Korai halál és súlyos daganatok a Monsanto kukorica hatására

A genetikailag módosított kukorica és a Monsanto féle Roundup műtrágya és gyomirtó hatására a kísérleti patkányokban döbbenetes daganatok alakultak ki, több szervük károsodott és végül idő előtt elpusztultak. Így lehetne néhány szóban összefoglalni a Monsanto által gyártott genetikailag módosított organizmusok hosszú távú hatásával foglalkozó legújabb tanulmány eredményeit.

gmokukorica-monsanto

Szakemberek szerint a tanulmány az eddigi „legalaposabb kutatás, ami valaha megjelent a genetikailag módosított termények és a Roundup gyomirtó patkányokra kifejtett hatásáról." A szörnyű eredmények futótűzként terjednek az Interneten és még a fővonalas média is számos cikkben foglalkozik a megdöbbentő fotókkal.

A daganatok olyan komolyak, hogy némelyik állat csupán a kinövések mérete miatt alig jut levegőhöz.

„A Monsanto Roundup gyomirtó és a GMO kukorica a vétkes, állítja az új döbbenetes tanulmány a rák kialakulásáról," írja a Grocery, egy népszerű brit kiadvány.

„A tudósok azt találták, hogy az állatokban még igen kevés mennyiségtől is emlőrák alakult ki és komoly máj és vesekárosodást szenvedtek, a hímek esetében négy, a nőstényeknél pedig hét hónap alatt," írja a cikk.

A Daily Mail a következőket írja:

„Új vita a GMO ételekről miután a francia tanulmány azt állítja, hogy a kérdéses takarmánnyal etetett patkányokban daganatok alakultak ki. A GMO diétán tartott állatokban emlőrák alakult ki, azonkívül súlyos máj és vesekárosodást szenvedtek. Az eredmények szerint a hímek 50, míg a nőstények 70 százaléka pusztult el idő előtt, a kontroll csoport 30 és 20 százalékához képest."

korai_halal

A Caen Egyetem professzora, Gilles-Eric Seralini által vezetett tanulmány az első olyan komoly munka, ami alaposan megvizsgálta a genetikailag módosított organizmusok hosszú távú (az élet teljes tartamára vonatkozó) hatását. Az ember nyilván elgondolkozik azon, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy a GM kukorica hatósági engedélyezése előtt nem végeztek hasonló tanulmányokat, de sajnos ilyen komoly befolyással rendelkezik a vállalati lobbi és az emberi kapzsiság.

A tanulmány az Élelmiszer és kémiai toxikológiai folyóiratban jelent meg és a napokban tárták a nagyközönség elé egy londoni sajtókonferencián.

Néhány megdöbbentő részlet a tanulmányból:

A hímek 50, a nőstényeknek pedig 70 százaléka idő előtt elpusztult.
A nyomokban (a hatóságilag az ivóvízben megengedett mérték alatti) Roundup gyomirtót tartalmazó vizet fogyasztó patkányoknál 200 illetve 300 százalékkal nőtt a nagyméretű daganatok kialakulásának esélye.

A GM kukoricát és nyomokban Roundup-ot tartalmazó táplálékot fogyasztó patkányoknál máj illetve vesekárosodást figyeltek meg.
A tanulmány során a patkányok NK603-at kaptak, ami a Monsanto szabadalmazott genetikailag módosított kukoricája és amit széles körben használnak egész Észak-Amerikában, emberi és állati fogyasztásra egyaránt. Ugyanebből a kukoricából készülnek a reggeliző pelyhek és a kukorica chipsek is.

A Daily Mail a következőket írta még a tanulmányról:

Jose Bove, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának francia elnöke és a GM termékek ismert ellenzője, a GM termények termesztésének és importengedélyek kiadásának azonnali felfüggesztését indítványozta. „Ez a tanulmány végre bebizonyította, hogy igazunk van, és sürgősen felül kell vizsgálnunk a GM termények engedélyezési folyamatát," közölte egy nyilatkozatban. „Az országos és európai élelmiszerbiztonsági hatóságoknak új, közpénzből finanszírozott tanulmányokat kell lefolytatni, hogy egészséges élelmiszereket biztosíthassunk Európa lakosságának."

A tanulmány címe „Három GM kukoricafajta ez emlősök egészségére kifejtett hatásának összehasonlítása" és az alábbi linken teljes terjedelmében elérhető: http://www.biolsci.org/v05p0706.htm

Néhány további említésre méltó szemelvény:

Elemzésünk egyértelműen eddig nem ismert mellékhatásokat állapít meg a 3 GMO fajta fogyasztása esetén, amelyek hatása nemenként és esetenként adagtól függően eltér. A mellékhatások leginkább a vesére és a májra, a szervezet méregtelenítéséért felelős két legfőbb szervére hatottak, bár a mellékhatások eltértek a három különböző fajtánál. Egyéb mellékhatások a szívet, a mellékvesét, a lépet és a vérképző rendszert érintették. A kapott adatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy májmérgezés állapítható meg, valószínűsíthetően az adott GM kukoricákban található új rovarirtók miatt. Emellett nem lehet kizárni egyéb nem szándékos, direkt vagy indirekt hatást az anyagcserére.

Néhány idézet a kutatóktól:

„A kutatás hihetetlen számú daganat kialakulását mutatja, amelyek gyorsabban jelennek meg és agresszívabban nőnek, különösen a nőstény állatok esetében. Számomra megdöbbentő ezeknek az egészségre kifejtett negatív hatása."

„Várható, hogy a genetikailag módosított kukorica és a Roundup gyomirtó komoly hatással lesz az emberi egészségre." – Dr. Michael Antoniou, molekuláris biológus, King's College London.

„Ez az első alkalom, hogy megvizsgálták a GM kukorica és a Roundup gyomirtó, illetve a kettő kombinációjának hatását és az eredmény nagyon súlyos. A hím patkányok esetében máj és vesekárosodást, illetve rendellenességeket, beleértve daganatok kialakulását tapasztalták, ami viszont ennél is aggasztóbb, hogy a nőstény állatoknál rendkívül súlyos emlőrák kialakulása volt megfigyelhető. A kísérlet végére a nőstények 80 százalékában alakult ki emlőrák." – Patrick Holden, a Fenntartható Élelmiszert Tröszt igazgatója.


További Hírszem:

Forrás: 
http://idokjelei.hu/2012/09/legujabb-gmo-tanulmany-korai-halal-es-sulyos-daganatok-a-monsanto-kukorica-hatasara/
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (5 votes)

Hozzászólások

a GMO-k mindkét oldala

Elvileg mindendannyiunknak az lenne az érdeke, hogy egészséges élelmiszereket fogyasszunk, az emberek látják és tapasztalják, hogy egyre aggasztóbb mértékben tizedelik a népességet különféle betegséget,keresik az okokat, a felelősöket. A GMO-k az egyik lehetséges okozói ezeknek, potenciális veszélyeket hordozhatnak, de rengeteg a hisztériakeltő, megalapozatlan tévinformáció, GMO-kkal kapcsolatos hoax, melyek inkább rontják mint javítják a GMO ellenes harc hitelét, és a GMO ellenes tudósok helyzetét, szakmai megítélését is. A GMO-k előállításában és kereskedelmi monopóliumában óriási pénz van, ez a pénz mozgatja az elépesztő erejű lobbitevékenységet, (ezt jól bemutatja a következő film is: http://www.youtube.com/watch?v=UnGA19fgCZg ) korrumpált elismert tudósokat, kutatókat, ennek köszönhető, hogy hiányoznak a GMO-k hosszú távú egészségügyi hatásait vizsgáló tanulmányok (mert nincs szükség ilyenekre, a GMO-k nem lehetnek veszélyesek - állítják a lefizetett GMO támogatók). Seralini kutatása viszont nagyon rosszat tett az ügynek, őt ugyanis a tudományos világ egy csalóként kezeli (talán jogosan) ugyanis, ahogy vaskalapos is írja, manipulálta a kísérletet, hogy a neki tetsző eredmény jöjjön ki.

Emellett nagyon fontos látni, hogy bár a GMO-ban óriási pénz van, de a GMO ellenességben is kezdenek komoly üzleti lehetőségek kibontakozni a növekvő tömegbázis miatt, Seralini ezt lovagolja meg, a kutatási eredményei jó reklámot biztosítanak a témában megjelent új könyvének.

Így bizony komoly érvet adott a GMO-fanok kezébe, akik bőszen és boldogan cincálják szét Seralini eredményeit, cinikusan csámcsognak az üzleti érdekeltségét bizonygatva, mintha ez érvénytelenítené a GMO-k terjesztésével kapcsolatos, nagyságrendekkel erősebb üzleti érdekeket a másik oldalon.

Véleményem szerint eleve probléma a GMO-kat egy kalap alatt kezelni, nagyon nem mindegy, milyen jellegű genetikai módosításról beszélünk.

Ha például egy búzafajtában a vízvisszatartásért felelős gént kicseréljük egy más, hasonló de szárazságtűrőbb gabona génjére, akkor a létrejött GMO búza vajon veszélyesebb az egészségre mint az eredeti? Ilyen esetben szerintem felesleges az aggodalom, hosszú évtizedek nemesítési eljárását spróroljuk meg egyetlen GM eljárással, eredménye etikus és nemes, elterjedhet a búza szárazságtűrőbb területen, csökkentve az éhezést.

Ha egy növénybe beépítünk egy nagyon ellenálló baktériumból, vagy vírusból származó gént, aminek eredményeképpen ellenállóvá válik a növény az ugyanazon cég által gyártott gyomirtóra, már jogosabb az aggodalom, az egészségkárosító hatásra kicsi a esély, de kellő számosságú független vizsgálatnak kellene megelőznie az engedélyeztetést, és a használat során lefolytatott hosszú követéses vizsgálattal kellene ellenőrizni az esetleges hatásokat.

Ha egy kukoricába olyan gént ültetünk, ami miatt a kukorica saját szervezetében termeli a gyomirtószert, pl a MON810 kukorica a bt-toxint (ezt a kukoricát akarta a Monsanto hazánkra rákényszeríteni), az már teljesen más tészta. A BT-toxinra permetszerként van egészségügyi határérték, (le kell bomlania szinte teljesen hogy fogyasztható legyen), ellenben a kukorica a toxint a permetszerhez képest 2000-szeres koncentrációjában is megtermelheti. Nem feltétlen káros a fogyasztása, de az esélye nagy. És ehhez hasonló jellegű GMO van rengeteg.

És itt van az a pont amikor el kell gondolkozni, mi is történik körülöttünk. Általánosítás minkét oldalon, az egész rákfenéje. A GMO támogatók szerint nem kellenek vizsgálatok SEMMIRE, és fogyasszuk az összes GMO-t, a tényleg veszélytelent a  bt-toxinossal és a még veszélyesebbekkel együtt. Az elvakult GMO ellenesek pedig mindent tiltanának, a tényleg hasznos és ártatlan GMO-kat is.

Azt vallom, nem a genetikai módosítással van probléma, az egy jó dolog. De minden kerülhet, és kerül is "rossz kezekbe", ahol a profitérdek minden egyéb szempontot felülír. A hivatásos hoaxgyárosok és a paranoidok ténykedése pedig szintén káros. Ezeket kellene tisztán látni, és helyén kezelni.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)
vaskalapos's picture

Nagyon tetszik amit irtal, mondanivalod lenyegevel egyetertek

Nagyon tetszik amit irtal,  mondanivalod lenyegevel egyetertek. En is ezt probaltam kifejteni, hogy a GM (genetikai manipulacio) egy modszer, nem mumus; az eredmeny, a GMO attol fuggoen jo vagy rossz, hogy, hogy mi az a gent amit es mi az ahova tettek.

Ezert nem azt kene rairni, hogy GMO, nem azt kene tiltani, hogy GMO, hanem esszel megnezni, hogy konkretan mi az.


Nem kell mindenki szakerto legyen, a szakerto majd leirja, hogy ez vagy az gen mit jelent, mi a hatasa, ahogy az iOS-t,  Linuxot, Windows sem ertjuk, csak hasznaljuk.

Ha megengeded, kicsit arnyalom a velemenyed:
A gyomirtorezisztens GMO-tol onmagaban nem felek, ha en termeszthetem otthon, es tudom, hogy nem hasznalok gyomirtot, vagy ha hasznalok, akkor az eloiras szerint, es betartom a varakozasi idot. De ez a fajta GMO lehetove teszi a gyomirto gatlastalan tulhaszalatat, a gyomirto az ami itt kockazatos lehet.

A Bth toxin nem gyomirto, hanem rovarirto szer, konkretan a lepkehernyok ellen hatasos. Csak azok ellen. Annyira artalmatlan, hogy a bio-gazdalkodasban is engedelyezett.
A Bth permetezes utan nincs kotelezo varakozasi ido, azonnal fogyaszthato a permetezett termek! 
Ennek fenyeben en mashogy nezek a Bth toxint kodolo GMO-ra.
Ja igen, meg valami: a fozes inaktivalja a Bth toxint. 

Amit en kerulnek, az a lektin genet tartalmazo GM, ugy ertem azt nem szivesen ennem meg nyersen, mert ugy mergezo lehet ram is, ahogy a termeszetben elfordulo novenyi lektinek (huvelyesek, burgonya, kokusztej stb) is mergezoek nagyobb mennyisegben, ha nincsekek fozessel hatastalanitva.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

független vizsgálatok kellenének

Köszönöm az észrevételt, ezt elírtam, a bt toxin valóban rovarirtó hatású, a Bacillus Thuringensis baktérium toxinja. A kukoricamoly elleni védekezésben hatásos, amely viszont hazánk területének nagy részén nem okoz kárt (kérdés hogy miért is kell nekünk egyáltalán? csak hogy hasznot hajtson a Monsantonak és az általa szponzorált kutatóknak, ráadásul minden évben meg kell venni a magot, nem ültethetik el újra).

Figyelemmel követem a bt toxin veszélyességéről szóló vitákat, egyrészt azt gondolom, hogy az eddigi eredmények nem kielégítőek, másrészt az erről szóló vita jól reprezentálja az eltérő hozzáállást a kockázatok megítélésében a keményvonalas GMO pártiak, és a GMO kritikusok részéről.

Én gyanakvó vagyok, mert látom és tapasztalom, hogyan működtetik a személyes anyagi érdekeltségek a gazdaságot, a politikát, és a tudományt.

Egy példa; a környezetvédelemben dolgozom, és nap mint nap találkozok olyan hatástanulmányokkal, elemzésekkel, amelyek a szigorúan vett szakmaiságot megcsúfolva, olyan eredményt hoznak ki egy meglévő vagy tervezett létesítmény szennyezőanyag-kibocsátásairól, és azok veszélyességéről, amely a tanulmány megrendelőjének elvárásait tükrözi, függetlenül a tényleges helyzettől. Árnyalva a képet, én például környezetvédelmi szolgáltató cégként úgy tudok egy munka elnyerésénél labdába rúgni, ha a megrendelőnek szavatolom, hogy a tervezett technológia megkap a hatóságoktól minden engedélyt, nem lesz semmi fennakadás. Ez gyakran csak csalásokkal, szakmai manipulációkkal, kapcsolati tőke kihasználásával tudom elérni, de ha én nem teszem meg, vagy nem vagyok képes rá, majd elvégzi a munkát más cég.

Az eredmény mindig attól függ, hogy mi a cél, ki fizet, és mennyit.

Ismerve a Monsanto történelmét, lobbierejét, nyilvánvaló erőfeszítéseit a GMO-k esetleges veszélyességének eltusolására, az elégtelen mennyiségű hatásvizsgálatot, és látva a hazai hiteltelenítő, lejárató kampányt Darvas, Pusztai, és társaik ellen, nem sejtet túl jókat.

A genetikai módosításban óriási pénz van, és hatalmas erő az anyagi érdekeltség, de van egy másik fontos szempont is, a szakmai hiúság, és az egó. Például Dudits, Venetainer talán részben a saját szakmájuk elleni támadásnak is fogják fel a GMO-k ellenzését, hogy az egész tudományterület amivel foglalkoznak került támadás alá, ez ellen már csak a szakmájuk védelmében, saját szakmai múltjuk és jövőjük védelmében is küzdeniük kell, a 'minden GMO veszélytelen' állásfoglalásukkal részben erre reflektálnak, viszont ez torzulásokat okozhat az objektív tudományos munkájukban.  Azzal (is) érvelnek, hogy hazánk hátrányba kerülhet a biotechnológia korlátozásával, de ez csak részben igaz. A GMO menteség  sokak szerint előnyöket biztosít az ország számára a GMO-kritikus fogyasztói réteg miatt, persze én is azt mondom, hogy a teljes mentesség helyett célszerűbb lenne a GMO-k ésszerű korlátozása. Ha a korlátozás az élelmiszernövények olyan jellegű genetikai módosítására vonatkozik, amely eredménye egy egészségre potenciálisan veszélyesebb növény, akkor a korlátozás jogos, ebben az esetben össztársadalmi érdek a GM multicég ezirányú tevékenységének kontrolja,  korlátozása a cég profitérdeke ellenében. De úgy látom, sokrétű kutatási eredmények híjján még eléggé sötétben tapogatózunk.

Az a véleményem, hogy talán a génmódosítások jellege alapján fel kellene állítani a GMO növényekre potenciális veszélyességi kategóriákat, és egy független kuktatócsoportnak a valamilyen szempontból gyanús GMO növényeket sokrétű, hosszú távú vizsgálatoknak alávetnie.  Független vizsgálatok kellenének, de nagy kérdés, hogy biztosítható a valós függetlenség, amikor Serafini példája is csak az anyagi érdekeltséget bizonyítja...

A lektinek veszélyességéről én is sokat olvastam, de mi a véleményed pl. a búzalektinről? Mivel a lektinek (és szaponinok) főleg a héjban találhatók, hogy védelmet nyújtsanak a növénynek a kártevők ellen, ez arra mutat, hogy pont a teljes kiőrlésű gabonából készült pékáruk veszélyesebbek a fehérlisztből készülteknél, ellentétben a dietetika eddigi álláspontjával. Úgy tudom Pusztai és munkatársai kimutatták, hogy a lektinek hőállóak és például a normál főzés nem képes teljesen kiiktatni őket.

Természetesen a GMO gyártó cégek által végzett kutatások pontosan ilyen részrehajlóak és manipuláltak, simán megtehetik és meg is teszik, hogy a számukra kedvezőtlen eredményeket közzé se teszik. Mivel nem adnak kísérleti magokat a GMO-ellenes kutatóknak, a “független” vizsgálatok száma nagyon csekély. “Független” meg talán nem is létezik, mivel a két tábor (GMO támogatók és ellenzők) radikalizálódott, és a prekoncepciók megakadályozzák a valós eredményeket hozó kísérleteket.

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Ez egy jo erv

"A kukoricamoly elleni védekezésben hatásos, amely viszont hazánk területének nagy részén nem okoz kárt (kérdés hogy miért is kell nekünk egyáltalán?"  - ez egy nagyon jo erv, alairom. Nem azert nem kell, mert szornyuseg, hanem azert, mert nalunk folosleges ez a konret modsitas. OK.

"A GMO menteség  sokak szerint előnyöket biztosít az ország számára a GMO-kritikus fogyasztói réteg miatt,..." - ez is jo erv, ha valoban igy van. Kerdes mennyivel dragabb a nem GMO termelese es ezt a piac hajlando-e megfizetni.

"Például Dudits, Venetainer talán részben a saját szakmájuk elleni támadásnak is fogják fel a GMO-k ellenzését,"

Venetianer Tanar Ur soha nem foglalkozott GMO-k letrehozasaval, o, epp ugy mint en is, bakteriumokkal dolgozott. 

"A genetikai módosításban óriási pénz van, és hatalmas erő az anyagi érdekeltség," - igy van, de ne becsuld le a masik oldal anyagi erdekeltseget es erejet sem.

"Mivel nem adnak kísérleti magokat a GMO-ellenes kutatóknak, a “független” vizsgálatok száma nagyon csekély." - kiserleti anyagot nem adnak, de amikor kesz, akkor vehetsz a boltban GM vetomagot, vagy termenyt es kedvedre kiserletezhetsz vele.

Erdekes, hogy mekkora az ellenzes, es megsincs komoly, hiteles bizonyitek arra, hogy a GMO karos.

Az USA-ban ugye minden kukorica, szoja GMO.  Nagyon nehez elkerulni valami GMO eredetu elelem fogyasztasat.
Magyarorszagon tilos a GMO.
ha megnezzuk az USA-ban es Magyaroszagon a varhato elettartamot, USA 78 ev Magyarorszag 74 ev.
Ha megnezzuk, hogy a GMO-k elterjedese ita mi tortent varhato elettartammal az USA-ban 1970 (nincs GMO) es  2010 kozt (sok GMO): 8 evvel nott a varhato elettartam. Magyarorszagon ugyanez alatt az ido alatt csak 5 evvel nott a varhato elettartam, es 4 evvel elmaradunk az USA mogott.

Biztos, hogy a GMO az amire koncentralnunk kene? Szerintem ez figyelemeltereles a valodi problemakrol.

Lektinek:  a mennyiseg teszi a merget. En nem aggodnek a teljes kiorlesu lisztben talalhato termeszetesen elofordulo novenyi anyagok miatt, ugy velem, nem jelentos mennyiseg. 

"Pusztai és munkatársai kimutatták, hogy a lektinek hőállóak és például a normál főzés nem képes teljesen kiiktatni őket" - nekem elegendo az, ha olyan szintre csokkenti, hogy nekem ne artson.

Ha valami, akkor a magok felszinek talahato szennyezesek, gombatoxinok miatt lehetnek ketsegeim.
Ugye a regi idokben a feher liszt, a feher kenyer volt a luxuscikk. Eldobjuk az evszazados bolcsesseget? Nem foglalok allast, en eszem a teljes kiorlesu lisztbol keszult termekeket is, meg a hofeher kalacsot is, es mindkettot elvezem. 

Értékelés: Nincs

A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága

Talán páran már hallottatok Pusztai Árpádról, aki Nagy-Britanniában egy kutatóintézetben folytatott kísérleteket, génmódosított táplálék hatását vizsgálta patkányokon. A genetikailag módosított élelmiszerek biztonságával kapcsolatban írott könyve laikusok számára is érthetően fogalmazza meg a dolgokat, érdemes elolvasni!

A könyv szabadon elérhető a neten: http://mek.oszk.hu/03200/03216/html/

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
vaskalapos's picture

konkretan emesztest gatlo lektin volt a Pusztai fele krumpliban

Konkretan egy emesztest gatlo erosen mergezo lektin volt a Pusztai fele krumpliban (azt hiszem a gyongyviragbol, ugye tudjuk, hogy gyongyviragot nem eszunk, mert mergezo?), nyersen.
Nem meglepo az eredmenye.
A hiba az, hogy ebbol nem a nyers gyongyvirag lektin ellen, hanem a GM ellen foglalt allast. Az allasaba kerult a hibas allasfoglalasa.

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Köszönöm, hogy megtaláltad ezt a tanulmányt!

Ezt keresem, amióta megy Vaskalapos által gerjesztett vita, mégpedig, hogy a GMO nem káros, sőt hasznos.

Dr. Bardócz Zsuzsannával (Pusztai Árpád lektora és társszerzője) annakidején együtt voltunk Tudományos Testületi tagok, és volt szerencsém jópár előadását meghallgatni. Számomra már akkor egyértelmű volt, hogy a GMO nem csak az emberiség egyik legnagyobb öngólja, hanem gyakorlatilag veszélybe sodorja az összes faj - közte az emberi is - létét, és kiszámíthatatlan degenerációs folyamatokat indíthat el. Mert könnyen játszik az ember Teremtőt, ha nincs tisztában a következményeivel.

És még mielőtt Vaskalapos megkérdezné, hogy "Who the fuck is Bardócz Zsuzsa?" Íme egy kis ízelítő a tudományos munkásságából (elárulom, hogy GMO ügyben ha valakinek is hiszek, akkor az egyedül ő, és Pusztai Árpád, hisz ők buktatták le azokat a GMO hívő kutatókat, akik a GMO haladásának az érdekében meghamisították az adatokat):

Név: Dr. Bardócz Zsuzsanna, Magdolna
Születési adatok: 1950, április 21
Végzettség: okl. vegyész
Szakképzettség: PhD Biokémia
Tudományos fokozat (a tudományág megjelölésével) az Ftv. 119§-a (1) bekezdésében foglaltak szerint; (PhD/CSc vagy DLA):

  • PhD 1979
  • CSs 1986

Tudományos/mővészeti akadémiai tagság:

  • (MTA tagság), MTA doktora (DSc),

„dr habil” cím, egyéb címek:

  • DSc 2002
  • Dr Habil 2006
  • A Széchenyi professzori ösztöndíj, Széchenyi István Ösztöndíj, vagy Békéssy György Posztdoktori Ösztöndíj juttatásának időpontja:
  • 1983-1984 Canada, USA
  • 1987-1990 GB, Skócia

Eddigi oktatói tevékenység (oktatott tárgyak, oktatásban töltött idő):
Nappali képzés:

  • 1978-tól 1987: a Debreceni Orvostudományi Egyetem Biokémiai Intézete: elméleti és gyakorlati (laboratóriumi) oktatás: (Biokémia, szeminárium és gyakorlat a DOTE 2. éves orvostan hallgatóinak, Biokémia, a fehérjeszintézis elıadás a DOTE 2. éves orvostan hallgatóinak
  • 1997-2000: az Aberdeeni Egyetem „MSc in Nutrition” kurzus: Az antinutritiv tényezők és hatásaik
  • 2004- oktató a Szent István Egyetem, Gödöllő, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnél (A genetikailag módosított növényekbıl készült élelmiszerek biztonsága c. „C” tárgy társelőadója
  • 2006 Oktató a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Élelmiszertudományi és Minőségbiztosítási Tanszékén (a Táplálkozástudomány c. tárgy oktatója)

Szakképzés:

  • 2002- A Genok/University Tromso: Safety assessment of GMO-s for Regulators kurzus társelőadója

Postgraduális képzés

  • 1990-2000 Aberdeeni laboratóriuma az EU Oktató Laboratóriuma volt, ott poszt-graduális képzés külföldi hallgatók részére (Franciaországból, Hollandiából, Magyarországról, Olaszországból, Romániából, stb.)
  • 2002- A Genok/University Tromso: Safety assessment of GMO-s for Regulators kurzus társelőadója

Az eddigi szakmai gyakorlat és teljesítmény bemutatása:

Szakmai teljesítmény:

  • Közlemények (összesen) 277
  • Ebből cikk, referált folyóiratban 133
  • Közlemény formájában megjelent előadás 111
  • Könyv 16
  • Könyvfejezet 144
  • Kumulatív impakt faktor (a megjelenés éve szerint) 211,23
  • Az összes hivatkozások száma (önidézet és a társszerzők önidézetei nélkül) 1214

Szakmai gyakorlat:

  • 1978-1980 DOTE-Biogál projekt: a Streptomyces tenebrarius karbamilálási folyamatainak vizsgálata (témavezetı: Elődi P. Prof.)
  • 1983-1984 Poszt-dok. ösztöndíj: Dept. Biochemistry, University of Ottawa, Healht Sciences, Ottawa, Ontario Canada. Projektek: a poliaminok hatása az aktin és tubulin polimerizációjára; az extrém halofil baktériumok poliamin metabolizmusa (témavezetı: Prof. P. J. Anderson)
  • 1984 3 hónapos poszt-dok. ösztöndíj: Dept. Oncol. Indiana Univ. Indianapolis, USA. Projekt: A spermidin és spermin acetil-transzferáz aktivitása máj karcinómákban (témavezetı: Prof. G. Weber)
  • 1981-1987 DOTE témák: Poliamin anyagcsere embrionális, normál és neoplasztikus szövetekben, a poliaminok szerepe tüdılebeny irtásban, szív hipertófiában, ascites sejtekben
  • 1988-1990 3 éves post doc. ösztöndíj: Rowett Kutató Intézet (RRI), Aberdeen, Skócia. Projekt: Az inzulin hatása 3T3 sejtek fehérje szintézisére (témavezetı: Prof. P.J. Reeds)
  • 1988-1998 Kutató az RRI-ben Témák: A poliaminok szerepe a lektin-indukálta bélnövekedésben; az élelmiszerek poliamin tartalma; a poliaminok felszívódása; bél-baktériumok poliamin szintézise és kiválasztása; az emlősök poliamin készlete; az antinutriensek hatása a metabolizmusra; kémiai probiózis; lektinek hatás-mechanizmusa
  • 1999-2000 A poliaminok szerepe a reprodukcióban
  • 2000- Tanácsadó a tromsöi Génökológiai Intézetben (Norvégiában) A GM-élelmiszerek biztonsága témakörben végzett kísérletek tervezésébem, kivitelezésében és értékelésében veszek részt.

Az elmúlt 5 év szakmai, tudományos munkássága (a
legfontosabb maximum 5, az oktatott tárgy/tárgyak szakterületéhez tartozó publikáció, alkotás felsorolása):

  • Pusztai, A. and Bardocz, S. (2006) GMO in animal nutrition: potential benefits and risks. In: Biology of Nutrition in Growing Animals. R. Moshentin, J. Zentek, and T. Zebrowska (eds)Elsevier Limited 2006, pp.513-540.
  • Bardocz S. and Pusztai A. (2004). Postmarket monitoring of transgenic plants. Acta Alimentaria 33, 333-335.
  • Pusztai, A., Bardocz, S., Ewen, S.W.B., 2003. Genetically modified foods: Potential Human Health Effects. In: D'Mello, J.P.F. (Ed.), Food Safety: Contaminants and Toxins. CABI Publishing, Wallingford, Oxon, pp. 347-372.
  • Pusztai Árpád és Bardócz Zsuzsa (2002) A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága, Publ. Kölcsi Alapítvány, Budapest

Az eddigi tudományos-szakmai életmű szempontjából legfontosabb 5
publikáció vagy alkotás felsorolása (amennyiben az elıbbiektıl különböznek):

Referencia Citációk száma:

  1. Digestion46, 308 107
  2. J. Nutr. Biochem. 4, 66 86
  3. Biochim. Biophys Acta 1034, 46 80
  4. Brit. J. Nutr. 73, 819 76
  5. Trends Food Sci. Techn. 6, 341 67

Tudományos/szakmai közéleti tevékenység, nemzetközi kapcsolatok:

  • Dr. S. Ewen Aberdeeni Egyetem, Nagy-Británnia
  • Dr Gelencsér Éva KÉKI, Budapest
  • Dr P. Kong Robert Gordon Egyetem, Aberdeen, Skócia
  • Dr J. Koninkx Utrechti Egyetem, Hollandia
  • Prof. D. Mayer DFKZ, Heidelberg, Németország
  • Dr. Neogrády Zsuzsa és Dr. Gálfi Péter Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
  • Prof. Ian F. Pryme Bergeni Egyetem, Norvégia
  • 2000-től a Norvég Génökológiai Intézet (Tromsö, Norvégia) konzultánsa

- meghívott előadó és elnök számos nemzetközi tudományos konferencián

- tudományos konferenciák rendezése évi több alkalommal 1988 és 2000 között

- rendszeres referálás a Gut, BBA, Br. J. Nutr, J. Nutr., Comp. Biochem.
Biophys. folyóiratoknak

- könyvszerkesztés:

  • Lectins: Biomedical Perspectives (Pusztai, A. and Bardócz, S., eds) Taylor & Francis, London,
  • Polyamines in Health and Nutrition (Bardócz S. and White A., eds) Kluwer Academic Publishers, Boston, USA.
  • COST 98: Effects of Antinutrients on the Nutritional Value of Legume Diets. 1-6. kötet European Commission, Brussels
  • COST 916: Bioactive Plant Cell wall Components in Nutrition and Health. 1. kötet European Commission, Luxembourg, Belgium.
  • COST 917: Biogenically Active Amines in Food. 1-4. kötet European Commission, Luxembourg, Belgium.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
vaskalapos's picture

olvastam az eredeti szakcikket

Olvastam az eredeti szakcikket, neztem az adatokat.


A szerzok a tablazatookban szerepeltetik, de a vegso konkluzioban elfelejtik megemliteni, hogy a kezeletlen allatok hasonlo, sot esetenkent nagyobb a gyakorisaggal lettek rakosak, a GM kukorica es a gyomirto eppenseggel csokkentette a rakos megbetegedeseket.

A trukk: egy olyan GM patkanyfajtat hasznaltak, amelyik spontan, magatol rakos lesz.

Propaganda.

Szegyen, hogy ezt megfelelo kritika nelkul kozolte egy tudomanyos folyozirat (nem a bulvar, hanem az eredeti szaklap).

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (2 votes)
Ariathni's picture

GMO

Van egy néhány ismerősöm és rokonom az USA-ban, ezért elég sokat hallottam már erről a témáról. A fenti cikkhez és Vaskalapos élveboncolásához sem tudok hozzászólni, viszont ilyen kérdések megfogalmazódtak bennem már elég régen:

-Ha a génmódosított élelmiszerek annyira ártalmatlanok, vajon miért ágálnak annyira a címkén való feltüntetésük ellen?

-Miért kellett Kaliforniában közel 50 millió dollárt propagandára költeni, hogy meggyőzzék az embereket arról, hogy a címkézés milyen drága lenne? 50 millió dollár vajon hány címkére lett volna elég? 

-Hogy lehet az, hogy Monsanto "kiskutyája", Michael Taylor évek óta ott ül az FDA vezetőségében? Mennyire lehet hinni ezek után az FDA álláspontjának a GM élelmiszerekről?

Ha nem merik rámondani, hogy ártalmas, akkor ne mondják, viszont az embereknek joga van tudni, hogy olyat esznek, amit a természet alkotott, vagy valami emberalkotta mű-alkotást. Címkézzék fel, és akkor mindenki eldöntheti, hogy melyiket választja. Ez kb. olyan alap dolog lenne, mint hogy a zöldségesnél fel van tüntetve, hogy az egyik citrom görög, a másik meg pl. olasz. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Élelmiszeripar Rt.

Nem tudom, hogy meg tudjátok-e jeleníteni, de nekem erről eszembe jutott egy film, amit mostanában néztem.

  Nagyon megdöbbentő volt számomra ezt végig nézni. Régóta vagyok lelkes rajongótok és nagyon sokat változtam a hatásotokra, de valójában nem akartam elhinni a vészjósló jövőképet, amit tudtam már valahol legbelül, de nem akartam belegondolni igazán, elhinni, talán a saját lekivilágom védelme értelmében.

  Köszönöm, hogy felnyitottátok a szemem és általatok olyan dolgokat is meglátok, amit sajnos az átlagember nem!

  Szerettel:

R. Szilvi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
vaskalapos's picture

miért ágálnak annyira a címkén...

"-Ha a génmódosított élelmiszerek annyira ártalmatlanok, vajon miért ágálnak annyira a címkén való feltüntetésük ellen?"

Azert, mert ez egyenerteku lenne azzal, hogy "ebben valkami artalmas lehet".  Mert ugye mi masert irnak ra KOTELEZOEN? Mint a transz-zsir, a magas sotartalom... marpedig a GMO onmagaban nem karos es nem hasznos. 
Ugye azt nem kell rairni, ha gyomirto rezisztens fajta, ha virus-rezisztens stb... pedig epp olyan, sot fontosabb informacio. 

A GMO es eloallitasi modszer. Ugyanazt elo lehet allitani hagyomanyos modszerekkel is, csak tovabb tart. Valami nem attol jo vagy rossz hatasu, hogy hogyan keszult.

En (Amerikaban, de nem Kaliforniaban, ahol ez javaslat futott, es elbukott a nepszavazason) elek. En magam nem elleneznem a GMO jeloleset, HA azt is ra kene irni, hogy konkretan mi az a gen (vagy genek) amiket modositottak. 
Mert az nagyon nem mindegy, az a lenyeg. 

Tamogatnam. De csak igy tartalommal megtoltve. Onmagaban az, hogy GMO az butasag, es karos.

Amugy meg felesleges rairni, mert itt ha valamiben kukorica vagy szoja van az gyakorlatilag mind GMO, ha nem "bio" (itt organikusnak hivjak).

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (2 votes)

kukorica

Jut eszembe: mondj egyetlen olyan nagyipari amerikai élelmiszert, amihez nem adtak kukoricát hozzá valamilyen formában. Meglepődnél, hogy mennyi mindenbe beledolgozzák különböző módon feldolgozott és kinyert részeit. Egyed csak, ha neked az a jó!

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Igen, igy van

valoban nagyon sok felkesz es keszetelben van kukorica, vagy valami kukoricabol szarmazo osszetevo.

Nem ertem, miert javaslod, hogy egyem... egyebkent ha olyan etelre van kedvem, hat olyat eszek, nem rettegek tole.

Amugy, meg ha felsz is a GMO kukoricatol, ha abbol kivonjak a kemenyitot, vagy plane, a kemenyitobol izocukrot keszitenek, akkor szerintem meg neked sincs okod aggodni, mert az amit genetikailag modositottak az a DNS es a feherje. A kemenyitot es szarmazekait nem lehet genetikailag megvaltoztatni. hasonloan a kukorica-olaj, amit itt etolajkent hasznalnak, abban sincs semmi genetikai modositas, akkor sem, ha maga a kukorica GMO.

Értékelés: Nincs

komolyan?

"A GMO es eloallitasi modszer. Ugyanazt elo lehet allitani hagyomanyos modszerekkel is, csak tovabb tart. VALAMI NEM ATTOL JO VAGY ROSSZ HATASU, HOGY HOGYAN KESZULT. "  - ezt most komolyan gondolod??  hát nem tanultál még semmit Antalvaliéktól????

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Komolyan.

Igen, en a dolgokat onmagukban, sajat ertekukon nezem, nem a szarmazasuk alapjan eloiteletekkel kozelitek hozzajuk.

Antalvaliekkal kolcsonosen tanulunk egymastol, eszmeket cserelunk. Nem feltetlenul fogadjuk el egymas eszmeit, vitatjuk, ervelunk, beszelgetunk.

"A GMO es eloallitasi modszer. Ugyanazt elo lehet allitani hagyomanyos modszerekkel is, csak tovabb tart." Igen. A termeszetben is elofordulo folyamat a GMO, epp csak megfeleo technikakkal az ember kepes gyorsitani es iranyitani azt. A termeszetben teljesen veletlen melyik gen melyik elolenybol melyik masikba jut, majd a termeszetes szelekcio eldonti, marad-e, elszaporodik-e vagy zsakutca.

Most olvastam, hogy a kerekesfergek genetikai allamanyauk egyotodet a kornyezetukben elo mas elolenyektol loptak a kozelmultban, es lopjak most is. GMO a termeszetben.
Masik extrem pelda, hogy egy csiga az algaktol lopott fotoszintezis geneket, igy a csiga zold novenykent kepes a napfenyt hasznositani. 
Az ember altal vegzett GMO ennel sokkal kisebb merteku. 

Értékelés: Nincs

kétlem...

Olvastam elég hozzászólásodat és a "vaskalapos" jelző igaz rád, ahogy az is, hogy elfogult vagy. Nem csak valami mellett lehetsz elfogult, hanem valamivel szemben is. Szóval nem tudom nálad értelmezni az előitélet mentességet. Nem is véletlenül van az, hogy már hozzá se szoktam szólni olyanhoz, ahol te elkezded osztani az észt.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

szóval neked mindegy, hogy a

szóval neked mindegy, hogy a zöldséget mikróban főzték vagy párolták e amit megeszel?  itt ilyen egyszerű dolgokra gondoltam, nem kell rögtön előítéletekkel, származással, valódi értékekkel, meg hasonló kifejezésekkel dobálózni...
a skorpió génekkel keresztezett kukorica nem hiszem, hogy magától is előfordulna a természetben, se lassan, se gyorsan.
A globális klímaváltozás is természetes a Föld története során, csak éppen 20-szor lassabban, mint ahogyan az most történik, az embereknek köszönhetően. És éppen ez a probléma.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
vaskalapos's picture

Igen, nekem mindegy

Igen, nekem mindegy, hogy egy zoldseget a mikrohullamon, vagy elektromos fozolapon, vagy gaztuzhelyen koztek/paroltak.

Ha valaszthatok, mikroban parolt zoldseget valasztom a labosban fottel szemben, mert abbol kevesebb tapanyag azik ki a fozovizbe.

"a skorpió génekkel keresztezett kukorica nem hiszem, hogy magától is előfordulna a természetben, se lassan, se gyorsan" - egyetertunk, es ilyen GMO sincsen legjobb tudomasom szerint.
De elofordulhat elvileg a termeszetben is es GMO-kent is letre lehet hozni, ha valakinek oka van ra. 

 

A klimavaltozast, ha szabad kernem, ne keverjuk ide. De ha idekeverjuk: a GMO-k eppenseggel mersekelhetik a hatasat, illetve segithetnek a gyors alkalmazkodasban.

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (3 votes)

Vaskalaposnak

ha tényleg tanulni szeretnél, akkor ajánlom figyelmedbe, és mindenki másnak is, nagyon hasznos összefoglaló a GMO előállításáról és hatásairól.
http://www.gmokisokos.hu/

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Koszonom, letoltottem

Koszonom, letoltottem, elolvastam. Ez egy elegge egysiku, nyilvanvaloan propagandakiadvany, csusztatasokkal reszigazsagokkal es hazugsagokkal.

Semmi uj informaciot nem talaltam benne. Bocsass meg, ha primitivnek nevezem, de ez a velemenyem rola.

Értékelés: Nincs

hát rosszul tudod, mert

hát rosszul tudod, mert létezik sajnos. A többi kijelentéseddel kapcsolatban pedig egyetértek P. Tamással.

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Kivancsian olvasnek a skorpio genes GMO kukoricarol

Kivancsian olvasnek a skorpio genes GMO kukoricarol. En nem tudtam rola, de nagyon erdekel.
Probaltam utanakeresni, de csak utalasokat talaltam ra semmi konkretumot. 

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

utoirat

HA igaz a skorpio-genes kukorica vagy kaposzta, AKKOR ez tovabbi erv az en allaspontom mellett.

Ugye nem mindegy, hogy egy GMO skorpio metget, vagy a legtermeszetesebb A-vitamint kesziti.
Szerintem nem azt kell rairni, hogy GMO, hanem azt, hogy skorpio mereg, vagy A vitamin, vagy gombarezisztencia, vagy gyomirtoszer rezisztens... vagy akarmi. 

A vitamin- johet,
gyomirtorezisztens - gyanus, hogy tele van gyomirtoval
gombarezisztens - johet, nincs benne mesterseges gombairtoszer 
skorpiomereg - utanaolvasnek, hogy szajon at, fozve-elfogyasztva is mergez-e, vagy csak nyersen, fullankkal dofve - ettol tennem fuggove a dontesem 

 

Értékelés: Nincs

Szerintem Te a Monsanto ügynöke vagy!

Több éve olvasom az oldalt, de még nem írtam hozzászólást! Vaskalapos váltotta ki belőlem a közlési kényszert. Olvastam minden hozzászólását, tudom, hogy kutató és mikrobiológiával és bakterológiával foglalkozik, de a vaskalapos és maradi dogmákhoz ragaszkodó akadémikus tudomány zsoldosa. Néha úgy érzem, hogy bedarálta a lelkét a birkásítóan USA-ízű "majd mi megmondjuk a frankót" elv. Sajnálom, hogy ilyen kiváló magyar származású szakemberek, mint Ő, nem látnak tovább a mikroszkópjukon és a műszereiken túl, és nem veszik észre, hogy egy jól megtervezett gépezet bólógató híveivé váltak. 

Nem telt még el annyi idő, hogy valóban lelkiismeretfurdalás nélkül kimondhassuk, hogy a mikrosütő használata és a GMO jó nekünk. Számomra mindkettő természetellenes, és túl mesterséges. A klímaváltozást pedig igenis nem árt idekeverni. Mert a "tudomány" rengeteg "vívmánya" is közrejátszik abban, hogy lassan megöljük a Természetet és vele együtt a Földet is.

Ezt az írást nem vitaindítónak szántam, legalábbis én, nem szeretnék szócsatát vívni Veled. Mert úgy látom, felesleges. Éld csak az "amerikaiálom" életedet és hidd azt továbbra is, hogy "azállamvigyázránk", tiszta szívből kívánom, hogy egyszer világosodj meg, és nyíljon ki a szemed, hogy a rossz oldalt képviseled. Pedig többre lennél hivatott!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
vaskalapos's picture

en es a tudomany

Sajnos nem vagyok fizetett ugynok.  Sajat szabadidomben, sajat kedvemre irogatok.

"Nem telt még el annyi idő, hogy valóban lelkiismeretfurdalás nélkül kimondhassuk, hogy a mikrosütő használata és a GMO jó nekünk."

Mennyi ido kene? Eddig karos hatasat nem ismerjuk.

"Számomra mindkettő természetellenes, és túl mesterséges."

Ez egy elfogadhato erv. szamomra, mint biologus szamara a haziallatok torzak, mestersegesek, a gabonatablak az ultetett erdok is mestersegesek, az utak, a kozlekedes (meg a lovaglas is a mesterseges nyereggel), de meg a sifutas is hitech silecemen mesterseges.
A haz, a futes, a vizvezetek, a kut, a ruha, a fott etel: mesterseges.

En elfogadom, hogy mesterseges, ember alakitotta vilagban elek.

Ha konkret erveid lennenek GMO es mikrohullam ugyeben orommel megvitatnam.

p.s.:  Igerem, a szemelyeddel nem foglalkozok, csak az erveiddel, allitasaiddal. Ha halkan en is kerhetnem ugyanezt viszonzaskent.

Értékelés: Nincs
Ariathni's picture

címkézés

Elnézést a kései válaszért, valamiért nem kaptam értesítést erről a két üzenetről.

Szerintem azt ráírni a címkére, hogy milyen gént pancsoltak össze abban a termékben fölösleges lenne. Az emberek 99%-ának úgyse mondana semmit, ha meg azt is rá kéne írni, hogy ez mit jelent, akkor egész könyveket mellékelhetnének egy üveg olaj mellé  :) De azt támogatom, hogy az érdeklődőknek nyilvánossá tehetnék. Persze nem fogják mert biztos üzleti titok 

Egyébként én a GMO-knak sem az ártalmatlanságáról, sem az ártalmasságáról nem vagyok egyelőre meggyőzve. Ha jól tudom ezek a termékek a '90-es évek közepén kezdtek elterjedni az USA-ban, azóta még 20 év sem telt el, így ha lenne is 100%-ban hiteles tanulmány az élettani hatásukról, az én mércém szerint akkor se állta volna még ki az idő próbáját- a potenciális környezeti mutációkról és egyéb nyalánkságokról már nem is beszélve, amik megint nem azonnal jönnek létre.

Mindenesetre az egészség törékeny dolog, és ha van választásom, akkor inkább nem kockáztatom olyan dolgokkal, amiket nem tudom hogy jók-e vagy rosszak. Ezért vagyok kiakadva hogy ennyire titkolni akarják. (Meg azért, mert az USA hülyeségei előbb-utóbb mindig utolérik Európát is ) Még így is sokan megvennék ezeket a dolgokat, mert valószínűleg olcsóbbak mint a természetes társaik. Arról nem is beszélve hogy egyre több cég önként rányomtatja a címkéjére a "non-GMO product" plecsnit. Szóval lassan a kereslet törvénye szépen a földbe döngöli Monsanto erőfeszítéseit :P

Jó éjszakát!

Ari

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
vaskalapos's picture

milyen gént pancsoltak össze

"Szerintem azt ráírni a címkére, hogy milyen gént pancsoltak össze abban a termékben fölösleges lenne. Az emberek 99%-ának úgyse mondana semmit..."

Az, hogy rairjak GMO az mit mond? Meg kevesebbet.
Ha rairjak, hogy E 330 az mit mond?
A geneket nem pancsoljak, bocs, zavar a kifejezes.

Nem uzleti titok, nyilvanos informacio, hogy mit modositanak es az is, miert. 

Erdekes, hogy sokan rettegnek, vagy legalabb is erosen gyanakszanak, ha valamirol azt halljak,hogy GMO, ugyanakkor es uj elelmiszer, gyogynoveny, tapkigeszito eseten nincs bennuk ilyen erzes. Pedig szerintem azokban sokkal nagyobb a bizonytalansag, a kockazat. Ha megnezet itt BioBoltot, ott is mennyi olyan erdekes arucikk van, amivel meg soha nem talalkoztal, amit nem hogy husz eve, de meg ot eve sem hasznaltak altalanosan elterjedten. 
Erdekes, hogy epp azok biznak meg leginkabb a BioBolt (bocs, csak kozismert pelda) jellegu termekekben, akik a GMO-t teljes mertekben elutasitjak. 

Tegnap a boltban kezembe akadt egy nagy zacsko tele apro fekete magokkal. Bio termek. Ra van irva, hogy ez a chia-mag. Az aztekok szuper elelmiszere.
Elgondolkoztam. Az aztekok ugye kihaltak... ezert nem vettem chia-t. 

Értékelés: Nincs
Ariathni's picture

címkézés és pancsizás

Kedves Vaskalapos,

Mit jelent, ha ráírják, hogy GMO? Számomra azt jelenti, hogy ha van megfizethető alternatíva, akkor inkább azt válasszam. Mit mond az E330? Számomra azt, hogy keresnem kell egy másik fajtát, amiben nem nyüzsögnek az E betűk, vagy legalábbis kiírják annak az összetevőnek a tisztes nevét, és nem bújnak az "ápol és eltakar" jellegű kódok mögé. Nekem ez is szempont.

Ha már most is nyilvánosak a génmanipulációval kapcsolatos információk, akkor akik értenek hozzá és érdeklődnek, feltételezem már régen utánanéztek a pontos információnak. Akik pedig nem értenek hozzá, úgyse fogják elolvasni, mert hozzá nem értő embert nagyon könnyű hazugságokkal és féligazságokkal megvezetni. Szerintem még GMO felirattal is sokan megvennék ezeket a termékeket, mert valószínűleg olcsóbbak, mint természetes társaik. A pancsizásról csak annyit, hogy amikor elképzelem a dolgot ilyen és még pejoratívabb kifejezések jutnak az eszembe, amiktől most inkább megkímélnélek. 

A Bioboltos témához annyit tudok szólni, hogy nem kell semmiben sem vakon megbízni, el kell olvasni a kisbetűs részt is, és el kell dönteni magaddal, hogy akarod-e ezt vagy sem. Vannak olyan termékek amiket nekem is nehezen vesz be a gyomrom, dehát a változatosság gyönyörködtet, és ki tudja, valakinek lehet pont az a szimpatikus, ami nekem fura.

A GMO termékek elutasítása és a bioboltok preferálása szerintem leginkább annak tulajdonítható, hogy a világ fejlettebbik fele tele van civilizációs betegségekkel, amelyek 1-200 éve még alig léteztek, és a modern gyógyászat képtelen őket meggyógyítani, de még kezelni is csak gyatrán sikerül sokszor. Szerintem pont itt az ideje hogy megálljunk kicsit a nagy fejlődésben és szétnézzünk magunk körül, és használjuk a kritikai érzékünket és kétkedésünket ahelyett, hogy vakon bólintanánk mindenre. 

Üdv,

Ari

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
vaskalapos's picture

a világ fejlettebbik fele tele van civilizációs betegségekkel

"a világ fejlettebbik fele tele van civilizációs betegségekkel" - egyetertek.

SZerintem az okot rossz helyen keresik egyesek (pl GMO), ami onmagaban nem baj, en senkit nem akarok rabeszelni a GMO tartalmu elelmiszer fogyasztasara, a baj az, hogy mikor pl a GMO-t kitiltjak, azt hiszik, ezzel megtettek a dolgukat, es a civilizacios betegsegek igazi okait (eletmod, kornyezetszennyezes, taplalkozas) meghagyjak. Ongol.

"Mit mond az E330? Számomra azt, hogy keresnem kell egy másik fajtát, amiben nem nyüzsögnek az E betűk..."

En szeretem a citromot, a narancsot, a grapefruitot, egeszeseges elelmiszernek tartom.  Az E330 fo elofordulasi helye a citrom,a narancs...
Csak azert, mert E-betus neve van, nem ellenseg (EU torveny nem itteni, a ti kepviseloteok szavazta meg, nem az akit en valasztottam, itt a nevet irjak ra). 

"A pancsizásról csak annyit, hogy amikor elképzelem a dolgot ilyen és még pejoratívabb kifejezések jutnak az eszembe, amiktől most inkább megkímélnélek."

En muvelem a genetikai manipulaciot (nem elelmiszert, hanem bakteriumokat manipulalok), nem pancsizas, nagyon komoly preciz munka, egy betu tevesztes es nem mukodik.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel