Takarítás - Környezetbarát alternatívák

kornyezetbaratEgy környezet- és egészségtudatos ember nemcsak a táplálkozására és kozmetikumaira ügyel, hanem arra is, hogy takarítószerei a lehető legkörnyezetbarátabb vegyszerekből készüljenek. De ez még nem elég a valódi méregmentes életmódhoz. Ugyanis környezetbarát vegyszer ide vagy oda, csak-csak vegyszerekről beszélünk.

Ruháinkból, ételeinkből, használati tárgyainkból, bútorainkból és lakásunk levegőjéből kimutathatóak a tisztítás-takarítás vegyszerei még akkor is, ha nagyon alaposan és bő vízzel öblítettük őket.

Szeretnénk megismertetni veletek néhány olyan alternatívát, amelyek nemcsak a környezetedet nem terhelik, de az egészségedet sem károsítják, és nem maradnak utánuk "vegyszermaradványok".

Tartalom:

Mosószóda (nátrium-karbonát - Na2CO3)

A mosószóda környezetbarát, mert olyan körfolyamatban állítják elő, amelynek nincs káros mellékhatása. Tisztító, zsíroldó és vízlágyító hatása alkalmassá teszi az erősen szennyezett ruhák, felületek tisztítására. Általános vízlágyító, áztató, zsíroldó és tisztítószer. Igen kis mennyiség is elegendő belőle. Általános le- és felmosószer: egy liter forró vízhez három evőkanál mosószóda szükséges. 

  • Mosás: a szokásosan használatos mosópor adagjának a felét helyettesítheti mosószódával (1:1 arány). Ha erősen szennyezett, foltos, olajos ruhát mosunk, egy éjszakára áztassuk be mosószódás langyos vízbe.
  • Mosogatás: 5 liter forró vízben feloldott egy evőkanál mosószóda eltávolítja az edényekről a zsiradékot, az égett foltokat. Alumínium edényeket ne mossunk vele! Az üvegedényeket elmosás után ecetes vízzel ajánlatos leöblíteni, különben foltosan szárad.
  • Általános tisztítás: 1 liter forró vízben oldott 3 evőkanál mosószóda a legzsírosabb tűzhelyet, csempét, linóleumot, wc-t is megtisztítja. A piszkos kefék, konyharuhák, rongyok, szivacsok meleg, mosószódás, szappanos vízben tisztíthatók, szagtalaníthatók.
  • Áztatáshoz: 15 liter vízhez kb. 1-2 evőkanál mosószódát adjunk. Ha a mosóporunkhoz mosószódát keverünk, kevesebb mosópor, az ajánlott mosóporadag akár egyötöde is elegendő. Szennyes edények, tárgyak áztatásához 15 liter vízhez kb. 1-2 evőkanál mosószódát adjunk.
  • Leégett edények mosogatásához: 5 liter forró vízben egy evőkanál mosószódát oldjunk fel.

Mosószappan

Mosópor-felhasználásunk csökkentésével már sokat tehetünk környezetünk megóvásáért. Akinek azonban még van egy kis ideje és energiája, az készíthet mosószappanból szappanpelyhet sajtreszelő segítségével, amellyel a mosóport lehet helyettesíteni. A szappanpehely gyapjúkímélő mosásra is alkalmas. Az élővizekben teljesen lebomlik, ezért a mesterséges detergensekhez képest környezetkímélő. 

Szódabikarbóna (nátrium-hidrogén-karbonát)

Hatásában a mosószódához hasonlít, de annál gyengébben lúgos, vízben jól oldódó fehér por.

Jellemzői: Alkoholban oldhatatlan, meleg vízben jól oldódik. A levegőn lassan karbonáttá alakul.

Felhasználása:

  • Kozmetikai: szénsavas pakolásokhoz, pezsgőfürdő tablettákban, száraz samponokban gyakran használják.
  • Gyógyászati:
    • viszketésre pl. segít egy meleg fürdő, amelyben egy zacskó szódabikarbónát oldottunk fel
    • gyomorrontás esetén, egy pohár langyos vízben feloldott teáskanálnyi szódabikarbóna segít a nehéz ételeket megemészteni, vagy a másnaposságot átvészelni.
  • Tisztításra:
    • súrolószer: kevés víz hozzáadásával, súrolószerként kiválóan helyettesíti a modern vegyszereket.
    • tűzhelytisztító: a tűzhelyet nedves ruhával töröljük le, majd amíg még meleg, szórjunk rá szódabikarbónát, és hagyjuk egy órán át hatni, mielőtt tisztára törölnénk.
    • szárazsamponként: olcsón és környezetbarát módon újíthatjuk fel szőnyegünket, ha beszórjuk szódabikarbónával. Hagyjuk rajta 15 percig, majd gondosan porszívozzuk fel. Ezzel a módszerrel szőnyegünk nemcsak tiszta lesz, de a rovarokat is távol tarthatjuk, és a szagokat is semlegesíthetjük.
  • Konyhában: minden zöldségféle gyorsabban puhul tőle, de óvatosan adagoljuk, mert lúgos közegben a C-vitamin gyorsan bomlik. Kevés szódabikarbóna hozzáadásával jelentősen megrövidíthetjük a szárazbab főzési idejét. Enyhíti a túlsózott ételek kellemetlen ízét. Öreg húsokat felhasználás előtt fél óráig pihentessünk szódabikarbónával beszórva, így könnyebben megpuhulnak.
  • Mosáshoz: fixálóként, utólag festett kék és bordó anyagok mosásakor az utolsó öblítővízbe tett szódabikarbonától nem enged a festett anyag a színéből.
  • Dugulásnál: ha eldugult a lefolyó, két evőkanál szódabikarbónát, majd 1,5 dl ecetet öntsünk bele. A lefolyót és a túlfolyó nyílását dugaszoljuk be, és hagyjuk így, amíg a sistergés abba nem marad. Ezután öblítsük le forró vízzel.

Bórax (Nátrium-tetraborát - Na2B4O7-10H2O)

Színtelen, kristályos anyag. A levegőn vizet veszít, és porrá mállik. Alkoholban nem, hideg vízben nehezen, forró vízben és glicerinben jól oldódik. Mint erős lúg és gyenge sav, sója vízben könnyen hidrolizál, oldata lúgos kémhatású, glicerines oldatának kémhatása azonban savas. A hidrolízis során szabaddá váló lúg közömbösíti a szabad zsírsavakat. A keletkezett szappanok jó emulgeátorok. Gyengén zsíroldó és fertőtlenítő hatású.

Felhasználása:

  • Kozmetikai: A bórax a bőrt puhán tartja, nem izgatja, nem szárítja. Gyengén zsírtalanító, antiszeptikus, összehúzó és tonizáló hatású, ezért mosdószerek kedvelt alkotórésze. Egyes krémek jellegzetes emulgeátora, de megtaláljuk a különböző tisztító kozmetikumok, dauervizek, szőrtelenítők és fehérítő készítmények előírataiban is. Glicerines oldata enyhén hámlasztó, szeplő ellen is használják.
  • Tisztításhoz:
    • Általános tisztítószerként: adjunk egy evőkanállal fél liter meleg vízhez.
    • Folttisztításra: cellulóz, gyapot, juta, viszkóz szálakhoz, műselyemhez, selyemhez és nylonhoz.
    • Fertőző szennyeződés eltávolításához: a szennyeződést kaparjuk le vagy itassuk föl, majd a ruhát fél óra hosszat áztassuk bóraxos oldatban.
    • Borfolt: azonnal szórjuk be sóval, majd fél óráig áztassuk bóraxos oldatban.
    • Tapéta tisztítására: a mosható tapéta szennyeződéseit könnyen lemoshatjuk bóraxba mártott kendővel.
    • Ablakmosáshoz: ha nagyon piszkos az üveg, tegyünk az ablakmosó vízbe kevés bóraxot. Edények vízkőlerakódását eltávolítani: az edénybe egy evőkanál bóraxot tegyünk, töltsük fel vízzel és a vizet forraljuk fel. Ha a víz kihűlt, öntsük ki, és egy durva ronggyal dörzsöljük le a felületét.
  • Virágok szárítása: Szárazvirág készítéséhez és tartósításához a virágot helyezzük egy időre bóraxporba.
  • Rovarok ellen: A rovarokat nehéz kiirtani, mert eldugott helyekre fészkelik be magukat. A szőnyeg alá és a szőnyeg szélekre, sarkokba, polcokra, résekbe szórt bóraxszal védekezhetünk ellenük.
  • Faanyagvédőszerként: Kültéri vagy párás helyen levő új faanyagot 1:1 arányú bórax-bórsav 10%-os, 50oC-os oldatába mártsuk, vagy permetezzük. A sóoldata a fa belsejében kikristályosodik, így a szút is kipusztítja, és a gombákat is távol tartja.

Ecet, citromlé

  • Az ecet fertőtlenítő- és vízkőoldószer. Az utolsó öblítővízbe keverve lágyítja a mosott ruhát, és élénkíti a színeit. Az öblítőtartályba az előzőleg vízzel háromszorosára hígított húsz százalékos ecetet önts a jelzés szerint, vagy egy csészényit! A háztartásokban alkalmazott, hígított ecet a környezetre nem ártalmas.
  • A citromlé gyenge, természetes sav. A természetben lebomlik. Fehérítőszerként, vízkőoldóként, fémtisztítószerként használhatod.
  • A nyers tej, tojásfehérje remek bőrápoló szerek.
  • A citrom, fehér ecet, glicerin, tiszta alkohol, bórax, mind alkalmasak a kárpit vagy szőnyeg foltjainak eltávolítására.

Specifikus folttisztítás környezetbarát szerekkel

A folttisztítás alapszabálya, hogy a folt keletkezése után rögtön neki kell látni annak eltávolításához. Természetes folteltávolító-szerek a következők: citrom, fehér ecet, glicerin, tiszta alkohol, bórax. Mielőtt nekiesnénk a foltnak, öblítsük ki tiszta hideg vízzel, vagy gyengéden mossuk át szappannal. Sose dörzsöljük forró vízzel, mert azzal a textíliához rögzítjük a szennyeződést! Általános szabálynak tekinthető, hogy savas hatású (ecet, citrom) szereket lúgossal (szódabikarbóna, mosószóda), míg lúgos hatásúakat savassal közömbösíthetünk.

Folt fajtája

Tisztítási útmutató

Friss gyümölcsfolt

Áztassuk tejbe vagy savóba!

Vagy rácsöppentett citromlével tüntessük el a foltot a ruhából!

Fűfolt

Dörzsöljük glicerinnel a foltot!

Golyóstoll, tinta

Dörzsöljük alkoholba mártott szivaccsal!

Izzadságfolt

Langyos ecetes vagy szódabikarbónás vízben áztassuk!

Szalmiákszeszes vízzel átitatott vattával is eltávolíthatjuk a ruhaneműből.

Kávé-, teafolt

Tojássárgájával kevert langyos vízzel kell kiöblíteni!

Ecetes, majd normál öblítés!

Bóraxos oldatba kell áztatnunk a ruhát!

Mustárfolt

Dörzsöljük be glicerines ronggyal, majd mossuk ki szappannal hideg vízben!

Penészfolt

Öntsünk erős szappanos oldatot és sót a foltra, és tegyük ki napfényre, és tartsuk nedvesen!

Rágógumi

Dörzsöljük jéggel, amíg megkeményedik, majd szedjük le!

Rozsdafolt

Áztassuk savanyú tejben vagy citromlében, dörzsöljük be sóval, tegyük ki a napra, és csak ezután mossuk ki!

Rúzsfolt

Hideg tejszínnel vagy főzőmargarinnal dörzsöljük be, majd mosószódával mossuk ki!

Vérfolt

Áztassuk 10 percig hideg, sós vízben, majd mossuk ki szappannal!

Ha régebbi a folt, keverjünk össze keményítőt és hintőport egy kis vízzel, és ezt kenjük a foltra!

Viaszfolt

Tegyük a ruhát a mélyhűtőbe kb. 2 órára, és így könnyen leszedhetjük a viaszt!

Vörösbor, sör vagy likőrfolt

Áztassuk bóraxos oldatban!

Zsírfolt

Forróvizes átmosás után öntsünk rá szódabikarbónát!

 

Szeretnénk felhívni a figyelmed arra, hogy a Hírszem rovatban megjelenő tartalmak tallózások a nagyvilág híreiből, NEM az AntalVali.com szerkesztőinek tollából származnak, utánközlések, és nem minden esetben tükrözik a véleményünket. Sok esetben a felkerült cikkeket vitaindítónak szánjuk, mert kíváncsiak vagyunk a véleményedre. A hírszemek eredetijét a cikk végén, a "Forrás" címszó alatti linken találod meg. A tartalmi kifogásokat se nekünk, hanem a cikk szerzőjének küldd! Köszönjük! 

Kapcsolódó tartalmak:

Forrás: 
okoszolgalat.hu
4.76923
Értékelés: Nincs Átlag: 4.8 (13 votes)

Hozzászólások

Mivel elegyedik az illóolaj?

Sziasztok!

Egyszer olvastam valahol, hogy az alkohollal elegyedik az olaj (emulgeneálódik), de nem. Van valami megoldás, amivel elegyteni lehet a felmosóvízzel, hogy ne a tetején ússzon? Tejszármazékok, egyéb romlandó dolgok nyilván nem jöhetnek szóba) vagy fogadjam el, hogy csak a tetején tud úszni? ugyanez ecetes öblítésre

 

Köszi!:)

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Illóolaj mivel keveredik?

Szia! 

Felmosás, öblítés alkalmával nem baj, hogy úgy tűnik, a tetején úszik. Az illó része úgyis "szétfut" a vízben, ecetben, még ha nem is tűnik úgy. 

Kozmetikumok, pakolások esetében érdemes valamilyen zsiradékba keverni, de egy öblítésnél ez nem megoldható. 

Értékelés: Nincs

Folttisztítás ecettel

Sziasztok!

Tanácsot szeretnék kérni. Izzadságfoltra nekem bevált az ecet, viszont eddig csak fehér pólón próbáltam, s higitás nélkül dörzsöltem be ecettel a kritikus területet, majd rögtön kimostam. Most finom, mintás ruhaneműt szeretnék tisztítani, s mivel nem merem higítás nélkül ráönteni az ecetet, arra gondoltam, hogy beáztatom ecetes vízbe a ruhát. Nagy örömmel olvastam, hogy ti is ezt javasoljátok. Tudnátok tanácsot adni arra vonatkozóan, milyen arányba keverjem a vizet az ecettel, s mennyi ideig hagyjam ázni a ruhát? Nem tudom miért, de attól tartok, hogy az erős ecet kiveszi a ruha színét.

Köszönettel: Mari

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Ecetes folttisztítás

Szia!

Ecetes folttisztítást még nem próbáltam, de jó ötlet. Milyen ecetet használsz hozzá? Remélem az olvasók segítenek Neked, és megosztják a tapasztalataikat Veled. 

Értékelés: Nincs
bayerlekinga's picture

Büdös vixik :(

Segítségre volna szükségem. Nem tudom járt- e közülünk így más is de nekem a konyharuháim és a mosogató kendőm is egyszerűen büdös. Hiába mosom, forráztam, áztattam, napon szárítottam... és mégis, pedig nagyon szeretem mind, jö pár éve használom őket.

Köszönöm! Kinga

Értékelés: Nincs
paripa's picture

Egész elcsodálkoztam, hogy Neked büdösödnek a vixik!

Szia Kinga!

Én még szinte a kezdetekben vettem egész sorozatot, aztán még hozzá..., bambuszkendőm is és mindenfélém van, de sose volt szagos!

Ki szoktam őket áztatni (van úgy, hogy estétől reggelig) egy kis szódabikarbónás - EMc-s vízben, reggel kiöblítem, és kiteszem a szabadba száradni. Néha a testvérkék többen is sorakoznak kint. 

De ha nem is áztatok, akkor is egy pötty EMc-vel mosom át (nagy kedvenc!) pl a szivacsot, takarítókendőt.

Azt hiszem, jó módszer lehet, mert nagyon jól bírják! Esetleg próbáld meg Te is így. Érdekes, mert a konyharuhát, kéztörlőt valamiért ma szaglásztam meg, ahogy behoztam a kertből, és olyan jó friss illatúak! Talán az EMc a kulcs..?

szeretettel Adri

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Nekem csak a konyhai mindenes vixim büdösödött be 1 év után

Akkor pedig lecseréltem. A többivel még nem jártam így. Kozmetikai kendőm van még, ablaktisztító szettem, konyha csöpögtetőm, kádkilépőm, és latyakfogóm. Ja és a bambusz mosogatókendőm, de azt egyébként is cserélem 3-4 havonta.

Valaki tapasztalt még hasonlót?

Értékelés: Nincs
bayerlekinga's picture

Elég régi már..

Köszönöm Vali! Akkor ez lehet a gond, mert már mindegyik elmúlt 1éves... és hát ugye napi használatban vannak, ezek szerint velük jár. Az ablaktisztítókkal, a törölközővel és a kozmetikai kendőkkel nekem sincs gondom, ez utóbbival fürdetem a Kisfiam!

Értékelés: Nincs

Szürke zóna

ezzel a két márkával most találkoztam egy netes oldalon !

1.
konyhai zsíroldó

Termékleírás

A Probiotikumok ereje:
A szabadalmaztatott SCD Probiotikumok milliói találhatóak meg a Greenman ProKlean termékcsalád tagjaiban, amelyek hatékonyak zsíros, odaégett szennyeződésekkel szemben.
A Greenman ProKlean Konyhai Zsíroldó természetes összetevőkkel, vegyszermentes hatékonysággal tisztít és hoz létre egészséges környezetet Ön és Családja számára a konyhában és étkezőben.


2.
konyhai tisztítószer

Termékleírás
90% -os organikus növényi erdetű összetétel. A háztartásban előforduló baktériumok több mint 99,9% -át elpusztítja. Fehérítő-, foszfát-, és szulfátmentes. Konyháját higiénikusan tisztává és ragyogóvá varázsolja.
Természetes antibakteriális elemeket tartalmaz. Biológiailag könnyedén és gyorsan lebomlik. Minden szilárd és lemosható felületen alkalmazható. Hagyja hatni 30 másodpercig, majd törölje át tiszta, száraz ruhával!


ezekről már hallottatok, találkoztatok esetleg velük  ?
a nevükből gondolom, h nem magyar a gyártójuk, nem tudom csak úgy felhívni őket, hogy megkérdezhessem, valójában milyen anyagokból állnak a termékeik ...

esetleg valakinek valami infó róluk ??
Értékelés: Nincs
epermami's picture

Konyhai tisztítószerek

Szia Mikrotrauma, mindkét tisztítószernek jó az összetétele, már néztük mi is, bízom benne, hogy hamarosan bekerülhet a Bionom kínálatába...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

"Csodaszóda" és szódabikarbóna közt létezik-e összefüggés?

Köszönöm a felvilágosítást! Izgat azonban a kérdés az úgynevezett csodaszóda, amit egyértelmüen tisztítószerként árusítanak, bizonyos elővigyázati előírásokkal, van-e valamilyen kapcsolatban az étkezési célra használt és előzőekben ugyancsak tisztításra és egyéb célokra is alkalmas szódaikarbónával (míg a csodaszóda Nátrium-karbonát, a szódabikarbóna: Nátrium-hidrogén-karbonát). Köszönöm az esetleges választ.

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Mosószóda és szódabikarbóna

Szia Suleili, átmozgattam a kérdésed, kérlek, olvasd el a fenti cikket. A mosószóda és a szódabikarbóna is a szénsav sója, csak a szódabikarbóna gyengébb lúg.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

kőpadló ápolás

Sziasztok!

Szeretném kérni a segítségeteket hogy kőpadlót mivel lehet ápolni bio úton ? De lehet hogy cement padló. A jelenlegi lakásunk parkettája alatt van. Régen volt divat a 70-es években ez a padló. Látszódnak benne  a kövek. Az az öteltem támadt hogy felszedném a parkettát és alatta van ez az immár rusztikus hatású padló. 

Valami olajra gondoltam, mintha vizes lenne. Eddig nem  találtam ilyen terméket. 

Nagyon jó lenne egy kis segítség! Köszönöm! Gabi

 

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
epermami's picture

Régi kőpadló felújítása

Szia Gabi, mielőtt bele vágnál a parketta felszedésébe, mindenféleképp pontosan járj utána a kőpadlóban rejlő lehetőségeknek, mivel utólag már nem sok mindent fogsz tudni csinálni...

Sokat keresgéltem a neten a kérdésedre a választ, nem igazából találtam kimondottan kőpadlóra való anyagot, de azt rengeteg helyen olvastam, hogy nagyon nehéz tisztán tartani, és sok esetben "koszos" hatást kelt. Fontos szempont az is, hogy milyen helyiségben van ez a burkolat, mennyit használjátok, és mire, ezt is mérlegeld!

Ha valaki nem akarja lakkozni a fát, akkor lenolajjal, és méhviasszal lehet kezelni, meg kellene tudakolnod egy szakembertől, vagy festékbolt eladótól, hogy vajon ezek az anyagok rajta maradnak-e a kövön is??

Érdekel a téma, megköszönöm, ha megosztod a későbbiekben velünk a tapasztalatodat!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

padlóápolás

Köszönöm a kutakodást!

Gabi

Értékelés: Nincs

Kőpadló ápolására várunk ötleteket!

Szia! Gondolom nem bionom tisztítószert keresel, hanem valami olyan módszert, amitől a kőpadló használhatóvá, széppé válik. Szerintem az olaj nem túl jó, mert csúszik, esetleg egy idő után ragad is...

Várjuk az olvasói ötleteket!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Kárpittisztítás

Segítségeteket kérem, van egy vajszínű bordás kanapém először Wanish szőnyegtisztítóval tisztítottam egy kicsit foltos volt hagytam pár napig utána vettem Bábolna bio kárpittisztító aerosolt  ettől olyan foltok keletkeztek, hogy szívem szerint kidobnám. Örülnék ha tudnátok valamit javasolni a bionomból. Köszönöm.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ki tud jó folt tisztítót?

Itt találod a folttisztítókat, ha jól tudom, akkor még az epeszappan is jó foltokra, illetve a folt jellegétől függően a fenti cikkben is találsz ötleteket.

Nekünk nincs kárpitos bútorunk, így nincs ebben tapasztalatom, ha másnak van, el ne titkolja!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

SLES-mentes Sampon

Kedves Vali! Hónapok óta vadászom SLES-mentes samponra és tusfürdőre. Rátaláltam a T...i-termékekre, mely a honlapján bőrbarát, természetes alapanyagú termékekről regél. Interneten vettem is egy-egy készítményt és csak átvétel után olvastam el tüzetesen, hogy szintén SLES-t tartalmaz. Ugyanígy a magát öko- és természetbarát terméknek hirdető készítmények szintén tartalmazzák az habosítót (vagy csak nemes egyszerűséggel anionos felületaktív anyag van feltüntetve). Elképesztő, hogy ez még a babatusfürdőkre is vonatkozik.
Tudna olyan termékeket javasolni, ami elérhető árú és SLES- és coco-szulfátmentes?

Értékelés: Nincs

Hajmosás

Én 7. hónapja szódabikarbónával mosok hajat, és almaecettel öblítem. Meg vagyok vele elégedve. Előtte az összes sampont kipróbáltam a zsíros-korpás hajamra, és 2-3 naponta mostam hajat. Mostmár kibír egy hetet is.

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

SLS mentes kozmetikumok

Szia Szandria!

Ha nem bánod, válaszolok én neked Vali helyett.

Igen, nagyon sok a hangzatos reklámszöveg, ilyesmibe szerintem mindnyájan belefutottun eleinte, hogy natúrnak/bőrbarátnak/biónak hitt kozmetikumunkról utólag kiderült, hogy ott lapul benne az SLS, vagy egyéb oda nem illő anyag. Vásárlás előtt mindíg elemezzük ki az összetételt, erre nagy segítségünkre lehet a hatóanyag-kereső.

A Bionom bioboltban csak olyan kozmetikumokat találsz, amik garantáltan SLS és egyéb káros anyag mentesek, illetve vonatkozik ez minden ott megvásárolható termékre is.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Bionom

Kedves Mónika!
Köszönöm a választ. Sajnos a Bionom termékeket nem tudom megfizetni ötünk számára. Esetleg valami hozzáférhetőbbet tudsz?

Üdvözelttel:

Szandra

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

hozzáférhető árfekvésű tusfűrdő/sampon

Hát megmondom őszintén, egy tusfűrdőért én sem adnék több ezer forintot, már csak azért sem, mert szappan-párti vagyok . Én Olíviát és Blueberry-t használok, nem szárítanak jobban, mint a tusfűrdők, sőt. Ha nem tartod őket közvetlenül víz alá, hanem a nedves kezedet kened be a szappanal, sokáig lehet használni egy ilyen szappant.

A szappan-samponokat még nem próbáltam, de tervezem.

Bár EZ egy tusfűrdő, de beválhat samponként is, olvasd el kérlek a hozzászólásoka is a termék alatt. Az ára sem olyan húzós, ennél olcsóbb sls-mentes samponról nincs tudomásom. És ez még bionom is .

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
epermami's picture

Pedig a szappannál olcsóbb megoldás

nem nagyon van Szandra! A samponok között találsz 4 féle hajmosó szappant is, bár én nem veszek erre a célra külön szappant, mindig azzal mosom a hajam, amit épp tisztálkodásra használok. Öblítésre az almaecet vízzel higítva, pár csepp illóolajjal nagyon bevált, szerintem ennél olcsóbb balzsamot sem találsz. Persze a legpénztárca kímélőbb megoldás, ha egyre csökkented a hajmosások számát, hisz a legolcsóbb az, ha nem használsz se vizet, se hajtisztító szert...:) A rendszeres, heti szintű hajmosás teljesen felesleges szerintem, főleg a gyerekeknél, a 7 éves kislányomnak kb havonta mossuk és gyönyörű a haja.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

vízlágyítás

Sziasztok!

Vízlágyítás ügyben szeretnék tanácsot kérni. Nálunk sajnos nagyon kemény a víz, és nem tudok mit kezdeni ezzel a problémával a mosás során. Vettem Sodasan vízlágyítót, de hiába teszem a gépbe a legnagyobb ajánlott mennyiséget, és hiába öblítek ecettel, a ruhák mégis kemények, "ropognak", és ez sajnos a gyors elhasználódást is magával vonzza. Nem tudom, nem akaron elhinni, hogy ne lenne erre valami magoldás. Segítsetek légyszives, mit próbáljak ki?

Előre is köszönöm: Kriszti

Értékelés: Nincs

vízlágyítás

Érdemes kipróbálni a mosószódát - fehér ruhákat magában mossa, színeseknél adalékként működik. Mosómágnessel is lehet lágyítani a vizet. Az ecet viszont nem lágyít, sőt a "pihe-puha" öblítőkhöz képest mindig nyersebb lesz a ruha, mert azok az öblítők műanyagbevonatot képezve okoznak ál puhaságot. Ha zavaró az ecet okozta nyersesség, meg lehet próbálni a növényi alapanyagokból készülő öblítőket is, bár ezek jóval drágábbak. 

Értékelés: Nincs

vízlágyítás

szia! nem tapasztaltam még, de azt mondják, ha mosópor helyett mosószódával mosol, az lágyítja a vizet!

Értékelés: Nincs

Mosószerről véleményt szeretnék kérni

Sziasztok!

Iic folyékony bio mosószerről szeretném véleményeteket
kérni, én semmi kirívót nem találtam az összetevők között, persze van amit nem találtam meg a neten:


Forgalmazó honlapján ez szerepel:

„A lavandin (hibrid levendula) esszenciális olajával illatosított.
Optimális biológiai lebomlású, nem tartalmaz foszfátot, EDTA-t, NTA-t, GMO-t,
kizárólag növényi felületaktív anyagokat. Állatokon nem tesztelt….

Összetevők: >30%: víz, 5-15%: szappan, <5%: nem ionos felületaktív
anyagok, <5%: anionos felületaktív anyagok, kálium szorbát,
nátrium-glukonát, trisodium dicarboxymethyl alaninate, 100% természetes
illatanyag, organikus esszenciális olajok narancsból*, levendinből*, és
teafából* (linalool, limonén).”


Kérdésünkre ezt a választ kaptuk:

„mosószerünk nem tartalmaz sodium vagy amonium laureth
sulfátot.”

„A keverék vizes közegű előállítással készült, növényi anionos és nem ionos felületaktív anyagokkal, szappannal és 100% természetes illatanyaggal,
organikus esszenciális olajokkal (narancs, levandin), linaloolt tartalmaz.

Veszélyes komponensek a 67/548/EGK szerint:

Potassium oleate                  < 5%

Potassium cocoate               < 5%

Coconut alcohol C12-18       < 5%

Alkyl polyglucoside               < 5%”


Igazából  a bebüdösödő ruhákra keresek alternatívát, mert sajnos Férjem ruháinál a Sodasan sem vált be hosszú távon:(.
(Már több mosószert, trükköt, tippet próbáltam az évek alatt)

Köszönöm a segítséget előre is.



 



Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

mosószer

Kedves Detti!

2012. tavaszán mi is felvettük a forgalmazóval a kapcsolatot és sajnos a bekért összetevők alapján nem kerülhetett be a webáruházba.

Persze az is elképzelhető, hogy azóta változtattak - pozitív irányba - az összetevőkön, bár felénk nem jelezték, pedig hangot adtunk nem tetszésünknek.

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

mosószer

Köszönöm Niki a gyors választ! Ezek szerint az általam felsorolt összetevők között is  van olyan ami nagyon gáz bionom szempontból? Csak hogy tudjam máskor melyik összetevőre kell különösen figyelnem.

Értékelés: Nincs

mosószerek rejtett összetevői

Szia Detti! A kozmetiumokkal ellentétben a mosó- és tisztítószerek esetében nem kötelező ráírni a pontos inci megnevezést, csak a vegyület fajtáját. Éppen ezért nagyon nehéz eligazodni.

Ebben a mosószerben SLS van, mint a gyártótól megtudtuk... :(

Értékelés: Nincs

Növényi SLS

Kedves Tünde!

Köszönöm a válaszod, elnézést, hogy csak most reagálok rá. A gyártó újabb megkeresésemre elmondta, hogy valóban tartalmaz a termék SLS-t, de 5% alatti mennyiségben és növényekből van kivonva nem kőolajból. Ha emlékezetem nem csal akkor a növényi SLS-t is károsnak tartjátok csak már sajnos nem emlékszem, hogy miért.

 

Értékelés: Nincs
Richie's picture

Növényi méreg...

Szia Detti! Van egy MLM-es cég itt Magyarországon is (tudod, akinek minden termékében aloe vera van), ahol minden ilyesmire, azaz minden káros anyagra azt kell mondani, hogy azt növényből vonták ki! Az ajakápolójuk is isteni - lenne, ha nem tettek volna bele Petrolatumot a jojobaolaj és az aloe vera gél mellé. Szóval ennyit róluk! Hazudnak és nagyon keményen lefejik a pénzed. 

Értékelés: Nincs

Növényi méreg

Kedves Richie!

Igen, ismerem ezt a céget is, és sajnos nagyon sok ilyen van :( Sok-sok évvel ezelőtt én is ittam az aloe géljüket, míg megelégeltem, hogy egyre több tartósítószert és adalékanyagot tesznek bele aranyáron....

Értékelés: Nincs
epermami's picture

SLS

Az eljárással van a gond... Erről tavaly írt Tündi, itt olvashatod.

Értékelés: Nincs

Köszönöm

Kedves epermami!

Köszönöm  :)

Értékelés: Nincs

olaj folt

Sziasztok,

 

Szövet nadragra csöppent barack olaj. Hideg vízben próbáltunk kiszedni, de nem sikerült. Mivel jönne ki, tudtok segíteni? 40fok bír.

Nagyon köszönöm előre is,

Timi

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

foltok

Kedves Timi!

Ismered a bionom folttisztítókat? ITT megtalálod őket.

Addig is, ha kéznél van egy kis Sodasan mosogatószer, tegyél a foltra és dörzsöld át kézmeleg víz alatt. A semminél több...

Niki

Értékelés: Nincs

aktiv oxigénes fehéritő por

Sziasztok! Egy olyan kérdésem lenne, hogy mennyi ideig szabad áztatni pl tetra pelenkát, kis bodykat a na perkarbonátban? Végre sikerült fehériteni vele, 50-60fokos vizbe tettem, és kb 5-6órát áztak. Valamint marha epe szappannal kentem még be az erősebb foltokat. Utána pedig 60fokon mosásnál is tettem 1-2 evőkanállal még a mosógélhez /apropó, bio mosószer, magyar termék, de rá van irva, hogy van benne szinezék-merjem használni? /. Szóval nem árt a textilnek a hosszú áztatás? mintha bolyhosabb lenne, pedig mosóhálóban mosok, illetve B.O.S.C.H. gépem van /nem tudom szabad e kiirni márkát/ Előre is köszönöm a választ!

Szilvi

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Na-pekarbonát

Szia Szilvi, egy csomót keresgéltem a neten, hogy mit ajánlanak az áztatási időnek, de nem találtam semmi infót. Mivel természetes anyag, nem hiszem, hogy ártana a textiliának... Kedves Olvasók, van valamelyikőtöknek tapasztalata? A mosószer összetételét írd meg kérlek, mert ha csak a szinezék a bibi, akkor megkeressük a gyártót, hátha változtat rajta, így bekerülhet a webshopba...

Értékelés: Nincs

Mosószer

Köszönöm a válaszod. Még annyit, hogy mosószódára sincs ilyen ajánlott idő áztatásnál? Mert ott is az rémlik, hogy túl sokáig nem jó. Mivel mosható pelusozó is vagyok, ott használom inkább a mosószódát, és egyik moshatós oldalon irták a lányok, hogy mennyiségre sem tesz jót.

összetevők: 15-30% anionos felületaktiv anyagok, 5%-nál kevesebb nem ionos fel.akt. anyagok. Tartalmaz színezéket.

Ez van a flakonon. Nem tudom, hogy ez jó e?

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Anionos felületaktív anyagok...

Kérlek, keresd vissza azt az oldalt, ahol a mosószódáról ezt olvastad, (és küld el nekem magánban, a nevemre kattintva) érdekel a téma, mivel a bionom háztartásról írok leckeleveleket, nagy segítség lenne számomra, köszönöm!:)

A mosószerrel kapcsolatban azt tudom Neked írni, hogy az anionos felületaktív anyag nagyon sok minden lehet, a hatóanyag keresőnkben ezt találod róla:

Az anion a felületaktív anyagok negatív töltésére utal. Némelyik rákkeltő nitrosaminokkal szennyezett lehet. Ezek a mosószerek komoly fenyegetést jelenthetnek az egészségre. Autómosó szerekhez, garázspadló tisztítókhoz és motor zsíroldókhoz használatosak - és mint habképző adalékanyag a kozmetikai termékek 90%-ban jelen vannak.
•    Sodium Lauryl Sulfate (SLS)
•    Sodium Laureth Sulfate (SLES)
•    Ammonium Lauryl Sulfate (ALS)
•    Ammonium Laureth Sulfate (ALES)
•    Sodium Methyl Cocoyl Taurate
•    Sodium Lauroyl Sarcosinate
•    Sodium Cocoyl Sarcosinate
•    Potassium Coco Hydrolysed Collagen
•    TEA (Triethanolamine) Lauryl Sulfate
•    TEA (Triethanolamine) Laureth Sulfate
•    Lauryl or Cocoyl Sarcosine
•    Disodium Oleamide Sulfosuccinate
•    Disodium Laureth Sulfosuccinate
•    Disodium Dioctyl Sulfosuccinate stb.

Akkor tudsz biztosan meggyőződni róla, hogy mi van benne, ha megkéred a gyártót, küldje el neked a pontos incijét. Úgy néz ki, nem a színezék a legnagyobb probléma ebben a termékben... nem is értem, hogy egy mosószerbe minek színezék???

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

hát ez szomorú

Jesszus, ennyi minden lehet??? Nem értem, miért hirdetik, hogy BIO, ha közben nem az, mert ha ezekből akár 1 is szerepel benne, számomra = a kukában landoló termékkel!! Rendben, kikeresem, hol olvastam a mosószódáról :)

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Bionom webáruház Nektek - Nekünk:)

Hát Szilvi, sajnos ez van... Hosszú éveken keresztül rengeteg általatok beküldött termék összetételét elemeztük ki és szomorúan tapasztaltuk, hogy sok bionak - ökonak kikiáltott készítmény tartalmaz olyan összetevőket, amik károsak az emberre és a Földre is.

Ezért gondoltunk egy nagyot és mindenki nagy örömére :) megcsináltuk az első bionom webáruházat, ahol csak tiszta, kemikália mentes termékek vannak.

Szeretettel ajánlom figyelmedbe a bioboltocskánkat, itt biztonsággal vásárolhatsz, így nem kell apróbetűs inciket nézegetned és esetleg fölöslegesen megvásárolnod olyan termékekeket, amiknek csak az áruk felel meg a bio minőségnek...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Igen, köszönöm!!!

Igen, köszönöm!!! Már elég régóta foglalkozom én is azzal, hogy minden csak jó minőség legyen, és Bp-en 2 herba nagyker van, ott szoktam pl a m.szodát, oxi.fehéritőt, almaecetet, stb beszerezni, mert van nagyker kártyám, igy picit olcsobb mint a sima bio boltban :) De amit ott nem lehet kapni, azt garantáltan nálatok szerzem be :)

Értékelés: Nincs

Festékszag

Sziasztok!

Egy hónapja új lakásba költöztünk. Mielőtt beköltöztünk, a falfestésen kívül egy hatalmas beépített szekrény festésére is sor került, melyet a szakemberek - mint utólag megtudtam - szintetikus benzin alapú festékkel vontak be. A lakás átadásakor azt tapasztaltam, hogy szag van a lakásban. 6 hónapos kisbabánkkal egy hétre egy barátunkhoz költöztünk. A lakást közben fűtöttük, szellőztettünk, fütöttük, szellőztettünk...3 hete lakunk az új lakásban, de nem tudok örülni neki, mert még mindig érzem a festék szagát - egyébként a párom nem érzi - 3 X szellőztetek naponta... aggódom, hogy még mérgező... Mit tanácsoltok?

Értékelés: Nincs

Vasas víz által hagyott nyomok a csempén

Nem kifejezetten vízkő problémára keresek megoldáts, hanem vas-problémára. Nagyon vasas  a víz, és sajna igen koszos is. A csempe barna csíkokkal van tele, az ecetre nem igazán reagál.

Szerintetek mit próbáéhatnék ki ellene? Ha egy mód van rá a nagy suvickolást is kihagynám. Édes álom? Vagy létezik megoldás?

Értékelés: Nincs

Vasas vízre

Nálunk szintén nagyon vasas a víz, én így takarítom: először mosószódát hígítok vízzel, azzal áttörlöm, majd hagyom hatni, lemosom, utána pedig citromsavval törlöm át és szintén hagyom hatni kb 10 percet.  (én hetente takarítok,  de ez a módszer bevált)

 

Értékelés: Nincs

vasas víz

Nálunk is nagyon vasas a víz, a csempénk sötétkék színű, szerencsére azon nem nagyon látszódik meg, de a kádunk hihetetlenül besárgul egy hét alatt :S. . A kádunkat hugom mindig  úgy takarított, hogy 2 üveg vízkőoldót rányomott...ennek hatása az lett hogy mára már nincs rajta zománc, rücskös a felülete :(..... MOstanság citromsavval szoktam takarítani. Legutóbb egy nagyobb szemcsést sikerült beszerezni, amit befőttes üvegben oldom fel és (tesómtól beszerzett) üres vízkőoldós flakonba töltöm, és ezzel öntöm le a kádat. Kicsit rajta kell hagyni, majd szivaccsal letörölni (nálunk ez inkább sűrolás, de sztem ép kádnál sokkal jobban működik, mert a csempéről simán lehozza). Nálam ez vált be eddig a legjobban.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Nekem erre az eMC vált be

Egy próbát megérne...

Várjuk mások tapasztalatát is!

Értékelés: Nincs

bórax,szódabikarbóna,Na-perkarbonát eltarthatósága

Sziasztok! :)

Egy kémiai jellegű kérdésem van a bóraxról. Nem értek hozzá, csak szeretnék. :S :D Ezért kérem a segítségeteket.

Amennyire én utánanéztem (részben ezen az oldalon), abból azt vontam le, hogy ha a bórax levegőn állás során vizet veszít, akkor vagy Na2B4O7•5H2O lesz belőle, vagy Na2B4O7. Gondolom ez attól függ, hogy mennyit áll, és közben mennyi vizet veszít. A kérdésem az, hogy a száraz bórax, vagy a félig száraz bórax ugyanúgy hatásos, mint a „hidratált” bórax? Gondolom, a lúgos tulajdonságát nem veszíti el a nátrium miatt, de a többi tulajdonsága megmarad? Vagy nincs is többi tulajdonsága, mert titka a lúgosságában rejlik? És melyiket árulják egyáltalán, a „vizes”, vagy a „félig vizes” vagy a víztelen verzióját? Mert az enyém alapból egy száraz pornak tűnt (amíg el nem fogyott). Ha ez az, amit árulnak: Na2B4O7•10H2O és baj, ha vizet veszít, akkor mire kell figyelni, hogy ne veszítsen vizet?

Mert nyilván nem nagyon lehet levegő érintkezése nélkül tárolni, mert ahogy fogy a dobozból, egyre kisebb dobozokba kellene rakni, de annyi dobozom nincs. És ha lenne is, akkor sem tudnám mindig pontosan akkora dobozba tenni, hogy ne érje levegő. Ugyanez a kérdésem vonatkozik a szódabikarbónára is, hogy az hogy ne alakuljon át karbonáttá. Nátrium-perkarbonátot még sosem próbáltam, de szeretnék venni, és arról is érdekel, hogy hogyan kell tárolni.

Mert az egy dolog, hogy sokszor használom a takaraítás során, és gyorsan fogy, de manapság a városban tudomásom szerint sehol nem lehet kapni bóraxot, de már szódabikarbónát sem, és szeretnék rendelni netről egy bazi nagy mennyiséget, de ha az évek alatt tönkremegy, akkor felesleges megvennem. És az egy dolog, hogy még lehet kapni neten, de mi van, ha egy idő után ott is betiltják, és már nem lehet kapni sehol. A városomban próbáltam bioboltokban, herbáriákban, patikákban (ott konkrétan megmondták, hogy tilos eladniuk mezei halandóknak), háztartási boltokban, gazdaboltokban, vegyiáruboltokban – pedig pár hónapja még itt vettem egy adagot. Szóval ezért nagyon fontos nekem, hogy tudjak venni nagyobb mennyiséget, és jól tudjam tárolni, és ezért érdekel a kémiai háttere. Ha tudtok, segítsetek, kérlek. Nagyon köszönöm! :)

Értékelés: Nincs

SOS, nem lehet majd kapni többé bóraxot! :(

Sziasztok!

Tudtok esetleg válaszolni a fentebbi kérdésemre? Nagyon fontos lenne azért, hogy mennyit vehetek (nehogy tönkremenjen, és akkor feleslegesen vettem) most, amíg még lehet kapni 1-2 helyen. Ugyanis beigazolódott az, amitől féltem, hogy nem lehet majd kapni többé bóraxot. Ezt egy eladó mondta: "már csak idén, mert törvényi előírás, hogy közúti forgalomban nem szállítható", a gyógyszertárban pedig azt mondták, hogy: "gyógyszeripari alapanyag, ezért nem adhatjuk ki, csak speciális engedéllyel rendelkezőknek". Már szódabikarbónát is alig lehet kapni. Nem tudom, hogy azt miért. Pedig egyik sem veszélyes annyira, szállítanak közúton ennél 1000x veszélyesebbeket is. Szomorú, hogy ennyire megpróbálják ellehetetleníteni a környezettudatos takarítást. 

Értékelés: Nincs

bórax

Szia!

Én ma kérdeztem meg a ZöldZugban, hogy van-e bórax, azt mondták, hogy már nem tartanak. Hoppá, mondom, aztán miért nem? -Mert állítólag rákot okoz a belélegzése.- Aham. Utánanézek még ennek...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ötleteket kérek, mert Diána Zöldzugos informátorának lett igaza

Tényleg káros a belélegzése, úgyhogy ne használjátok úgy, ahogy én csináltam. Csak azért írom le a tapasztalatomat, hogy más ne járjon így, ahogy én. :D

Régebben a bóraxot csak takarításra használtam, ám mivel olvastam, hogy penészirtásra is jó, ezért legutóbb arra használtam. A következők miatt: olyan lakásba költöztünk be, ahol előtte cigiztek. Már csak nagyon ritkán érzek valami cigiszagot, amikor az utcáról hazaérek, de a szekrényben sokáig álló ruhák beveszik ezt a keveset is. Az előző lakás pedig penészes volt, úgyhogy az onnan áthozott textíliákat is kezelni kellett (illetve még folyamatban van). Panelban lakom, erkélyem nincs, az ablakba pedig a városi por és galambok miatt nem tehetek ki semmit. (A nagy párnákat, ágyneműket odaadtam kertes házban lakó családtagnak, hogy szellőztesse ki, de nem adhatok oda mindent). Egyébként naponta szellőztetünk még télen is, nyáron pedig egész nap nyitva volt az ablak, szóval erre figyelünk. Ezen okból e két szag eltüntetésére bóraxot használok, mert egyedül ez vált be nekem. A többi anyag (illóolajok, illatos biomosószerek) csak elfedte a szagokat akár egy pár hónapig is, de aztán ismét megérződött a ruhákon. Az ecettől pedig először elmúlt a penészszag, de pár nap múlva, mire az ecetszag nagy része elpárolgott, utána még erősebben penészesek lettek a ruhák (gondolom azért, mert szerves anyag, és kisebb töménységben tápláléknak tudják használni). Szóval bóraxszal mosom ki a penészes textíliákat. Legutóbb a jól szellőző levegőjű szobai szárító helyett az ablaktalan fürdőszobába újonnan felszerelt fregolira teregettem a bóraxszal mosott ruhákat, hogy a szobai száírtót összecsukhassam helyspórolásból. Éreztem, hogy így vizesen milyen erős szaga van, és meg is lepődtem, hiszen takarításkor nem érződik, mert kis mennyiség kell hozzá (biztos, hogy a bórax volt, semmivel sem lehet ezt a szagot összekeverni), de nem gondoltam, hogy baj lesz belőle. Ennek az lett a következménye, hogy a nap folyamán elkezdtem köhögni, tüsszögni (de állandóan nem akart kijönni a tüsszentés), és a légcsővemet is kaparta. Nem kapcsoltam össze, hogy a bóraxtól van. Aztán 2 nap múlva szedtem le a száraz ruhákat, és rutinosan egyesével jó mélyen megszagolgattam őket, hogy biztosan eltűnt-e már belőlük a penész- illetve cigiszag. Aznap még sokat tettem-vettem a fürdőszobában - kézzel mostam meg hasonló okokból órákig ott voltam, de az ajtó nyitva volt végig. Estére rosszul lettem. Nem kaptam rendesen levegőt, csak ha nyitva volt az ablak (persze nyitva hagytuk). Olyan érzés volt, mintha kövek lennének a tüdőmön, és a belégzés és kilégzés is nehéz volt. Ha lefeküdtem, utána felkelve még rosszabb lett. Egy idő után fekve a bal tüdőfelemre nem is kaptam levegőt. Mellete gyakran jártam pisilni (bóraxmérgezés esetén a vese károsodik, gondolom ezért kellett sűrűn mennem). Nem mertem bemenni a mentőkhöz, mert már éjjel volt, ráadásul hétvége, és nem nagyon szeretik ilyenkor fogadni az embert, ezért úgy voltam vele, hogy várok még. Minden ablak nyitva volt aznap éjjel, és másnap is. Másnap én nem voltam otthon, hanem az utcán jártam (intéztem a dolgaimat), ez segített. A Párom "csak" csúnyán köhög. Ő azért nem lett ennél rosszabbul, mert azon a hétvégén (meg az előtte lévő napokban is) dolgozott, és csak keveset volt itthon, ráadásul nem tartózkodott a fürdőszobában órákat. Ez nemrég történt. Azóta nincs nyitva az ablak állandóan, mert nagyon kihűtené a lakást, én pedig sokkal jobban vagyok, de még köhögök, légcső- és hörgőhurutom van, és a kilégzés-belégzésem is kicsit nehezített. (Nem orvos mondta, csak megismerem a tünetit, mert korábban volt már légcső- illetve hörgőgyulladásom. Orvosnál még nem voltam, mert nem jutottam odáig, de jövő héten elmegyek orvoshoz is.) Nos, amiért ezt leírtam, hogy ne járjon így más.

AMIVEL EZ ELKERÜLHETŐ:
Én a ruhák penésztelenítéséhez és cigiszagmentesítéséhez egy teli mosógépnyi adaghoz 150ml-nyi mennyiséget használok, mert kell ennyi hozzá. Eddig úgy csináltam, hogy kimostam 50 ml bóraxszal, majd hagytam megszáradni a szobai szárítón (ott jól áramlik a levegő), majd még egyszer 50 ml-el kimostam, hagytam megszáradni, és harmadszor is kimostam. Csak legutóbb spórolni akartam a vizen és az áramon, ezért egy mosásba raktam bele a 150 ml-t. Nem tudom, mi számít nagy töménységnek, de javaslom, hogy ha ilyen célra akarja valaki használni, akkor egyszerre ne sok bóraxot használjon. Másrészt jól szellőző helyiségbe vagy udvarra kell teríteni (én utóbbit ajánlanám, akinek van ilyen). Harmadrészt ne szagolgassátok a ruhákat mosás után, mert szerintem az is rásegített arra, hogy rosszul lettem.

Ezek után vioszont nem tudom, hogy mit tegyek. A bórax nagyon lassan ürül ki a szervezetből, ahogy én olvastam, így lehet, hogy nem kéne egy ideig bóraxszal mosnom. Ugyanakkor a penészszag  és cigiszag is egészségkárosító - bár attól legalább nem fuldoklom, de ennek ellenére én ki akarom szedni a textíliákból a penész és cigiszagot. Főleg a penész miatt aggódok, mert kezeletlenül talán elkezd majd terjedni, és egyre penészesebb lesz tőle minden. Tanácstalan vagyok, hogy most mivel penésztelenítsem a ruhákat, a mosható párnákat, takarókat. Én a bóraxot jó szernek tartom, de nem akarom növelni a lerakódott bóraxmennyiséget a szervezetemben, mert már így se vagyok jól. A mosószódát nem használhatom, mert kiveszi a színeket. Az ecet a fenti okokból nem vált be, pedig nagyon sokszor próbáltam egészen pici mennyiséggel is, közepes és sok ecettel is.

Kérlek osszátok meg velem a sikeres módszert (amihez nem kell erkély vagy udvar). Köszönöm előre is!

Értékelés: Nincs

Sikerült megoldanom a cigiszag semlegesítését!

Azóta rájöttem, hogyan lehet eltűntetni a cigiszagot és dohszagot (vagyis penészszagot, ami még nem látszódik, csak érződik) a ruhákból. Továbbra is csak a bórax vált be, de már másképp csinálom.

0. lépésként jobb híján ki szoktuk tenni egy lépcsőházi helyiségbe a kiszellőztetésre váró ruhákat egy dobozban, hogy senkit se zavarjon, és pár hét vagy hónap után már sokat csökken a szaga. (Mi nem dohányzunk, de amikor használtan rendelek ruhaneműt, az időnként nagyon büdösen szokott megérkezni. Ezért már csak ritkán rendelek így, de néha még elcsábulok.)

Amikor már nem olyan tömény, hogy méterekről is lehet érezni, akkor kimosom őket. Egy teli mosógépnyi (5 kg) ruhához 10-150 ml bóraxot használok, attól függően, hogy mennyi büdös ruha van köztük. A bóraxot előmosáshoz adagolom be, amikor még semmilyen mosószer, szappan, ecet, illóolaj nincs benne a gépben. (Ez azért fontos, mert ahogy én észrevettem, a penész minden szerves anyagban megél, ha annak a koncentrációja már nem olyan tömény. A cigiszagban mondjuk még magas koncentrációban is jól érzi magát sajnos.) Csak azután adom hozzá a mosószert, miután végzett az előmosással, és kiengedte a levét, de ecetet sajnos nem használhatok, mert a nagy részének elpárolgása után a visszamaradó lehelletnyi mennyiségben nagyon jól érzik magukat a penészgombák, míg a mosószerről ez nem mondható el szerencsére.

Amikor lejár a mosás, a bórax már nem, vagy csak alig érződik, és a cigiszag/dohszag is eltűnik, pedig végigszagolgatom az összes ruhát, hogy jók lettek-e. (Előfordul, hogy mégsem lettek jók, ha mondjuk túl kevés bóraxot adtam hozzá. Olyankor megismétlem, de mostmár azért elég jól sikerült kitapasztalnom, hogy mennyi kell a szagtalanításhoz.) A ruhákat teregethetem zárt fürdőbe vagy szobai szárítóra is, ezzel a módszerrel nem lesz az egész lakás bórax-szagú, és így mi sem vagyunk tőle rosszul, pedig ilyen hidegben csak kicsi ideig szellőztetünk.

Én azt mondom, csodálatos ez az anyag, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól szagtalanít, csak picit óvatosnak kell vele lenni.

Értékelés: Nincs

bórax felszívva?

Ezek szerint valaki, aki évek óta felszívta, rákos lett? Hát nem tudja, hogy nem arra való? 

Biztos összekevert két zacsit! 

Értékelés: Nincs

bórax belélegezve

Szia Diána! :)

Ez azért furcsa, mert nem is nagyon száll a levegőben, mivel ez - legalábbis amit én vettem - egy "nehéz" por, kicsit kristályos is, mint a kristálycukor, és az se nagyon száll a levegőben (legfeljebb amikor öntöd át a zacskóból az edénybe). És mivel annyira nem terjed intenzíven a levegőben, így nem is lehet belőle sokat belélegezni, nem úgy, mint egy könnyű hintőpor esetében. Szóval szerintem képtelenség annyit belélegezni belőle, hogy rákos legyek tőle, mert miközben használom, annyira gyorsan ráteszem a tisztítandó felületre, és tisztítok vele, hogy már nincs is esélye terjedni a levegőben - egyébként meg egy jól záródó edényben szoktam tárolni, onnan se terjengnek a részecskéi. Szerintem ezerszer nagyobb esély van arra, hogy a hypótól vagy domestostól legyünk rákosak, mint ettől, és ez is csak arra jó, hogy elvegyenek egy környezet- és emberbarát tisztítószert. :( Annyira szemétség, amit csinálnak. Mindenesetre köszi, hogy említetted. Legalább kiderült, hogy már tényleg kivonják a forgalomból. :(

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Apaaa, kezdődiiik....

Mármint az újabb lejárató kampány.

Miért? A Persil nem rákkeltő, ha belélegzed? Dehogynem!

Na jó, megyek és szívok is egy csík mosószódát!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (8 votes)

Persil....

de, rákkeltő, csak tudod: drága, a néni a tévében is ezzel mos, és színes a doboza...

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Én nem hallottam róla, de attól még lehet, hogy igaz...

Értékelés: Nincs

köszi a választ

Szia Kedves Vali!

Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál!
Én az egyel feljebb lévő hozzászólásomra szerettem volna választ kapni leginkább, amiben a bórax (és más dolgok) eltarthatóságáról kérdeztem. Csak nem jól írtam le, hogy mire szeretnék választ kapni.

Legyen szép napod!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Szerintem por alakban korlátlan ideig elállnak!

Csak ne érje őket nedvesség!

Értékelés: Nincs

Nem veszítenek hatásosságukból emiatt? ...

Kedves Vali!

Köszönöm szépen, hogy erre is válaszoltál! :)

Semmiképp nem fogja őket víz érni, hacsak a páratartalom be nem zavar. Vagy az baj, ha magas a páratartalom a lakásban (a növényink egészsége miatt)? Jól zárható üvegben/dobozban/vödörben szoktam tárolni az ilyeneket, de gyakran használom, tehát belemehet a párás levegő.

A feljebbi cikkben (Takarítás - Környezetbarát alternatívák) van ez a 2 mondat:

Szódabikarbónáról: "A levegőn lassan karbonáttá alakul." Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy mosószódává alakul. Az csak azt jelenti, hogy hatásosabb tisztítóereje lesz? Viszont átalakulva már nem lehet belsőleg használni étkezésre, igaz? Ez esetben mivel lehet megakadályozni az átalakulást? Ne érje levegő, vagy csak nagyon párás levegő illetve víz ne érje?

Bóraxról: "A levegőn vizet veszít és porrá mállik." - az egyik boltban azt mondták, hogy az bórax-dekahidrát, és alapból por formában árulják (és nem kristálytömbökben), de ha még további vizet veszít, az nem gond? Vagy ez is csak hatásosabb lesz tőle?

Bocsánat, hogy ilyen alap kérdéseim vannak, de nagyon kezdő kémiai tudásom van csak.

Köszönöm előre is a segítséget!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Nem veszít hatásosságából...

Kedves Doci, ha nedvesség, víz éri őket, észre fogod venni... használd őket nyugodtan!

Niki

Értékelés: Nincs

okés

Kedves Niki! Köszönöm, megnyugtattál! :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Házipraktikákra lenne szükségem!

Sziasztok! 

A témával kapcsolatban lenne kérdésem. Sajnos nekem nem teljesen egyértelmű, hogy pl ruha fertőtlenítésre konkrétan mit és mennyit kell használnom úgy, hogy lehetőleg ne kelljen áztatgatni a ruhát. Kisfiam mellett rengeteg mosnivaló van, nincs időm arra, hogy mindig minden ruhát áztassak, viszont örülnék egy hatékony fertőtlenítő és természetes anyagnak, amit esetleg csak az öblítőrészbe kellene raknom. 

Másik kérdésem, hogy mivel van egy kutyánk és lakásban tartjuk, milyen anyaggal tudnék fertőtleníteni felmosáskor? Ráadásul extra fényes padlónk van, tehát olyan kellene, amitől nem lesz csíkos és foltos. 

Valamilyen olcsó, természetes anyagokat keresek ezekre, ami pl nem illóolaj, mert az meglehetősen drága mulatság sajnos...

Köszönöm előre is! 

Értékelés: Nincs

Talán tehetnél ecetet a mosógép öblítőrekeszébe

Bár az az igazság, hogy nekem is kisgyerekeim vannak és én nem szoktam az öblítőrekeszbe semmit tenni. Amivel mosok az mosódiófőzet és 2-3 csepp EmC lime a mosószeres rekeszbe. A fehérekhez Na-perkarbonát megy, a foltokra pedig epeszappan. És mindig van a gépben mosókerámia. 

Nem igazán találom drága dolognak, mert az EmC kb 10-12 hónapig elég, a mosódió több mint egy évig (pedig egész héten mosó-masa üzemmódban ketyegek a három fiú miatt) a kerámiat pedig úgy kb, 1,5 év múlva veszem ki a gépből, de akkor meg megy a WC tartályba. 

Értékelés: Nincs

mosogatógépbe tabletta helyett

Szeretném én is a segítségeteket kérni, mivel hiába kísérletezgetek a tabletták kiváltásával, sajnos mindig foltosak maradnak az edényeim. Én idáig mosószóda és szódabikarbóna keverékével próbálkoztam+ecet az öblítéshez+durva szemű só a sótartályba. (Azt vettem észre, hogy amióta a sót beletettem, még rosszabb a helyzet.) Durva tapintásúak az edények, és látványra, érzetre is tapasztalható, hogy lerakódás van a felületükön, ráadásul néhány helyen nem is mossa el szépen a gép. Most ott tartok, hogy mindig utána kell mosogatnom, ami nem egy jó párosítás, de nem adom fel! :)  Kérem, adjatok tanácsok! Előre is köszönöm.

Értékelés: Nincs

Mosogatógépbe

Szia! Ezeket próbáltad már? Nekünk bevált és bevallom én a mosogatógépbe tehető más alternatív megoldásokkal nem kísérleteztem, így nincs tapasztalatom.

Értékelés: Nincs

Bórax káros? :o

Sziasztok! 

Egy másik oldalon találtam egy mosószer receptet: 20 ek. mosószóda, 8ek. szódabikarbóna, 5 ek. bórax 4 dl vízben feloldva. Mosógépbe és felmosáshoz ajánlják.

Megtetszett és be is szereztem a hozzávalókat, kikevertem és fel is takarítottam vele. :) Viszont pár "para": 

- először is, szerintetek jó ez a recept? (nem is főleg a hatékonysága, azt majd tesztelem, hanem a káros voltára vagyok kíváncsi)

- a bóraxon ezt a feliratot találtam:"figyelmeztetések: R-60- a fogamzóképességet (nemzőképességet) károsíthatja, R-61- a születendő gyermekre ártalmas lehet, S-24-kerülni kell a bőrrel való érintkezést, ha bőrrel érintkezik, azonnal forduljon orvoshoz!"- ez így nem túl biztató. Viszont itt is láttam sok bóraxos receptet, így vettem a bátorságot mégis használni. De akkor most mi ez a felirat rajta? 

- és felmosás közben csípte az orromat, ettől is meg kéne ijednem? 

Előre is köszönöm a segítségeteket! 

Értékelés: Nincs

Bórax

A bórax nem káros! A biztonsági adatlapja szerint csak az jelent kockázatot, ha nagyobb mennyiségben nyeli le valaki vagy bórax por száll állandóan a levegőben. Ez normál háztartásban nem fordul elő.

Bőrrel érintkezve semmi gond nem adódik, nem szívódik fel. Mindenre kötelező (lenne) feliratot tenni, amiben bármilyen vegyszer, illetve aktív anyag található.

A magzatra, szaporodásra vonatkozó rész az adatlap szerint arra vonatkozik, ha állatok hatalmas mennyiséget kaptak, embernál nem mutattak ki károsodást és nyilván nem is fordul elő, hogy evőkanállal jut valakibe ez az anyag.

Úgyhogy nyugodj meg, természet- és emberbarát tisztítószer (is).

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Kedves Tünde!

Köszönöm a megnyugtató választ! :)

Értékelés: Nincs

haboztató flakon

bionomban az egyik kézmosó szappanhoz írták hogy haboztató flakonja van. Lehet hogy arra gondoltak. De hogy konkrétan csak az original folyékony szappant haboztatja fel vagy bármit az engem is érdekelne.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

melyik az?

Kedves Riana!

Melyik az, amelyikhez ezt írták? Én nem találtam. Vagy sima pumpálós adagolóra gondoljak ez alatt, amikben a folyékony szappanokat szokták árulni általában? Mert olyanom van. (Bár nem mondanám, hogy annyira habosítana...) Vagy olyan, mint amivel a virágokat szokták spriccelni?

Köszi előre is!

Értékelés: Nincs

haboztató flakon

http://bionom.hu/biobolt/kozmetikumok/tisztalkodas/folyekony-szappanok/kezmoso-folyekony-mosodio-klar.html

 

Nekünk ez van és a haboztató része nagyon tuti. A benne lévő szappan sok kézmosás után nekem sajnos nagyon kiszárítja a kezem :(

Sajnos külön haboztató flakont még nem találtam, pedig beruháznék rá ha lenne.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A haboztató flakon

felhaboztatja a folyékony szappant, akár original, akár nem... csak mindenképpen TISZTA legyen, de az nem a flakon miatt (a bionom.hu-on találsz különféle árfekvésben, de Te ezt úgy is tudod:) )

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

haboztató flakon

Hm ez viccesen hangzik, akkor mindenképpen beszerzek egy ilyet .) A tusfürdőből is kevesebb kell, ha hab jön ki. Gondolom felhabozva gazdaságosabb, mert kevesebb fogy. 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Gazdaságosabb

Gazdaságosabb

Értékelés: Nincs

több kérdés takarítással kapcsolatosan

Sziasztok!

Nagyon jó ez a leírás! :)

De van még pár kérdésem vele kapcsolatban. Számozom, hogy lehessen követni, mert hosszú lesz. :$ Előre is elnézést kérek érte.

1. A családban nálunk is szokás volt a mosószappan reszelése a mosáshoz, de mi a sima mosószerrel együtt használtuk. Van valaki, aki kizárólag így mos, hogy csak mosószappant reszel bele, vagy pedig úgy, hogy mosószappan + mosószóda? Hogy vált be? Mert akkor én is kipróbálnám.

[Alapból úgy mosom a ruhákat, hogy a foltokat mosószappannal kiszedem, illetve a tintát eddig fogkrémmel távolítottam el (hagytam rászáradni, és utána mostam ki). Viszont vannak bizonyos szennyeződések, amik nem foltokban, hanem az egész ruhán jelen vannak, azt nem mosom ki szappannal (mert ennyi erővel kézzel is moshatnék mindent), hanem azt a mosószerre szoktam bízni (elvileg környezetbarát és bőrbarát), és eddig ez a módszer kiszedte a legtöbb foltot. Illetve a nagyon extrém foltokra van Neways folteltávolítóm, ami bár nagyon drága, de nagyon régóta megvan, mert iszonyatosan spórolok vele, mert csak legvégső esetben használom, de egyszerűen imádom, mert nagyon durva foltokat hozott már ki. Ez a módszer jól bevált, de lehet, hogy olcsóbb lenne a mosószappannal vagy mosószappan+mosószóda kombóval mosni a ruhákat, ezért kérdezem. (A mosódióra nem bírom rávenni magam, mert akinél láttam, hogy használta, annak nem vette ki a ruháiból a szennyeződéseket, és egyszer én is kipróbáltam, és nekem se vált be, úgyhogy sajnos azt nem szeretném használni egyelőre - de lehet, hogy egyszer rákapok, ha van rá valami hatékony recept)].

2. A szódabikarbona mennyi idő után alakul karbonáttá a levegő hatására? Üvegben tárolom, amiben levegő is van bőven, így félek, hogy átalakul. :( Azért van üvegben, mert papírzacskóban nem praktikus, mert általában olyankor használom, amikor vizezek. De a papírban is érintkezik a levegővel. Illetve ha a boltban már régóta ott van, akkor már lehet, hogy át van alakulva?

3. Szőnyegtisztításra - a cikkben írt módszer szerint - használta valaki a szódabikarbonát a fenti módszer szerint? Hogy vált be? Nem foltos a szőnyeg, csak idővel kicsit elszíneződött, mármint enyhén szürkébb lett, és ezt szeretném belőle eltüntetni. A cikk azt írja, felfrissíthető így a szőnyeg, ezért akarom kipróbálni. Vagy ehhez inkább vizes szőnyegtisztítás lenne jobb?

4. A bóraxról azt írja, hogy kímélő, pedig amikor én bóraxszal takarítottam, a vizes oldata (nem sok víz került hozzá) áthatolt a gumikesztyű anyagán, és bizony marta a kezemet. Utána kipróbáltam ecettel is, hátha a takarítandó dolog felületén reagálnak inkább először, és nem a kezemen, de akkor is áthatolt a gumikesztyűn, és mart. Hogy érdemes takarítani a bóraxszal?

5. A 20%-os ecet olcsóbb, mint a 10%-os, ezért olyat szoktam venni, és úgy higítom 10%-osra. (Régen nem így csináltam, egy ideig még vettem a 10%-osat is, mert nem gondoltam bele rögtön.) De a 10%-osra higított ecetnek más szaga van, mint ha megveszem a sima 10%-os ecetet. Ez mitől lehet? Pedig ugyanattól a gyártótól veszem a 20%-os ecetet is, mint amelyiktől régen a 10%-osat vettem. Végül is ez nem fontos kérdés, csak érdekel. :$ :D :$

6. Citromlével ezüstöt mennyire tisztíthatok? Ha ennek a citromsav a hatóanyaga, akkor elvileg nem reagál vele (ha jól tudom), de vajon az ezüstre rakódott kénes réteget leszedi? (Ezüst-szulfid, vagy mi az a fekete réteg az ezüstékszereken?) Mert szerintem nem, de nálam okosabbak vannak itt, úgyhogy inkább Ti mondjátok meg. Ha nem jó rá, akkor mivel tisztíthatom meg az ezüst fülbevalómat? Olvastam olyat, hogy cigarettahamuval, de én nem cigizek, és nekem fontos lenne, hogy ne maradjon káros anyag a fülbevalómon, mert a gyulladt fülembe akarom rakni. (Csináltattam egy második füllyukat, orvosi fém fülbevalóm van, de már 2 hónapja gennyesedik és vérzik, pedig minden nap eltávolítom a fülbevaló mögött lerakódott bőrmaradványokat és gennyet is, és forgatom is rendesen. A füllyuk már ki van alakulva, de nem normális, hogy állandóan gennyesedik. Pedig profi csinálta több évtizedes tapasztalattal, higiénikus körülmények között. Azért akarom az ezüst fülbevalómat betenni az orvosi fém fülbevaló helyett, mert az orvosi fémet kínszenvedés kiszedni. Segítséggel is egy órát szenvedtünk, mire ki tudtam venni, mert olyan erős a kapcsa, és kegyetlenül fájt végig. Ha a régi ezüst fülbevalóm lenne benne naponta ki tudnám venni, mindig letisztítanám róla a gennyet és lefertőtleníteném valami bőrbarát anyaggal, majd visszatenném, így talán elmúlna a gennyesedés. Az orvosi fém fülbevalót nem tudom egyedül kiszedni, hogy megtisztítsam naponta, így csak a kilátszó részeket és a mögöttük lévő kis területet tudom megtisztítani. Azt meg nem merem megtenn, hogy üresen hagyom a füllyukamat, nehogy beforrjon a nagy gyulladás közepette.) Kerestem a weboldalon ezüst-tisztításra vonatkozó írást, de nem találtam, pedig végignéztem az összes találatot, de azokban csak ezüst kolloidról volt szó. Ha mégis fent van már az oldalon, akkor bocs, hogy még én is megkérdezem.

Remélem nem gond, hogy ilyen hosszú lett. Előre is nagyon köszönöm a válaszokat!

Értékelés: Nincs

folyékony mosószer házilag, bevált recept

Kedves Vadóc Angyalka!

Én évek óta használom a magam által főzött folyékony mosószert, eddig nem volt rá panasz, és a férjem érzékeny bőre is bírja. A recept nagyon egyszerű:

- kb. 10 dkg mezei, egyszerű, illatmentes mosószappan

- 3 liter ásványvíz

A vízet elkezdem melegíteni a gázon, kis lángon, közben beledarabolom a mosószappant,amikor felolvad benne, még kb.10 percig főzöm. Mikor kihűlt beletöltöm egy flakonba. Mosásonként a gépbe rakok kb.0,5-1 dl-t. Van aki botmixerrel áttöri flakonba öntés előtt, engem nem zavar, hogy egy kicsit darabos. Fehér ruhákhoz szoktam a mosógép dobjára dobni kb. két evőkanálnyi szódabikarbónát, a nagyon koszos színesekhez (fér olajos munkásnadrágja), két evőkanál mosószódát. Eddig, a közel 5 év alatt ruha nem ment tönkre, de a fehér, fehér, a többi tiszta, és a vizet is lágyítja, könnyebb a vasalás utána. Sok sikert hozzá, ha ki akarod próbálni, remélem Neked is beválik.

Üdv, Ágnes néni

Értékelés: Nincs

mosás szappanreszelékkel

Az első kérdésedre válaszolva: én több, mint egy éve így mosok:
1. lereszelem a mosószappant (valamilyen nagyon olcsó, egyszerű mosószappant vettem) flakonba rakom és vízben feloldom. Arányokat nem tudok mondani, ránézésre (térfogatra) körülbelül 1 rész reszlt szappanhoz 4 vagy 5 rész vizet teszek.
2. az így készült folyékony szappan megy a mosószeres rekeszbe (szerintem kb annyi amennyit bolti mosógélből öntenél, talán picit több), a mosódió pedig a dobba, ahogyan az meg van írva.
3. Öblítőrekeszbe 1 evőkanál ecet vízzel higítva.
Én is azért kezdtem el így használni a mosódiót, mert nem voltam biztos a hatékonyságában, és gyakran vannak edzésről hazahozott és biciklizős ruháim :)
Persze a koszosságtól függ, hogy mennyi folyékony szappant teszel bele/teszel e bele egyáltalán a mosódió mellett.
Nekem ez a módszer bevált, a ruháim nem fakulnak nem szürkülnek. A tiszta fehér ruhákat kb 2havonta áztatom egy kicsit szappanos/szódabikarbónás/mosószódás vízben, mivel egyébként őket is a világos darabokkal együtt mosom.
Remélem tudtam segíteni, szerintem leírva hosszabb, mint kimosva ;)


Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

mosódió mosószappannal

Kedves Loirinha!

Köszi az ötletet! :) Ki kell próbálnom, így lehet, hogy nekem is beválik majd!

Szia!

Értékelés: Nincs

padlószőnyeg

Elég sok padlószőnyegünk van (kb 80nm) és szeretnék bérelni egy szárazhabos tisztító gépet. A kérdésem az lenne, hogy melyik a legeslegjobban habzó környezetbarát mosószer, amit bele tudnák tölteni, ami nekem itthon van, nem tudom hogy jó e. Leírom az összetételét: Aqua, Alkylpolyglucoside C8-16, Sodium C12-14 Fattyalcohol sulphate, Sodium Chloride, Limonen, Sodium Citrate, Perfume

Ez habzik, de érdekel bármi, lehet mosogatószer, ami extrán habzik és "nincs lábnyoma".

Köszönöm

Értékelés: Nincs

szia kollibry !a

szia kollibry !

a leghatékonyabb szőnyegtisztítási módszer:

1 porszívózás lehetőleg forgókefés géppel ha ez nincs akkor ilyen fejjel.

2 extrakciózás ( kipermetezi a vizes vegyzsert és visszaszívja)

3 samponozás valamilyen kefével az egészu felületet hidd el megéri!!!

4 visszaszívás

5 extrakciózás

6 visszaszívás

az extrakcióra: citromsav 20%-os víz, plusz 10% tensíd ( konyhai erősebb jobb minőségű mosogatószer) keverékéből 10liter vízhez kb 40ml-t önteni de semmiképp nem többet!!! 

a samponozásra citromsav 20%-os víz, plusz 20% tensíd, pusz 10% 96%-os tisztaszesz (ALKONEK 800Ft/l emberi fogyasztásra alkalmatlan)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

padlószőnyegre

Én sajnos nem tudom, milyen az a szárazhabos takarítógép. Csak olyannal találkoztam ami belespricceli a mosószeres vizet és utána visszaszívja, a kosszal együtt. Ilyennel tisztítottam évekig a padlószőnyegeinket. Kezdetben szintetikus mosószerrel, az utóbbi két-három évben mosódiófőzettel és mióta van, Emc-vel. (Ez viszont biztos nem habzik) Ugyanolyan koszos víz az eredmény, mint a szintetikus változatnál. Csak jobb érzés benne lenni a lakásban utána.

Úgy is használtam, hogy itthon voltak a kisgyerekek, de nekem nagyon gyorsan, kb 1/2 nap alatt megszáradt a szőnyeg. Kánikulában kereszthuzatnál még ennyi sem kell.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

kérdés

Sziasztok!

Itt is lehet kérdezni? Van egy bio mosogatószer (mosószer, öblítő, vízkőoldó is van ugyanabból a márkából - a nevét gondolom itt nem lehet említeni?), amit használok, és tartalmaz: "5-15%: nem ionos felületaktív anyagok, 5-15%: anionos felületaktív anyagok, 5-15%: kationos felületaktív anyagok". A fenti leírásotok szerint akkor ez nem jó? Hogyan lehet megállapítani?

Ezen kívül tartalmaz még olyan elemeket is, amit nem találok a hatóanyag listában: nátrium-glukonát, trisodium dicarboxymethyl alaninate, hydroxyethyliminodiacetic sav, glicerin szójaolaj, tejsav, nátrium-klorid, trisodium dicarboxymethyl alaninate. (ezek nem 1 termékben vannak benne, hanem az összesben összegyűjtve)

Előre is köszi,

pumukkli

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

környezetbarát mosógató- és mosószerek

Kedves Pumukkli!

Kizárólag úgy tudhatod meg, hogy az általad kérdezett anyagok mit is tartalmaznak pontosan, ha bekéred a gyártótól, forgalmazótól a pontos összetevőket.

Mi megtettük, az ITT található szerekben megbízhatsz, érdemes szemfülesnek lenni, mert bár vannak kiváló cégek, még sem az összes termékük megbízható, így azok nem is kerülhettek be a választékba.

Niki

Értékelés: Nincs

hatóanyag

Szervusztok!

Nem tudom, hova írjak, így ide küldöm. Nem találtam a hatóanyagok közt az ammonium-hidrogén-karbonát és a nátrium-metabiszulfátot. Ez káros, vagy ehető? A háztartási kekszben található, és én már szinte mindentől rosszul vagyok:-(

Zsuzsa

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

hatóanyag

Szia Zsuzsa!

Az ammonium-hidrogén-karbonát a szalalkáli, amely nem más, mint egy állományjavító és térfogatnövelő szer, azaz egy olyan kémiai vegyület (ammónium bikarbonát, amely sütés közben ammóniára vízre és széndioxidra bomlik, ezáltal porhanyósabb lesz a tészta.
A szalalkáliról és az állományjavitó-térfogatnövelőkről ebben a cikkben olvashatsz bővebb információkat.

A nátrium-metabiszulfit (E223) pedig egy vitatott megítélésű tartósítószer az élelmiszerekben, amely allergén hatású, érzékeny embereknél fejfájást, rosszullétet, hasmenést, asztmarohamot okozhat, sőt a legsúlyosabb reakcióként anafilaxiás sokk is bekövetkezhet. A kénsav sóinak (szulfitok) további nem kívánatos mellékhatása, hogy bontják a B1-vitamint.

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

szalakáli

Köszönöm Niki! Annyira jó, hogy számíthatok Rátok! Da a szalakáli nem a nátrium-hidrogén -karbonát? Vagy az az ammonium-hidrogén-karbonát-tal azonos? Most összezavarodtam:-( Egyébként rosszul is vagyok tőle. Többet nem veszek ilyent sem a boltban:-(

Köszönöm gyors válaszod: Zsuzsa

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A nátrium-hidrogénkarbonát

 a szódabikarbóna :)

Értékelés: Nincs

mosogatás kézzel

Sziasztok!

A takarítást illetően, rengeteg környezetbarát megoldást olvashattunk itt az oldalon, ezeket többé-kevésbé alkalmazom is. Egyedül a kézi mosogatásra nem találtam még alternatívát. Nem feltétlen a bőröm miatt, mert általában gumikesztyűben mosogatok, csak ha már csinálom, akkor jó lenne jól csinálni.

A héten vennem kellett mosogatószert és a következő összetételűt választottam. (nem mintha olyan sok választási lehetőség lenne)

coco glucosid (5-15%), laurylglucosid (5-15%), natrium gluconat (<5%), éterikus olajok (<5%), xanthangummi (<5%), víz (>30%). Nem tartalmaz nátrium szulfátot, parabéneket és színezőanyagot.

A hatóanyag keresőben, amit megtaláltam, azok közül egyik sem volt károsnak vagy enyhén károsnak titulálva. Amit nem találtam: natrium gluconat, az éterikus olaj pedig valószínűleg nem természetes, mert nincs odaírva. 

A kérdésem az lenne, hogy ez most jó vagy nem? Mert nekem annak tűnik, de tudom, hogy millió elnevezés létezik stb, úgyhogy a tisztítószereknél nem tudom eldönteni.

Köszi, szép napot!

Hellogi 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

mosogatás

Szia Hellogi!

A natrium gloconat egy cukortenzid, használd nyugodtan a kézi mosogatószered!

Niki

Értékelés: Nincs

Sziasztok!Szeretném

Sziasztok!

Szeretném megkérdezni, hogy a polikarboxilát, foszfonát, és a benzisothiazolin, illetve a proteáz káros-e? A mosogató tabbletta tartalmazza. Beírtam a keresőbe, de nem tudok eligazodni a válaszok között :(

Előre is köszi a segítséget. :)

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Háztartási vegyszereket nehéz elemezni a hatóanyag keresővel

mert teljesen más a nevezék-listájuk, mint a kozmetikumoknak. Erről itt olvashatsz bővebben.

Ebben a termékben bizony van egy jó nagy mumus, azaz a benzisothiazolin, ami miatt én nem használnám a terméket!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

mosogatószer

Már próbálkoztam mosódióval, szódabikarbónával, mosódió oldattal, nem mosogat szépen. Van valakinek tippje ? Akinek bevált már valami környezetbarát megoldás. Sajnos nem szeretnék lemondani a mosogatógép nyújtotta kényelemről.:(

köszi szépen Bimbi

Értékelés: Nincs

Mosogatógépbe - bevált módszer

Az alábbi keveréket teszem egy hónapja a mosogatógépbe és ugyanolyan szépen mosogat, mint nem környezetbarátszerekkel, nekem bevált:

- 10 kanál mosószóda

- 3 kanál szódabikarbóna

- 3 kanál perkarbonát

A sóadagolóba sima, de nagyobb szemű konyhasót teszek, ez is bevált. Ha kis szeműt használsz, az hamarabb kifogy a gépből.

Öblítésnél az öblítőt higítom ecettel. Olvastam, hogy citromsav+alkohol keveréke is jó, de azt még nem próbáltam ki.

Remélem, ez segített:) Szép napot!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Nem egy adag mosogatáshoz,

ezek természetesen csak az arányok:)

Értékelés: Nincs

mosogatógépbe

Szeretném kérdezni, hogy egy mosogatáshoz kb. mennyit raksz ebből a keverékből? Előre összekevered és úgy teszed bele, vagy kanállal külön-külön beméred a gépbe? A tablettatartóba teszed, vagy csak úgy beleszórod a tányérok közé? Tetszik az ötlet, de nem látom pontosan, hogy is működik. Köszi. I

Értékelés: Nincs

1 mosogatáshoz

Szia,

Ezt az egészet előre összekeverem egy zárható műanyag edénybe, abban tartom. Mosogatógépbe pont oda teszem, ahova eddig is a port (vagy a tablettát, kinek hogyan tetszik), azon van még jelölő vonal, addig. A port is így használtam előtte.

A gép tisztításakor tettem bele 1 kanál mosószódát és kb 1 dl ecetet, szép tiszta lett. A mosószódát megint a tablettatartóba, az ecetet pedig beleöntöttem csakúgy.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

maszatos edények

Sziasztok!

Aki használja ezt a keveréket, segíthetne nekem! Kipróbáltam és sajnos foltosak, maszatosak maradtak az edények. Legközelebb kevesebb port tettem a gépbe, de ugyanolyan foltosak maradtak. kézzel kellett utána lemosogatnom mindent. A fél adagot jelölő vonalig töltöttem meg az adagoló tartályt. mennyi az a legkissebb mennyiség amit használtok, hogy hatékony is legyen, de ne legyen fehér foltos az edény?

köszi,  Agin

Értékelés: Nincs

mosószóda vagy szódabikarbóna

Sziasztok!

A mosdókagylót, zuhanytálcát már jó ideje úgy tisztítom, hogy beszórom mosószódával, vagy szódabikarbónával, majd egy kis ecetet spriccelek rá, és végigdörzsölöm. Az hogy melyiket használom, attól függ, melyik akad éppen a kezembe. Mind a kettőt hatásosnak látom. Szerintetek melyiket érdemesebb használni? Arra gondoltam, tulajdonképpen felesleges mind a kettőt itthon tartanom, ha elég csak az egyiket használni....

Előre is köszönöm a tippeket 

Értékelés: Nincs

penészgondok

Sziasztok,

Szeretném a segítségeteket kérni penész ügyben. Sajnos nemrég felfedeztem, hogy néhány ruhám (színesek és fehérek vegyesen) a szekrényben néhol bepenészesedett. Tudnátok esetleg valami tanácsot adni, hogyan távolíthatnám el a foltokat?

Előre is köszönök minden tippet.

 

Veronika

 

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Penész eltávolítása ruhából

Szia Veronika, átmozgattam a hozzászólásod ide, a fenti cikkben találsz egy táblázatot, ott nézd meg.

A szekrényed is penészes lett? Mindenféleképpen meg kellene szüntetned a plusz nedvesség okát és én alaposan átmosnám EM tisztítószerrel az egész szekrényt, hogy a jó bacik győzedelmeskedni tudjanak! :)

Értékelés: Nincs

A rágógumi eltávolítása másként.

A hűtéses módszerrel, ugyan nagyon jól el lehet távolítani a rágógumit, de ha már mélyen belenyomódott a ruha anyagába, ez bizony nem sokat segít.

Szerencsére van egyéb lehetőség is. Mivel a rágógumi kaucsuk alapú, nagyon jól oldják a szénhidrogének (benzin, petróleum, parafinolaj, gázolaj), a növényi olajok és oldószerek (étolaj, terpentin), de még a folyékony állagú állati zsírok is. Igaz ez utóbbiak már kissé nehezebben.

Tehát amennyire lehetséges távolítsuk el mechanikusan a nagyját, majd az előbb említett anyagok bármelyikéből egy keveset tegyünk egy kis vattára, és ezzel alaposan dörgöljük át, majd mossuk ki mosószerrel.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

sucrose distearate

Szia Vali!

Meg tudnád mondani, hogy mi az a sucrose distearate, miből ban, mi a funkciója és mi a hatása a bőrre?

Köszi: Lilla

Ja, és az oldal egyre jobb.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Megelőzött Niki, pedig fentem a fogam erre a kérdésre...

Igen, ez egy ártalmatlan cukorészter. Szacharin disztearátnak is hívják. Stabilizáló, emulgeáló, felületaktív anyag.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

sucrose megint

Szia Vali!

Köszi a választ. Nikinek is. Még egyet kérdezek, ha nagy baromság, akkor szidjatok nyugodtan. Szóval: a cukor vízelvonó hatású, ezt tudjuk. És ha ez  a sucrose distearate egy cukorszármazék, akkor nem lehet, hogy mint krémösszetevő elvonja egy kicsit a bőrből a vizet? vagy számít, hogy hanyadik helyen áll? Ha hülyeség, akkor bocsi.

Köszi: Lilla

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A cukor úgy működik, mint a méz vagy a glicerin

Nagy töménységben vízelvonó, kis mennyiségben hidratáló. Egyébként a cukor észterekre nem jellemzőek ezek a tulajdonságok, mert azok inkább "zsírok", mint "cukrok"...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Kedves Lilla! A cukor

Kedves Lilla!

A cukor bizonyos feltételek mellett reagál a zsírsavakkal, főként a sztearin- és palmitinsavval, és cukor észter keletkezik.
Hatékonysága a zsírsav fajtájától, illetve a cukor részarányától függ. A cukor észter nehezen oldható, és változó erősségű emulgeáló hatással rendelkezik.
A cukor észter többlépcsős kémiai reakció folyamán, zsírsav-metilészterek, zsírsav-kloridok és kristálycukor reakciójával keletezik. Az így képződött keverékből a kívánt cukor észtert kivonják, és tisztítják. Állati zsírokból is előállítható, de általában növényi zsírokat, például szójaolajat használnak erre a célra.
A zsírsavak cukorészterei veszélytelennek számítanak.

Kozmetikai felhasználása: emulgeálószer, bőrpuhító tulajdonságú, enyhe tenzid

Niki

u.i.: köszönjük a dicséretet :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
RJudit's picture

fagyálló autóablak mosó házilag?

Van valakinek ötlete, hogy hogyan lehet fagyálló ablakmosó folyadékot készíteni? Nyáron már jól megoldottam egy kis bio mosogatószeres ecetes desztillált vízzel és sokkal jobban bevált, mint eddig a káros ablakmosók, de most félek, hogy télen belefagy a rendszerbe. Arra gondoltam, hogy töltök bele alkoholt, de hát gondolom abból sok kéne bele. Van tippetek?

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

fagyálló autóablak mosó házilag

Az ötlet jó! yes.gif

  • 1 liter Bioetanol (E85)
  • + 1 liter házi ablakmosó kell és kész a fagyálló.

wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
e77krisztina's picture

Szia Dorka!Mi Német o-ban

Szia Dorka!

Mi Német o-ban élünk és itt csak E 10 van szerinted hogyan készítsük el?
Előre is köszi:Kriszti

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Ha erre gondolsz

Ha erre gondolsz http://en.wikipedia.org/wiki/Common_ethanol_fuel_mixtures, akkor sehogy.

Az E10 benzin 10% etanollal keverve.

Értékelés: Nincs
e77krisztina's picture

Köszi Dorka!Gondolom kevés

Köszi Dorka!

Gondolom kevés az Etanoll benne??!Mi lehet a megoldás számunkra?
Van ötleted vagy másnak? :)

Köszike

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Kevés.

Kevés.
Háztartási boltokban keresni kell kb. 95% tartalmú alkohol folyadékot.
Denaturált szesz http://hu.wikipedia.org/wiki/Denatur%C3%A1lt_szesz
Értékelés: Nincs
e77krisztina's picture

Köszi Dorka!Akkorezt a 95 %

Köszi Dorka!
Akkor ezt a 95 % os folyadékot, hogyan keverjük be, hogy olyat kapjunk, amiből 1 Liter kell + az ablakmosó?

Remélem nem vagyok nagyon értetlen?!
Nagyon köszike!

:O)

 

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

0,5 Liter alkohol + 0,5 Liter

0,5 Liter alkohol + 0,5 Liter ablakmosó

Fentebb már leírtam.

Értékelés: Nincs
RJudit's picture

Köszi Dorka az ötletet :)

Szerinted ha ecetet is teszek bele az nem lép valamilyen kölcsönhatásba az bioetanollal? Egy zöld takarításos oldalon olvastam, hogy mosogatógépbe ajánlották az ecet és alkohol keverékét, de ezt mindenképpen frissen készítsük, mert az ecet baktériumai az alkoholból ecetet gyártanak. Nem vagyok egy nagy kémikus sajnos, próbálok a neten nyomozni, de nem találtam erre vonatkozólag mást. Szerinted, szerintetek így is működhet?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
dorka12345's picture

Ecetet ne tedd bele!

Ecetet ne tedd bele!
wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
H.Noémi's picture

folttisztítás

Sziasztok. Szuper ötletekre lehet itt szert tenni. És még környezetbarát is. teeth_smile.gif Lehet hogy naiv kérdés -de még kezdő vagyok és most térek át a környezetbarát dolgokra- hol lehet beszerezni ezeket a dolgokat. Mosószóda, mosószappan, szalmiákszesz és borax. Köszönöm a segítséget Anygalnyuszi wave.gif

Értékelés: Nincs

Környezetbarát tisztítók

Szia! Háztartási boltban, gyógyszertárban, de hamarosan lesz a bionom.hu áruházban is! Érdemes Itt is körülnézni!

Értékelés: Nincs

Kézi mosogatás - mivel?

Sziasztok! Az a gondom, hogy nem tudom eldönteni egyes mosogatószerekről, hogy jók-e vagy sem. Ez abban az esetben áll fenn, ha az összetevőknél nincs leírva feketén-fehéren, hogy mit is tartalmaz az adott szer (csak annyit írnak oda, hogy pl.: x% anionos/nem ionos/növényi alapú felületaktív anyag, stb.).

Eddig, ha nem találtam benne vmi konkrét káros anyagot, megvettem a terméket. Most viszont az Interneten böngészve teljesen elbizonytalanodtam. Néhány példa: Ilyen mosogatószereket jónak ítéltem meg eddig: 1) Surfactants and conditioners from coconut and/or corn, lemon extract, thyme extract, grapefruit seed and pulp extract, aloe, vitamin E linear sulfonate, filtered water. Contains No: Phosphate, chlorine, ammonia, petroleum solvents, alcohol, butyl, glycol ether, SLS or SLES, EDTA, DEA. No Sara Title III, CA 65, or EPA priority pollutants. No materials listed by the ACGIH as hazardous. 2) Vegetable glycerin soap, pure plant essential oils. Now with natural borax for de-greasing. 3) Water, coconut oil derived surfactants*, and almond oil, *does not contain 1,4-dioxane or cocamide DEA. Keep out of reach of children. *Surfactant Derived From Coconut Oil. Contains no phosphates, dyes or perfumes. Because natural ingredients are used, color and body may vary. Aztán, amitől elbizonytalanodtam: Aqua (water), sodium lauryl sulfate and caprylyl/myristyl glucoside (plant-derived cleaning agents), .... vagy ez: Naturally-Derived Ingredients Sodium Laureth Sulfate coconut oil based cleaning + foaming Lauryl Glucoside coconut oil + glucose based surfactant Glycerine emollient for softening your skin Cocamide DEA coconut oil based foam stabilizer Anti-Oxidant derived from rosemary herb leaves Deionized Water SDC Natural Preservative comprised of silver ions + citric acid Fragrance contains essential oils Tangerine + Lemongrass + Bergamot

Attól akadtam ki, hogy leírják: sodium laureth sulfate - kókuszolajból kivonva - természetes(!) összetevőként jelenítik meg, mindenhová kiírják, hogy nem tartalmaz káros anyagot. Ezeknél látom, hogy rossz, de ezek szerint lehet, hogy a többi, összefoglaló néven csak "növényi alapú" vagy "kókuszból kivont" felületaktív anyagot tartalmazó mosogatószerben is sls van? Tehát, igen nehéz jót találni.

Most már S....et se tudok venni ott, ahol eddig szoktam, mert lecserélték egy fele annyiba kerülő magyar mosogatóra, amiben van káros anyag. Ti mit használtok? Könnyen beszerezhető? Nálam az otthon kotyvasztott változatokat egytől egyig leszavazta a család, mert nem habzik, és szerintük nem is tisztít jól. A mosószóda meg kiszárítja a bőrt.

Az Eco.... se az igazi. De vajon mennyire káros? Vegyek, ha nincs más? (lehet, hogy már átléptem a "nooormális" szintet e témában?) Bocs, hogy ennyi ideig untattalak benneteket.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

kézi mosogatószer

Kedves PZS!

Mi volt az a szer amit korábban vettél, amit lecseréltek egy olcsó magyarra? Az SLS mentes volt?

Értékelés: Nincs

Kézi mosogatószer - Sonett, Sodasan

 Sziasztok!

Miután a mosogatószerekkel kapcsolatos dilim nem hagyott nyugodni, megpróbáltam utánajárni, mi a valós összetétel azok esetében, melyeket sokan tisztának ítélnek meg.

Eddig a Sonettet és a Sodasant használtam (jelenleg a Sodasant), ezért mindenképpen ki akartam deríteni, mi is az a kókuszzsír-alkoholszulfát az ő esetükben.

Az eredmény:

Sonett: forrás: sonett.eu (minden fönt van németül, angolul, magyarul, mégis vannak különbségek). A kézi mosogatószer összetétele:

Összetétel: cukortenzid, kókuszzsír-alkoholszulfát, citrát, só, természetes citromfű illóolaj* (citrált* tartalmaz), balzsamos adalékok, *örvénylő víz

Ingredients: sugar surfactant, coconut oil alcohol sulphate, citrate, salt, natural essential lemongrass oil*, swirled water

List of ingredients according to EC 648/2004: Aqua, Alkylpolyglucoside C8-16, Sodium C12-14 Fattyalcohol sulphate, Sodium Chloride, Sodium Citrate, Perfume

Inhaltsstoffliste nach EC 648/2004, Ingredients (INCI): Aqua, Alkylpolyglucoside C8-16, Sodium Laurylsulfate, Sodium Chloride, Sodium Citrate, Perfume

 !!!Csak a németben van feltüntetve a sodium laurylsulfate!! Miért csak a németben? EU direktíva kötelező, de félrefordítással változtatható? Úgy látszik, csak a német vásárók tudhatják mi van a termékben, de ők is csak akkor, ha elolvassák a teljes dokumentációt a gyártó oldalán.

Kérdésem hozzátok: a Sodium C12-14 Fattyalcohol sulphate szerintetek megegyezik a sodium laurylsulfate-tal? Mert ha igen, akkor légyszi írjátok be  a hatóanyagkeresőbe, hogy ezzel a sodium laurylsulfate-ot jelölik! Ha nem egyezik a kettő, akkor még inkább oda kell írni, hogy mindenki legyen résen, mert félrevezetnek (mint már számtalanszor megbizonyosodhattunk róla).

Ezek alapján gondoljátok meg, hogy vesztek-e sonett mosogatószert! Én már nem keresem többé (a mosószappanja viszont tiszta).

És most jöjjön a Sodasan: sodasan.com - szintén a kézi mosogatószer (sensitive)

Zusammensetzung: 
>30% Wasser, 15-30% Zuckertenside, <5% Cocoylalarinate, Siedesalz, Citrate, Xanthan.

Ingredients INCI:

Aqua
Alkylpolygucoside
Sodium Cocoyl Alaninate
Sodium Chloride
Citrate
Polysaccharide

 Az aláhúzottat nem találtam sehol. Mi ez? Tiszta vagy sem? Ugyanaz, mint a cocoylalar inate? (ez sincs a hatóanyag keresőben, de egy korábbi elemzésnél egy termékben volt, és azt írtátok, használható) Légyszi segítsetek! Ha tiszta, akkor van remény... (kedves Joy, ebben talán még bízhatunk :))

Köszi!

Üdv,

Zsuzsa

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Kézi mosogatószer

Kedves P Zsuzsa!

Én kifejezetten örülök a "dilidnek", és hogy nem hagyott nyugodni.

Ezek szerint a Sodasan sensitive, és a "hagyományos" (pl. citromos) között van különbség (vagy sumákolás).? Nem sensitive volt a kezemben, és azokon egyértelműen fel volt tüntetve a zsíralkohol szulfát.

A Sodium Cocoyl Alaninate összetevőt nem látom Antal Vali legutolsó hsz. felsorolásában. Külföldi oldalon ezt találtam róla: Alanin-t, kókusz-acil származékot, nátrium-sókat tartalmazó vegyület. Ezek szerint a Sodasan márkából a sensitive haszálható?

Az Ecort nem ismeri senki? Egy olasz márka, és azon SLS feltüntetve.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Joynak - Sodasan mosogatószer

Szia!

A Sodasan O.K., mindegy hogy melyik. A citromos is jó.

Én azért kerestem mindenhol a pontos összetevő listát és kértem Vali segítségét, mert abból, hogy "zsíralkohol-szulfát", nem lehet eldönteni, hogy jó-e a termék vagy sem.

Egyszerűen nevetséges, hogy kutatómunkát kell végezni még az öko tisztítószerek esetében is. És még így is azt mondhatom, óriási szerencsénk van, hogy a Sodasan tiszta (én különösen szerencsés vagyok, mert nemrég spájzoltam be egy 5 literes adagot, és nem kell kidobnom :)) 

Tisztánlátásom kizárólag Vali, és az antalvali. com érdeme, köszönet érte! RespectRespectRespect R.E.S.P.E.C.T!!!!!!!!!!

Ha egy terméken azt látod, hogy anionos tenzid, nemionos tenzid, zsíralkohol szulfát, növényi zsírból kivont felületaktív anyag, akkor még ne vedd meg (kivéve, ha utána oda van írva, hogy nem tartalmaz sls-t, als-t ...stb). Nézd meg a gyártó honlapját, és ha találtál kielégítő infót, csak akkor vedd meg a terméket.

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)

Sodasan mosogatószer - PZS

Köszönöm. A Sensitive változatot egy üzletben már megrendeltem.

Arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy nem egészségkárosító tulajdonsága mellett a szennyeződéseket, főleg égett zsírt hogyan oldja.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Összetevők nélkül semmit nem tudunk elemezni - és Te sem

Lehet, hogy nincs feltünteve rajta az SLS, de számtalan másik formája viszont benne lehet.

A Sodium Cocoyl Alaninate fent van a Hatóanyagok között!


Értékelés: Nincs

kézi mosogatószer - cukortenzid

Kedves Vali!

Nagyon sokat olvastam már a honlapotokon és azon kívül is a felületaktív anyagokról, de abban nem vagyok még mindig biztos, hogy ha fel is van tüntetve, hogy 5-15% anionos felületaktív anyag és u.ennyi nem ionos felületaktív anyag, az mindenképpen rossz-e. Ugyanis a címkén egy másik helyen feltüntették az összetevők teljes listáját: természetes kultúrából való cukor tenzid, dúsított alkohol-szulfát, alkohol, búza protein, növényi természetes glicerin, temészetes fehérje, citromlé, benzil-alkohol, természetes módon nyert citrom-olaj (<0,1%), víz.

Tudom, az alkohol is változó megítélésű, a benzil-alkohol pedig allergén lehet, de nem annyira mumus azért. Viszont a dúsított alkohol-szulfátról nem találtam semmit. No meg nem tudom, hogy a cukor tenzidet olvasva is meg kéne-e feltétlenül nyugodnom.

Legyetek szívesek segíteni, hogy most ez így használható-e vagy nem vagy kérdéses még mindig és inkább ne használjam? Ajándékba kaptam kipróbálni...

Köszönöm előre is! Az oldal pedig rengeteget segít nekem, azt is nagyon köszönöm! Már épp feladni készültem a harcot, hogy kiigazodjam a sok vegyszeren és melyik mikor jó, nem jó, de ez az oldal visszahozta a lelkesedésemet, így most már itt kutatok tovább. :)

Mariann 

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

Megbízható mosogatószer

Szia Mariann!

Hát sokszor nem olyan egyszerű ezt eldönteni, még összetétel alapján sem, például nem tudjuk, hogy a benzil-alkohol milyen koncentrációban van jelen a termékben stb.

Megmondom, én mit csinálnék: elhasználnám, de legközelebb inkább INNEN választanék, ha tutira akarnék menni.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Mosogatószer

Köszönöm Mónika a válaszodat! :)

Azt meg tudnád még írni, hogy a jövőben már ezt is értsem, hogy a dúsított alkohol-szulfát vajon az SLS-t takarja-e?

Mariann

Értékelés: Nincs

kézi mosogatószer re:

Kedves Vali!

Kategória: Semleges (Sodium Cocoyl Alaninate). Köszönjük szépen.

Az Ecorban SLS-hez hasonlót sem láttam a dobozon, legközelebb lejegyzetelem mind, és majd megírom.

Végülis már mindegy is, a Sodasan sensitive ezek szerint jó, így nem keresgélek tovább. Márkát illetően igazából nálam nincs jelentősége, hogy melyik.

Nem egyszerű azonban egészségesen élni, még ha akarja az ember akkor sem.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Egy kis segítség a zsíralkohol szulfátok káoszában

Tényleg elég trükkösen nevezik el a zsíralkohol szulfátokat. Gyakorlatikag több mint 100 elnevezése van, ami "hivatalos". És a gyártók ebben az SLS ellenes időszakban ezzel trükköznek.

Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba:

  • kémiai név: nátrium-lauril-éter szulfát
  • gyógyszertári név: Na lauryl ether sulphate
  • kozmetikai név: Sodium Laureth Sulfate
  • háztartásvegyipari név (amit a mosószerek összetételéhet kell írni):  szulfát tenzid
  • vegyipari név: Texapon (ez egy összefoglaló neve az összes nátrium-lauril-szulfát vegyületnek)
  • egyéb vegyipari elnevezés: Dodecyl sodium sulfate; Dodecyl alcohol, hydrogen sulfate, sodium salt; Dodecyl sulfate sodium; Dodecyl sulfate sodium salt; Dodecyl sulfate, sodium salt; Lauryl sodium sulfate; Lauryl sulfate sodium; Lauryl sulfate sodium salt; Lauryl sulfate, sodium salt; Laurylsiran sodny [czech]; Lauyl sodium sulfate; Monododecyl sodium sulfate; N-dodecyl sulfate sodium; NADDS; NALS; Natrium laurylsulfuricum; Natriumlaurylsulfat; Sodium lauryl sulphate; Sodium dodecyl sulfate; Sulfuric acid, monododecyl ester, sodium salt; Sulfuric acid monododecyl ester sodium salt; Sulfuric acid dodecyl ester sodium salt; Sodium monododecyl sulfate; Sodium monolauryl sulfate; Sodium n-dodecyl sulfate; Sodiumlauryl ether sulfate
  • élelmiszeripari elnevezés: hála istennek ezt a borzalmas vegyületet az élelmiszeripar nem használja, de ha használná, akkor kapna egy E-számot.
  • és végül nézzük meg, hogy az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi intézet mit ír ugyanerről a vegyületről.

(Forrás: http://eletmodszer.com/melyek-jo-es-hatekony-taplalek-kiegeszitok.html)

Zsíralkohol szulfátok:

SULFOPON ® 101 SPECIAL
Németország
Spanyolország
Olaszország
Franciaország

  • Anionos felületaktív
  • Folyadék   
  • Nátrium-lauril-szulfát (SLS)
  • samponok, bőr tisztító, fürdőkád vagy zuhanyozó termékek, tisztítószerek, háztartási tisztítószerek    


SULFOPON ® 12 G
Németország

  • Anionos felületaktív
  • Szemcse   
  • Nátrium-C12 zsíralkohol-szulfát
  • Nátrium-C12-szulfát  
  • tisztítószer, háztartási és I & I alkalmazások, különösen a WC-blokkok    


SULFOPON ® 1214 G
Németország

  • Anionos felületaktív
  • Szemcse  
  • Nátrium-C12-14 zsíralkohol-szulfát
  • Nátrium-C12-14-szulfát    
  • tisztítószer, háztartási alkalmazások, különösen a WC-blokkok    


SULFOPON ® 1216 G
Németország

  • Anionos felületaktív
  • Szemcse    
  • Nátrium-C12-16 zsíralkohol-szulfát
  • Nátrium-Cocoszulfát
  • Sodium Cocosulfate    
  • tisztítószer, háztartási alkalmazások, különösen a mosószerek, például a mosogató tabletta       


SULFOPON ® 1218 G
Németország

  • Anionos felületaktív
  • Szemcse    
  • Nátrium-C12-18 zsíralkohol-szulfát
  • Nátrium-C12-18-szulfát    
  • tisztítószer, háztartási alkalmazások, különösen a mosószerek, például a mosogató tabletta    


SULFOPON ® 1218 W
Németország

  • Anionos felületaktív
  • Folyékony, pépes    
  • Nátrium-lauril-szulfát (SLS)
  • Nátrium-C12-18-szulfát   
  • Mosószerek    


SULFOPON ® 8515 G
Németország

  • Anionos felületaktív
  • Szemcse    
  • Nátrium-C12-18 zsíralkohol-szulfát
  • tisztítószer, háztartási alkalmazások, különösen a mosószerek, például a mosogató tabletta    


SULFOPON ® HC granulátum
Németország

  • Anionos felületaktív
  • Szemcse    
  • Nátrium-C12-18 zsíralkohol-szulfát
  • Nátrium-lauril-szulfát (SLS)  
  • tisztítószer, kézi tisztító paszta    


SULFOPON ® T 35
Franciaország

  • Anionos felületaktív
  • Tésztás    
  • Nátrium cetostearylsulfate
  • tisztítószer, háztartási tisztítószerek    


TEXAPON ® 842
Németország

  • Nedvesítőszer Hydrotrope
  • Folyadék    
  • Nátrium-n-oktil-szulfát
  • Nátrium-Oktilszulfát    
  • Nedvesítőszer, hydrotrope a mosogatás szerek, tisztítószerek, háztartási takarítószerek   


TEXAPON ® ALS 70
Franciaország
Egyéb

  • Anionos felületaktív
  • Tésztás    
  • Ammónium-lauril-szulfát
  • Ammonium-lauryl-sulfate (ALS)  
  • samponok, bőr tisztító, fürdőkád vagy zuhanyozó termékek    


TEXAPON ® ALS BENZ
Franciaország

  • Anionos felületaktív
  • Folyadék    
  • Ammónium-lauril-szulfát
  • Ammonium-lauryl-sulfate (ALS)   
  • samponok, bőr tisztító, fürdőkád vagy zuhanyozó termékek    


TEXAPON ® ALS
Franciaország

  • Anionos felületaktív
  • Folyadék    
  • Ammónium-lauril-szulfát
  • Ammonium-lauryl-sulfate (ALS)   
  • samponok, bőr tisztító, fürdőkád vagy zuhanyozó termékek    


TEXAPON ® EHS
Németország

  • Hydrotrope nedvesítőszer, viszkozitás csökkentő
  • Tésztás    
  • Nátrium-2-etilhexil-szulfát
  • Nedvesítőszer, hydrotrope a takarítók és háztartási szerek)ó, különösen a lúgos közegben alakalmazzák    


TEXAPON ® K 12 G
Németország

  • Habképző, nedvesítőszer, emulgeálószer
  • Szemcse    
  • Nátrium-C12 zsíralkohol-szulfát
  • Nátrium-lauril-szulfát (SLS)    
  • fogkrémek, száj gargalizálók, fürdő termékek    


TEXAPON ® K 12 P
Németország

  • Habképző nedvesítőszer emulgeálószer
  • Por   
  • Nátrium-C12 zsíralkohol-szulfát
  • Nátrium-lauril-szulfát (SLS) 
  • fogkrémek, száj gargles, fürdő termékek    


TEXAPON ® LLS IS
Németország
Olaszország

  • Anionos felületaktív
  • Folyadék    
  • Lítium-lauril-szulfát
  • tisztítószer különösen a szőnyeg-samponok    


TEXAPON ® LS 35
Németország

  • Nedvesítőszer
  • Folyékony, pépes    
  • Nátrium-lauril-szulfát (SLS)
  • tisztítószer, háztartási tisztítószerek    


TEXAPON ® MLS
Olaszország
Franciaország
Egyéb

  • Anionos felületaktív
  • Folyadék   
  • Monoetanolaminnal lauril-szulfát
  • MEA-lauril-szulfát
  • samponok, bőr tisztító, fürdőkád vagy zuhanyozó termékek, tisztítószerek, háztartási tisztítószer    


TEXAPON ® T 42
Spanyolország
Franciaország
Egyéb

  • Nemionos felületaktív
  • Folyadék
  • Triethanol ammónium-lauril-szulfát
  • TEA-lauril-szulfát
  • samponok, hab fürdő, tisztító szerek (különösen üveg tisztítószert)    


TEXAPON ® V 95 G
Németország

  • Habképző
  • Szemcse    
  • Nátrium-C12-14 zsíralkohol-szulfát
  • Nátrium-lauril-szulfát (SLS)
  • fogkrémek, száj gargles, fürdő termékek    


TEXAPON ® Z 95 P
Németország

  • Habképző
  • Por    
  • Nátrium-C12-16 zsíralkohol-szulfát
  • Nátrium-lauril-szulfát (SLS)   
  • fogkrémek, száj gargles, fürdő termékek    
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

zsíralkohol-szulfátok - köszönöm!

Húúúúú, ez borzasztó!

Kedves Vali, Köszönöm a részletes tájékoztatást! Ha az sls-t ennyiféleképpen nevezik, akkor nem csodálom, hogy nincs ember, aki kiigazodik a termékeken! (meg magamon se csodálkozom, hogy kong tőle a fejem - de az se normális, aki engedélyezte ezeket az elnevezéseket).

Mindenesetre a leírásod alapján most már biztosan tudom, hogy Sonett mosogatószert nem veszek.

A Sodasan maradt az egyetlen használható kézi mosogatószer, ha megerősíted azt a feltételezést, hogy a Sodium Cocoyl Alaninate (vagy - amennyiben egy és ugyanaz - cocoylalar inate vagy cocoylalarinate) semleges tenzid (?).

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Igen, megerősítem!

A Sodium Cocoyl Alaninate semleges tenzidnek bizonyult az eddigi tapasztalatok alapján. De ha kozmetikumban találjátok meg, akkor azért legyetek elővigyázatosak, mert agresszív zsíroldó ez is, bár nem annyira, mint a többi. Nem hiába mosogatószer alapanyag...

Értékelés: Nincs Átlag: 4.7 (3 votes)
Betty's picture

A Sodosan oké

és jó hír, hogy Karácsony előtt már fent lesz a bionomban mml.gif.

Tényleg meg lehet veszni ettől a sok idióta elnevezéstőlcrazy.gif.

A Sodium Cocoyl Alaninate semleges, hamarosan felkerül a hatóanyagtáblázatba is.

Értékelés: Nincs

Tartalmaz káros anyagokat?

Kedves Hozzáértők, Tanácsadók!

Kérlek segítsetek nekem. Találtam egy elvileg öko gépi mosogatóport jó árban. fit Grüne Kraft a neve. Nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy sem. Megnéznétek nekem? Összetétel: 15-30% nátriumperkarbonát, 15-30% nátriumkarbonát, nemionos tenzidek, polikarboxylát, fehérítőaktivátor, enzimek, foszfonát, illatanyagok.  Öblítője is van, összetétel: <5% citromsav, < KNaumén- szulfonát, nemionos tenzidek, segédeanyagok   Köszönöm ha megnézitek nekem! Eszter

 

Értékelés: Nincs

Az ősszel jutottam hozzá, egy

Az ősszel jutottam hozzá, egy maréknyi hasznos íráshoz, amit mostanra sikerült végig bogarásznom. Ebben találtam  a következőt; gépi mosogatáshoz 2 kávéskanál bórax (de nem több!!) .Kétszer próbáltam idáig, és egy-két pohár kivételével minden egészen szép lett!!!! Szerintem érdemes kipróbálni!  Borga

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

de jó lenne ha beválna nekem is!

Köszi Borga a tippet, ki fogom próbálni!

Eszter

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Tartalmaz-e káros anyagokat????

Amíg nem tudjuk, hogy pntosan mi is az a nemionos tenzid, mi a fehérítő aktivátor, és milyen illatanyagok vannak benne, addig én bizalmatlan vagyok.

Értékelés: Nincs

Akkor elég valószínű, hogy nem jó...

Köszönöm Vali hogy válaszoltál. Sajnos a zacskón részletesebb leírás nincs németül sem, lehet hogy nem véletlenül...és akkor bizalmatlan leszek én is.

Értékelés: Nincs

Még néhány összetevő elemzésben jártasak, help me!

Szia Betty!

Köszönöm! Minden jó, ha jó a vége.

Még kérnék valamit, ha nem bánod (nem akarok telhetetlennek tűnni, de ez se bír nyugodni):

Az alábbi összetevők közül melyik használható tisztítószerben, vagy akár kozmetikumban (legalább semleges), és melyik nem?

sodium thiosulfate;

sodium cocoyl sarcosinate;

Sodium Cocopolyglucose Tartrate;

zinc sulfate;

Dilauryl Thiodipropionate;

sodium sulfate; (ez talán sls (?) Vali listájában is vannak hasonlók, de pont ez nincs)

polybutene;

cyclohexasiloxane (ez utóbbiról sejtem, hogy vmi káros műanyag (?)

 

Sajnos nem találtam róluk semmit, pedig számtalan helyen néztem. Az le van írva, hogy használják erre vagy arra a célra, de hogy káros-e, arról bőszen hallgatnak.

Légyszi segíts! (ígérem, nem küldök egy újabb listát)

Köszi!

üdv,

PZs

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Már fent is van!

http://eletmodszer.com/hatoanyagok/s/sodium-cocoyl-alaninate.html

Értékelés: Nincs
kahlanamnell's picture

Ugyanebben a cipőben járok...

mint Te, kedves PZs. Nem találok megfelelőt... Illetve találtam egy terméket, de bajban vagyok az elnevezésekkel: Hatóanyag. Cukortenzid és zsíralkohol-szulfát. Zsíroldó mosóaktív anyag, amely kókusz olajból, keményítőből és cukortartalmú összetevőkből készült. Növényi alkohol,(etanol), vadon szedett éterikus citromfű olaj. Ennyi az összetétel.

A hatóanyagkeresőben a zsíralkohol-szulfátra nincs rossz írva, jónak minősülhet a termék?

Köszönöm! Viki

Értékelés: Nincs

mosogatószer

Kedves fórumozók!

Hasonló az én helyzetem is. SLS és egyéb méreg mentes mosogatószert szeretnék vásárolni. Néztem Almawin, Sodasan, Ecor, Amway, Ecover mosogatószereket.

Olvastam, hogy a Sodasan-t használják többen is, úgy tudom Pribus Tündi is. Az összetevői között viszont első helyen van feltüntetve a zsíralkohol szulfát. Nem tudom eldönteni, hogy ez akkor jó-e?

A többinél sem egyértelmű a líeírás.

Írnátok egyértelműen néhány márkát, ki mit használ. A fentiekbl esetleg melyik a jó? Épp kifogyott a régi, ami mostmár tudom, hogy rossz. Emiatt szeretnék ez alkalommal már jót venni, és nem ugyanazt.

Előre is köszönöm.

Értékelés: Nincs

mosogatás

Szerintem is a mosogatószerből a legnehezebb tisztát találni! Én a Sodasan sensitiv (nem szeretem ezt a szót, de ez van) fajtát használom (is). összetétel: >30% víz, cukortenzid, <5% Cocoylalar inate, citromsav, növényi alapú tenzidek.

Ez utóbbi nekem is gyanús...

Pár hete nagyon megörültem, mert találtam egy olyan mosogatószert, amit úgy hirdetett a forgalmazó, hogy nincs benne káros tenzid... gyorsan írtam is nekik, kb. a negyedik levélváltáskor derült fény rá, hogy ők sem tudták, de a gyártó tájékoztatása szerint nagyon kicsi SLS van benne... de azt is hozzátették, hogy ez nem káros, mert ellensúlyozásra van benne valami növényi bőrnyugtató...

Értékelés: Nincs
Zsoó's picture

Tiszta mosogatószerek, tisztítószerek

Nálam is ez a helyzet. A mosogatószerem összetétele: Purified water, 100% natural anionic coconut kernel oil-based surfactant, salt, almond and cherry oil. Amúgy jó meg minden, a kezemet sem szárítja, de a gyártó honlapján lévő MSDS dokumentum sem mond többet, minthogy nem káros. Na miközben írom ezt a hozzászólást, megnéztem a "free from" részt (eddig nem vettem észre ), és ott írják, hogy mit nem tartalmaz. Ami a tenzidekkel kapcsolatos lehet: SLS (sodium laurel sulfate), Ammonia, Sulfate. Tehát ezek szerint nem lehet sem ALS, sem SLS, sem SLES. De jó lenne :) Mert ettől a cégtől használom a folyékony mosószert és a narancsos tisztítószert is és meg vagyok elégedve velük. De nem értem, miért nem kell ráírniuk a termékre a full összetételt. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

mi a nevük?

Kedves Zsoó!

Megírod, hogy mi a márkája ennek a mosogatószernek (illetve a mosószernek és tisztítószernek)? Eddig tisztának hitt termékeket használtam ilyen célokra, de azokon is van pár dolog, ami nem világosan van feltüntetve, csak olyan ártalmatlannak tűnik, hogy nem gondoltam, hogy baj lehet velük. Utánajárok, de ha mégse jók azok a termékek, amiket én eddig használtam, akkor jó lenne tudni, milyen alternatíva van. Persze örülök neki, hogy a Sodasan jó mosogatásra, de amit Te használsz, ahogy írod, abból nem csak mosogatószer van, ezért érdekel a márkanév.

Köszi előre is! :)

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Tiszta tisztítószerek

Kedves Vadóc angyalka!

Ha garantáltan tiszta tisztítószereket szeretnél, akkor nézz körül ITT.

Niki

Értékelés: Nincs

köszi

Kedves Niki!

Wow, köszönöm, hogy ilyen villámgyorsan válaszoltál! :)

De azért érdekel Zsoó válasza is, hogy Ő mit használ.

Szép napot! :)

Értékelés: Nincs
csaga-csiga's picture

mosogatasra

A nyaron beneveztem egy EM mosoporra. 1 kg, szerintem egy evig is eleg lesz, mert nem kell sok belole. Mivel az egyszerusitesek hive vagyok, ugy gondoltam, multifunkcionalis lesz, es ezt hasznalom pl. mosogatasra is. Egyelore az adagolast progalgatom (per pillanat egy 5 ml-s kupaknyit teszek kb. 200 ml vizhez), es teljesen jo. Nem habzik, de tokeletesen mos!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
csaga-csiga's picture

mosogatás - tapasztalat

Véletlenül akadtam rá erre a régi hozzászólásomra. Azóta egy tutibb módszert találtam mosogatásra: szappant. Néhányszor végighúzom rajta a szivacsot és kész. Még habzik is, de főleg mos. A mosópor túl drága volt erre, az eMC nem jött be, a tiszta szappan viszont tökéletes.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Az SLS, SLES, ALS, ALES is zsíralkohol szulfát!

Olvasd el, hogy alább mit írt Pribus Tündi!

Értékelés: Nincs
kahlanamnell's picture

Olvastam Tündit...

csak nem volt számomra egyértelmű, hogy minden zsíralkohol-szulfát káros. Akkor ez is kuka...keresgélek tovább:-) Köszönöm! Viki

Értékelés: Nincs

Mosogatószer

Értem a problémát! Mi is szembesültünk ezzel, amikor számtalan cég mosogatószerét kellett kielemezni! A legtöbb esetben valóban csak annyi van ráírva, hogy ilyen-olyan ionos vagy anionos felületaktív anyag (esetleg még annyi rá van írva, hogy kókuszból kivont).

Az SLS, ALS alapja is kókuszból van kivonva (lauril zsíralkohol)...

Még keressük a tökéletes megoldást és biztosan lesz a bionom.hu áruházban is, de mivel nem engedünk a szigorú elvekből, azért még nincs, de folyamatban...

 

Értékelés: Nincs

Mosószóda és társai

Sziasztok!

A mosószóda és a Na perkarbonát okozhat bőrirritációt, viszketést? Nem csak arra gondolok, hogy pl.áztatáskor belenyúl az ember, hanem a kimosott ruha okozhat gondot érzékeny bőrű gyereknél? Marad az anyagban nyomuk? mosódióval mosok, epeszappant használok, de már nem elég a foltokra..

Köszi Vera

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Elvileg okozhat irritációt

Jó tudni, hogy a mosószóda, a nátrium-perkarbonát, a hagyományos lúg valóban környezetbarát szerek, de allergén tulajdonságuk lehet. A mosódiónak és az EM mosó- és takarítószereknek kevésbé.

Öblíts alaposabban, vagy válts EM-re. Jobb ötletem nincs!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Panki74's picture

mosogatógép

Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy ha készítek egy erős mosódió alapfőzetet, felturbózom (esetleg reszelt mosószappannal, mosószódával stb.), majd jégkockának lefagyasztom, vajon alkalmas lesz-e mosásra? Esetleg mosogatógépbe is lehetne hasonló módszerrel "tablettát" készíteni. Próbálkozott már valaki hasonlóval?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Mosodio mosogato

szio, en meg csak most cserelek mosodios hazi keszitesu mosogatoszerre de eddig minden rendben van vele. igaz en nem gepbe hanem kezi mosogatashoz hasznalom. meg habzik is mert vettem hozza olyan haboztato flakont amibol habos formaban jon ki a szappanos folyadek :O) hozza teszem hogy ezt hasznalom illatositott formaban mosakodashoz es hajmosashoz es imadom (bar meg csak egy par hete kezdtem)!!! a legjobb az, hogy en tudom eldonteni hogy milyen illoolajat hasznalok, es hogy mikor milyen illatom legyen. ezt az oldalt hasznalom mindenfele mosodios receptek letoltesere: http://www.soapnuts.co.uk/soapnut-recipes.html  

Ezen kivul minden viz nalunk EM keramiaval van kezelve ami ugye mar onmagaban egy tisztitast, lagyitast eredmenyez. Ja es ez a leheto legtakarekosabb megoldas 50g helybol 2 liter folyadekod lesz amit aztan barmire hasznalhatsz :O))) Hogyan is lehetne ez meg jobb?

 

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

haboztató flakon

Kedves Vakarcska!

Hol lehet ilyen haboztató flakont venni? :o Vagy ez valami ismert dolog, csak én nem vagyok tisztában vele, hogy mi ez? :$

Köszönöm szépen! :)

Értékelés: Nincs
Panki74's picture

Köszönöm

Köszönöm a válaszod! Megmondom őszintén, nem szeretnék visszatérni a kézi mosogatáshoz, továbbra is a mosogatógép (mosógép megoldva) körenyezetbaráttá tétele érdekel konkrétan!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Vakarcska és a mosódiós receptek

Nincs kedved a fenti linkről lefordítani néhány hasznos receptet, és beküldeni a Boszorkánykonyhába, hogy magyarul is hozzáférhetőek legyenek?

Nagyon megköszönnénk! Igaz lányok? 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Soapnut

OOOKEEEEE! leforditom, de ennel van egy sokkal jobb oldal akkor inkabb onnet (ezen mosodio orultek chattelnek!). A fenti oldalt azert kuldtem mert youtube videok vannak rajta tehat csak nezni kell. A batrabbak azert belenezhetnek! Kideritem hogyan tudok ekezetek varazsolni a gepemre es kuldom a forditasokat :O)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
epermami's picture

Fordítás

Vakarcska, nagyon szépen köszönjük!!! kissing2.gif

Értékelés: Nincs

elkeszult a forditas

Szio, csak jelentkezem mert elkeszult a forditas a mosodiokrol. Mar el is kuldtem ketszer de meg nem kaptam ra semmifele visszajelzest. Az elso az tudom nem ment at mert valaki betort az email-embe aztan lezarta a hotmail egy idore amig kipucoltak. Vegul elkuldtem egy masik email cimrol de arra sem jott meg valasz, hogy megkaptatok meg lehet e nyitni ilyesmi (mert nem word doc). ha megvan valaki legyszi jelezzen vissza mert akkor nem probalkozom tovabb tunodve az eredmenyrol  koszike

Értékelés: Nincs

Hova küldted?

Megnéztem a Boszorkánykonyhába beküldött még rejtett recepteket, de nem láttam a neved.

Értékelés: Nincs

mosogatógép, környezetbarát módon?

Sziasztok! Nagy kérdésem van! Mosogatógépet hogyan tudok jól használni környezettudatosan? Ha nem vegyszert rakok bele, matt lesz és rászárad a kosz cry_smile.gif Próbáltam: Sótartályba konyhasót v. ecetet Öblítő helyett ecetet, Em-Biot tisztítószerként szódabikarbónát, mosószódát, Em-Biot, narancsolajost Mindig ugyanaz az eredmény a gép és az edények is mattak, sokszor koszosak is. A felső propeller meg már alig pörög. Ezekkel vhogy nemelég jó a zsíroldás szerintem. Ha valaki tudja a jó kombinációt, kérem írja meg, mert így csak nyűglődés, vegyszert meg nem akarok! Köszönöm: Saléva

Értékelés: Nincs

mosogatás géppel

Szia Saléva! Nálam is sokáig tartott mire kikísérleteztem hogyan lesz a legjobb a mosogatás géppel.

Végigpróbáltam az oldalon ajánlott variációkat, de nálam az jött be, amikor a mosogatógép különböző programjaival próbálgattam a mosogatást. A kétbetűs tablettáját használom most és nem hígított ecetet öntök az öblítőbe. A program pedig a leghosszabb, ami van a gépen. Előmosogatás, két mosogatás 60-70 fokon, két öblítés, nálam ez az ECO program. A rövidebb programokkal nekem sem voltak szépek az edények. Azóta éjjelre beállítom a gépet (időzítéssel) és mire felkelek pont jelez, hogy kész a mosogatás.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Szia Saléva! A kétbetűs natúr

Szia Saléva!

A kétbetűs natúr mosogatótablettáját használom, öblítőnek pedig vízzel hígított 10%-os ecetet...

Niki

Értékelés: Nincs
jooildi's picture

Mosogatógép

Szia Saléva!

Én is hasonló cipőben jártam. Itt már egyszer összeszedte valaki a lehetőségeket:

http://eletmodszer.com/comment/23705/oko-mosogatogep-tabletta-korkep

Nekem most kétbetűsöm van, 30 db volt 1000 Ft.

Ehhez még teszek fél kupak narancsolajost és így jó :).

Természetesen + só + öblítő. Utóbbi nekem még káros, ha elfogy keresek azt is. De elsőre szerintem ecettel próbálkozom. Üdv, Ildi

Értékelés: Nincs

mosogatógép probléma Salévának

Vannak környezetbarátabb változatok a gyári tablettákra, öblítőkre.

A kétbetűs drogéria natur variációja is jó, (jobb, mint a vegyszeres), ott lehet kapni, szintén környezetbarát márka mosogatógép öblítőjét ECo...r vagy amit én még szeretek az a Sodas...n , amit netes bioboltokban lehet megrendelni,( keresőbe beírod, előjön, ) de Bp-en az Árkádban lévő bioboltban is vásároltam már ilyen sót és tablettát.

A mosogatógépet én minden hónapban kitisztítom: A szűrőket kiveszem, fogkefével és narancsos tisztítóval kisikálom, az ajtó alján a gumitömítéseknél is jól kimosom, és utána egy 60C os mosást indítok el edények nélkül, ecet kb 1/2 dl , Em-es tisztító, mosódió, Na- perkarbonát van benne mosószer gyanánt.

Remélem, így már jó lesz, és megszűnik a nyűglődés!

Értékelés: Nincs

Büdös ruhák! Segítsetek!!

Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy egy ismerősöm ajánlott titeket. Mindennap tanulok valami újat tőletek. :) Eddig a kozmetikai és tisztítószereket cseréltem le. És akkor itt lenne is egy kérdésem. Segítséget szeretnék kérni, hogy miért büdösek a ruháim?? Már egy pár hónapja tapasztaltam és érdekes, hogy csak a férjem pólói. Már kipróbáltam, hogy milyen ha csak a én ruháimat mosom, de azoknak nagyon jó illatuk lesz, de ha beleteszem a férjemét is akkor az egész átveszi a büdös szagot. Ecettel és teafával öblítek, de már kipróbáltam narancsos tisztítóval is , de akkor is büdösök. Most teszem vissza harmadszor a pólókat, de fogalmam nincs mivel öblítsem???!!! Segítsetek.

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Én csak szódát

Én csak szódát használok!(Na2CO3)
Ez a legjobb "mosópor", csak tudni kell használni...
wave.gif

Értékelés: Nincs

Ruhák fehérítése

Szia Dorka,

Segítessz abban, hogy hol szerzed be a fehérítőt, illetve hogy használod pontosan?

Tudom, hogy nem kell makulátlnnak lenni mindennek, egyik barátnőm nagymamája mondta: "Úgy mosol mintha soha többé nem piszkolódna be újra a ruha", de ennek ellenére kicsit zavar a ruhák elszürkülése. Eddig nátrium perkarbonátot használtam.

Köszönöm előre is:

Marcsi

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

fehérítő

Nagyon ritkán használom a H2O2 mert nincs rá szükség.

Első öblítő vízben öntök 1...2dl H2O2(30%).

A tiszta esővízzel sokkal jobban lehet mosni!, és nem kell a fehérítő.

Esővizet gyűjteni , tárolni..., ezzel is sok munka van...

"Eddig nátrium perkarbonátot használtam"

Nem vagy megelégedve vele?, H2O2="nátrium perkarbonát"(ugyan az a hatás, oxigén szabadul ...)

 

Értékelés: Nincs

szóda minden ruhához???

színes és fehér ruhákhoz is csak szódát használsz???ha részletesen leírnád hogyan,  segíthetnél nekünk :)

én színes ruhákhoz mosódiót és házi főtt szappant lereszelve és forró vízben feloldva,amolyan házi folyékony szappant használok ,de az eredménnyel nem vagyok 100%-ig eléggedett,nem olyan tiszták a ruháink mint régen és ha már rágebben mostam ki őket akkor hiába az ecet+illóolaj keveréke az öblítéshez fura már-már büdi szaguk van:(

fehér ruhákhoz mosószódát használok de  lassan azok is már talán szürkék inkább mint fehérek:(

még keresem az igazit:)

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Hidrogén-peroxidEzzel lehet

Hidrogén-peroxid

Ezzel lehet fehéríteni, fertőtleníteni!

 

 

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

szóda minden ruhához?...Igen

Régi Energomat automata mosógépet használok(ez a legjobb!)

Vízkő gond nincs mivel esővizet használok és a vizet külön melegítem egy 20 literes saválló edényben.

Öblítés kúti vízzel megy.

Fehérekhez egy csésze(200ml) szóda kell és magas hőfokon(60...80) mosom legalább egy 1/2...1 órán át.

utána centrifugálás(kézzel tekerem a programkapcsolót) és mehet a 4 szere öblítés + centrifugálás.

Eredmény:

Kellemes friss tiszta illat..., nem kell semmilyen illatos öblítő!

Szines ruhák(munkásruhák) esetén 60....70 fokon mosok 1..2 órán át.

Van házi saját késztésű szappan is, erősen szennyezet ruhák esetén használom, szódával...)

Konyhatörlőket főzni szoktam szódával, utána 4-szeres öblítés a mosógéppel.

 

Értékelés: Nincs

Köszönöm Dorka!!!

Ki fogom próbálni ezeket a praktikákat is:) 

Már csak a perkarbonátot kell beszereznem valahol:)

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Lizzi mivel mosson

Hát, Lizzi bevallom nekem se jött be a mosódió.

A fehérek és a színesek mosásához a Sonett illteve a Sodosan mosószereket használom (ez utóbbi még ebben az évben kapható lesz a bioboltban).

A fehér ruhákhoz szoktam tenni mosószódát és szódabikarbónát, de ha extra fehérítő hatást szeretnél elérni, akkor próbáld ki az oxigénes fehérítőt. Akár be is áztatatod egy éjszakára az elszürkült ruháidat, de a mosógépbe 1 evőkanálnyit adagolva is érezhető a fehérítő hatása.

A színes illetve a sötét ruhákhoz én nem használok mosószódát, mert fakítja a fekete ruháimat, ezeket főleg a fent említett mosószerekkel mosom, illetve néhány csepp lime-os EMC-t szoktam hozzácseppenteni.

A foltokra legjobban a narancsolajos tisztítószer és az epeszappan vált be. Érdemes egy picit rajtahagyni a foltokon, majd jöhet a sika-sika. Pár perc múlva nyoma sincs a foltnak.

Én is jártam így, hogy büdik lettek a ruhák, a büdimentesítés titkai:

- amint lejár a mosógép program, egyből ki kell venni a ruhákat a gépből. Jártam úgy, hogy bent hagytam pár órát, és utána tényleg büdi volt.

-erőteljes illatú természetes mosószert kell használni, azaz én általában 1 evőkanálnyi narancsolajos tisztítószert adagolok a főmosáshoz. Isteni narancs illat fog terjengeni, ami, akkor is érezhető, ha a ruhák száradnak.

- erőteljes illatú illóolajat kell adagolni 15-20 cseppet, nekem a jázmin jött be. Igaz hasonló illatú az ilang-ilang is, d nekem attól kutyapisi szagúak lettek a ruhákconfused_smile.gif.

-az öblítőrekeszbe cseppents 1-2 ml EMC-t, mivel ez egy probiotikus tisztítószer koncentrátum, így a benne levő mikroorganizmusok, úgymond megeszik a rossz szagot. Nem vicc, tényleg bevált nálam! És még a ruhák tapintása is finomabb.

Időnként érdemes a mosógépet kipucolni 20%-os ecettel, mert így nem büdösödik be a mosógép.

Remélem ezekkel a praktikákkal elégedett környezettudatos mosónő leszelwink_smile.gif.

És még annyi, hogy nem hülyeség figyelembe venni egy holdnaptárat, és az ott jelölt napokra időzíteni a mosást, érdekes, de működik, sokkal tisztábbak olyankor a ruhák!

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (2 votes)
dorka12345's picture

"mosógép fertötlenités"

Magas hőfokon(80...90) ki kell mosni a gépet szódával, lehetőleg lágy vízzel(esővíz).

Utána egy citromsavas(60 fok) vagy ecetsavas öblítés.

 

Értékelés: Nincs

holdnaptár????

Köszi szépen Betty!!!

Sok hasznos tanácsot kaptam és egy csomó dolog van is itthon ezekből, kipróbálom, de a holdnaptár figyelembe vételéről a mosáskor még nem hallottam :) utánakeresek, hogy mikor is érdemes mosni??

A narancsolajos tisztítót színes ruhákhoz is használod?

Nekem a ruhák nem száradás után büdik, hanem pl, a nyári ruha amit elmostam és köv. nyáron vettem elő, na az szinte elviselhetetlen volt....

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Narancsolajos

Meg lehet próbálni színesekhez, de vigyázni kell vele, mert erős a hatása így esetleg a rosszabb minőségű anyagoknak kiveheti a színét. Szóval csak elővigyázatosan, vagy ha más már nem segít és kockáztatsz mindent vagy semmit alapon! teeth_smile.gif

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

holdnaptár

Hamarosan nálunk is kapható lesz a Holdnaptár... :) és az a könyv is, aminek segítségével érdekes információkhoz lehet hozzájutni, hogy egyáltalán miért, mikor és hogyan is érdemes használni a Holdnaptárat.

Niki

Értékelés: Nincs

Még mindig a büdös ruhákhoz

Sziasztok!

Ilyen problémám nekem is volt, amikor mosódióval mostam. sad_smile.gif Aztán elhatároztam, hogy próbálkozom mással. Pár öko mosószer kipróbálása után most mosószappan reszeléket (T*sza szappan, magyar gyártmány, mentes minden tartósító, színezék stb.-től) keverek el mosószódával, és ecetes illóolajos öblítést végzek. Az eredménnyel elégedett vagyok. mml.gif Az erősebben szennyezett ruhákat (pl. munkásruha) beáztatom ugyancsak mosószappan reszelék és szóda elegyébe. Mielőtt kiszedem, kicsit átmosom kézzel, és úgy be a gépbe. A szabadban szárítás valóban csodás. Aki megteheti, hogy friss levegőn (és persze tiszta levegőn) száríthat, az csak így szárítson!

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Szia Anita

Nos, kaptál már olyan tanácsokat, hogy csak na, de lehet, hogy a férjed ruhái még mindig nem megfelelően tiszták..

  1. Szerinted mennyire környezetkimélőbb ha hosszabb mosást, dupla öblitést végzel? Szerintem nem, mert akkor már legyünk rendes környezetbarátok és használjunk a lehető legkevesebb mennyiségű vizet, energiát.
  2. Na és mennyire férjkimélő egy átfogó méregtelenitésre kényszeriteni szegényt szerencsétlent, annak fényében, hogy a büdös ruhákért egyedül csak ő a felelős? hmmm.gif Én a saját példámból kiindulva mondhatom:a férjek ruhái azért büdösek, mert melóznak, sportolnak, izzadnak, erőteljesebben, mint mi nők, és nem lehet a makacs koszt kimosni egy kis diós, szódás, ecetes cuccal.
  3. Mit kezdene a kedves tanácsadó egy vasérc-porral behintett gépolajjal bekent izzadt szines pólóval??? Egyszerre több ilyen pólóval. Ugyan a környezetre káros, de még mindig a legjobb megoldás a mosópor, amit a reklámokból ismerünk. Ja, és igy sem lesz tökéletesen tiszta.
  4. Nem kérek olyan reagálást, hogy az irodai por,meg stb. lemosására éppen elegendő. Konkrét koszról van szó. Vagy vegyük elő a mosóteknőt, bele a jó mosószappan és súroljunk, amig a bőr le nem kopik a kezünkről? teeth_smile.gif
Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Miért érzem úgy, hogy harag árad a soraidból?

Kezdeném ott a kutakodást a témában, hogy egyáltalán mit is jelent az a szó, hogy "megfelelően tiszták"? Ugyanis ha jól emlékszem, akkor nem a ruhák tisztaságával kapcsolatban kért tanácsot Anita, hanem a ruhák szagával kapcsolatban. Ő kérdezett, mi pedig (olvasók, tanácsadók) megpróbáltuk megfejteni a problémát, és ki-ki elmondta a saját tapasztalatát.

Reagálnék a felvetéseidre is, hátha ez is segít Anitának a döntésben:

  1. Az, hogy valaki dupla öblítést végez tiszta vízzel, az elvileg környezetkímélő, viszont pazarló - ha azt vesszük, hogy az egyre fogyó ivóvízkészletet kurtítjuk vele. Úgyhogy ebben a témában maximálisan igazad van! Viszont azt ne felejtsük el, hogy víz nélkül a legtutibb csodamosópor sem tisztít!
  2. Az, hogy a férj esetleg a nem megfelelő kiválasztás miatt izzad, csak egy preventív felvetés volt - ha már gondolkodunk a problémán. Senki nem akar senkit méregtelenítésre kényszeríteni, főleg úgy, hogy nem jártunk utána annak, hogy valóban ez áll-e a büdös pólók hátterében... Mindenesetre értékeltem a humorodat, mint "férjkimélő" szóösszetétel.
  3. A vasércporral és gépolajjal tarkított ruhákkal nem csak a tanácsadó, hanem senki nem tud semmit kezdeni! Azért hívják "munkáruhának", mert az hivatott felfogni az összes kimoshatatlan koszt, ami nem a civil ruhára való. Én nem is állnék neki soha tökéletesre mosni a párom gépolajos munkáruháit, hisz azért van munkásruhája, hogy az legyen gépolajos, nem? Mellesleg a gépolajat a hagyományos mosóporok sem veszik ki, úgyhogy kár szennyezni vele a környezetet.
  4. A mosószappan nem is rossz ötlet! És a mosógépbe is bele lehet reszelni. Hatékony, de mégsem annyira durva vegyszer, mint a mosóporok... Én egyébként a teknőtől sem félek! Számtalanszor előfordul, hogy a durvább foltokat bedörzsölöm epeszapannal, és csak utána dobom a gépbe. Nálam egyébként a konkrét koszra az EM mosópora vált be a legjobban. Gyönyörűen tisztít és szagtalanít.

 

Értékelés: Nincs

..és még be is lélegezzük

Szerintem ez a szempont is lényeges

Gabi hozzászólásához pedig azt szeretném hozzáfűzni, hogy személy szerint én sokkal jobb lelkiismerettel engedem úgy vissza a vizet a lefolyóba, hogy tudom, nem károsítom az élővilágot, s közvetetten magunkat. 

Szép napot!

Értékelés: Nincs

Köszönöm

és megint csak köszönöm...tartottam attól, hogy meg leszek skalpolva az írásom miatt regular_smile.gif igen, szántam bele egy kis iróniát, de haragot semmiképp nem. Igazad van, a munkás ruhát nem lehet, nem érdemes tisztára mosni. Az összes többire pedig alkalmazhatóak az alternatíváid. Mégsem kell mosónőnek felcsapnunk, elég egy kicsivel nagyobb körültekintés. Örülök, hogy rátok találtam, eddig csak olyan "fél zöld" voltam, de lehet mostanra teljesen "bezöldülök" teeth_smile.gif Maradok mindenki felé tisztelettel: Gaby

Értékelés: Nincs
paripa's picture

Megdícsérlek, Gabi !

Szia Gabi ! Megdicsérlek, mert nem durciztál a kritikán, hanem képes voltál békejobbot nyújtani . Ma ez már nem túl gyakori tulajdonság ... yes.gif Adri

Értékelés: Nincs

Gaby82 és a tiszta ruhák

Kedves Gabi!

A kérdéseidet látva úgy érzem, neked nem jöttek be a mosószóda és a mosódió, vagy lehet, hogy nem (jól) használtad őket. Kiegészíteném az előző válaszomat, hogy lásd, a hagyományos mosóporok mit sem javítanak a helyzeten, sőt! Meglehet, hogy Anita csak a férje pólóin tapasztalt ilyet, de nálunk teljesen vegyes volt az összetétel: az én ruhám éppúgy benne volt, mint az egyik fiamé, vagy a férjemé. A reklámokból ismert mosóporok semmit sem tudnak kezdeni a koszos (olajos v. egyéb) ruhákkal.

Nekem volt/van szerencsém mindenféle ruhát mosni, nálunk valódi koszos ruha hegyek vannak, tele foltokkal. Ennek ellenére mégse kell lekoptatnom a bőrt a kezemről, és nem kell a büdös (mert azok a reklámozottak az igazi büdösek) mosóporokat használnom. Mit tesznek ezek? Elnyomják a szagokat, mert kimosni nem tudják a koszt, csak a szintetikus illatukkal itatják át a ruhákat, és azt hiszed, tiszták lettek! Az én gyerekeim egészen addig ekcémásak voltak, a férjem meg vakaródzott, amíg TIX, Ariel, Persil, Biopon és társaival mostam - miért? Mert benne maradt a "hatóanyag" a ruhákban.

A jó pirospaprikás, zsíros, gépolajos, sáros, füves etc. foltokat pedig nem szedték ki; lehetett utána/előtte áztatni, hisz ott a fantasztikus Chlorox, vagy a mezei büdös hypo!

Az energiatakarékosságról pedig annyit tudnék mondani, hogy még mindig jobb kevesebb ruhát hosszabb programon, alacsonyabb hőfokon tisztára mosni öko mosószerrel, mint "ideális mennyiségű" ruhát büdös mosóporral, aztán kezdhetjük az egészet elölről. A legtöbb mosógép energia- és víztakarékos, némelyik talán annyira, hogy "sajnálja" a vizet az öblítéstől, és a fele koszt a ruhákban "felejti", intelligencia ide vagy oda (legközelebb majd visszabeszél :)).

Nekem fontos az energiatakarékosság, de nem kell, hogy a ruhák rovására menjen. A magas hőfokon mosás több energiát visz el, a fent említett mosóporok pedig szennyezik a környezetet. Plusz öblítést (ami pár perccel hosszabítja meg a programot) akkor használok, ha szükségesnek ítélem.

No de, hogy Anita ne keseredjen el - ki fognak tisztulni a férje pólói is!

Anita! Mosás előtt áztasd be őket! Én is ezt teszem a foltos/koszos/büdös ruhákkal, és működik. Na perkarbonát néhány kanállal (1 ruhára kb. 1 tk), bő, langyos viz (annyi, hogy lazán elférjenek benne a cuccok). Így nem pazarolunk, ugye? Aztán ha így áztak (akár 1-2 napig is), mosd ki őket, ahogy azt korábban javasoltuk. A mosószóda is mosópor, mégse kell vakaródzni tőle. Szerintem a férjed ruháiban maradt némi szintetikum a régi mosóporokból, és később, ha már nyoma sem lesz ezeknek, megszűnik ez a jelenség.

Kitartás, mindenképp megéri!

Értékelés: Nincs
paripa's picture

A Nap és szél hatása a ruhákra

Szia Anita !

Tudod, én mindig kiviszem a ruhákat szárítani a szabadba, hidd el, csodákat művel ! (hacsak nem szakad a hó, még télen is kint szárítok). A mosásnál használod az ős-elemeket, igaz ? a VÍZ energia, amivel mosol, a mosószer adja a FÖLD energiát, a szél a LEVEGŐ energiát és a NAP a tűz energiát. Ha meg tudod oldani, nagyon jó lenne, ha a szabadban szárítanád a kimosott dolgokat, a lehető legfinomabb, legtisztább illat lesz a jutalmad, még külön illók sem kellenek tulajdonképp hozzá .

Szeretettel Adri

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)
Mosolyka_78's picture

ezzel nekem más tapasztalatom van

Szia Adri! Szerintem ez nagymértékben függ attól, hogy hol van az a "szabad", ahová tereget az ember lánya. Én Pesten lakom, kertvárosi részen, mégis azok a ruhák, amiket a kertbe terítek, sokkal büdösebbek lesznek, mint amelyek bent a házban száradnak. Amikor a mosógépből kiveszem őket, friss és tiszta az illatuk, de néhány óra a kertben, és por- és állott kosz-szaguk lesz. Sajnos. Ha fúj a szél, akkor még rosszabb a helyzet.
Persze lehet, hogy csak az én orrom lett érzékenyebb, amióta méregmentes háztartásra váltottunk... regular_smile.gif
Ettől függetlenül, ha tehetem, mindig a kertbe teregetek, hogy rájuk süssön a nap, és utólag ügyeskedem: a szekrényben teszek a ruhák közé levendulát vagy illatos szappanokat.
Jó Neked, hogy szerencsésebb környék a Tiéd! Szép napot, Orsolya

Értékelés: Nincs
paripa's picture

Persze, hogy nem mindegy !

Szia Orsolya !

Igazad van, nem mindegy a légtér tisztasága. Én is Budapesten lakom, kertvárosban egy zuglói társasházban, itt rengeteg (talán a kelleténél is több) a fa, nagyon sűrűn vannak, de az biztos, a levegőt tisztítják. Én is jártam úgy, hogy a kiteregetett ruhák erősen füstszagúak lettek, mert "kedves" szomszéd előszeretettel , füstösen elégeti az összegereblyézett, még nedves mindenféléket. Ez a csípősen kellemetlen szag ilyenkor még a lakásokba is beterjeng... Látod, itt se fenékig merülünk a friss levegőbe állandóan, de az esetek többségében jó a helyzet.

Érdekes, hogy említed, érzékenyebb lett az orrod. Nekem mindig is az átlagnál erősebb szaglásom volt (sokszor vicceltek, hogy kutya ősöm lehetett laugh.gif ), most pár éve egyszerűen zavarnak a mű - szagok, akár étel, akár parfüm... Azért mi még jobb helyzetben vagyunk, mint a lakótelepi lakásokban lakók, mindenféle szempontból, ugye ?

Szeretettel Adri

Értékelés: Nincs

Büdös ruhák rejtélye

Még annyival egészíteném ki Zsuzsa tapasztalatait (én is ezeket vélem felfedezni a Párom sötétebb, nehezebb ruháin), hogy nálam azok a ruhák szagosak, amik mosásához korábban még nem használtam öko tisztítószereket, tehát beleette a szövetbe magát a gusztustalan vegyszeres mosószer. Ezzel nem tud megbirkózni a mosódió, mosószóda, semmi sem..bár lehet próbálkozni eMC-vel, Vali szerint nagyon jó a ruhák szagtalanítására.
Azoknak a ruháknak, amiket már a új korától így mosok, nagyon finom, friss illatuk van, egyáltalán nem büdösödnek.
Amit viszont érdemes betartani, hogy ne töltsd dugig a mosógépet, mert akkor nem fog rendesen öblíteni a gép, de ez igaz mindenféle mosásnál függetlenül a mosószertől. wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Válasz: Büdös ruhák

Szia Anita!

Én is jártam már így, méghozzá többnyire bizonyos, (részben) műszálas ruhákkal, pl. szabadidő nadrág, focimez stb. Azt vettem észre, ha tele a mosógép, és vannak benne ilyen ruhák, büdösek lesznek, más ruhák viszont ugyanilyen mosásnál egyáltalán nem, sőt, azok kifejezetten frissek lesznek. Tehát én azt szoktam csinálni, hogy ezeket a ruhákat külön mosom, úgy, hogy max. félig van a mosógép, és sokszor még egy plusz öblítést is rányomok a normál programon felül. Ha így mosom őket, szuper frissek lesznek.

A másik eset, ha olyan ruha (póló) kerül a mosásba, amelyik nehezebb, sűrűbb szövésű, vastagabb, lassabban száradó típus, és ezáltal koszosabb az átlagnál (még ha ez nem is látszik, pl. "beleivódott" az izzadság, egyes anyagok jobban felszívják; ilyen nyári melegben ez könnyen előfordul, és a póló ugyanakkor nem bűzlik, így az sem biztos hogy annyira koszosnak ítélem meg). Ha tele a mosógép, hiába jön ki belőle minden a főmosásnál, érdekes módon az öblítőprogram valahogy nem képes kivinni belőle a koszos vizet, valamennyi biztos benne marad - így a szagokat is visszaszívja magába az adott ruhadarab. Ezeknél is ugyanaz a helyzet, fél adagban, és/vagy dupla öblítéssel a mosógép ki tudja öblíteni. Lehet hogy ez mosógép függő is. nekem viszonylag új mosógépem van, nincs eldugulva, mégis produkál ilyen eredményt.

Nem írtad, mivel mosol; én kizárólag mosószódával (+ néha Na-perkarbonát), ill. mosódióval. Ez is számít - a "hagyományos" mosóporok igen büdösek. Én is ecetes-illós öblítést használok, ezzel szerintem nincs gond. Egy szó mint száz, ha tudod, mely ruhák okoznak galibát, mosd őket külön, tiszta mosószerrel, plusz öblítéssel, és csak félig rakd a mosógépet. Próbálj ki hosszabb ideig mosó, alacsonyabb hőmérsékletű (40C) programokat.

Remélem, ez a módszer beválik neked; de lehet, hogy valaki tud majd egy ennél sokkal jobb megoldást javasolni :)

üdv, Zsuzsa

Értékelés: Nincs

Szia! Én is úgy csinálom,

Szia!

Én is úgy csinálom, hogy félig töltöm a gépet. Külön fehérek, külön nadrágok, külön pólók, külön színesek... mindent igy mosok és kint szárítom a teraszon és tényleg nagyon jó friss illatuk lesz, kivéve a férjem pólóit. hmmm.gif Ma reggel újra kimostam a pólókat és ugyan az, sajna nekem is maradt benne 1-2 póló azok is átvették. Folyékony mosódióval mosok, de próbáltam már a sima mosódiót is. Nem tudom áztassam be külön-külön ecetes vízbe?? vagy próbáljam meg mosószódával, szódabikarbónával??

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A büdös pólók esete

És nem lehetséges, hogy esetleg a férjed kiválasztásával van baj, és valami olyan vegyületet választ ki a szervezet, ami vízzel érintkezve büdös elegyet alkot? 

Kéne a párodnak csinálnia mosz at ősszel egy nagy átfogó méregtelenítést, és ha utána is büdösek a pólói, akkor nincs több ötletem... 

Értékelés: Nincs

A környezetbarát mosószer vajon bőrbarát is?

Sziasztok!

Találtam nemrég egy folyékony mosószert (a zöld békás termékcsalád) és érdekelne, rendben vannak-e az összetevői ha a bőrbarátságot nézzük, mert mindenütt csak a környezetbarátságáról írnak, hogy 98%-ban lebomlik, stb. Egy magyar webshopban az összetevőknél azt írják:

Összetevők: Növényi alapú felületaktív anyagok, enzimek (rotease, amylase, cellulase, búzaprotein, alkohol, segédanyagok, csekély mennyiségben illatanyag.

A termék német oldalán pedig egy nagyon részletes összetevőlistát találtam, megnéznétek, ez mit takar, használhatom-e? Ott van benne a sodium laureth sulfate, de érdekelne, hogy ez akkor is rossz-e, ha ez nem mosogatószer vagy sampon, hiszen nem kézzel mosok, így nem irritálhatja a bőrömet elvileg. Vagy igen? A többi összetevővel nem tudok mit kezdeni. hmmm.gif

AQUA C12-15 PARETH-7 ALCOHOL SODIUM LAURETH SULFATE Sodium citrate SODIUM FORMATE SODIUM OLEATE LAURYL GLUCOSIDE PARFUM Polyvinylpyrrolidon HYDROLYZED VEGETABLE PROTEIN STYRENE / ACRYLATES COPOLYMER MEK CALCIUM CHLORIDE PROTEASE TRIDECETH-7 SODIUM LAURYL SULFATE AMYLASE CELLULASE

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Környezetbarát, de nem bőrbarát!

Ez egy érdekes kérdés, hogy mi van akkor, ha nem nyúlsz bele? Kicsit sántít nekem, hogy akkor minek raknak bele proteint? Szerinted egy koszos ruhának szüksége van egy bőrkímélő fehérjére???

Mindettől függetlenül, ha a kozmetikumok hatóanyagainak a szempontjából nézzük, akkor hemzseg a káros anyagoktól - ráadásul egy csomó nem is környezetbarát.

Elmesélek egy történetet, hátha ennek alapján el tudod dönteni, hogy használod-e vagy sem...

7-8 évvel ezelőtt egy kétségbeesett anyuka hozta el hozzám a 4-5 év körüli eleven kisfiát. A háta közepe a nyaktól lefelé 'V' alakban, és a mellkasa ugyanígy, valamint a hónalja tele volt kiütésekkel. A bőrgyógyász nem tudta megállapítani, hogy mi ez, de azért írt fel rá egy szteroidos kenőcsöt. Mivel a kenőcstől sem múlt el a probléma, felkerestek engem, hátha van ötletem.

Amíg kikérdeztem az anyukát, addig az égedelem mozgékony lurkó nem tudott megülni a fenekén, ezért kiküldtük a zárt játszótérre szaladgálni és játszani. Miután cirka fél óra alatt kifaggatam az anyukát, és nekem sem nagyon volt ötletem a kiütések okát illetően, behívtuk a játszótérről a lurkót, aki ez alatt a fél óra alatt izzadtra szaladgálta magát, és érdekes múdon a kis pólója ugyan azokon a helyeken láttatott izzadság foltot, ahol a kiütések is voltak. Innentől egyértelmű volt a képlet. A gyerek amikor izzad, átitatja az izzadság a trikóját, és kiold belőle valamilyen vegyszert, ami irritálja a bőrét.

Azt javasoltam az anyukának, hogy legalább egy hónapig csak mosódióval mosson öblítőszer, vízlágyító és egyéb vegyszerek nélkül, és láss csodát, a kisgyereknek 3-4 nap alatt elmúltak a kiütései.

Ennyit a környezetbarát, de nem bőrbarát mosószerekről...

Értékelés: Nincs

Waoo

ez olyan dr. House-os (jujj) megoldás volt. Elképzeltem,ahogy elgondolkodva a messzibe nézel és minden világossá válik teeth_smile.gif

Értékelés: Nincs

Hát...

Köszi a véleményezést :)

Közben megtaláltam ennek az aloe-verás változatát, kevesebb összetevővel, lehet, hogy inkább azt szerzem be... hmmm.gif Vagy azt sem teeth_smile.gif

"Kicsit sántít nekem, hogy akkor minek raknak bele proteint? Szerinted egy koszos ruhának szüksége van egy bőrkímélő fehérjére???" - Hát... gondolom, azoknak rakják bele, akik kézzel is szeretnének mosni vele, mivel a leírásban kézi mosásra is ajánlják. Csak nem én leszek az, aki kézzel mosásra fogja használni. regular_smile.gif

Értékelés: Nincs

mosogatógép öblítő

Sziasztok! Mosogatógéphez szeretnék öblítőt találni. Az E....r-ről tudom, hogy nem jó, az ecet pedig nem igazán vált be. Melyik az az öblítő, aminek jó az összetétele? Segítségeteket előre is köszönöm.

Értékelés: Nincs

Mosogatógéphez öblítő

Bár én zacsis mosódiót teszek az evőeszköz tartóba, szódabikarbónát és bóraxot keverve a mosószer tartóba, sima konyhasót a sótartóba és ecetet az öblítőbe, előtte használtam a Cl..r Sp..ng mosogatógép öblítőjét és persze a mosogató géljét is. Nem tartalmaz enzimeket, fehérítőt, foszfátot vagy klórt. Parabénektől (kőolaj-származékok) és mesterséges illatanyagoktól mentes. Minden összetevő környezetbarát és teljes mértékben lebomlik. Kiszerelés: 500ml

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Mosogatógép használók kerestetnek!

Sajnos nekem nincsen mosogatógépem, tud valaki segíteni? Kérlek privátban írjatok márkákat polgari74-nek. Köszönjük

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Nekem nincs és nem is

Nekem nincs és nem is hiányzik!
Embernek a két keze a legjobb "mosogatógép"!

wave.gif

Értékelés: Nincs

penész a mosógépben

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni. Az elöltöltős mosógépem szürke gumi tömítése között penészes lett, valószínű, hogy mosás után nem száradt ki eléggé vagy csukva felejtettem éjszakára az ajtaját. Már próbálkoztam ecetes teafaolajos áttörölgetéssel, 90 fokos szintén ecetes mosással, de a szagot nem tudom eltüntetni(a fekete foltokat sem) és sajnos a ruháimnak sem kifejezetten kellemes az illata, hiába az illó olajos öblítés. Nagyon érdekel,hogy tudtok e valami környezet és mosógép kímélő megoldást? Új mosógépre sajnos nem futja ....

Előre is köszönöm: Hamika

Értékelés: Nincs
Rritaa's picture

Penészes mosógépre...

Kedves Hamika!

Nekem is hasonló a problémám a mosógépemmel, de utána olvasgatás után meg kellett, hogy állapítsam, hogy ez mosógép- típus függő is...

Persze, oda kell figyelni, hogy ne csukjuk be mosás után a mosógép ajtaját, ne hagyjuk bent a mosott ruhát, de így is penészes lesz... És az nagyon büdi tud lenni, a ruhák is átveszik, én tudom, borzasztó. Egy időben apu barátnője is velünk lakott, és mindig éjjel mosott és volt hogy 10-12 órákra benne hagyta a kimosott ruhát a gépben...Gondolhatod, amikor utána mostam, milyen szaga volt a mi ruháinknak is. Szóval én kb havonta ecetes ronggyal kimosom azt a részt. Kicsit kifordítom a gumit, és kiszedegetem a koszt onnan, áttörlöm, aztán teafaolajjal is. Van hogy ezt többször megteszem egymás után napokig, mert az első átmosás nem oldja fel a foltokat onnan. 20%-os ecettel szoktam. Utána, amikor mosol, első mosásnál nyikorogni fog a gumi, de aztán jó lesz :)

Igazából újat nem tudtam mondani, hajrá a büdi ellen!!!! regular_smile.gif

Értékelés: Nincs

penész

Szia!

Lehet, hogy érdemes lenne az eMC probiotikus tisztítószert kipróbálnod. A gép és a ruhák tisztításához is.

 

Heni 

Értékelés: Nincs

Autómosás

Tanácsot szeretnék kérni, autósampon ügyben. Ti mivel mossátok az autótokat? Köszi, üdv, Pali.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Öko-autosampon

Én esküszöm az eMC-re! Még az ablakmosó folyadék helyébe is higított eMC-t töltök.

Egy szórófejes flakonba felhigítok 1:50-hez (azaz 20 ml 1 literbe!), bespricnitem vele az egész autót, majd hagyom hatni a bacikat. Kb. 10 perc múlva egy még hígabb oldattal (1 kupak 1 vödörbe) és vixi kendővel átmosom, majd hagyom megszáradni.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
Veronika55's picture

Autómosás

Én tennék egy próbát mikroszálas törlőkendővel! 
nekem nincs autóm, de a biciklimet szerintem evvel fogom lemosni!

Értékelés: Nincs

Autómosódió :)

Szia! Az itt feltett kérdésed és az autóm koszossága arra késztetett, hogy ma megmossam a járgányt. tisztítószerként a mosódiót választottam. Oldatot nem főztem, mert por formájában is van dióm. A diót meleg vízben feloldottam és azt öntöttem a vödörbe, amit felengedtem még meleg vízzel. Mennyiséget nem tudok írni, jó háziasszony módjára, gondolomformán. regular_smile.gif Az autót leslagoztam, utána a diós lötyivel, szivaccsal lemostam és ismét leslagoztam. A bogarakat kellett kicsit vakargatni, de azt samponos mosásnál is kell. A végén mű szarvasbőrrel regular_smile.gif szárazra töröltem. Az ablakokat levendulás emC-vel töröltem át. Belül a műanyagoknál is a levendulásat használtam. Az autóm szép tiszta lett. Remélem tudtam segíteni. Üdv. Boncsi

Értékelés: Nincs

Re: autómosás

Szia! Megoldások lehetnek: mosódiós víz, öko mosószerek, Em-Bio, nagynyomású készülékkel sima víz... stb. Lényeg, hogy a környezetet se szennyezzük a vegyszerekkel!

u.i.: nagyon köszönjük, hogy írtál és ezzel hozzájárulsz az oldalon megjelenő hasznos információkhoz. Kérlek a témánál figyelj arra, hogy valahogy kapcsolódjon a hozzászólás a fenti írás témájához! Ezt a kérdésedet a pácolt sajt-hoz írtad, ami vidámságot is okozott nekem... meg egy nagyon pici plusz munkát, de semmi baj!!!

Értékelés: Nincs

laminált padló és sötét csempe

Sziasztok!

Ha valaki tudna nekem segíteni, hogy milyen természetes szerrel moshatom fel a laminált padlókat, illetve mi az, ami bevált nektek sötét csempe felmosására (a mosószóda, illetve az ecetes víz nekem nem jött be, mert foltos lett tőle a lap, és újra fel kellett mosni) azt nagyon megköszönném!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Foltmentes felmosás

Igaz, nekem kiwizöld a járólapom, és nem sötét színű, de nekem nagyon bevált a narancsolajos univerzális tisztító. Pár csepp elég belőle, szépen oldja a zsírt, a ragacsot és az egyéb szennyeződéseket is.

Értékelés: Nincs

Szia! Köszi a választ! És

Szia! Köszi a választ! És ezek szerint ez a laminált padlóra is jó, vagy csak a járólapokra?

Értékelés: Nincs
Juzus's picture

BZsuzsa laminált padlója

Mielött használod, egy nem látható kis helyen próbatisztítást kell végezni, természetesen hígított állapotban, mivel töményen elég nagy piszok és zsíroldó ereje van. Ezért a lakkozott vagy érzékeny részeknél kárt okozhatsz a tisztítandó felületben. Egyébként nagyon sok mindenre jó a padlótisztításon kívül. Nagyon meg fogod szeretni, mint oly sokan mások. 

Értékelés: Nincs
Gyalus Boglárka's picture

mosogatás

Sziasztok!

Kérlek segítsetek abban, hogy hova öntsem a mosogatógépemben az ecetet, ha nincs külön öblítőtartály? Várjam meg, hogy kb eljusson a mosogatás az öblítés szakaszába és löttyintsem bele?

Előre is köszönöm!

Üdv: Bogi

Értékelés: Nincs

Boginak mosogatógép öblítőtartálya

Hááát... Kb..Igen. Meg kéne várni az öblítési szakaszt. Az enyémet nyugodtan kinyithatom a mosogatás folyamán, nem folyik ki belőle a víz. Bocs, de biztos nincs benne hely az öblítőfolyadéknak? Ilyet én még nem hallottam, ami persze nem zárja ki, hogy legyen. Csak furcsa, mert a gyárilag ajánlott ilyen-olyan tablettákhoz is kéne öblítőt önteni, különben elég csúnya, cseppfoltos, vagy vizes lesz a végeredmény.

Értékelés: Nincs
Gyalus Boglárka's picture

öblítőtartály

Szia Almadigy!

Közben rájöttem, hogy van tartály, csak eddig nem kellett használnom, mert a tablettás mosogatáshoz nem kellett. Viszont nem igazán tudom beletölteni az ecetet, állítólag kb 1 dl belefér, de nekem alig pár csepp ment bele. Whirlpool gép, a használati utasítás se írja, hogy hogy kell beletenni, csak hogy tegyük bele. Na mindegy, megoldottam, kb. tudom, hogy mikor végez a mosással és kezd öblíteni, úgyhogy ilyenkor belöttyintem az ecetet.

Viszont van problémám: mosódiófőzetet használok, mellé még mosószódát és pici szódabikarbónát. Az üvegtányérok és poharak nem szépek, foltosak maradnak, kézi mosogatás is kell. Mit nem csinálok jól? Ha tudsz, kérlek, segíts! winkkiss.gif

Köszi: Bogi

Értékelés: Nincs

Bogi! mosószóda helyett próbáld meg

a Na perkabonátot. Az talán egy kicsit hatékonyabb. Én öblítőnek vettem Öko-öblítőt a neten, az ecet nem mindig elég. Van öko foszfátmentes mosogatógép tabletta is, de azt nem tudom, hogy tényleg az-e, vagy csak úgy hirdetik. Legújabban pedig még egy kis EM-s tisztítót is rakok bele.

Mi öten vagyunk, úgyhogy naponta egyszer biztos megy a gép. Ha nagyon koszos tányért rakok bele reggel, és tudom, hogy csak kb este fogom elindítani, akkor a tányért beletartom egy pillanatra a folyó víz alá és úgy vizesen, csöpögősen teszem bele a gépbe; kvázi beáztatom. Rácsukom az ajtót, estig hadd álljon. Rizses tányéroknál vagy tepsiknél jól bevált fogás, szép tiszták lesznek. A mosogatógépet is kb havonta ki kell pucolni, ecetes, EM-tisztítós víz, 60 C fok üresen. A szűrőket is külön szoktam pucolni a csap alatt. És az ajtó gumitömítése is eléggé koszos szokott lenni, azon sem árt végighúzni a rongyot ilyenkor. Ne add fel, működni fog!

Értékelés: Nincs

Öblítés

Sziasztok. A segítségeteket szeretném kérni. mosódióval, és mosószódával mosok. Öblítéshez ecetet használok. De sajnos nem igazán vált be. A ruhák feltöltődnek és ráznak. Ezért keresnék valamilyen környezetbarát öblítőt. Bármilyen megoldás érdekel. Nem ragaszkodok a kész öblítőkhöz. 

Értékelés: Nincs

kádat fényesre

Szíasztok,

kérlek, aki már sikerrel tisztított kádat/mosdót természetes szerrel, vagy nem durva vegyszerrel, és nem kopott meg vagy jött le a festék, az írja le nekem, hogyan és mivel csinálta! szappan, zsír meg nem tudom még mi minden van a kád oldalára rakódva és elsárgítja a szép babakék színét :(

Ecettel már próbáltam, de kivilágosította a kádbevonatot, aztán ez elmúlt pár nap után... inkább valami más módszert szeretnék.

Köszönöm! V

Értékelés: Nincs
Gabriella Horváth's picture

Kád tisztítás

Szia Viktória! Nálam a citromsav vált be. Por alakban kaphatót használom. Meghintem vele a kádat 1-2 csepp az ajándékba kapott tusfürdőből, vagy békás tisztítószerből, ez biztosítja a habzást, kevés víz. Áttörlöm az egészet, egy szivaccsal (nem a dörzsivel) aztán még a mosdót is, mire körbe érek már öblítem is. A wc-t is ezzel tisztítom, egy kiürült csőrös vegyszeres flakonba ugyanezt összekeverem, ott viszont rajta hagyom. Sosem takarítottam ilyen gyorsan. Az EMc is nagyon jó bár az ára is, viszont nagyon sokáig elég, de mi azt csak a felmosáshoz, meg törölgetéshez használjuk. Üdv Ella

Értékelés: Nincs

Fényes a kád!

Szintén EMC tisztítószert használok az akril kádunkra és a fürdőszoba minden területére, hasonlóan mint Betty. Nekem is nagyon bevált. Első alkalommal kicsit tovább kellett "dörzsölni" a kádat, de utána clap2.gif. Nem is mondanám, hogy súrolni kell a kádat, inkább csak áttörlöm miután hagytam 5-10 percig hatni az EMC-t. Szinte hétről-hétre könnyebb a takarítás, mert gondolom egyfajta bevonatot képez a felületeken az EMC és ennek hatására ritkábban is kell áttörölni a felületeket és könnyebben is jön le a kosz.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Igen, Judit, nekem is ez a

Igen, Judit, nekem is ez a tapasztalatom :)

Niki

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Hogyan legyen tiszta a kádunk?

Szia Viki!

Az EMC probiotikus tisztítószereit próbáltam már?

3 hete tesztelem és nekem nagyon bevált.

-Ember-, és környezetbarát

-Nagyszerű takarítóerő

-Gazdaságos

Én így takarítok vele: egy fél literes szórófejes flakonba öntök 5ml EMC probiotikus tisztítószert (nekem lime-os van, ez a legerősebb), és felhígítom vízzel. Ezzel kész is az univerzális tisztítószer. Ez a mennyiség kb. 10 napig aktív.

A tusolót, mosdót jó alaposan befújom az EMC-vel, majd hagyom állni 15-20 percig, és utána nekiveselkedem a szivaccsal. Amikor súrolsz olyan érzés, mintha csak tiszta vízzel takarítanál, hiszen látszólag nem történik semmi, nem habzik, csak a finom lime illatot érzem. Ezután letusolom a zuhanyt, és ha még szükségét érzem, újra megismétlem a procedúrát (általában erre nincs már szükség).

A végreredmény: gyönyörű, csillogó mosdó vagy zuhany. Mikor megszárad nekem úgy tűnik, mintha valamilyen csúszós védőréteg képződne az EMC-vel kezelt területeken, illetve valamivel később tapad meg rajta az újabb szennyeződés.

És, az EMC-t nemcsak a fürdőszobában használhatod, hanem mosogatáshoz, felmosáshoz, ablakmosáshoz, fertőtlenítéshez, szőnyegtisztításhoz, ruhaöblítéshez, portörléshez, ruha-, kárpit-, és szőnyegfrissítéshez, automosáshoz... szóval szinte mindenhez.

A takarítás végeztével az EMC-s felmosóvizzel nyugodtan megöntözheted a szobanövényeidet (persze, ha mást nem tettél bele).

Az EMC probiotikus tisztítószer egy jolly jokerclap2.gif.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ablakmosó kocsiba + Hamula Editnek!

Sziasztok, szakértő segítségetek szeretném kérni, hogy kocsiba ablakmosó folyadékát is lehet helyettesíteni az ecetes vízzel?

Egyenlőre még a boltokban kapható legolcsóbb ablakmosó van benne, de hamarosan kifogy és gondoltam oda is lehetne ecetes vizet tölteni, viszont nem tudom árthat-e a kocsinak, illetve azon szerkezetnek amin keresztül az ablakhoz van vezetve a víz. Illetve ha sokáig áll benne ugyanaz, lehet-e baj belőle, ha tűző napon áll a kocsi. Bár őszintén szólva nem tudom ilyenkor fel tud-e melegedni az ablakmosó folyadék. Vagy töltsek bele csak sima vizet? Az odaszáradt bogarak miatt gondoltam, hogy a sima víz esetleg nem elég.

Válaszotokat előre is köszönöm!

Viki

 

Hamula Editnek, ha olvassa : gyönyörű a cicád, ha ő van a képen, de ha nem, akkor is gyönyörű ez a cica! Nekem is van egy ugyanilyen gyönyörű szemű fekete lánycicám, bár az igaz hogy neki már csak egy szeme van, de ezzel az eggyel is gyönyörű!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Ablakmosó kocsiba

Szia Viki!

Én levendulás eMC-t töltöttem a kocsink ablaktörlővizébe... (jelentem, szerelmes vagyok az EM-es termékekbe )

 

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Antiallergén és vegyszermentes probiotikus tisztítószerek

Megkapruk a pontos használati leírását az effektív mikroorganizmusokkal működő eMC vegyszermentes probiotikus tisztító- és mosószereknek. Itt olvashatjátok!

Értékelés: Nincs

baribőr

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni baribőr tisztítás ügyben. Utána néztem a neten, azt javasolták húzgáljam meg a hóban. omg_smile.gif De már nincs hó!! Nem tud valaki esetleg valami környezetbarát, hó nélküli módszert? Nemrég kaptam még egy új vadonatúj bőrt is, annak meg erőteljes "bariszaga" van, szellőztetem 3 hete a szabad levegőn, de csak van bariszag. Erre a szódabikarbóna esetleg megfelelő? Nagyon szép szőr-bőr, nem akarom elrontani. Kérlek titeket segítsetek!

Köszi wave.gif

Értékelés: Nincs

birkabőr

Én simán be szoktam rakni a mosógépbe a birkabőrt (gyapjú programra), mosószernek lanolint használok, öblítőnek semmit. annyira kell csak figyelni, hogy úgy kerüljön be a dobba, hogy a szőrös része legyen kifelé, mert másképp centrifugálásnál nem tud kimenni a víz. miután megszáradt, alaposan kirázom, így minden egyes szőrszál ismét különálló lesz (azok is amik előtte összetapadtak) nem keményedett meg a bőr, nem esett szét, és nagyon szép tiszta lesz mindig mosás után a szőr:) de olvasom, hogy más szerint víztől megkeményedhet a birkabőr. nem tudom, úgy látszik hogy akkor bőre válogatja?

Értékelés: Nincs
Lulu86's picture

Baribőr tisztítás

Szia Nóci26,

Birka tisztítás:

  1. kirázom/porszívózom
  2. kiterítem az udvari szárítóra
  3. spriccelővel lespiccelem, később kirázom, közben fellazulnak benne a kis szöszök, azt kézzel vagy kis kefével le leszedem. Vagy: a szemerkélő esőre kiteszem, utána a fentiek szerint járok el.

Ezt a módszert alkalmazom a gyapjú ágyneművel és a szőnyegekkel is. Hihetetlen mennyiségű szennyeződés kijön.

 4.  ritkán 1/3 rész ecet 2/3 rész vízzel töltöm fel a spriccelőt és azzal fújkálom le.

Vigyázz, a bőrt ne nagyon érje víz, mert megkeményedik és a birka is. Inkább levegőn legyen, mint napon. Amit te szeretnél az a szagtalanítás, kb. 3-4 év alatt kimegy a szaga regular_smile.gifwave.gif

Értékelés: Nincs

köszi

Szia Lulu86! Köszönöm a válaszodat, mindenképpen kipróbálom. Szerinted a bariszagon nem segítene egy kis szódabikarbónával való beszórás aztán porszívózás, úgy mint a szőnyegnél? 3-4 év igen hosszú idő, addig beee- getni is elkezdek teeth_smile.gif Megyek és nekiesek a porszívóval, csak nem szívja/tépi ki az összes szőrt, bár a kopasz bárány biztos nem szagos tongue.gif Köszönöm az útmutatást! Szép napot mindenkinek!

Értékelés: Nincs
Lulu86's picture

szódabikarbónás beszórás

Szia Nóci26, Elmentem és a lakásban fellelhető összes gyapjúszönyeget, csergét, birkát, kisbirkát végigszaglásztam. Tapasztalat: A gyáriszőnyegeknek nincs birka szaguk, a kézi készítésűeknek van, pedig a kisebbeket mosni is szoktam. A kisbirkáknak (gyerek birkák) nem volt érezhető szaga a szőrben csak a bőrön. A nagy birkának elég erőteljesen érződik a szaga, pedig az már volt szódabikarbónázva, ecetes és vizes spriccelve (a szőr felöli részen) is, heti rendszerességgel, ahogy írtam. Ha jól emlékszem a bórax is segít eltávolítani a szennyeződéseket és szagtalanít, emiatt bóraxozni is szoktam évente 1-2x. A szőnyegek és bírkák kb, 5 évesek a kisbirkák valamivel fiatalabbak. A bőrt még nem szórtam be soha, lehet ha beszóród enyhül a szaga, majd oszd meg a tapasztalatodat. A bőr is szagos, ne tépd ki a szőrét regular_smile.gif

Értékelés: Nincs

Mosószóda a ruhákban

Sziasztok!

Hogyan lehet eltávolítani a fehér foltot a ruhákból, amit a mosószóda hagy? Fekete ruhákon látszik, pedig fel is oldottam mosás előtt:(

Köszönöm! Betti

Értékelés: Nincs

mosószóda folt

Szia Betti! Tapasztalatom szerint csak annyira hagy a mosószóda foltot a ruhában, mint a mosópor. Azaz ha sokat teszel bele és/vagy nem ecettel öblítesz, akkor marad a ruhákon folt. Próbáld ki, hogy csökkented a mennyiséget és csak ecetet teszel az öblítő rekeszbe. Nekem így működik. Teljesen meg vagyok vele elégedve. Edina

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Mosószóda és a fehér foltok

Én a mosószódát csak fehér ruhákhoz használom. Igaz, nálam a színeseknél sem hagyott nyomot, viszont fakította a színeket.

Értékelés: Nincs
avirel's picture

Színes ruhákhoz mit használsz?

Te mivel mosod a színes ruhákat? mosódióval? A fehérekhez tökéletes a mosószóda, de a színeseket nem merem azzal mosni én sem. Párszor próbáltam a mosódiót, de büdösnek éreztem a ruhákon a szagát, és felhagytam vele. Van valami titka, hogy ne érződjön a ruhákon? Az ecetes illóolajos öblítés amúgy nagyon bevált. mosódióhoz több ecet kéne talán?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Én csak mosódióval mosom a színes ruhákat

Én ezt használom, és egyáltalán nem érzem büdösnek, sőt kimondottan szeretem az illatát. Hozzáteszem, hogy az első mosódióm, ami nem ettől a forgalmazótól volt, nekem is hagyott egy enyhe savanykás szagot a ruhákban, de ez nem.

Az almaecet a legjobb szagsemlegesítő, és növelheted az illóolaj mennyiséget is.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
avirel's picture

Köszi a mosódió tippet!

Köszönöm a gyors választ! Most újra kedvet kaptam, hogy kipróbáljam a mosódiót. Az almaecetet is kipróbálom.

Értékelés: Nincs

mosogatógép

Miért nem jó a mosogatószer a mosogatógéphez? Azt tapasztaltuk a családban, hogy hasmenést kapunk, ha nem mosogatógépben mosogatott edényekből eszünk. Sztem nagyon jól fertőlenít a tabletta/por. Úgy láttam a Ny Európában élő barátainknál, hogy ők is ilyet használnak, pedig ott nagyobb a környezettudatosság.

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)
dorka12345's picture

mosogatógép

Szerintem Te még nem tudsz mosogatni, precízen, tisztán...
wave.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Végülis Te döntöd el, hogy eszel-e vegyszert...

Ugyanis kutatások kimutatták, hogy 29-szer kellene elöblíteni az edényeket, hogy ne legyen rajtuk kimutatható a vegyszer... És ez már nem környezettudatosság, hanem a saját egészségünk...

Értékelés: Nincs Átlag: 3.7 (3 votes)

Mosogatógép

Kedves Vali! Az ún. környezet- és emberbarát mosogatószerek jobbak? Lesz majd a webáruházban, ha jut rá időtök? Őszintén leírom, hogy nem szeretnék mosódiót főzögetni, de természetesen szeretnék nyugodt lenni, hogy nem fogyasztunk felesleges vegyszereket. Pont most néztük meg kisfiammal az Egyszer volt az életről a Harc a mérgező anyagokkal című részt. Zseniális ez a sorozat! regular_smile.gif Köszönöm: Eszter

Értékelés: Nincs
Vroni's picture

Mosogatógép -még ötlet??

Nagyon sok hasznos dolgot írtok clap2.gif Mosogatógéptabletta - alternatívát tudtok még ajánlani? Öblítő helyett ecetet tettem, tabletta helyett próbáltam a mosódiót (úgy, mint a mosógépbe, betettem zacsijában az evőeszközkosárba) illetve szódabikarbónát, de egyik sem volt túl jó confused_smile.gif , a poharak egyáltalán nem lettek tiszták no.gif Nagyon hálás lennék, ha lenne erre ötletetek hmmm.gif

Értékelés: Nincs
avirel's picture

Mosogatógépbe jónak tűnik

"Tegyünk a mosogatótabletta-rekeszbe 3/4 mennyiségű mosószódát, Na-perkarbonátot és szódabikarbónát tartalmazó keveréket.

A recept a következő:

  • 10 evőkanál mosószóda,
  • 3 evőkanál perkarbonát,
  • 3 evőkanál szódabikarbóna.

Ezt a keveréket én egy csavaros tetejű lekváros üvegben tartom. A szódabikarbóna azért van benne, mert jobban oldódik vízben, mint a mosószóda, tehát hamarabb kezdi lágyítani a vizet, a mosószóda ereje megmarad a mosogatásra. A perkarbonát oxigénes fehérítést végez a keverékben, de nincs benne annyi, hogy bántsa az edények festését. Öntsünk a regenerálósó-rekeszbe regeneráló sót, ha nincs otthon, durva szemű konyhasót. (...) az aprószemcsés sót gyakrabban kell pótolni. Ha fogytán a só, a mosogatás után fehér fátyol (krisztallit, ltd. öblítés) van az edényeken, akár volt öblítő a gépben, akár nem. Öntsünk az öblítőtartályba 20%-os ecet és 70%-os alkohol keverékét. Ez utóbbit én szoktam az általam emberi fogyasztásra alkalmatlanná minősített 35-40%-os pálinkával helyettesíteni, amit egy ismerősöm főz, és rajta kívül senki sem tudja meginni.

Tapasztalataim szerint ez a keverék remekül leszedi a mosószermaradványokat és a krisztallitos fehér fátylat az edényekről. Viszont ezt a keveréket frissen készítsük, (...). Az oldatot a következőképpen készítsük: 0,5 literes flakonba 2,5 dl 20%-os ecetet és 3 evőkanál 70%-os alkoholt öntünk (vagy 0,5 dl pálinkát) és 0,5 literre higítjuk vízzel. Az öblítő közömbösíti a lúgos mosószóda maradványokat és leoldja a fehér fátylat a felületről. 55 fokon már szépen el tudunk mosogatni a fenti anyagokkal.

Fontos megjegyezni, hogy az erős savak roncsolják a gumitömítéseket, ezért ne töltsünk töményebb savat a rekeszbe a leírtaknál. (...)"

Ezt Nyíri Zs. könyvéből másoltam ki, ha lesz mosogatógépem biztosan kipróbálom.

Értékelés: Nincs

mosogatógépbe

Nekem hatásosabb lett, a mosódió főzet. A mosogatógépbe és a mosógépbe is így teszem bele. 4-5 szemet főztem kb 7 dl vízzel és éjszakára állni hagytam. Másik ötletem a mosószóda. Nagyon piszkos edényeknél a kettő együtt.

Értékelés: Nincs
Zéné Ildikó's picture

Mosószódást mosogatógépbe NE!

Sziasztok! Bocsi, hogy belekotyogok a beszélgetésbe, de mosószódát ne rakjatok a mosogatógépbe! Én kipróbáltam: az edényeken és a gépen belül is vékony fehér rétegben ottmaradt a szóda. Másodszori mosásra sem jött le így mindent kézzel el kellett mosogatnom és a gépet is belülről kitakarítani! Nem jó megoldás erre a mosószóda!

Értékelés: Nincs
spocsolya's picture

ecet a megoldás

Szia Ildikó, a mosószódát ecettel kell öblíteni - kézi mosogatásnál is. Én simán használom a szóda + mosódió kombinációt a gépbe, az öblítőtartályba pedig ecetet rakok. Feltekerem a tartálynál a legmagasabbra a mennyiséget, így gyönyörűen csillognak az edények. (egyébként én is főzetet készítek a mosódióból, a mosószeres rekeszbe öntöm a szódára)

Értékelés: Nincs
Vroni's picture

Mosódió főzet

Köszi a választ! mosódió főzetet még nem próbáltam csinálni, felfőzöd, állni hagyod,és kész? Mennyit teszel belőle a gépbe?

Értékelés: Nincs

mosódió főzet mosogatógépbe

Ha 7 dl vízzel főzöm fel, akkor abból úgy fél liter főzet lesz. A mosógépbe és a mosogatógépbe is kb 1 dl-t teszek belőle egyszerre. Sokat nem szabad egyszerre felfőzni, mert megromlik. Ez nekem kb 2-3 nap alatt elfogy, addig nem lesz semmi baja. Azért szeretem így csinálni, mert nem mosok és mosogatok 40 C nál magasabb hőmérsékleten. A mosódióból viszont főzés közben pedig jól kiázik a hatóanyag, amit így könyebb hasznosítani.

Jó kísérletezgetést!

Értékelés: Nincs

Almadigy! Ezt a főzetet

Almadigy! Ezt a főzetet hová teszed a mosógatógépben? evőeszközök közé? Köszi!

Értékelés: Nincs

mosódiófőzet helye

A főzetet gép aljába öntöm bele. Az ajtóról is lefolyik, amikor becsukom. Tudomány nincs benne, egyszer nyisd ki a gépet működés közben, az alján áll a víz. A gép azt szivattyúzza fel a forgó kar, és spricceli szét.

Értékelés: Nincs

Mosódiófőzet helye

A mosogatógépek nagy része indítás után először kiöblíti a gép aljába lecsöpögött maradékot, hogy ne keringesse azt mosogatás közben. Ha a gép aljába kerül a mosogatószer, akkor az kikerül a gépből, mielőtt a tényleges mosogatás elkezdődne.

Értékelés: Nincs

Ha ez így van akkor öntsd

a mosószer tartóba az ajtajában. A tablettát is oda tennéd Nem?

Értékelés: Nincs
Vroni's picture

Főzet helye

Akkor hova öntsem?

Értékelés: Nincs

Valaki leírná nekem,hogy hol

Valaki leírná nekem,hogy hol lehet mosószódát és 100%-os illóolajat kapni Dunaujváros környékén? Falun lakom,itt nincs külön drogéria. Esetleg arra is választ kaphatnék,hogy konkrétan hogy kell bio mosogatószert készítení? A választ előre is k wave.gif öszi!

Értékelés: Nincs
Gyalus Boglárka's picture

mosószóda, illóolaj

Szia! Én is Dv környéki vagyok, mosószódát a legkisebb faluban is kapni az élelmiszerbolt vegyi részlegén a mosó-tisztítószerek között. Illóolajat én a Forrás Egészségboltban vettem Dv-ban (Vasmű út), de van a nagy drogériákban is, Spárban pár féle. De biztosan van egyéb helyeken is, nézz körül. Üdv:Bogi

Értékelés: Nincs
exi's picture

bikmak-nak mosószóda

Szia, ha még aktuális: mosószódát pl. itt láttam: Dunaújváros, Vasmű út 25.  Gondolom itt illóolaj is van, de én vettem már (régebben) pl. a két betűs drogériában is. Aztán van még a Szórád 28-ban is egy egészségbolt, valószínűleg ott is is kaphatók a fentiek. mosódiót használtak(nak?) mosogatásra, ha jól emékszem az itt olvasottakra hmmm.gif .

Értékelés: Nincs

Csokolàdé folt tisztitàsa

Sziasztok! Meg tudnà valaki mondani, hogyan lehet csoki- illetve kakao foltokat tisztítani, eltüntetni. Mondjuk fehér ingböl, vilàgos kék szoknyàbol? Szóval teljesen... Ha valaki màr sikeresen csinàlta, elöre is köszi! Judit

Értékelés: Nincs

Nekem a nátrium perkarbonát vált be

A gyerekek pizsamájából szedtem ki vele csokifoltot. Egyszerűen beleraktam a mosógép mosószer adagolójába és egy kis mosódiófőzettel megspéciztem. Ha épp nincs otthon, akkor a mosószóda vagy szódabikarbóna is segíthet. Remélem sikerül kiszedned vele

Értékelés: Nincs
Fürtös's picture

Csokifoltra

Szia Judit!

Folttisztító epeszappannal próbáld ki, az sok foltot kivesz! Vagy glicerines vattapamaccsal dörgöld meg a foltot, aztán vízzel öblítsd ki! Habár az utóbbit nem próbáltam! Remélem valamelyiket be tudod szerezni kint!hmmm.gif


 

Értékelés: Nincs

Csokifoltos ötletek

Köszönöm a tanácsokat csokifolt ügyben. Az epeszappant nem találtam a szótárban, de holnap megyünk a bioboltba, valahogy csak elmagyarázom. Esetleg találok natrium perkarbonátot.?. Mindenesetre, amiket eddig probáltam: sima mosószappan, és mosószoda, picit halvànyítottak, de nem birták eltüntetni a foltokat. Hát remélem, valami csak sikerül! Mégegyszer köszi: Judit

Értékelés: Nincs

Sajnálom, de igen. Fel kell

Sajnálom, de igen. Fel kell forralni az ecetet.

Értékelés: Nincs
Hamula Edit's picture

SOS dugláselhárítás

Sziasztok! Eldugult a lefolyó és már kétszere megcsináltam az ecetes-szóbabikarbónás dolgot, de semmi eredmény cry_smile.gif Nem akarok lefolyótisztítót önteni bele, de akkor mit csináljak???

Értékelés: Nincs

duguláselhárítás Editnek

Remélem, már megoldódott a probléma valahogyan. Ha a "biológiai" megoldás és a pumpa nem vezet eredményre, kénytelen vagy kihívni a duguláselhárítókat, akik majd egy eszközzel (amit, ha jól tudom, a köznép "görény"-nek nevez), megoldják a dolgot. Hívhatod őket közvetlenül vagy, ha társasházban laksz, akkor a közös képviselődet vagy a gondnokot keresd meg. (Lehet, hogy a háznak van egy szerződése egy konkrét szolgáltatóval, és ilyenkor előfordulhat, hogy nem neked kell fizetni, hanem a ház fogja megtéríteni, de ez függhet attól, hogy a dugulást mi okozta. Ha te, mint lakó, akkor neked kell fizetni, de ha nem kideríthető, pl az ejtőcsőben van valahol a dugulás, ami közös tulajdon, akkor szerintem a társasház fizeti.) Ezeket csak tájékoztatásképpen írom, előfordulhat, hogy a ti házatokban másképp működik. Bízom benne, hogy már nincs szükséged ezekre az infókra...

Értékelés: Nincs
Hamula Edit's picture

háthát

De nem fognak ezek engem hülyének nézni, hogy a fél házat mozgósítom ahelyett, hogy beleöntenék egy flakon lötyit a lefolyóba? (Most sajna ezt csináltam, mert már nem tudtam használni a lefolyót, és nem kaptam semmi ötletet időben) És ha kihívom őket, tutira környezetbarát módon intézik el a dolgot ezzel a görénnyel vagy mivel? És mennyire sok pénzt kérnek el mindezért?

Értékelés: Nincs

Duguláselhárítás

Meg kell tölteni a lefolyót szódabikarbónával (gyógyszertárban 400.- egy kiló), majd nyakon kell önteni 20 %-os forrásban lévő ecettel. Minél hosszabb ideig áll, annál hatásosabb.

Értékelés: Nincs
Hamula Edit's picture

Forrásban lévő ecet?

Nagyjából ezt csináltam, többször is, talán egy picivel lett jobb tőle, nem sokkal. De össze sem lehetett hasonlítani a hatást a lefolyótisztítóval, ami 5 perc alatt teljesen megoldotta a problémát. Ráadásul olcsó volt és tűrhető szagú, csak hát a lelkiismeret nem hagy nyugodni confused_smile.gif Viszont hogy érted azt, hogy forrásban lévő ecet? Forraljam fel? Abba belepusztulunk cry_smile.gif

Értékelés: Nincs

dugulás

Helló!
Ez nekem sem jött be, viszont vhol máshol az oldalon azt olvastam, hogy a kettő vhogy pont semlegesíti egymást, tehát vagy szódabik., vagy ecet. Meg nem mondom pontosan hol, de ezt is olvastam...

Értékelés: Nincs

Csak öblítő csere kezdésnek?

Sziasztok, Naív kérdésem van....úgy terveztem, átállnék mosódió+ecet kombinációra, ennek gondolom a mosógépem is nagyon örül majd. Az öblítőm fogy el hamarosan, a folyékony mosószerből még akad, ezért arra gondoltam, hogy először csak az öblítésben váltanék környezetbarát módszerre és ahogy elfogy a folyékony mosólötty, úgy váltok mosódióra. Próbálta valaki így? Működik? regular_smile.gif Köszi előre is a válaszotokat! Kata

Értékelés: Nincs
áprilyv's picture

csak öblitőcsere

Szia Nekem az nem jött be.Ha a mosószer mellé raktam az ecetet büdös lett a ruha. Nekem csak úgy jött be a mósódió hogy csak azt rakom be meg mosószappant se ecet se illóolaj és sztem tiszták és illatosak a ruhák.Olyan illatuk van mint amikor vasalsz és érzed hogy tiszta. Az illóolajtól maradtak valószínű koszos és zsírosak a ruhák.Pedig a zöld dobozos 100%-osat használtam. De kisérletezni kell mert ahogy olvastam eddig mindenkinek más és más variáció jött be, sztem próbálkozz.

Értékelés: Nincs

öblítő, mosószer csere

Szia Kata! Minden változás jobb, mint a semmi! Viszont a folyékony mosószereknek is olyan erős az illatanyaga, amit a sima ecet nem biztos, hogy "elnyom"... a másik, hogy mindenképp marad a káros anyagokból a ruhákban sajnos. Senki nem dönthet helyetted, hogy mikor mit váltasz egészségesre, ha mindenképp szeretnéd még elhasználni a mosószert, akkor tegyél úgy...

Értékelés: Nincs

smink ecsetek tisztitása fertőtlenitése

sziasztok! ötletet szeretnék kérni a smink ecsetek tisztitására, ki mivel tisztitja,fertőtleniti? köszönöm wave.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Valamire a kőolajszármazékok is jók azért...

Ahogy Berni írta: sebbenzin! A legtökéletesebb és leg szőrkímélőbb ecsettisztítási mőd. Tunkold jól bele a szőrt a benzinbe, majd rázd ki jól, a felesleg meg pillanatok alatt elpárolog.

Értékelés: Nincs

ecsettisztítás

Éjszakára áztasd szódabikarbónás vízben. Ha tutira akarsz menni, a szódabikarbónát kolloid ezüst-vízben oldjad fel. Tiszta lesz kosztól-bacitól!

Értékelés: Nincs

Sminkecset tisztítása

Hú, úgy emlékszem, Vali egyszer azt mondta, hogy sebbenzinbe kell mártani és kirázogatni.

Értékelés: Nincs

borax beszerzése

Olvastam a borax csodálatos felhasználásáról és sokszínűségéről, csak azt nem tudom, hogy hol lehetne beszerezni? A gyógyszertárban csak 20 grammot adnak , azt is csak azért mert rendszeresen odajárok, a mosószódával is ez a helyzet. Szombathelyen lakom és a vegyi áru boltokkal nem igazán vagyunk ellátva.

Értékelés: Nincs
Tundermese's picture

borax beszerzése

Szia Alesch! Szerintem próbálkozz több gyógyszertárban is, nekem pl. 100 grammot sikerült vennem, de kérhettem volna többet is. Tündérmese

Értékelés: Nincs

borax, mosószóda

Szia! Mosószóda hamarosan lesz a webáruházunkban , borax egyelőre patikában, vagy nézz utána a neten, hogy hol lehet beszerezni... lelőhelyet én sem tudok, csak ugyanígy utánanézve

Értékelés: Nincs

Ez mi lehet a mosógép belsejében???

Sziasztok, elromlott a mosógépünk, kihívtuk a szerelőt, aki szétszedte a gépet, és ekkor következett a következő sokk. A mosógép belsejében vastagon barnás tutyi a dobon. Állítja, ilyet még nem látott. Szerintem az ecet oldja fel a vízkövet, ami még anno lerakódott, ugyanis 2 éve használom a mosódió-ecet kombinációt. Szerinte biztosan a mosódió cry_smile.gif ! Azzal telt fél napom, hogy a vízkőtől megszabadítottam a belsejét, 4 liter 20%-os ecettel. A lényeg: van egy tökéletesen tiszta mosógépünk clap2.gif Tapasztalt valaki hasonlót? Szoktatok indítani programot 90 fokon, két liter 20 %-os ecettel tisztításként? Válaszaitokat előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Móni71's picture

Beteg mosógép

Sajnos gőzöm nincs, mi rakódott le a gépedben!

Én már évek óta mosódióval mosok, és semmi gond! Ill. volt egy dugulásom, de ott valami zsebkendő (vagy papírtörlő vagy egyéb jószág...,) volt a bűnös. Ugye az ecetet csak az öblítővízbe rakod? A mosódió lúgos, az ecet sav, legyengítik egymás hatását! A mosódió mellett szódát érdemes még bevetni, meg egyre lelkesebb vagyok a perkarbonát használatával kapcsolatban is :)

Értékelés: Nincs

Bőrbútor ápolás

Segítségeteket szeretném kérni. Ha van köztetek olyan akinek bőr ülőgarnitúrája van, megosztaná velem, hogy hogyan tisztítja, és ápolja? Én eddig mindig nedves szivaccsal mostam le, de most azt hallottam, hogy azzal nem szabad. Erről mi a véleményetek? Nem látom, hogy eddig ártottam volna neki. Lehet, hogy csak azért mondják, hogy megvegyem az üzletek drága bútortisztító és ápoló termékét? Szerintetek rákenhetném a kidobásra ítélt propilen glycolos arc-, ill.kézkrémeket? Vagy inkább menjenek a veszélyes hulladékgyűjtőbe? Eszter

Értékelés: Nincs

bőrbútorra

Mi a hagyományos baba popsitörlőkendővel szoktuk áttörölni. A koszt is lehozza és mintha egy kicsit ápolná is. Legalább valahogy elhasználjuk a kendőket.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Bőrbútorra babaolaj

Én a bőrkesztyűimet babaolajjal (J&J - ebben van a legtöbb kőolaj...) szoktam áttörölni. A kőolajas testápolóktól biztosan nem lesz baja. Végülis a hivatalos bőrbútor ápolók is paraffinolaj tartalmuak.

Próbáld ki, és írd le nekünk a tapasztalatodat.

Értékelés: Nincs

Bőrbútor ápolás ránctalanító krémmel

Kedves Vali!

Miután elolvastam a válaszodat, nekiláttam a bútortisztításnak. Először nedves ruhával áttöröltem, majd vízben feloldott mosószappan-reszelékkel szépen megtisztítottam. Ezután elővettem az ajándékba kapott, de sajnos kidobásra ítélt Dove ránctalanító krémet, és azzal szépen egy száraz ruha segítségével áttöröltem. Úgy veszem észre, erre a célra remek. Jó sokat elhasználtam belőle, pedig még csak egy fotellal vagyok kész. Mire az egész ülőgarnitúra végére érek, szerintem el is fog fogyni az egész tubus.

Mindenkinek boldog új évet kívánok! Eszter

Értékelés: Nincs

én elcsábultam...

Karácsonyra kaptam ajándékba gyönyörű csomagolásban egy Or*-es termékcsaládot, mézes, illatos, stb. Csak a kézkrémes pumpás dobozkája megtetszett, gondoltam jó lesz valamilyen saját készítésű dolgot tárolni benne. De úgy voltam vele, csak kipróbálom picit a kézkrémjét, egy alkalom nagy bajt nem csinál. Beívódott, kiszárította marta, ecettel estem neki lemosni, aztán sheavajat rá!!!!

Borzalom, hogy merik egyáltalán árulni??? Kolléganőim emlegetik, mit kellene rendelni az újságjából, de annyi fajta van otthon már, és mindegyik ott rohad, nem használják.... aztán rám néznek és látják, hogy bizony jobb ha ott romladozik, mintha magukra kennék!!!! -azt már érzik, hogy nem jó, nem is kell, a csomagolás csábítja őket, és "megszerzés vágya" ami annyira jellemző manapság. A következő lépés, hogy rájönnek, egy üveg szűz olívaolajjal (ami mindenkinek van otthon) többre mennek... Bárcsak felnyílna a szemük....

Értékelés: Nincs
Hamula Edit's picture

mosás

Sziasztok! Már készítem magam lelkiekben a mosódiós-ecetes mosásra, de addig is meg szeretném kérdezni a véleményeteket a következő "zöld" mosószerről és öblítőről. Próbáltam a hatóanyag keresőt, az oldal keresőjébe is beírtam az összetevőket, de sajnos nem sokra jutottam egyedül sad_smile.gif Na szóval itt az ökológiai mosószer növényi szappannal: 5%-nál több, de 15%-nál kevesebb anionos felületaktív anyag, nem ionos felületaktív anyag, szappan, kevesebb, mint 5% polikarboxilát, enzimek (amiláz, proteáz), illatanyag. Ha annyira öko, akkor megbízható benne ez az illatanyag dolog? confused_smile.gif Öblítő: 5-15% növényi eredetű felületaktív anyagok, illatanyagok. További összetevők: mandula kivonat. Állítólag mindenféle irritációt okozó illatanyagtól és összetevőtől mentes..

Értékelés: Nincs
Móni71's picture

Mosószerazonosítás

Szia Edit!

Sajnos az anionos, nem ionos elég sok mindent takarhat, a szappan ergo, az illatanyag csillag nélkül pedig szintetikumotconfused_smile.gif

Írd meg privátban a tanácsadónődnek a konkrétumokat, biztos tud segíteni!

Azért megsúgom, én évek óta mosódióval és szódával mosok, öblítéshez max. illóolajas ecetet használok, sokszor semmit, és nem koszolódtam el végletesenrolleyes.gif

BUÉK!

Értékelés: Nincs
Hamula Edit's picture

mosás

Szia Móni!

Köszi szépen! Végülis amíg nincs mosódióm, addig úgysem tudok mással mosni, de akkor az öblítőt lehet nem használom el, mert ecet meg illóolaj van itthon regular_smile.gif

Tényleg nem lesznek ecetszagúak a ruhák? És mosás közben be lehet menni a fürdőbe, vagy annyira büdös lesz, hogy végig hagyjam inkább az elszívót és csukjam be az ajtót? Sima ecettel vagy almaecettel csináljam?

Boldog Új Évet Neked is, és köszi, hogy annyi kérdésemre válaszoltál mostanában! wave.gif

Értékelés: Nincs
Bogárka's picture

Ecetillattompítását

borsmenta illóolajjal javaslom. Megint csak a hajöblítővizemmel jövök, szóval fél literhez a masszív löttyintés ecet mellé két csepp, nekem már eléggé elvette az ecet erős illatát, pedig tudod nem az volt a célom, csak épp annyi, hogy a fejbőrömet, felszínhez közeli apróbb ereket megdolgoztassam. Ez sikerült, járulékként pedig elviselhetőbb lett a sav jellegzetes illata. Amikor ezt megéreztem, rád gondoltam egyből, és arra, hogy mindenképp megírom! Próbáld ki, hajöblítőbe többet nem ajánlok, mert az már erős lehet, de ruhaöblítéshez, akár több csepp ilyen illót is alkalmazhatsz, a ruhák is frissebb illatúak lesznek tőle! regular_smile.gif