A hiba nem az Ön gyermekében van...

Hihetetlen pontossaggal mutat ra E. SZABÓ LÁSZLÓ az És-ben megjelent cikkeben a magyar iskolarendszer alapvető hibáira, olyanokra amelyeket a legokosabb es legtehetségesebb diák sem tud megugrani, pusztán a nem felnőtt léte miatt. Az írás nem rövid, de mindenkinek ajánlom figyelmébe, mert tele van fontos információkkal, ugyanakkor anyukák-apukák is értik :)

Raanana


Élet és Irodalom, E. SZABÓ LÁSZLÓ írása 

Az ELTE oktatójaként 24 éve veszek részt a tanárképzésben, és régebben, megélhetési okokból, 10-15 éven át szinte minden estémet nagyon jól vagy nagyon rosszul tanuló, főleg gimnáziumi diákok tanításával töltöttem. Szóval, ha a diákéveket is beszámítom, negyven év tapasztalata mondatja velem, hogy a magyar iskolák - minden ellenkező híresztelés ellenére - nem jók.

A negatív visszajelzések rendszere

Az utóbbi években érezhetően javult az iskolák légköre. Kevesebbszer találkozunk olyan ellenszenves iskolai kellékekkel, mint jelentkezés, felállás, "Osztály, vigyázz!" stb., lehetőséget adva ezzel arra, hogy a diákok az iskolában is gyakorolhassák a nagyobb társaságban való emberi érintkezés rutinjait: a megszólítást, a közbeszólást, a kérdezést, a hangulatnyilvánítást és sok más fontos dolgot. E pozitív változások ellenére az iskola légköre alapvetően restriktív maradt, s ennek oka, hogy semmit nem változott az iskola működését alapvetően meghatározó, negatív visszajelzésekre épített pedagógiai módszer: az iskola számára sohasem az a fontos, hogy egy gyerek mit tud, mihez van kedve vagy tehetsége, hanem hogy mit nem tud, mi az a tantárgy, amiből roszszabb az átlagnál, hogy aztán azon legyen, hogy az illetőt az átlagra "felhozza". A tanárnak nem adatik meg, hogy saját tudásából felmutassa azt a legérdekesebb, legfontosabb lényeget, amit maga is szeret, amely alkalmas lenne a diák érdeklődésének felkeltésére. A diák számára az iskola csupa kötelesség. Nincs ideje és módja egy-egy kedvelt témánál elidőzni, egy-egy kedvelt tantárgyban elmélyedni. Elmarad az ezzel járó öröm és sikerélmény. Elmarad annak érzése, hogy az iskolában tanultaknak hozzá bármiféle köze lehet. Ami hiányzik a magyar iskolából, az az örömelv. Az élet dolgairól való elgondolkodásnak, a világ, a természet megismerésének és megismertetésének öröme, ha tetszik, a katarzis.

Saját gyerekeim tapasztalatából tudom, hogy az amerikai iskolát azért lehet szeretni, mert pozitív visszajelzésekre épít. A kreditrendszer, a tantárgyak flexibilis, egyénre szabott megválasztása, a mindenkinek kötelező tantárgyak minimalizált, emberhez szabott tananyaga, a kevés házi feladat, a projektek rendszere mind ezt a célt szolgálja. Nem akarnak mindenből "tanagyagot" gyártani. Az ember nem találkozik olyan bornírtsággal, hogy a tornaórán "kislabdahajításból" osztályozzanak. Az amerikai iskolában a tornaórákon baseballoznak, röplabdáznak, úsznak és eveznek, vagy éppen görkorcsolyázni tanulnak. Az egyik gyerek ügyesebben, a másik sutábban, de mindenki jól érzi magát. Nem gondolom, hogy az amerikai iskolarendszer tökéletes, de van néhány olyan pozitív vonása, amelyre érdemes odafigyelnünk.

koolaj-hulladek-a-babaapolokban

A magyar iskola legellenszenvesebb vonása, hogy túlságosan is komolyan veszi magát, és folyamatosan ítélkezik. Igaz ez a tehetség megítélésére is: aki nem hangoztat megkérdőjelezhetetlen, magabiztos ítéleteket a gyerekekről, az nem is számít komoly szakembernek.

Az életkori sajátosságok semmibevevése

Az életkori sajátosságokhoz való alkalmazkodás hiánya azonnal szembeötlő, ha csak arra gondolunk, hogy az iskolai élet alapmotívumai gyakorlatilag változatlanok az első elemitől a gimnázium végéig: tantárgyak vannak, 45 perces órák, kicsinek és nagynak ugyanolyan hosszúságú szünetek, házi feladatok, otthoni tanulás, számonkérés, osztályzat. Hol van ebben, az iskolai mechanizmusban figyelembe véve például az az egyszerű tény, hogy egy hat-hétéves gyerek átlagosan 15 percig képes valamire egyfolytában figyelni, és hogy ez az idő még tízéves korban sem több 20 percnél? Gyermekpszichológusok sokszor felhívták már a figyelmet arra, hogy az általános iskola első éveit sokkal inkább a jó óvodához kellene közelíteni.

Az életkori adottságok figyelmen kívül hagyásának durva példáit fedezhetjük fel a tananyagban. Hogy ostobaság óvodában halmazelméletet tanítani, az nyilvánvaló. De értelmetlennek tartom a halmazelmélet, a szimbolikus logika, a relációelmélet és a matematika más absztraktabb részeinek tanítását az általános iskola alsó osztályaiban is (a felső tagozatban is, de ott szerencsére nem tanítják). A gyerek, a tanító és az otthon segítő szülő idejének tökéletes pocsékolásáról van szó. A tananyagnak ezek a részei semmilyen képességet nem fejlesztenek, mert nem az életkornak megfelelők. Hiszen az egyszerű számfogalom is - Mérei Ferenc szerint - csak a hatodik életév végén alakul ki, és még sokáig a számolási folyamathoz és konkrétumokhoz kötődik. Ehhez képest már a második (jobb esetben a harmadik) osztályban a különböző alapú számrendszerek fogalmát kell tanítani, a tankönyv az egyik számrendszerből a másikba való átszámolásra vonatkozó feladatokat tartalmaz. Hasonlóan érthetetlen, hogy a mértékegységek átváltása hogyan előzheti meg a tananyagban az osztás fogalmát, és hogy egyáltalán miért téma ez a második és harmadik osztály tantervében, amikor tudományos vizsgálatokból ismert fejlődéslélektani tény, hogy a súly és a térfogat fogalma tíz-tizenkét éves korig bizonytalan a gyerekek gondolkodásában.

A formális műveleteket, összetettebb, feladatmegoldó gondolkodást igénylő ismereteket a magyar iskola túlságosan korán kezdi tanítani. Az ilyen gondolkodásra való képesség a gyerekek tizenegy-tizenkét éves kora körül kezd kialakulni, és a folyamat a tizennégy-tizenötödik életévben fejeződik be. E tényt teljesen figyelmen kívül hagyja az alsó tagozatos matematika tananyag, és sok esetben a felső tagozatos is. A gyermekek számára evidens, szemléletes fogalmakat is - valamiféle álmatematikuskodás jegyében - a lehető legbonyolultabban vezetünk be, de legalábbis nem a koruknak megfelelő módon. Tipikus példa erre az egyik hetedikes matematika tankönyv, amely a henger - amúgy mindenki számára egy rajzzal tökéletesen elmagyarázható - fogalmát hosszú és bonyolult definícióval írja le. És hasonló példák egész sora található a környezetismeret című tantárgyban vagy a felső tagozatos fizika tananyagban. Még a gimnázium első osztályában is sokkal óvatosabbnak kellene lennünk. Ezzel szemben az elsős kémia tananyag, amely a reakciókinetikát vagy a kémiai tulajdonságok és a kémiai kötések kvantummechanikai alapjait igyekszik elmagyarázni (méghozzá igen nagy részletességgel), már igencsak érett tudományos gondolkodásmódot igényelne. Nem csak a természettudományokban követjük el ezt a hibát. Ha egyáltalán szabad tudományos szempontból komolyan venni az első osztályos gimnáziumi nyelvtankönyvet, az sem a tizenöt éveseknek való. A szemiotika tudniillik érett, elvont kategóriákban gondolkodni képes felnőttek számára is nehéz diszciplína.

Ebben a korban, tíz-tizenöt évesen, a gyerekek legtöbbje nagyon is fogékony mindenféle tudományos ismeret befogadására, de nem az erejüket meghaladó, absztrakt formában, hanem a közvetlen szemléletre támaszkodva, élmények és kalandok formájában. Egy látványos kísérlet vagy egy színes film a holdra-szállásról sokkal közelebb hozná az ilyen korú gyereket a tudományokhoz, mint pl. a hatodikos fizika tankönyvnek az a (majdhogynem értelmetlen) kérdése, hogy "Mennyivel változik meg a gravitációs mező energiája, ha egy követ felemelünk?" Általában elmondható, hogy a tananyag ezekben az években túlságosan is tudományoskodó, elméletieskedő. A komputer használatát úgy tanítják sok helyen, hogy bebifláztatják a DOS-utasításokat vagy körülményes definíciókat arra, hogy mi az a "file". Ez olyan, mintha úszni tanítanánk úgy, hogy fél évig táblánál, elméletben magyarázzuk a helyes láb- és kézmozdulatokat, majd felmérő dolgozatot íratnánk belőle.

Az életkori sajátosságok semmibevétele nem tévesztendő össze azzal a bizonyos "lábujjhegyre állítással", amiről a gyermekpszichológusok szoktak beszélni. Az általam említett esetek olyanok, ahol nagy diszkrepancia van az életkori adottságok és a követelmények között. A diák beletörődik, hogy olyasmit kérnek tőle, amit nem képes teljesíteni, olyasmit tanul, amit nem ért, érdeklődése kialszik, a kudarc és a sikertelenség érzése lesz rajta úrrá, és kezdi magát alulértékelni.

A problémát csak súlyosbítja a korábban említett ítélkezési, számonkérési düh. A tantervet ugyanis jókora ráhagyással kellene az életkori adottságokhoz illeszteni. A gyerekek között ugyanis több hónapos korkülönbségek lehetnek, továbbá az egyes fejlődési szakaszokhoz tartozó életkor csak egy átlag. Az egyik gyereknél egy bizonyos változás előbb, a másiknál később következik be. A szórás akár egy évnyi is lehet, méghozzá igen sokféle, bonyolult módon: ugyanaz a gyerek "megszaladhat" egy bizonyos képesség fejlődésében, majd "lemaradhat", vagy fordítva. Tehát még olyan esetben is, amikor a tanterv nem rohan sokkal a tanulók életkori adottságai előtt, hanem csak szorosan, ráhagyás nélkül követi azt, az osztályzással nem a gyermek tényleges képességeit, még kevésbé az elvégzett munkáját értékeljük, hanem csupán azt, hogy az adott életkori változásban éppen hol tart az átlaghoz képest. Ez éppannyira etikátlan, mintha ötössel jutalmaznánk, ha valakinek már pelyhedzik a bajusza, és egyeseket kapna az a fiú, akinek még nem. Másrészt hosszú távon (és az iskola nagyon is hajlamos hosszútávra szóló ítéleteket alkotni) semmilyen információt nem ad a tanuló képességeiről, hiszen akinek ebben az évben nem nőtt ki a bajusza, annak később még óriási bajsza nőhet. Sajnos, a mentális fejlődés időbeli lefolyásával kapcsolatban a helyzet nem olyan vicces. A bajusznövesztéstől ugyanis nem olyan könnyű valakinek elvenni a kedvét, de a mentális fejlődésben való átmeneti "késlekedés" az iskolának máris alkalmat ad arra, hogy a gyerek önbizalmát megtörje, kedvét szegje az adott tantárggyal való foglalkozásban, a tehetségtelenség tudatát táplálja belé, és ezáltal valóban visszafogja képességei fejlődésében. Ha egy gyerekről az alsó tagozatos tanítója kimondja, hogy nincs tehetsége a matematikához, akkor ez így is marad. Az iskola erről gondoskodik.

Az életkori tulajdonságokkal való harmónia hiánya fedezhető fel az iskolai tananyag globális szerkezetében is. A humán- és reáltárgyak aránya szinte ugyanaz az első általánostól a gimnáziumig. Ha ez az arány - tegyük fel - helyes a tizenkét éves kor után, biztosan nem helyes az általános iskola első éveiben. Túl korán igyekszünk a gyerekek fejébe tudományos ismereteket pumpálni. Miért kell az alsó tagozatban a matematikát nagy óraszámban tanítani? Miért kell a virág részeit, vagy hogy hány centis szántást igényel a lucerna már harmadik osztályban megtanulni? Ezekből az ismeretekből hosszabb távon semmi nem marad meg.

A súlyos hiba persze nem az, hogy ilyesmiket tanítunk feleslegesen, hanem hogy ezzel szemben teljesen kiaknázatlanul hagyunk ezekben az években egy nagyon fontos életkori sajátosságot. Arról a képességről van szó, amit Mérei a "mesére való fogékonyságnak" nevez. A gyermeklélektani irodalom szerint négy-ötéves korban kialakul egy sajátos, "mesét hallgató" viselkedésmód. "Ez az első megjelenése annak a viselkedésnek, amellyel a felnőtt olvas, filmet vagy színdarabot néz. A műalkotás befogadása - ez a merengő, beleélő, képzeletet mozgósító, érzelmeket ébresztő magatartás - gyermekkorban a mesére való beállítódással kezdődik" (Mérei). A mesére való beállítottság nyolc-kilencéves korig tart. Ezekben az években az iskolában eltöltött idő túlnyomó részének - a kötetlen mozgás és játék mellett - mesehallgatással kellene eltelnie. Azt sem tartanám tragikusnak, ha az első két-három osztályban a gyerekek matematikát és hasonlókat egyáltalán nem tanulnának. Hangsúlyozom: a szó legszorosabb értelmében vett meséről van szó, és nem az olvasókönyvek tudálékoskodó, március tizenötödikét, a törökök elleni küzdelmeinket vagy Illyés nagyapjának kovácsmesterségét bemutató olvasmányairól. "A meseinek és a reálisnak az egybevonása szétfoszlatja a mesebeállítottságot, a felnőttekbe vetett bizalom síkjára tereli a képzeletet, és ezzel elzárja a gyerek elől az esztétikai örömnek ezt a korai forrását" (Mérei). A mesebeállítottságban megnyilvánuló vágyteljesítő gondolkodás továbbélését figyelhetjük meg a nyolc-kilencéves kor utáni években - egészen tizenkét éves korig - a kalandos, a mindennapostól eltérő, de racionálisan megszerkesztett, valóságos elemekre épített történetek iránti érdeklődés formájában. Ez a holdutazások, Robinson Crusoe-k, Verne-regények és kalandos útleírások korszaka.

Természetesen a további éveknek is megvannak a maguk tipikus olvasmányélményei. A mesehallgatás, később az olvasás általános funkciója a fontos: "A könyvek megtanítják a gyereket arra, hogy nem kell - hiszen nem is lehet - mindent valóban végigcsinálni, közvetlenül átélni; beleéléssel is részesei lehetünk a történéseknek. Így tanulja meg a gyerek azt, hogy olvasni valamiről érvényes élmény; lelkesedni egy olvasmány hőséért, elérzékenyülni a sorsa fölött, hiteles érzelmi megnyilvánulás. Az olvasmányoknak ezt a hatását elősegíti az, hogy a gyerek érzelmi úton könnyen megközelíthető, hajlik a beleélésre. Képzelete mozgékony, a kompenzáció és a vágyteljesítés fonalán nehézség nélkül követi a történéseket" (Mérei).

Ha mindezeket az élményeket a gyerek az iskola első éveiben az iskola közvetítésével kapja, akkor megvalósul a csoda: a gyerek abban a tapasztalatban részesül, hogy köze van mindahhoz, ami az iskolában történik. A mese a gyermek első találkozása a szellemivel, az intellektuálissal. Ennek az örömteli találkozásnak az élménye egészen az érettségiig elkíséri. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez az intellektuellé válás pillanata. Ha ezt a pillanatot elmulasztjuk - márpedig most elmulasztjuk -, akkor minden erőfeszítés hiábavaló: a jeles érettségi bizonyítvány (esetleg a diploma) átvétele után a tanulás, az olvasás, a tudományok és művészetek iránti érdeklődés, a világ dolgain való elgondolkodás igénye mind - minthogy ezek az iskolai évek alatt is csupán külső kényszerek hatására, sokszor csak látszólag valósultak meg - sutba dobódnak.

A felvételik

Magyarországon a továbbtanulási lehetőségek mennyiségileg és főleg választékban alatta maradnak a társadalom szükségleteinek, ezért egyes szakokon igen magas felkészültséget igénylő felvételik vannak. Ez a negyven évre visszanyúló öngerjesztő folyamat végterméke.

A középiskolák minőségének szinte egyedüli paramétere, hogy diákjainak hány százaléka tudott a felsőoktatásban továbbtanulni. (A továbbtanulásra elsősorban a gimnáziumot végzetteknek van esélyük.) Aztán hamarosan kialakulnak a mítoszok a "nagy hírű", "erős" gimnáziumokról. E mítoszoknak legtöbbször semmi alapjuk nincs, leszámítva azt a statisztikai tényt, hogy a "legendás hírnév" következtében a tízszeres túljelentkezés lehetővé teszi számukra, hogy a "legjobb" tanulókat vegyék fel, akik várhatóan a felvételi vizsgákon is jó eredményt produkálnak. Mindenesetre a felvételi őrület súlypontja az egyetemekről manapság áttevődött a gimnáziumokra. Most már itt figyelhető meg az öngerjesztő mechanizmus: az általános iskolák minden erejükkel a gimnáziumi felvételikre igyekeznek felkészíteni tanulóikat, a gimnáziumok pedig tovább szigorítják a felvételi vizsgákat. Nem csoda hát, ha a szülők tizenkét éven át szüntelenül gyermekükért aggódnak. Az előrelátók már második elemiben magántanárt fogadnak, hátha az tudja, hogy ami 12-es számrendszerben 721, az mennyi a 8-as számrendszerben. A hanyagabbja csak első gimnáziumban kap észbe, mikor rájön, hogy nem tudja megmondani a gyereknek, mennyi az oxigén 2p elektronjának kötési energiája.

Vagyis az iskola, a gyerek és a szülő az alsó tagozattól kezdve a felvételik körüli (egyáltalán nem alaptalan) hisztéria légkörében él. A felvételiknek ez a nyomása az iskolai élet egészére rátelepszik. Nem számít semmi más. Ördögi kör ez, hiszen nyilvánvaló, hogy nem lehet az iskolai munka legfőbb célja és motivációja az, hogy a gyerek az egyik iskolai periódusból a másikba jusson. Teljesen felborult értékrend! "Nem az iskolának, az életnek tanulsz!" - hogyan lehetne ezt a triviális igazságot ma képmutatás nélkül kimondanunk?

a hiba nem az on gyermekeben van 02.jpg

Az egyetemi felvételi keretszámokat a kereslethez kellene idomítanunk. Tévedés ne essék, nem a "munkaerőpiac" keresletéhez, hanem a felvételre jelentkezők keresletéhez. Az államnak nincs joga beleszólni abba, hogy ki, milyen tanulmányokat kíván az egyetemeken folytatni. Az egyetemisták pontosan fel tudják mérni, hogy milyen diszciplínákat tanuljanak a saját boldogulásukhoz! Ezzel szemben még mindig a szocializmus idején kialakult merev egyetemi struktúrában gondolkodunk. Hogy ez a mechanizmus mennyire rossz hatékonyságú, hogy mennyire nincs összhangban a hallgatók tényleges érdeklődésével, hogy mennyire alkalmatlan a társadalomban ténylegesen felmerülő igények kielégítésére, azt jól mutatja - a túljelentkezések és aluljelentkezések arányain túl - az a jelenség, hogy a legtöbb diák manapság több szakra is beiratkozik, mert egyetlen szakon nem kapja meg azokat az ismereteket, amelyekre igénye van. Ha valaki ma például mesterséges intelligenciafejlesztéssel szeretne a jövőben foglalkozni, akkor jól teszi, ha tanul egy kis statisztikus fizikát a fizikus szakon, valamennyi biológiát a biológus szakon, valamennyi pszichológiát a pszichológia szakon, nem árt esetleg egy kis nyelvészet, aztán szüksége van a számítástechnika szakon elsajátítható tudásra is. Ma ezt csak három-négy szakra való beiratkozással érheti el, ami túl sok időbe telik, és feleslegesen tanulja több szak számára érdektelen részeit. Ráadásul még mindig nem szerzett meg számára minden szükséges ismeretet.

Az alsóbb iskolákat eltorzító felvételi hisztériát megszüntetni, és a felsőoktatás minőségét, illetve hatékonyságát fokozni ugyanazzal a változtatással lehet: el kellene végre felejteni a szakokat, és nagyon liberális tárgyválasztást, és a karok, egyetemek közötti áthallgatást megengedő kreditrendszert kell bevezetni. (A most bevezetésre kerülő rendszer nem tett mást, mint a korábbi merev struktúrát lefordította a kreditrendszer nyelvére.) Fel kellene ismernünk, hogy az nem jó, ha mondjuk minden informatikus egyforma felkészültséggel kerül ki az egyetemről. Ellenkezőleg, az a kívánatos, hogy ki-ki saját érdeklődésének megfelelően más és más összetételű tanulmányokat folytasson.

A diákok túlterheltek

Ez a hosszú ideje közismert tény, úgy tűnik, senkit sem izgat komolyabban. Nem tudom, összeszámolta-e valaki, hogy egy gimnazista diáknak naponta hány órát kellene eltöltenie tanulással, ha az iskola által támasztott összes követelménynek eleget kívánna tenni. Ez valószínűleg több, mint a hivatalosan mondott két óra, de a két óra is sokkal több, mint amit normálisnak lehetne tekinteni. Tény, hogy vannak napok, amikor a gyermekek késő estig leckéjükkel foglalkoznak.

A túlterheléssel kapcsolatban elsőként az iskolában eltöltött időről kell beszélnünk. Magyarországon a nyugat-európai és amerikai iskolákhoz képest az általános iskola legalább egy órával korábban kezdődik. Itt is az életkori adottságokat hagyjuk figyelmen kívül. Nem tekinthető normálisnak ugyanaz a kezdési időpont az első elemiben, mint az a gimnáziumban. Egy elsős gyerek alvásigénye átlag napi tizenkét óra. Ez azt jelenti, ha este nyolckor(!) lefeküdnének, akkor reggel nyolckor kellene felkelniük, amikor is a jelenlegi szabályok szerint már megkezdődik az első tanóra. Az életkor előrehaladásával sem igazán változik a helyzet. Egy tizenkét éves gyermek napi alvásigénye átlagosan tíz óra. Ha nyolckor kezdődik a tanítás - és a legtöbb iskolában 3/4 8-ra az iskolában kell lenni -, akkor (feltételezve, hogy civilizált körülmények között megreggelizik) ehhez este kilenc-fél tízkor kellene lefeküdnie. Ez olyan aszkéta (és értelmetlen) életmódot követelne a családoktól, amelybe az már nem férne bele, hogy mondjuk egy filmet a gyerekkel együtt nézzenek meg a televízióban, vagy elmenjenek egy koncertre. (A nulladik órákat, vagyis a nyolc óra előtti iskolakezdést hatóságilag kellene betiltani, beleértve a szakmunkásképzőket is!) Vagyis iskolás gyerekeink évtizedek óta krónikus alváshiányban szenvednek, de ez senkit nem izgat.

A következő gond az a - meglepően sok értelmiségi szülő által is osztott - tévhit, hogy tudniillik annál jobb, minél jobban leköti, leterheli a gyereket az iskola. Más szóval: baj, ha a gyereknek sok szabadideje van. Ez nem igaz. Mit tesz ugyanis egy gyerek, ha az iskola éppen nem ad neki feladatot? Játszik, barátaival van együtt (hat-tízéves korig ilyen, kifejezetten a pihenést, kikapcsolódást, szabad levegőn való mozgást jelentő tevékenységgel naponta öt órát kellene tölteni). A nagyobbak randevúznak, sportolnak, tévéznek, valamilyen hobbijukkal foglakoznak, moziba járnak, jobb esetben kedvükre való dolgokat olvasnak. Még az sem teljesen haszontalan, ha "semmittevéssel" töltik az idejüket, egy órán keresztül az ágyon fekve, lábukat az égnek meresztve. Egy tizenéves gyereknek nagyon sok átgondolnivalója van! Az iskola sok olyan feladatot ad, amelyek teljesítése sokkal értelmetlenebb időtöltés a most felsoroltaknál - beleértve a semmittevést is. Hogy a gyerekek szabad idejében végzett olyan "kulturált" tevékenységekről ne is szóljunk, mint zongoraóra, nyelvóra, koncert, színház, könyvtár vagy egy kirándulás. Nem túlzás, ha azt mondjuk, manapság a gyerekek művelődésének legfőbb akadálya, hogy iskolába járnak. Hogyan mehetne egy gimnazista hétköznap este színházba anélkül, hogy ne kelljen emiatt másnap "készületlenül" mennie az iskolába? Súlyosan téves tehát az az elképzelés, hogy minden, amit az iskola kitalál és a gyerekkel elvégeztet, az nemes és hasznos dolog, és ha ezt nem tenné, akkor a gyerek csak üresjáratban, értelmetlenül és haszontalanul élné az életét.

Az iskolának persze többet kellene tennie a gyerekek szabad idejének kellemes és értelmes eltöltéséért. Leckeírás helyett vonzó délutáni programokat kellene szerveznie. Meg kellene nyitnia a tornatermeit, udvarát, sportpályáját. Délutánonként filmeket vetíthetnének, működhetne a könyvtár (ha van), lehetnének klubok, komputerszobák, szakkörök, vitaestek, meghívott előadók és vendégek. Mindez persze elképzelhetetlen a diákok (és a tanárok!) jelenlegi túlterheltsége mellett, vagyis ezt az iskola maga akadályozza meg azzal, amit délelőtt művel.

Megdöbbentő a felnőtt társadalomnak az a felelőtlensége, amellyel szemet huny e problémák felett. Pedig a túlterheltségnek beláthatatlanul sok káros következménye van. Egészségtelen életmódhoz szoktat, sok gyereket neurotikussá tesz (orvosi vizsgálatok szerint a tanulók huszonöt-harminc százaléka szenved a neurózis valamilyen változatában), emellett műveletlenséghez vezet, és gátolja a gyerekek szocializációját, így az egész társadalom civilizációját. Ilyen életmód mellett a fiatalok nem tanulják meg a társasági élet rutinjait, nem gyakorolják be azokat az életmintákat, hogy hogyan kell ismerősökkel, barátokkal vagy rokonaikkal a kapcsolatot fenntartani, nem találnak rá önkifejezésük különböző lehetőségeire, nem alakulnak ki azok a szabadidő eltöltésére vonatkozó civilizált szokások, amelyek felnőtt életüket is kiegyensúlyozottabbá és tartalmasabbá tehetnék. Ilyen életmód mellett minimálisra szűkül az életnek az a szférája, amelyben a közvetlen, verbális kommunikációra lehetőség nyílna. Nemcsak más generációkkal, hanem saját generációjukon belül is romlik a kommunikációs és viselkedési kultúra. Ezt csak fokozza, hogy a számonkérési düh következtében az iskolai élet is úgy torzul, hogy egyre kevésbé pótolja ezeket a hiányokat. A rövid szünetekben a diákok nem beszélgetnek, hanem a következő órán írandó dolgozat anyagát tanulják. Már a számonkérési rendszer is túlterhelt. Melyik tanárnak van ideje manapság szóban feleltetni? A mai gyerekek összeesnek az ijedtségtől, ha azt kérem tőlük az egyetemi felvételin, hogy a táblánál beszéljenek a kihúzott tételről. A magyar iskola verbális analfabétákat produkál!

Oktatási rendszerünk védelmezői szeretnek hivatkozni olyan nemzetközi felmérésekre, amelyek szerint a magyar iskolások az élvonalban vannak, míg például az azonos korosztályú amerikai társaik még a középmezőnyt sem érik el. Valóban, matematikában és a természettudományokban vannak ilyen eredményeink (legfrissebb adatok szerint valamennyire visszaestünk). De milyen áron? Persze az említett mellékhatások felmérése sokkal nehezebb volna, mint egy matematikadolgozat megíratása különböző országokban. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy csak a sikeres tantárgyakat szoktuk emlegetni. Azt, hogy hol állunk mondjuk művészettörténetből vagy nyelvekből, hogy milyen tragikus a magyar gyerekek (és egyetemet végzett felnőttek!) szövegértelmező képessége, azt nem emlegetjük. De maradjunk csak a természettudományoknál. Magyarország mellett még Románia és egyes ázsiai országok - pl. Japán - állnak az élen. Miért van mégis az, hogy ha kinyitok egy nemzetközi tudományos folyóiratot, akkor elsősorban nem magyar vagy román, de még csak nem is japán tudósok cikkeit találom bennük, hanem amerikaiakét? Erre nem magyarázat a tudósok Amerikába vándorlása. Ez már a múlté! Az ok inkább a két oktatási program időbeli lefolyása közötti különbségben keresendő. A magyar iskola az általános iskolai korban és a gimnáziumban messze "intenzívebb", mint az amerikai. Ez a kilencvenes évek végéig az egyetemi képzés alsóbb éveire is igaz volt. Az egyetemi évek második felénél azonban, amikor a magyar egyetem általában kifullad, az amerikai egyetemeken akkor kezdődik az igazán kemény tanulás, ami aztán a magyarnál messze jobban működő graduális és posztgraduális képzésben éri el a tetőfokát.

A legnagyobb képmutatás: az általános műveltség

A gyerekek túlterheltségének legfőbb oka az eltúlzott méretű, mindenkinek kötelező tananyag. A kritikákat az általános műveltségre hivatkozva szokás elhárítani. Felháborító képmutatás ez a felnőtt társadalom részéről! Egyszerűen hazugság, ha azt akarjuk elhitetni a gyerekeinkkel, hogy a felnőttek világában - akár csak a műveltnek mondott elit körében - lenne bárki is, aki a gimnáziumok teljes kötelező tananyagát tudná. Egy alkalommal, játékból, tíz-tizenöt elméleti fizikus kollégámnak kérdéseket tettem fel a gimnáziumi kémia anyagból. Az eredmény nem lepett meg: legtöbbje (velem az élen!) megbukott volna az iskolában. Azt állítom tehát, hogy az ott e tárgyban tanultak nem tekinthetők az általános műveltség részének. De felmérhetnénk, hogy a történészek között hányan volnának képesek megírni az érettségi biológia-tesztet. Ha valakinek felróható, hogy nem halad a korral, akkor az nem az iskola és nem a gyerekek, hanem a tananyag kialakításáért felelős "tudós" társadalom, amely nélkülözi a lényeglátást, és képtelen időről-időre elvégezni a szükséges nagytakarítást abban, amit általános műveltségnek nevezünk.

Ne higgyük persze, hogy a jelenlegi magyar iskola a maximalista tananyagával, szuperművelt ifjakat bocsát ki magából! A "sokat markol, keveset fog" tipikus esetével állunk szemben. Nyelveket nem tanítunk jól, beszédkészség-tanítás nincs, nem szoktatunk az olvasás, a zenehallgatás, a színház vagy kiállítás élvezetére. De nem tanítunk meg praktikus ismereteket sem. Nem tudnak komputeren gépelni, nincsenek hasznosítható egészségügyi és szexuális ismereteik, nem tanulnak meg főzni, varrni, barkácsolni, falat festeni, vízumkérő lapot kitölteni, levelezni, könyvtárat használni stb. Nincsenek rászoktatva sem a művelt, sem az egészséges, sem a gyakorlatias életmódra.

Az iskolában csak annyit volna szabad tanítani, aminek a tanár a többszörösét tudja. (Sokat tehát nem remélhetünk. A tanárképzés tragikus, a tanárok fizetése tragikus.) Az oktatás színvonala sínyli meg, ha a tanár bizonytalan az adott területen. Ebben a kérdésben is az iskola merevsége okoz nehézséget és az, hogy túlságosan komolyan veszi önmagát: azt hisszük, valami tragédia történik, ha egy gyerek éjjel-nappal csak a komputerekkel van elfoglalva, de nem tudja felmondani a meiózis (számcsökkentő sejtmagosztódás) fázisait.

Végül szólni kell egy nem kevésbé jellemző problémáról. Kritizáltuk már, hogy a tananyag nem a megfelelő korosztály adottságaihoz igazodik és túlméretezett. Mindvégig feltételeztük azonban, hogy - eltekintve e didaktikai problémáktól - tudományos szempontból helytálló. Sajnos, ez nincs így. Az iskolai tananyag, úgy, ahogyan az a tankönyvekben és - sajnos - a tanárok által előadott formában megjelenik, egyszerűen borzalmas. Alig találni tankönyvet, amelyik világos, netán szellemes, élvezhető stílusban lenne megírva. A legtöbbjét kicsinyes, fontoskodó nyelv, a kevés tényleges mondanivaló tupírozott, túlbonyolított tálalása, erőltetett (ál)tudományoskodás jellemzi. Mindeközben zavartalanul jelen vannak tárgyi tévedések, melyek furcsa módon még a tankönyvek javított, átdolgozott kiadásaiból sem akarnak eltűnni. De még a legjobb tankönyveinket is sokszor a szelektálás és a lényeg megragadásának hiánya jellemzi.


További Hírszem cikkek:

 baba-elsosegely-konyv

Forrás: 
http://www.es.hu/?view=doc%3B3355#.Tn7ypCO5SZA.facebook
4.666665
Értékelés: Nincs Átlag: 4.7 (12 votes)

Hozzászólások

kedina's picture

A magyar iskolák

Egy jobb rendszerben sokkal jobban teljesítettem volna. Az általános iskola egész jól sikerült, normálisnak mondhatóak voltak a tanárok. Viszont a gimi első éve.. Hát nem volt egyszerű. Fizikából ötösök helyett, ketteseket kaptam, hozzáteszem nem csak én. Minden erőfeszítésünk ellenére a tanárnő bebizonyította magának és nekünk is, hogy hülyék vagyunk és pont. Egy darabig tanultam, de amikor nem volt eredménye, már nem láttam értelmét. Minek? Innen is csókoltatom. A matek ugyan ez volt, szerencsére kaptunk új tanárt, de amikor szétgyepálták 1 éven keresztül a lelkünket, már közel sem voltunk olyan lelkesek. A történelem? Hát maga volt a pokol. Olyan stressz ért órán, hogy ha feleltetésre került a sor bokáig izzadtam. És ez nem túlzás!!!!! A színész szakkörön főszerepben 2 órás darabokat tanultam meg 1 nap alatt, töri órán meg lefegytam és egy hetes tanulás után a számat nem tudtam kinyitni. A biológiát megszerettem, jó fej volt a tanár, ezért mentem az egészségügy felé végül. De szinte csak negatív tapasztalatom van a nyelvtanárokról is. Nem tanítanak, csak követelnek,  az összes frusztrált, és a gyerekeken vezetik le. Görcsben van a gyomrom, hogy írok róla. Egyedül egy valamit köszönök a gimimnek: a férjemet! 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)
Strawberry's picture

Iskola

Pontosan ugyanezeket éltem át én is. Az érettségi után 5 évembe telt mire lett önbizalmam a továbbtanuláshoz. Az egyetemen végig 4-5-ös voltam és nyelvtanár lettem. Pont ezért. Hogy megmutassam, másképp is lehet tanítani! Azóta neves magyar és külföldi intézményekben tanítottam, Cambridge-i elismerést kaptam egy tanári, módszertani ellenőrző bizottságtól és tervezem egy alternatív stresszmentes iskola alapítását Bp.en. Pont ezek miatt a negatív élmények miatt lett szívügyem az oktatás! :) Jó lenne, ha a tanároknak lenne valamilyen szűrője emberileg is.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

A félig üres/teli pohár esete

Remek cikk, jó meglátásokkal.

Fentebb említették az alapítványi iskolákat, s valóban, a többség számára megfizethetetlenek. Sok vád és kritika éri a Waldorf- vagy éppen a Montessori-iskolákat, nagyrészt alaptalanul.

Van azonban néhány figyelemreméltó kezdeményezés: a kisfiam ún. egésznapos iskolába jár (ami ugyanúgy 16h-ig tart, mint a "hagyományos" oktatásban résztvevők iskolája). Itt figyelembe veszik az életkori sajátosságokat (pl. a 15-20 perces figyelni tudás időszakát, a koncentrációképesség "kezdetlegességét" stb.). A tantárgyak teljesen ugyanazok, az elvárás annyi, hogy a NAT-nak megfelelően félévkor a tanulóknak be kell tudni számolni a tudásukról. Az iskola vezetése afféle elfekvőnek tartja ezt, de - az ő meglepetésükre is - az első év után kiderült, hogy sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos oktatás.

DE!

Egyrészt a gyerekek csak az első két évben vehetnek ebben részt, másrészt a jelenlegi oktatáspolitika (ha egyáltalán hívhatom így) a lehető legalaposabban igyekszik ezt lerombolni, mert - s valahol itt van a kutya elásva - az egész napos iskolában a tanárokgondolkodnitanítják a gyerekeket. Sajnálatos, hogy a mai napon csak a porosz iskolarendszert választhatja egy szülő a gyermekének (na persze, ha nincs kitömve a zsebe havi félmilliós nettő fizetéssel, mert akkor mehet magániskolába, alapítványiba stb.). S pontosan ebből a porosz hagyományból, a katonai iskolák egykori elvárásaiból fakad rengeteg gond: a teljesítménykényszer, az uniformizált, a gyermek egyéniségét és privát univerzumát tökéletesen figyelmen kívül hagyó oktatás és az elvárások legtöbbje is. Egy idejeét meghaladott, a 19. században gyökeredző oktatási rendszert alkalmazunk, sőt. mostanéban igyelszünk restaurálni, amelyben paradox módon feszül egymásnak a ma és a régmúlt (lásd az említett informatikai oktatást). A jelenlegi generációnak ez (az IT) már adott, sokan már otthon, ha szerencséjük van, a műszaki vénával megáldott aputól megtanulják, hogy működik a PC, a tablet. Nem ezek definíciójával kellene terhelni őket, hanem arra ösztönözni, hogy miként tudják pl. az adott eszközt fejleszteni, jobbá tenni.

Csak egyet tudok érteni a szerzővel, amikor az amerikai rendszer előnyeit ecseteli: nem általános műveltséget tanít a gyerekeknek (ami persze nem gond, ha megvan), hanem az adott téma minél alaposabb ismeretét igyekszik átadni, ha az a gyereket érdekli. Ad absurdum így fordulhat elő, hogy (s ez élő példa) egy, Hemingway 40-es években írt műveit tanulmányozó diák mindent tudott az íróról 1939 és 1949 között, de nem tudta, hogy az ő műve Az öreg halász és a tenger. Ez nyilván szélsőség, de azt tökéletesen megmutatja, hogy a gyereket érdeklő témában alapos ismereteket adott. Ez persze rengeteg pénzbe kerül, de ott (értsd: Amerikában) mire az egyetemhez érnek, teljesen magától értetődő, hogy (amennyiben a szülők nem tudják finanszírozni vagy nincs ösztöndíja) dolgozik a tandíjért. Ezt a high schoolban megtanulják (ahogy pl. van háztartási óra, alkalmazott techika vagy éppen gyakorlati fizika is). A legtöbbjüknek ez elég is, és nem terhelik őket felesleges tudással, illetve elvárással. S még valami: ott nagyon megtanulják azt is, hogy adott idő alatt kihozzák magukból a maximumot. Trenírozzák őket a nyilvános szereplésre, mert pl. egy állásinterjún kapnak 1-1,5 percet, hogy meggyőzzék a munakaadót arról, hogy ők a legalkalmasabbak arra a munkakörre. S igen, a pozitív visszajelzésekre épít az oktatás, ami a gondolkodásukon is látszik: nem az élet sötét oldalát nézik. Számukra a pohér félig tele van, ezt az ottani nyugdíjasokról is "kiolvahatjuk", s most nem az anyagi juttatásokra gondolok, hanem arra, hogy nem ér véget az élet, amikor megöregszenek: nyelveket tanulnak, utazni kezdenek, vesznek egy Ferrarit stb.

A fiamat szoktam kérdezni, hogy az asztalon lévő pohár félig üres vagy félig tele van. Még nem tudja eldönteni, ingadozik. Nos, én azon vagyok, hogy a válasza a félig tele van legyen....

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Lerombolt önbecsülés

Idén vagyok végzős, már alig bírok magammal. Úgy érzem, életem legfelszabadítóbb pillanata lesz, amikor megszabadulok az iskola által rámrótt kötelezettségektől, a motiválatlanságtól, a sok megaláztatástól, amit kaptam a sok munkáért és hajnali tanulásokért cserébe.

Egyet tudok érteni a cikkel. A nagyobb részét már átéltem, mondhatni, túl vagyok rajta, és akármilyen furcsán hangzik, de örülök neki, hogy nemcsak én vettem észre, hogy mennyire rossz hatással tud lenni az iskola a diákokra.

Rendkívül sok az elvárás amellett, hogy ott töltjük gyakran a fél napot. Gimnáziumban tanulok, ráadásul az ország 69. legjobbjában, ahol ciki 4 egészes átlag alatt teljesíteni. Persze, "ki vagyunk képezve", hozzuk a szintet, mégsem ad okot semmiféle örömre.

A tanáraink kezdettől fogva ítélkeznek felettünk, gyakran csak "borítóról", és ez nagyon fájó tud lenni, amikor nem tudunk változtatni a véleményükön. Általában nem tudunk változtatni. Nem értem, miért. Elveszik minden kedvemet attól, hogy élvezzem a tanulást, nem tudnak inspirálni, nem képesek átadni a tantárgy iránti szeretetet. Marad a nyilvános megalázás, ha netán valami rosszul sikerül, a bűntudat gerjesztése a diákban és a csalódás, hogy nem sikerült megfelelnem minden akaratom és igyekezetem ellenére sem.

12 év után már gyakran én sem hiszem el, hogy képes vagyok egy-egy feladat megoldására, holott semmi nem indokolná, hogy kételkedjek a képességeimben, hiszen jó jegyeket szerzek, és szorgalmas vagyok.

Franciából tervezek továbbtanulni, ami jóllehet az egyetlen dolog, amibe szerelmes tudtam lenni, mint tantárgy. De ez nem azt jelenti, hogy ott sem jelentkezik a megfelelési kényszer és a sikertelenség miatti önmarcangolás, önbizalomhiány. Szeptember elején megoldottam egy korábbi emelt érettségit, 87%-ot értem el, de ennek sem tudtam örülni. A tanárom is csak megvonta a vállát. Kevés. És így nekem is kevés lett, pedig büszkének kellene lennem magamra. De sosem tudok igazán az lenni, ha az iskolai dolgokról van szó.

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Gratulálok az érettségi eredményedhez!

Szia! Én gratulálok a francia érettségid  eredményéhez, szerintem nagyon szép. Ügyes vagy. 
Sok sikert kívánok a továbbiakban és fel a fejjel! Ügyes vagy! 

Értékelés: Nincs

Egyetemi felvételi

Jó Napot! 

10. osztályos tanuló  vagyok egy emelt biológiai osztályban. A pályám célja hogy orvos legyek. Hihetetlen mennyit követelnek tőlünk. Ugyan biológiából és kémiából kell emelten érettségizni de ugyanúgy a többi kb 12 tantárgyra készülni kell és hallva az osztályfőnököm szavait, hogy szelektáljunk először megnyugtatott, de tudva hogy rossz jegyeket kapok matekból magyarból vagy bármiből nagyon lelomboz és gáznak érzem magam a "zseni" osztálytársaim mellett.

Ami még hihetetlenül bosszant hogy az olyan órákra amihez közöm nincsen, mint például média vagy rajz, rendszeresen projecteket kell készíteni, ami nagyon elveszi az időmet, de ha nem csinálom meg egyest kapok.

Heti négyszer van 2 órás edzésem illetve külön német órám átlagosan este fél 8-kor érek haza és mire felkészülök a másnapra már ott van hajnal és reggel akár fél 6 kor is kelek a nulladik miatt.

Egyszerűen elegem van ebből az oktatási rendszerből, elegem van hogy midnennapom úgy telik el hogy azon izgulok hogy felfognak-e venni az egyetemre, hogy nincs időm rendbeszedni magam, a barátaimmal elmenni szórakozni, lazítani. Nagyon nagy változtatás kéne ebbe a tanulási rendszerbe mert megőrjíti a gyerekeket!

Saját tapasztalatomból tudom, mert az iskolai stressz miatt hipochondriám alakult ki ami borzasztó szorongásokat hozott!! Remélem fog változni ez, és fel fog tűnni a rengeteg "okos" embernek akik azt hiszik felettünk állnak hogy mi is emberek vagyunk és a diákoknak is vannak igényeik. 

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Egyetemre készülve

Kedves Diana!

Tiszteletre méltó és becsülendő, hogy ennyit teszel a céljaid eléréséért a kitartásodért. 

Ugyanakkor megfogalmazódik bennem az is, hogy megéri ennyire görcsölni, szorongani? Valóban nincs élet az egyetem nélkül? 

Nem akarlak lebeszélni arról, hogy orvos légy. Sőt!!!Örülök neki, hogy az emberek gyógyításának akarod szentelni az életed, és biztos vagyok benne, hogy el is éred majd a célodat.

Hidd el tudom miről beszélek, hiszen az én fiam is továbbtanulás előtt áll. Idén érettségizik majd, ráadásul nehéz szakmát választ ő is: pszichológus szeretne lenni. 

Soha nem erőltettük nála a tanulást, nem voltak teljesíthetetlen elvárásaink vele szemben. Igaz ő jó képességű. Azt vettük észre nála, hogy ha mi stresszelünk, akkor ő is. Ha stresszel, akkor görcsöl és nem megy a tanulás. Ez így nem jó.  Időnként kell a lazítás, a bulizás. Hidd el nem veszítesz semmit, ha egyszer-egyszer kihagysz egy edzést, vagy egy különórát és elmégy bulizni.

Van még 2 éved arra, hogy rákészülj az egyetemre. 

Én tudom, hogy nem könnyű ma sem diáknak lenni.  Mindenképpen azt gondolom, hogy igyekezz a stresszt amennyire csak tudod lecsökkenteni.  Nagyon jó természetes eszközeink vannak ehhez. 

Fontos, hogy felerősítsd a szervezeted, az egyik legjobb erre a Móksha Elixír. Nagyon jó feszültségoldó C vitaminnal és gyógynövényekkel. Időnként nagyon jót tesz egy lazító fürdő. A levendula nagyon jó nyugtató és lazító gyógynövény. Érdemes nem csak teaként fogyasztani, hanem egy igazi lazító fürdőt venni. A Levendula massszázs és fürdőolajjal  nem csak a kedved lesz jobb, hanem még aludni is jól fogsz.

A teák között istalálsz olyat, ami igazán ellazít. A gyömbérről már sokat olvashattál az oldalon, tudtad hogy nyugtató teának is kiváló a gyömbér tea?

Ennyi elfoglaltság mellett nem lehet könnyű tanulni. Saját tapasztalatból mondom, hogy a természetes C vitamin, az Omega 3 halolaj  nagyon sokat segit a koncentrációban. Az Ashwagandát kevesen ismerik, pedig zseniális növény:  Az ayurvédikus gyógyászatban már több ezer éve ismerik és használják az idegrendszeri panaszok enyhítésére és megszüntetésére, valamint koncentrációs zavarok, feledékenység, álmatlanság, fáradtság és stressz tüneteinek kezelésére. Az ayurvédikus gyógyítók az ashwagandhának gyulladáscsökkentő és mind a testet, mind a lelket megfiatalító jelleget tulajdonítanak. 

Szóval ne görcsölj! Sikerülni fog, csak lazíts egy kicsit és tedd rendbe magad fejben is. Menj, bulizz egy kicsit! 

Értékelés: Nincs

Iskola egy anya szemszögéből

Megpróbálom a lehető legrövidebbre fogni a bevezetőmet, mert nem cikket írni kívánok, csupán hozzászólni egy nagyszerűen megírt elemzéshez. 37 éves anya vagyok. A fiam 14 éves, most nyolcadikos. Mondhatom, hogy vévigszenvedtük az előző hét évet, és most is szenvedünk. 

Elöljáróban magamról annyit, hogy általános iskolában kitűnő eredményeim voltak. Egy kis falusi iskolába jártam, ahol 18-an voltunk az osztályban, és a tanítóink, tanáraink java részt nagyszerű pedagógusok voltak. Szigor volt, de mindig, minden órán, minden tanárunk tudott valami érdekeset, figyelemfelkeltőt mondani az adott témával kapcsolatban. Nem rohantunk végig az anyagon versenytempóban, és a lemaradóknak lehetősége volt délután - nem napköziben, hanem szakkör jelleggel behozni a lemaradást. Középiskolában már egy kicsit szomorúbb volt a helyzet. Bár mindig is humán beállítottságú voltam, mégis reál iskolát választottam. Közgazdasági szakközépiskolában tanultam. Az első félév lelkesedése hamar alább hagyott, és átvette a helyét a "ha már ezt választottam, végig kell csinálnom" kényszere. Sok negatívum közül csak kettőt emelnék ki: verseket írtam, amit a magyar tanárnőm támogatott, mentálisan. Egy egyszerű kiadványunk is készült, amit a zsebpénzemből, és az akkor már a helyi kis nyomdában dolgozó barátnőm fizetéséből finanszíroztunk meg. Nagyon boldog voltam, mindaddig, míg egy közgazdaságtan órára bejövő tanárnőnk meg nem lebegtette az orrom előtt a tanáriban kapott kis kiadványunkat ezzel a kísérő szöveggel: "Álmodozunk, álmodozunk?" Onnantól kezdve kettesnél nem voltak jobb jegyeim közgazdaságtanból, akármennyit is tanultam. A másik példa értékű eset pedig az volt, ahogy a matematikától elvették a kedvemet. Állandó küzdelem volt számomra bebiflázni a se vége, se hossza körmondatokat az elméleti matematika tételekből. Gyakorlatban jó matekos voltam, a korrepetáló tanárnőm is megkérdezte az első találkozásunkkor, végignézve a tudásomat feltérképező feladatsor megoldását, hogy én miért vagyok ott? Hármasra érettségiztem matekból, mert nem voltam hajlandó a szöveges tételeket a tanárunk által lediktált módon bemagolni szóról-szóra. Később, egy egyetemi matematika professzor tanított egy éven keresztül informatikához szükséges matematikát, és négyesre vizsgáztam belőle. :) Aztán felnőtt fejjel, az érettségi után 10 évvel elkezdtem egy főiskolát, amit a harmadik félévben ott hagytam, mert félévenként 14-16 tárgyból kellett megfelelnünk, aminek a harmada volt csupán a szakhoz kapcsolható tárgy. 

Most a fiamban látom ugyanezt a küzködést és lázadást, de neki még nehezebb a feladata, hiszen őt már nem tanították meg olvasni és logikusan gondolkodni sem. A két legalapvetőbb dolog, ami a tanuláshoz szükséges. És nincs egyedül. Nincs rossz esze, hiszen egyes - tanulást igénylő tárgyakból négyes-ötös, míg másokból alig kettes. Megértem minden undorát, amikor az iskoláról van szó, hiszen mára jól kivehető, hogy már az alsó tagozatban elkönyvelték őt "nehéz felfogású, lassú, figyelmetlen" diáknak. Az iskola egyik tanára történetesen a nevelőapám bátyja, és ő maga mondta, hogy miért a testnevelés tagozatos osztályba irattam, oda csak a hülyék járnak. Pedig én csak a mozgásigényét vettem figyelembe a gyermekemnek. Vannak tanárai, akik az alapján ítélik meg, hogy kikkel barátkozik, azt nem veszik figyelembe, hogy semmi extrém helyzetbe nem keveredett soha, tudja, hol a határ. A figyelmét nem tudják lekötni az iskolai tananyaggal, tehát máshol jár az agya, és mivel elég eleven gyerek, még most sem bír végigülni napi 5-6-szor 45 percet csendben. Lassan már odáig jutunk, hogy ha az eredményei továbbra is a róla kialakult véleményt, és nem a valós tudását tükrözik, magántanulóként fogja befejezni az iskolát. 

A tanagyag témájához pedig csak egyetlen példát hoznék fel. A minap, míg pár napig otthon voltam - merthogy jelenleg én nem Magyarországon élek - együtt tanultuk a földrajz leckét, ami Németország gazdaságföldrajza volt éppen. Elolvastam a tankönyvi anyagot, és legszívesebben azt mondtam volna a fiamnak, hogy ezt meg se tanuld, mert úgy ahogy van, elavult. Helyette inkább kicsit aktualizálva elmondtam neki, felidézve a nyári németországi élményeit, a Rajnán látott olajat, szenet, gázt szállító uszályokat, a vízlépcső rendszert, amit volt szerencséje épp működés közben látni, párhuzamot vontunk a rotterdami kikötő (mert azt látta) és a hamburgi között, megbeszéltük mi is az elektronikai, elektrotechnikai, finommechanikai és optikai gyárak fő profilja, melyik miket gyárt, és csodák csodájára már első elmondás után szinte hibátlanul tudta visszamondani azt. Másnap is emlékezett rá, és még kérdései is voltak. 

Szóval, nem kell egy gyereknek csodák palotáját varázsolni az iskolába, elég, ha néhány olyan információt adunk neki, amitől érthetőbb, értelmezhetőbb lesz egy anyag. A mai pedagógusok viszont ezt - tisztelet a kivételnek - nem teszik meg. Talán belefáradtak, talán nem tanították meg nekik, talán a megélhetésük problémája nyomja rá a bélyegét a munkájukra, de egy biztos. Amint lehet, hozom ki magamhoz a fiamat is, aki bár annak idején maga választotta azt, hogy otthon marad, és a megszokott környezetében végzi el az általános iskolát, mára már százszor megbánta ezt a döntését. 

Aki teheti, irassa a gyermekét alapítványi iskolákba, ahol kis létszámú osztályok vannak, vagy tanítsa otthon, magántanulóként a gyermekét. Persze, aki elégedett a mai rendszerrel, az ezt az inget ne vegye magára.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
verebedit's picture

Alapítványi iskola, vagy sima iskola

Sajnos  az alapítványi iskolát sokan nem tudják megfizetni. Szidhatjuk a tanárokat, de azt gondolom, hogy nem mindig ők a hibásak. 

Én mindig azt szoktam mondani, hogy aki teheti nem iskolát, hanem pedagógust válasszon a gyerekének. 

Saját tapasztalatom mondatja ezt velem. Az idősebbik fiamnak ez az iskola a 4. iskolája, a kisebbiknek ez a 3. iskolája. Volt olyan iskola amelyik nagyon szegény volt. Tulajdonképpen mi hordtuk össze az alapokat. Emberileg mégis a legjobb iskolája volt az autista nagy fiamnak. Ugyanakkor a kisebbik fiam egy modern, szuper iskolában kezdte az első osztályt, de pár év után ott kellett hagyni, mert folyton piszkálták, büntették.

Jelenleg mindkét fiam jó helyen van. Olyan iskolába járnak, ahol kinyílltak. Nem idegbetegek, nem görcsölnek. 

Nekem az a véleményem, hogy ha egy iskolába nem érzi jól magát a gyerek el kell onnan hozni minél előbb, hogy ne sérüljön.

Én hiszek abban, hogy most is vannak zseniális tanárok, jónéhányat ismerek, akik  most is hivatásuknak tartják a tanítást. Szuper tanárok, akik a szegényes és rossz körülmények között is próbálnak mindent megtenni a gyerekekért.

Persze találkoztam az ellenkezőjével is.  Nekünk is nagyon sok problémánk volt a tanárokkal, és nagyon örülök neki, hogy  találtunk a kisebbik fiamnak is egy olyan hatosztályos gimnáziumot, ahol jól érzi magát.

Az én kisebbik fiam is egy hiperaktív, kissé figyelem zavaros fiú, viszont rendkívül kreatív, nagyon gyorsan tanuló fiú. A tanárok fele értékelte ezt a másik nem. Azért minden iskolában volt olyan tanár, aki rajogott érte, és ez szárnyakat adott neki. 

A rendszeres sport, az elért eredményei nagyon sok önbizalmat adtak neki. 

Rájöttem arra, hogy amit ő szeretne azt el fogja érni. Én annyit tudtam neki segíteni, hogy igyekeztem nem nagy ügyet csinálni 1-1 rossz jegyből, nem stresszeltem őt. 

Szóval azt gondolom, hogy merni kell váltani, és ha kell több iskolát is kipróbálni. 

Mellesleg szerintem az alapítványi iskola sem garancia semmire, hallottam már alacsony színvonalú alapítványi iskoláról is. 

Értékelés: Nincs

Egy egyetemista szomorú tapasztalatai az oktatásról

19 éves, első éves egyetemista vagyok. Szeretném megosztani az én tapasztalataim az oktatásról.
Óvodás koromban érdeklődő voltam: mindig is érdekeltek az állatok, megtanultam számolni pusztán érdeklődésből, ha nem is helyesen, de nagyjából tudtam írni már óvodában, mindezt pusztán mert érdekelt.
Az iskolába kerüléssel viszont úgy érzem megtörtek, aztán később az iskolában többször is.
Akkor kezdődött mikor elsőben félévkor új iskolába kerültem (a régiben az volt a módi hogy a verekedőket kiállította a tanítónéni az osztály elé és akit megvertek föl kellett pofozza aki megverte, szóval érthető, anyám mért akadt ki). Az új iskola egy fent említett "elit" iskola, az osztály pedig még ezen belül is "tehetségfejlesztő" volt. Volt egy kis lemaradás, pár betűvel előrébb jártak, de én már úgyis írtam-olvastam. Matekból hatalmas lemaradásom volt, elsőben már logikai feladatok voltak. Az osztályfőnök tanított szinte minden tárgyat. Egy állat volt. Sokan sírógörccsel mentek haza mert nem tudtak tökéletesen mértékegységet váltani és a tanár üvöltözött velük. Kétségkívül, a követelmény előtt kellett járnunk. Ugyancsak kellett néptáncolni, elvitt minket fellépésekre is, sokszor órákig gyakoroltunk. Egyértelmű, nem miattunk, hanem csak a tanár miatt csináltuk.

Én mindig ügyetlen voltam néptáncból, matekból és magyarból figyelmetlen voltam, gyakran rendetlenkedtem, ennek megfelelően év végén elsőben és másodikban is 3-4 oldalnyi feketepontom volt. Nem viselt meg különösebben, de azért érdekes... szerintem sose voltam rossz gyerek.

Harmadiktól magyaros osztályfőnökünk volt. Elmaradt órák helyett magyaroztunk, dráma helyett magyaroztunk, osztályfőnöki órán magyaroztunk, mást se csináltunk. Gimnáziumban sem tanultam szinte semmit amit 3., 4. osztályban ne tanultunk volna. Nagyon utáltam, de azért gyakoroltam egy ideig.
Volt sok kis apróság, de az első nagy törést a matektanárom okozta. Megcsináltam a házit (ami elég sok volt, ráadásul szinte mindig hibátlan lett), de egyest kaptam, mert az egész osztály egyest kapott, mivel sokan nem írták meg a házit. Visszagondolva azóta nem írtam házit, max reggel óra előtt.
Ugyancsak mély nyomot hagyott bennem az a többször előfordult szituáció, mikor piszkáltak, kiközösítettek. Nem kezeltem jól, de hát egy kisgyereknek szerintem megfelelő támogatásra lett volna szüksége a szituáció kezeléséhez.

Ha nem hagytam, akkor mindig én kaptam ki a tanártól, ha hagytam, sose maradt abba. Ez lényegében elsőtől nyolcadik osztályig így maradt. A tanárok maximum rontottak a helyzeten. Én voltam a hülye nyolc éven át.
Megemlíteném még az iszákos testneveléstanárt 4-7. osztályban. Semmi hozzáértése nem volt, lesérült focistából lett tesitanár. A gyengékre ráuszította a többieket (gondolom, hogy motiválják...). Szinte csak kiabálva beszélt. Majdnem minden órán futottunk. A lábam mindig fájt, mivel növésben voltam, lúdtalpas voltam és csak betonon futottunk, de nagyon sokat. Semmi együttérzést nem kaptam, mindig 2-3-as voltam tesiből.

Érdekes, hogy pár évvel később, mikor már nem fájt a lábam és más tanárom volt kifejezetten szerettem a tesit, még a futást is.
Összességében az általános a pokol volt számomra.

Utána bejutottam egy elit gimnáziumba. Ott lényegében a lelki sebeim gyógyultak. Emberként kezeltek, lettek barátaim, stb. (Érdekes, hogy itt már nem a különc, kiközösített hülyegyerek voltam, pedig az osztály kb. harmada általánosban is osztálytársam volt.) A hiba bennem volt?
Ettől függetlenül nem múlt el minden. Máig nagyon befelé forduló vagyok (itt könnyebben megnyílok, mint élőben), nem tudom magam rávenni a tanulásra, mert sok haszontalanul eltöltött szabadidőre van szükségem, hogy elmélkedjek, feltöltődjek, erőt merítsek a következő naphoz. Nevezzük csak üresjáratnak. Ez akkor kezdődik mikor hazaérek és addig tart míg le nem fekszek aludni. 
A gimiben még eléldegéltem józan észből; most, az első egyetemi szemeszteremben már rezeg a léc. Szeretnék elmenni pszichológushoz tanácsadásért. Én már szerintem rájöttem dolgokra, de ettől még nem tudom kijavítani magam.

A pszichológustól azt várnám, hogy segítsen megváltozni. Sajnos nem nagyon lenne időm eljárni, mivel hatalmas a nyomás az egyetem felől -főleg, hogy bepótolni is lenne mit, valamint a barátnőmmel is foglalkoznom kell, egyedülálló anyámnak segíteni és a szokásos üresjárat, amire szükségem van...
Amit köszönhetek a 12 évnek, az a hihetetlen túlélőképesség, bár ettől nem leszek boldog. 

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
verebedit's picture

Válasz egy egyetemistának

Kedves Elégedetlen!

Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat. Az én " kicsi" fiam is sok hasonló dolgon ment keresztül. Ő  most 18 éves, úgy tűnik sikerült helyretenni magában az általános iskolás éveket. Sok évünkbe tellett.

Remélem Neked is sikerülni fog. Mikor olvastam a hozzászólásodat rögtön A Megértés Táblázata könyv jutott az eszembe. Szerintem érdemes lenne elolvasnod. Nekem nagyon sokat segített. Fontos, hogy az elmúlt évek eseményeit saját magadban is helyretedd. 

Ha érdekel a téma, A Megértés Táblázata klubban is nagy szeretettel várunk, éppen csütörtökön lesz.

Lesz alkalom beszélgetésre, ismerkedésre is. Önmagad jobb megismerésére, megértésére is.

Szeretettel várunk!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Iskola egy gimnazista szemével

Gimnáziumba járok, most 3. éve és egy 5 éves osztályba járok. Mikor hazaérek háromra és elmegyek hetente 3-szor edzésre majd hazaérek este 7 körül minimum egy órát elvesz a fürdés és vacsora, plussz ha még elmondanám anyukáméknak, hogy mi volt aznap. Kb 11-kor vagy később fejezem be a tanulást. És 6-kor kelek, vagy hamarabb ha 0. órám van.

Egy idő után teljesen kimerülök és mikor hazaérek hasogató fejfájással bedőlök az ágyba és egész nap alszom. Szinte képtelenség a maximumot nyújtani mert minden tanár elvárja, hogy nála teljesíts a legjobban ami napi 7-8 órában lehetetlen. És hiába kapok jó jegyeket, nem érzem,hogy biztos tudás lenne mögötte mert nem tanulunk tudatosan és összefüggően ami az érettségi időszakában egy hatalmas pánikhelyzetet fog eredményezni.  

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
verebedit's picture

Válasz egy gimnazistának

Kedves Gimnazista!

Átérzem a problémádat, mert az én fiam is idén fog érettségizni. Bizony nem könnyű manapság nektek.

Az iskolarendszert nem tudom megreformálni, a stresszr sem tudom kivédeni helyetted, de másban talán tudok egy kicsit segíteni Neked.

Az életmódoddal, étkezéseddel sokat segíthetsz magadon. Először is igyál, méghozzá sokat, de nem akármit. A legjobb a tisztított víz, ha teheted vigyél magaddal az iskolába is. Ha nincs rá lehetőséged, akkor jóminőségű ásványvizet fogyassz illetve teát. Nekünk nagyon jól bevált a borsmenta tea, illetve  a zöldtea fogyasztása. Energiaitalok  (ha fogyasztasz ilyet)  fogyasztása helyett inkább a Guarana, illetve a Maca fogyasztását javaslom. Saját tapasztalatból mondom, hogy jobb, mint az Energie. Ha sportolsz különösen nagy hasznát veheted mindkettőnek. Ha szeretnél többet megtudni róluk, akkor javaslom olvasd el ezt a hozzászólást a guaranáról, és ezt a cikket a macáról.

Fontosnak tartom a természetes C vitamin  fogyasztását, tapasztalatom szerint igen jó hatással van az agyműködésre, és nagyon jól élénkít.

Gondolom a szüleiddel élsz, nem tudom mennyire dönthetsz a dolgaidban, vagy mennyire tudod megbeszélni a problémáidat a szüleiddel. Fontos, hogy a viszonyotok jó legyen.

A halolajat sokan nem szeretik az íze miatt, de ezt az Omega 3 lazacolajat még az én autista nagyfiam is imádja. Az alkalmazása során észrevettem nála, hogy sokkal jobban tud koncentrálni és kevésbé feszült.

Fontos hogy mit eszel. Tudom, hogy nehéz megoldani, ha esetleg menzán étkezel. Ha otthon étkezel valamennyivel könnyebb lehet.  Az emésztés nagyon sok energiát elvonhat a testedtől, és ha nehezen emészthető  ételt eszel könnyebben el is fáradsz. Érdemes a reggelt zöldturmixxal kezdeni, utána egy  meleg kása vagy egy jó adag Kolláth reggeli, tele minden jóval sokkal több energiát ad, mint egy üzleti felvágottas szendvics. Nem kerül több időbe az elkészítése sem. 

Ha te viszed a tízórait az iskolában, akkor a teljeskiőrlésű péksütemények az ideálisak erre a célra. Természetesen az a legjobb, ha saját sütésűt fogyasztasz. Elég sűrű programod lehet, így nem biztos hogy ezt Te meg tudod oldani, de ha édesanyádat rá tudnád venni az nagyon jó lenne. A Boszorkánykonyhában nagyon sokféle kenyér és péksütemény receptet találhatsz. 

Nagyon örülök neki, hogy rendszeresen sportolsz, bárcsak minél többen megtennék ezt a Te korosztályodból. Sajnos egyenlőre nem ezt látom. 

Nagyon fontos az is, hogy Te is jóban légy önmagaddal. Tudom könnyű ezt mondani, de próbálj meg egy kicsit kevesebbet izgulni, kicsit lazábban fogni ezt a suli témát. Rosszabb időszakokban, nekünk segített a Móksha Elixír.  Én hiszek benne, hogy a legtöbb testi tünetet megelőzi a lelkiprobléma, ezért tartom fontosnak a lelkiharmóniát, lelki egyensúlyt. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Válasz az anyukának

Köszönök szépen mindent, ez rengeteg információ volt egyszerre  
Nem mondanám, hogy én vagyok a legizgulósabb de azért mégis ott van az a megfelelési vágy, és a magamnak való bizonyítás is.

Próbálok pozitív maradni és mosolygós  Mivel 2 kistestvérem van és nekik is segítek rendszeresen, így elég elfoglalt a családom de szerencsére azt tudom mondani, hogy jó a viszonyunk. Főleg az anyukámmal 

A tea fogyasztás megvan, de mellette csapvizet iszom, az iskolában ebédelek és nekem inkább csak a kis barna kenyér és a sonka marad tízórainak mondjuk egy almával.

Nekem a kevés alvás jelent szerintem problémát amin próbálok változtatni, de sosem egységes időtartamig alszom, ami probléma. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Iskolakezdésre várok tippeket!

Sziasztok!

Mindenkitől kérdezném, aki bármi tanáccsal hozzá tud szólni: 6 évesem idegen gyerekek között kezdi szeptemberben az iskolát. Egyébként is szorongó, feszült és nehezen megnyíló idegenek között (még a gyerekek között is). Mivel tudom felkészíteni őt erre? Nagyon köszönöm előre is a tanácsokat, tippeket.

Értékelés: Nincs

Szorongás az iskolától

A legjobbat akkor teszed az ilyen szorongó kisgyerekkel, ha alsóban otthontanulói státuszt kérsz. Valószínűleg életmódot kell váltani, de a gyerek egészséges lelkiállapotban való fejlődésénél semmi sem lehet fontosabb.

Értékelés: Nincs

Iskolakezdéshez, szorongásoldáshoz mit?

Szia!

Átmozgattam a hozzászólásod az életmód oldalunkra, ezen cikk alá, amiben hasznos információkat találsz az iskola rendszerről, szorongásoldásról itt is olvashatsz. 

 

Stadelmann elválás fájdalma olaja is jó választás, Moksa cseppről is nagyon jó visszajelzések vannak a szorongás, stressz kezelésében. Levendula olaj  is jó, nagyon univerzális, én nagyon szeretem gyermekeimnél alkalmazni (párologtatás, fürdő, ruhára cseppentve).

A Rügyelixírek közül a Kökény és a Csipkerózsa is segíthet. A Kökény leírása nagyon találó:

"A kitartás, a nyugalom, a harmónia és a belső béke megvalósításának mestere. Így serkent és nyugtat egyszerre minden olyan állapotban, amikor életuntak, idegileg kimerültek vagyunk, kétségek közt gyötrődünk. Sokat segíthet azoknak, akik rosszul, vagy nem tudják megvédeni magukat, akik viselkedésformák vagy egy másik ember mögé bújnak, akik könnyen sebezhetőek és érzékenyek."

Segíthet ha sokat beszélgettek, elmeséled neki mi vár rá, mi mi után következik az iskolásban. Jó lenne ha előre megismerhetné a tanító nénit, ha ismerős barátokkal kerülne egy osztályba. Sok-sok anyai ölelés, szeretet ami a legfontosabb. Gyermekeink a mi lelkiállapotunkat tükrözik vissza „tükröt tartanak elénk”, ha benned csökken a félelem, feszültség az iskolakezdéstől,  vagy bármi mástól akkor gyermeked ezt megérzi és Ő is könnyebben veszi majd az akadályokat.

Szeretettel, Detti

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Dortsa's picture

Alternatív ovi Érden

Sziasztok!

Érden néhány szülőtárssal összefogva alternatív ovit szervezünk (teljesen önerőből megy a dolog) gyermekeink jobb jövője reményében... Ha valakit érdekel, és szívesen beszállna, keressen meg privátban! 

Szép napokat!

Dortsa 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

iskolák

Bár ez már egy viszonylag régi cikk, abszolút egyetértek az abban leírtakkal. Mo.-on erre a megoldás az alternatív iskolák. Pl. a Waldorf, de még sorolhatnám..

Értékelés: Nincs

waldorf?

oda még korábban kell beérni, ezért szóba sem jöhetett nálunk. nekünk pl. az iskolábaérés kritikus kérdés. kisfiam ezért lett magatartásból hármas. hááát...jót röhögtünk rajta közösen. talán idén is megkapja a közepest, bár én az elégségésre is számítok, amilyen gyagya az iskolai rdsz. tényleg: tud valaki olyan iskolát nálunk, ahol fél 10-nél előbb nem kezdődik el az első tanóra? mert én nem, de azonnal átíratkoznánk...:-)

Értékelés: Nincs

késői iskolakezdés

Mi a kőbányai Szivárvány iskolába járunk, fél 9-kor kezdődik a tanítás 20 perces beszélgetőkörrel, így a tényleges tanulás 9-kor kezdődik.

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)
Varga Nikoletta's picture

Miért nem lesz magán-

tanuló? :)

Értékelés: Nincs

remek elemzés

A cikket remeknek, roppant céltudatosnak, a célhoz mérten kellően kritikusnak tartom, fő gondolatmenete teljesen helytálló, és alapját képezhetné az iskolarendszer jelentős fejlesztésének is a közeljövőben.

Néhány részelttel azonban szeretnék vitatkozni.

Az ’Osztály vigyázz’ és a jelentkezés kritikája alaptalan. Ezek nem a szocializmus átkos maradványai, hanem szükségesek egy közösségben a normális működéshez. Az osztály vigyázz szerepe, ami persze egyetemi szinten már nem szükséges, annak jelzése, hogy a szünet után most valóban elkezdődik a közös munka. Mert a tanóra gyerekeknél nem a becsöngetéssel, és nem az osztályba belépéssel kezdődik, még csak nem is a tanár belépésével. De persze ezt a cikk írója nem érzékelheti. A jelentkezés pedig kis baráti csoportoknál nagyon közösségekben elengedhetetlen feltétele annak, hogy úgy hívja fel valaki magára a figyelmet, hogy ne zavarjon több tucatnyi mást, az egymás iránti tisztelet felrúgása nélkül. Üzleti összejöveteleken, tárgyalásokon, egyetemi tanári és más konferenciákon sincs ez másképpen, nem is lehet, sőt ott még sokkal formálisabb is lehet, még ha itt a kínai pártkongresszusokra nem is gondolunk. Ez is az életre felkészülés szerves része. Csodálkozom, hogy a cikkíró ezekről hogyan feledkezhetett el a jó cél érdekében.

Más iskolarendszerekben sem a képzeletre támaszkodás az elsődleges a kisiskolásoknál, ahogyan pl. a kínai gyerekeket is kizárólag közös kántálással és a látás-felismerés-kimondás reflexeinek könyörtelen kiépítésével lehet megtanítani olvasni 7 éves kortól. Hogy a magyar ismeretrendszer megtanítása hatástalan, ezt magunk is láthattuk az elmúlt évben készült videón, amely bölcsész-hallgatók alapvető fizikai-csillagászati ismereteit állította pellengérre azzal, hogy bemutatta, mennyire fogalmuk nincs arról, hogyan különbözik a Holdon a gravitáció hatása a földihez képest. A kérdés egyáltalán nem tartozik a mindennapokban szükséges ismeretekhez, de ha már tanulniuk kellett, elképesztő, mennyire nem ragadt meg a fantáziájukban, és ezzel a memóriában. Mert ehhez semmi más nem kellett volna, mint hogy Vernét olvassanak, ahogyan én azt az ’átkosban’ tettem.

Azzal is vitatkoznék, hogy akkorra vezethető vissza a ’mindent tudni kell és általában túl korán’ elve. Nekem volt bőven időm megtanulni, amit meg kellett, és utána mentem játszani, zenélni, olvasni, családdal kirándulni. Igaz, a tudomány sem állt még ilyen szinten, 60 év körüli kémiatanárom máig sem tudom, hogyan volt képes az akkor még csak az alapoknál járó genetika alapjai átadni. Hogy ma milyen részletességgel kell ezt és hasonlókat megtanítani, abban az utóbbi évtizedek kozoktatásfejlesztése a bűnös, itt kell valamit változtatni és nagyon hamar.

’Teljesen felborult értékrend! "Nem az iskolának, az életnek tanulsz!" - hogyan lehetne ezt a triviális igazságot ma képmutatás nélkül kimondanunk?’

’Az egyetemi felvételi keretszámokat a kereslethez kellene idomítanunk. Tévedés ne essék, nem a "munkaerőpiac" keresletéhez, hanem a felvételre jelentkezők keresletéhez. Az államnak nincs joga beleszólni abba, hogy ki, milyen tanulmányokat kíván az egyetemeken folytatni. Az egyetemisták pontosan fel tudják mérni, hogy milyen diszciplínákat tanuljanak a saját boldogulásukhoz! Ezzel szemben még mindig a szocializmus idején kialakult merev egyetemi struktúrában gondolkodunk.’

Az a helyzet, hogy az iskola feladata elsősorban a társadalomba való beilleszkedés elősegítése. Ezért létezik. Az, ha ez a gyerekek fejlődése ellenében kell megvalósuljon, azt jelenti, hogy a társadalomban van a hiba, amelyet az iskola rendszerén keresztül közvetít. Az államnak igenis van joga beleszólni abba, hogy milyen egyetemi tanulmányokat kövessenek a felvételizők - nem abba, hogy konkrétan kik kövessék, de azt el kell érnünk, saját túlélésünk érdekében, hogy ne százezer tehetséges irodalmárt, vagy hegedűművészt termeljünk ki, akiknek felkopik az álla, hanem maradjon elég olyan is, akik jól értenek a különböző gyakorlatias konkrétumokhoz, össze tudják szerelni az IKEA-bútorokat, és ha valaki nem, akkor tudnak segíteni. Ha ez nem valósul meg, akkor fokozottan fogunk a jövőben tovább panaszkodni, hogy egyre többe kerül egy villanyszerelési munka elvégeztetése, még ha az egyetlen szaki a környéken át sem ver. Ez pedig azt jelenti, hogy mégiscsak az életnek kellene, hogy többen tanuljanak, akkor is, ha a képességeik nem egészen felelnek meg ennek. Azután viszont azt kéne biztosítania a társadalomnak, hogy ebből meg lehessen élnie mindenkinek, és a megélhetés előteremtése, azaz napi 8 óra munka elvégzése után élhessen szabad idejében annak, amihez elsősorban vannak képességei - de ne várjuk el, hogy mindenki ebből éljen, mert az élet valósága sem ehhez igazodik, hanem a fizikai szükségletek kielégítéséhez, majd pedig a divatok gerjesztette szükségletek kielégítéséhez, és csak ezek után jön a többi.

Ennek a napi 8 óra munkának persze az iskolásokra is vonatkoznia kéne. Nem állíthatjuk, hogy az alacsonyabb keresetűek és a versenyágazatokban dolgozók nagy része csak ennyit dolgozna, de a gyerekek számára valóban komoly károsodáshoz is vezethet, elsősorban lelkileg, hogy ténylegesen 10-12 órát is kell tanulással tölteniük. Vagy kellene, ami pedig csak további feszültségekhez vezet az iskola és a tanuló között, és lehetetlenné teszi, hogy a tanuló kibontakoztathassa a képességeit olyan módon, hogy az eredményre is vezessen, és az iskola is elismerhesse.

Sajnos, noha pszichológiát a pedagógus szakokon mindenki tanul, legalábbis a szocialista időkben így volt, a tanárnéniknek, akikből a tanári szakma javarésze áll, nincs erejük, idejük és érdekük sem ahhoz, hogy összeálljanak olyan társadalmi mozgalommá, a szüfrazsett-mozgalomhoz, vagy a Fabiánus-társaságokhoz hasonlóan, amely alapvetően azt kívánná elérni, hogy a gyerekeinket ne ilyen, a cikkben szépen bemutatott módszerekkel és ismeretekkel vekzálják hosszú esztendőkön át. Ennek a vekzálásnak az eredménye szerintem, a cikkel ellentétben, hogy a felvételizők kapkodnak fűhöz-fához-virághoz. Mivel a rendszer nem segítette őket kialakítani a képességeiknek a felismerését sem, nemhogy azoknak önbecsülését, így megpróbálnak a vélt lehetőségeikhez igazodni a választásaikkal. Kritikusan gondolkodni sem tanultak meg, és ebben megint csak nem kizárólag a szocializmus a bűnös, hiszen ma már a tanáraik jelentős része sem a szocializmusban nevelkedett. Ma sem érdeke az államnak, ezen keresztül az állam által meghatározott iskolarendszernek sem, hogy gondolkozni tanítsa meg a gyerekeket, a jövő nemzedékét. Ezért az egyetemet választók jelentős része sem képes kritikusan gondolkozva felismerni azt, hogy mi az igaz az egyetemekről és a diploma után megszerezhető állásokról szóló mendemondákból, s mi nem.

A „Ha valaki ma például mesterséges intelligenciafejlesztéssel szeretne a jövőben foglalkozni” példával sem tudok egyetérteni. Ez a példa éppen a realitások fel nem ismeréséből merülhetett fel. Olyan tudományos irányokba ebben a méretei miatt kis anyagi és szellemi lehetőségekkel rendelkező, noha állítólag igen intelligens és okos, társadalomban nem érdemes elindulni, amihez a legnagyobb erőkkel rendelkező országok is csak nehezen bírkóznak. A példa persze látványos és önmagában megállja a helyét, de nem valós - olyanokat kellene találni, amelyek tényleges problémák, így felkelthetik a tenni akarók tettvágyát azzal, hogy ’no lám, ha ezeket felterjesztjük, talán észreveszik azok ott fenn, hogy ez tényleg gond és talán majd egyszer tesznek is valamit, nem rá’.

Az a példa viszont nagyonis helytálló, hogy mint az informatikai szakon is, mindenhol kell, hogy lehetőségek legyenek saját szakirányú fejlődésre.

Teljesen egyetértek azzal, hogy a tananyagot kialakító ’tudós’ társadalom a felelős a hibákért. Itt lenne az ideje, hogy takarítsunk, és valakik kialakítanák egy életkori sajátosságokat figyelembevévő, hosszú távon hatékony iskolarendszert.

Ha valaki nem látja a cikkben rejlő javaslatokat, akkor ezekről ejtenék még pár szót. Ilyen pl. az órakeretek rendszere. Nyilvánvaló számomra, hogy a cikkíró max. 20 perces tanórákat vezetne be alsó tagozaton, nyilván kellő hosszúságú szünetekkel. Ez órákon tudományok helyett mesemondás, olvasás lenne az alap, már csak azért is, mert ha a gyerekeknek mindig jó dolgokat olvasnak, akkor maguktól felkel bennük az érdeklőséd, hogy ők is olvassanak, ha még otthon nem kezdték volna meg. Így természetes érdeklődés kelne, amit ki lehet használni.

Következő lépés persze lehetne az is, hogy a kicsit pár év után maguk is meséket és egyéb történeteket írjanak és egymásnak felolvassanak, ami már a képességek fejlesztése mellett a közösségben viselkedés mintáit is erősen fejlesztené.

Felső tagozatban növelhető lenne a tanórák hossza, és az életkornak megfelelő érdeklődéhez kellene a tanulandókat igazítani. Sok kirándulással lehetne tudományos irányba terelni az érdeklődést is. Noha nem mindenki Leonardo da Vinci, de hogy miért különbozőek és miért a növények erdőn-mezőn ekkor már kérdés lenne, amit a tanár helyben tudna magyarázni, nem követhetetlenül magas fokon. Persze más ’tantárgyakhoz’ is meg lehetne találni a megfelelő kereteket és tartalmat.

Mindehhez persze rengeteg idő, más órastruktúra, és sok-sok pénz kellene, és alapvetően egy más pedagógiai és módszertani kultúra, amely ilyen eddig szokatlan tevékenységekhez igazodna. Hogy ilyesmikbe nem ment bele a cikk írója, annak okai nyilvánvalóak. Ennek alapjaihoz az intézményrendszer is átalalkítandó lenne, a pénzügyi alapok megteremtéséről már nem is szólva, amire ilyen ínséges időkben ugyan hogyan is számíthatnánk.

Addigis marad a kritika és válaszkritika, ismét egymásnak esés, ahogyan az a magyar lélekben már évszázados szokás. Vajon ezt mikor váltja föl a kölcsönös tisztelet és támogatás társadalmi kultúrája, azon talán hiába is töprengenénk.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)

Egy mezei kis tanár és ember gondolatai

Életmód váltásban és bionomiában kezdő vagyok, de az oktatás elevenembe vágó téma, így megosztanék pár gondolatot és tapasztalatot, ha érdekel néhány olvasót.

A cikk: szép, jó, hasznos, elgondolkodtató, nálam több és másabb tapasztalatokkal rendelkező oktatótól származó, de rengeteg dologban idealista és általánosító. Ezáltal azt a látszatot kelti, hogy az oktatás mennyire nem jó, de túl sok javaslatot és megoldást nem tartalmaz (persze nem is biztos, hogy erre hivatott). Tovább „hergeli” az iskola ellen és kiábrándulttá teszi belőle az arra fogékony szülőket, pedig a sikeres gyerkőc neveléshez, oktatáshoz a szülő és pedagógus együttműködése szükséges, bármennyire is közhelyesen hangzik.   

Segítsetek ki, de én ezt nem értem: ”Kevesebbszer találkozunk olyan ellenszenves iskolai kellékekkel, mint jelentkezés, felállás, "Osztály, vigyázz!" stb., lehetőséget adva ezzel arra, hogy a diákok az iskolában is gyakorolhassák a nagyobb társaságban való emberi érintkezés rutinjait: a megszólítást, a közbeszólást, a kérdezést, a hangulatnyilvánítást és sok más fontos dolgot.”

Jelentkezés: mai (és nem idealizált) iskolában egy 25-36 fős csoportban, ahol képtelenség az összes résztvevőnek fenntartani a szemkontaktust és egymásra irányuló figyelmet (mint az „életben”), hogyan lehet jelezni, ha kérdés, hozzászólás van – közbeszólás, belekérdezés bármikor? A jelentkezés által lehetősége van a diáknak jelezni, hogy szólni kíván, de nem szakítja meg a magyarázatot, előadást (tanárét vagy társáért) zavarva esetleg ezzel az előadót és a többi hallgatót. Így egy gondolat, mondat végén felszólítás után elmondhatja. Igaz, a felszólítás nem teljesen életszerű, de bármilyen emberi érintkezés során illik kivárni, míg a másik befejezi gondolatát és nem közbevágni (szerintem), erre pedig „megtanít” a jelentkezés, az iskolai körülményekhez alkalmazkodva. A felállás, osztály vigyázz az én olvasatomban pedig egy kölcsönös tiszteletadás (köszönés, köszöntés) és segít jelezni az óra (tevékenység) kezdetét. Amennyire én tudom, ha hölgy érkezik a társasághoz illik felállni az asztaltól, köszönteni, kihúzni a széket stb, akkor ezek és egyéb udvarias gesztusok is ellenszenves kellékek?

„Az amerikai iskolában a tornaórákon baseballoznak, röplabdáznak, úsznak és eveznek, vagy éppen görkorcsolyázni tanulnak.” - azonban ezen kívül lövöldöznek, késelnek, őrjöngnek. „Az egyik gyerek ügyesebben, a másik sutábban, de mindenki jól érzi magát.” – kivéve a kirekesztetteket, nem csoportba vagy testvériségbe tartozókat, és azokat, akiket napi szinte zaklatnak (bullying). „Nem gondolom, hogy az amerikai iskolarendszer tökéletes, de van néhány olyan pozitív vonása, amelyre érdemes odafigyelnünk.”- na ez igaz, de ugyanúgy a magyar rendszerrel is ez van, nem kell mindent átkozni és elfelejteni.

 

Az életkori sajátosságok semmibevevése:

ezzel sajnos én is sokszor találkozom, olyat kell próbálnom megtanítani a gyerekeknek, amit életkorukból adódva még nem is értenek, nem is érdekli őket. Hamarabb kellene idegen nyelvből bizonyos nyelvtant, szabályt tanítani, mint magyaról stb. (..tudom, tudom - kommunikatív nyelvoktatás, nem kell szabály stb.  de sokszor könnyebben megértik és megtanulják kis szabálymagyarázattal, mint készség szinten begyakorolva)

 

Bocsánat a csapongásért, de írás közben megy a tévé és egy reklámot láttam: fiú felkel ágyból, lány kérdezi „Hová mész?”, fiú „Dolgozni.”, lány „De hát már van diákhiteled!”, erre a fiú visszafekszik és a narrátor sorolja, hogy a diákhitel jó munka helyett, megélhetésre stb. Remélem AntalValis gondolkodó embereknek nem kell magyaráznom, miért háborított fel mélységesen ez a reklám. Kellett néhány perc, hogy magamhoz térjek, és elhiggyem, tényleg van ilyen: ne dolgozz, vegyél fel hitelt…ma amikor családok százai súlyosan el vannak adósodva. Apu-anyu talán már rájött nem kellene több hitel. Sebaj, akkor forduljunk egy újabb fogyasztói csoporthoz, a gyermekükhöz, vegyen fel ő hitelt munka helyett. Grrrrr, vérlázító.

 

Vissza az oktatáshoz: az órák ugyan 45 percesek, de módszertanból megtanuljuk, hogy a feladatokat a gyermek koncentráló képességéhez mérten (6-7év 8-10 perc, felső 10-15 perc, felnőtt 20-25 perc) építsük fel. Koncentrált figyelmet igénylő feladat után jöjjön valami könnyedebb játékosabb stb. Ha megfigyelitek egy jó előadót (konferenciákon, marketingnél stb.) a több órás előadásokba is beépít „pihenőket”: kép vetítés, vicc, poénos sztori, saját élettapasztalat stb., hogy ki lehessen kapcsolni közben egy kicsit. Egy jó pedagógus így állítja össze az órát, így talán nem akkora veszedelem az a 45 perc kicsiknek, nagyoknak. A koránkelés, vagyis inkább alváshiány viszont már tényleg aggasztó. Azonban azt is hozzátenném, hogy nem csak a korai kezdésen múlik. Általános jelenség a gyerekeknél, hogy 10-11ig fent vannak (tévé, facebook, videók boncolásról, pornó 6-7 osztályban, amiről én tudok, de az csak a jéghegy csúcsa, ami eljut egy tanárhoz). Ha később kezdődne az iskola, akkor is fáradt lenne legtöbbjük.

Életkori alkalmasság? – pszichológia és fejlődéslélektan órán tanultuk hogy a tanulóknak 5-6 osztályig még nincs teljesen, biztosan kialakult tér, idő képzete, majd töri módszertanból, hogy ötödik első hónapjában tanítsuk az időszámítást .. na erről ennyit. Számtalan példa van a túlzott mennyiségű, túl tudományos és nem életszerű tudás sulykolására. Töriből rengeteg tényanyagot kellene megtanulni magyar és világtöriből is, de egy ünnepségen a himnuszt nem tudja a gyerekek többsége végig várni felállva beszélgetés nélkül, hogy mit és miért ünneplünk (márc.15., okt.6, 23. stb) arról szintén a többségnek pedig fogalma sincs.  Érettségin és nyelvvizsgán pedig idegen nyelven kellene olyan témákról beszélniük, amiről magyarul sem tudnak.

Felvételi mizéria: szerintem nagymértékben a szülők gerjesztik, és az iskolák a fejkvótáért (már az iskolák is önmarketingelnek). Én nem jártam nagyhírű, erős gimibe de kitűnőre érettségiztem, felvettek főiskolára és remélem hasznos tagja vagyok a társadalomnak „elit gimis, egyetemes” oktatás nélkül is, mint sokan mások. Ennek ellenére nagy a nyomás a szülőkön és a tanulókon, hogy „jó iskolába” járjon a gyerek, mert megszólja a környezet ha nem. Ötödikes gyermek első dolgozata után tajtékzott az anyuka és veszekedett velem, hogy „csak négyes lett” és ha a gyerek négyes lesz, miattam nem veszik majd fel az XY híres gimibe (ismételném: 5.osztály, első dolgozat!!!). Sajnos van olyan szülő, aki elvárásaival saját gyerekét terheli túl, nehogy már az ő gyereke ne neves suliba járjon. A középiskolák felvételije tényleg átalakítja az ált. iskolát is. A szülő a jó gimibe, egyetemre akarja járatni a gyereket, ezért az ált. iskolától, gimitől azt várje el, hogy felkészítsen a felvételire, ami értelmetlenül egyre nehezebb és több „kisbetűs” anyagot kér, tehát az alatta lévő iskola és a tanár még többet kell megtanítson.

Gyerek szabadideje és iskola: a szabadidő értelmes eltöltése kapcsán van az iskolának feladata, de hiába biztosít tömegsportot, kirándulást, könyvtárat, klubdélutánt, diákönkormányzatot stb, ha a gyermeket nem érdekli. A diák önkormányzati napokon, amikor pedig nem kellene „azokon a borzalmas elméleti órákon” rész venni nem győznek kifogást keresni, hogy miért nem akarnak részt venni, és sok szülő készséggel leigazolja a gyereknek azt a napot. Amit a cikkíró leírt, hogy milyen szabadidős elfoglaltság kellene (színház, könyvtár, generációk közötti beszélgetés), az a mai gyerekek érdektelensége miatt nagyon nehezen kivitelezhető. Sajnos sok szülő is partner, hogy a gyerekét kihúzza az iskola szabadidős programjaiból. Nem akarom az iskola és a pedagógusok nyakából kilökni a felelősséget, de a gyerek hasznos szabadidő töltésére a szülő nagyobb befolyással tud lenni.

Túlterheltség, műveltség: valóban sok nem túl hasznos információt kell megtanulniuk, kevés gyakorlati, mindennapi élethez kötődő dologgal. Felaprózódik képességük, számos ok miatt (nem csak oktatási rendszer hiba). Nem megfelelően tanulnak, tanítunk, ezért a műveltség, szövegértés, mindennapi készségek mérése nagyon rossz eredményt mutat papíron és az életben is. Azt a kevés megjegyzett, megszerzett tudást sem tudják alkalmazni. Sajnos a különböző európai oktatási és kompetencia mérések sorában hátul kullog Magyaro., persze igaz, hogy a mérések sem mutatnak valós képet. Azonban sajnos kis országunk és társadalma nem azt mutatja, mennyire kiművelt, rátermett, gondolkodó emberek alkotják a zömét.

Lehet sok dolgot említeni több száz oldalon keresztül, hogy mi jó meg nem, mit kéne és mit nem, de sajnos az élet és az oktatás nem egyszerű. Hogy mennyi és milyen az állam szerepe abba nem mennék bele, ki ki gondolja nézetei szerint. Az viszont adott, hogy állam által irányított, szabályozott iskolarendszer van, ebben kell gondolkodni, ezen kell javítani, de nem utópiában gondolkodni. Az oktatás hasonló az AntalValis oldalhoz, ahol sokféle nézet, életmód, táplálkozási mód jelen van és többször felhívtátok rá a figyelmet, hogy mindenki a saját szervezetéhez és körülményeihez képest éljen. Az ideális ez lenne az oktatásban is, a gyerekek egyéni igényeihez igazítani, de be kell látnunk 6-800 főt tanító iskolákban, 20-36 fő osztályokban nehéz lenne olyan oktatási rendszert „feltalálni”, ahol minden gyermek akkor és azt tanul, ahogy és amit akar. Kell bizonyos határ, keret és központi irányvonal, de ugyanakkor nagyobb szabadság az intézményeknek és tanároknak a helyi viszonyokhoz alkalmazkodni. Lehet sok jót-rosszat mondani a tanárokra is, a hozzászólásokban is van több negatív példa és sajnos tényleg van kiégett vagy nem a pályára való kollega, de nem így indulunk. Azt, hogy nem vagyunk megfizetve, elismerve azt sokan hallják, tudják, de nagyon sok tévképzet van a tanárokról és munkájukról. Egyet kiemelnék, nem mi írjuk és találjuk ki a tantervet. Sok esetben a mi kezünk is meg van kötve és ugyanúgy szenvedünk, mint a diákok. Nem tudjuk azt és úgy tanítani, ami láthatóan motiválná a gyerekeket. Ezen kívül sajnos a szülők többsége is az iskola és tanárellenességet erősíti a gyerekben. Magánemberként és tanárként is az álmom a szülők és a tanári társadalom közötti nagyobb összhang, a minőségi munka és a gyerekek életében.

Nem jó irányba tartanak a gyerekek, így a jövőnk. Vaskalaposnak igaza van, „milyen ország lenne az?” kérdésével. Hetedikben voltam olyan bátor és megkérdeztem ki mit szeretne kapni karácsonyra: csak „anyagi” dolgok (sz.gép, telefon, Ipod stb), melyik a legszebb ünnepi emlék kérdésre: csak nagy és drága ajándékok, semmi a családdal, tesóval együttes élmény vagy hasonló. A mi szeretnél lenni kérdésre a 18-ból 6 énekes, 2-3 sztár és 3-4 aki valami „komoly” szakmát mondott. Ez egy emelt szintű csoport volt, jó tanulókkal, többségében viszonylag rendezett családi háttérrel. Ha így folytatódik a gyerekek élete, képzése, nevelése nem jó ország lesz!!!!

Tanítottam már 4 városban, általános és közép iskolában, „jó iskolában” és hátrányos helyzetűben, de mindenhol elkeserítő a helyzet számomra. Meglepő és megdöbbentő dolgokat kell tapasztalnom munkám során, amit sok szülő el sem tudna képzelni a gyerekéről. Ezért tölt el jó érzéssel az oldalon a felelős gyerekneveléssel kapcsolatos témákat boncolgató írásokat olvasni. Ad egy kis reményt.

Köszönöm, ha időt szántatok írásomra, válaszra és vigyázzatok gyermekeitekre. Szeretettel, figyelemmel és tudatosan kell nevelni őket, mert ők a világ csodái és azzá lesznek akinek mi neveljük őket!

Lehet másra mutogatni, hogy hol a hiba, de csak akkor ha mi is mindent megtettünk a jobbítás érdekében. Ezért fogom olvasni az ajánlott könyvet is.

Értékelés: Nincs Átlag: 4.6 (11 votes)
kahlanamnell's picture

Réta, köszönöm!

Kedves Réta!

Szakmabeliként nagyon megörültem a hozzászólásodnak. Teljes mértékben alá tudom támasztani azokat, amiket leírtál.

A szabadidős programokhoz: nyolcadikos az osztályom. Nem tudtam eddig elvinni őket rendes osztálykirándulásra. Merthogy nem jöttek el. Nem érdekli őket. Múlt évben 10 gyerek nem jött össze, hogy meg tudjam venni a csoportos bkv jegyet, hogy legalább kijussunk a kerületből.

A legtöbbnek a szülő igazolta le azt a napot. Gyanítom és nagyrészt tudom is, hogy mivel a szülők sem csinálnak családi programokat, így maga a kirándulás szó sem jelent sokat a gyerekeknek. Nehéz így közösséget kialakítani. Főleg, hogy nagyon kellene ezeknek a gyerekeknek az, hogy legalább lássanak is valami mást a kerületük utcáin és terein kívül...

Valahogy én is mindig a szülő-tanár-diák hármasságra gondolok, mint megoldási lehetőségre: ha jobban együttműködnénk....

Szóval Réta: köszönöm!

Viki

Értékelés: Nincs Átlag: 4.8 (5 votes)

Szakmabeliek :-)

Kedves Viki,

én is örülök hogy válaszoddal megerősítettél, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a tapasztalatokkal. Rossz a válaszodat olvasni viszont abból a szemszögből, hogy akkor a leírt tapasztalataim tényleg általános problémák sok helyen, sok iskolában és nem én tanítok "rossz helyen, rossz gyerekeket".

Sajnos valóban széthullanak vagy ki sem épülnek az emberi kapcsolatok, közösségek. A gyerekek nem tudnak barátkozni, és nagy valószínűséggel önértékelési és párkapcsolati gondjaik is lesznek bőven a nem megfelelő szocializáció miatt.

Pedagógusként nap mint nap látjuk ezeket a gondokat, de kevesen hallgatnak meg minket, legyen az diák, szülő vagy a közoktatás alakítói.

Mindezek ellénére maradjunk elkötelezettek és próbáljunk javítani. A suli udvarán gesztenyét gyűjtve például sok tanítvány rákérdezett mit csinálok és jó alkalom volt elmondani, hogy használható mosásra. Terjesztettem a "Bionom igét" is , mert hogy a testi, lelki egészségre is nevelni kell őket!

Üdv: Réta

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

boldogtalan diákévek

A cikket olvasva felRÉMlettek iskolás éveim és nem volt kellemes visszagondolni sem tanárokra-kivéve egyet-sem tanórákra. Az általánost végig "güriztem" a 4,5-es átlagért, középiskola 2. év végén pedig már kettesem is volt a bizonyítványban, annyira belefásultam és megutáltam a tanulást. Egyetem ,főiskola már teljesen kizárt volt utána, örültem, hogy vége a diákéveknek.

Nem lettem szociologus sem ezáltal, de számomra teljesen világos összefüggés van a magyar oktatási rendszer/módszer és a magyarok depresszióra való hajlama között. Nemhogy az életre nem nevelt, de elsődleges célja volt, hogy "letörjék a szarvunkat", hogy mindig kuss legyen.

Remélem ha a kislányom iskolaérett lesz találunk neki legalább egy jó Waldorf isit!

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

Bölcsész süketelés

Egy látványos kísérlet vagy egy színes film a holdra-szállásról sokkal közelebb hozná az ilyen korú gyereket a tudományokhoz, mint pl. a hatodikos fizika tankönyvnek az a (majdhogynem értelmetlen) kérdése, hogy "Mennyivel változik meg a gravitációs mező energiája, ha egy követ felemelünk?"

Iskolai tanulmányaim alatt mindig utáltam a film nézést és a kisérletezést óra helyett/alatt. Emlékszem, amikor egy fizika vagy kémia tanár bejelentette, hogy a mai órán kisérletezni fogunk, annál hangosabban ujjongtak a gyerekek, minél hülyébbek voltak az adott tantárgyhoz. 

Nem kellene egyféle módszer mellett érvelni, hiszen éppen a változatos kínálat teremthetné meg azt, hogy azok is megtalálják a helyüket, akik reálosabb, elméletibb oktatást élvezik, s azok is akik szemléletesebb, érzelmesebb megközelítésre vágynak. 

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

Csak szenvedéssel lehet tanulni vagy örömmel is?

"Emlékszem, amikor egy fizika vagy kémia tanár bejelentette, hogy a mai órán kisérletezni fogunk, annál hangosabban ujjongtak a gyerekek, minél hülyébbek voltak az adott tantárgyhoz." Ezek szerint baj, ha valamit úgy tanítanak meg a gyerekeknek, hogy közben élvezik is, és azok is élvezik, (netán nagyobb eséllyel megjegyzik) akik "hülyék"?

Én kitűnő voltam általánosban, és jeles középiskolában. Ráadásul eléggé érdeklődtem a reál tárgyak iránt, amíg el nem hittem két tanáromnak, hogy hülye vagyok hozzájuk. Számomra mégis az hiányzott az egész oktatásból (még a jegyeim szerint "rendben levő részéből" is), hogy magam tapasztalhassak meg dolgokat. Epekedve vártam a fizika és kémia órákat, hogy végre kísérletezhessünk. Ehhez képest a tanár bemutatott egy évben kb. 3 kísérletet. A többit meg leírták a könyvben... (És ez a helyzet még akkor állt fenn, amikor a kémia tanárom szerint nekem kémia tankönyvet kellett volna írnom.)

A cikk többi részéhez kapcsolódva írnám még, hogy alváshiánytól csak azért nem szenvedtem, mert kb. hetedikes koromig mindig 8-kor feküdtem. Ezt pedig úgy tudtam megtenni, hogy az írásbeli házin kívül szinte semmit nem tanultam délután, mert kb. mindent megjegyeztem az órán. Közben nagyon sajnáltam a "rosszabb képességű" osztálytársaimat, akik még tanultak is, mégsem sikerült nekik. Aztán persze a vége felé már inkább nem is tanultak. Rólam pedig azt hitték, hogy egyfolytában magolok, pedig ez messze nem volt így. Mindenesetre elég volt ahhoz, hogy irigyek legyenek rám, és utáljanak...

A középiskolában fordult velem meg a világ. A reálos tanáraim közül egyedül a kémiás bízott a képességeimben, így teljesen humán irányba mentem tovább. Ma már tudom, hogy egy csomó reál szak közül tudtam volna választani az egyetemen, ha bízok magamban. Ja, és másodikas koromtól rendszeresen éjszakáztam vagy hajnalban keltem, és még így is csak akkor tanultam, ha számonkérés volt valamiből.

Most tudományos pályán vagyok, és rengeteg ellentmondást látok az iskolai tananyag, meg az általunk ismert új tudományos eredmények között. Ezt több kollégám is látja, de sajnos a jelen tantervek mellett kb. csak arra van lehetőségünk, hogy egy-egy verseny után eleve a legjobbakat jutalmazzuk egy-egy olyan élményközpontú kirándulással, ahol a saját tapasztalataikon és meglátásaikon keresztül "tanulhatnak". Holott adott esetben olcsón megvalósítható programokról lenne szó, csak nem fér az órák közé a dolog. Ráadásul mi nem vagyunk pedagógusok, így ezek a kritikák nem érik el az oktatást. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

reál süketelés

Nem egyféle módszer mellett érvel a szerző. Azt állítja - és vele együtt rengeteg más, a gyermek fejlődési szakaszait mélységeiben ismerő szakember is - hogy az eredményes oktatásnak alkalmazkodnia kell a természetes életkori sajátosságokhoz. A jelenlegi magyarországi rendszer ezt teljesen figyelmen kívül hagyja. Az állami iskolákban a kezdetektől kizárólag "reálos" oktatás folyik, annak ellenére, hogy egy kisgyerek kb. 10 éves korára jut el a fejlődésnek arra a szintjére, hogy elkezdi érteni és alkalmazni az absztrakciót. Hat-hét-nyolc évesen még nem válik el, hogy később "bölcsész süketelő", vagy "reál süketelő" lesz a gyerekből, mindkét típusnak ebben a korban az imagináción és megtapasztaláson alapuló oktatás a megfelelő. Nem láttam még olyan nyolcévest, aki matekórán az elméleti oktatást részesítette volna előnyben a kézzelfogható megtapasztalással szemben. Ugyanis ebben a korban a gyerekek még nem intellektuálisan élik meg a világot, hanem kizárólag az érzékeik útján. Ebben nincs kivétel. 10-12 éves kor után kezdenek erre-arra húzni a diákok, ki-ki érdeklődése, beállítottsága szerint. De addigra már a többség teljesen elveszítette azt a csillapíthatatlan tudásvágyat, ami minden óvodásban megvan. Addigra "megtanulták" hogy a világ érthetetlen, áttekinthetetlen, ők maguk pedig alkalmatlanok a tudás megszerzésére. A túl korán elkezdett absztrakciókon keresztüli tanításnak ugyanis ez az eredménye. Szó nincs arról, hogy a reál tárgyak "elméletibb" tanításának nincs helye, vagy hogy ezt ne választhassa, aki igényli. Arról van szó, hogy mindent a maga idejében: egy kisgyerek legelőször a testén keresztül éli meg a világot - ilyenkor a tanítás is csak ezen a csatornán keresztül megvalósítható. A következő szakaszban a világ megtapasztalása az érzelmeken, lelki minőségeken keresztül történik - ilyenkor a tanulás útja is ez.  Végül eljön az intellektuális tanulás ideje is.  De ez az utolsó a sorban. Ha az első két szakaszt figyelmen kívül hagyjuk és úgy tekintünk a gyerekeinkre mint egy két lábon járó agyra, helyrehozhatatlan károkat okozunk, nem csak nekik, hanem az egész társadalmunknak. Csak nézz körül: okosság van bőven. Örömmel, pozitív szemlélettel, jószándékkal, toleranciával, empátiával találkozni már nem olyan könnyű. 

"Emlékszem, amikor egy fizika vagy kémia tanár bejelentette, hogy a mai órán kisérletezni fogunk, annál hangosabban ujjongtak a gyerekek, minél hülyébbek voltak az adott tantárgyhoz." 

Hogy egy gyerek mennyire "hülye" egy adott tárgyhoz, az sokkal inkább a tantervet és a pedagógust minősíti, a legkevésbé a gyereket. Érdemes elolvasni a "Summerhill" c. könyvet, vagy egy kicsit jobban belemélyedni az alternatív iskolák módszereibe és eredményeibe. 

De hogy egy közelebbi, személyes példával éljek: A párom vizsgáztató az egyik nyelvvizsga központban. Csoportos és egyéni felkészítéseket is végez és nem a Magyarországon szokásos oktatási módszereket alkalmazza. Egyre többen jönnek hozzá olyanok, akik már többször megbuktak a nyelvvizsgán és elfogadták hogy alkalmatlanok a nyelvtanulásra - viszont a diplomájukhoz vagy munkájukhoz akkor is kell a nyelvvizsga. Az alkalmatlanságukat szinte minden esetben a tanáraik is jó erősen tudatosították bennük. Mivel ezek az emberek végül kivétel nélkül mind levizsgáznak - van aki hamarabb, van akinek hosszú időbe telik - a páromat egy csodatévőnek tartják és "kézről kézre adják" a hasonló cipőben járó ismerőseik körében. Ő pedig elfogadja ezt a szerepet - hogy "reménytelen eseteknek" segít  MEGTANULNI TANULNI. Ugyanis a probléma mindig itt rejlik. (Nincs olyan, hogy valakinek nincs nyelvérzéke.  Ahogy magyarul meg tudott tanulni valaki, ugyanúgy egy idegen nyelvet is meg tud tanulni. Vannak különbségek persze - de ezek a képességek minden szintjét érintik, nem különállóan a "nyelvérzékre" vonatkoznak.)  Amin rengeteget kell dolgozni, azok olyan problémák, amiket a jó öreg oktatási rendszerünknek köszönhetünk: figyelemzavarok, írási-, olvasási problémák, szövegértési nehézségek (magyarul!); önértékelési problémák - elhitték, hogy a hiba bennük van. Aztán jönnek a közvetlenül a nyelvtanulást érintő problémák - elhitték, hogy a nyelvet különféle nyelvi szabályok és szavak bemagolásával kell tanulni. A szociális készségekkel is gondok vannak (ez sem fér bele a "reálos" tantervbe): nem tudnak a társaikkal együttműködve dolgozni (ami alapkövetelmény a nyelvvizsgán - a vizsgáztatás párokban folyik). Félnek megszólalni, meg vannak rémülve attól, hogy hibáznak.

Ezekben az esetekben a nyelvoktatás akkor kezdődik el igazán, amikor a megelőző "terápia" befejeződött: amikor a hallgatók elkezdik örömmel megélni a tanulást, képessé válnak saját magukból motivációt meríteni és elkezdik elhinni, hogy meg tudják csinálni. 

Már a kilencvenes években végeztek kutatásokat az iskolában elsajátított tananyag és az életben való "beválás" kapcsolatára vonatkozóan. Az eredmények szerint  a tananyag 18%-ban járul hozzá a beváláshoz. Ami a maradék 82%-ot kiteszi, az az érzelmi intelligencia. Én nem gondolom, hogy a magyar oktatási rendszer jó úton jár. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Teljesen egyetértek

Teljesen egyetértek wisteriával és örülök, hogy vannak még olyanok, mint a párja. Legyen még több. A cikk nagyon elgondolkodtató, csak ami jellemző, hogy megoldást csak nagyon nyomokban vázol fel és eléggé idealisztikusan. Nem hiszem, hogy egyből eltörölnék a matekot alsó tagozatban. Nagy probléma, hogy nem lehet pontosan tudni, kik döntenek olyan kérdésekben, mint tanterv, tankönyv stb. Itt györekezik valahol és bűzlik is szerintem. Miért nem kérdeznek meg egy E Szabót akkor, amikor megírjűk a NAT-ot? Egy megoldást az olyan szakmai fórumok jelenthetnék, továbbképzéssel egybekötve, ahol nyíltan megbeszélik a szóban forgó kérdéseket és eszmét cserélhetnének tanárok-politikusok-tudósok-pszichológusok, kicsit olyan, mint a TED. Ezek nélkül csak levegőbe beszélés folyhat és ki tudja, hová vezet. Én Amerikában jártam egy évet általánosba, és az volt az egyetlen pozitív iskolai évem...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

köznevelési (?) törvény

Sajnos senkinek a véleményét nem kérdezték, aki meg kérdezés nékül is mondta, azt meg  kényelmesen nem hallották meg. 

Gondolom ugyanolyan "szakemberek" írták a tantervet is, mint akik a köznevelési törvényt megalkották. A törvény előkészítésébe ugyanis nem vontak be egyetlen érintett szakmai vagy társadalmi szervezetet sem.

Két dolog jutott eszembe a törvény elfogadását övező "furcsaságok" közül:

Az egyik az, hogy a minisztérium internetes oldalán "előzetes társadalmi egyeztetés" keretében véleményezni lehetett a törvénytervezetet. Hatalmas volt a tiltakozás, írtam én is véleményt, olvastam is sokat közülük. Másnap kiderült, hogy miközben a vélemények benyújtására a határidő még le sem zárult, már megtörtént a törvényjavaslat előzetes elfogadása.  Ebben az országban olyan szinten lehet sárba tiporni a polgárok jogait, hogy a minisztérium annak sem érezte szükségét, hogy legalább a látszatát fenntartsa annak, hogy szabályosan történnek a dolgok, hogy a véleményeket feldolgozzák, megfontolják..  Másik dolog ugyanebben a témában: egy társadalmi megmozdulás eredményeként a törvénytervezet ellen tiltakozó petíció került benyújtásra a minisztériumhoz (volt ilyen, aláírtam).  Egyszerűen eltűnt a süllyesztőben, egyetlen szóval sem említette senki - sem a minisztériumtól, sem a médiákban.

Aztán a törvény megszavazásának napján a Kossuth téren hatalmas tiltakozó tömeg gyűlt össze, köztük neves gyermekpszichológusok, oktatásügyi szakemberek, tanárok érdekképviseleti szervezetei, szülők, diákok. Az egyik résztvevő, Molnár Lajos pedagógus, a HAT (Hálózat a Tanszabadságért) egyik alapítója így nyilatkozott: "a Hoffmann által összetákolt törvény szelleme rémálomba illő, a még meg sem született honfitársaink sorsát teszi tönkre, kirekeszti a szegényebb sorból érkező gyerekeket, társadalmi kasztosodáshoz vezet." Egy másik résztvevő megemlítette, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a holnapi sajtótájékoztatójára úgy invitálja a kollégákat, hogy az "az elfogadott köznevelési törvényről fog szólni" - a NEFMI már megelőlegezte a törvény elfogadását, bár a parlament még nem is szavazott róla.  Vekerdy Tamás ismert gyermekpszichológus, aki szintén részt vett a demonstráción, így nyilatkozott: "kétfajta iskolarendszer létezik: vagy gyerekközpontú, vagy intézményközpontú, átmenet nincs. A Hoffmann által preferált utóbbi megmondja, milyen legyen a gyerek, valójában alattvalókat képez. A gyerekközpontú ellenben arról szól, hogy a pedagógus szeretné megismerni a gyermeket, és segíteni őt, hogy azzá legyen, aki."  Szerinte nem csak a kitűnő tanulók lehetnek sikeresek. Példának Edisont említette, akit negyedik osztályból hazaküldött a tanára, hogy úgysem tanul meg rendesen írni, olvasni. Aztán tessék..  Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke felidézte, hogy bár bő húsz éve megszabadultunk a pártállamtól és a kötelező ideológiáktól, most újra ilyeneket akarnak ráerőltetni a tanárokra és a diákokra.  

És mindezek ellenére a törvényjavaslatot elfogadták. Méghozzá Hoffmann Rózsa hivatalos tájékoztatója szerint a törvény teljes szakmai támogatottságot élvez az érintettek részéről (??).  Hát így működik nálunk a demokrácia.. :(

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

köznevelés és törvény?

Teljesen egyetértek - a rendszerben, néha azt kell mondjam, a magyar társadalomban van a baj, de az nagyon nagy. Azért nagy, mert bármi ilyesmi elmegy. Miniszterelnök hazudik egyfolytában, elnök politikai karrierje szemérmetlen csaláson alapul és még neki áll feljebb, párt ígérget és ellenkezőjét teszi kormányon, törvényt közmegegyezés alapján hirdetnek, holott semmi ilyesmi nem volt és nincs, és semmi sem változik. Amire szükség volna, az az alulról történő összefogás, építkezés, értelmes emberek felemelkedése olyan mozgalmak élére, amelyek ismét hitelessé tehetnek bármilyen mozgalmat és társulást Mo-on. Ezzel szemben bármelyik hatalom érdeke az utóbbi 65 évben annak elkerülése volt, hogy ilyen társulások létrejöhessenek, és egyáltalán önállóan és helyesen gondolkodó közemberek és szakemberek felnevelődhessenek. Az én életemben ilyennek nem látom már esélyét, ezért jelenti a nevem egy másik nyelven azt, hogy minden lehetséges ... máshol, máskor ...

Értékelés: Nincs

A hiba nem az ön gyermekében van...

E. Szabó László írását párhuzamosan olvastam a hosszas vajúdás után megjelent NAT 2012 Kerettanterveivel. És most nem tudom, hogy sírjak-é avagy nevessek?

Értékelés: Nincs

Nekünk is volt szerencsénk

Nekünk is volt szerencsénk egy évet Angliában élni, iskolai élményeket begyűjteni.

Lányaim mindennap iskolásat játszottak otthon, nagyobb lányom még azt is eldöntötte, hogy tanárnő lesz. ("jól fizetett tanárnő" - hogy pontos legyek).

Élményeinkről itt irtam: http://-a-tamogato-kozeg-ereje-avagy-kulturkostolo-egy-angliai-iskolai-evbol/ 

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

elszomorító :((((

Vajon miért van, hogy erről itt olvasok? Nem más egyéb felkapott híroldalon... Ez is tipikusan az az eset, ahol tudják az illetékesek, hogy mi zajlik, csak egyszerűen nem érdekli őket (lásd: gyógyszer maffia, kozmetikai ipar).

Végig jártam alsótól a felső szintig az oktatási rendszer lépcsőit és mondhatom a főiskolát kivéve szörnyű volt, emiatt soha nem akarnék újra gyerek lenni. Olyan kiváló óvónők vettek körül, hogy reggelente a kanapé terítőjébe kapaszkodva bömböltem, hogy nem megyek oviba, majd az ajtó félfát kaptam el. A kedves "óvónénik" kicsaptak minket korán érkezőket az udvarra, attól függetlenül, hogy épp betegségből lábadozik-e a gyerek, 2 hetes injekció kúrán volt, mínusz 10, vagy plusz 30 fok van kint...ja! - és felügyelet nélkül! Volt, aki napközben simán elslattyogott az anyja munkahelyére, mert annyira rosszul érezte magát ott. Egy forgalmas főúton átvágott 4 évesen! Mikor az anyja ledöbbenve meglátta és felhívta az ovit, hogy mondják már meg XYka hogy érzi magát éppen, azt felelték, jól van játszik szépen a többivel. S mikor anyuka enyhén dühösen visszavitte ezek után a gyerkőcöt, még a szemük sem rebbent.

Az általános iskolában elvált szülők (alkoholista apa) gyerekeként elkönyveltek egy teljesen közepes képességű kölyöknek, aki ha megfeszül sem kaphat négyesnél jobbat semmiből... fura mód mégis őt küldték helyesíró, versmondó versenyre és ünnepségeken neki kellett szerepelni. A legtöbb tanár 40 éves korára teljesen kiég és még közel 20 évig úgy tanítja a gyerekek százait, hogy merőben gyűlöli őket és szadizik rajtuk. Már nem célja a tudás átadása egyáltalán. Persze ez nem teljesen az ő hibájuk!!! De tény, hogy óriási károkat okoznak.

Gimit is váltottam egyszer. Mikor már az öngyilkosságig macerált az angol tanárom, úgy döntöttem nem éri meg miatta szenvednem és kipurcannom. Jól beleégették a társadalomba, hogy tiszteletet kivívni úgy lehet, ha félnek tőlünk. Ez a főnökökre és a tanárokra (bármilyen szempontból hatalmi pozícióban élőkre vonatkozik sajnos.)

A fősulin már rengeteg értelmes, érdekes tanárral találkoztam, akiknek élveztem az előadását, de súlyos hiányosságokkal kerültünk ki, mert bár tanultunk, érdeklődtünk, olvastunk, de a munkaerő-piacon használhatatlanok voltunk bizonyos szakma specifikus tudás nélkül... és jött a pofon (munkanélküliség).

Attól tartok, hogy az okos, értelmes SZAKEMBEREKet sosem fogják meghallgatni, mert a döntő pozícióban lévők a gyerkőceiket nem a hazai oktatási terror rendszerre bízzák. Tudjuk jól, hogy az ő sarjaik külföldön tanulnak. Érthetetlen okból.... rant2.gif

A tanár képzés kulcsfontosságú lenne, de amikor én felvételiztem anno pár éve (igaz tanárnak konkrétan nem, ismerőseim viszont igen) egyáltalán nem nézték, hogy miért akar tanár lenni. Mi motiválja? Pszichés érettséget, különböző pszichológiai teszteket nem nézettek velük. Ergo: tanár bárki lehet, aki el tudja végezni a tanár képző főiskolát és megszerzi a nyelviskolát. A tanárképzést is korlátozni kellene nem?! Ha ügyvéd, közgazdász már olyan sok van és munkát vele úgysem kap, akkor tanár miért lehet szinte bárkiből? Akiket csak ismerek tanári diplomával fiatalokat, egyik sem akar tanítani (nem, nemcsak a kevés pénz miatt... bevallottan utálják a gyerekeket). devil.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 1.5 (2 votes)

Óvodai felmérés

Nálunk a nagyobbik fiú most nagy csoportos múlt héten volt szint felmérés, annyira kiakadtam hogy inkább nem részletezem. Nem rajzol szépen nem is szeret rajzolni betűket számokat írogat és egyre jobban megy neki. Mivel hogy pálcika szerű embert rajzolt, ezért nem valószínű hogy majd mehet iskolába. Tisztában vagyok vele hogy, nem reál beállítottságú és nem művész lélek , de könnyen tanul érdekli az olvasás, írás. Amilyen mondókát aznap tanul az oviban haza jön felmondja nekem, de ez nem számít. Egyik feladat az volt számoljon 10-től visszafele 5-től tud, de nem is ez a lényeg, egy 5 éves gyereknek mért kellene ezt tudni?

Azt veszem észre én is hogy abszolút nem érdekli őket hogy mit tud a gyerek, csak az a lényeg mit nem. Nem számítanak a gyerekek és igen túl terheltek, mert ha azt nézzük ha megtanulja azt amit kell, akkor nem marad ideje arra, amit szeretne. Be vannak skatulyázva.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (2 votes)

Iskolaérettség

Zsóka, ha van bármilyen lehetőséged arra, hogy ne menjen a kisfiad még iskolába, szerintem használd ki! Ha nem tud visszafelé számolni 10-től, akkor nem nagyon van még kialakult számfogalma. És ez nem baj:-) Csak akkor, ha iskolába megy, és akkorra sem alakul ki. Akkor nagy baj. Ekkor jön a kudarcélmény, kivizsgálások, napi hosszú gyakorlások, eredménytelenség. Pedig csak még egy év kellett volna az óvodában:-(

Három gyerekemmel csináltam végig az első osztályt, rengeteg elkeseredett és dühös szülőt láttam, akik lázadoztak a matematika követelményei ellen. Igen, elsőben meg kell tanulni 20-ig készségszinten számolni, átlátni a műveletek közötti kapcsolatokat. Igen, vannak szöveges feladatok, sőt év végén, amikor felírják a szabályjátékok két szabályát, az nem más, mint egy kétismeretlenes egyenletrendszer. És ezen nem segít az, ha szépen mond verset.... Ez a követelmény nem probléma, ha a gyerekek tényleg iskolaéretten mennek iskolába.

Igen tudom, át kellene gondolni, mikor mit követelnek, és ezeket az életkori sajátosságokhoz kellene igazítani, de most nem így van, és ebben a helyzetben kell a gyereknek teljesíteni. Egy elsős gyerkőc még pici, az lenne jó, ha könnyedén, stresszmentesen tud megfelelni a követelményeknek. Az otthoni gyakorlás optikája is más, amikor azért gyakorlunk egy picit, hogy gyorsabban és magabiztosabban írja meg azt a 95 % feletti felmérőt, vagy azért, hogy összejöjjön 70%.

Ami még érdekes, hogy nálunk az iskolában nincs értékelés, nincs pirospont, nincs kéktörpe, semmi! Nem javították ki a ronda betűket, tanítónéni azt mondta, hogy ő úgyis látja, hogy milyen, és nem degradálja le a gyerek munkáját azzal, hogy belejavít. Lehet radírt használni, mert aki dolgozik, az téved:-) A gyerekek viszont tudják, érzik, hogy mennyit teljesítenek.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (3 votes)

iskolai problémák

Őszintén a legjobban a beszokástól az alkalmazkodástól félek. Én is nehezen alkalmazkodom az emberekhez és a két fiú örökölte ezt a jó tulajdonságom. Úgy érezem hogy túl sok igazság érzet van bennük és ez ebben a rendszerben átok. A férjem szeretné ha menne igazából én is, mert ez 1 év múlva is ilyen lesz, de viszont adtam neki még 1 nyugodt évet. A legjobban attól tartok hogy kifogunk valami eszement tanárt nekem is tönkretette a gyerek korom.

Értékelés: Nincs

Bíztatás Zsókának!

Szia!

Szeretnélek a saját tapasztaltatommal megnyugtatni kicsit Téged! Nálunk a nagylányom utálta az ovit...főleg az ovónő és a dajka miatt, belőlem is elő kerültek a gyerekkori traumáim -volt bőven- s úgy választottam tanárt -nem iskolát- hogy elbeszélgettem velük, órákat néztem, így én sem voltam teli félelmekkel és a gyerek sem! Tudtam, hogy biztonsággal ott hagyhatom, mert jó kezekben van. A középső gyerekem úgy volt, hogy a tanító miatt előbb megy isibe, de mikor láttam hogy ugyan kiválóan rajzol, szuper ceruzafogsa van, még szolgat is, DE A TÉRLÁTÁSA nem jó, úgy döntöttem, hogy nem adom előbb isiben és az az 1 év rengeteget számított, fantasztkusat fejlődött, úgyhogy én nem aggódnék a helyedben támogatnám a gyerekem és oldanám a sajt blokkjaimat hogy ne pakoljam át a kicsikre a magam cuccát.

Ezt most nem bántásnak írom, hanem segítségnek, hidd el, ha magad oldod a gyereked is oldódni fog! S a siker sem marad el!!!

Szép Napot!

Lenóka wave.gif

Értékelés: Nincs

Iskola

Zsóka, a tanárt, az iskolát Te választod. Én pont ezért hordom Pestről Budára a gyerekeket.

Az iskola megszokása egyénfüggő szerintem, de ha Te görcsölsz, és ezt érzi, akkor biztosan nehéz lesz. Az meg nagyon jó, hogy vették a fáradtságot, és megnézték a gyereket, hidd el, ezekkel sokkal jobb most szembesülni, mint az iskolában. Az emberábrázolás, mint iskolaérettségi feltétel, ma már túlhaladott, de a rajz fontos a finommotorika miatt, mert pici vonalak közé kell betűket szorongatnia egy elsősnek, úgy, hogy az izületei még alkalmatlanok rá. Az az ovi, ahová a lányaim jártak, például nem engedett gyereket addig iskolába, amíg az nem volt képes egy egész lapot kitöltő jól komponált rajzot megrajzolni. Minden gyerek megtanulta, nem ördögtől való az devil.gif

Az első félévben rengeteg rajzos feladat van, mert ugye írni még nem tudnak angel_smile.gif Még az olvasás felmérőben is rajzolni kell. Nem szabad azon kiakadni, hogy mit mondanak a gyerekről egy-egy ilyen felmérés kapcsán, hanem mindig csak azt kell megkérdezni: és én ezen hogyan segíthetek? Nekünk, szülőknek le kell venni a rózsaszín szemüveget, gyerekeink is csak emberek, és nem tökéletesek. Nagyon nem. Így kell őket szeretni, és elfogadni, segíteni nekik mindenben. Akkor van nagy probléma, ha nem derül ki, mi is a baj, és nem foglalkoznak vele időben.

Kérdd egy gyógypedagógus segítségét, el fogja mondani, mivel tudsz segíteni a fiadnak, és minden rendben lesz mml.gif

Roni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Zsoka kisfia és az iskolaérettség

Szia Zsoka!

Fiaim nyári születésűek, így plusz egy évet maradiuk kell az óvodában ... vagyis a nagyról már csak múlt időben beszélhetek, mert idén ősszel bedarálta az oktatásügy... (=iskolás lett)

Én erre csak azt mondtam, hogy hála Istennek, hogy maradhatott még egy évet, bár  szépen rajzolt, ügyesen megoldotta (a hátamon is feláll a szőr a gondolatától, hogy miket kell csináltatniuk a kicsikkel az óvónéniknek, akár jónak, akár kevésbé jónak találják ők is) a felméréseket, stb. Az óvónénik szerint kimagasló teljesítménye volt...

Kislányom március 30.án tölti a 3. életévét, de nem irattam be oviba, majd csak jövő szeptembertől (azt leszámítva, hogy mire beszokik, már kezdődik is a nyári szünet), így talán kap még egy kis időt, hogy később kerülhessen be a mindennapok "bedaráló-gépezetébe" ...

egy szó, mint száz... Úgy vélem, ha az óvónénik munkájában bízol és úgy érzed, hogy az óvóda biztonságot és szeretetet nyújtó karjaiban jó helyen van gyermeked, sokat fejlődik játék közben, harmónikus a kapcsolata a nevelőkkel és a többi gyermekkel, ne mérgelődj azon, hogy későbbre tólódik az iskolakezdés... Sőt, adj hálát!

Niki

 

 

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Ovis felmérő

Amikor végig hallgattam amiket mondott nekem a felmérő teljesen kiakadtam azért is, mert magamra ismertem. Velem is ezt csinálták nem tudtam rajzolni stb. Hozzá teszem osztály elsőként végeztem volna ha a matek tanár nem jelentette volna ki 5-ben hogy nem értek a matekhoz. A gimit pedig 2. után ott hagytam, most érettségizek majd levelezőn. Most jól érzem magam 4-5 az átlagom de így nem tagadom könnyebb is, viszont a tanár sem tud velem szórakozni. Ezért sem tudom hogy mi legyen az Erikkel.

Értékelés: Nincs

Sok mindennel kész vagyok

Sok mindennel kész vagyok egyetérteni a cikk írójával, ám ő is elköveti ugyanazt a hibát, amit a politikusok: a politika politikát csinál szakkérdésekből, a szerző pedig a szakkérdésből politikát azzal, hogy kijelenti "az államnak nincs joga beleszólni abba, hogy ki, milyen tanulmányokat kíván az egyetemeken folytatni". Van joga és ez így rendben is van, ugyanis, a tanulás elsődleges funkciója a megélhetés biztosítása. És ha a marketing meg lingvisztika szakra többen mennek mint amennyit a társadalom eltartani képes, akkor az sem az egyénnek, sem a társadalomnak nem válik javára. Nem segílyeken élőket akarunk nevelni...

A másik, amiből kiderül, hogy szakbarbár humán beállítottságú a szerző, hogy "Ha valaki ma például mesterséges intelligenciafejlesztéssel szeretne a jövőben foglalkozni, akkor jól teszi, ha tanul egy kis statisztikus fizikát a fizikus szakon, valamennyi biológiát a biológus szakon, valamennyi pszichológiát a pszichológia szakon, nem árt esetleg egy kis nyelvészet, aztán szüksége van a számítástechnika szakon elsajátítható tudásra is" Szóval ez annyira nevetségesen tájékozatlan, hogy elképesztő. Tessék az általános iskola megreformálásáért harcolni, ráfér, de ahová nem ér el a szakértelme, arról inkább ne is írjon.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Az állam van az egyénért és nem fordítva

Teljesen igaza van a szerzönek, hogy  "az államnak nincs joga beleszólni abba, hogy ki, milyen tanulmányokat kíván az egyetemeken folytatni". A tanulás - és később a munka -  elsődleges funkciója NEM a megélhetés biztosítása - azza  nem az kéne, hogy legyen, ha a cél egy egészséges társadalom megteremtése és fenntartása.   Az egészséges társadalom pedig többek között attól lesz az, ha az egyének azzal foglalkozhatnak és abból élhetnek meg, amit SZERETNEK csinálni, amiben ÖRÖMüket lelik,  amiért lelkesednek, ami érdekli őket! A tanulás, tanulmányok jellege, tartalma és a késöbb arra épülö munkaterület, foglalkozás megválasztása ezért az egyénből kell, hogy fakadjon.  Rettenetes az, hogy az emberek többsége olyasmit tanul illetve dolgozik, ami nem érdekli, amit utál,  pusztán a megélhetés miatt. Ez teljesen abnormális dolog. Emiatt aztán rengeteg boldogtalan, megfásult  ember van, akik előbb utóbb testileg is megbetegednek. Már tinikorban arra nevelik a gyerekeket,  hogy olyasmit tanuljanak, ami majd egy megélhetést biztositó szakmát ad nekik, ahelyett, hogy arrafelé segitenének orientálódni a fiatalnak, ami  a fiatalt vonzza, érdekli.  Nem az egyén van az államért, hanem az állam az egyénért, annak  jólétéért.  Ha sokan mennek x szakra, területre tanulni,  akkor a gondoskodó állam oldja meg,  hogy ezek az emberek mindannyian meg tudjanak élni belőle  Ne az egyént akarjuk mássá faragni, mint aki ő !   

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)
vaskalapos's picture

Nagyon szep gondolat, de lehetetlent kersz

Nagyon szep gondolat, de lehetetlent kersz. Gondolj bele, milyen orszag lenne az, hogy mindenki tv vagy mozifilm-sztar, modell, hires sportolo es menedzser lenne, viszont nem lenne takarito, irodista, gyari munkas, pizzafutar (csak peldak, bocsanat ha valakit bantana).

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)
Antal Vali's picture

Ne az amerikai vágyakból indulj ki!

Szerintem a magyarok (és az európaiak) értelmesebbek annál, hogy mindenki filmsztár akarjon lenni...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)
vaskalapos's picture

csak pelda volt

Arra szerettem volna ramutatni, hogy valoszinuleg jelentos elteres lenne a vagyak es szuksegletek kozott. Bizonyos fajta munkakra tobben mennenek, mint amennyire a tarsadalomnak szuksege van, masfajta munkakra meg nem lenne elegendo jelentkezo. Ezek szerint nem irtam le erthetoen.

  

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

Ez mind így van, sőt...

Rudolf Steiner - Waldorf iskola - 1920-ban olyan megállapításokat tett az oktatás kapcsán, amelyet a pszichológusok és az orvosok csak bő 40-60 évvel utána igazoltak (pl.: egy 6 éves gyermek keze nem alkalmas a három ujjas ceruza/toll fogásra, ezért az írás oktatás ily módon rengeteg frusztrációt és alkalom adtán fizikai fájdalmat jelent számukra, a "kihülő kéz" miatt, amelytől görcsössé és merevvé válik a kéz). Hazánkban érdemes lenne elővenni olyan ismert és elismert emberek könyveit, módszertani javaslatait, akik mind a gyermeket tekintették az oktatás központjának. Az iskola a gyermekért, az ő fejlődéséért, individuumának kibontakoztatásáért felelős! Jó lenne, ha a döntéshozók Karácsony Sándor, Vekerdy Tamás, Rudolf Steiner, Maria Montessori – csak, hogy néhány nevet említsek, de még folytathatnám a sort – által javasolt módszertani elképzeléseket ismernék, megismernék és beépítenék, mind a pedagógusképzésbe, mind gyermekeink oktatásába.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Van megoldás....

Sziasztok!

A témával kapcsolatban ajánlom figyelmetekbe a Bionom áruházban is kaphatő könyvet: A. S. Neill: Summerhill - A pedagógia csendes forradalma. Fantasztikus könyv. Nem egy elméletről szól, hanem arról, hogyan tudnak megvalósítani egy gyerekközpontú nevelési elvet immár 80 éve a gyakorlatban.

Andi

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)
csaga-csiga's picture

summerhill

igen, igen! orulok, hogy nemcsak en lelkesedem ennyire ezert a konyvert mml.gifteeth_smile.gifyes.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel