyulladásos betegségei)

    *  szenvedélybetegségek (alkohol, nikotin, drogok)

    *  immungyengeség, fertõzésekre való hajlam

    *  daganatos betegek kiegészítõ kezelése

    *  fájdalomcsillapítás, mozgásszervi betegségek

    *  méregtelenítés (máj -és vesemûködés, ill. nyirokkeringés fokozása)

    *  krónikus, ill. funkcionális nõgyógyászati betegségek (menses zavarai, meddõség)

    *  krónikus légúti betegségek

    *  szív-és érrendszeri megbetegedések

    *  anyagcserebetegségek, endokrin zavarok

    *  sérülések, balesetek utáni regeneráció gyorsítása

    * mûtéti elõ-és utókezelés

    *  energiahiányos állapotok, öregedési folyamatok lassítása

    *  megelõzés, idõszakos állapotfelmérés, szûrõvizsgálat

 
Ellenjavallatok:
 

    *  epilepszia

    *  szívritmus-szabályzó

    *  nagyobb fém implantátumok

    *  akut fertõzõ, lázas betegségek, kivéve influenza

    *  terhesség elsõ 3 hónapja

Bicom 2000 készülék    
   
A Bicom 2000 készülék – a biofizikai orvoslás világszerte piacvezető segédeszköze – leegyszerűsítve nem más, mint egy rezgéseket elemző, illetve rezgéseket keltő berendezés.
1992 óta mindössze 20 készülék üzemel az ország különböző pontjain.


Értékelés: Nincs

kicsit kritikusabban a biorezonanciáról

Sziasztok!
A hétvégi fizikuskonferencián nagyon csúnyán de elég korrekten és tudományosan megszégyenítették a biorezonanciát. Amint megtalálom belinkelem az előadást. Elöljáróban annyit, hogy ezek itt fent nekem semmit nem mondanak és úgy tűnt hogy a fizikusoknak sem. A biorezonancián nem tudják megmondani mi az a mértékegység amit mér a gép!
Nekem az erőszakos marketingjük is gyanús. Meg vannak ezek a nagyon ciki parasztvakító dolgok, hogy a Nasa kutatóközpontjában dolgozták ki meg egyebek.

Plusz egy személyes tapasztalat:
egy ismerősömnek többfajta rákja előrehaladott állapotban volt, amikor a biorezonanciás kábé azt mondta, hogy "háát több érték is az alsó határon mozog... de nagy baj nincs, csak meg kéne venni a boltjukban pár táplálék-kiegészítőt"
és ez már viszont az a pont, amire azt mondom hogy aljasság. képzeljétek el ha valaki, a hagyományos kivizsgálások helyett használja a biorezonanciát!!!
 

Értékelés: Nincs

biorezo-válasz Bonak és minden kétkedőnek

  

Kedves Bo, és mindenki, aki a biorezonancia alapjai után érdeklődik!

Nagyon helyes dolognak tartom a kételkedést, hiszen annyi helyről manipulálnak minket, hogy nehéz dolog eligazodni a dolgok "sűrűjében". Most azonban engedjétek meg, hogy elmondjam a véleményem, első kézből. Évek óta gyógyítok biorezonanciával, azóta érzem azt, hogy "csinálok valamit" az életben.
Néhány szó a biorezonancia a TUDOMÁNYOSAN BIZONYÍTOTT alapjairól:
A fööldfelszín és az ionoszféra közötti mágnenses kölcsönhatások eredményeképpen egy renkívül alacsony , 7,8 Hz frekvenciájú rezgés mérhető bolygónkon mindenütt ( winfried Otto Schumann, München 1952 ) Ennek a természetes elektromágneses rezgésnek sokáig nem tulajdonítottak jelentőséget.
A Schumann hullámok 1978-ban kerültek aérdeklődés középpontjába, amikor kiderült, hogy megegyeznek az emberi agy 7-10Hz-es  ALFA HULLÁMAIVAL. A Schumann hullámok az egész földet behálózó elektromos mezőt alkotnak.
A NASA megfigyelései igazolják, hogy az űrállomásokon, ahol a Föld elektromágneses hatása nem érvényesül,az emberi szervezet egyensúlya felborul.Ennek a felismerésnek köszönhetően egy a Schumann -hulámokkal megegyező frekvenciájú teret hoznak létre az űrállomásokon.
A biorezonancia élettani hatását az a megállapítás képezi, hogy az anyagnek van egy materiális, és egy elektromágneses tulajdonsága is. Az eljárás során a gép a sejtekkel elektromágneses jelek segítségével kommunikál.ha bármilyen külső hatásra a sejtek rossz, hibás utasításokat kapnak ( vegyszerek, rossz táplálkozás,helytelenül beszedett gyógyszerek ) akkor a frekvenciájuk mérhetően megváltozik.
A mérés után a gép a FIZIKA ISMERT TÖRVÉNYEI alapján a megváltozott frekveniciájú hullámokat egy fél hullámhosszal eltolva és visszabocsájtva kioltja.

Ma a világon kétféle gép használatos. A régebbi gépek  (Pl. BICOM) az akuunktúrás pontokon a bőr elektromos ellenállásából mérnek, az újabbak számítógépes rendszerbe vannak ágyazva. A végeredmény azonban ugyanaz.

A probléma az - kedves Bo, ebben egyetértek Veled, hogy sok ilyen gépet  KIZÁRÓLAG arra használ a tulajdonosa, hogy  MLM - hálózatok terméket eladja, és nincsen annak tudatában, hogy MEKKORA CSODA van a kezében, amelyet csak megfelelő - jó értelemben vett - alázattal szabad használni annak érdekében, hogy másokon segítsen.
Akit mélységeiben is érdekel a fizika háttér, annak még tudok küldeni anyagot, de nem szeretnék tovább fizikaórát tartani.
Köszönöm a figyelmeteket

Csordásné Eszter

Értékelés: Nincs

Eszter, és hol az alázatmérő készülék?

Kedves Eszter,
Tehát ha jól értem, akkor ez a szerkezet abszolút a  fizika törvényei szerint működik, de kizárólag akkor, ha  "alázattal" rendelkezik a gépkezelő.  Akkor szerintem ki kéne találni egy alázatmérő szerkezetet is mellé. Bizonyára annak sem lenne nehéz kitalálni valamilyen "tudományos" hátteret.

Talán gonosznak tűnök, de ez a téma, az említett tapasztalatom óta, feldühít. Úgyhogy talán inkább nem írok többet erről. 


Értékelés: Nincs

Biorezoval kapcsolatos anyagok kérése

Kedves Eszter,

Engem érdekelne még több infó, szakmai is, megköszönöm ha küldesz még infót róla (ildee kukac freemail hu )

köszönöm
bildi

Értékelés: Nincs

Látom, hogy sok a negatív

Látom, hogy sok a negatív tapasztalat a biorezonanciás kezelést végzőkkel kapcsolatban, mert a nagy töbségük abból akar meggazdagodni, hogy még épít mellette valamilyen MLM-es üzletet, vagy csak nagy árréssel ad tovább egyéb, nem hálózatban lévő termékeket...
Meg kell, hogy nyugtassalak benneteket, hogy az, ahová én járok, nem tukmál semmit! Ha van valamilyen problémád esetleg felajánlja, hogy szerinte ez vagy az a termék jó lenne rá, esetleg, ha kezelteted is magad, akkor felgyorsítja a folyamatot, de hangsúlyozom, hogy nem tukmál semmit!!!
Nyugodtan mondhatod, hogy köszönöm, ez most nem fér bele, vagy én hasonlót fogyasztok ebből és ebből, max annyit fog mondani rá, hogy jó-e az a termék, amit használsz, vagy sem. Saját tapasztalatból szokott egyébként is terméket javasolni, azért, mert már látta az eredményét hasonló problémával kapcsolatban,  nem pedig pénzhajhászásból.

Na, nem fényezem tovább, inkább próbáljátok ki! :)

Berni

Értékelés: Nincs

Biorezó ekcémára?

Kedves Berni! Vajon a biorezonancia ekcéma kiváltó okának a megtalálásában is segíthet? És kisgyermekeken milyen idős kortól alkalmazható? Amikortól nyugton tud maradni x ideig? (Egyáltalán mennyi időt vesz igénybe egy ilyen vizsgálat?) Köszönettel: B-tündér

Értékelés: Nincs
Kovács Barbara's picture

B-tündér kérdése

Biorezonanciával is feltérképezhető a kiváltó ok.

A mérés kb 60 perc, ha teljes képet szeretnél kapni. Ha csak az ekcéma okát nézzük akkor is minimum fél óra. A kicsik ezt elég nehezen bírják ki ülve, pláne hogy egyes mérési módoknál az akkupunktúrás pontokhoz kell érinteni a műszert, más módnál pántokat kell a csuklóra és bokára helyezni, és ezt általában nem tolerálják :)

Emiatt javasoltam Neked a másik lehetőséget, amit magánban is írtam. 

Értékelés: Nincs

Itt is köszönöm!

Itt is köszönöm a választ! Azt hiszem mostmár nagyjából képben vagyok! :o)

Értékelés: Nincs

válasz Berninek Biorezó

Szia Berni,

lehet, hogy félreérthető voltam. Semmi bajom sem az MLM-mel, sem pedig azzal, ha a biorezós egy terméket preferál.A probléma ott kezdődik, ha megszerzendő haszon a beteg érdekei elé kerül.Ebben a pillanatban azonos kategóriába kerül a szememben  azzal az orvossal, aki a gyógyszercégek számláján utazik konferenciára.
A számítógépes rendszerek esetében  azért könnyebb "bűnbe esni",mert az adatbázisukben eltárolhatóak a hatóanyagok és a táplálékkiegészítők adatai is, tehát nem a kis üvegfiolákkal dolgoznak,csak az információkkal. Ebből következően tehát az adatbázis nem csak bővíthető, de az érdekeknek megfelelően szűkíthető is.
Ha érdekel, megírom privátban, hogy melyik az a hálózat, amelyik ezzel a módszerrel dolgozik. 
Talán ezért van az, hogy rosszak a tapasztalataid a számítógépes renszerekkel kapcsolatban, mert egy 5 x 10 perces kezeléssel meg tudna szabadítani a nehézfémektől, de neki jobb valamit eladni 10.000,-ért 
Csordásné Eszter

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Biorezonancia fajták

Szia Berni!
Emlékszem egyszer beszélgettünk, hogy melyik fajta jobb, amikor a régi típusú gépen csinálják a felmérést/kezelést, vagy az új, számítógépes módszerrel? Vagy teljesen mindegy mert inkább a kezelő szakértelme számít?

Értékelés: Nincs

Én nem a számítógépes

Én nem a számítógépes módszert propagálom...

Értékelés: Nincs

Biorezonancia

Szia Berni!

Te Gödöllőn jársz biorezonanciára? Ha igen melyik helyre,mert én is gondolkozom hogy elmegyek egy állapotfelmérésre,de úgy tudom hogy kettő is van,egy a Plus mögött,a másik pedig a posta melletti kék házaknál.

Köszi: Csilla

Értékelés: Nincs

Gödöllői biorezonancia a Plus mögött!

Én tapasztalatból csak a Plus mögöttit tudom ajánlani teljes szívből.

Értékelés: Nincs

Biorezonancia tapasztalat

Én a szüleimet vittem el egy biorezonanciás állapotfelmérésre ahova persze teli kétségekkel érkeztek...amik ellillantak ahogy felsorolták nekik az összes olyan betegséget, illetve nem megfelelő működést, amiről ők is tudtak. Sőt, kiderült, hogy Apukám jogosan hangoztatta régóta, hogy ő bizony nem olyan kövér, mint amennyire látszik, hiszen kiderült, hogy krónikus puffadása van méghozzá vastagbélgyulladástól. Ezt még azzal tudom fokozni, hogy pár hónapja műtötték vastagbélpolippal és ott ezt nem vették észre!!?? Megtalálták a kórokozót is, a Coli-baktériumot. Szerintem ennél nagyobb bizonyíték nincs arra, hogy igenis működik a biorezonancia! Persze a konkrét példákat még lehetne sorolni, de úgy gondoltam, leírom, hogy vált a szkeptikus Apukámból lelkes biorezonancia kezelésre járó amellett, hogy megnyugodott, hogy nem feltétlenül kell valamiben megbetegednie, és amikor műár jelentkeznek a tünetek (azaz már késő is), akkor orvoshoz fordulni, hisz végre van egy olyan lehetősége, hogy még csírájában el tudja csípni a dolgokat.
Az biztos, hogy nem mindegy, hogy kinek a kezében van a gép, tehát az nagyon fontos, hogy egy olyan szakemberhez menjünk, akiről van ajánlásunk.
Kati

Értékelés: Nincs

biorezo kérdések

sziasztok,

főleg Bernitől kérdezném, de bárki más válaszának is örülnék:

- olvastam, h biorezonanciás vizsgálat esetén gondot okozhatnak a nagyobb féminplantátumok. a fogakban lévő gyökércsapok ugye nem minősülnek nagyobb féminplantátumnak, vagyis nem okoznak gondot, ugye?

- biorezonanciás vizsgálat/kezelés esetén ugye nem merül fel olyasmi, h a  vizsgálat/kezelés esetleg felerősíti a meglévő tüneteket?

- ha meg vagyok fázva, és úgy megyek el vizsgálatra, az nem okoz gondot, ugye? 

köszi!

Értékelés: Nincs

Biorezonancia

Szia! Már sokszor írtunk a biorezonanciáról, ami fontos: mindenképpen olyan szakemberhez menj, aki túl lát a gép által kiértékelt eredményeken! Tehát tudja az összefüggést a kijelzett állapot, értékek és a Te szervezeted működése között. Ez minden gépi vizsgálatra igaz, amik a pillanatnyi állapotot mutatják.

A kérdéseidet a választott szakembertől kérdezd, hisz ő az illetékes :)

Értékelés: Nincs
Vargha Tamás's picture

Biorezonancia!

Szia Bó!

Amint tudod küld el légyszíves ezeket a tudományos érveket ill. megállapításokat! A tudománnyal az a  baj, hogy mindent mérni akar, és ha már nem mérhető akkor az nincsen is, ill. ha nem felel meg bizonyos céloknak, akkor az ellen fel kell lépni , de ezt ,csak így zárojelben! 

Én még nem voltam Biorezonanián ,így nem tudok róla érdemben nyilatkozni nekem is alaposan utánna kell nézem, így nem védeni akarom! ..ami biztos ,hogy szakember és szakember között is van külömség, és ha jól tudom gép és gép között is, nem szabad általánosítani! ... a B-17vitamin és ki van kiáltva egy embertelen dolognak közben meg....!

Szóval pro/kontra meg kell nézni az érveket, tényeket! Küld el az anyagot várjuk!

Tomi

Értékelés: Nincs

Tamás, milyen céloknak nem

Tamás, milyen céloknak nem felel meg? az a baj, hogy ez a rengeteg összeesküvéselmélet lehetetlenné tesz bármiféle érvelést. tudományosat, morálisat...
nagyon jól hangzanak, "az utca embere" is hamar megtanulja, de ha megkérsz valakit hogy részletesen vezessen le egy ilyet a betanult 4 (nagyon jól hangzó) mondat után zavarba jön.
van amiben részben én is hiszek, de kapásból mindent 'leösszeesküvésezni' elég könnyű...
az előadó nem fizikus, rosszul írtam, de természettudós és, nem titok, szkeptikus (Szkeptikus Társaság tagja).

A gyógyítás része sztem simán placebo, a diagnosztizálási sikereket (amiről egyébként még csak említést sem tett ez az előadás, és ezt sérelmezem is) egyszerűen nem tudom hová tenni (próbálok utánanézni, de miért nincsenek erről rendes kutatási eredmények?). Ha viszont valaki arról akar meggyőzni hogy ez HELYETTESÍTI a hagyományos diagnosztizálást, amíg a fenti eset megtörténhetett az ismerősömmel, arra, azért hadd legyek joggal érzékeny. 

az oldal pedig:
http://szkeptikus.bme.hu/
2009 archívuma fent, MI REZEG OTT? című előadás (remélem nektek gyorsabban betölti mint nekem)

ja, és a fizikai háttérrel pedig az a baj, hogy
- a nem fizikusnak semmit nem mond, de ugye legalább úgy érzi, hogy tudományos, tehát hiteles
- a fizikus szt viszont baromság (nem létező fogalmak, jelenségek...)
úgyhogy ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni.


Értékelés: Nincs
Vargha Tamás's picture

Bó teljesen...értelek!

Szia Bó!

Elnézésedet kérem, hogy ily későn válaszlok! Letöltöttem a videot és megnéztem! ..és ha minden jól megy akkor majd felrakjuk mi is az oldalara, és remélhetőleg, egy jó nagy ""vitát"" ill. beszélgetést fog kiváltani(ez folyamatban van)!

A Szkeptikus Társaságot nagyon jónak tartom, és kell is ,mi is ezt csináljuk... ,hogy attól, hogy valami agyon van reklámozva és mindenki boldog a reklámban attól, még maga a termék lehet egy nagy rakás .....(sííííp)! Szóval a lényeg igen is kérdezzünk és kérdőjelezzük, meg, hogy müködik-e vagy sem!

A céloknak amiknek nem felel meg alatt ezt értettem(részben): http://eletmodszer.com/hirszem/el_a_kezekkel_a_vitaminomrol a video mindent elmond, szerintem! Persze az megint nézőpont kérdése, hogy ki hisz ebben és ki nem...,de szerintem egy idő után már nem a hitről van szó!

 
...személy szerint és sem tudom, hova tenni a Biorezonanciát, én az eddigi tapasztalatokból táplálkozom amit ebben a közösségben olvastam, halottam , és azok alapján, valami jó van azért a háttérben, de én is szeretném, ha normálisan meg lenne magyarázva! Ami biztós , hogy nem mindegy , hogy ki van a gép mögött!

Remélem rövid időn belül , kiderül, majd ,hogy mi az igaszság! Részemről én azt mondom, hogy az Orvosi vizsgálatokat össze kell párosítani a Biorezonanciával, és a kettő eredménye alapján kell továbblépni ill. konzultálni a megfelelő szakemberrel!

Tomi
Értékelés: Nincs

kérdés Bó-hoz


Szia
az általad belinkelt honlapon az említett előadásnak CSAK AZ AJÁNLÓJA TALÁLHATÓ.
Vitatkozni csak érvekkel tudunk, szalagcímekkel nem. Tényleg érdekelne a szkeptikusok érvelése, kérlek írd meg a pontos linket.( a google sem találja )
A másik kérdésem az lenne, - bár parttalannak érzem a vitát- hogy milyen fogalmakat nem tud értékelni a fizikus? A Hz, a rezgés és a Schumann- rezonancia?
Szerintem ez a parasztvakítás.
Eszter

Értékelés: Nincs

Kedves Eszter, Nem nagyon

Kedves Eszter,
Nem nagyon tudom, hogy miről beszélsz. 2009 archívuma MI REZEG OTT?-Kritikus összefoglaló a biorezonancia jelenségéről. Ez az előadás címe. Úgy működik, hogy RÁ KELL KATTINTANI, és akkor bejön a videó.
A vita valóban parttalan.
(Legalábbis amíg a biorezonanciát mérők annyira felkészültek, hogy olyasmiket állítanak, hogy a Herz az egy mértékegység és hasonlók.)  

Értékelés: Nincs

utoljára, Bónak


Kedves Bó,
el kell keserítselek.A hertz, az egy mértékegység.Mégpedig a frekcencia SI mértékegysége.Egy periodikus jelenség frekvenciája 1 Hz, ha egy teljes periodusa 1s. időtartamú, tehát: 1Hz=1/s,így a frekvencia a periódusidővel fordírottan arányos.


Az alázatmérő-készüléket pedig a fizikaszertár alsó polcán a hülyeség-szeizmográf mellet találhatod.

Eszter

Értékelés: Nincs

Mindenki abban hisz, amiben akar

A családom, barátaim és természetesen én évek óta járunk biorezóra és még soha nem csalatkoztam. Azt is tudni kell hozzá, hogy meglehetősen kritikus és szkeptikus alkatok vagyunk, tehát én simán megcsináltam, hogy ha tudtam saját problémámról, vagy annak a problémáiról, akit el is kísértem a felmérésre, akkor azt direkt nem mondtuk, csak odaültünk, hogy akkor hajrá, mondd meg kedves Péter, mi a gond
Igen, kicsit gonosz voltam, de biztos akartam lenni a dolgomban, hisz előtte soha nem hallottam ilyen gyógyítási módszerről.
Csalódni soha nem csalódtam, sőt, egy csomó dolgot is tanultam Pétertől, u. úgy, mint Valitól .

Ennyit az én véleményemről

Berni

Értékelés: Nincs

biorezo mégegyszer

Kedves Bó,

Előrebocsátom: nem vagyok fizikus.
Abban teljesen igazad van, hogy elsődleges diagnosztikai módszerként nem használható (és az oldalon is azt mondogatjuk, hogy nem helyettesiti az orvost!).
De az egyre inkább bebizonyosodik, hogy olyan betegségek, hajlamok jelzésére képes, ami hagyományos orvoslátogatás során nagyon ritkán derül ki elsőre.
Ha jól tudom a németeknél már a hagyományos orvosi diagnosztikai rendszer része.

És mint mindenhol: itt is vannak jó, és kevésbé jó műszerek, hozzáértők és termékforgalmazók, akik árukapcsolásnak használják. Egyre több olyan rendszer és elmélet terjed, ami a fizikában nem értelmezhető, de ettől még működhet, létezhet.
És természetesen vannak a szkeptikusok és ez igy van jól.
Mindenki arra a módszerre esküszik, ami neki személy szerint használt.

üdv.




Értékelés: Nincs
Fürtös's picture

Biorezó tapasztalat

 Már 10éve van segítségemre a biorezonancia.A legelső tapasztalatom,amit nemrég leírtam Moonlight-nak éppen,a fogamzásgátló által okozott bőrelváltozás felismerésében segített.Az orvosoknak egy értelmes szavuk nem volt,szégyelhetik is magukat,hogy ahelyett,hogy azt mondták volna,-sajnos nem tudok 100%-os diagnózist fellálítani kisasszony-,mindenféle bogyót felírtak,és ezt nap mint nap megteszik s nyugodtak az álmaik!Ez engem rendkívül elszomorít!A biorezonancián nem kaptam ígéreteket,csak a tényeket,és segítséget,hogy mit tegyek és mit ne hogy meggyógyuljak.Sok mindent köszönhetek ennek a Szeged környéki doktornőnek,aki mellesleg azért lépett ki egy nagyobb orvoscsoportból-,akik szintén biorezonanciával próbáltak gyógyítani-,mert elhagyta őket az emberségük és a hitük!És már futószalagon kezeltek mindenkit,nemszámítva,hogy a rákos kisgyerek végighányja a kezelést.Az anyagi javak megszerzése többet számított! Minden ember maximális odafigyelést érdemelne,és már Platón is megállapította: "A betegségek kezelésében a legnagyobb tévedés,hogy külön orvosok foglalkoznak a test,valamint a lélek bajaival,holott e kettő nem válszható el egymástól."Én kaptam lelki támaszt a biorezós doktornőmtől.Ebből igazán csak arra szerettem volna utalni,hogy az a "gyógyító",-legyen bármelyik ága a gyógyításnak-,aki nem tesz fel kérdéseket a léleknek,mielőtt diagnosztizálna,vagy megkezdené a kezelést,kétlem,hogy tartós sikerre vinné a pácienst.Természetesen az orvostudományt nem is vonnám ezen kijelentésem alá,mert tőlük aztán-tisztelet a kivételnek-ilyen emberséget nem is remélhet az ember.Volt szerencsém másik városban másik biorezós tapasztalatot szerezni,ott viszont nagy elkeseredettségemre,mert csörgött a mobilja,jól elis csacsogott,közbe jött egy másik beteg,akit odaültetett mellém,majd kiugrott kávézni én meg csak pislogtam,hogy most ez komoly,és ha nem látnám nem hinném el.Szóval volt pozitív és negatív élményben is részem.A pozítívat  tartom szem előtt.
Nagyon fontos a tájékozódás és információgyűjtés mielőtt rábízzuk magunkat bárkire is és a hit,mert a hitünk a megfelelő emberekhez vezet,akik segítenek nekünk a gyógyulásban és a fejlődésben.


Utó megjegyzés:én az antalvali.com-ra egy éve találtam rá.Olyan torokgyulladást produkáltam,hogy két hétig nem volt hangom és fulldokolva köhögtem éjjel-nappal.Kommunikációra alkalmatlan voltam.Maradt néma társam az internet,és céltalan szörfözés közben kattintottam ide.A magamban való hitet még gyakorolnom kell,viszont ha az antalvali.com-ra gondolok,azonnal hiszem,hogy innen mindig kaphatok segítséget.Információgyűjtés és Hit.

Értékelés: Nincs
Fürtös's picture

Biorezó tapasztalat

 Már 10éve van segítségemre a biorezonancia.A legelső tapasztalatom,amit nemrég leírtam Moonlight-nak éppen,a fogamzásgátló által okozott bőrelváltozás felismerésében segített.Az orvosoknak egy értelmes szavuk nem volt,szégyelhetik is magukat,hogy ahelyett,hogy azt mondták volna,-sajnos nem tudok 100%-os diagnózist fellálítani kisasszony-,mindenféle bogyót felírtak,és ezt nap mint nap megteszik s nyugodtak az álmaik!Ez engem rendkívül elszomorít!A biorezonancián nem kaptam ígéreteket,csak a tényeket,és segítséget,hogy mit tegyek és mit ne hogy meggyógyuljak.Sok mindent köszönhetek egy doktornőnek,aki mellesleg azért lépett ki egy nagyobb orvoscsoportból-,akik szintén biorezonanciával próbáltak gyógyítani-,mert elhagyta őket az emberségük és a hitük!És már futószalagon kezeltek mindenkit,nemszámítva,hogy a rákos kisgyerek végighányja a kezelést.Az anyagi javak megszerzése többet számított! Minden ember maximális odafigyelést érdemelne,és már Platón is megállapította: "A betegségek kezelésében a legnagyobb tévedés,hogy külön orvosok foglalkoznak a test,valamint a lélek bajaival,holott e kettő nem válszható el egymástól."Én kaptam lelki támaszt a biorezós doktornőmtől.Ebből igazán csak arra szerettem volna utalni,hogy az a "gyógyító",-legyen bármelyik ága a gyógyításnak-,aki nem tesz fel kérdéseket a léleknek,mielőtt diagnosztizálna,vagy megkezdené a kezelést,kétlem,hogy tartós sikerre vinné a pácienst.Természetesen az orvostudományt nem is vonnám ezen kijelentésem alá,mert tőlük aztán-tisztelet a kivételnek-ilyen emberséget nem is remélhetünk.Volt szerencsém másik városban másik biorezós tapasztalatot szerezni,ott viszont nagy elkeseredettségemre,mert csörgött a mobilja,jól elis csacsogott,közbe jött egy másik beteg,akit odaültetett mellém,majd kiugrott kávézni én meg csak pislogtam,hogy most ez komoly,és ha nem látnám nem hinném el.Szóval volt pozitív és negatív élményben is részem.A pozítívat  tartom szem előtt.A negatívat remek viszonítási alapnak tekintem.
Nagyon fontos a tájékozódás és információgyűjtés mielőtt rábízzuk magunkat bárkire is és a hit,mert a hitünk a megfelelő emberekhez vezet,akik segítenek nekünk a gyógyulásban és a fejlődésben.


Utó megjegyzés:én az antalvali.com-ra egy éve találtam rá.Olyan torokgyulladást produkáltam,hogy két hétig nem volt hangom és fulldokolva köhögtem éjjel-nappal.Kommunikációra alkalmatlan voltam.Maradt néma társam az internet,és céltalan szörfözés közben kattintottam ide.A magamban való hitet még gyakorolnom kell,viszont ha az antalvali.com-ra gondolok,azonnal hiszem,hogy innen mindig kaphatok segítséget.Információgyűjtés és Hit.


Lehet zavaros voltam,elnézéseteket kérem akkor.Csak úgy kijött belőlem.Fürtös

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel