Csíráztatás lépésről lépésre - tanácsok otthonra

A csírák éltető erejét az emberiség ősidők óta ismeri. Áldásos hatásuk a szervezetre köztudott volt, emiatt régen naponta fogyasztották. Fedezzük fel és ismerjük meg újra a természet e csodálatos ajándékát, hiszen a csírák olyan őserőt hordoznak, amely a növényvilágban egyedülálló!

A csírák a kifejlett növény esszenciáját tartalmazzák, rendkívül gazdagok ásványokban, vitaminokban, enzimekben, ezért egészségvédő hatásuk kiemelkedő. A csírázó magvak enzimtermelése eléri azt a legmagasabb szintet, amit a növény a fejlődése során már nem lép túl.

E korszerű és természetes vitaminbombákat ízletességük és változatosságuk miatt nagyon könnyen beilleszthetjük táplálkozásunkba. Használhatjuk salátákhoz, szendvicsekhez, főzéshez, vagy nyers ivólevet készíthetünk belőle.

biorganik-csiraztato-modszer

A csíráztatás gyakorlati lépései:

A csírák a csíráztató edényben kifejlődnek, ha naponta gondozzuk és öntözzük őket.

Mérje ki a megfelelő csíramag mennyiséget, és rakja bele az edénybe.

Töltse fel az edényt vízzel, majd takarja be egy ruhával, ha nappal áztatja be a magokat. (Képzelje el, hogy a csíramagok is először a földben kezdenek el kifejlődni, így csak később látnak napfényt). Kisebb magok esetén tartsa lefedve az edényt 4-6 órán keresztül, míg nagyobb magvaknál akár 12 órán át. Ehhez a folyamathoz tökéletes lehet, ha este áztatja be a magokat, így éjszaka meglesz a sötét hatás.

A megadott áztatási idő leteltével öblítse le a magvakat és öntse le a vizet. Ezután forgassa úgy a palckot, hogy a magvak megfelelően rátapadjanak a palack belső oldalára, így szabadon kapnak levegőt és fényt. Helyezze el a palackot 45 fokos szögben, ezáltal biztosítva van a magvak megfelelő szellőzése.

Legjobb csírákat akkor kapja, ha naponta kétszer – reggel és este – leöblíti a magokat vízzel, majd ugyanúgy visszahelyezi az edényt 45 fokban. Öblítéskor eltávozik a magok által létrehozott melléktermék, salakanyag, így a víz kissé zavaros lehet. A 3.-4. naptól, ha feltölti teljesen vízzel a csiráztató edényt és lecsavarja a tetőt akkor a felesleges mag, ami nem csírázott ki ,az el tud távozni, így tisztább csirákat kapunk.

Pár nap múlva – csíramagtól függően – lehet szüretelni. (lásd a csíráztatási táblázatot)

A csírákat frissen fogyaszthatja, és pár napig megőrzik frissességüket hűtőben tárolva.

Ne felejtse el! A csíramagokat az Ön szeretete és figyelme is segíti kikelni. Naponta többször nézze meg őket, gondoljon rájuk szeretettel!

Az egészséges táplálkozás alapja a zöld étrend, az állandó csírakúra. Nem véletlen, hiszen a csírák a növény felneveléséhez szükséges hatalmas mennyiségű enzimet tartalmaznak.

A biocsírák élő élelmiszerek, fogyasztásuk - akár kúra jelleggel - rendkívül fontos, hiszen egészségünk múlik azon, hogy van-e elegendő enzim a szervezetünkben.

Miután a legtöbb helyen gyakorlatilag lehetetlen biotermeléssel nőtt friss élelmiszerhez jutni, ez az egyszerű út az egészséges táplálkozáshoz igazán megérdemli, hogy megismerkedjünk vele. Az enzimek komplex katalizátorok, amik ellenőrzik a szervezet összes kémiai reakcióját. Születésnél egy adott mennyiséggel rendelkezünk, aminek életünk végéig ki kellene tartani. A helytelen életmód, a rossz táplálkozás, a betegségek óriási mennyiséget fogyasztanak, így idővel az egyensúly megbomlik, a szervezet egyre jobban ki van téve a súlyos betegségeknek.

A csírák kiváló forrásai az A-, B-komplex, C-, D-, E-, G-, K- még U-vitaminnak és ásványi anyagoknak: pl.: kalcium, magnézium, foszfor, klór, kálium, nátrium és szilícium, ezek mind természetes formában vannak jelen, amit a szervezet legkönnyebben használ fel. A pici magból óriási energiával tör elő az új élet és tartalmazza az összes szükséges alkotóelemet, amire a szervezetnek szüksége van az egészséghez.

Háromezer enzimet fedeztek fel az emberi testben. Egy perc alatt egyetlen enzim 36 millió biokémiai reakcióban vesz részt. Minden egyes sejt termel enzimet, de... tudnod kell, hogy tested enzimellátása nem végtelen.

Amikor melegítjük az ételt, minden enzimet elpusztítunk, és így a szervezetnek egyedül kell megoldani az emésztést. Így idővel a szervezet tartalékai annyira elapadnak, hogy korai öregedés lép fel.

A megelőzés a legjobb gyógyítás, amit a szervezetünk felerősítésével, karbantartásával, a hiányzó elemek rendszeres bevitelével és pótlásával érhetünk el. A betegségek megelőzésében jelentős szerepet játszanak a bioaktív természetes antioxidánsok, amelyek közül a C- és E-vitaminok és a karotinoidok nagy figyelmet kapnak.

A magok enzimjei csírázáskor megszaporodnak, keményítőjük cukorrá alakul át, fehérjéjük aminosavakká, zsírjuk zsírsavakká bomlik. C-vitamin tartalmuk akár 27-szeresére, karotin tartalmuk 2 órai csírázás után mintegy 200%-kal, B-vitamin tartalmuk 50%-kal, E-vitamin tartalmuk 120%-kal nőhet.

A csíráztatott gabonákban, magokban található dimetoxi, benzokinon és hidrokinon az aszkorbinsavval nagyon nagy hatással tudnak lenni a gyenge szervezetre, segítik a megerősödését. A biocsírák salaktalanítják a szervezetet, különösen lábadozás idején segítenek regeneráló hatásukkal.

A biocsírák 25%-kal több kalóriát tartalmaznak mint a hús, de nem hizlalnak (azonnali energiát adnak, hiszen "élő ételek"), mert nincs bennük zsír, koleszterin, hormon és antibiotikum, és 100%-ban emészthetőek. Tökéletes kombinációban tartalmazzák az egészséges élethez szükséges elemeket. 


További Hírszem: 

Forrás: 
http://terepsport.hu/jo-tudni/csiraztatas-lepesrol-lepesre-tanacsok-otthonra
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Hozzászólások

Csíráztatás sátorban? Próbálta már valaki?

Sziasztok!

Tanácsot szeretnék kérni. Megyünk fesztiválra, ahol én mindig végig táncolom az egész estét, amihez kell az energia.  Ezt CH-dús étkezéssel nehezen szoktam tudni megoldani, úgy gyorsan elfáradok. Ezért én ilyenkor (vagy bármi más sport előtt) csak sok-sok zöldséget és fehérjedús ételeket eszem. Viszont a fesztiválokon (meg úgy általában máshol) nem árulnak túl egészséges ételeket. Bár egy tortilla még beleférne ilyenkor, ha nem lennék gluténérzékeny, így viszont nem valószínű, hogy tudok ott kész kajákat venni, de ha tudnék is, valószínű nagyon drága lenne. Főzni nem hiszem, hogy lesz lehetőségem, viszont csírákkal szívesen megoldanám, az fehérjedús is és zöldség is, a kajáim egy jó részét biztos kiválthatnám vele. De vajon túlélnék a csírák azt a hihetetlen meleget, ami a zárt, napsütötte sátorban kialakul? Nem kezdenének penészedni?

Töredelmesen bevallom, én még mindig csak halogattam a csíráztatás kipróbálását itthon, mert a konyhánk nagyon pici, és annyira ki van használva minden pakolófelület, hogy nem nagyon van szabad felület sötét helyen, ahova tehetném őket, illetve talán egy üvegnyi még lenne, de állandóan attól tartottam, hogy megpenészedne, mivel a zsúfoltság miatt nem lenne elég szellőzési lehetősége. A másik gond, hogy szobába sem mertem eddig bevinni, mert hátha ott meg a cigiszagtól penészedne meg, mert alánk beköltöztek láncdohányosok, így még csukott ablakon át is érezni a cigiszagot, a dohányszag meg hosszútávon dohszaggá, penészszaggá alakul. Bár a cigiszag megoldódni látszik, mert pár hete levendula illót párologtatok, és az nagyon hatásosan fertőtleníti a levegőt, ahogy észrevettem. 

Szóval elég a kifogásaimból, ma végre kipróbálom, de attól még érdekelne, hogy vajon sátorozni elvihetem-e a csírákat, túlélnék-e -- ha esetleg valakinek van már ilyen tapasztalata.

Előre is köszönöm! 

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Csírák és fesztivál

Szia Doci, a kész csírákat hűtőben kell tárolni, így az a lehetőséged van, hogy a fesztiválon megkéred az egyik kajáldában dolgozókat, hogy szeretnéd betenni a hűtőbe. Most már elég gyakori, és az emeberek számára ismert tény, hogy vannak ételallergiák, amik speciális diétát igényelnek, erre hivatkozva biztosan szívesen segítenek neked. Ha más nem, megbeszélhettek valamit, amivel honorálod a segítségüket...

A fehérje pótlásra van több alternatíva, itt találod a növényi aminosav forrásokat, a legújabb kedvenc a barna rizs fehérje por. A fesztivállal kapscolatban érdemes még elolvasnod ezt az írást! Jó bulizást, érezd jól magad!:)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Most már emlékszem

Szia Epermami!

Ó, tényleg! Most már emlékszem, hogy hűtőben kell tárolni, csak kb. 1 éve olvastam sokat a csíráztatásról, mert akkor el akartam kezdeni, azóta meg nem olvastam újra, és úgy látszik, eléggé elfelejtettem.   Szóval bocsánatot kérek a kérdésért, lehetett volna annyi eszem, hogy ne kérdezzek ilyen butaságot. Hálásan köszönöm, hogy ennek ellenére válaszoltál, és ilyen jó ötleteket adtál!  Köszi a jókívánságot is, én is jó nyarat kívánok neked, nektek!

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Nincsenek buta kérdések

Szia Doci!

Nincsenek buta kérdések nálunk és örülök, hogy kérdezel.  Jobb  tisztázni a dolgokat, szerintem.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Csírák tárolása a fesztiválozás alatt.

Szia Edit!

Köszönöm, nagyon aranyosak vagytok! 

Csak azért haragudtam magamra, mert én pl. nem szeretem, ha mondjuk hozzászólásokat olvasok azért, hogy tanuljak, de valaki olyat kérdez, amire a válasz már le van írva több helyen. Erre tessék, én is ezt csináltam.  Nektek sem akartam plusz munkát adni egy felesleges kérdéssel, úgyhogy ezt sajnálom. 

Őszintén szólva nagyon hirtelen jött az ötlet, sajnos nem gondoltam át, mert először arra gondoltam, hogy félkész csírákat vinnék, hogy ott "érjenek" meg, de akkor addig mit ennék? Esetleg minden napra lenne külön befőttes üvegben, és úgy lennének időzítve, hogy az egyik a fesztivál első napján legyen pont ehető nagyságú, a másik 1 nappal fiatalabb legyen, hogy a 2. napra legyen jó, és így tovább, de nem valószínű, hogy ez így megoldható lenne, mert attól még megromolhatnak olyan nagy melegben. Szóval azt hiszem, marad a hűtőbe bekéredzkedés.

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

A csírák 1 hétig is elvannak a hűtőben

Érdemes kész csírát vinni és azt betenni a hűtőbe. Inkább bulizz és szórakozz, hiszen erre valók a fesztiválok. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm a segítséget!

Akkor így teszek! :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Adri13's picture

Cicának?

Sziasztok,

Ha a cicának adok a már inkább zöld szállá nőtt csírából, akkor melyik a legjobb és melyiket nem eheti? pl. Lucernát lehet? (a multkor vettem bolti cicafüvet és hát nem tartott sokáig....de nem azért mert megette a macsek...)

 köszi,  Adri

 

Értékelés: Nincs

Cicának csíra?

Szerintem a cica tudja, hogy kell-e neki az a csíra vagy sem.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

csíra szőrösödés

sziasztok!

Tanácstalan vagyok, mert hiába próbálkozom a retekcsírával, a második napon mindig elkezd szőrösödni. Ugyanígy járok a búzacsírával is. Nem tudom eldönteni ez penész-e vagy sem. Próbáltam utánajárni a neten, van, ahol azt írják a szőrösödés a penész jele, van ahol azt írják ez teljesen normális jelenség, ez a gyökérszőr (ha fehér és csak a gyökéren van és nem büdös-az enyém ilyen). Egyébként mindent úgy csinálopk, ahogy javasolják és a lucernacsírával soha nem volt még ilyen problémám. Ha képeket nézek a neten a retekcsíráról, azon nincsenek szőrök és vettem is már, azon sem voltak. Nálatok milyen szokott lenni?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Gabriella Horváth's picture

Retek és búza csíra gyökérszálai a nedvességet keresik

Szia Norin!

Az emeletes kis tálcákon csíráztatsz? Gondolom igen. Mindig tegyél egy másik lukacsos tálcát a tetejére.

Még jobb ha egy ilyen csíráztató edénybe nevelgeted őket, vagy befőttes üvegben. Akkor ugyanis meg van a páratartalom, és nem kell a gyökérzetnek még apróbb szálakat növeszteni. Ugyanis szegény magocska keresi a nedvességet. Ha penész, vagy rothadás lenne azt azonnal éreznéd. Egyébként hűtőben való tárolás esetén szokott lenni, de ez természetes.

Naposat,

Gabi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Befőttesüvegben csíráztatok

Kedves Gabi!

Köszönöm a választ! Befőttesüvegben csíráztatok, az üveget egy tálba teszem, hogy dőlve lefelé álljon és az első napokban le is takarom, plusz napi kétszer átöblítem. de lehet, hogy ennek ellenére mégsincs meg a páratartalom. Mindenesetre örülök, hogy ez azt jelenti ehető :). Az eddigi adagokat ugyanis mind kidobtam.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Gabriella Horváth's picture

Csíráztatás

Szia Norin!

Szúnyoghálót lehet tenni a befőttesüveg szájára, könnyebb mosni, és lecsöpögtetni.

Naposat,

Gabi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Csíráztatás és a gyerekek

Sziasztok! Segítsetek nekem légyszi, mit csíráztassunk 2,5 évesemmel, ami finom is, könnyű csíráztatni, és gyerekeknek is kifejezetten jó. Első körben pl. búzára gondoltam. Egyébként milyen mennyiséget lehet enni csírákból egy ilyen kicsinek? És egy felnőttnek? Tudom hogy élelmiszer, nincs ajánlott adagja, de azért elég koncentráltak ezek a kis növénykék szóval biztos nem kéne marékszámra enni. Köszönöm előre is segítségeteket, amíg nincs időm jobban belemélyedni a csíráztatás rejtelmeibe, de ami késik nem múlik... :)

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Csíráztatni gyerkőccel

Szia! 

Szerintem legkönnyebben a lucenrna csírázik, legalábbis én ezt tapasztaltam, de pl. a hajdninával é a napraforgóval sem volt gondom. Próbálgassatok többfélét, és fogyasszatok minél többfélét. 

Nekem a búza nehezen csírázott, és ugyanígy jártam a nagyon apró magvakkal is (pl. zsázsa), de lehet, hogy csak én voltam béna. 

Egy nagy tállal azért ne egyen meg egyszerre a gyerkőc, de ha vajaskenyérre szórjátok, vagy salátába keveritek, akkor nem is nagyon lehet túl sokat enni belőle. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Görögszéna, retek, lencse mix

A csomag dobozán 6-8 óra áztatást javasoltak, de más fórumokon több panasz volt erre a magkeverékre, hogy nem egyszerre, vagy egyáltalán nem indult be az összes mag.

Külön-külön utána néztem az áztatási és növekedési időknek, és úgy döntöttem, 12 órára áztatom be őket, és 4 napot kapnak növekedésre.

A magocskák egytől-egyig szépen meg is duzzadtak.

A következő reggel már elkezdték dugdosni a csírákat 

Egy újabb nappal később pedig már szép nagyra nőttek!

Azt hiszem, holnapra is meg van a reggelim 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

1. csírám: HAJDINA

Rövid összefoglalás:

Nagyon megtetszett az ötlet, azonnal ki is akartam próbálni, hajdina volt itthon, étkezési célra, ránézve úgy gondoltam, hogy nem pirított, szóval egy próbát megér 

2-án délután beáztattam a magokat 3 órára, majd -üvegem még nem lévén- egyszerűen egy tányérra öntöttem, és naponta többször vízzel lespricniztem őket.

4-én reggel 8 órakor így néztek ki:

Délután 3-kor már így:

aztán 5-én reggel -immár az új üvegemben- így (azóta naponta 2-szer átmosom):

6-án pedig a Kollath reggelimben fognak landolni! 

Igazán egyszerű volt! 

Köszönöm a sok-sok leírást és segítséget! 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

véletlenül, és nagyon rosszul csinálva, de reménykedve

Sziasztok!

Ma vettem észre, hogy a szombaton piacról vásárolt tarkabab (nem a barna alapon fehér foltos, hanem a fehér alapon barna foltos) bennefelejtődött a zacskóban, amiben adták. Kicsírázott némelyik, kb. 1 cm-es fehér "farkincákkal" (mivel a sötét kamrában voltak), de a baj az, hogy zárva voltak egy zacskóban, és a babszemek elkezdtek megsárgulni, sárgás-barnásak lenni. Gondolom, ez így már nem ehető. Vagy mégis? (Az illatuk édes, penész nem érződik, nem látszódik rajtuk.)

Mindenesetre, nem így szerettem volna elkezdeni a csíráztatást! :D :(

Köszönöm előre is a segítséget! :)

Doci

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

Zacsiban csíráztatott bab :)

Szia Doci, hát biztosat nem tudok mondani, én a babok közül csak mungóbabot csíráztattam eddig... De ha édeskés az íze-illata, nem penészes-féle, én lehet megkockáztatnám a fogyasztását...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszi szépen!

Kedves Mónika! Köszönöm a megerősítést! :)

Értékelés: Nincs

Most csírázattam először

Sziasztok!

Most csírázattam életemben először, befőttesüvegben. Gyönyörűen kifejlődtek a kis csírák, csak most, mire ehető méretűre nőttek, kis szöröcskék jelentek meg rajtuk. Gyanítom penész. Nem csepegett volna le eléggé a víz vagy valami más lehet az oka? Dobhatom őket ki? Esetleg van valami tippetek, hogy mivel tudnám ezt megelőzni?

Értékelés: Nincs

Ha nincs rossz szaga, akkor nem penész

Szia! Ha nincs rossz szaga, akkor biztos , hogy nem penész. Ha fehér pihés akkor sincs semmi baja, nekem is olyan szokott lenni, nyugodtan megeheted!!!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Mind elfogyott azóta, tényleg

Mind elfogyott azóta, tényleg kutya baja sem volt :)

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Csíráztatás

Szia Anita, kérlek, olvasd el Katka hozzászólását, és érdemes beütnöd az oldal belső keresőjébe a csíráztatás kulcsszót, rengeteg hasznos infót találhatsz így!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ó, most látom, hogy multkor

Ó, most látom, hogy multkor nem ment el a válasz. Még egyszer köszi, tényleg jó volt, mind elfogyott :)

Értékelés: Nincs

Enzimek

Szervusztok!

Valamit nem értettem szerintem jól. Ha én nyers ételt eszem, akkor nem tudom pótolni az elhasználódott enzimjeimet? Ugyanis szerintem az enzimjeim nagy részét tönkre tette a sok antibiotikum és tartósítószer. Szedtem már Enzymix-et, de nyers étellel nem tudonám növelni a szervezetem enzimjeit?

A válszt előre is köszönöm: Zsuzsa

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Az "enzimbank" működése

Sajnos az elveszett enzimjeidet nem tudod pótolni, de nyersétel bevitellel megakadályozhatod, hogy feleslegesen pazarolj az enzimkészletből - lásd Anikó írását. Ugyanis a nyers ételek enzimjei dolgoznak a Te saját enzimjeid helyett, tehát nem azokat kell használnod.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)
Gabriella Horváth's picture

Enzim, mint bankjegy a számlámom

Kedves Zsuzsa!

Anikó nagyon jól összefoglalta az enzimek szerepét. Magam ezt úgy fogalmazom meg, hogy mikor megszületünk van egy enzimbankunk azon van egy bizonyos összeg, ha valaki nem eszik nyers, friss, élettel teli ételt, az csak költi a bankókat az enzimbankfiókjából, mikor már jól elfogyott, jönnek a bajok.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (5 votes)

Enzimdús étkezés

Kedves Gabriella!

Ha jól értettem, akkor ha valaki kisgyermek korától kezdve leginkább csak nyers, enzimdús ételekkel táplálkozik, fizikailag a teste tovább marad "gyermekkorú", mint egy átlagosan táplált gyermek? Persze, ha a nyers étkezés az öregedéssel összefügg egyáltalán. Vagy hogyan van ez? 

Üdv. Hajni

Értékelés: Nincs

Enzimtáplálkozás már gyerekkortól

Nem kell túlzásba esni, a középutat kell megtalálni. Én nem gondolnám, hogy csak nyersen kellene táplálkozni, hiszen ez egyéni alkattól is függ, hogy ki milyen részben tud nyerset enni. DE, valóban úgy van, hogy a nyers, enzimdús ételek nagyon sokat tesznek a felnőttkori betegségek ellen... és bizony jobb, minél korábban hozzászoktatni a gyerekeket a napi, rendszeres, nyers ételekhez. Ajánlom neked ezt és ezt az írást elolvasásra.

Értékelés: Nincs

Enzimekről bővebben

Az enzimeknek 3 osztálya létezik: anyagcsere enzimek a testünket működtetik; emésztőenzimek a táplálékunkat megemésztik és a nyers ételekben található táplálékenzimek, amelyek megkezdik az étel megemésztését. Az anyagcsere enzimek építik be a tápanyagokat a sejtekbe. Az emésztőenzimeket a hasnyálmirigy  termeli (proteáz-fehérje, amiláz-szénhidrát, lipáz-zsír). A táplálékban megtalálható enzimek segítik az emésztést, hogy ne kelljen mindent a test emésztőenzimjeinek végezni. Ha a szervezetnek kevesebb emésztőenzimet kell előállítania, több ereje marad a test egészét működtető anyagcsere enzimek megtermelésére. Ezért is tud betegségeket gyógyítani a nyers növényi étrend. 

Különleges például az ananászban található bromelain enzim, mely egy fehérjebontó enzim, még a rákterápiában is alkalmazzák, és segítséget nyújt a zsír elégetésében is.

Érdemes ezt a cikket elolvasnod, jól megvilágítja az enzimek szerepét. Tehát mindenképp hasznos minél több nyers ételt fogyasztani az enzimbőség miatt.
De a trópusi enzimkoktél is kiwit, papayát, banánt, ananászt és gyömbért tartalmaz, melyek kiválóan támogatják a szervezet enzimkészletét.
Anikó

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)

Enzimek

Kedves Vali, Gabi és Anikó!

Köszönöm a gyors és alapos választ. Érzem, tudom, hogy az enzimjeimet felhasználtam. Az orvosok nem találnak problémát, én viszont állandóan rosszul vagyok, fáj a fejem, magas a vérnyomásom, szédülök, zsibbad a nyelvem. 3 éve állandó fájdalomcsillapítón élek. Megcsináltam a méregtelenítést és utána még rosszabbul voltam. Orvoshoz nem megyek, mert mindenhol voltam és nincs válasz. Úgy gondolom, ha nyers kosztra térek, talán segíthetek, de lehet, hogy már kevesek az enzimjeim? Honnan tudhatom meg?

Köszönettel: Zsuzsa

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Gabriella Horváth's picture

Enzimek és a szervezetünk megújjulása

Kedves Zsuzsa!

Nem biztos, hogy a végletek a megoldás, természetesen ha úgy érzed, hogy most a nyers koszt segít, tapasztald meg. Ma van hamvazó szerda ez egy hagyományos időszaka a megtisztulásnak. Csinálj egy kúrát. Viszont légy körültekintő, a nyers ételek hűtik a szervezetet így fontos a melegítő hatású fűszerek és alapanyagok használata.

A méregtelenítést úgy képzeld el, mint egy nagy ház teljes nagy takarítását, melybe hosszú éveken keresztül mindenféle lim-lomot bevittél, olyan sokat, hogy már alig férsz el. Gondolod, hogy egy nap alatt ki tudod hordani, és még mindent csillogó fényesre tisztítani?

Ugye ilyenkor először csak nagyobb lesz a káosz. Pontosan ezt történt nálad is. A tested megörült, hú végre megkönnyebbülök a sok tehertől, elkezdett takarítani, ehhez sok sok vödör vízre is szüksége van, tehát sok folyadék, kell az oldószer.

Légy türelemmel és meg lesz az eredmény. Egy méregtelenítés, (7-9 napos vagy hosszabb kúra sem) még nem oldja meg az évek alatt felhalmozott dolgok lomtalanítását. Hatásos lehet a takarítás minden szinten, tehát ténylegesen a lakásodban, házadban felhalmozódott dolgok selejtezése is segít. Lelki szinten támasz lehet a Moksa elixír, képzeld az is úgy hat, hogy egy hónap alatt egy év lelki bajait tudja letisztítani, viszont ha most akad dolga akkor a mai nap gyűrődéseit simítja ki, ha elkezded fontos hosszútávon szedni, akkor hat igazán.

Én most Medvehagyma pástétom kúrába kezdtem, amit friss medvehagymával ehetek most. :) Olvasd el lehet neked is jó lehet.

Fájdalom csillapítására több lehetőség közül választhatsz, Zyflamend gyulladás csökkentő is, és az izületekre is jótékony hatással lehet, de választhatod a Kendermag olajat  is, vagy a Cayenne start.

Ha időd engedi olvasd el ezt az írásomat is, hamarosan jön a folytatás.

Jobbulást,

Gabi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (5 votes)

Gabinak és Mindenkinek az oldalon

Kedves Gabi!

Olvasom a részletes válaszod és azon gondolkodtam, hogy mennyi jóindulatú ember gyűlt erre az oldalra. Árad belőletek a segíteni akarás, a mérhetetlen nagy tudás átadása önzetlenül. Amióta megismertem Valit és olvasom az oldalt, nincs nap, hogy ne tanulnék valami újat. Ha nem tudok az oldalra jönni, hiányom van. Akkora hatalmas anyag van az antalvali.com-on, hogy egy könyvben is nehezen férne el.

Köszönöm a sok jó tanácsot, a jó ötleteket.

Gabi! A magyar tanárnőd büszke lehet Rád! Jó lenne, ha ő is erre az oldalra jönne és olvasná írásaidat. Én csak olvasom és töltekezem Tőletek.

Hálás szívvel gondolok Rátok. Bizony, ha olyan emberrel beszélek, akinek valamilyen problémája van, mindjárt ajánlom az oldalt. Ma is ez történt egy anyával.

Szeretettel: Zsuzsa

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (10 votes)
Gabriella Horváth's picture

Olvasnivaló a nyerskosztról

Kedves Zsuzsa!

Remélem jobban érezed hamarosan magad, és lassan egyensúlyba kerülsz.

Nyerskoszt:

Anikó megosztotta tapasztaltait és tanulmányait ebben az írásban, segít eligazodni a sok irányzat között.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

régi magok

Sziasztok! Szerintetek 3 éves üvegben tartott magokat fel szabad még használni?

Értékelés: Nincs

csíramagok

Szia! Vannak magok, amik évtizedekig a földben vagy máshol vannak és csíraképesek! Sőt több évezredes magokat is találtak, amik "éltek" még. Tegyél próbát!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm a választ

Köszönöm a választ, a kérdésem inkább arra irányult, hogy előfordulhat-e, hogy a csíra egészségre ártalmas lesz, ha sokáig tárolják a magot, valamiképp "megromolhat-e". 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

magok

Ja, értem! Ha nem penészes, akkor szerintem nyugodtan!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Már áztatom is! :-)

Már áztatom is! :-)

Értékelés: Nincs

lenmag csíra

Sziasztok! Előző kedves válaszotokon felbuzdulva megint kérdezni szeretnék. A csírákkal ismerkedve szeretném megkérdezni, h csíráztatott-e már valaki lenmagot? Sajna kb 3-4 nap után azt veszem észre, h berohadt, mert elég furcsa szaga van. Köszi előre is .

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Lenmagot még nem csíráztattam

De mivel a len (a zsázsa és a mustár is) nyákképző, ezért valóban nem egyszerű csíráztatni őket. Van valakinek tapasztalata?

Horváth Gabi! Megkérdeznéd esetleg Misidet?

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Köszi az aktívkodást előre

Köszi az aktívkodást előre is.

Sajnos, tegnap este úgy döntöttem kidobom a tenyészetet, mert elég kellemetlen szaga lett. Tényleg a zsázsára emlékeztet, de nem áll annyira össze. Kíváncsi vagyok mit javasol majd a szakértő.

Értékelés: Nincs

csírák hatása

Kedves Mindenki!

Én még csak pár napja kezdtem a csiráztatást és remélem nem nagy butaság amit kérdezek, de érdeklődöm, lehet-e csírákra allergiát kapni. Erről még semmit se olvastam ezidáig.

Előre is nagyon köszönöm a segitséget.

Értékelés: Nincs

Csírák allergizálnak-e?

A csíráztatás során megsokszorozódik a vitamin és enzimek mennyisége. A keményítő egyszerű cukorrá, a fehérje aminosavvá és petonná, a nyers zsír szabad zsírsavvá alakul. Tehát a csíráztatás során előemészti a mag tápanyagait, így könnyebb átalakítani és asszimilálni. Ezzel magyarázzák azt, hogy a közismert allergén gabonák és hüvelyesek sem váltanak ki allergiás reakciót, ha kicsíráznak.

Én nem tapasztaltam allergiás reakciót, és másoktól sem hallottam.

Értékelés: Nincs Átlag: 4.3 (3 votes)

Nagyon köszönöm

Nagyon szépen köszönöm az informatív választ. Nagyon megnyugodtam mert Anyukám pirosodott be nagyon tegnap és nem tudtuk mitől, akkor biztosan vmi mástól és nem a lucerna csírától.

Értékelés: Nincs

Tartalmaz a lucernacsíra még niacint is?

Látom, régi a komment, csak én most olvasok ezekről, mert nemsokára elkezdek csíráztatni (ősz elejétől tervezem kezdeni), és most előre tájékozódok a témában. Igaz, érdemben válaszolni nem igazán tudok, mert inkább kérdésre kérdésem van, remélem nem gond. Ez a válasz-kérdés pedig az, hogy nincs esetleg niacin a lucerna csírában? Mert a niacin okozhat rövid ideig tartó (illetve mennyiségtől függ) pirosodást, égető érzést (mint a napégés vagy sav/lúg marás), mert méregtelenít. Ez azért is érdekel, mert jó lenne, ha így, természetes formában lehetne fogyasztani a niacint nagyobb mennyiségben. Olvastam, hogy a napraforgómagban van niacin, de úgy tudom, azt inkább férfiaknak érdemesebb fogyasztani a hormonhatás miatt. A lucernáról pedig több helyen olvastam azt, hogy a legtöbb vitamin megtalálható benne, és rengeteg ásványi anyag is, ezért kérdeztem ezt a B3-vitamin dolgot, mert az viszonylag kevés dologban van tudtommal, és érdekel, hogy a lucernában van-e. Vagy növényekben eleve csak inozitol-hexaniacinát van? Próbáltam utánanézni, de neten keresővel nem találtam erről semmit, és az itthon lévő könyveimben sem. Ha tudtok erről valamit, és megosztjátok, nagyon köszönöm előre is! :)

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Niacin és a csírák

Kedves Doci!

A niacinnak, vagy más néven B3 vitaminnak  jelentős szerepe van a sejtek energia-háztartásában és a DNS-lánc kijavításában. A legújabb kutatások szerint a niacin egy természetes koleszterinszint-szabályozó anyag (is).

ÉLŐ táplálékból, mint pl. a csírák is, könnyen hozzájuthatsz, de szinte minden táplálékunkban megtalálható, bátran fogyaszthatod :) A téli, kora tavaszi időszak legfontosabb táplálékai a csírák, amikor friss zöldséghez nem lehet hozzájutni!

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Henn Mónika's picture

Niacint sokminden tartalmaz

Hát B6 vitaminból tartalmaz jelentősebb mennyiséget a lucerna, hogy niacinból mennyit, nem tudom pontosan, de szerintem nem jelentős mennyiséget (legalábbis több helyen is utánanéztem, és nem említik). Ettől függetlenül érdemes fogyasztani a csírák királynőjét, persze változatosan a többi csíraféleséggel egyetemben.

Niacin-hánytól nemigen kell tartanunk:

"B3-vitaminnhiány viszonylag ritkán alakul ki, mivel a niacin a triptofán nevű aminosavból származik, ami a fehérjék alkotórésze, a normál táplálkozás pedig viszonylag gazdag fehérjékben. Miben fordul elő? Majdnem minden élelmiszerben előfordul, persze nem azonos koncentrációban. Nagy mennyiségben található például halakban, sovány húsokban (pl. csirke, pulyka), olajos magvakban, sörélesztőben, száraz hüvelyesekben, kenyérben, pékárukban, sörben, burgonyában, tejben és tejtermékekben. Az állati élelmiszerekben nem kötött formában található, ezért majdnem 100%-osan hasznosul. Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt Táplálkozási tippek túlsúlyos gyerekeknek Tévhitek az egészséges táplálkozásról Tévhitek az egészséges táplálkozásról II. 10 egyszerű tanács a rák megelőzéséhez Fogyókúra, egészséges táplálkozás A növényi élelmiszerekben főként kötött formában fordul elő, és csak kb. 30%-a felvehető. Különösen magas a pörkölt kávé szabad nikotinsav tartalma".

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/11114/b3-vitamin-niacin

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm mindkettőtöknek

Köszönöm mindkettőtöknek a részletes infókat! Örülök neki, hogy ilyen sok forrásból hozzá lehet jutni ehhez a vitaminhoz! :)

Csak azért voltam ennyire megkeveredve, mert olvastam, hogy több formája van a niacinnak (niacin, niacinamid és inozitol-hexaniacinát), és hogy a sima niacinból (vagy nikotinsavból) van állítólag kevesebb, s mintha az hatásosabb lenne méregtelenítés terén. Emiatt érdekelt, hogy a "sima niacin" miben lehet benne.

Viszont azóta meg már azt is olvastam, hogy ez a "sima niacin" még árthat is, és a maradék 2 mellékhatás nélküli niacin formából az nozitol-hexaniacinát a leghatásosabb. Úgyhogy kicsit még mindig homály van bennem emiatt, és még nem tudtam utánanézni, de majd sort fogok rá keríteni. :)

Értékelés: Nincs

Recept

Még soha nem ettem csírá-s ételeket, szeretnék valami jó receptet, mert el sem tudom képzelnil, hogy kell felhasználni. Köszönöm Jetasa

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Csíra fogyasztás

Én is nagyon szeretem a csírákat, és a gyerekeim is szívesen eszik. Mi is nyersen esszük, hiszen így tartja meg legjobban az élettani hatásait. Pl.a mungóbab csíra olyan ízű, mintha friss zöldborsót ennél.

Salátához keverheted:

  • saláta levélből, paradicsomból, paprikából, uborkából, hagymából áll, keverjünk hozzá egy kis lucerna csírát.
  • Paradicsomot, és avokádót felkozkázzuk, teszünk hozzá mungó bab csírát, és leöntjük len, vagy extra szűz olívaolajjal. Díszítsük snidling hagymával.
  • egyszerű paradicsom salátát is feldobhatunk egy kevés csírával.

Pástétomokat készíthetsz:

  • hajdina pástétom: 1 csésze csíráztatott hajdina, 1/2 csésze áztatott tökmag, fokhagyma, hagyma, piros paprika, tökmagolaj, fűszerek

főzelékek:

  • pl. mungóbab, adzuki bab, lencse csíráztatása, magtejföl, fűszerek
  • turmixokba (zöld turmixba, vagy akár gyümölcsturmixba is), pudingokba keverheted. pl. a csokipudingba (banán, kakaopor) szoktam tenni szárított hajdinacsírát.
  • egyszerű reggeli a gyümölcs botmixerezése (pl. barack, szilva), megszórni csírával és egy kis olajos maggal
  • kolláth reggelibe
  • nyers torták alapja lehet, ahol a "tészta" részhez teszek hajdinát, hogy kevésbé legyen zsíros
  • Egyszerűen kiteszed az asztalra, és lehet csipegetni belőle.

Anikó

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Csíra zöld turmixba

Kedves Anikó!

Köszönöm az ötleteket a csírák felhasználásval kapcsolatban, nagyon hasznosak!

Érdeklődnék, hogy zöld turmixba hogyan használod? Azaz bármilyen csírát (hüvelyesek csíráját is) bele turmixolhatunk maggal együtt? Vagy csak a kihajtott zöld levélkéket? Az ételtársítás szabályai miatt gondolkodtam el ezen, mivel a gyümölcsöt egyedül csak zöld levelekkel együtt ajánlják fogyasztani. Előre is köszönöm, ha megosztod a tapasztalatod!

üdv, Kata

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Csírák felhasználása turmixba

Megmondom őszintén, én bele szoktam tudmixolni pl. a lucernát, retekcsírát. Aminek szép zöld levele lesz pár nap alatt. Ha már zöld turmix, igaz? De hüvelyesek csíráját nem szoktam beletenni. Itt ír Vali erről.

Anikó

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Tanács

Köszönöm  a segítséget. Jetasa

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

csíra fogyasztása

A csírákat általában nyersen legjobb fogyasztani. Salátákba, kolláth reggelihez, zöldturmixba, különféle kenőkékbe is nagyon jó. De önmagában, vagy kenyérre szórva is nagyon finom. 

Főtt ételekbe is lehet rakni, amikor már kész van az étel: levesbetétéként, feltétként is el tudom képzelni. 

Ettem már búzacsírás kenyeret is, de szerintem sütés és főzés közben sokat veszít az értékéből.

Én nyersen fogyasztom.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Csíráztatás helye

Szervusztok! Érdeklődni szeretnék, hogy miután leöblítem reggel az áztató vizet a magokról és 45 fokban beállítom az üveget valahova, az milyen hely legyen? Beltéri, kültéri, napos, sötét, árnyékos,  félárnyékos... ??

És még azt kérdezném, hogy milyen mennyiségben lehet őket fogyasztani naponta, és hogy mitől kell megválni a "szüretkor"?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Csíráztatás

Az első néhány napban érdemesebb sötét(ebb) helyen tartani, majd utána kirakni természetes napfényre, beltérben.

Bővebb információkért olvasd el EZT a bejegyzést.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Köszönöm!

Köszönöm!

Értékelés: Nincs

butaság

Születésnél egy adott mennyiséggel rendelkezünk, aminek életünk végéig ki kellene tartani.

Ez a mondat nem igaz. A DNS láncról másolódnak az enzimet folyamatosan.
A szervezet gyártja őket, aminosavakból, nyomelemekből és egyéb alkotókból. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Már amelyiket...

A szerző sem az emésztő enzimekre gondolt... Olvasd el Dr. Edward Howell világhírű enzimkutató tanulmányait, és akkor megérted!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Praktikusan hogyan?

Amikor elkezdtem csíráztatni, láttam én is az interneten a cikkben lévő képet az üvegekről, amiknek speciális szűrős kupakja van, és ez a megoldás nekem sokkal egyszerűbb volt, mint a csíráztató tál. De nem találtam ilyet. Úgy oldottam meg, hogy befőttesüveget használtam, amire befőttesgumival szúnyogháló darabot erősítettem. Nagyon egyszerű ezzel a módszerrel a csíráztatás, mert a napi leöblítés sokkal könnyebb, mint egy csíratálban. Jó csíráztatást mindenkinek! :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
csaga-csiga's picture

teljesen egyetértek!

Egy csomó egyszerű megoldás létezik. Kár tízszeres áron beszerezni..egy (majdnem) ugyanolyan edényt. Ezt gondolom a komposztedényről is..egyszerű vederből is kicsorog a lé, ha felfordítom fedővel, nem igaz?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

A sima vedres verziót

én is kipróbáltam, másképp működött, mint a Bokashi-féle (ugyanis lakik egy nálunk, így van összehasonlítási alapom)... vagyis nem azt értem el vele, mint a házi komposztáló vödörrel, hiába fújtam és szórtam az bokashival és az em-bioval...

Niki

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
csaga-csiga's picture

kiváncsivá tettél

Milyen különbség volt a kettő közt?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Különbséget

véltem felfedezni a két vödörben lévő zöldség/gyümölcs nyesedékek között mind állagában, mind színében és szagában egyaránt. Az erjesztett lénél ugyancsak, bár az állaguk ez esetben megegyezett... Számomra az "illat" közti különbség volt a legnehezebben elviselhető :D

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
csaga-csiga's picture

veder / nem veder

Az én vedres verziómnak alig volt szaga, a párom attól félt, majd patkányok meg csótányok gyűlnek tőle a lakásba, de bűz sem volt meg más gond sem. A lé - nos annak már volt egy szaga, ha jól emlékszem, nem egyből, de amit bepalackoztam, az érdekesen alakult, egy idő után már egyre ritkábban volt kedvem kinyitni. De a növények örültek neki. Érdekelnének további részletek, nem teljesen értem, mi volt a különbség? Büdösebb volt a vedres?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

A sima vödrös inkább rothad, mint erjed

A bokashi vödrös viszont soha nem rothad! Csak erjed, és szaporítja a jóbacikat, míg a sima vödrös nem csak a jóbacikat szaporítja...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel