Mérlegen a mindennapi mérgeink

A falvak éjszakája programsorozat keretében második alkalommal rendeztek üzemlátogatásokat és országos biogomba napot Fülöpjakabon, Gyöngyösi Sándor biogomba termesztő telephelyén. A két nap alatt több mint ezer látogatót fogadtak, akik az előadások meghallgatása és az üzemlátogatások után biztosan mérlegre tették a mindennapokban előforduló mérgeket és az egészségüket. 


Május 29-én szakmai napot tartott Gyöngyösi Sándor biogomba termesztő Fülöpjakabon, családi gazdálkodása telephelyén. A látogatók bemehettek az 1400 négyzetméteren lévő klimatizált épületekben termesztett gombák közé is, ahol az eléjük táruló látvánnyal egyedülálló élményben volt részük. A felállított standoknál a gyógygombák felhasználásával készült termékeket meg tudták kóstolni, a natúrkozmetikumokat illetően pedig szakmai tanácsot is kaptak.


A gazdaságban termesztett gyógygombák esetében különös figyelmet fordítanak a termesztési körülményekre, mivel a gombák koncentráltan magukba gyűjtik a táptalajban lévő anyagokat. Míg ötven évvel ezelőtt Kínából származtak a legjobb minőségű gyógygombák, mára a környezetszennyezés miatt ez megdőlni látszik. A fülöpjakabi üzemben a táptalaj gondos megválasztása és a termelési technológia miatt a gombák magas beltartalmi értékkel rendelkeznek, és nincsenek benne szermaradványok - hangsúlyozta Gyöngyösi Sándor.

A termelt gombák esetében Prof. Dr. Dinya Zoltánnal rendszeres időközönként végeznek analitikai vizsgálatokat és ellenőrzéseket. Laboratóriumi mérési eredmények alapján tudják a gombák szervesanyag tartalmát és a szennyeződés mentességet ellenőrizni, és igyekeznek a táptalaj tudatos megváltoztatásával jótékony hatású anyagokat is bejuttatni a gombák szervezetébe.

- Ma mutattuk be legújabb fejlesztésünk eredményét, a vörösszőlőmaghéj-őrleményt tartalmazó táplálék-kiegészítőnket. Az így termesztett gombáink rezveratrolt, egy igen erős antioxidánst tartalmaznak, amely a szőlő esetében is a külső kórokozók elleni védekezésben játszik szerepet - mesélte újításukat Gyöngyösi Sándor.

Az előadásokon olyan szakmailag elismert meghívott vendégek beszéltek kutatásaikról, akik a biokörülmények jelentőségét, az így termelt gyógygombák magas beltartalmi értékét emelték ki. Dr. Dóda Ildikó orvos-természetgyógyász, mint gyakorló háziorvos, munkája és a begyűjtött vizsgálatok eredményei alapján segít a gyógygombák és a kezelés helyes megválasztásában, hogy a betegségek esetén a leghatékonyabban lehessen a készítményeket a terápia kiegészítéseként alkalmazni. Dr. Gyovai Viola a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa a Biola cég ügyvezetőjeként arról beszélt, hogy a Fülöpjakabon termelt gombák felhasználásával olyan előnyös hatásokat építettek be a kozmetikumaikba, amelyek amellett, hogy natúr és biotermékek, számos bőrproblémára nyújtanak hatékony segítséget.

Az emberek naivitására, és a hétköznapi életünkben jelen lévő káros anyagokra hívta fel a figyelmet előadásában Antal Vali, aki a kozmetikumok és a háztartásban előforduló szerek összetevőiről rántotta le a leplet, nem kis megdöbbenést váltva ki a hallgatóságból. A megdöbbenés oka pedig nem más, mint hogy az emberek bíznak a hatóságok által ellenőrzött termékekben, és azt gondolják, hogy a boltok polcaira nem kerülhetnek káros anyagokat tartalmazó termékek. Hisznek abban, hogy ezt a neves kozmetikai cégek sem engednék meg, de nem gondolnak bele, hogy ezeknek a profitorientált cégeknek egyetlen céljuk az, hogy a terméküket eladják - hívta fel a mérésekkel alátámasztott tényekre a figyelmet Antal Vali.

A hagyományos kereskedelmi forgalomban kapható termékek összetevőit az OSHA laboratóriuma is bevizsgálta, és az alkotóelemek nagy részénél kimutatták az egészségkárosító hatást. Míg kozmetikumainkban kisebb koncentrációban, addig a tisztítószereinknél magasabb arányban fordulnak elő ezek a káros anyagok, mégis félelem nélkül használjuk őket.

"Biztonságosabb lenne kozmetikumainkat megenni, mint magunkra kenni" - idézte Samuel Epstein professzor irónikusan humoros szavait az előadó. Léteznek már olyan tisztítóeszközök, amelyek önmagukban is alkalmasak a tisztítás elvégzésére, és vannak olyan biológiai mosószerek, amelyek "koszevő baktériumok" segítségével, úgynevezett EM (effektív mikroorganizmusok) technológiával tisztítanak.

A termék magas ára sem jelent garanciát az egészséges összetevők jelenlétére. - Egy termék azért kerül sokba, mert a vásárlóval fizettetik meg a reklámköltségeket, vagy mert olyan ismert cég készíti, amelynek illik drágán adni - hangsúlyozta.

A háztartásunkban használatos szerek kiválasztása során tehát nem a reklámoknak és a márkáknak kell hinni, hanem a saját szemünknek. Az összetevőket mindenki leellenőrizheti, és mérlegre teheti az egészségét.

Szerző: K.G.

Fotó: Kiss Gabriella 

Szeretnénk felhívni a figyelmed arra, hogy a Hírszem rovatban megjelenő tartalmak tallózások a nagyvilág híreiből, NEM az AntalVali.com szerkesztőinek tollából származnak, utánközlések, és nem minden esetben tükrözik a véleményünket. Sok esetben a felkerült cikkeket vitaindítónak szánjuk, mert kíváncsiak vagyunk a véleményedre. A hírszemek eredetijét a cikk végén, a "Forrás" címszó alatti linken találod meg. A tartalmi kifogásokat se nekünk, hanem a cikk szerzőjének küldd! Köszönjük! 

 


Kapcsolódó tartalmak: 

Forrás: 
http://felegyhazikozlony.eu/sa_hirek/i_kisterseg_27/i_merlegen_mindennapi_mergeink_8646/t_Kist%C3%A9rs%C3%A9g%20-%20M%C3%A9rlegen%20mindennapi%20m%C3%A9rgeink/index.html
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (7 votes)

Hozzászólások

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel