Amit az ezüstkolloidról tudni kell

Találtam egy jó kis cikket az ezüstkolloidról, egyre jobban érdekel engem is, miután elolvastam a cikket, már sokkal világosabb minden a témában :)

Katka

Ezüstkolloid fajtái, előállítása és gyógyászati alkalmazása

Tartalom:

Bevezető

 

Egyre több és több információ lát napvilágot az ezüstkolloid témájában, nem feltétlenül a szakemberek tollából. Éppen ezért igen fontos egy könnyen áttekinthető és átfogó leírás magyarul, annál is inkább, mert az ezüstkolloid házilag is elkészíthető. Mivel a minőség abszolút kritikus a sikerhez, a teljes információ nélkül inkább bele se kezdjen senki.

Mi ez és mire jó?

A jó minőségű elektrolízises ezüstkolloid víz átlátszó vagy sötét-piros, pozitív töltésű ezüst ionokat (ezek nemkívánatosak) és 1 - 10 nanométeres (10 - 100 angström) negatív töltésű ezüst-részecskéket (ezek a kívánatosak) tartalmaz desztillált vízben, amik sohasem ülepednek le, állandó Brown-mozgásban vannak. Orvostudományilag bizonyított, hogy az ilyen kolloid szemcseméretű ezüst rendkívül hatásos baktérium, vírus, mikróba pusztító.Egy antibiotikum legjobb esetben is csak féltucatnyi organizmust képes pusztítani, az ezüstkolloid viszont közel 650-et. (Forrás: Science Digest magazin, 1978 március)

Dr. Robert O. Becker jelentése szerint ezenkívül igen hatásos csont-regeneráló is, 50%-nál is gyorsabb csontgyógyulást eredményezve, továbbá elősegíti a bőr és más finom szövetek újraképződését, ráadásul sterilen is tartja azokat. Az USA-ban azóta a sebészeti és az égéskezelő klinikák 70 %-ánál alkalmaznak ezüstöt. Dr. Gary Smith szerint a kolloid ezüst (ami kis mennyiségben a növényi táplálékokban is jelen van), nélkülözhetetlen a szervezet védekezési rendszerében. Számos írás számol be a kolloid ezüst más gyógyító hatásáról is, többnyire fertőző, vagy vírusos betegségeknél, pl. AIDS, herpesz, gombásodás, candida, szifilisz, őzkullancs okozta Lyme-betegség stb. ellen igen hatásos, de még a rák ellen is sikeresnek bizonyult.

Dr. Björn Nordenström, a svéd Karolinska Institute-nál ezzel kezelt rákbetegek gyógyulásáról számolt be. Azt állítja, hogy ez egy roppant egyszerű kezelés és gyors gyógyulást eredményezett azoknál, akiket más orvosok reménytelennek tartottak. Nordenström professzor úr másról lett ismert, nevéhez és az osztrák dr. Rudolf Pekar-hoz fűződik az ECT (elektro-cancer treatment), ami egy igen hatásos terápia (kb. 86%-os sikerrel).

Fogalmi pontosítás

Az "ezüstkolloid" kifejezés alatt 4 teljesen különböző terméket is lehet érteni:

1. Elektro-kolloid ezüst

Ezt háromféleképpen lehet előállítani: elektromos ívkisülés, vagy desztillált vízben, ezüst elektródákon keresztüli nagyfrekvenciás váltóárammal, vagy kis feszültségű elektrolízis segítségével. Ez utóbbi a legegyszerűbb eljárás és a legtöbb írás az így előállított terméket érti ezüstkolloid alatt.

Ez általában 3-5 ppm (az angol "parts per million"), de laboratóriumi minőségnél akár 100 ppm koncentrációjú, negatív töltésű, jó minőségnél akár 1 - 10 nanométer átmérőjű ezüst részecskék vízben, ami átlátszó.

2. Organikus bevonatú ezüstkolloid (MSP - Mild Silver Protein)

 

Az élő szervezetekben is megtalálható. A mikroszkopikus méretű ezüstrészecskék körül egy vízkedvelő (hydrophilic) közeg képződik (pl. Knox zselatin, albumin, alburninoid, collagen stb). Előállítható 20-50 ppm koncentrációban fehérje bevonattal, vízben átlátszó, sárga, vagy borostyán színű.

3. Ezüst-só kolloidok

Vagy kémiailag, vagy elektrokémiailag állíthatók elő. Az ilyen ezüst feloldódik a vízben és ezért jelentősen más tulajdonságú, más elemeket is tartalmaz. 50-500 ppm oldatkoncentrációjú és áttetsző.

4. Ezüstpor

Ezt először orosz tudósok készítették, ezüst fémszálba nagyfeszültségű áramot vezetve, az ezüst szétporlad (50-500 ppm, átlátszó a vízben).

Ezek egymástól eltérő termékek, nem feltétlenül biztonságosak, vagy toxikus-mentesek, bár mindegyiknek van patogénölő tulajdonsága. Nincs ipari norma vagy minőségi előírás sem. Ezért rendkívül fontos a "hasznos" ezüstkolloid meghatározása és vizsgálata.

Ez a cikk csak az elektrolízises ezüstkolloid termékkel foglalkozik. Ez a legegyszerűbb eljárás, úgy tűnik, ez az egyik leghatásosabb termék is, a legjobban ismert hatásokkal.

A második felsorolt terméknek is, akárcsak az elsőnek, volt például antitumoros hatása (mellráknál), valamint AIDS-gyógyító is. Az még kutatásra vár. Dr. Paul M. Farber, aki mellesleg az első két felsorolt formával behatóan foglalkozott, könyvében ("The Micro Silver Bullet") a 26. oldalon ezt írja: "Sikerült féltucatnyi, úttörőnek mondható szabadalmi eljárást kezdenem egy hónappal ezelőtt a Mild Silver Protein-ekkel. Örömmel közölhetem, hogy gyorsabban hat, mint gondoltam volna, és sok (HIV) páciensem vagy tünetmentes, vagy közel áll hozzá...." (Dr. Farber egy gyilkosság áldozata lett 1998-ban.)

Ronald Gibbs professzor "Silver Colloids" c. kiskönyvében viszont felhívja a figyelmet arra, hogy a nagyobb méretű fehérje-burok meg is akadályozhatja az ezüst részecskéket a baktériumok elérésében, és szerinte a protein bevonatú termékek alsóbbrendűek az elektro-kolloid ezüstnél, sőt, szerinte kerülendőek, ő csakis az elektrolízises kolloidot javasolja.

 

Elektro-kolloid készítés elektrolízissel

Elméletileg néhány összekapcsolt elem egy egyszerű áramkörrel ezüst elektródákon keresztül, színtiszta, de vezetőképes vízben kolloid szemcsés ezüstöt készít. Gyakorlatilag viszont a legtöbb házi készítő NEM megfelelő minőségű végterméket állít elő. Az alábbi leírás letisztázhatja Ön számára a kérdéses pontokat.

Az elektrolízis során egyes ezüst atomok leadnak egy elektront, ezzel pozitív töltésű ezüst ionokká válnak és a vízbe kerülnek. Ez az egyetlen formája az ezüst vízbe jutásának. Sokan még ezt az alapdolgot sem ismerve, téves állításokat terjesztenek az interneten. Ezek az ionok a vízben oldódnak. Ezek atomi méretű ionok és azonos töltésük miatt taszítják egymást, egyenletesen szétterjednek. Az anód (+) közelében felvehetnek egy elektront az ott folyó áramból és visszaalakulnak elemi és töltés nélküli ezüst atommá. Ezek az atomok egymást vonzzák (van der Waals-erő miatt) és nincs semmi, ami megakadályozná azok csomókban való összetapadását. Ahogy az ilyen részecske-csomók növekednek, egy elektromos dupla réteg kezd kialakulni körülöttük, ami miatt az ezüst részecskék csomója körül egy egyre erősebb negatív töltés alakul ki (zeta potenciál). Ez egy taszítóerővel bír az ugyanilyen részecskehalmazokra és emiatt azok tovább nem tömörülnek, egyenletesen szétterülnek. Addig míg a zeta potenciálból származó taszítóerő elegendő arra, hogy távol tartsa a van der Waals-i vonzóerővel közeledő részecskéket, addig ezek a részecskék diszperz "lebegésben" vannak. A házi készítésű kolloid ezüst kb. 90%-a pozitív töltésű ezüst-ion és csak 10 %-a a hasznos ezüstrészecske-csomók, de ez ne vegye el a kedvét.

Az elektrolízises kolloid-készítés minőségi követelményei

1. A víz tisztasága

A víz minősége abszolút kritikus: csakis színtiszta desztillált vizet szabad használni! Sem a tisztított, vagy szűrt víz, sem az ionmentes víz, de még a fordított ozmózisos víz sem alkalmas. Ez a legfontosabb kritérium az ezüstkolloid készítéséhez.

Még egyszer leírom, mert sokan képesek elsiklani efelett: csakis színtiszta desztillált vízből lehet igazi minőségű kolloid szemcsés ezüstöt készíteni. Ha ezt nem tudja beszerezni, ne is gondoljon a kolloid készítésre!

2. Hőmérséklet, tartóedények

A desztillált víz hőmérséklete is fontos, minél langyosabb a víz, annál gyorsabb és jobb minőségű a végtermék. A felhasznált üvegedények tisztántartása is rendkívül fontos. Az üvegedény legyen sötétbarna. Az ezüst-ionok pozitív töltése biztosítja, hogy azok egymástól mindig eltávolodnak, mert az azonos töltések taszítják egymást. Minden, ami ezt a töltést képes lecsökkenteni, vagy elvonni, nemkívánatos. A napfény és a műanyagok ezt okozzák. Ezért kell a tárolásra sötétbarna üvegedényt használni. A legjobb (laboratóriumi) minőségű és ionokat alig tartalmazó kolloid vizet lehet műanyag edényben is tárolni. A termelésnél használjon átlátszó üvegpoharat, mert csak így látja, mikor kell abbahagyni az elektrolízist.

3. Áram

Az áramerősség nem ingadozhat. Például csupán elemeket használva ezüstelektródákkal az áramerősség csökken az elemek kimerülésével, ami nagyobb méretű és nem kívánatos szemcséket eredményez. Ezért olyan tervezésű áramkörre van szükség, ahol az egyenletes áramerősség biztosított. Ez nem is olyan egyszerű, mert a pozitív ionok vízbe kerülésével a víz áramvezető képessége is változik. Ugyanakkor nem lehet túl erős sem az áram. Árulnak ilyen készülékeket az interneten.

Az optimális feszültség 27-36 V között van, mert az elektródák így működnek a legtisztábban. Ha tápegységet használ, állítsa 30 V körülire, ha mégis elemek mellett dönt, használjon 36 V-ot (4 x 9V, v. 3 x 12V), úgyis lecsökken a feszültség rövid időn belül.

4. Elektródák

Az elektródákat rögzítse kb. 2.0 - 3.0 cm-re egymástól és ne érjenek a pohár aljához, oldalához a jobb keringés végett. Jobb ha nem mozdíthatók el egymástól sem.

A legelterjedtebb ezüst elektródák például 10 cm hosszú, 3mm átmérőjű és legalább 99.9%-os (".999 tisztaságú") színezüst rudacskák. A 99.9% azt jelenti, hogy 1 részecske 1.000-ből nem ezüst (1000ppm), hanem többnyire réz, vagy kisebb mértékben ólom, vas, és elenyésző mértékben bizmut. Ez a legkönnyebben beszerezhető ezüstrúd, és nem kerül túl sokba sem. Összehasonlítás végett a 99.99%-os (.9999-es) ezüst 1 részecskéje 10.000-ből nem ezüst (100ppm), ugyanolyan szennyezőkkel és ugyanolyan arányban mint fent. Ennek ára 15-20-szor annyiba kerül mint az előzőnek az ára és nehezebben is szerezhető be rudacska alakban.

Mivel nagyon kevés ezüstanyag kerül csak a vízbe, ezért a 99.9%-os ezüstrúd tökéletesen megfelel. Ennek bizonyítékaként azt is fel lehet hozni, hogy egy jó minőségű ezüstkolloid (10 ppm-es) elemzésénél, ami 99.9%-os elektródákkal készült, a következő szennyezéseket lehetett kimutatni: nátrium 0.47 ppm, kalcium 0.26 ppm, mangán 0.07 ppm, kálium 0.05 ppm, magnézium 0.024 ppm. Ezek egyértelműen nem származhatnak az elektródákból, csak a desztillált vízből jöhetnek. Éppen ezért a víz minőségének fontosságát nem lehet elégszer hangoztatni. Inkább erre kell ügyelni és nem a nagyon drága "színtiszta" ezüstre.

5. Keverés

Enélkül a szemcsék képződése nem egyenletes, ami rossz minőséghez vezet. Keverésre legjobb egy megtisztított üvegpálca, lehetőleg ne használjon műanyagot.

6. Egyéb tényezők

Továbbá a fenti tényezők mellett más, eddig kevésbé ismert/kutatott természeti tényezők is közrejátszanak. Teljesen megegyező alkotóanyagok és tényezők esetén is különböző napok, évszakok teljesen eltérő minőségű folyamatokat és végtermékeket produkálnak, még ha minden egyes fenti tényező is ugyanolyan. (Ugyanaz a desztillált víz, ugyanolyan hőmérsékleten stb. stb.) Mintha néhány más természeti tényező is számítana (pl. Föld mágneses tere, levegő minősége - pl. negatív ion tartalma, fénymennyiség). Még laboratóriumi körülmények között sem lehet két ugyanolyan minőségű ezüstkolloidot készíteni. Ez még kutatható témakör. Ezért a forgalmazott ezüstkolloidok is eltérőek lehetnek, még ha ugyanaz a készítő vállalat, akkor is.

7. Az elektrolízis időtartama

Egy "átlagos napon" 20 perc körüli, máskor akár félóra is lehet, az előbb említett tényező nagyban befolyásolja. Tanácsos a vizet időnként egy erős fénynyalábbal hirtelen átvilágítani negyedóra után és ha kis ködszerű elszíneződést lát terjedni, akkor még 5 percig hagyni kell a termelődést. Átlagban 20-25 perc.

A végtermék legfontosabb minőségi követelményei

A kritikus tényezők a részecskék mérete, tisztasága, részecske/ion aránya, koncentrációja és nem utolsósorban a költségek.

Legfontosabb a részecskék mérete és tisztasága. Minél kisebb méretűek az ezüst szemcsék, annál hatásosabbak, egyrészt a megnövekedett fajlagos felület, másrészt a könnyebb elterjedés miatt a szervezetben.

A részecskeméret meghatározása elektronmikroszkópos felvétel, vagy foton korrelációs spektroszkópia segítségével történik. Ez utóbbinál a folyadékot keresztülvilágítják egy lézerrel és a diszperz részecskék által szétszórt fényből következtetnek vissza az átlag részecskeméretre. Az elektronmikroszkópos a "legdurvább" módszer, mert a vizet el kell távolítani! Ez ugyanis teljesen más összetevőket vizsgál, mint az eredeti volt, hiszen az oldatban levő anionokkal a részecskék ezüst-vegyületet képeznek a víz eltávolítása után. A kolloid méretű ezüst részecskék jelenlétére utalni lehet másféleképpen is. Egy kis átmérőjű, de erős fénysugár hatására egy kúp alakú fénytörés keletkezik (Tyndall hatás), vagy egy nagyon erős mikroszkóp alatt jól kivehető Brown-féle részecskemozgást lehet tapasztalni. A részecskék NEM feloldottan vannak, hanem töltésük és méretük miatt lebegnek, ez okozza a fenti hatásokat. (Egy bármilyen kémiai és csakis ionos oldatban viszont sem a Tyndall-, sem a Brown-hatás nem észlelhető.) Az optimális részecskeméret 1-5 nm (10-50 angström).

A "részecskék fajlagos felülete" a legjobb mérvadó a minőséghez. Minél kisebbek a részecskék és minél nagyobb koncentrációban vannak, annál nagyobb a részecskék fajlagos felülete. Ezt a laboratóriumok cm2/mL -ben adják meg. Minél nagyobb ez az érték, annál jobb és hatásosabb a termék. Egy jó minőségű házilag készített kolloid ezüst-részecske felülete kb. 0.065 cm2/mL, vagy sajnos még kevesebb. Összehasonlításul kapható 0.078-as (Silver Lightning®), 0.096-os (Wonder Water® ), 0.251-es (Sovereign Silver®), sőt 48.3-as (Mesosilver®) ezüstkolloid is. Ez utóbbinál szinte nincs is ezüst-ion a végtermékben. (forrás Prof. Ronald Gibbs honlapja)

A részecske/ion arány nagyon fontos, mert minél több ion van jelen, annál nemkívánatosabb a végtermék. Számos forgalmazó csak úgy tudja megnövelni a koncentrációt (ppm), hogy az szinte csak ionokat tartalmaz és ezért értéktelen. Az ezüst-ionok okozzák a fémes ízt is. A Mesosilver íztelen.

A tisztaság meghatározása tömegspektroszkópiával vagy röntgensugár eltérítő analízissel történik, a koncentráció mérése pedig kémiai analízissel. (A költségek pedig egyenes arányban állnak házastársunk ez irányú reakcióival.)

Szín

Az elektrolízis során az egyik elektródán oxigén (ez az elektróda a sok használattal lassan elhasználódik), a másikon hidrogén keletkezik. Célszerű az elektródákat felcserélgetni a későbbi ezüstkolloid készítéseknél, hogy egyenletesen kopjanak. Az optimális elektrolízis kb. 15 perc múlva hoz vizuális változást, egy kis tejszerű elszíneződést. Néhány perc múlva a reakció gyorsabbá válik.

Szobahőmérsékleten ez 3-5 ppm ezüstkolloidot produkál 20-25 perc alatt. Több időre nincs szükség, mert akkor nagyobb méretű szemcsék képződnek. A folyadék színe ekkor inkább áttetsző, vagy kissé ködös lesz, ahogy a részecskék egyenletesen eloszlanak. Ezek sohasem ülepednek le, ha mégis leülepednének, akkor az nem kolloid szemcsés ezüst! Ha erős tejszerű elszíneződést tapasztal, akkor a felhasznált víz nagyon szennyezett volt és minden hiába, a végtermék nem fogyasztható. A ködszerű, fehéres elszíneződés származhat a részecskék egymásba tapadásából is, nagyobb méretű szemcséket alkotva. A fentebb említett tényezők miatt, vagy azért mert nem volt megkeverve a víz a gyártás alatt. Nyilvánvalóan ez nem tökéletes minőségű kolloid.

Ha szálkaszerű fekete anyag is képződik (az oxigén termelő elektródán), ami vagy a felszínen, vagy a pohár alján gyűlik össze, az nem kívánatos ezüst-oxid. Ez se nem hasznos, se nem káros. Minél jobb minőségű a desztillált víz, annál kevésbé termelődik. Legjobb ezt egy teafilter-szerű papírral kiszűrni. Keveréssel ez fel is oldódhat, (korábban kolera, epilepszia ellen is használták).

A sárgás szín csakis egy bizonyos nagyobb méretű kolloid szemcséknél fordul elő. Ez egy mércéje lehet a minőségnek. Ugyanis a 200 nm (0.2 mikrométer) körüli, vagy annál nagyobb méretű ezüst szemcsék nyelik el legjobban az indigó színt, ezért jelenik meg annak fordítottja a sárga szín. Ha a sárga elszíneződés nem jelenik meg egy hirtelen erős bevilágításnál, akkor ennél kisebb a szemcsék mérete. A nagyon kis méretű ezüstkolloid átlátszó. A jó minőségű termékek mind színtelenek. De az átlátszó víz akármilyen minőséget is jelenthet. Viszont az ionmentes ezüstkolloid meg sötétpiros színű, de ilyet sajnos házilag nem lehet készíteni.

Van-e mellékhatása, veszélyes-e?

A jó minőségű ezüstkolloidnak nincs kimutatható veszélyes mellékhatása, csak a rossznak lehet. A nem kolloid méretű ezüstnek, vagy néhány ezüst-sónak viszont van nehézfémes toxikussága, ezek: ezüst-nitrát, ezüst-szulfát és ezüst-klorid. Az Agency for Toxic Substances and Disease Registry amerikai állami információs portál nyilvántartása szerint ezek toxinok. Az ezüst-nitrát és ezüst-szulfát megkülönböztetett figyelmi kóddal van ellátva, de az ezüst-klorid már nincs. Legrosszabb esetben argyria nevű bőrelszíneződést okozhatnak. Az argyria egy állandó kékes-szürke bőrelszíneződés orvosi neve, de más tünetekkel, vagy más szervi elváltozásokkal nem jár. Más ismert káros mellékhatása nincs. Ez egy bőrelszíneződés, ami persze nem kívánatos! A fenti 3 ezüst-só jelentősen nagy mennyiségben fogyasztva kiválthatja. Ezért minősítik ezeket toxinoknak. A fent már említett bőrelszíneződésen kívül egyéb betegséget nem váltanak ki, amit dr. Eidson (Department of Epidemiology, Santa Fe) is megerősített. Mellesleg az ezüst-nitrátot újszülött csecsemők szembecsöppentésére is használták vakság ellen. A színtiszta desztillált víz elektrolízisénél ilyen sók egyáltalán nem keletkeznek.

Viszont az ezüst-ionok az emésztőnedvek sósav tartalmával érintkezve, annak klorid ionjaival azonnal ezüst-kloridot képeznek. Ez a vízben többé nem oldódik és nagy méretű molekulákká alakul, ami mint felhasználhatatlan salakanyag a széklettel kiürül. A nagyon kevés kisméretű ezüst-klorid ami képes volt a bélmembránokon keresztüljutni, a vesék által kiválasztva a vizelettel kiürül Ronald Gibbs professzor szerint. A cél a minél kevesebb ezüst-ion tartalom elérése.

Teljesen más a helyzet a parányi méretű ezüstszemcsékkel. Ezekre az emésztő-savak nem hatnak és kis méretük miatt bejutnak a vérkeringésbe, ahol patogénekkel találkozva elpusztítják azokat (feltehetően a részecskék körüli negatív töltésű Zeta potenciál-buroknak köszönhetően), anélkül hogy a részecskékben jelentősebb változás történne. Az ezüstrészecskék mintha mi sem történt volna tovább keringenek, egyre több és több nem kívánatos patogént semmisítve meg, bármilyen fajtájúak is legyenek azok.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a vastagbél hasznos flóráját is megtámadják-e? A szervezetbe jutott ezüstkolloid szemcsék túlnyomó többsége nem jut el a vastagbélbe, mert már előtte bekerül a véráramba. Ami mégis a vastagbélbe kerül, bizonyára nem tesz különbséget a baktériumok között. Az ezüstkolloidot rendszeresen, naponta fogyasztó emberek közül alig-alig volt tapasztalható számottevő hasznos flóra csökkenés Peter Lindemann szerint. Ha ilyet tapasztal, akkor inkább csak a szájban gargalizálja az ezüstvizet, hiszen a nyelv alatti vékony membrán rétegekből is bekerülhetnek a vérbe, ráadásul így a fogszuvasodás is megszűnik, illetve fogyasszon bélflóra támogató készítményeket.

A homeopátiaban járatosak is ismerik az ezüst hatásait, igaz, ezüst alatt nem ezüstkolloidot értenek. Ezek listája meglehetősen hosszú és ha nem is okoz szervi elváltozást, de előidézhet érzelmi kitöréseket, szellemi izgatottságot és más enyhébb ingerlékenységet, szövetekben való lerakódást. Mindez azt sugallja, hogy nem ajánlatos mindennap fogyasztani azok számára, akik érzelmileg fogékonyabbak.

Az 50 nm feletti szemcseméret túl nagy ahhoz, hogy azok lebegve hasznos kolloidot képezzenek. Az ennél nagyobb méretű ezüst a fentiek miatt kerülendő. Ugyancsak emiatt nem lehet a desztillált vízbe sót rakni (pl. a jobb vezetőképesség elérése érdekében), mert a só nagyobb méretű ezüst szemcséket és nem kívánatos ezüst-kloridot eredményez!

Minél kisebb a szemcseméret annál kevésbé fogható rá hogy toxikus. A 15 nm alatti ezüstkolloid gyakorlatilag már nem tekinthető toxikusnak. Tudomásom szerint a legkisebb szemcseméretű ezüstkolloid termék a Sovereign Silver® 0.6 nm - 1 nm szemcsemérettel, ami az FDA engedélyével kerül a forgalomba. Ez messze a legdrágább is. Viszont az azt előállító Natural Immunogenics Corp. honlapján fotókat közöl, mutatva egy általuk kiválasztott és eddig antibiotikumokkal elpusztíthatatlan B14310 – Staphylococcus aureus (antibiotic resistant MRSA) vírust a termékük teljesen megsemmisített 7 percen belül. (Válassza az analytical services-t, majd kattintson a culture plates-re.)

Összehasonlításul az ezüst-ion átmérője 0.28 nm, az ezüstatom átmérője 0.288 nm, és 1 nm-es szemcsében kb. 31 ezüst atom van, Francis Key kutató/kémikus szerint. A Mesosilver® is 2nm átmérő alatti ezüst részecskéket tartalmaz ráadásul az ionmentes is. Egységnyi fajlagos részecskefelületre számítva messze ez a "legolcsóbb" termék, pedig hozzá nem értők számára drágának tűnhet. De sokkal kevesebb mennyiség kell belőle ugyanahhoz a hatáshoz. Ráadásul ez a legbiztonságosabb termék is, mert ionmentes.

Itt van egy másik, szintén jó minőségű (0.6 - 5 nm szemcseméretű) ezüstkolloid-gyártó készülékeket forgalmazó vállalat honlapja. Egy kis kereséssel Ön is akadhat ilyenekre.

Fogyasztható mennyiség

1940-ben R. A. Kehoe mérései szerint az akkori napi átlagos zöldségek, gyümölcsök ezüst tartalma 50 - 100 mikrogramm volt. Az 1992-es Earth Summit Report szerint az USA-ban a talaj ásványi anyag tartalma 85%-al csökkent az utóbbi 100 évben. Mivel ez az ezüstkolloid kis mennyiségben szükséges a szervezet számára, sokakban felmerülhet a pótlás jelentősége. Napi maximum 50 mikrogramm pótlás engedhető meg Peter A. Lindemann szerint. Nem lehet étellel, itallal, ivóvízzel keverni. Ez a mennyiség kb. 2 teáskanálnyi ezüstkolloid vízben van, ha az 5ppm koncentrációjú. Ha 10 ppm-es, akkor egy teáskanálnyiban. Ennél többet fogyasztani Lindemann szerint csak egy-két napig tanácsos, terápiás kezelésként, akkor is éhgyomorra maximum 4 teáskanálnyit (5ppm) és utána szünetet kell tartani.

Egészség-politika, mi várható a közeljövőben?

Az amerikai FDA (Élelmiszer és Gyógyszer Engedélyezési Hivatal) már korábban végzett kutatásokat az ezüstkolloiddal és tisztában vannak annak rendkívüli patogénölő hatásaival. Mégsem teszik közzé a kutatási eredményeket, és nem is fogják a közeljövőben. Először is, ha egy intézet azzal állna ki, hogy az ezüstkolloiddal mondjuk rákot, vagy AIDS-et lehetett sikeresen kigyógyítani, azzal automatikusan "új hatóanyag"-nak lehetne kinyilvánítani és jelenlegi széleskörű forgalmazását azonnal betiltani, mert akkor "ki kell vizsgálni minden hatását", ami az 1938 előttről használt szerek újraminősítéséhez vezetne. Az egyetlen ok hogy ezüstkolloid termékeket lehet kapni egy törvénynek köszönhető, miszerint az 1938 előtt is használt és nem szabadalmazható szerek megengedett minősítésben vannak, egyébként már régen eltüntették volna. Ezért minden forgalmazó és ilyet alkalmazó klinika csak nagyon óvatosan fogalmazhat.

De az ezüstkolloid nem szabadalmaztatható, hiszen bárki otthon képes csinálni ilyet egy jó minőségű készülékkel, ha odafigyel a fenti tényezőkre. Ezért nincs egy olyan gyógyszergyártó vállalat sem, aki érdekelve lenne a kutatásával, terjesztésével. Sőt, nekik végképp káros egy ilyen szer elterjedése, amit minden áron akadályozni fognak. Erre fel lehet készülni. Mit gondol, mi történne, ha egy csoda folytán hivatalosan kinyilvánítanák az ezüstkolloid, vagy akármilyen más hatásos szer eredményes rák-, vagy AIDS-, stb. gyógyító hatását? Először is a gyógyszeripar minden nagyágyújának a részvényei teljesen összeomlanának, hiszen nem lesz ennyi vírus-, rák-, stb. gyógyszerre szükség, se kemoterápiára, sem sugárkezelésre stb. Az ilyen berendezéseket gyártók sem menekülnének meg, sőt a kutatóintézetekben számos kutatást be kellene szüntetni, amit újabb gyógyszerek bevezetéséért végeznek. Számos kutató állása is kockán forogna. Ha még járatlan az egészség-politikában, akkor még nem tudhatja, hogy ez a negatív kampány az utóbbi 3-4 évben felerősödött, és közel vagyunk ahhoz, hogy nyílt támadásokkal megnehezítsék, vagy akár beszüntetésre késztessék az ezüstkolloidot előállítani képes készülékek forgalmazóit.

A nagy gyógyszergyártók már most is hatalmas profitoktól esnek el. Nyomásukat az FDA-ra kiterjesztve sürgették az ezüstkolloid teljes betiltását, amit a fent említett törvénynek és a szer hatásos voltának köszönhetően nem tudtak elérni. Ekkor nyomást fejtettek ki az információ-terjesztés teljes megakadályozásáért, és az FDA beállt nekik, ezzel is kimutatva hogy csak bábok egy gépezetben.

1999. július 19.-én egy törvény lépett életbe, miszerint a forgalmazott ezüstkolloid termékeken nem lehet annak patogénölő tulajdonságait feltüntetni! Mindez annak ellenére, hogy számos más szerre nem reagáló vírust képes elpusztítani 6.5 perc alatt, feltéve ha kiváló minőségű és erős koncentrációban van. Sőt elméletileg azt a forgalmazót is tevékenysége felfüggesztésére és összes tulajdonának elkobzására foghatják, aki információt merne közölni valamilyen "gyógyíthatatlan" betegség elleni sikeres hatásáról. Welcome to the XXI. century!

A média az USA-ban már javában riogatja az embereket, holott a lent feltüntetett szerzők és mások szerint is, helyesen elkészítve, és a meghatározott arányban fogyasztva az ezüstkolloid víznek nincs kimutatható káros hatása és eddig ilyen terméket fogyasztó ember még nem lett szürkés-kék színű!

A legtöbb embernek már kezd elege lenni a többnyire hatástalan orvosi módszerekből, amiknek több a káros mellékhatása, mint a hangoztatott hasznos hatása. Ezért olcsó, könnyen beszerezhető, de legfőképpen hatásos szerre vágynak, ami jobb, mint a hivatalos terápiák. Azt persze nem lehet az ezüstkolloid vízre mondani, hogy szuperszer, de azt sem lehet letagadtatni, hogy vannak bizonyos rendkívüli tulajdonságai. Azt sem lehet elvárni tőle, hogy mindenkinél eredményes lesz, de azt sem lehet letagadni hogy már vannak/voltak olyanok, akiknél az volt. Valószínűleg, hasonlóan az Essiac-hoz, csak azoknál a betegeknél lesz igazán eredményes, akiknél a főszervek még egészségesek maradtak. A kutatást számos igen becsületre méltó kutató végzi önerőből. Tőlük szerezze be az információkat! 

Forrás:

- "Silver, Our Mightiest Germ Fighter," >Science Digest, 1978. március

- Dr. Paul Farber: The Micro Silver Bullet A Preliminary Scientifically Documented Answer to the Three Largest Epidemics in the World: Lyme Disease - Aids Virus - Yeast Infection - (and the Common Cold) 1997

- Prof. Ronald J. Gibbs: Silver Colloids - Do They Work? 1999.

- Dr. Robert O. Becker: The Promise of Electromedicine, the Perils of Electropollution
Cross Currents, 1991

- "Colloidal Silver as a Remedy for AIDS"Provo Herald, 1992. febr. 13.

- Peter A. Lindemann: A Closer Look At Colloidal Silver 1997

- N. Simonetti: Electrochemical Ag+ for Preservative Use. Applied and Environmental Microbiology. American Society for Microbiology: Washington,1992. 58/12. szám

- Christopher Bird and Peter Tompkins: Secrets of the Soil, 1998

- Zane Baranowski: Colloidal Silver. Thee Natural Antibiotic Alternative

- Dhyana L. Coburn & Patrick D. Dignan: The Wonders of Colloidal Silver, 1997

- "Colloidal Silver - The Universal Germiciide" Nexus Magazine, 1997. jan.

- Kolloid diszperz rendszerek felületi tulajdonságai

 

A cikket Katka találta a  www.geocities.com oldalán

 

4.42857
Értékelés: Nincs Átlag: 4.4 (7 votes)

Hozzászólások

Kolloid ásványok

Kedves Kinga! Engem nagyon erdekelne, hogy mi az allasfoglalasotok a kolloid asvanyokat tartalmazo belso fogyasztasra valo termekekkel kapcsolatban. Annyi ellentetes informaciot lehet olvasni.

Szep napot neked is!

Értékelés: Nincs
B.Kinga's picture

Belsőleg ezüstkolloid?

Szia yucmi!

Belsőleges fogyasztásukat nem pártoljuk, ezzel kapcsolatosan a fenti cikk alatt találhatsz információkat, érdemes olvasgatni a hozzászólások között!

Szép napot neked!

Értékelés: Nincs

Ezt meg ma tudtam meg

Ezt meg ma tudtam meg.

A közelünkben van egy teljesen magán kézben lévő - értsd nem egy cég, hanem egy házaspár tulajdonában lévő - patika. Ők árulnak ezüstkolloidot. Hogy milyen minőségűt még nem tudom, de meg fogom nézni.

Talán nincs minden remény veszve....

Értékelés: Nincs

Betiltották az ezüstkolloid forgalmazását!

Sajnos, van egy rossz hírem, ezt ma tudtam meg.

Valaki fent döntött,- mivel az ezüstkolloid nem minősül gyógyszernek, ezért nincs belőle bevétele a gyógyszeriparnak- betiltották az ezüstkolloid forgalmazását. Aki ilyet árul, az szabálysértést követ el. 

Szomorú, hogy megint egy olyan dologtól fosztották meg az embereket, ami hatásos készítmény!

Értékelés: Nincs

Ezüstkolloid beszerzés

Kedvesek!

Én azt szeretném megtudni, hogy jelenleg hazánkban kapható- e még, hozzájuthatok- e valahonnan? Vagy esetleg már csak külföldről szerezhető- e be? Illetve, ha még itthon is kapható, akkor mely megbízható eladót javasoljátok, mert az internet több ezüstkolloid forgalmazásával foglalkozó céget, oldalt is felad, de nem tudom, honnan volna érdemes rendelni. Köszönöm a válaszokat! Szép napot! Hajni, 

Értékelés: Nincs

Ezüstkolloid

Szai Hajni,

Megbízható, jó minőségű ezüstkolloid beszerzésben nem tudunk neked segíteni, kérlek itt érdeklődj!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Tapasztalataim az ezüstkolloidról

Sziasztok!


Az ezüstkolloidról csak a saját tapasztalatomról tudok beszélni.
Egyszer úgy fáztam meg, hogy nagyon köhögtem hurutosan, egész éjjel nem tudtam aludni. Következő este, lefekvés után 30 perccel, amikor már megint folyamatosan köhögtem, gondoltam egyet és ezüstkolloidot inhaláltam. Nagy levegővétel közben három négy fújás a kis szprés üvegcséből. 10 perc múlva olyan ritkára csökkent a köhögésem, hogy tudtam aludni. Másnap reggel és este megismételtem a dolgot. Harmadnap reggelre teljesen elmúlt a köhögésem. Azóta is jól vagyok, köszönöm.

Üdv

Értékelés: Nincs

Ezüstkolloid

Tisztelt Szakértők!

Egy ismerősömtől ajándékba kaptam ezüstkolloidot (20ppm). Jó minőségűnek tűnik: tiszta a színe, nem ülepedik le benne semmi, a sóra sem opálosodik be. Ennek ellenére nem szeretném se külsőleg, se belsőségekben használni, mert engem nem győzött meg, nagyobb veszélyforrás nak látom, mint amennyi hasznot hozhatna. Ennek ellenére nem szeretném kidobni, inkább elhasználnám takarításhoz. De sehol nem találok róla információt, hogy mennyit tegyek pl. 5 l felmosóvízbe ahhoz, hogy valóban kifejtse hatását. És egy konyhapult vagy WC takarításához lehet töményebb oldatot is használni, mint a felmosáshoz?

Keveredtem az ezüstkolloidot a takarításkor használt anyagokkal? Pl. Mosószóda, szódabikarbóna, citromsav, ecet, illóolajok?

Önöknek mi a véleménye erről? Várom válaszukat! Nerola

Értékelés: Nincs

Ezüstkolloid takarításhoz-Tapasztalatokat várunk!

Kedves Nerola,

Ezüstkolloiddal kapcsolatban nincs tapasztalatom, remélem az olvasók segítenek neked és választ kapsz a kérdéseidre.

Értékelés: Nincs

Ezüstkolloid kártékony?

Kedves Vali,

Egy ideje használok ezüstkolloidot (házi dezodor, öblögetés torokfájás esetén), de a következő cikk visszavet és tanácstalanná tesz:

http:

Előre is köszönöm, ha reagálsz rá.

Tisztelettel,

Zsuzsanna

Értékelés: Nincs

Ezüstkolloid

Szia Zsuzsanna,

Az ezüstkolloid használatát főleg folyamatosan nem pártolja Vali. Nagyon fontos a  termék megbízható minősége és precíz adagolása is.

Értékelés: Nincs

Terhesség és ezüst kolloid

Üdvözlöm!

Férjemmel hiába probálkozunk, nem jön össze a baba. 4 esetben a terhesség huszadik hetében elfolyik a magzatvíz és elveszítjük a babát. Legutobbi eset mult szilveszterkor volt, de nem szeretnénk feladni, szeretnénk babát..... A nőgyógyász erős hüvelyi fertőzésre hivatkozik, viszont az antibiotikumok nem segitenek, visszatérő folyásaim vannak időnként. Az ezüst kolloid segíthet helyreállitani és ezáltal vállalhatunk babát? Mit ajánl? Válaszát előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs

Vetélés, koraszülés

Kedves szabitor!

Nagyon sajnálom ami veletek történt

Történt  alaposabb kivizsgálás, hogy kiderüljön a hüvelyi fertőzésen kívül van-e más oka is a babák elvesztésének? Természetes úton fogantak a babák vagy lombik, inszemináció segítségével, kaptál-e valamilyen hormont, gyógyszert a várandósságod előtt, alatt?

Edit tanácsai mellett a vetélések után hozzászólásban írt tanácsok remélhetőleg segíthetnek nektek is. Ezeken kívül még az Ashwagandha, milliméteres hullámterápia, Vénusz medál, maca  is segíthet a vetélések elkerülésében. Maca gyökér, az inkák ginzengje cikkben olvashatsz róla bővebben. Ciklusbarát étrend-kiegészítő is tartalmaz macát.

Neked és a párodnak is jó lenne egy átfogó méregtelenítés a hormonháztartás rendbetételével együtt, és nagyon fontos lenne a lelki háttér rendezése is!

"Abortuszról vagy vetélésről akkor beszélünk, ha a terhesség a negyedik hónap kezdete előtt megszakad. Abortusz esetén a terhességet saját akaratunkból szakítjuk meg. Amikor elvetélek, a következő kérdéseket kell feltennem magamban: Ki akarta gyermeket, én vagy a társam? Tudat alatt attól félek, hogy a születendő gyermek meg fogja változtatni párkapcsolatomat, munkámat vagy a szokásaimat? Félek, hogy nem leszek elég jó anya, és ez a saját gyermekkoromban megélt momentumokhoz kötődhet? Az is lehetséges, hogy az erre a világra leszületendő lélek meggondolta magát. Fontos tehát, hogy nyitott szívvel álljak a dologhoz, és hogy energiáimat mozgósítsam annak érdekében, hogy megoldjam ezt a még „meg nem érett" helyzetet, különben esélyes, hogy a következő terhességeim komplikáltak lesznek. A társaknak kölcsönös szeretetet, felelősséget és tiszteletet kell tanúsítaniuk egymás iránt, ha azt szeretnék, hogy a születendő gyermek teljesen kifejlődhessen."

"SZÜLÉS - KORASZÜLÉS

Koraszülés a betöltött 37. hét előtti szülés. Amikor ilyesmi történik, lehetséges, hogy nem érzem még magam megfelelően érettnek arra a feladatra, hogy ezt a gyermeket kihordjam, és tudat alatt azt kívánom, mihamarabb megszabaduljak tőle, mielőtt még teljesen éretté nem válna a megszületésre. Lehet, hogy tudat alatt „el akarom taszítani" magamtól ezt a gyermeket, mint ahogy magamat is néha elhanyagoltnak, „eltaszítottnak" érzem. Annak a felelősségnek a felvállalásától való félelem, amire még nem vagyok kész, vagy nem érzem késznek magam, még akkor is, ha ez nem is tudatos szinten megy végbe bennem, kiválthatja belőlem azt a „vágyat, hogy minél hamarabb szüljek" azért, hogy a várakozás félelme megszűnhessék. Mindenesetre, legyen szó bár a félelemérzés megszüntetésének vágyáról, vagy a gyerek megtagadásáról, ezt az érzést, tudatállapotot általában letagadjuk. El tudok képzelni egy olyan forgatókönyvet, amelyben én vagyok a főszereplő, és amelyben tudatosan megtagadom a gyermekemet? Lehetséges, azonban, hogy egy ilyen helyzet a legtöbb esetben egy csodálatos élménynek tudat alatti megtagadásává alakul. Bármi is történjen, elfogadom, hogy minden a lehető legjobban történt, számomra és a születendő gyermek számára úgyszintén" Forrás: J. Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona

Jó lenne egy holisztikus szemléletű szakembert személyesen felkeresnetek aki személyre szabottan tudna Nektek segíteni.

Őszintén kívánom, hogy teljesüljön a vágyatok

 


Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
verebedit's picture

Állandó vetélés

Szia Szabitor!

Itt az oldalon a könnyebb, közvetlenebb kommunikáció miatt tegeződni szoktunk, ezért kérlek engedd meg, hogy tegezzelek!  Szeretettel köszöntelek nálunk, böngészgesd bátran az oldalunkat! Remélem sok hasznos információt, cikket, blogot találsz nálunk!

Rögtön ajánlok is Neked egy kis olvasnivalót a hüvelyfolyással kapcsolatban:

Érdemes mindegyik cikket szépen átböngészni, megemészteni. :) azt gondolom, hogy csupán ezüstkolloiddal nem lehet megoldani ezt a problémádat.  Az antibiotikum már kikezdhette a bélflórádat és a hüvelyflórádat is, először ezeket kellene rendbetenni. Bélflóra harmonizálására ezeket a termékeket javaslom. A Hüvelyflóra helyreállítására pedig a Beszéljünk nyíltan a hüvelyfolyásról! című cikkben olvashatsz.

 

 

Értékelés: Nincs

Ehhez csak

Ehhez csak ennyi:

index.hu/tudomany/2015/12/03/ezustkolloidos_csalot_buntetett_a_versenyhivatal/

Értékelés: Nincs

Ezüstkolloid fogkrém

Hello! Vettem egy ezüstkolloidos fogkrémet. Főbb adat: 30ppm. Ez mit jelent pontosan és teljesen biztonságos a napi 2x-i használata? Nem fognak elszineződni a fogaim?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ezüstkolloid koncentrációja

1% = 104 ppm

Ez azt jelenti, hogy ebben a fogkrémben extra alacsony ezrelékben van az ezüstkolloid. Nem hiszem, hogy elszínezné a fogad, de az is kérdéses, hogy ekkora higításban mennyire hatásos?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Fogkrém összes összetevője

Calcium Carbonate, Sorbitol, Sodium Bicarbonate, Aqua, Cellulose Gum, Pimpinella Seed Oil, Thymus Zygis Herb Oil, Sodium Dodecyl Sulfate, Polysorbate 20, Colloidal Silver (30mg/l), Bioflavonoids, Menta Piperite Oil, Salvia Ofiicinalis Oil, Methylsulfonylmethane (MSM), Allantoin.

Ezek alapján jó fogkrémnek számit?

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Ez a fogkrém kuka

Szia!

Tartalmaz Sodium Dodecyl Sulfate-ot (SDS) ami a Sodium Lauril Sulfate (SLS) szinonim neve. 

Szóval: Kuka. Azért ne keseredj el , mert Te magad is készíthesz olcsón otthon, csak természetes anyagokból fogkrémet. A recepteket megtalálod a Boszorkánykonyhában, Fogpaszták, fogkrémek címszó alatt. Ha nem akarsz bajlódni a kevergetéssel, akkor innen válogathatsz tiszta fogkrémeket.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Tüszős mandulagyulladás/streptococcus

Kedves Tanácsadók!

8 éves kisfiammal május óta 3X kerültünk kórházba tüszős mandulagyulladással mert annyit hányt, hogy kiszáradt volna ha nem kap infúziót. Májusban 110-es CRP-vel kerültünk be a 3. napon hazajöttünk felírtak a...nt (akkor még nem volt meg a tenyésztés eredménye). Július elején ugyanabba a kórházba mentünk be, kértem, hogy vegyék elő a májusi leleteket. Kiderült, hogy már akkor is streptococcus tenyészett ki. Ekkor már 203-as CRP-je volt, kapott infúziót majd vénásan 4 napig penicilint majd otthon O...nt 400 4 napig. Visszamentünk kontrollra negatív lett a tenyésztés. Majd augustusban ismét hányás, be ugyanabba a kórházba CRP 120, ismét infúzió, majdnem 4 napig penicilin majd O..n 750 itthon szájon át, abból már 8 napig. Most fejeztük be.

Rendeltem emóciót, manó manna elixírt és grapeffruitmag kivonatot, az orvos írt fel B..o-V..m immunerősítőt. Arra gondoltam, hogy vennék még M. ezüstkolloidot is. Most találtam az oldalon a Zyflamendet, nem tudom, hogy 8 éves gyereknek betudom-e adni vagy adható-e?

Elnézést, hogy hosszúra sikerült a levelem, de kétségbe vagyok esve a sok kórháztól és antibiotikumtól. A másik két fiam is elkapta egyébként a 4,5 évessel májusba szintén voltam kórházban (CRP 170) de Ő azóta rendben van. A középső pedig magától túl lett rajta.

Várom megtisztelő válaszát

Sz.Gabi

 

 

Értékelés: Nincs

Tüszős mandulagyulladás gyereknél

Szia Sz.Gabi!

Szeretettel üdvözlünk !

Ha megengeded itt az oldalon tegeződni szoktunk.

Ami első körben fontos lenne, hogy a sok antibiotikum miatt bélflóra regenerálókat kapjon kisfiad hosszabb távon. Erre az Emóció, Méz almarosttal és Fermentpatron is jó. 

"Grape Vitalt tapasztalataink alapján főként betegségek esetén ajánljuk, megelőzésre nem, mert nem kifejezetten immunrendszer erősítő termék, hanem egy baktérium-vírus-gombaölő koncentrátum. Bár lehet kúraszerűen is fogyasztani 2 hét szedés-2 hét szünet. A napi adag egyben is adható, a bélflóra regenerálóktól min.1,5-2 óra időeltolással szedjétek." A többi étrendkiegészítőt se egy időben szedjétek a Grape-Vitallal.

Ezüstkolloidot szakértőink nem igazán javasolják, mert nagyon fontos a tisztasága és a precíz adagolása is.

Zyflamend zselés kapszulában van ami kiszúrható, de így nagyon csípős az íze. (Arra figyelj, hogy megszinezheti a kezedet, konyhapultot ha rácseppen) Ettől függetlenül gyerekek is beveszik, de célszerű egy kiskanál mézbe, lekvárba belekeverni és gyorsan inni rá valamit. Tiny Caps változata fele akkora kapszula, de még ezt sem biztos, hogy le tudja nyelni egy 8 éves, gyerektől is függ.

Tüszős mandulagyulladás homeos kezelése is lehetséges, Hortenzia tanácsait itt, Bettyét pedig itt olvashatod.

Gyermekmegőrzőben és az alatta lévő hozzászólásokban találsz további immunerősítő tippeket gyermekeid számára.

Jó egészséget kívánok!

Értékelés: Nincs
PPAngi's picture

Ezüstkolloid 20 hónapos kisfiam árpájára

Kedves Tanácsadók!

20 hónapos kisfiam árpája nem akar elmúlni. Főként az itt olvasottak alapján immunerősítünk, homeopátiázunk (homeopátiás orvossal konzultálva). Arra gondoltam, hogy helyi fertőtlenítésnek a szemébe lehetne még cseppenteni ezüstkolloidot. A Bálint-cseppeket ajánlották egy drogériában. Szerintetek cseppenthetek vele? Ha igen, a 20 vagy a 40 ppm-es oldatot ajánljátok inkább?

Köszönöm,

Angi

Értékelés: Nincs

Árpa kisgyereknek

Mivel az árpát bakteriális fertőzés okozza, ezért az immunerősítés mellett szükség lenne antibakteriális hatású készítményre is (pl. Grape vital, manuka méz). 

A nyírfanedv remek baktériumölő is, ezért ezt belsőleg-külsőleg egyaránt alkalmazható. Ezüstös vizet is készíthetsz Niki javaslata alapján, de szemvidítőfűből is csinálhatsz borogatást. Berni használta szemre az ezüstkolloidot, bár annak tisztasága nagyon fontos. A rózsa hidrolátum is használható szembe fújva.

Jobbulást kicsi fiadnak

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüstkolloid

Nem kukacoskodni szeretnék, pusztán tisztán látni.

Ekcémás vagyok, de szeretnék keverni egy a Virág által összeállított kézfertőtlenítőt, amit a kórházban is tudok használni. Az ezüstkolloid is az egyik összetevője, nem ártalmas ebben az esetben? 

A bionomban nem kapható, így akkor nem is ajánljátok gondolom.

Köszönöm! :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Henn Mónika's picture

Ezüstkolloid kívül-belül

Szia Adrienn!

Az ezüstkolloid belsőleges fogyasztását nem pártoljuk. Külsőleg, például egy kézfertőtlenítőbe biztonsággal alkalmazhatod, gondolom az ekcémád miatt kerülnéd az alkohol szárító hatását. Fertőtlenítő hatású illókat mindenképpen érdemes használni szerintem, EBBŐL a receptből inspirálódhatsz!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Köszönöm válaszod! 

Köszönöm válaszod! 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüst ion

Sziasztok,

Az ezüst kolloid cikkel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Én korábban vettem egy s...x sprayt, amiben ezüst hab van, ahonnan folyamatosan ezüst ion áramlik a vízbe. Ezt főleg a bőrre ajánlják hidratálásra, gombák, bacik, ekcéma ellen, de torokfájásra is ajánlják befújni a szájba. Az itteni cikkben viszont azt írják, hogy az ezüst ionok nem kívánatosak. De különösebb rosszat sem írnak róla. Ismeritek esetleg a S...x sprayt, hogy az mennyire jó?

Köszönöm,

Dalma

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
epermami's picture

Ezüst ion bőrhidratálásra?

Szia Dalma, nem ismerem a terméket, igazából idegenkedem az ezüstkolloidtól, az AntalValis csapat sem igazán ajánlja... Elolvastam a leírását, engem nem győzött meg, a felsorolt problémák többsége, amire ajánlják inkább belső támogatást igényel, nem hiszem, hogy egy spray megoldaná, maximum a tüneteket tünteti el... Bőrhidratálásra vannak sokkal jobb készítmények, Te igazából mire vetted, mire szeretnéd használni?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüst ion

Én sebekre, égési sérülésekre használom, fertőtlenítésre. Meg az arcomra is szoktam, mert konyvasztottam shea vajas arckrémet, amibe nem tettem vízbázist, és úgy tudom, hogy akkor vizes bőrre kell felvinni a krémet, hogy hidratáljon is, ne szárítson. A csapvíz helyett, akkor ezzel  fújnám be az arcomat (tisztított vízzel van) és gondoltam, megkérdezlek titeket.

Köszönöm a választ,

Dalma

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Sebekre, égésre, fertőtlenítésre

jó lehet az ezüst Dalma, de én mindennapi használatra nem alkalmaznám! A shea, és más olajok, vajak használatakor azért ajánlott bevízezni a bőrt, hogy segítsük a felszívódásukat, enélkül sem szárítják a bőrt.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

SOS afta a gyereknél

Sziasztok!

4,5 éves kislányomnál egyszerűen heti szinten jelennek meg már afták a szájàban. Tavaly is volt az oviban, nyáron szünetelt az afta is az ovival együtt. Most újra ovi , újra afta is van:((((!Próbálunk immunrendszert tuningolni. Többek között: szedünk F..n k..set, Fo...r k...set, C vitamint! Ezeket régóta...Mire váltsunk, hogy az aftákat megelőzzük ? Illetve a kialakultakra mit használjunk???? SOS be kellene!

Köszi szépen!

Értékelés: Nincs

Afta lelki okai és kezelése

Szia Hatiri!

Aftákta Vali hozzászólást javaslom elovasásra. Afta kezelésére itt találsz termékeket.

Az általatok szedett vitaminok helyett tudtommal ár-érték-hasznosulás arányban sokkal kedvezőbb a Manó Manna vagy a béta-glükános Manó Manna Elixír ,én most inkább ez utóbbit javasolnám szedni. Manó Mannáról blogot itt olvashatsz. Nem tudom, hogy esetleg  a Fo..r k..s nem tartalmaz-e szintetikus összetevőket és hozzáadott édesítőket. C-vitaminból is jó lenne kerülni a szintetikumosakat, C-vitamin forrást itt találsz.

Immunredszer erősítésről Melinda Gyermekmegörző blogjában és az alatta lévő hozzászólásokban találsz hasznos információkat.

Afta lelki okairól ezt találtam:

"Az afta a szájnyálkahártya felszíni sérülését jelenti, többnyire fehéres dudor formájában jelenik meg. Azért alakul ki, mert könnyedén, érzékenyen reagálok a környezetemre, könnyen átveszem egy helyzet hangulatát, annak rezgéseit, hullámait. Csöndben, csukott szájjal szenvedek. Annak is lehet a jele, hogy olyan nehézségekkel kell szembenéznem, amelyek kezdenek „gyökeret ereszteni", állandósulni. Az afta arra is utalhat, hogy nem vagyok képes kifejezni magam, azt mondani, amit gondolok, vagy reagálnidolgokra, mert nem hiszem, hogy hatalmamban állna, hogy ezt megtegyem. Lehetséges, hogy fiatalabb koromban olyan helyzetbe kerültem, amelyben rosszul éreztem magam egy olyan szituációval
kapcsolatban, ami a tudomásomra jutott, amelyre nem tudtam reagálni, vagy amelyben nem voltam képes határozottan megnyilvánulni. Ha manapság újraélek egy hasonló helyzetet, emlékezve erre a szituációra (akár tudatosan, akár tudat alatt), az afták újra megjelennek. A szavaim hiábavalóak, és hiányosak, mert túl ideges vagyok. Néma maradok, anélkül, hogy eszembe jutna a lázadás. Ha igazságtalanság áldozata vagyok, vagy undorodom valamitől, ha elrejtem elégedetlenségemet (a számba), ha ki szeretném „önteni a szívemet", akkor nyitottan és harmóniában önmagammal megtehetem azt. Mindemellett, amikor a számat beszédre nyitom, hogy kifejezhessem magamat, az afták fájdalmat okoznak nekem. Ha el akarom kerülni, hogy legközelebb még erőteljesebben térjenek
vissza, akkor nyíltan, nyugodtan kell mostantól kifejeznem magamat."

Beszélgessetek sokat kislányoddal, hogy mi az ami esetleg bántja, milyen (általa valósnak vélt) sérelem érte/éri, mitől fél, szorong. Kapjon több csak neki szóló figyelmet, ölelgetést, összebújást, puszit, mesét. Érdemes átgondolni, hogy milyen a kapcsolata/kapcsolatod az ovónőkkel, dadusokkal, társaival, tudsz-e beszélni velül a problémákról. Te mennyire bízol bennük, mennyire érzed biztonságban, jó helyen ott gyermeked, mennyire félsz attól, hogy "jaj csak megint beteg ne legyen". Valamint sok esetben a gyermekbetegségek a szülők, hozzá közel álló személyek érzéseit tükrözik vissza.... Ha bennük helyére kerülnek adolgok akkor a gyermek is meggyógyulhat.

Remélem sikerül a lelki dolgokra fényt deríteni és így elmúlhatnak az állandóan visszatérő afták. Egy jó szakember (pl. kineziológus, gyermekpszichológus) is sokat segíthet.


Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüstkolloid vs bionom

Sziasztok,

Ha jól látom, a bionom-ban nem kapható semmilyen ezüstkolloid.
Mi ennek az oka?

Köszi,
micsu

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Miért nincs a Bionomban ezüstkolloid?

Szia Micsu, annak idején volt tanácsadónő, aki szerette volna behozni az ezüstkolloidot, de a többség úgy döntött hogy inkább ne legyen. Hogy miért? Mert egy elég erős szer, amit belsőleg eleve nem is igazán ajánlottunk (nagyon szakszerű használatot kíván), inkább csak külsőleg, azt is nagy odafigyeléssel! Volt, akinak bevált, volt akinak apszolút nem, így inkább a Grap Vitalt ajánjuk azokban az esetekben, amikor az ezüstkolloidot is lehetne.

A Grape Vital sokkal könnyebben alkalmazható, univerzális készítmény, a hasznos bacikat nem "bántja", és gyerekek, várandósok is nyugodtan hasznlhatják.

Te mire szeretnéd használni az ezüstkolloidot? Segíthetünk a kiváltásában?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüstkolloid alkalmazása savanyúság tartósítására

Befőtt, illetve savanyúság tartósítására lehet e ezüstkolloidot használni, és ha lehet akkor hogyan tegyem ezt. Nem szeretem  a nátrium-benzoátot, és nem tudom hogyan tudnék például almapaprikát nyersen tartósítani. Megköszönöm, ha valaki tud ebben segíteni.

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Befőtt és savanyúság tartósítása

Kedves Anikó!

Szeretném, ha elolvasnád Hajni egyik hozzászólását az ezüstkolloidról, én nem javaslom a tartósítást vele.

Saját tapasztalatból mondom, hogy a befőzéshez nem kell tartósítószer.  A Boszorkánykonyhában találsz hozzá recepteket, én nagyon szeretem Enikő receptjét.

Nem savanyítok hagyományos módon, inkább erjesztem a zöldségeket. Paprikát is tettem már így el télire. Az EM savanyúság receptemet  itt találod.

Értékelés: Nincs

streptococus pyogenes

Sziasztok! A 15 éves lányomnak egymás után 11-szer volt mandulagyulladása, mire eljutottam a fül-orr-gégészetre. Előtte a gyerekorvos mindenféle antibiotikum kúrát írt fel, ami általában 7 napig tartott. Most 10 napos kúrát kellett tartania és a torokváladékból megállapították, hogy streptococus pyogenes vírus van benne. A dokinő mondta, hogy gondolkodjam el a mandulaműtéten. Szerintetek az ezüst-kolloid tudna nekem segíteni abban, hogy 1. kitakarodjon ez a vacak a gyerekemből, 2. ne kelljen kivenni a manduláját?

A választ köszönöm!

Anita

Értékelés: Nincs

Mandulagyulladás sokadszorra

Vigyázni kell az idült mandulagyulladással, mert hosszú távon hajhullást, pattanásosodást, és egyéb gyulladásokat okozhat a szervezetben testszerte. Kellene egy góckutatást csináltatni, hogy mi lehet a kiváltó ok. Ebben az esetben nem elég az ezüst kolloid, több oldalról kellene megközelíteni a dolgot.

1. Mivel többször kapott antibiotikumot, a bélflórát mindenképp helyre kellene tenni. Erre nagyon jó bélflóra regeneráló készítmények vannak. Az emóció és/vagy mézes almarost nagyon jó erre. Folyamatosan kellene ezt szednie, több hónapon keresztül.

2. Immunrendszer erősítése. Feltétlenül kellene valamilyen béta glükán tartalmú készítmény.

3. Gyulladás csökkentésére a zyflamend bevethető. Itt olvasható róla egy rövidke szösszenet.

+ lehetőségek: sós vízzel való gargalizálás, öblögetés. Érdemes a lelki hátteren is elgondolkodni. Mi szorítja a torkát? Mit nem mer, vagy tud kimondani, kibeszélni magadból? Mi fojtogatja ennyire? Valamint a tej- és tejtermék teljes elhagyása javasolt lenne egy időre.

Anikó

Értékelés: Nincs

Mandulagyulladás - mivel kezeljem?

Igen-igen, krónikus mandulagyulladás, engem ez a kérdés hozott az oldalra.:) Elég régóta olvaslak titeket, csak eddig nem jutottam el a kérdezésig, most megteszem:

Nekem is folyamatosan begyulladgat a mandulám, a fül-orr-gégész műtétet javasolt, amit én szeretnék bevállalni (tudom, hogy nagyon nem jó egy ilyen műtét felnőttkorban, de elegem van ebből a betegségből, rengeteget kivesz belőlem). Viszont a munkám miatt csak néhány hónappal későbbre szeretném időzíteni ennek a nemes eseménynek az időpontját. Az lenne a kérdésem, hogy mit tudnátok ajánlani addig is, hogy legalább kevésbé legyek lázas-fáradt a manduláimtól (mert nekem ezek a fő tüneteim, a mandulákból nyomásra folyó genny mellett). Egyelőre beszereztem egy doboz béta-glükánt, szedek c-vitamint, mit lehetne még? Sajnos anyagilag nem vagyok túl jól eleresztve, így kevés, de hatékony szert keresek.:)

Előre is köszönöm, ha segítetek!

Értékelés: Nincs

Mandulagyulladásra bevált

Épp a napokban jött egy olvasói vélemény, miszerint neki nagyon bevált a cordyceps. Az első hónapban napi 2-t szednél, majd 1 hónapig 1-et. Így 2 hónapig elég lenne. Megerősítette a hatást ImmunAssist-al, teljes siker lett. Ez utóbbiban béta-glükán is van. A C-food pedig fokozza ezek hatását.

Értékelés: Nincs

Akkor megpróbálkozom ezzel

Ah, köszi! Azt hiszem, ezekkel megpróbálkozom, hátha ki tudom húzni ezt az időszakot velük.

Értékelés: Nincs

Ezüst kolloid irrigáláshoz?

Ezüst kolloidot használhatok-e irrigáláshoz? Gombás-baktériumos-vírusos fertőzéses jó kis mix hüvelyi folyásra kellene... Ha igen, milyen gyakran és milyen mennyiségben használható?

Értékelés: Nincs
Henn Mónika's picture

Gyógyír hüvelyfolyásra

Hát, ez már belső alkalmazásnak számít, én nem használnám max. csak külsőleg, bőrre kenve az ezüstkolloidot.

Inkább a Grape Vitalt vetném be kívül-belül, illetve házi hüvelykúpot (5-ös keverék).

Bővebben itt tájékozódhatsz:

Beszéljünk nyíltan a hüvelyfolyásról

Hüveylfolyás 1X1.

Ha ilyen komplex a probléma, érdemes több dolgot is bevetni, az immunrenszer turbózása kulcsfontosságú!

Gyors és hosszútávú javulást kívánok!

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Kérdés ezüstkolloidról

Sziasztok! Azt szeretném megkérdezni hogy ezüst kolloidot lehet használni Chlamydia gombára,illetve húgyúti fertőzésre?Köszönöm

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Az ezüstkolloid mindkét

problémában segítséget tud nyújtani Krisz74. Igaz, még soha nem használtam, kicsit idegenkedem tőle, de sokan nagyon dícsérik. Ilyen esetekben én a jól bevált Grape Vitalt szoktam bevetni, a családban több ízben bizonyított. Jobbulást!:)

Értékelés: Nincs

Kérdés

Sziasztok! Már egy hete használom az Ezüst kolloidot a problémámra de semmi változás sőt inkább fáj tőle a vesém és az ágyékom. Fémérzékeny nem vagyok ,hiszen 8. éve fémmel dolgozom. Mi lehet a gond?????????? 20ppm.-eskolloidot használok....Köszönöm                                              

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Felfázás és chlamydia

Nem tudom mi lehet a gond. Mint Hajni is írta nem igazán favorizáljuk az ezüstkolloidot.

Ha nagyon nem változik a helyzet, akkor próbálkozz a Grape Vital cseppel. Eleinte mehet a dupla dózis.

Ezen kívül ajánlom figyelmedbe ezt a cikket, a hüvelykúpot, és a házilag is elkészíthető pocakkrémet.

Felfázásra, hólyagpanaszokra ajánlott a Silica készítmény.

Kimondottan chlamydiára javasolt a Chlamynyl Star tabletta.

Mivel immunrendszeri problémáról van szó, így alap kellene legyen a béta glükán szedése (Bioconnect napi 2x1), és valamilyen bélflóra regeneráló készítmény (Emóció, mézes almarost stb.). 

Az étrendedből iktasd ki a cukrot, a finomított ételeket, a tejet, és csökkents a húsfélék mennyisségét.

Mielőbbi javulást kívánok!

Értékelés: Nincs

Fémallergia

Sziasztok!

Azzal a kérdéssel fordulnék hozzátok hogy,fogyaszthat-e ezüstkolloidot szerintetek aki fémallergiában szenved?

Előre is köszönöm.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Fémallergia esetén

nem ajánlom.

Miért szeretnéd használni?

Értékelés: Nincs

Köszönöm a válaszodat

Köszönöm a válaszodat Nikoletta. Azért szeretném hasznàlni, mert elég gyakran van ilyen olyan problémàm, és van egy àllandó is sajnos, psoriasis (de nem emiatt akarnám kifejezetten használni) régóta próbàlkozom különféle gyógymódokkal, de csak hol ebbe kapok bele hol abba. Szóval szeretnék valami àtfogó immunerősítést csinàlni, ami jót tenne a szervezetemnek, és erre a kolloidokat látnám a legjobbnak felszívódàsuk és hatékonyságuk miatt.

Értékelés: Nincs

Immunerősítés

Kérlek olvasd el ezt a cikket az immunrendszerről! Amivel erősítheted, edzheted az immunrendszert: egészséges táplálkozás, bélflóra helyreállítás, gyógygombák. A bőrproblémád lelki hátterét is érdemes lenne megvizsgálnod, miszerint "jól érzed-e magad a bőrödben?"

A fém kolloidok ideiglenesen, kizárólag kúraszerűen alkalmazhatók, de tüneti kezelést nyújtanak. Mindig a kiváltó okokat kell megszüntetni, ami az életmódból adódik! 

Értékelés: Nincs

Visszatérő afták

Fiam visszatérő aftájára szeretnék ezüst kolloidot venni, de sajnos nem tudom melyik gyártó a megbízható. Kérem a segítségeteket ez ügyben.

Előre is köszönöm

Üdv

Erika

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Nem gondolnám, hogy az ezüstkolloid lenne a tökéletes megoldás

Bizonyára nyújtana tüneti enyhülést vagy javulást, de a problémát a gyökerénél kéne elkapni. Az afták főleg tápanyaghiánytól, emésztési problémáktól, a legyengült immunrendszer miatt és lelki okokból jönnek létre.

Én a helyedben Emóciót innék, Longo Vital tablettát szednék, amit kimondottan fogágybetegségekre fejlesztettek ki, szednék valami immunerősítőt, és Dr. Hauschka szájápolási termékeket használnék, mint pl. a sóvizes fogkrém, és a zsályás szájvíz.

Érdemes lenne a lelki kiváltó okoknak is utáni kérdezni...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Bárcsak a család is elfogadná...

Köszönöm Vali!

Én is gondoltam ezekre a dolgokra, amiket felsoroltál. A Longo Vital-on kívül minden van itthon, amit említettél, hiszen ezeket szorgalamasan szedem. Csak sajnos a fiam és a család többi tagja nem "látja" ugyanazt, amit én. Amit elértem nála az volt, hogy torokfájásra elfogadta a Grape Vital-t és a béta glükánt. Persze, hogy használt, csak sajnos neki ez még nem volt elég bizonyíték, hogy higgyen a többi termék áldásos hatásában is. Remélem idővel "beérik" és más szemlélettel lesz.

Tudom, hogy mások is ilyen dolgokkal küzdenek, de nagyon nehéz családon belül egyedül másképp "élni".  Néha elkeseredek ezen.

Üdvözöllek: Erika

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)

Füllyukasztás után

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni ezüst kolloid felhasználásával kapcsolatban. Tegnap voltam füllyukasztáson. A lyukasztás után kaptam egy 3 decis ápoló folyadékot, amit 6 héten keresztül napi 3x használni kell(ene). Egyből gyanakodni kezdtem, hogy vajon mi lehet az "ápoló" folyadékban?! Potassium sorbate és benzalkonikum chloride volt az összetevőkben. A második összetevő káros a hatóanyagelemző szerint. Véleményetek szerint használhatnék ezüst kolloidot fertőtlenítésre az "ápoló" folyadék helyett?

Másik kérdésem az lenne, hogy méregmentes dezodor alá javasoljátok-e az esüst kolloid használatát? Vettem Dr. Hauschka rózsás deót, de csak félig vált be....arra gondoltam, hogy kiegészíteném a deó hatását.

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

fertőtlenítés fül lyukasztás után

Szia! Használj inkább természetes szereket: Grape Vital csepp, teafa, levendula illóolaj. Az ezüst kolloidot is használhatod külső kezelésként, belsőleg (főleg nagy mennyiségben nem ajánlott).

Békés Karácsonyt!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

sebgyógyulás

Sziasztok!

Nagy segítségre lenne szükségem. Sajnos pajzsmirigy probléma miatt, kihullott szinte az összes szemöldököm, így úgy határoztam, hogy csináltatok szemöldök tetoválást. Múlt hét csütörtökön el is készült, megfelelően fertőtlenítettem, kezeltem, nem is volt semmi probléma vele.Viszont kedden jött le először egy kis pörk a bőrömről, maga a seb és sajnos alatta tapasztaltam, hogy duzzadt, vörös, gennyes a bőröm.

Ezért elmentem a bőrgyógyászhoz, aki diagnosztizálta, hogy gennyes bőrgyulladás, allergia miatt. Kaptam rá bactroban nevű antibiotikumos kenőcsöt, kalcium injekciós oldatot, illetve kamillával kell borogatnom krémezés előtt. De sajnos azt látom, hogy nem javul semmit.  És hát nagyon el vagyok keseredve, mert hát csak az arcomat csúfítja a seb, arról nem is beszélve, hogy fáj, ég, viszket, érzékeny.

Olvastam az ezüst kolloidról, hogy jó a sebekre is. Szerintetek érdemes lenne inkább azzal kenegetni? És ha igen, melyik a legjobb?? Ráadásul mostanában diagnosztizálták nálam a cukorbetegséget is, így még nem voltam ebben a témában jártas, de most már tudom, hogy nekem nem is szabadott volna tetoválást készíteni. :((((((

Ellőre is köszönöm a segítségeket!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

begyulladt tetoválás

Kedves Erika! Nagyon sajnálom, hogy ilyen rosszul jártál. A sebre friss aloe lé, illetve Stadelmann sebgyógyítót ajánlanék inkább!

A felnőttkori cukorbetegség minden esetben a helytelen életmód következménye. Ne nyugodj bele a diagnózisba, hanem változtass!!! Számtalan esetben hozott javulást és gyógyulást is az életmód váltás.

Írd be a keresőnkbe: pl. cukorbetegség

Ha jónak gondolod, akkor személyre szabott javaslatokat is kaphatsz szakértőnktől, időpont hozzá: lakatbobe kukac antalvali.hu

Jobbulást!!!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüstkolloid

Sziasztok.

Vettem ezüst kolloid cseppet  a Fltic-tól, az oldalukon azt írják, hogy lehet belsőleg is, de a termékre meg az van rá írva, hogy csak külsőleg! Pattanásra.

Most nem tudom, hogy merjem e belsőleg használni. 15 hónapos kislányomnak is szeretnék adni, ha lehet.

Valaki, ha tudna segíteni azt megköszönném.:)

Reni

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Az ezüskolloid belső használatáról

egy kicsit lejjebb olvashatod véleményünket. Miért szeretnéd kicsi gyermekednél használni?

Niki

Értékelés: Nincs

ezüstkolloid - katka

Sajnos a Katka által jelzett ismeretanyag forrás ( geocities ) el lett távolítva 2008.óta. Sőt, az Alma patikában már nem kapható, pedig korábban volt. Náluk vettem először, most pedig nincs. Nem is csodálkoztam a változáson. Azt viszont jó lenne tudni, hogy itthon hol szerezhető be megbízható készülék a készítéséhez, és a hozzávalók. Nem mondom, hogy minden esetben jó, talán, ha az első tüneteknél, amit sokszor nem is gondolunk, hogy valaminek a kezdete, kellene elkezdeni szedni. Vagy reggel este, de minimum lefekvéskor, folyamatosan. Én évek óta alkalmazom és bevált a fertőzésekkel szemben. Csak akkor van baj, ha szünetet tartok és még ráadásul nincs itthon, tehát időcsúszással kezdem el, ha problémát érzek. Biztos a napi reggeli és esti alkalmazás. Viszont hosszú ideje az is jó, ha azzal fekszem le, a szájban tartva 6-8 percet. A fogak romlását sem engedi.

Szóval most egy magyar készülékforgalmazó lenne jó, de csak kifejezetten megbízható készülékkel és tartozékokkal.

Tudna valaki ilyet ajánlani?

 

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A kolloid formát én sem kedvelem.

Csak egy pici hiba a gyártás során, és többet árt, mint használ. Számtalan olyan emberrel találkoztam a praxisomban, akiknél a nem megfelelő kolloid forma betegséget okozott. A saját példám hívta fel erre figyelmet, amikoris rézkolloidot szedtem kúraszerűen az őszülésemre régebben. A kellőnél több réz felhalmozódása a szervezetben ugyanis állandó enyhe víztiszta orrfolyást okoz, nagyon enyhe torokirritációt - pont mint egy kezdődő náthánál - és a vesét is terheli. Az ezüstkolloid folyamatos fogyasztása is járhat kellemetlen tünetekkel, mint pl. nyálkahártya érzékenység és argyria (a bőr próbálja kétségbeesetten kiválasztani az ezüstöt, és emiatt elszürkül és elvékonyodik a felhám, korábban kezd el öregedni a bőr).

Szerintem az ezüst (és az összes fém) ereje a rezgésében van. Az a tapasztalatom, hogy az ősi módszerrel, azaz egyszerű áztatással is képes átadni az erejét. Nem véletlen, hogy őseink bizonyos ételeket rézüstben főztek, és réz, arany vagy ezüstkanállal ettek. A régi címeres ezüst kiskanalak nem evésre szolgáltak, hanem este beletették egy pohár vízbe, amit reggel megittak.

Nem vagyok egyébként fémkolloid ellenes, csak véleményem szerint minden terápiának megvan a maga helye és ideje. Bizonyos bakteriális fertőzések ellen valóban hatásosan be lehet vetni az ezüstkolloidot, de hogy valaki azért igya nap mint nap, hogy ne romoljanak a fogai, az számomra felelőtlenség. Ha helyesen táplálkoznánk, akkor a fogromlást is meg lehetne előzni. De az, hogy egy szülő tömi cukorral a gyerekét, majd nyugodt lelkiismerettel naponta lenyelet vele egy kis ezüstkolloidot a fogromlás ellen, az több, mint felelőtlenség.

Tudom, hogy lehet kapni ezüstkolloid készítő gépeket, de én veszélyesnek tartanám, hogy lelkes laikusok és nem teljesen hozzáértő szakemberek elkezdjék gyártani és kontrol nélkül fogyasztani a fémkolloidokat.

Külső használata ellen viszont semmi kofogásom! És félre ne értesen senki: kiváló tüneti szernek tartom, de nem egyetlen és mindenható megoldásnak.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Nem vagyok nagy híve

az ezüstkolloidnak. Annyi egyéb lehetőséget kínál a természet, nem gondolkoztál azon, hogy mást kipróbálj?

Értékelés: Nincs

Nem vagyok nagy híve - Varga Nikoletta

A természet része az a növény is, amely ásványokat tartlamaz, akárcsak mi, magunk. És amely ásvány egyike az ezüst is. Persze van még sokféle.

Nekem, de nem csak nekem, az ezüst sem idegen, hanem természetes és hatékony. A hatékonysága nagyon sok egyebet maga mögé utasít és ezt sokan nehezen fogadják el vagy sehogy sem.

Még a fiatalabbak is gyógynövényekkel kezdenek, nem pedig az ezüstkolloiddal, így kizárt, hogy ne legyenek gyógynövényes tapasztalatai az embereknek, idővel elég sok. Én is próbáltam, és épp ezért merem ajánlani, mert valódi megoldás. Nem kell hónapokon át, de akárcsak heteken át alkalmazni. 

Az is igaz, hogy ha épp nincs, de valami jó lenne gyorsan, akkor arra van 3 igazán jó egyéb megoldás.

Az egyik a só. A só, amit sokan kikerülnek messziről, és meg sem akarják ismerni, hogy mekkora csodákra képes.

A másik a fokhagyma mézzel. Most, télen és járványos időkben, kifejezetten ajánlom a 2 cikk összetört fokhagyma 2 teáskanál mézzel - szájban tartani, majd lenyelni és inni is lehet rá természetesen.

A harmadik a zsurló, ami minden nőnek kellene otthon állandóan. Felfázás jellegű tüneteket azonnal kezel, az első bögrétől kezdve.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Az ezüst is része a természetnek

persze igazad van, és én ezt el is fogadom.

Az ősi gyógyászati szutrákban 3 fajtáról tesznek említést, manapság már csak a kő olvasztásakor létrejövő ezüstöt ismerik. Ennek ízületi és gennyes gyulladást csökkentő, fertőtlenítő, fogat erősítő hatása van. A lázat is csökkenti. Hasi görcsök, viszketés esetén is szokták alkalmazni, és mint Te is írod ellenállóbbá teszi a szervezetet, sőt méregtelenítő, tisztító hatással is bír.

Inkább magával a kolloid formával nem vagyok "kibékülve", számomra túl erőteljes. Az ezüstös vizet (ezüstöt letisztítva és áztatva) és magát az ezüstöt már nem egyszer alkalmaztam és sikerrel használtam. Tudni kell azt is, hogy az ezüst hűvös tulajdonsággal bír (mongol-tibeti gyógyászat szerint), ezért pl. akinek hiánybetegsége van, az körültekintően használja.

Szeretettel,

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Mikroezüstös krém, mit tudtok ajánlani?

Sziasztok,

Nem tudom, hogy a mikroezüst és az ezüskollid ugyanaz-e? 

A férjem lábujján a köröm nagyon gyakran benő, ilyenkor kiáztatja és estére bekeni alábbi kamillás-mikroezüstös kenőccsel.

Szerintetek használhatja bátran, vagy van benne káros anyag? Ha van, akkor tudtok ajánlani valamit ehelyett, ami ugyanilyen hatása van?

Deklaration/Inci: Aqua (Water), Petrolatum, Zink Oxide, Glycine Soja Oil, Hydroxylated Lanolin, Tlac, Cera Alba (Beeswax), Paraffinum Liquidum (Mineral Oil), Cetyl Palmitate, Cera Microcristallina (Microcristalline Wax), Polyglyceryl-2 Sesquiisostearate, Isopropyl Myristate, Phantenol, Isopropyl Palmitate, Magnesium Sulfate, Myroxylon Pereirae Resin (Balsam Peru), Phenoxyethanol, Magnesium Stearate, Aluminium Stearate, Calendula Officinalis (Flower) Extract, Sodium Shale Oil Sulfonate, Bisabolol, Methylparaben, Chamomilla Recutita (Matricaria Flower) Extract, Guaiazulene, Ethylparaben, Propylparaben, Butylparaben, PEG-8, Tocopherol, Ascorbyl Palmitate, Citric Acid, Ascorbic Acid

 

Nagyon szépen köszönöm,

BJAB

Értékelés: Nincs

Benőtt köröm

A krémben lévő kivastagított vegyületeket kérlek nézd meg a fenti Hatóanyagok listában. Ha kiáztatja, akkor utána nyugodtan bekenheti körömvirág krémmel, melybe lehet Grape Vitalt, teafaolajat, levendulát cseppenteni a fertőzés elkerülése miatt. Itt az oldalon olvastam egy ötletet: pici vattát (érdemes ezekre is cseppenteni a fentiekből) kell áztatás után a benőtt köröm alá tenni, majd ott tartani és pár nap-hét után a köröm a vatta felett és nem a bőrbe fog nőni.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Szia Tunde, Koszonom szepen

Szia Tunde,

Koszonom szepen valaszod / elemzesed/ tipped.

Mar tudom mit rontottam el a keresoben, valamiert, ha beirom a hatoanyagot kezdobetuit, nem minden opciot, ami azzal kezdodik dobja ki, igy sokmindent nem talaltam. De ha az ABC-s kereson rakattintok adott beture, a listaban megtalalom. Erdekes, de igy legalabb mar remelem mindent megtalalok a jovoben.

Nagyon szepen koszonom tanacsod, a GrapeVitalt megrendeltem toletek, uton lesz ki hozzank november vegen. Ingeborg koromviragbalzsamot meg pont mult heten vettem itt nalunk, igaz masra szantam. De ezt szeretem a tiszta termekekben, annyira sokoldaluak.

Nagyon szepen koszonom megegyszer valaszod,

Udv,

BJAB

Értékelés: Nincs

Ezüst kolloid

Kedves Katka!

Mivel így beleástad magad ebbe a témába, így talán arra is tudsz válaszolni nekem, hogy hol érdemes az ezüst kolloidot vásárolni. Én -jelenleg még csak- házilag készített takarítószerekbe tenném fertőtlenítő hatása miatt. Mindegy, hogy milyet vásárolok? Mi legyen ráírva a csomagolására? Jelölik azt, hogy elektrolízis útján keletkezett-e? Van bennük még más anyag is?

 

Várom válaszotokat!

Mag

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Ezüst kolloid

Kedves Mag!

A fenti cikk egy hírszem, érdemes átböngészgetni, sokkal többet nem tudnánk hozzátenni a témához.

Fertőtlenítőként sokaknál bevált a GrapeVital grépfrútmag kivonat, információt róla ITT találsz.

Niki

Értékelés: Nincs
Imu22's picture

antibakterialis alternativak

Sziasztok!

 

Kerhetnek egy osszehasonlitast a belsoleg, megelozes celjabol alkalmazott antibakterialis, antiviralis kiegeszitokrol, azok erossegerol, elonyeirol, hatranyairol?
Pl. ezust kolloid, grapefruit mag kivonat, fokhagyma (es egyeb hagymak), manuka mezek, kasvirag-kivonat, esetleg egyes gyogynovenyforrazatok (pl. orbancfu), egyes csirak (pl. retekcsira, buzafu), kurkuma...

Melyik a talan leghatekonyabb?

Elore is koszonom!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Természetes antibiotikumok

A természetes antibiotikumok, növények nem vizsgálhatóak úgy, mint a laboratóriumban előállított vagy izolált hatóanyagok. Egy-egy növény több száz vagy ezer különböző hatóanyagot tartalmaz, amik csak együtt fejtik ki hatásukat. Nincs olyan lista, hogy az egyik jobb lenne a másiknál. A hatásuk kettős, egyrészt bizonyos hatóanyagaik közvetlenül is képesek gátolni a kórokozók szaporodását, esetleg megsemmisítik őket, de a fő hatásuk az, hogy a szervezet ellenálló képességét növelik. Ezáltal annyira megerősödik az immunrendszer, hogy maga lesz képes kűzdeni a betolakodók ellen.

Gondolj bele, ha létezne olyan hivatalosan, hogy: legjobb, akkor a többire nem is lenne szükség.

Az ezüst kolloid más eset, mert ott pusztulhat a hasznos mikroorganizmus is, ezért inkább külsőleg vagy belsőleg csak nagyo rövid ideig ajánlott a fogyasztása.

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)
vaskalapos's picture

Vizsgalhatoak, miert ne lennenek vizsgalhatoak?

Egyetertek, hogy nincs olyan, hogy legjobb, minden antibiotikumnak mas a hatasspektruma es masok a mellekhatasai. Altalaban az erosebb hatas erosebb mellekhatassal is jar sajnos. Ez igaz a szintetikus a termeszetbol tisztitott (izolalt) es nem tisztitott, hanem "termeszetes" antibiotikumokra egyarant.
A tisztitas, izolalas vedelmeben: ezt azert csinaljak, hogy elvalasszak a kulonbozo hatasu anyagokat egymastol, es csak azt alkalmazzak, amelyikre epp szukseg van, igy a mellekhatas kisebb.
Egyebkent vizsgalhato a termeszetes novenyi vagy allati anyag epp ugy, mint a tisztitott, vagy epp a szintetikus.
En gyerektaborban is tanitottam, gyakorlatban hasonlitottuk ossze a penicillin, tetraciklin, neomicin meg a fokhagyma, voroshagyma es gyogyteak hatasat. Fogtunk egy petricseszet, taptalajjal, a feluletere szelesztettuk a "korokozo" (modellkent egy nem betegsegokozo bacit hasznaltunk) balterium tenyeszetet, majd a taptalaj kulonbozo pontjaira a gyari antibiotikummal atitatott papirkorongakat, gyogyeaba martott papirt, es osszemorzsolt hagymat, fokhagymat tennunk, es megneztuk, mekkora kornyezeteukben gatoltak a bakterium szaporodasat. Ahol nem szoporodott a baci, ott atlatszo maradt a taptalaj, ahol szaporodott, ott atlatszanlanna valt sok bakteriumtol masnapra.
Nem boszorkanysag, otthon is elvegezheto a kiserlet, taptalajkent kuktaban fott huslevest lehet hasznalni.
Csak azt azert nem javaslom, hogy korokozo bakteriummal kezdjetek jatszani, mert elszaporodva veszelyesek lehetnek, ha valaki nem tanulta a veluk valo biztonsagos banasmodot.

Az immunrendszert befolyasolo anyagokat en nem neveznem antibiotikumnak, az egy masik teszta, az antibiotikum az ami elpusztitja, vagy gatolja  a korokozo mikroorganizmusokat.
Antibiotikumokra csak akkor van szukseg, ha szervezet immunrendszere nem kepes legyozni a korokozot valamilyen okbol.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (2 votes)

Fontos mondandóm...

Egyetértek Veled abban, hogy mindent lehet vizsgálni petricsészében! Viszont vegyünk egy növényt, pl. káposzta. Az egyik ember napi 1 kilót is meg tud enni belőle gond nélkül, míg a másik pár falattól is rettentően puffad.

A tanulság annyi, hogy nem vagyunk egyforma petricsészék, hanem különböző módon működő emberi lények. Mindenki minden anyagra, minden növényre, minden élethelyzetre...sorolhatnám másként reagál.

Ezért van az, hogy van aki 1 üveg Emóciótól jobban lesz, csökken a puffadás, míg másnak fél év is kevés vagy ki kell egészíteni sok mással.

A fokhagyma, echinacea, aloe vera, goji, homoktövis (és még több ezer növény) nagyon jó hatású a szervezetre, immunrendszerre, de nem mindenkinél egyforma hatással! Ezért nem írhattam Imunak, hogy melyik az egyes, kettes, harmad számú természetes "antibiotikum".

Az is bizonyos, hogy rákos sejtek sem keletkeznek petri csészében, hanem kizárólag egy élő szervezetben! Hiszen a rák nem egy sejt hozzáadva egy rákos anyag, hanem egy folyamat, ami élő testben indul el! Én nem vagyok biológus, nem végzek itthon kísérleteket pipettákkal vagy tenyészetekkel. Csak 3 gyermekem van, férjem családom és nem utolsó sorban saját magam, ahol élő, természetes környezetben TAPASZTALOM meg mi működik NÁLUNK és mi nem.

A tanácsaink is mindaddig elméletek, amíg valaki ki nem próbálja és vissza nem jelez, hogy köszi működik vagy épp ajánljunk mást, mert neki nem vált be. És így a normális!!!

Nincs csodaszer, csak csodás természet, ami biztosít mindent amire szükségünk van, de egyénre szabva! Mindenki ismerje meg önmagát, próbálkozzon és tapasztaljon!!!

Puszi Neked és Mindenkinek!!!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (5 votes)

Természetes hatóanyagok immunrendszerre gyakorolt hatása

"A hatásuk kettős, egyrészt bizonyos hatóanyagaik közvetlenül is képesek gátolni a kórokozók szaporodását, esetleg megsemmisítik őket, de a fő hatásuk az, hogy a szervezet ellenálló képességét növelik. Ezáltal annyira megerősödik az immunrendszer, hogy maga lesz képes kűzdeni a betolakodók ellen."

Az ellenállóképesség maga az immunrendszer. És bár tehermentesítve lesz a természetes antibiotikumok által, de megerősödni mégsem ettől fog. Csupán egy gyenge képességet kisegítenek. Ez is csak tüneti kezelés. Szerintem. Pl. egy pajzsmirigy probléma esetén hiába alkalmazza valaki, az minden esetben csak besegítés, de ettől sajnos az immunrendszer nem lesz erősebb. 

Én úgy gondolom, hogy hiányosságot pótol, a védekezés hiányosságát, de csak alkalmi jelleggel, amíg alkalmazásra kerülnek ezek a természetes hatóanyagok. ( A szintetikus szerek is épp ezt teszik, csak azok számtalan mellékhatással, míg a természetes szerek jóval kevesebb mellékhatással, mint azt a káposzta példázatodban is írod.)

A folyamatos alkalmazás pedig nem hinném, hogy hátrány lenne, inkább az alkalmazás módja a döntő. Kisebb megszakításokat persze lehet alkalmazni, de az ezüstkolloid esetében a szájban való tartás, amennyiben belsőleg alkalmazza valaki, nagyon fontos. A felszívódás más, kikerüli a bélflórát jó része, mert felszívódik a szájnyálkahártyán, vagy lehet csak ott tartani és nem lenyelni is. Utóbbi hatásosságát én még nem próbáltam.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Hunny's picture

ezüst kolloid-hüvelyflóra

Sziasztok!

Jó ideje candida miatti hüvelygylladástól szenvedek, a doki már kezel mindennel, de nem túlságosan javul a helyzet. Annyi változás van, hogy napok óta gombás tünetem már nincs, de gyulladás még van. Erre az orvos gynoflor hüvelyflóra visszaállítót írt fel, de a csodát még nem hozta el. Arra gondoltam, hogy irrigálnék  egy keverékkel, ami kamilla tea, cickafarkfű te, ezüst kolloid és pár csepp teafaolajat tartalmazna. A kérdésem az volna, hogy az azüst kolloid és a teafaolaj nem bántanák az épp visszaállítás alatt lévő hüvelyflórát, a lactobacillusokat? Nekem van egy olyan érzésem, hogy nem, de nem vagyok benne teljesen biztos, ezért inkább rákérdezek. A candida diétát egyébként csinálom, és szerencsére semmi égető-viszkető vagy fájdalom érzetem nincs, érzésre teljesen normális minden, csak a gyulladás (nagyon piros szeméremtest kívül) nem akar lehúzódni. Ezért is alkalmaznék gyulladáscsökkentő teákat.

Köszönöm a válaszokat!

Hunny   

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hüvelyi panaszokra

Mindenféle hüvelyi gondokra ad hatékony megoldást ez az összefoglaló írás! Szemezgess belőle, a gombaölők, antibiotikumok, ezüst kolloid mind tüneti szerek...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezustkolloid

Sziasztok
Szerintetek melyik ezustkolloid megbizhato belsô fogyasztasra

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Mire szeretnél ezüstkolloidot

használni, Clau78?

Értékelés: Nincs
Ninett's picture

Aranykolloid ?

Rengeteget írtatok már az ezüstkolloidról, és csupa jókat. De még másféle kolloidok is vannak, kitudja hányféle... Arany, réz...

Ezekről mit kell tudni? Hogy lehet az, hogy a neten mindenhol az ezüst van kiemelve, miközben például az aranykolloidról is hasonló jókat írnak, csak éppen sokkal kevesebb az információ?

Használja esetleg valaki valamire a többi kolloidot is, aki el tudná mondani a különbségeket, és hogy mire lehet használni őket?

Ha például az aranykolloid, is hasonló "csodaszer", akkor az nem fair vele szemben hogy alig esik róla szó.. no.gifregular_smile.gif
Köszi ha lesz válasz regular_smile.gif
Anna

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Kolloidok

Szerintem egyik kolloid sem csodaszer! Viszont tüneti kezelésre és rövid ideig alkalmazva hatásos lehet!

Tudom, hogy ódákat zengnek a kolloidról, de mint minden mást, ezt sem szabad túlzásba vinni!

Ha lesz valaki, aki szakértő a témában (és nem marketinges ) várjuk hozzászólását!

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
vaskalapos's picture

kolloidok

A kolloid csak abban kulonbozik a nem kolloidtol, hogy kisebb reszecskekbol all, igy nagyobb a felulete, sokkal nagyobb, igy nagyobb feluleten kepes erintkezni es reakcioba lepni a kornyezetevel. Amugy a tulajdonsaga ugyanolyan.
Az ezust kanal, kancso vagy kolloid formajaban gatolja sok eloleny eletet. Fertotlenito szer. A bakteriumok sejtjei erzekenyebben ra mint az emberi sejtek, igy van olyan mennyiseg belole ami a bacikat mar oli, de bennunket meg nem bant. A szervezeten belul nehez belole hatasos mennyiseget osszegyujteni, de a test felszinen jol mukodik. Akkor is ha van sok modernebb, kisebb mellekhatasu anyag nalanal.

Az arany nemesfem, nem lep reakcioba. Kolloidkent sem.

A rez nehezfem, mergezo, egyik vegyulete a szolo permetezesere hasznalatos (rezgalic).

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Réz

Rézre szükségünk van, de növényi komplex formájában, hiszen nélküle nem épülne be a vas a hemoglobinba, szerepe van a bőr és haj színét meghatározó melanin előállításában is.

A réz sok enzimnek fontos összetevője, például a szabad gyökök okozta károsodás ellen védő szuperoxid-diszmutáznak is. Nagy szerepe van a szerveket támasztó és azokat elválasztó kötőszövetek kialakulásában - az inakban, porcokban és csontokban viszonylag nagyobb mennyiségben van jelen a réz.

Ezt csak azért írtam le, hogy nehogy valaki azt gondolja bármilyen réz tartalmú természetes élelmiszer mérgező... jobb tisztázni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
vaskalapos's picture

a kulcsszo a mennyiseg

A szukseges rezet a mindennapi taplalek es ivoviz bosegesen fedezi. Azon felul, mesterseges, tisztitott, kemiailag eloallitott  rezkeszitmenyek (peldaul mestersegesen eloallitott rezkolloid) feleslegesek es esetleg karosak lehetnek.

Az a "viszonylag nagyobb" mennyiseg amire utalsz, az icipici. Az emberi test egy kilogrammjaban 1-2mg rez talalhato, azaz a test tomegenek  1-2 milliomod resze.
A Wilson-betegseg a rez felhalmozodasa szervezetben, majdgyulladast, idegi, vese, sziv es hormonalis problemakat, termeketlenseget, abortuszt is okoz.
Az ilyen betegeknek kerulni kell a magasabb reztartalmu elelmiszereket (gomba, magvak, csokolade, maj, szaritott gyumolcsok, kagylok).

Nem fura (vagy talan elgondolkoztao?), hogy epp en ervelek egy mesterseges keszitmeny ellen?

Értékelés: Nincs Átlag: 4.3 (3 votes)

Almamag

Én is szeretnék kérdezni :)

Van esetleg valami tanulmányod, saját kutatás az almamagban lévő anyagokról, hatásukról? A szerdai klubnapon merült fel a kérdés! Nyilván senki nem arra gondolt, hogy naponta és nagy mennyiségben, csak kíváncsiak vagyunk. Utána is nézhetnék, de hátha van valami kész válasz

Értékelés: Nincs
Anett's picture

ezüst

Sziasztok. Tudnátok Nekem segíteni abban,hogy hol lehet beszerezni ezüst kolloidot? Köszönöm.

Értékelés: Nincs

ezüstöt

netről, vagy szinte bármelyik bioboltban - ha épp nincs, biztosan rendelnek neked.

Értékelés: Nincs

EZÜSTKOLLOID

Mégegyszer probálkozok hátha sikerül választ kapni,hogy aki fémallergiás fogyaszthat ezüstkolloidot?. Előre is köszönöm . Szép napokat !Türelmeske

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüstkolloid fémallergiásoknak

A jó minőségű, 99,99%-os tisztaságú ezüstkolloidot elvileg fogyaszthatja, mert a fémallergia  az esetek nagytöbbségében nem az ezüstre, aranyra alakul ki, hanem az ötvözetet képző egyéb fémekre. Próbaképp mindenképpen végezz egy bőrtesztet!

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

1 évesnek kolloid?

Sziasztok! Szerintetek gennyes mandulagyulladásra egy 14 hónaposnak adhatok 10ppm-es ezüst-kolloidot? Ha igen, milyen dózisban? Egyszer már volt és antibiotikumot kapott :(, de úgy hallottam, hogy ez elég gyakran visszatérő betegség. Köszi!

Értékelés: Nincs

1 évesnake is adható jó minőségű ezüstkolloid

Kizárólag jó minőségű, OETI-engedéllyel rendelkező, 99,99% tisztaságú ezüst adható babának is, vélemyényem szerint a leghatékonyabb, ha a torkát fújod be vele úgy, hogy10ml tisztított vízbe teszel 10-15 csepp ezüstöt.

Babáknál, gyermekeknél a betegségek oka sokszor a szülőkben keresendő, érdemes ezen is elgondolkodni (házastársak kapcsolata, mit nem tudunk kimondani, stb.)

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

saphyllococcus aureus

Szia! Sürgősen szükségem lenne ezüstre 19 hónapos babának. Új vagyok a témában, nem tudom, mit válasszak. A tanulmányban szereplő szempontok szerint érdeklődtem már bioboltokban, sőt, egy gyártó szakértőjével is beszéltem, de egyik sem nyugtatott meg, hogy biztonsággal adhatom a lányomnak, és még a baktérium leküzdésében is segíteni fog. Tudnál ajánlani egy terméket, hogy mit is keressek? A dokik antibiotikumot akarnak adni! SOS Köszönöm Festi

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Baktériumokra

 Kedves Festi!

A staphylococcus aureus egy baktérium, ami a bőrön, az orrnyálkahártyáján, de akár a székletben is megtalálható, és különféle gennyes gyulladásokat képes okozni, mint mandulagyulladás, tüdőgyulladás, fuunculus, emésztőszervek megbetegedése...és még sorolhatnám.

Kérdezek:

- a kislányodnak melyik területen van elterjedve? hol okoz panaszt? mióta?

- kapott -e korábban antibiotikumot, vagy más gyógyszeres kezelést?

- természetes úton vagy császárral született?

- szoptattad vagy tápszeres baba volt?

- a pici táplálkozása milyen? 

Kérlek, válaszolj ezekre a kérdésekre, fontosak, hogy segíteni tudjunk.

Az ezüstkolloid nagyon jó a vírusokra és a baktériumokra, de úgy érzem ez csak tüneti megoldás ebben az esetben. És, gondolom Te is azt szeretnéd, hogy a kislányod szervezete a későbbiekben ellenálló legyen az ilyen és más bacikkal szemben.

Amit gyorssegélyként tudok ajánlani:

mindenféle vírusra, baktériumra kiváló a grapefruitmag csepp. Ebből van gyerekverzió is, Grape Vital Power Kids néven. Hatásáról itt olvashatsz bővebben. Belsőleg és külsőleg is használható. Belsőleg a dobozán feltüntetett adagolás szerint, külsőleg is számtalan módon segíthet.

Az egyik legjobb immunmodulátor a beta glükán, ebből napi fél szemet kellene adnod a kislányodnak. 

Szintén nagyon durva vírus-, és baktériumölő az olajfa levél kivonata.

Nem tudom pontosan, hogy milyen állapotban van a kislányod bélflórája, de gond lehet vele, különben nem bírta volna ledönteni a baci. Tudod, hogy az immunrendszerünk 70%-a a bélben lakozik. Tehát támogatni kellene a jótékony bélbaktériumokat is, ezt az Emócióval és a mézes almarosttal tudod megtenni.

Ezüstkolloidot egyelőre nem tudok mit mondani, még mis sem találtunk olyat, amire rábólitottunk volna, keressük a megfelelőt. Azonban érdemes szakértőhöz fordulni, mert az ezüstkolloiddal csínján kell bánni, és például az Emócióval nem szabad egy időben bevenni, legalább 2 órának kell eltelnie.

Ezen kívül: kerüljetek most minden cukros, tejtermékes, fehér lisztes, húsos ételt, mert a bacik nagyon szeretik ezeket.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Szia!Köszönöm a gyors

Szia! Köszönöm a gyors választ! Nos a baci nemi tájékon szokott megjelenni. Egy hónapja vizsgálták ki, de gyanítom, már korábban, kb. június végétől dolgozik, mert akkor is hasonló tünetekkel jelentkezett. Lányom 40. hétre spontán, természetes úton született. Hat hónapos koráig csak anyatejjel tápláltam, amit aztán 15 hónapos koráig még kapott. Kezdetben én készítettem neki főzelékeket, aztán rátért arra, amit mi is eszünk, de tejet nem kapott soha. A táplálkozása alatt azt érted, hogy azokat, amiket javasoltál, hogy elkerüljünk, kapja-e? Tejtermékek közül a tejfölt, joghurtot, túrót szokott kapni. Azokat sem szabad? Fehér lisztet , húst szokott kapni. Cukrot Nagyi lekvárjában, sütijében igen.

Hét hónapos korától kb. hatszor volt hörghurutja vagy fülgyulladása, amit minden esetben antibiotikummal kezeltek, továbbá kapott hörgőtágítókat, nyákoldókat, beclometasone tartalmú porlasztást is.

A beta glükánt meg az Emóciót épp a napokban rendeltem meg, a többit is be fogom vezetni.

Köszönöm, hogy segítesz!

Festi

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Festi kislánya

Szia Festi!

Az antibiotikum tönkreteszi a bélflórát, teljesen kiírtja... Az első lépésben azon kellene segíteni (pl. mézesrost almával, de az Emóció is besegít), persze mellette adhatod neki azokat is, amelyek hamarosan megérkeznek Hozzátok.

Igyekezzetek kiiktatni az étrendjéből a finomított termékeket, ahogy Betty picivel feljebb ajánlotta... Amíg ki nem próbáljátok nem is gondoljátok, hogy mennyit segít :)

A tejtermékeknél és a húsnál is érdemes minőségi termékeket beszerezni, termelőtől. Ha fellángol a gyulladás a tejtermékeket és a húsféléket inkább iktassátok ki egy időre..

Fülgyulladásra is kiváló a Zyflamend, többeknek már segített elkerülni az antbiotikumot...

A bacik - pontosan - milyen tüneteket "produkálnak" kislányodnál?

Niki

 

 

 

 

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Pici pöttyök jelennek meg...

Szia!

Pici pöttyök jelennek meg a nagyajkakon. Ha nem lenne kezelve, fájdalmas duzzanata is lenne, egybefüggő piros és érdes bőrfelülettel.

Az érdekelne még, hogy a Betty által javasolt termékeket, hogyan kell adagolnom neki. Milyen helyi kezelést alkalmazhatok? Az egyik ezüskolloidról azt írják, hogy ezt a bacit 6 percen belül elpusztítja, ez Igaz lehet?

Köszönöm

F

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Szerintem mi a legjobb a bacira...

Szia Festo, leírom, hogy én mit tennék, ha a kislányomnak most bakteriális fertőzése lenne, az előzményeket itt olvashatod:

Az Emócióból adnék a kicsinek reggel, este 30 ml-t, legalább 2 hónapig, de ha anyagilag nem megterhelő, akár folyamatosan is adhato Neki, esetleg lecsökkentve az adagot 20 ml-re és naponta csak egyszer.

A Maximmunból, ahogy Betty is írta, napi fél szemet adnék, mondjuk az esti Emócióval, de az első pár nap mehet reggel és este is fél-fél. Ezeket már most el tudod kezdeni, ha megérkezik a csomagod.

Vennék még mézrostot, amit napi 3 ×, és Grape Vital cseppet, amiből a testsúlyának megfelelően, reggel éh gyomorra adnék neki, gyümölcslébe keverve. Arra érdemes figyelni, hogy a GV csepp és a hasznos bacik visszatelepítését elősegítő készítmények között teljen el legalább 20 perc.

Mivel azért tudott elszaporodni a baktérium a gyerkőcön, mert le van gyengülve az immunrendszere, így erősítheted még olyan készítményekkel, amik támogatják a gyógyulási folyamatokat, ezeket érdemes megnézegetned.

Külsőleg minden reggel és este lemosnám a nuniját hol Emócióval, hol körömvirág forrázattal felváltva, és a bugyijára cseppentenék 1 csepp Tihanyi levendulát.

Természetesen igyekeznék azokat az ételeket kerülni, amiket már Nikiék felsoroltak Neked. Jobbulást Nektek! :)

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüstkolloid kozmetikumok tartósítására

Sziasztok!

Az ezüstkolloid adagolásához szeretném a segitségeteket kérni. A szappankáimba is adagolhatom, és ha igen milyen hatást fejt ki, milyen mennyiséget rakhatok bele, tartósit is?

Köszönöm a segitségeteket!

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

Köszönöm, hogy

Köszönöm, hogy beszerkesztettétek ezt a hasznos cikket˘!

Értékelés: Nincs

szoptatás és kolloid

Sziasztok! Nem tudjátok véletlenül, hogy a szoptatós anyák szedhetik az ezüst kollidot? Kicsit megfáztam tegnap, gondoltam öblögetek vele, de nem merek egyelőre. Mit javasoltok, ha használhatom, akkor milyen gyakran alkalmazzam? A babám 9 hónapos. Köszi előre is! Nertera

Értékelés: Nincs

Szoptatás alatt ezüstkolloid

Amennyiben nagy tisztaságú kolloid oldatról van szó azaz kétszeresen desztillált tisztított vízből és 99,98%-os tisztaságú ezüstből készül és egész biztosan nem szennyezett semmilyen nehézfémmel, akkor nyugodtan gargarizálj vele, le ne nyeld, mert nincs szükség rá, csak ha hányás, hasmenéses problémád van.

Egy másik alternatíva: GrapeVital grapefruitmagolaj a webáruházból. Ezt le is nyelheted :)

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Nimrod's picture

Lerakódás torokban...

Sziasztok. Azért írok, mert egy ideje lerakódás van a torkomban, vagy nem is tudom, h ott-e pontosan. De érzem mikor nyelek. Mit tudok csinálni, h "felköhögjem"? Ez más dolog de volt olyan is, hogy jó nagyot tüsszentettem és feljött ilyen sárgás darab, ami nem nyálkás volt, hanem szilárdabb valammi és elég kellemetlen szagú. Ez volt már többször is. De nem tudom mi lehet. Mit tudnék tenni ezügyben? confused_smile.gif

Értékelés: Nincs

Szia, találtál valami

Szia, találtál valami megoldást a torkodban a lerakódásra? Nekem is van ilyen gondom már egy jó ideje, és elég kellemetlen... :/ néha úgy érzem fölszakadozik kicsit, de soha nem múlik el. Ha esetleg kiderítetted mitől lehet, vagy sikerült ''eltüntetni'', elmondanád nekem is? :) köszi

Értékelés: Nincs

ezüst kolloid

Sziasztok lányok! Az alábbi ezüst kolloidról szeretnék kérdezni: Összetevők: Szűrt,reverse osmosissal tisztított víz, ascorbinsav, SMP(Sango Mineral Powder ebből CaCo3 = 56%, ebből MgCo3 = 40%), Momordica grosvenori, borsmenta olaj, Enocianin (E163). Az ezüstkollopid mérete 1-100 nanométer. PPM kontroll alapján 20-25 ppm tartalmú. Tisztítást követően ezüst elektrolízissel keverve. Illetve még egy kérdés: anyukám étrendkiegészítőket szed, na nem gyógyszertári vackokat, és azt mondja, hogy neki többet hatott a gyógyszertárban található magnézium, mint amilyet most szed, ami természetes. Azt mondja, hogy ha bevesz egy gyógyszertárit, elmúlik a görcs a lábából...

Értékelés: Nincs

Ezüstkolloid lejárati ideje

Csak pár dologra lennék kíváncsi. 1.F....os ezüstöm üvegcséjén fel van tűntetve a lejárati ideje. Ezt mennyire kell komolyan venni?Mivel ritkán kell használnunk, hála istennek, így szinte alig hiányzik belőle. pár hónap múlva viszont le fog járni... Ki kell hajítanom? Vagy mire kell figyelnem? 2.Körömgombára hogyan és hányszor kell alkalmazni? Köszönöm előre a segítséget! Linda

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Lindának ezüstkolloidról

Szia Linda!

Az ezüstkolloidot hőtől és sugárzó hatásoktól óvni kell, tehát ugyanúgy, mint a homeopátiás termékeket, elektromos berendezésektől távol kell tartani. Felbontás után egy évvel hatása csökkenhet, tehát a gyártó egy évig garantálja azt, hogy a terméke tökéletes állapotban marad.

Körömgomba ha lábon van, akkor célszerű egy ezütkolloiddal jól átnedvesített vattapamacsot rátenni, utána zoknit húzni, úgy aludni. Nappal még 2-3-szor lehet ecsetelni. Erre a problémára még a tömény teafaolaj is jó hatású, és hát tudod - te is régóta olvasgatod már az oldalt -, a kulcs az életmódban rejlik (cukormentesség! leginkább). 

Hatékony gombairátást! wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

A közös ollóhasználat a legfőbb bűnös

Köszi Melinda a választ! Ez gyors volt! regular_smile.gif Sajnos párom többször használta a nagymamája körömollóját, aki évtizedek óta lábkörömgombás... Nem tudom, nem értem, hogy miért nem figyeltem fel erre???! Holott köztudott, ilyenkor minden egyes körömvágás után, le kell fertőtleníteni az eszközöket. Ha már használod... Most pedig lehet szenvedni az irtással. rant2.gifconfused_smile.gifcry_smile.gif Akkor ezüstkolloid "csak" hatásából veszített, nyugodtan cseppegtethető lesz továbbra is. clap2.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Fertőzött körömvágó olló

Természetesen igyekszik az ember elkerülni a fertőzés lehetőségét, de a kulcsszó mégiscsak az immunrendszer. Tudod, egy erős immunrendszer kiröhögi a körömgombás kisollót, az influenzavírusos kilincset, a candida gombás wc deszkát és a szalmonellás vágódeszkát. Persze, hangsúly van még a gomba/baktérium/vírus szervezetbe jutó koncentrációján is, és nyilván nem fog az ember fejjel menni a falnak, illetve húsz körömmel a gombás kisollónak.teeth_smile.gifA cukor mellőzését nagyon komolyan kell venni gombás eseteknél, mert a gomba tápláléka a cukor. Cukormegvonással könnyedén megszabadulhatsz tőle, mivel megfosztod az alapvető táplálékától. 

Sok sikert! wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

ezüst kolloid és gombásodás

Sürgős kérdésem lenne, Kedves Ezüst Kolloid "Szakik"! Azt szeretném megtudakolni, hogy hüvely gombásodásnál is hatásos-e az ezüst kolloid? Ha igen, milyen formában és meddig, mennyi? Belsőleg "fogyasztva", irrigáláshoz vagy akár külsőleg, kenve is? Nagyon nem szeretnék gyógyszert szedni!!! Én a teafaolajat akartam bevetni, de 2gyógynövényboltban és 1bioboltban jártam, és mindegyikben azt mondták, hogy a teafa olajat inkább ne használjam irrigáláshoz, sem pedig betétre/tamponra, mert irritálhat... A cickafarkfűre is azt írják, hogy jó gombásodás, fehérfolyás ellen. Inni ilyen célra mennyit kell belőle naponta?

Értékelés: Nincs

Norajanak ezüstkolloid

Természetesen használható irrigáláshoz gomba esetén az ezüstkolloid, naponta 2x10 csepp 1 dl tisztított!, de még jobb ha desztillált vízben feloldva. A teafaolajat nyugodtan csepegtetheted a tisztasági betétedre és ha ülőfürdőt veszel, akkor is tehetsz bele, meg cickafarkat is.

Éjszakára pedig bio kefíres tampont tegyél fel!

Ha élsz házaséletet, akkor a párod  indenképp használja a bio teafás óvszert, mert egymásnak fogjátok átadogatni a fertőzést!

Belsőleg: lugosítás ezerrel!!! Üsd be a keresőbe a "lugosítás" szót, rengetg infót találsz majd, de a lényeg: sok lugosító zöldség és gyümölcs, semmi finomított, adalékokkal teli élelmiszer és no cukror, állati fehérje, kivéve a fermentált.

A cickafark tea külsőleg fertőtlenít, belsőleg hormonszabályzó, de természetesen nyugodtan ihatod, mert Maria Treben is azt javasolja, hogy minden nőnek rendszeresen kéne fogysztania legalább napi egy csészével.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Berni, köszönöm

Berni, köszönöm az infókat és a gyorsaságot! bow.gif Már csak annyit kérdeznék, hogy gombásodás esetén meddig és milyen rendszerességgel szabad irrigálni? Naponta szükséges? Amíg a panaszok fennállnak, vagy utána is egy kicsit?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Meddig irrigáljunk gombásodás esetén?

Nagyon szívesen!

Amíg a tünetek fennállnak, mindenképpen, én még ráhúznék egy 3-4 napot, a kefíres tamponnal pedig még egy hetet onnan számítva, hogy már nem irrigálsz.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
nonibaja's picture

kecsketej szappan

Sziasztok! Baján lehet valahol kapni kecsketej szappant?Emőke ,úgy tudom te bajai vagy.Tudnál eben segíteni? Köszönöm!

Értékelés: Nincs

Hányás-hasmenés, beta glucan és ezüstkolloid reikivel

Egy tapasztalatot szeretnék megosztani Veletek!

Vasárnap a fiam hányt egyet és felment a láza is. Tudom, hogy most ez a vírus nagyon sok emberen keresztülment és meglehetősen súlyos tüneteket okozott sok ismerősömnél, még felnőtteknél is. A fiam folyamatosan kapja az Olove + Beta G Force-ot napi felet meg a Supra Kids vitamint is. A hányás után adtam neki még egy beta glucan bogyót és 10 csepp ezüstöt. Az éjszaka még lázas volt, kért inni 2x, de amúgy teljesen nyugodtan aludt. Reggelre már kutya baja sem volt!

Mind a két nap adtam neki energiát is és hihetetlen volt, úgy nyílt ki, mint egy virág, mint akit kicseréltek! Még csak most "tanultam" ezt a tudományt és egyszerűen nem akarok hinni a szememnek, hogy hogy működik! Anyukámnak elmúlt a fejfájása, egy kedves színészbarátnőmnek a régóta húzódó hátfájása, én meg kezdek olyan lenni, mint egy duracell nyuszi 

Szóval úgy érzem, hogy egyre szebb a világ és én is egyre boldogabb vagyok!!!!

Ezt kívánom Nektek is!!!!

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Melyik ezust

Kerdesem az lenne, hogy Te honnan szerzed be az ezust cseppet, mi a markaja annak amit hasznalsz? koszonom

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Mire szeretnél ezüstöt

használni?

Niki

Értékelés: Nincs

H1N1 oltás utáni gyorssegély

Kedves Vali! Sajnos a szuleim az egyre eroteljesebb H1N1 hiszteria hatasara ugy dontottek, megis beadatjak maguknak az oltast, pedig mar jo ideje eredmenyesen "oltogatom" oket az itt tanultakkal. Az oltas higanytartalma (is) nagyon aggaszt, foleg, hogy ez tobbek kozott Alzheimer kort okozhat. Valahol olvastam, hogy ezustkolloiddal semlegesitheto lenne, de attol felek, hogy az igy felszabadulo nehezfem meginkabb mergezne oket. Mit tanacsolsz, ha be is oltatjak magukat, milyen tisztitokurat lenne erdemes utana elvegeztetni veluk, hogy a karos nehezfemek es egyeb vivoanyagok ne okozzanak hosszu tavon karosodast a szervezetukben? (sajnos biorezos a kornyeken kozel-tavol nincs, igy az nem lenne megldhato, de valami mas megoldas esetleg...?) Nagyon varom a valaszodat! Koszonettel: ave

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Oltás utáni gyorssegély

Ezt az összefoglalót egy ismerősömnek írtam nemrég, aki mindkét influenza oltást megkapta, és emellett afrikai út miatt még más oltásokat is, de mindegyik után 1 hónapig rosszul van és megkért hogy segítsek kivezetni.. Ezeket a tanácsokat adtam neki: 1. Biorezonancia (http://biorezonancia.hu/ ez egy kipróbált hely mi ide járunk, hivatkozz az Antal Vali csapatára és akkor adnak kedvezményt!) 2. Japán tapasz (erről egy csomót tudsz olvasni a neten, de én úgy találtam, hogy amit Magyarországon lehet kapni az nagyon drága és az összetétele sem olyan jó. A talpra kell ragasztani minden este amíg színtelen vagy nagyon halvány színű nem lesz. Lehet venni az ebay-en is, Vali ezt jónak ítéltek: http://cgi.ebay.com/100-PREMIUM-DETOX-FOOT-PADS-PATCH-GUARANTEE-DETOX-o_W0QQitemZ360148597567QQcmdZViewItemQQptZLH_DefaultDomain_0 3. Vannak homeopátiás szerek erről meg tudod kérdezni egy homeopata orvost, de én i s rajta vagyok az ügyön, megkérdezem azokat az anyukákat akik már használták. 4. Fontos lenne néhány táplálékkiegészítő a szervezetnek, ezek a legjobbak: - Supra Balance, (Adagolása napi 2x 20 ml) itt tudsz róla olvasni: http://organicmission.letezikatokeletes.com/termekek/suprabalance - Olive + Beta G Force (Adagolása: napi 1, az oltást követő 5 napban napi 2.) http://organicmission.letezikatokeletes.com/termekek/olive_beta_g_force 5. Ha nagyon tutibiztosat akarsz akkor ezek mellé még lehet inni zöldbúzafűlét is. Amúgy nagyon fontos a megfelelő folyadékfogyasztás, főleg ilyenkor méregtelenítéskor, de ezt te is tudod. A mennyiség az testsúly kilogrammonként 70 ml folyadék, melyből 30 ml-nek tiszta víznek kell enni. Tehát ha pl. valaki 100 kiló, akkor meg kell innia napi 3 liter tiszta vizet (100x0,03) plusz a többi (zöldség, gyümölcs, kaja, leves...)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Hortenzia's picture

ave nehézféme

Keress valamilyen japán tapaszt turmalinnal, bioboltokban.

 

Egy 7-10 napos kúra segíthet

Szép estét!

 

Hortenzia

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüstkolloid!!!

A múlt héten magas láz, nagyon erős torokfájás jelentkezett a kisfiamnál, majdnem összeért a mandulája és megjelentek rajta a tüszők is. Én a vitaminokat , ezüstkolloidot, homeopátiát előszeretettel és bátran alkalmazom! Az orvos megnézte, átbeszéltük milyen homeopátiás szert javasol, mindemellett "talonba" egy antibiotikumot is felírt, amit végül is nem kellett kiváltani. Én napi 3000-4000 mg C-vitamint, +kalciumot adtam, ezüstkolloiddal gargalizált reggel és este (max.10-15 mg, pár korty vízzel) ( le is nyelte) kapta a homeopátiás szereket ! , kamillás tea a gyulladás csökkentésére (azért 15 csepp cataflamot is kapott). Másnap délutánra már hőemelkedése sem volt, és 2 nap múlva eltűntek a tüszők teljesen, a mandula egy kicsit nehezebben húzódott vissza. Magamon is úgyenezt alkalmaztam, mert nagyon erős torokfájásom volt, rosszul voltam, egy napig aludtam. 2 nap volt a betegség. Cseppentettem már a szembe, sőt a körömgombára is hatásos volt, néha fertőtlenítőként is használom. A vírusos futószemölcsök - miután fél éven keresztül bőrgyógyászhoz jártunk, - nekünk a homeopátiás szerek szedése után múltak el 2 hét alatt +ezüstkolloiddal kenegettem.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Ginger futószemölcse!

Szia!

Elárulnád, milyen homeopátiás szertől múltak el a futószemölcseid? És mennyi idő alatt? Nekem is van 4-5 db az arcomon, semmitől nem múlnak. Erősítem az immunrendszerem béta-glükánnal, C-Fooddal, fújogatom ezüstkolloiddal, de nálam semmi változás.

Köszi előre is!

Melinda

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

TLMelindának futószemölcsre

Szia Melinda !

Mi fél évig jártunk bőrgyógyászhoz, ahol lefagyasztgatták, kentem duofilmmel, amitől csúnyán kisebesedett, de folyamatosan jelnetek meg az újabbak. A homeopátiás szertől + kolloid 2 hét alatt múlt el. Homeopátiás szer orvos ajánlása alapján: Solanum dulcamara 9 ch napi 2x5 golyó ( vagy 3x3 ), Mezereum 9 ch napi 1x5 golyó, Thuya occidentalis 15 ch heti 1x 10 golyó. Nem tudom mennyire ismered a szereket, el kell szopogatni a golyókat, de sem előtte, sem utána nem szabad inni, enni legalább 20 percig. Remélem használ regular_smile.gif Ginger

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ginger

Szia! Én elhiszem, hogy jót akarsz, de a homosszereket mindíg személyreszabottan adják, tehát, ami neked jó volt nem biztos, hogy Melindának is jó lesz. L.

Értékelés: Nincs

homeopátia Lenókához

Szia Lenóka !

Részben igazad van. Viszont vannak krónikus betegségek és vannak akut betegségek. " Az akut betegségek, melyek mindenkinél előfordulhatnak, inkább a BETEGSÉG klinikai képétől függ, mintsem az alkatától. Azonban a krónikus betegségek esetében a klinikai képet a BETEG SAJÁTOS MEGNYILVÁNULÁSAI jellemzik. Krónikus betegségeknél a beteg alkati szerét megtalálva rövidebb -hosszabb időn belül enyhíteni, illetve gyógyítani lehet a krónikus betegséget. " (idézet a homeopátia mindenkinek mindenkorra című füzetből) Például láz, torokfájás, zúzódások, szemgyulladás, nátha, szoptatás stb. ezekhez nem kell alkati szer. Bárki alkamazhatja. Viselkedési zavarok, túlmozgékonyság esetén alkati szert lehet keresni. G.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Gingernek

Szia!

Az alkati szer kiválsztása több tényezőből tevődik össze. Nem biztos, hogy ami a Te alkatodnak felel meg, az megfelel Melindának is. Ezért nem szabad így ajánlani a szereket, ahogy Te tetted. Én nem könyvből olvasom ki ezt, voltam homeopátiás tanfolyamon Zarándi Ildikónál és ezt tőle tudom. Te a thuját alkati kezelésnek kaptad, azért kellett heti 1 alkalommal 10 szemet szedned. Az hogy valaki milyen alkat, nem csak azon múlik milyen "krónikus" problémája van. Sokkal több és mélyebb info kell hozzá a testi tüneteken kívül. Alkati kezelést akkor kell adni, ha visszatérően ua. a problémája az illetőnek. Egy gyereknél a visszatérő krónikus mandulagyulladás, vagy emésztési probléméknál is ajánlott egy alkati kúra is. Az alkati kezelést folyamatosan kell alkalmazni, hosszú ideig, nem kúra szerűen. Az idegrendszeri tünetekre magas higítást ajánlott használni, míg a testi szintű problémákra inkább az alacsony vagy közepes potenciák jönnek számításba. Egy lázas állapotot is kísérhet idegrendszeri tünet, ahogy egy fogfájást is. Tehát nem ez az alapja az alketi szer választásnak, hogy van-e idegrendszeri tünete az illetőnek. Az alkati szer kiválasztásánál az ember általánosságban vett betegségekre való hajlamát nézik, a lelki és pszihés, érztelmi, testi reakciók alapján. Az alkati szer, tehát abból is megállapítható, hogy egy véletlen hirtelen eseményre ki hogyan reagál. Van, aki csapkod, más kiabál, megint más sír, vagy van aki belenyugszik a történtekbe, már ez is meghatározza ki milyen betegségekre hajlamos. Olvass bele a homeopátiás magazinba, ott részletesen írnak erről. L.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Lenóka és Melinda

Szia Lenóka, igazad van. Régen alkati szerként kaptuk a thuját. A doki meg tudta mit mond. Melinda, Akkor ezt mégis beszéld meg előbb valakivel. Ginger

Értékelés: Nincs

Gingernek

Szia! Azért ne keseregjél! Olvassál sokat és akkor tudni fogod, mit hogyan és miért érdemes beszedni vagy ajánlani! wave.gif L.

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Nagyon köszönöm!

Akkor bevetem ezeket is.

Amúgy volt nekem is régebben a kezemen egy db. Nem tudtam, hogy mi az, és lekapartam... blink.gif Úgyhogy elég rendesen elterjedt az egész kézfejemen. Nekem leégették, visszanőtt, én is kaptam valami lakkot, nem használt. Kentem minden hülyeséggel, aztán végül magától (?) múlt el. Aztán volt már a szám közepén is egy, azt lézerrel leszedettem. Úgyhogy biztos hajlamom van rá, hogy legyen.

Az szuper lenne, ha két hét alatt leesnének.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Melindának szemölcsre

Kedves Melinda!

Nagyon jó még a vérehulló fecskefű tinktúra, amit bármely bio boltban vagy patikában be lehet szerezni. Nálunk hatásosabb volt, mint a teafa olaj. yes.gif

Üdv, Ildikó

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

gyógyulás ideje

Nem biztos, hogy mindenki egyformán reagál a homeopátiára, úgyhogy nem fix biztos a két hét. Biztosan függ más körülményektől is, főleg az immunrendszertől. A másik leveledhez kapcsolódóan sajnos a nagyszülők nálunk is szorgalmaznák az oltást. wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

futószemölcsre

Szia Melinda! Futószemölcsre, és uszodaszemölcsre, nagyon jó a teafa olaj, töményen használva. Van barátnőm akinek a gyerekén volt a lábán, meg a kezén usziszemölcs és hamar elmúlt a teafa olajtól. A thuja 5 ch-ban bőr regeneráró hatású, de ezt nagyon hosszú ideig kellene beszedni, a homeopatia.info.hu oldalon kérj infót a dokiktól. Én is ott olvastam egy válaszban. L.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Lenóka, már el is kezdtem :)

Köszönöm! Régebben már egyszer próbálkoztam a teafaolajjal, de nem voltam elég kitartó, mivel az egyik szemölcs pont a szám sarkában van, és örökké belement a számba a teafa. De ha azt mondod, hogy hatékony, akkor muszáj hősnek lennem, nem szeretném, hogy elterjedjen mindenhová. Köszi szépen a tippet!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Melindának

Szia Melinda! F. Adrienn azt mondta nekünk, hogy hosszabb időbe is beletellhet, míg az anyaszemölcs gyökere is megsemmisül és magától kifordul a helyéről, nem szabad hozzányúlni sem. A szádhoz tegyél valami kis "steril" vatta darabot, akkor talán nem folyik bele. Nagyon rossz ízű tudom sick.gif Kitartás! L.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Merjem ne adni az antibiotikumot?

Sziasztok!

5 éves kisfiamnak csúnya torokgyulladása van, be is lázasodott. Antibiotikumot és torokfertőtlenítőt írtak fel neki. Torokfertőtlenítő helyett van itthon ezüstkolloid meg Eliminator is, de mi legyen az antibiotikummal? Eddig rendszeresen kapott minden reggel fél Béta-G Force-t és fél C-Food Matrixot. Elég lenne, ha ezeket emelném, és nem adnám az antibiot? Még nem kezdtem el. Talán jó lenne a Zyflamend is, de sajnos nincs itthon, és már csak a jövő hétre érne ide, ha most megrendelném. Azért azt sem szeretném, ha betegebb lenne.

Köszönöm előre is a választ.

Melinda

Értékelés: Nincs

válasz Melindának

Szia Melinda ! Az Én kisfiam is 5 éves, most gyógyultunk ki. Láz, torokfájás, majdnem összeértek a mandulái és tüszők is voltak rajta. A gyerekorvossal megbeszéltük milyen homeopátiás golyócskákat kell szedni, talonba egy antibiotikum receptet is adott, de nem kellett kiváltani végül. Először mindig teszünk egy kísérletet homeopátiás szerekkel, ha jól reagál, nem kell az antibiotikum. Azonban én a vitaminokban is hiszek, Napi 3000-4000 mg C-vitamint is adok ilyenkor +kalcium, magnézium, mindemellett ezüstkolloid is. Az elején adtam neki lázcsillapítót is, de nekem az a tapasztalatom, hogy a sok C-vitamin + a homeopátiás golyócskák után a láz nem emelkedik, másnapra szinte megszűnik. A C vitaminra mindenki mást mond, hogy mennyit szabad bevenni. Amióta láttam egy riportot, egy meggyógyult rákos beteggel, aki napi 12000-mg-ra vitt e fel a dózist, és nemhogy belehalt, hanem meg is gyógyult, azóta hiszek benne. És a saját tapasztalataim is ezt mutatják. Amióta alkalmazom a sok C-vitamint, nagyon hamar gyógyul(unk), és az utóbbi időben antibiotikum nélkül. Persze nem az orvos javasolja, ez teljesen saját indíttatás. Az ezüstkolloid pedig tökéletes baktériumölő. Viszont ha félsz ezektől, akkor menjen az antibiotikum.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Ginger, dehogy vagyok én antibiotikum-párti :)

Jó annak, akinek van egy homeopátiás gyerekorvosa. Sajnos itt nálunk nincs olyan, két választás van: van egy, aki mindig, mindenre antibiotikumot ír fel, és van, aki csak néha. Mi ezt az utóbbit választottuk, és még őt is felülbírálom. Nem azért, mintha okosabbnak képzelném magam nála, hanem azért, mert ő a gyógyszereket ismeri, én meg kutattam természetes megoldások után is, és tapasztalataim szerint hatékonyak is. Csak ez a pánikkeltés már engem is megőrjít, mindenki nyomatja, hogy mennyire nagy veszélyben vagyunk, meg milyen felelőtlen anya az, aki nem adja be a "rendes" gyógyszert, nem adatja be a védőoltást a z újinfluenza ellen. A saját szüleim is próbálnak rábeszélni mindkettőre. Mert ha jön az újinfluenza és rátesz egy lapáttal erre a torokgyulladásra, akkor milyen nagy veszélyben lesz a gyerek.

Itt találok egyedül megértésre. Köszönöm!

Értékelés: Nincs

Melinda és a homeobogyók

Szia Meli! Figyuz, a mi dokink sem egy bogyógyszakértő, múltokor én mondtam Neki, hogyan kell a vashiányt illetve a hajhullást kezelni a bogyókkal. Nem vagyok orvos, de azért elég jól elboldogulok itthon a gyerekeknek, a féjemnek és magamnak -igaz sokkal nehezebben- is jól megtudom találni a megfelelő szert. Vannak nagyon jó könyvek, amikből szerintem Te is ki tudnád keresni a megfelelő szert. Tudod a lényeg a HASONLÓT A HASONLÓVAL elv. Azt a szert kell megtalálni, aminek a "gyógyszerképe" leginkább egyezik a gyerek tüneteivel. Figyelembe kell venni a külső és a belső jeleket is. Van, hogy két három szer is kijön egyszerre. A potencia választás is viszonylag egyszerű dolog. Meg kell érezni, hogy milyen szinten van a betegség rezgés szintje és mennyire van elhatalmasodva a gyerkőcön a probléma, milyen gyors a mozgása a betegségnek. De vannak komplex szerek is, amikkel egyáltalán nem lehet bakot lőni ilyen a: Coryzalia, ami a felsőlégúti problémák szere. Nátha, arcüreg gyulladás, fülfájás, sok orrváladék. A Homeogéne tabletta, ami a mandula és a torok középső részének megbetegedéseinél jön szóba, erős torofájás, köhögés. Ha a fertőzés még lejjebb kerül, akkor jön szóba a homeovox tabletta, ami a hörgők és a gége alsóbb szegmensére hat, ennek egyik jele a torokfájás mellett a rekedtség is. Olyankor, mikor elállítani szeretnénk egy nagyon váladékozó orrot, akkor magas higítást használunk, 12-15 ch. Ha elfolyósítani kell a váladékot, mert nagyon sűrű és nem tud kijönni akkor az alacsony-közepes higítású szerek jönnek szóba, 5-9 ch. ( a higítás és a potencia ua) Fontos még, hogy jól időzítsen az ember, a szereket addig adja csak ameddig a probléma fennáll. Sajnos előfordul, hogy tényleg kell a gyógyszer, tapasztaltam, de nagyon ritkán. De a http://homeopati.info.hu oldalon orvosoktól is kérdezhetsz és mindíg válaszolnak. L. wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Melinda kisfia

Szia Melinda!

Előre bocsátom, hogy nem szeretnék olyat kijelenteni, hogy kisfiadnak add vagy ne add az antibiotikumot, csak szeretnék megosztani Veled egy történetet.

Kb. másfél-két hónapja férjemnél csúnya mandulagyulladás lépett fel. Oly mértékű volt, hogy hiába igyekeztük természetes úton (homeopátia,gyógynövények, sós vizes öblögetés, Eliminátor, stb.) enyhíteni a baját, nem sikerült. Vasárnap este, amikor már oly szűk volt a nyílás, ahol a levegő áramolhatott, hogy szinte alig kapott levegőt, megkért, hogy szerezzek valahonnét antibiotikumot, mert inkább az, minthogy megfulladjon. No, telefon a dokinéninek (szomszédunk), aki este 10 órakor érkezett meg - lévén, hogy aznap vidéki kiránduláson jártak -, és táskájából előkerült az antibiotikum (még nyaralásukra váltotta ki, ott nem volt rá szükség és nekünk "ajándékozta"). Tény és való, hogy másnap már erőteljes javulást észleltünk. Egy hetes kúrát kellett csinálnia, köv. hét vasárnap bevette az utolsó bogyót. Hurrá, olyan jól volt, majd'kicsattant. Igen, ez az állapot kedd reggelig állt fenn, ugyanis akkor az egész testét elborították a pici piros pöttyök (valószínűleg penicillin-érzékenység lépett fel esetében) és ismét bedurrantak a mandulái. Másnap szerkesztőségi találkozónk volt, ahol előadtam férjem történetét. Vali felajánlotta, hogy a nála lévő béta-glükánt és corallive-ot szívesen átadja. Így tértem haza 8 szem bétával és 7 szem kálciummal. A  béta-glükánból reggel-este 2-2 szemet vett be, a corallive-ből napi 2x1-et adtam. Vali emlékeztetett, hogy a bétának 48, de inkább 72 óra kell, hogy hasson... nos, a mi esetünkben már sokkal hamarabb megtörtént a javulás, csütörtök estére a pöttyök eltűntek, a mandulája pedig kezdte felvenni eredeti méretét és színét... Néhány nap alatt teljesen meggyógyult és azóta sem jelentkeztek nála a tünetek.

 

Elnézést, ha hosszúra sikerült az esetleírás...

Jobbulást kívánok Kisfiadnak!

Szeretettel,

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Meggyógyultunk a béta-glükánnal :)

Sziasztok!

Nagyon köszönöm mindenkinek a tanácsokat! Ma kellett visszamenni a kisfiammal a dokinénihez ellenőrzésre. Ugye, ő úgy tudja, hogy szedte az antibiotikumot, pedig szegény gyógyi itt várta az újrahasznosított gyógyszertári szatyorban, hogy elkészítsük, beadjuk. Nos, ezt várhatta... Végül amit adtam a kisfiamnak "nagyon csúnya torokgyulladás"-ra:

- Olive+BétaG Force eleinte reggel-este 1-1 szemet, a tanácsok után már csak fél-fél szemet reggel-este; - C-Food Matrix napi fél szemet reggel; - Kálcium-magnézium rágótablettát, amit gyorsan sikerült beszereznem a bioboltban, a Korallive-ot beszerezni már késő lett volna; - Eliminator beletöltve T. V. torokfertőtlenítő pumpájába, annak jó hosszú fújókája van, könnyű vele megcélozni a torkot.

Ennyi. A doktornő szerint gyógyultak vagyunk, holnap mehetne is a gyerkőc oviba, de én rávárok még egy napot, mert holnap pont mennének úszni. Úgyhogy ezen túl sokkal magabiztosabban fogom használni ezt az édes kis BétaG-t. teeth_smile.gif

És egy másik megnyugtató hír: Kíváncsiságból megkérdeztem a doktornőt, mi a véleménye a h1n1 vakcináról. Ő azt mondta, véleménye nem lehet, annyit mond, hogy ő nem oltja be magát és a gyerekeit sem... Úgy sem tudott volna rábeszélni, hogy oltassunk, de így azért sokkal komfortosabban érzem magam. yes.gif

Puszi nektek! És nagyon köszönöm még egyszer a tanácsokat, történeteket, nyugtatgatásokat!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Nikihez: mennyi béta-glükánt?

Köszönöm Niki, egyáltalán nem voltál hosszú. Nagyon örülök, hogy válaszoltál, márt vártam, hogy mit javasoltok. Kiváltottam az antibiotikumot, de nem kezdtem el adni. Úgy voltam vele, kivárok. Még annyit kérdeznék, hogy egy kb. 20 kilós, 5 éves gyereknek "csúnya torokgyulladásra" mennyi béta-glükánt javasolsz? Sajnos egyelőre Corallive-unk sincs itthon, remélem, magában is hatásos lesz a glükán.

Köszönöm még egyszer! Melinda

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Olive Beta G Force adagolása gyermekeknek

Tegnap volt egy zártkörű előadás, amelyen Dr. Ládi Szabolcs tabuk és "csomagolás nélkül beszélt nagyon őszintén az immunrendszer valódi működéséről, a fertőzések természetéről, a védőoltásokról - egész pontosan azok hatástalanságáról - és béta-glükán szervezetre gyakorolt hatásáról. (Az előadás teljes anyagát feltesszük majd a zárt oldalra)

Ládi doktor gyermekeknek a béta glükánból felet javasol naponta, nagyobb gyermeknek, vagy nagyon beteg kisgyereknek 1 szem/ nap. Mellesleg túladagolni nem lehet, csak felesleges annyit beszedni.

A béta-glükán 48 óra múlva fejti ki hatását, és a hatás is kb 48 óráig tart, tehát érdemes folyamatosan szedni, hogy állandó támogatást kapjon a szervezet a fertőzések ellen.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

NE ADJATOK GYERMEKETEKNEK BÉTA-GLÜKÁNT!...

hacsak nem szeretnétek, hogy egészséges és jól működő immunrendszere legyen... Én kis butus hogy jártam!

Kedd estére LenkeZsófia hőmérséklete megemelkedett, nem vészesen(38,2). Szerdára volt időpontunk, hogy megkapja első oltását (sikerült egy kicsit húznunk a 2hónapos oltást, hogy mikor megkapja már erősebb legyen az immunrendszere)... hívtam az orvost, hogy "sajnos" így jártunk, egy picit folyik az orra is, szóval a héten sem lesz oltás... - jó a viszonyunk,tisztában van azzal, hogy mi a véleményem az oltásokról, belement, hogy az első 6 hónapban nem szurkálja a Picit. - Mondta, rendben, de péntek délelőtt szaladjak le Lenkivel a rendelőbe, mert szeretne már ránézni. Ugye, kedd este óta adom a kicsinek a béta-glükánt (nem kap mindig, mert anyatejjel is hozzá lehet jutni, persze csak akkor ha az anyuka szedi), és mire ma lementünk a rendelőbe LenkeZsófiánk már oly jól volt, hogy a dokinéni közölte, hogy kihasználjuk ezt  a remek alkalmat, és beadjuk az oltást... (pedig szándékosan hagytam az orra alatti részen egy kis száraz taki-makit, ami "dúsítottam" egy kis - addigra már rászáradt - anyatejjel, hogy úgy tűnjön: jaj, szegénykének még az orra is folyik... szerintem teljesen hihető volt... ha a doktornéni nem használja a sztetoszkópját, meg nem nézegeti, forgatgatja azt a gyereket, és LenkeZsófia is nyugton maradt volna, befejezte volna a táncikálást, meg nem vigyorgott volna annyit, meg  a kurjongatást is abbahagyta volna, amikor beléptünk a rendelő ajtaján, akkor ránézésre egész betegecskének tűnhetett volna) ... ha nem adtam volna neki Olive Beta G Force-t, akkor még mindig oltatlan lenne a kicsi...

Következtetés: ha húzni szeretnénk az oltást, olyan ürügyre hivatkozva: hogy betegen nem lehet oltani, akkor NE adjunk a gyereknek béta-glükánt... viszont, ha már megkapta akkor ajánlom a szedését, akár úgy - ha cicizik -, hogy az anyuka szedi be (tudjátok 2in1)...

 

Kellemes hétvégét kívánok, Egészségben, Szeretetben,

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 4.2 (5 votes)
Ninamina's picture

immunerősítés ekcéma ellen

Ezt a tartalmat átmozgattuk, itt elolvashatod.

Értékelés: Nincs

kérdés

Sziasztok! Lehet candida diétában szedni az Oliva Béta Gforce-ot? Köszi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Lehet candida diéta alatt is!

Ezt Ládi doktor gyönyörűen le is vezette biokémiailag, de most éjjel nem tudnám pontosan visszaidézni. Az előadási anyag hamarosan megjelenik cd-n, és írott forma is várható.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm!

regular_smile.gif Köszönöm!

Értékelés: Nincs

Béta G. adagolás

Sziasztok! Egy kis segítséget kérek. Ti hogyan adjátok be a gyerekeknek a O.B.G Force-t? Én már próbáltam lekvárba, mézbe, Nutellába(!), gyümölcslébe. De kiszúrja és nem veszi be. Én nem értem. Mutatom Neki, hogy én simán az egészet beveszem. Mire Ő kinevet, hogy egyem én. (3 és fél éves) Bernadette

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

BétaG beadása gyerkőcnek

Én bio málnaszörpbe keverem a kétévesemnek, elég töményre csinálom a szörpöt (csak így hajlandó meginni), de nem kanálba adom be, hanem pohárba. Az ötévesem beveszi összetörés nélkül is már.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

OliveB GForce - ADAGOLÁS gyereknek

Kedves Bernadette!

Nálunk a következő lekváros módszer vált be: Porrá örlöm a valóban nagyon keserű Olive B GForce-ot. Egy nagyobb kanálba teszek egy kis lekvárt (fiam 5 és fél éves, a barackot, lányom 3 éves, az epret kedveli) ennek a közepébe öntöm a port, majd a por tetejét lefedem lekvárral - magyarul "becsomagolom" - így szinte egybe le tudják nyelni. Utána egy pohár víz, és kész.... Bár mi is pontosan elmagyaráztuk hogy miért kell bevenni "A keserűt" és hösiesen be is veszik..........

szép estét kata

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

F.Bernadette gyermeke és a Béta esete

Szia Bernadette!

Én porrá töröm, beöntöm a szájába és ráissza a vizet... Bár épp a 3évesem még hosszan forgatja is a szájában, majd közli, hogy tényleg rossz íze van és csak utána iszik. Nem értem miért, amikor iszonyatos íze van!

Közölni szoktam velük, hogy tudjátok jön "az a rossz ízű", de ezt azért kell bevenni, hogy ne kelljen orvoshoz, kórházba kerülni... vannak az ismeretségi körben rossz élmények (kórházi tartózkodás) és inkább beveszik... meg imádnak oviba járni, és ha betegek lennének, akkor nem mehetnének... meg úszni...

 

Remélem sikerrel jártok!

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Akkor nem apróztam el. :)

Reggel-este egy-egy szemet adtam most, hogy beteg lett, akkor ezek szerint elég lett volna fele is. De úgy tűnik, már gyógyul, ma már nem volt lázas, csak el ne kiabáljam. Köszönöm a tanácsot!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Apró megfigyelés.Mikor nagyobb az esélye, hogy influenzásak legy

Anyukám tegnap belázasodott, fájt a torka. Szedi a beta glucan-t, C-Food-ot és Corallive-ot. Ma már határozottan jobban van, átmentem beszélgetni vele és rákérdeztem, hogy mikor jött meg neki (bocsánat, de fontos tényező...). Szóval épp ebbenaz időszakban és még tart...ugye ilyenkor az immunrendszerünk eléggé be tud gyengülni, ezért csak egy jó tanácsként, ha tudjuk, hogy várható a Mikulás, már előtte 72 órával kezdjük el szedni a beta glucan-t és szedjük amíg nálunk tartózkodik! Ezzel megelőzhetjük, hogy védekező katonáink is visszavonulót fújjanak!

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (5 votes)
Mentsik Mónika's picture

Ezüstkolloid

Sziasztok! Nemrég hallottam rólatok és azóta minden szabad percemet az oldalak olvasásával töltöm! Nagyon sokat tanultam tőletek és persze kidobtam mindent, ami káros! Már beszereztem a mosódiót, az olajokat, stb.... és kész vagyok a "boszorkánykodásra"! Viszont most szeretném, ha segítenétek egy dologban: a kisfiamnak (3és fél éves) gennyes mandulagyulladása van és a doki antibiotikumot írt fel. Sajnos elkezdtem neki adni, mert rémisztgettek, hogy csak így gyógyul meg. Már nagyon sápadt és soványka. Utána hallottam az ezüstkolloidról és a kérdésem az lenne, hogy abbahagyhatom-e az antibiotikumot és válthatok-e ezüstkolloidra? Csak, mert azt mondta az orvos, hogy mindet be kell szednie, mert különben rosszabb lesz. Köszönöm M.Mónika

Értékelés: Nincs

M. Mónika és az ezüst valamint antibiotikum

Kedves Mónika!

Ha elkezdted adni a gyerkőcnek az antibiotikumot, add addig, ami rá van írva, mert így valóban többet ártanál. Egy dologra viszont nagyon figyelj oda: a hasznos bélflóra azonnal támogatását kezdd el valamilyen probiotikum készítménnyel, ami akkor a leghatékonyabb és tud eljutni oda, ahol szükség van rá, ha prebiotikumot is tartalmaz és kolóniákban (=nincenek centrifugában szétszakítva a hasznosbaci kolóniák) van jelen a készítményben. Ilyen pl. a Supra Kids.

Az ezüstöt a torok fújkodására javasolnám, de jó még, ha vízbe teszel teafa, citrom és levendula illóolajat és azzal fújogatod.

Az általam ismert legjobb immunerősítő és vírus, gomba, baci stb. ölő szer az Olive+Beta G Force, nézz utána az oldalon, rengeteg infót tettünk fel!

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüst Kolloid

Szia Berni!!!
A segítségedet szeretném kérni mert mi már teljesen tehetetlenek vagyunk. Nekem vagy egy 4 éves kisfiam akinél 2 évvel ezelőtt megállapították, hogy immunglobulin hiányos. Túl vagyunk minden féle immunerősítésen amit csak a háziorvosmunk és a homeopátiás tanácsadónk tudott tanácsoni, de sajnos mind hiába. A kisfiamkb 10-12 napos rendszerességgel megbetegszik néha enyhébb a betegségének a lefolyása néha pedig a kórházban töltjük a heteinket sajnos. A betegsége szinte minden egyegys alkalommal ugyan olyan tünetekkel kezdődik és ugyan az mindig Tüszős mandula gyulladás de olyan mértékű, hogy a fájdalomtol már inni sem tud és ezért kerülünk folyton a korházba mert kiszárad. Szeretném kérdezni hogy az Ezüst Kolloid ebben tudna nekünk segíteni? Ha igen akkor melyik gyártóét, mert a  Dr Juice Ezüst Kolloidból egy 200ml-es üveg már elfogyott és eddig még semmi változás. Vagy próbáljunk másikat? Vagy ha te tudnál nekünk valami más dolgot ami esetleg segíten nekünk már annak is nagyon örülnék. Már azon vagyunk, hogy bármit kipróbálunk csak segítsen már valaki vagy valami. Előre is köszönöm.

Értékelés: Nincs

Lívike immunglobulin-hiányos kisfia

Kedves Lívike!

Először is elnézésedet kérem, hogy elkerülte a figyelmemet a kérdésed, pedig az ezüstös és hennás hozzászólásokat vadászom is...ne haragudj!

Szóval amit én gondolok -nincs messze az előttem szólókétól-, az az, hogy végig kéne gondolnotok egy dolgot a gyerkőccel kapcsolatban: esetleg nem túlzottan zárkózott-e? Nem hadakozik-e valami ellen, ami bántja őt? Mennyire kis talpraesett? Mennyire tud alkalmazkodni? Harmónia uralkodik-e a környezetében? Ki tudja-e fejezni a sérelmeit, örömét, bánatát?

Az ellenanyaghiányból és az állandó mandulagyulladásból (védekező rendeszer egyik kapuja, szűrő) arra következtetek, hogy a kicsi lelkében is vannak gubancok, de ezt Nektek kell végiggondolnotok, természetesen, ha szükség van rá, szívesen segítünk !

Külsőleg bevihető készítmények közül pedig igen: ezüst orrba és mandulára fújva, Olive+Beta G Force napi fél kapszula megelőzésnek, és igen, ahogy Grid is írta, ha baj van, ez a dózis emelhető. Én javasolnám még a kis bélrendszerének rendbetételét is, mert gyanítom, hogy a sok gyógyszer is tönkretette és mivel az immunrendszerünk 70%-a  a bélrendszerben lakozik, ezért ez már egy ördögi körré vált szegénykémnél. Erre a Supra Balance-ot és a Synbiotic Colonies készítményeket javaslom, amiből az első pucol és helyreállít, a második pedig teljesen újratelepíti a  hasznosbaci-kolóniákat a bélrendszer különböző szakaszain. Feltöltésnek pedig Supra Kids.

És természetesen szeressétek őt nagyon, hogy mindig biztonságban érezze magát kicsi családjában!

Szeretettel!

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Kaktusz's picture

Livikének

Kedves Livike!

Nálunk ugyanez a probléma, két éves a lelkem, ott veszem észre a kisfiamnál,hogy mandulagyulladásunk van, hogy nem eszik és iszik.

Mi nagyon nagy eredménnyel használjuk mind befújásra mind lenyelve az ezüstöt(F....n7)mellé, mindig kap sulfur15CH+homeogene9,általában óránkét adom neki ha baj van(éjjel-nappal).

Van még egy készítmény homeopatiás :angin Hell+grip hell+LYMPHOMYOSOT nagyon hatásos volt a mi esetünkben képes volt a 39 fokos lázat egy éjjel alatt levinni lázcsilapítók nélkül és reggelre szebb lett a mandulája is, az egy év alatt csak 1* jutottunk el orvosig....ehez nagyon ébernek kell lenni el kell csípni az elején ami igen nehéz, mert nem mondják meg ha fáj nekik.

Szedjük mi is a bétaglükánt olajfalevéllel, megelőzésre+vitamint.

Eliminátoros befújást is csinálok néha, ha engedi, mert mentolos kicsit és azt nem viseli el. Mindig mindent felváltva csinálok, mindig van itthon mindenből azért, hogy ne szokja meg az egyfélét a szervezete így gyorsan reagál.

Párologtatóba Niaoulio-t, nagyon jó fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, bele csepegtetve a fürdővízébe.

Nem adok neki állati tejet,sajtot,húst mértékkel.Cékla levét egy kis mézzel ízesítek és azt próbálom felváltva kínálni tisztitott vízzel és csipkebogyó teával.

Hát ennyi jutott eszembe hirtelen, ha kérdésed van írj bátran.

Kaktusz

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Lívike beteges kisfiának

Szia Lívike!

 

Elnézésedet kérem, hogy Berni helyett válaszolok, de úgy gondolom, lényeg, hogy minél előbb válszhoz jussatok.

Azt gondolom, hogy Számotokra nem kimondottan az ezüstkolloid lenne a megoldás, hiszen az a passzív immunitásban tud segíteni, én sokkal inkább javasonám, hogy próbáljátok meg az Organic Mission Olive + Beta G Force kapszuláját. Ez ugyanis az aktív immunizálást segíti olymódon, hogy a fiacskád saját immunsejtjeinek az aktiválásáért felelő anyagot juttatja a szervezetébe, miközben az olajfalevél passzív müdon is segít kiűzni a kórokozókat. Egy kapszulában található por mennyiségének a fele elegendő a kisfiú kicsi szervezetének, ha nagy a baj, akkor esetleg megemelhetitek napi egyre, amit természetesen nem kell kapszulaként bevennie a kicsinek, ételben, italban elkeverni a port szintén teljesen megfelelő és hatásos.

Ha bármi kérdésed lenne, amire a fentiek nem adnak választ, írj nekünk bátran.

Szép napot

grid

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

pici baba aftájára?

Szia Berni,
5 és fél hónapos pici fiam aftájára használhatok ezüst kolloidot? A N....-t sikerült SOS beszereznem (olyanokat ír a dobozán, hogy 20-25ppm, 1-100 nanométer az ezüst kolloid mérete és 20-50ml/nap a javasolt adag), de nem vagyok biztos benne, hogyan alkalmazzam. Plusz benyaltam valami hurutos vacakot és félek, hogy megfertőzöm a picit. Öblögessek, vagy igyam (és milyen gyakorisággal)?
Köszönöm előre is,
Gabi 

Értékelés: Nincs

Gabi babócájának aftájára.Mi is az afta?

Kedves Gabi!

Biztosan afta? Nem szájpenész? Hogyan néz ki?
Megmondom őszíntén ezt a készítményt belsőleg nem javasolnám egyikőtöknek sem...
Beszúrok egy kis jellemzést az aftáról:
Afta

Az afta (szájfekély) oka ismeretlen. Felmerült, hogy vírus, baktérium, hormonális vagy vérképzőszervi változás okozza, de egyelőre egyik elméletet sem sikerült igazolni.

A leggyakrabban az immunrendszer gyengülésével együtt jelenik meg, betegség, menstruáció, általános elesettség mellett gyakoribb. A legtöbbször a szájnyálkahártya valamilyen sérülését követően alakulnak ki egy-két napos bevezető fájdalom után a fehéres-sárgás színű, vörös udvarral körülvett, legtöbbször igen fájdalmas fekélyek.

Az afta három formában jelenhet meg. A leggyakoribb az úgynevezett Mikulicz-afta, amely lencsényi, általában egyesével megjelenő fekélyekkel jár. A Sutton-afta ennél jóval nagyobb, akár négy centiméteres is lehet. A Cooke-afta a legsúlyosabb, sok apró fekély csoportokat alkot a nyálkahártyán, és hatalmas fájdalmat okoz.

Az afta jellemzően ott jelenik meg, ahol a herpesz nem: az el nem szarusodó laphámmal fedett, alapjáról elmozdítható nyálkahártyán, azaz az ajak és az orcák belső oldalán, a lágyszájpadon és a nyelven (itt herpesz is megjelenhet).
    
    Bíró Zsuzsa

Tehát szerintem, ami a legjobb lenne -bízva abban, hogy szopizik még a babód- anyatej, friss levegő és a Te immunrendszered feltuningolása vitaminokkal!
Milyen a vérképed? Vas?
Nem tudom, hogy hogyan táplálkoztok, de nagyon fontos lenne, ha teljes értékű élelmiszereket fogyasztanál, teljesen kiiktatnád a cukrot, csíráztatnál - a retek, hagyma, fokhagyma, lucerna csírák mennyeiek egy kis teljesőrlésű vajaskenyéren, vagy salátába keverve- és megfelelő minőségű és mennyiségű tiszta vizet fogyasztanál! És persze ne felejtkezzünk el a friss -nem prímőr- zöldségekről, majd gyümikről sem! Csinálj spenótot, sóskát, előbbit jó sok fokhagymával, kiváló vérképző! Ha már kap mást is a pici, akkor kizárólag általad készített, bio/házi alapanyagokból főzz neki, a bébiételeket felejtsétek el! Inni is vizet vagy gyógyteát -pl. kamilla- adj neki! Ha nyugtalan a pici, akkor igyál meg egy bögre levendula teát és mindketten bealszotok !
Javaslom a lenolaj napi fogyasztását egy kávéskanállal, tele van omeg-3, omega-6 zsírsavakkal.
Ihatod a csalánteát és vitamin-és ásványianyagdúsak az aszalt gyümikből készített teák is, ezeket Te is bekeverheted. Arra figyelj, hogy inkább áztasd őket -lsd. csipkebogyó-C-vitamin-, így a vitaminok jobban megőrződnek.
Ha Neways táplálékkiegészítőt is szeretnél szedni, akkor: Olive+Beta G Force, Supra Kids és természetesen a tiszta kozmetikumok babának-mamának egyaránt.

Szeretettel!

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 3.5 (2 votes)

Afta a kislányom szájában

Sziasztok!! Segítségeteket szeretném kérni.Ma este vittem el a 2,5 éves kislányomat az ügyeletre,mert hőemelkedése ,láza volt egész nap. A doktornő azt mondta,hogy hólyagok vannak a manduláján (vírusos) és egy afta is van a szájában. Sol.Acriflavin ecsetelőt írt.Van erről valakinek valami tapasztalata?Sajnos nincs itthon ezüst kolloidom.Tudtok valami megoldást ajánlani? A mandulájára Oscillococcinumot adok. Köszönöm a segítségeteket!! Szép estét mindenkinek! Tüfi

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Aftára Tüfi kislányának

Szia Tüfi!

Ha van otthon teafa illóolaj, akkor néhány cseppet (1-2) oldj fel pici tiszta alkoholban, majd öntsd fel tisztított vízzel (50ml). Az oldatot öntsd bele spricnis flakonba, és naponta több alkalommal fújd be az aftát. A tünetek alapján a kislányod immunrendszere meg van gyengülve. Néhány szem, jó minőségű organikus, fermentált probiotikum csodát tenne vele. Ekkora gyerkőcnek elég napi fél kapszula. Írj a Tanácsadódnak, Kata426nak, biztos segít ez ügyben.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Re:Aftára Tüfi kislányának

Szia Betty!

Köszönöm a segítségedet! Holnap veszek alkoholt gyógyszertárban és kipróbálom a spriccelést. Természetesen az ecsetelőt,amit a doki néni írt fel, nem használtam,nem tűnik valami bizalomgerjesztőnek és biztos nem tiszta dolog.Szerencsére ma még nem találtam újabb aftát kislányom szájában,bízom benne,hogy nem is lesz több.Homeós golyócskát adtam az aftára is.Régóta homeózunk,de ennek ellenére ki fogom próbálni az immunerősítőt . yes.gif Köszi a jó tanácsot! További szép napokat! Üdv wave.gif Tüfi

Értékelés: Nincs

ezüstkolloid

 Szia  Berni !
 
Mint ezüstkolloid szakértőtől kérnék segítséget !!
Szerinted az ezüst belsőleg antibiotikum kúráként is használható gennyes aknéra ?
A bőrgyógyi szerint antikúra vagy roaccutane szedése javasolt,de csak szerinte ugyanis én ezt be nem szedetem a 15 éves lányommal !!
Nagyon várom a tanácsod !!
Előre is köszönöm,hogy időt szakítasz ránk !!
Türelmeske 

Értékelés: Nincs

Türelmeske kislányának arcára

Kedves Türelmeske!

Én elsősorban külsőleg javasolnám az ezüstkolloidot és azt tanácsolnám, hogy keressétek fel Valit, nézze meg a lánykád arcád, mert az arcon levő elváltozásainak belső oka is van. Ez lehet, hogy valamilyen kórokozó- ekkor jó az ezüst belsőleg- de lehet más is, akkor más a kezelési mód.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

szappan

Szia Türelmeske!
Tegnap voltam épp az Eötvös utcában,és még nem nyílt meg a bolt.De már fel van cimkézve a kirakar,biztosan megtalálod.Amúgy a plázánál volt,-van,nem tudom,mert nekem már pár héttel ezelőtt mondta a hölgy ,hogy költözik azonnal.
Szoktam járni a Petőfibe is. A plázásnál a szappan 700ft kb.ha jól emlékszem.Nem tudom máshol mennyi!
Házi szappan is majdnem egy 100-assal olcsóbb nála.
Szia.Emőke

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

kecsketejszappan Zalaegerszegen

Sziasztok!
Zalaegerszegen a Baromfi bolttal szemben nyílt egy biobolt, ott lehet kapni kecsketejszappant. Nekem rendelték! Azóta van.
Emőke

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Zalaegerszeg

 Szia Emőke !

Pontossan,hol nyilt ez a bolt ?Különben a Petöfi S. uti szaküzletben állandóan lehet kapni !!
Türelmeske

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

puri és cassie tea

Ezt a hozzászólást átmozgattuk, itt olvashatod.

Értékelés: Nincs

köles

Sziasztok Lányok! Valahol azt halottam, hogy a kölest be kell áztatni főzés előtt, mert egyébként káros. Már többször főztem, de nem áztattam be, és gyorsan megfőtt. Mi az igazság? Köszönöm a választ Mignon

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Mignon kölese

Szia Mignon!

Nem káros, ha nem áztatod be, csak azért teszel vele jót, mert lerövidíted a főzési időt.
A hőkezelés (sütés, főzés, párolás) káros hatással van a táplálékban található számos tápanyagra, így pl. a vitaminokra, enzimekre...

Bár a gabonák közül épp a kölest nem is nagyon szokták áztatni (én igen, ha nem felejtem el)... Viszont arra figyelj, hogy először finom szűrőben folyóvíz alatt, majd lábosban is bő vízzel mossad át.

Szép napot, Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüst kolloid

Sziasztok!
Tegnap egy toxikológustól hallottam,hogy akinek ezüst tartalmú tömése vagy fogpótlása van és ezüst kolloidot zubogtat a szájában annak kioldódik az ezüst a töméseiből.
Nem tudom,hogy milyen elv alapján van ez így?
Nektek erről mi a véleményetek? Amalgám tömés esetén nem lehet ezüstkolloidot használni?
Köszönöm a válaszotokat!
További szép napot mindenkinek!
Tündé(r)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüstkolloid kioldja az amalgámból a káros anyagokat

Kedves Berni!

Fenti bejegyzésed eszembe jutott minap, amikor hallottam egy érdekes megjegyzést.  Már többször olvastam Tőled, hogy családoddal rendszeresen használjátok az ezüstkolloidot, aminek természetesen rengeteg hasznos jó tulajdonságai vannak.  Ennek ellenére pár napja egy toxikológus orvostól hallottam, hogy akinek amalgán fogtömése van, és ezüstkolloid oldattal öblöget, azoknál felszabadulhat a higany és különböző mérgező anyagokok. Az igazat megvalva én ennek még nem jártam utána, de gondoltam megosztom Veled és a többikkel ezt az információt is.

Üdv.: Zs. Móni

Értékelés: Nincs

amalgám + ezüstk. - engem is érdekelne

ajjaj, jó lenne a kettő találkozásáról többet is tudni, mert gondatlan gyerekkori fogápolás miatt nekem sok tömésem van, jórészt amalgám
és gondolom, sokaknak van legalább egy ilyen tömése

Értékelés: Nincs

ezüst kolloid

Nagyon okos fazon ez a Zacher Gábor csak a kémiai tudása kicsit hiányos , azt mondja meg hogy a legtisztább ezüst vagy az ultratiszta viz az oldószer? És akkor az alkohollal mia helyzet szerinte?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Hol nyilatkozott ez a toxikológus?

Egy "toxikológus" azt is nyilatkozta, hogy a természetes fokhagyma mérgező, és csak a szagtalanított kapszulást javasolja. És az is megjelent, hogy a fekete nadálytő is mérgező, ezt is egy "orvos" mondta. Legutóbb egy "kutató" szerint ha napi 1 liternél több vizet iszunk, akkor leterheljük a vesénket. Ja, és természetesen a zöld tea is káros!
Erről ennyit! A gyógyszeriparnak nem érdeke, hogy az emberek meggyógyuljanak, és ne legyenek életük végéig gyógyszerfogyasztók. Ez mind csak alaptalan és fizetett riogatás. Vagy ha mégsem, akkor támasszák alá legalább 20 éves tapasztalati eredményekkel, minimum 10 000 ember esetében. No, akkor esetleg hihető...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Pontosan így találjátok meg a toxikológus véleményét

Pontosan, hogy megtaláljátok a riportot:
http://www.rtlhirek.hu/dock/videogallery
Fókusz műsorában 2009-03-04 az 5:33 perces videó 1:33 - 2:23 percig találjátok Kék tabletta és nyugtató a piacról címmel Rejtett kamerával kutatott a Fókusz az illegális gyógyszerkupacban.

Értékelés: Nincs

Elég sok eszetlenséget

Elég sok eszetlenséget hordanak össze az amalgámmal kapcsolatban. Sajnos a legtöbb vélemény teljességgel megalapozatlan. Fizikai tulajdonságait figyelembe véve, mai napig az egyik legjobb tömőanyag. Esztétikailag azonban kifogásolható.
A 80-as évek második felétől már korszerűbb amalgámokat használnak (NG2 vagy non gamma 2), melyeknek nincs meg az korábbi rossz tulajdonsága, hogy felszabadul belőle a higany. Tehát nem igazán kell aggódni a felszabaduló higany miatt. Ráadásul egyébb úton sokkal több higany kerül  a szervezetbe, így ez nem releváns tényező.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Itt nyilatkozott dr. ............ toxikológus

Toxikológus nyilatkozata!

Beszúrom a riportot (rejtett kamerás felvételt), ami egyébként az illegális gyógyszerpiacról készült, és itt jegyezte meg dr. ............ toxikológus, hogy akinek higanyos fogtömése van és ezüstkolloiddal öblögeti a száját, akkor a higany kioldódhat, és így a fögtöméstől akár mérgezése is lehet.
http://www.rtlhirek.hu/dock/videogallery

Üdv.: Zs. Móni

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ja, hogy RTL klub? Te még nézed ezt a szemetet?

Ennek a toxikológusnak 4 éve nem kell hinni. Lefeküdt a médiának. Nem kis pénzért. De ezt majd elmeséli neked Niki...
Épületes baromságokat állít az ezüstkolloidról. El ne hidd!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

arckezelő gél - Beleelmeztem : KATKA. - Én is: Vali

Köszönöm Katka az elöbbi gyors elemzést

az alábbi arckezelő géleket használhatóságát is állapítsd meg légy oly kedves...

1.water, butylene glycol, glycerin, calendula officinalis flower extract, macrocystis pyrifera extract, vanilia planifolia fruit extract, hydroxypropyl methylcellulose, glyceryl acrylate/acrylic acid copolymer, polysorbate 20, TEA-cocoyl glutamete propylene glycol, carbomer, potassium hydroxyde, citric acid, disodium EDTA, chlorphenesin, phenoxyethanol

2.water, butylene glycol, glycerin, isoceteth-20, schizandra chinensis fruit exract, narcissus tezetta bulb extract, tocopheryl nicotinate, arginine, magnesium aspartate, silacin, jasminum officinale extract, rosa damascena flower oil, santanum album oil, polysorbate 20, TEA-cocoyl glutamete, oleth-10,  hydroxypropyl methylcellulose, xanthan gum, glyceryl acrylate/acrylic acid copolymer, propylene glycol,citric acid, disodium EDTA, chlorphenesin, phenoxyethanol, potassium sorbate,

nagyon köszönöm

Hát sajnálom mindkettőt, mert egyébként van bennük hatóanyag, nem is értem, miért kellett bele a PG. Szóval a döntés a Te kezedben van, hogy mennyire vagy magaddal szigorú. Én nem mondom, hogy dobd ki, és azt sem, hogy kend magadra. Nézd meg a hatóanyag táblázatot és mérlegelj.
Katka

Minden olyan vegyület, amiben  "TEA" szó szerepel, az a trietanolamin jelenlétére utal, ami önmagában rákkeltő, egyéb vegyületeiben pedig változó a hatása, de soha nem jótékony. Hát, részemről ennyi, a döntés a te kezedben van.
Vali

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Schüßler-sók

Sziasztok!

Igérem mindent közzé teszek, amit tudok, tapasztaltam, amint lesz időm... :-)
Addig is minden jót és szép napot Nektek

kata

Értékelés: Nincs

S.sók

Sziasztok!
Tapasztalatom nincs, de úgy tudom, hogy elsősorban hiánypótló szer, ez a homeopátiás készítmény. Kúrá szerűen ajánlott használni.

Pusszantás Lenóka

Értékelés: Nincs

Felfázás

Sziasztok!
Már régóta olvaslak rendszeresen benneteket. Most szeretnék tőletek segitséget kérni, úgy gondolom, hogy felfázhattam, mert iszonyú hasfájásra ébredtem reggel. Tudnátok ajánlani valamit? Mit lehet ilyenkor használni? Légyszi irjatok valami gyógymódot rá.
Nagyon köszi
Brigi

Értékelés: Nincs
Hortenzia's picture

felfázás

Tőzegáfonylé, vagy tőzegáfonya kapszula
Anatomix (3 napig 3x1, 4 napig 2x1, 5-7 napig1x1)
Cickafarkas forró ülőfürdő (100 g 5 liter vízhez)
Cickafark-körömvirág-palástfű tea napi 1 liter
Fehér tea napi 1/2 liter
és sok-sok-sok tiszta víz, de min. óránként 2 dl;
pamut fehérnemű, csepegtess az ülepére 1 csepp teafa olajat;
gyapjú derékalj.
A felfázást nem gyógyítja az antibiotikum, tehát még véletlenül se próbálkozz vele.
Homeopátia: thuja occidentalis



Jobbulást Kívánok!
H

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Kedves Hortenzia!Nagyon

Kedves Hortenzia!
Nagyon köszönöm a gyors választ! Idáig csak meleget tettem a hasamra az egy kicsit csökkentett a fájdalmon. Arra meg végképp nem gondoltam, hogy igyak mivel igy is folyamatosan ingerem van wc-re menni. Nagyon köszönöm a segitségedet.
Brigi

Értékelés: Nincs

adok Nektek valamit :-)

Sziasztok!

be kell valjam, teljes függöséget okoz az oldal, köszönet hát minden kedves KÖZREMŰKÖDŐnek.... és hogy nem csak mindig én kérjek elgondolkodtam, mit is adhatnék én Nektek...
Sajnos nem rendelkezem egy KÖZREMŰKÖDŐ tudásának töredékével sem, de mint (többek között) két gyermek boldogságáért és a megvilágosodásért munkálkodó földi halandó nagyon jó tapasztalataim vannak a Schüssler sókkal való gyógyítgatásban (Lányom asztmáját tökéletesen karban tartom vele, már a neways-el való találkozás előtt is, hát még most ) ... ezért ha valakinek e témában lenne kérdése, amire tudom a választ nagyon szívesen segítségetekre lennék.

További szép napot Mindenkinek
kata

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Veronika55's picture

Asztma..

Miért asztmás egy kisgyerek? Csak eszembe jutott mikor olvastalak Kata, hogy az asztma a gyerekeknél (de sokszor felnőtteknél is, bár ott más tényezők is közrejátszódnak, pl a szexualitás) leginkább az anyával való kapcsolat problémáira vezethető vissza...
Ez az a "betegség" amíről még a hagyományos orvoslás is elismeri, hogy pszichoszomatikus történet... 
Ha gondolod írhatok erről bővebben is.. 

Értékelés: Nincs

Asztma-kérdés Veronikától

Engem érdekelne bővebben az asztma fizikai és lelki háttere. Kérlek írj róla! Köszönöm.

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Asztma lelki háttere..

A lelki hátteréről írnék..
Asztma szó eredeti jelentése: "szűkkeblűség"
1. Adás-kapás egyensúlya felborul, a beteg csak kapni akar és nem tud adni. Mindent magának akar megtartani. Megfojtja a sok bekebelezett dolog.
2. Gyerekkorban az anyával való kapcsolat problémája, elfogadási zavar, több szeretetre és figyelemre vágyik amit így próbál kiharcolni.
3. Rejtett és befelé fojtott agresszió, pöffeszkedés, felfújás
4. Megkülönböztetett bánásmódt kíván a világtól, hatalomvágy dominanciaigény, pl hegyi levegőre megy gyógyulni és onnan "lenéz" a többiekre...
5. Félelem, elzárkózás a külvilágtól, félelem az élettől, fél felvállalni, fél elfogadni és legfőképpen attól hogy őt nem fogadják el.
6. Szexualitás - nem fogadja el, tisztátalannak tartja, mellkasba száműzi (nyáktermelődés)
7. Nem érzi magát szabadnak, korlátozzák az életterét és a vágyait nem meri kiélni, nem mer lázadni, nincs tere az önmegvalósításra... nem tud szabadon lélegezni

Értékelés: Nincs

asztma várandóság alatt

Veronika!

Keresgélek és tapogatózom. Ide irányított a gugli. Nos van már egy fiam, vele problémamentes volt a várandóság. Most megint várandós vagyok - és pár napja fulladok erősen. Először a sürgősségire vettek fel, annyira szarul voltam (no meg féltettem oxigénhiánytól a babát) majd áttettek a tüdőgondozóba ahol kimondták az ítéletet: asztma. Terhességi asztma. Kaptam pipát rá, most már jobb, tudok lélegezni. Viszont nem hagy nyugodni, hogy mi az oka? Mitől alakult ki? Azt írod a szülővel való viszony. Na de az én anyukámhoz való viszony? Akkor miért nem jött ki az első gyerkőcnél? a gyermekkel való viszony? Egyáltalán mit tudok tenni ellene. Még másfél hónap és szülök, úgy érzem, addigra meg kell oldanom a rejtélyt, hogy miért is jött ki. Te mit gondolsz?

Értékelés: Nincs

Veronikának

Nagyon köszönöm Veronika kedves :-) az asztma lelki hátterét....

Értékelés: Nincs

lelki okok

Sziasztok!
Más betegségek lelki okait is meg tudjátok fejteni? Az én problémám kb. 15 év óta: csúnya, gyulladt, csomós aknék a nyakon, állcsonton, állvonalon,mellkason,háton. Nincs candidám, se nőgyógyászati, se hormomproblémám. A vérképem is oké. Csináltam már béltisztítást, egészségesen élek, sokat iszom, mozgok is, Ilcsit, Hauschkát használok. Szóval nem értem. Hangsúlyozom, hogy ezek nem szimpla kis pattanások, hanem ronda, gyulladt, nagy darab vackok. A legszörnyűbb a nyaki rész.
Ha van ötlete bárkinek, várom.
Köszönettel: Lilla

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Pattanások lelki okai..

Gyulladás--> be van gyulladva, fél..
1. Félelem a kapcsolatteremtéstől, az érintéstől. Ugyanannyira vágyik a kapcsolatteremtés után mint amennyire tart is a visszautasítástól..
Minél durvább bibik, annál több félelem... és ez egy hülye 22-es csapdája ha belegondolsz.. A ragyák megvédenek attól, hogy visszautasításban legyen részed mert alibi a távolságtartásra.
2. Mélyen levő problémák felszínre törnek, elfojtott, fel nem dolgozott feszültségek láthatóak lesznek a bőr felszínén (vulkáneffektus). Valami áttöri a határt és a felszínre akar jönni
3. Szexualitással kapcsolatos félelmek (bár ez a téma az elsőben is benne foglaltatik--> félelem a kapcsolatteremtéstől) A bőr az a szerv amellyel kapcsolatot teremtünk, ez az "Én" határa, melyet le kell győznünk, hogy a "Te"-t megteremthessük.
Gondolj bele, csak olyan helyen jelenik meg, ahol látható, arc, nyak, dekoltázs, hát. Máshol nincsen funkciója mert nem látható.
Fogamzásgátló hatásának szimbolikus háttere: terhességet szimulál anélkül, hogy maga a félt szexuális aktus megtörtént volna, és így elmúlnak a pattanások. Napozáskor is javulás van, mivel ilyenkor "levetkőzünk", jobban "megnyílunk" az emberek előtt.

Azt is érdemes lehetne megnézni az adott területtel mely szervek állnak kapcsolatban, azt hiszem Berninek van erről anyaga (arcreflexológia).  Bár a nyak, állvonal az úgy tudom mindenképpen valami  "női" dolgot, hormonokat jelent...

Kérdezd meg magadtól, hogy...

1. Nem határolom-e túlságosan le magam?
2. Hogyan állok a kapcsolatteremtéssel?
3. Elutasító magatartásom mögött a közelségre irányuló elfojtott vágyam áll?
  4. Mi az, ami határaimat át akarja törni? (Szexualitás, ösztönök, szenvedély, agresszió, lelkesedés.)
5. Mi az, ami valójában ingerel?
6. Elkülönülésre kárhoztatom-e magam?

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Veronika - pattanások lelki okai

Kedves Veronika!

Köszönöm a gondolatébresztőt. Elmélkedni fogok a kérdésekről, jócskán van igazságtartalmuk.

A nyak, állvonal én is úgy tudom, hogy hormongondokat jelez., viszont a nőgyógyász nem talált semmit, endokrinológushoz küldött. Nemsokára megyek, bár nem tudom, mit fog velem kezdeni.
Mégegyszer köszi: Lilla

Értékelés: Nincs

asztma Katától

Szia Kata! Engem nagyon érdekelne, mit használtok asztmára. 4 éves fiamnak vannak asztmatikus problémái. Rendszeresen hörghurutja van, sokat köhög. Tejet és tejtermékekt nem fogyasztunk.
Várom válaszod,
Üdvözlettel Mati

Értékelés: Nincs

Mati asztmatikus kisfia

Szia Mati!

Nekünk a következők váltak be: Nr: 3 Ferrum Phosphoricum - gyulladás csökkentése
                                                    Nr: 4 Kalium chloratum - tojásfehérje szerű véladék oldása

                                                    Nr: 6 Kalium sulfuricum - sárgás gennyes váladék oldása
                                                    Nr: 7 Magnesium phosphoricum - hörgők görcsének  oldása

Amikor érzékeled a hörghurut kialakulását 15 percenként Nr:3, max 20db/nap,
ha kezd folyni az orra, vagy el van dugulva, Nr:4 napi 5x1
ha köhögni kezd én már elkezdem adni a Nr:7-es sót napi 5x1, ha nagyon görcsösen köhög 15 percenként 1 db, max napi 20db, ha roham szerű forró vízben 4db-ot feloldani és lassan kortyolja el...

Egyébbként száraz hideg levegő (mi nyitott ablaknál alszunk) de ezt gondolom tudod...

ha megadod az email-címed van egy összeállításom a sókról, szívesen elküldöm
szép napot, és jobbulást a Lurkónak :-)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Schüssler sók méginfót!:)

Kedves Kata,

Ez különösen jó hir, mert én nem nagyon találtam ehhez megfelelő magyar szakirodalmat. Most teszteltem bárányhimlőnél, utolsó fázisban tartunk, és szerintem sokat használt (homeopátia mellett). Most épp a Kalium sulfuricum megy napi adagban, mert a porkok levalasa nehezen megy, raadasul sok van.

Szóval ne habozz, minden tudásra kiváncsiak vagyunk (asszem irhatom mindenki nevében)


Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

WKatának !

Szia Kata !

Én is egy függő oldal olvasó vagyok és örülök, hogy nem vagyok ezzel egyedül !
Sokat olvastam már a S. sókról,  nem használtam még őket, de nagyon kíváncsi lennék a tapasztalataidra.
Szerintem oszd meg őket velünk nyugodtan, rajtam kívül biztosan másokat is érdekel !

Üdv, Trixi

Értékelés: Nincs

kecsketejes szappan

Kedves Lányok!

MINDENKINEK nagyon köszönöm :-)
szép napot
k

Értékelés: Nincs

Kecsketejes szappan

Sziasztok!
Itt lehet kecsketejes szappant kapni:Fagyöngy Naturabolt MAMMUT I. Üzletház (A Match pénztáraival szemben) Nyitva: H-Sz: 9-21 V: 10-19 Tel: (1) 345-8090
Üdv: Edit

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

tonic - és a zöldfülű Newasy-es

Szia/sztok :-)

Mint újdonsült "újutas" most ismerkedem a termékkel, nem láttam azonban a palettán arctonicot, és mint megrögzött tonicos hiányérzetem van... (idáig drhauschka spezial gesichtstonicum-át használtam) van valami ötleteket, vagy kezdjem el leépíteni rögeszmém :-)?

még egy kérdés: intim higiéniéra mit javasoltok, a csapból folyó klóros vízen kívül? 

és egyenlőre az utolsó kérdésem: mivel nem találtam külön folyékony szappant, a tusfürdőt ajánlott használni a napi kézmosáshoz?

nagyon köszönöm, hogy feltehettem kérdéseim
köszönöm hogy vagytok
még biztos sokszor "találkozunk"

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Walter Kata a zöldfülü :)

Szia Kata, nyugodtan használhatod tovább a hauschka tonicot, esetleg próbálhatsz Ilcsit. Nem kell leépíteni a rögeszmét, én is megrögzött tonikozó vagyok. :)

Intim higiénára : sövénykúti kecsketejes szappan
Igen használhatod valamelyik tusfürdőt kézmosáshoz, fel is higíthatod vízzel, úgy gazdaságosabb. Vagy esetleg vegyél valami szép növényi szappant és mossatok avval kezet. :)

UI: nagyon köszönöm az emailed, tudod azt a szeretetteljeset, még nem volt elég időm, hogy rendesen leüljek és válaszoljak, elkapkodni meg nem akarom.
Puszi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

kecsketejes szappan és a fal

Én is bekapcsolódnék a szappan témába
Mert... nekem nagyon hihetetlenül hangzik, hogy női intim részre szappant is lehet használni. Persze tudom, hogy nem akármilyet (ez itt az oldal sajátossága is egyben).
Szóval szerintetek intim részre tisztításként komolyan mehet a kecsketejes szappan? De ugye csak a külsőleg lehet használni?
Nálam egy egész falat kell lebontani e téren... annyira hitetlenkedő vagyok.  Most ezt tényleg komolyan gondoljátok?     

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Intim részek higiéniája - romboljuk le azt a falat!!! :)

Hát Reni drága, dózerrel érkeztem!
Elvileg az intim területeknek és a hüvelynek nincs szüksége tisztításra, ugyanis öntisztulóak! Lennének..... Ha nem élnénk ilyen instant és természetellenes életet.....
De mivel a szervezetünk már nem működik tökéletesen, rossz az immunrendszerünk, a kórokozók, mikroorganizmusok, gombák, vírusok csak úgy jönnek mennek, bizony a baj esetén rákényszerülhetünk arra, hogy "oda" is használjunk valamit.
Szóval, ha minden kötél szakad, akkor:

  • a szeméremtestet lehetőleg ne mosd semmi olyannal, amiben ipari zsíroldó vagy kőolaj hulladék van (gyakorlatilag az összes tusfürdő és intim mosakodó)
  • használj bőrbarát valódi szappant - mint pl a kecsketejes - vagy Refresh-t.
  • belülről tilos mosakodni, csak akkor nem, ha komoly baj van.
  • ilyenkor irrigálj kaukázusi kefírrel, natúr biojaghurttal, teafaolajos és/vagy levendulaolajos Eliminator tisztítottvizes oldatával, ezüstkolloidos oldattal
  • Ha felborul a hüvelyflóra, akkor szedj ProBioticot, illetve heti egyszer oldd fel egy kapszula tartalmát tisztított vízben vagy kaukázusi kefírben és irrigálj vele.
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

nem kell az intim mosakodó!

Üdv mindenkinek!
Azt hiszem, a dózer hatott. Azóta csak vizet használtam, illetve pontosabban fokozatosan leálltam a mosakodóról és már csak víz éri. A végkövetkeztetésem, tényleg felesleges a mosakodó.
Azóta egy kis változás történt, ugyanis nem folyok annyira, ez persze a táplálkozásomban történt változásoknak is biztosan köszönhető. És nem érzek semmi olyan szagot a leállás óta, ami miatt feltétlen meg kellene mosnom mosakodóval. Tehát a helyzet igazán ideális úgy, hogy még kecsketejes szappannal sem találkoztam
Nálam most jött el az idő, hogy gratuláljak az oldalhoz!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Katka's picture

Intim higiéna - szappan

Kedves Reni, a kecsketej szappant csak akkor szoktuk ajánlani, ha az olvasó nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy az intim területre ajánljunk valami méregmentes tisztálkodószert. Egyébkén mindig azt mondjuk, hogy : LANGYOS VÍZ!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

email-válasz Katkának

Kedves Katka, szia!

Így lassacskán hajnaltájt még gyorsan szeretném eloszlatni a keletkezett félreértést, walterkata nem egyenlő WKatával, de ezúton is örülök, hogy szót ejtettél szeretetlevelemről, mert válasz híján már pont eszembe jutott, hogy talán nem is kaptad meg.
Mivel leragadnak szemeim, jó éjszakát kívánok, legyen szép 7végéd!

Egyúttal mindannyiótoknak köszönöm, hogy LÉTEZTEK, segítetek és figyeltek ránk.

sok kecskeméti puszi,
Kata
Értékelés: Nincs
Katka's picture

Walter Kata

Szia ó, hát akkor bocsánat, én meg címeztem Neked pár hozzázólást, bocsi, akkor most már legalább tisztán látok

Kellemes 7végét Neked is és kis családodnak is

Értékelés: Nincs

kecsketejes szappan

Kedves Katka!

köszönöm  gyors válaszod, de megint csak kérdeznem kell......
hol tudom beszerezni az említett szappant?

nagyon köszönöm, szép estét
kata

Értékelés: Nincs

kecskeszappan

Az Árkádban lévő bioboltban és a Mediline-ban is láttam már.

Értékelés: Nincs

saját készítésű kecsketej szappan - innen

www.esterella.meska.hu - csak ma fedeztem fel, nem tudom, jó ára van-e...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

sövénykúti kecsketejes szappan beszerzési helyek

http://shop.unas.hu/shop_artdet.php?shop_id=3487&cikk=NetBio_652350
vagy
Múzeum krt-i bioboltban, vagy:

"Kecsketejfürdő ® szappancsalád
Telefon szám: +36-30-597-8727
Kapcsolattartó személy: Kiss Mihály
Cím: 4263 Nyírmártonfalva, Acsádi út 17.

(2008as adatok)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Tóth Enikő's picture

sövénykúti kecsketejes szappan

 Sziasztok! 
Tökre lázba hozott ez a szappantéma
Még soha nem fürödtem szerintem szappannal.....kb.mennyi ideig elég egy szappan napi használat mellett???
u.: tök béna voltam és csak most vettem észre, hogy hogy lehet hangulatjeleket alkalmazni 
Jóéjt Mindekinek!!

Értékelés: Nincs
Hortenzia's picture

Hát a Sövénykúti bizony

Hát a Sövénykúti bizony nagyon fogy. Még nem mértem, de én csak intim helyen használom, mert szerintem egy hét alatt elfogyna és ahhoz drága.
A többi jobban bírja . Kb. 1 hónapot is akár.

Szép estét!
H

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Tóth Enikő's picture

Köszi

 Köszi a gyors választ 
Még egy valami az eszembe jutott: olvastam, hogy régen fahamut használtak szappanosításra, de ezt manapság gyakran nátrium-hidroxiddal helyettesítik.
A hatóanyagok között nem találtam...gáz??

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

W.Katának szappan

Bpesten a Herbaházban biztos van.
Szép napot! Pipacs

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Katka's picture

Katának Katkától

Kérdezz nyugodtan, hát bioboltokban kell utánanézni, én pontos címet nem tudok neked adni, esetleg valaki Csajok???

Értékelés: Nincs

ezüst kolloid

Sziasztok, végigolvastam az ezüstkolloidról szóló cikket és a hozzászólásokat. Most vettem 200ml-es kiszerelésben nagyon olcsón(1000ft-ért!), sajnos sem OGYI, sem OÉTI száma nincs a terméknek. A kérdés az lenne, hogy külsőleg vagy mosáshoz felhasználhatom-e, ha már belsőleg nem merem alkalmazni?

Köszönöm,
Kriszta

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

Ezüst Krisztának

Én csak max felmosásra használnám, mert lehetnek benne nehézfém maradványok...

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

nyákos, picit véres baba széklet :(

Kisfiamnak hasmenése van. Két napig volt, majd egy napra elmúlt, ma viszont eléggé durva. Nyákos valamit produkált, és picit véres is volt. Azonnal hívtam a doktornőt akihez járunk, azt mondta, hogy normális ha piciknél (másfél éves) kicsit véres a széklet, meg nyákos. Ez tényleg normális???? Azóta már 3x volt pelus csere, almát evett, ami nagyjából ki is jött, és láttam benne itt-ott piros foltokat. A doktornő szerint elég az alma, banán, répa, krumpli, rizs, és sok hideg folyadék. Ennyi tényleg elég??? Rendszeresen adom a junior Max-ot, egészséges Baba. Most volt calici vírusos a közelünkben, de csak utólag tudtam meg, mármint miután találkoztunk. Mit tegyek? Van még itthon ezüst csepp, meg az nemrég írt liofilizálással készült italporból is ananász-homoktövises. Olvastam, hogy az ananász is jó hasmenésre.  Van itthon anatomix is, de ugye az másra való. Picit hőemelkedése is lett. Most épp alszik Manó, hogy segítsek? És a bélflóra majd? Kétségbeestem. Kérlek adjatok tanácsot!
Köszönöm!!! Veronika

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Az nem normális, ha véres a baba széklete!

Egyáltalán hogy mondhat ilyet egy doktornő??? Megáll az eszem.
Lehet, hogy bekapta ezt az új "fosósvírust", és mivel egészségesen él, nem lett beteg, csak egy kicsit megviselte a gyomrocskáját. Egy fél Anatomixot 2-3 napig nyugodtan adhatsz neki. Az ételek, amiket leírtál, azok jók.
Az ezüsttel ki tudod fertőtleníteni a  kis gyomrát.
A bélflórát ProBiotic-kal tudod helyretenni.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

bélflóra... Éljen az Anatomix, Samuka jobban van!

Szia Vali,
Sziasztok!
Samuka jobban van.
3Xfél Anatomixot adtam Neki. Egyébként komolyan ennek a tablettának mindenkinél kellene, hogy legyen otthon Most tudtam meg, hogy mennyi mindenre jó! (Köszönöm R...!)

Ami viszont most aggaszt, hogy amit eszik a Kisfiam, pl.: alma, répa, krumpli, szóval amit nem pépesítek-nyomkodok össze, hanem Ő rágcsálja, az olyan mintha nem emésztődne meg, darabosan távozik és kicsit még nyálkás is a dolog. De már nincs hasmas, se vér...

Ez lehet a taccsra vágott bélflóra miatt? Még nem vettem ProBioticot, de  kedden be tudnék menni a központba, ott van? Vagy csak neten keresztül tudom megvenni? Ezt azért kérdezem mert volt olyan a kp-ban, h nem tudtak adni, de webáruházon keresztül ment a dolog. Persze fel is tudom hívni őket előtte...
Addig is hogyan kezdjem el a bélflóra visszaállítását? A biojoghurt jó? Vagy mit adjak Samunak? Már mindent megenne...!

Köszönöm a segítséget!
Veronika

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Samukának

ProBiotic a központban is van. A biojoghurt jó neki, de inkább a kefírt javaslom, mert annak jobb a baktériumflórája. Főzhetsz neki gyömbérteát is.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hálás köszönet!!!

Tudom, hogy valahol le van írva az oldalon, hogy nem kell megköszönni a segítséget, de NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!!
Veronika

Értékelés: Nincs

ezüstkolloid!

Szia Berni!
Te nagy szakértője vagy az ezüstkolloidnak!
Segítséget szeretnék kérni tőled!
Van egy 10hónapos kisfiam, aki vérszegény és veseelégtelensége van.
Nagyon gyenge az immunrendszere, ezért gyakran megbetegszik!
Adhatok-e neki ebből a csodaszerből, hogy egy kicst megerősödjön, s ha igen mennyit?!
Van egy természetgyógyász ismerősünk, ő ajánlotta és ő is készíti!
Válaszod előre is köszönöm!
Szilvi

Értékelés: Nincs

Szilvi babájának

Természetesen adhatsz neki, DE csak akkor, ha valóban teljesen szennyezésmentes, van OETI engedélye (bevizsgálták) és 10ppm-es.
Tudom, hogy létezik olyan szerkentyű, amivel lehet kolloid-oldatot készíteni, de nézz utána, hogy ez valóban megfelelő minőségű-e, mert különben nagyobb kárt csinálsz, mint hasznot.

Egyébként szopizik még a babácskád? Hogy derült ki a veseelégtelensége?
Milyen életmódot folytattál a várandósság alatt?

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüst, de milyen

Szia Berni

Napokban interneten rendeltem ezüst kolloidot:

  ....ha jól látom a képen a 10 ppm-s van, sajna csak most olvastam ezekről az OÉTI számokról, ami ezen az oldalon nem látható. Mit gondolsz erről, hallottál már róla?, és a 200 ml-s 2520 forintba kerül, s látom hogy máshol a kisebb kiszerelés drágább.

Köszönöm előre is!

Ancy

Értékelés: Nincs

Ezüst

Hát, én ezt a fajtát nem ajánlom... utánakérdeztem, hogy miért van ez a nagy mennyiség és árbeli különbség a különböző termékek között és azt a választ kaptam, hogy azért, mert ha az ezüstrúd nem 99,99%-os tisztaságú és a víz sem sokszorosan tisztított desztvíz, akkor fennáll a veszélye annak, hogy az ezüst megkössön bizonyos mérgező nehéz- és félfémeket, amikkel együtt már nem fog tudni kiürülni a szervezetből és elmérgezi azt.
Én két márkát tudok, ami tiszta, illetve ez sem igaz, mert a termék ugyanaz, csak a forgalmazó különbözik, amiben megbízom.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüst Ancynak

Szia Berni!

Köszi a választ!

Akkor most mit tegyek vele, dobjam a kukába, ha megjött?

Leírnád az elérhetőséget, ahol megbízható ezüst kolloidot kaphatnék?

Köszönöm!

Ancy

 

Értékelés: Nincs

Ezüst Ancynak

Küldj egy postagalambot!

Berni

Értékelés: Nincs

Szia Berni! Írtam e-mailt,

Szia Berni!

Írtam e-mailt, megkaptad?

Illetve lenne még egy kis problémám.
A majd 5 éves kisfiamnak lyukas a hátsó, felső őrlő foga. Tegnap este elvittem a fogorvoshoz, aki kitisztította, és megmutatta, hogy az ínyén van egy gombóc gennyes gyulladás a beteg fog mellett. Kérdeztem mi a teendő: kihúzni nem ajánlotta mivel nagyon fájna, betömni nem lehet mivel eldugaszolná a gennyes gócót, ezért azt tanácsolta, hogy amíg nem potyog ki, addig járjunk vissza kitisztításra ami 5 év!!, mivel ekkor cserélődnek le kb. a tejfogak.
Ma reggel Dentomin fogporral mostam meg a fogát, hátha az is segít lehúzni a gyulladást, és ha teljesen eltünne a góc, gondolom akkor be lehetne tömni a fogát.
Tudnátok ebben tanácsod adni

Köszönöm!
Ancy

Értékelés: Nincs

Ancy fiacskájának fogacskája

Hááát, én nem tudom, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet, ha egy gyulladás folyamatosan jelen van a szervezetben...
Szóval ha nem múlik el minél előbb a góc, akkor én kihúzatnám, már csak azért is, mert a tömések nem egészségesek, sem a BPA-s, sem pedig a higanyos.
A tejfognak még nincs gyökere, kap egy pici szurit, ez sem fáj és már kész is.

A gócra: fújkodjátok teafás Eliminator-al és esténként öblögessen ezüstkolloiddal.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Babám veseelégtelensége

Szia Berni!
Köszönöm hogy válaszoltál!
34. hétre erős vérzés miatt, császármetszéssel született a kisfiam!
A veseelégtelensége keringési sokk miatt alakúlt ki! Sajnos nem tudtam szoptatni, mert a történtek teljesen sokkoltak! Sokáig keringéstámogatást igényelt!
Hol tudok teljesen szennyezésmentes kolloid oldatot beszerezni és mennyiért?
Hogyan adhatom a babának? Feloldva valamiben vagy natúr?
Szilvi 

Értékelés: Nincs

Szilvi babácskájának ezüst

Kedves Szilvi!
Mi a flavantic-os ezüstöt használjuk, ez megbízható és a tapasztalatok szerint nagyon hatásos is. Pici vízbe tedd bele és akár kiskanállal is beadhatod neki, csak arra figyelj, hogy ne érintkezzen az ezüst fémmel és C-vitamin bevétele is 1 óra távolságban legyen tőle. Használsz valamilyen táplálékkiegészítőt? Méregmentesen éltek?
Arról nem írtál, hogy milyen életmódot folytattál a várandósság előtt és alatt, esetleg történt-e Veled lelkileg olyan dolog, amit nehezen dolgoztál fel?

Ha úgy érzed válaszolhatsz magánban is, de akár itt is!

Berni


Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüst kolloidos krém

 Sziasztok!

A kozmetikusom ajánlott egy nagyon új terméket ez a Phyris ezüst sorozata.
Ebből a koncentrátumot szeretném használni melynek fő hatóanyagai: ezüst kolloid, defensil, squalan. Az utóbbi kettőről nem találtam leírást sehol.
Mi a véleményetek róla, használhatom, elég csúnya az arcom, és már sokmindent kipróbáltam, szeretném ezt is.

üdv,
Eszti

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Eszti, teljes INCI összetételt kérünk

MI baj a bőröddel, írnál ról picit, azt ugye tudod, hogy a bőr ritkán beteg, a bőrhibák általában tünetek ( A tünet nem hazudik - Dr.House), valami belső problémára utalnak, így jelez a szervezet, hogy hékááás, valami nem okés odabent :) Csak kenegetéssel nem oldasz meg semmit

Katka

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüstkolloid - Berninek!

Szia Berni!

Küldtem Neked priviben e-mailt ezüstkolloid rendelés ügyében. Szeretném megkérdezni, hogy megkaptad-e?

Köszi, Beus

Értékelés: Nincs

Beus, küldtem választ!

Elment a postagalamb!

Berni

Értékelés: Nincs

4 évesen intimgond

Szia Vali!
Ismerősöm 4 éves kislányának 1 éves korátók a nagyajkak belső felén ,időnként gyulladás van.(nem gombásodás)Kente már mindennel,néha elmúlik,majd előjön.A gyerek orvos Lactacyd-os mosást javasolt,szerencsére nem alkalmazta az anyuka.Mondtam neki,hogy teljes vegyszermentes fürdetés legyen,csak tiszta víz.De most gondolkodtam,hogy akár kolloidos lemosás is lehetne,vagy kecsketejes szappan?A testén sehol máshol nem jelentkezik semmi,azért a  mosószer is lehet ludas?Ha a bugyikat tisztavizzel ,meg egy kis ecettel öblítené?Milyen kezelési módokat javasolnál?
Nagyon köszönöm:Emőke

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Puncigondok picurkáknál

1 éves kora után milyen pelenkát használtak? Eszik cukrot a gyerek? Szedett valaha tápszert?

Értékelés: Nincs

Lányok!Mi a véleményetek

Lányok!
Mi a véleményetek a színfogó kendőről? Állítólag elektrosztatikus úton vonzza magához mosáskor a kioldódott színanyagokat, de szerintetek hogy működhet? Nem marad valami vegyi anyag a ruhában? Anyukám használja, ami korábban 3 program volt, most egy, tehát környezetvédelmi, anyagi szempontból nagyon jó lenne, csak az ember ma már bizalmatlan!Vélemény?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
chia's picture

Engem is érdekel a Színfogó kendőről...

Sziasztok! Engem is érdekelne a véleményetek a színfogó kendőről. Mivel egyedül élek, ezért nem mindig jön össze egész adag pl. fehérből, színesből vagy feketéből. A színfogóval nem kell fél adagos programot használnom. Összetevők: <5%anionos felületaktív anyag a doboza szerint biológiailag lebomlik, semmilyen kémiai anyagot nem juttat a vízbe, stb. Az oxi folteltávolítós változatát is megkuccantottam ma, de az parfume-öt és Limonelle-t tartalmaz, gyorsan raktam is vissza. (nem is akartam megvenni, csak kíváncsi voltam.) Előre is köszi a válaszokat!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Színfogó kendő

Sajnos nem ismerem a hatásmechanizmusát, úgyhogy nem tudok segíteni, de hátha van valaki, aki többet tud róla.

Értékelés: Nincs

Ekcéma-ezüst

Sziasztok!

Most olvastam Berni írását az ezüst kolloid adagolásáról és egy kicsit megijedtem. Nekem ugyanis ekcémás volt a kezem kb. 2 éve. Mindent kipróbáltam, de semmi nem mulasztotta el. Vettem ezüst kolloidot és rékentem a 2 kézfejemre töményen, vékony rétegben. 1 nap alatt (2 kezelés) szinte teljesn elmúlott. A deszt. víz elmaradt:)) Lehet ebből gond?

Köszi,

Betty

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüst Bettának

Az ezüstkolloid eleve desztvízben van oldva, nem baj, ha töményen kented! Belsőleg érdemes vízbe csepegtetni, picit tartogatni a szájban, hogy már a nyálkahártyán is fel tudjon szívódni.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüstkolloid

Szia Berni!

Ma vásároltam (Patikában) egy flaska ezüstkolloidot, de nem tartalmazta az OGYI-OÉTI számokat, felhívtam a forgalmazót-gyártót akitől azt a felvilágosítást kaptam, hogy Mgyo-n az OÉTI még semmilyen Forgalmazónak-gyártónak nem adott ki engedélyt, hogy az ezüst kolloidot, mint étrendkiegészítőként forgalomba hozhassák, illetve azt is mondta, hogy folyamatba van az engedélyezés csak mint minden más nálunk minden fordítva illetve lassabban mükődik minden. Ha jól tudom a világ számos országában elfogadják- használják.
Szóval Ő azt állítja, hogy nem lehet még senkinek a termékén OÉTI szám?
Ti milyen gyártó termékét vásároljátok aminek megvan?

Üdv
L&G

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Türelem, utánanézünk az ezüst-ügynek!

Már folyamatban van, hogy pontos információt kapjunk ezüst-OETI ügyben, azonnal szólok a fejleményekről!

Berni

Értékelés: Nincs

ezüst

Sziasztok!
Én a Komito Sol ezüstjét adom a gyerekeknek. A dobozon van OÉTI és VTSZ szám is.
Üdv.
Gabi

Értékelés: Nincs

Ezüst

Ez szuper, nem is tudtam róla! És 10ppm-s? Mert akkor ez is megbízható lehet.

Berni

Értékelés: Nincs

ezüskolloid és engedélyek

Ahogy kutakodtam, eddig három elfogadható e-kolloidot találtam, de javítsatok ki, ha nincs igazam, vagy bővítsétek a listát. Így másoknak talán könnyebb lesz.
1. Komito Sol
ellenõrzött szemcsenagyság(10-30nm)és ezüstkoncentráció, 0,1%pozitív iontartalom, 10 ppm
oeti engedéllyel
2. Flavantic® Ezüst Csepp
10 ppm
oeti engedéllyel
3. Mithras
10 ppm
ántsz által bevizsgálva (remélem ez is jó kolloid)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüst kolloid

Szia Berni.
Mi olyan ezüst kolloidot kaptunk aminek a neve:DrJuice Co.20ppm-es és nem találok rajta oeti engedélyt.Akkor szerinted ez már nem is jó?Mert én is szerettem volna adni a gyerekeknek is.Nagyon fontos a véleményed.
Köszönöm:Anett

Értékelés: Nincs

Ezüst Anettnek és mindenkinek

Sajnos, ha nincs rajta engedélyszám, akkor én nem biztos, hogy megbíznék benne...
Az a baj, hogy az ezüst képes megkötni egy csomó káros nehézfémet, félfémet, ha a kolloid oldat előállítása során (elektrolízis) nem 99,99%-os tisztaságú az ezüst -ez drágább, mint az arany- és a használt víz  sem megfelelő tisztaságú (a flavanticos és KoMitoSol-os- a termék u.az, a forgalmazó és az ár különbözik- kétszeresen tisztított desztillált vizet használ), akkor nem garantált, hogy tiszta az oldat és fennáll a mérgezés veszélye!

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Szia azt szeretném

Szia azt szeretném kérdezni hogy én most vettem meg az ezüstkolloidot és szeretném kérdezni hogy az normális hogy ha a számba veszem olyan fura érzést tapasztalok nem tudom mi a normális de az üvegen van oéti szám szóval remélem nem rossz  atermék.Nem vagyok sem fémre sem ezüstre allergiás. Ez akkor normális megírnád létszi hogy természetes -e ez az érzés?

Értékelés: Nincs

Furcsa érzés

Nekem sajnos a furcsa érzés nem sokat mond, én ilyet nem szoktam érezni...
Ha van OETI-engedélye, akkor jónak kell lennie.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüst

Szia Berni!

Igen 10ppm-es. Van 10.30.50 ml-es üvegben. de rettentő drága a 10 ml-es volt 5.300,- Ft. Én mindkét gyerekemnek használtam ( 1,5; 4 évesek) , és igen hamar fogy, de állítólag nagyon nagy tisztaságú. Ha a Tiéd olcsóbb, akkor legközelebb írok Neked, ha elfogy.

Szia
Gabi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüstkolloidos OÉTI ügy

A Komito sol honlapján találtam egy OÉTI? Hatástanulmány engedély számot, ez nem tudom, hogy az OÉTI eng. szám-e, de az OÉTI honlapján, ezzel az eng. számmal más termék szerepel!
Én a listában nem találtam semmilyen ezüst készítményt, sem flavanicos készítményt. Kérlek írjátok le a eng. számokat, hogy le tudjuk ellenőrízni.

ÜDV,

K.G.A

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüst

Sziasztok!

A Komito Sol ezüst számai amik a doboz oldalán vannak feltüntetve:
OÉTI:773/2005
VTSZ:2843 10 10

Kiváncsi leszek mit derítetek ki. Mert nem mindegy, hogy a pici gyerekeimnek milyen ezüstöt adok be, ha betegek. Tény, hogy ez használt amikor betegek voltak, már alig van belőle az üvegben, de én is mint minden szülő megbízható készítményt szeretnék használni.
Sziasztok.
Gabi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüstkolloidos OÉTI ügy

Ezt találtam róla:
A Flavantic® Ezüst Csepp olyan elektro-galvanikus eljárás eredményeképpen jön létre, amely során szubmikroszkópikus, nagy tisztaságú ezüst részecskéket vízben oldanak. A speciális gyártási eljárás következményeként erős antimikrobiális szer jön létre. Tudományos kutatások eredményei igazolják, hogy a gombákra, baktériumokra, parazitafajtákra és sok vírusra nézve mérgező hatású. A hatóanyag az ember enzimrendszerére és a szervezet vegyi egyensúlyára nem ártalmas. Szervezetünk nem szokik hozzá.

Használata

Szakirodalom a használatát az alábbi esetekben tartja eredményesnek: pattanások, allergiák, krónikus kimerültség, megfázás és influenza, kötőhártya gyulladás, agyhártya gyulladás, gombás és parazita fertőzések, tüdőgyulladás, reuma, ótvar, skarlát, szem-, fül- és torokgyulladás, izületi gyulladás, bubópestis, candida fertőzés, kolera, hormonális zavarok, gonorrhea, szénanátha, herpesz, lepra, bőrfarkas, nyirokér gyulladás, lyme-kór, malária, szifilisz, toxémia, gyomorfekély, égési sérülések és sebek fertőtlenítése, általános immungyengeség esetén. Az elmúlt száz év orvosi szakirodalma a szer intravénás, intramuszkuláris és szájon át történő alkalmazásával kapcsolatos mellékhatást nem említ. Jól alkalmazható táplálék-kiegészítőkkel, de bőrtápláló, vitamintartalmú kozmetikumokkal együtt is. A hatóanyag nem lép kölcsönhatásra más gyógyszerekkel, nem ingerli a gyomrot, sőt segíti az emésztést. Utazásaink során, amennyiben fokozott fertőzésveszéllyel kell számolnunk, az ivó- és a főzővíz fertőtlenítésére, valamint lemosó fertőtlenítésre kiváló.

Alkalmazási javaslat:

Kúraszerűen, szájon át:

- Naponta kétszer lehetőleg reggel és este éhgyomorra. A cseppeket mindig egy evőkanál (ha lehet, nem fém) szénsavmentes ásványvízbe, gyümölcslébe, vagy desztillált (nem ioncserélt) vízbe adagoljuk. Fennálló probléma esetén: - 3-10 cseppet legalább egy percig a szájban tartva, esetleg gargalizálva, lenyeljük, és 5-7 nap után 1-2 cseppet kávés kanálnyi vízben, folyamatosan fenntartó kezelésként.

Külső ecseteléshez:

1 dl desztillált vízbe (gyógyszertárban hozzáférhető) 5-8 cseppet, naponta többször.

Tárolás:

Csak a saját csomagolásában, sötét helyen, használat után gondosan lezárva és szobahőmérsékleten tároljuk! Ne tegyük mágneses-, vagy elektromágnesesen sugárzó tárgyak, elektromotorok közelébe (pl. TV, mikrohullámú sütő stb.)

OÉTI: 773/2005 Vtsz. 28431010

Fontos megjegyzés: A termékekkel kapcsolatos információadás akut egészségügyi probléma esetére irányul, és nem az orvosi kezelés helyettesítésére. Panaszaival, a helyes diagnózis felállítása érdekében, forduljon kezelőorvosához vagy képzett természetgyógyászhoz. A Flavantic® Ezüst Csepp terápiás célú felhasználhatóságával összefüggő információadás megfelelően dokumentált, tudományos kutatások eredményeire támaszkodik és nem általános érvényű!

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüstkolloid

Szia Berni!

Vannak már fejlemények az ezüstkolloidos ügyben? Mi van az engelyekkel? Kiderült már, hogy miért ugyanaz a két készítmény VTSZ és OÉTI száma?
Az miénk elfogyott, most akarok újat venni és nem tudom, hogy melyiket merjem megvenni és beadni a gyerekeknek.
Köszi a válaszokat.
Gabi

Értékelés: Nincs

Ezüstengedélyszám

A két termék u.az, a Flavantic a Komito sol-tól veszi az ezüstöt, ezek szerint csak az áruk különbözik picit.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezüst és OETI

Most kérdeztem utána, egyedül a Flavanic ezüstje rendelkezik OETI számmal (meg persze meg is néztem, rajta is van), nekem úgy tűnik, picit ferdítettek Neked a telefonban...

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüstkolloid

Szia Berni!
szeretném megkérdezni hol tudnék vásárolni ezüst kolloidot?
Olvastam egy csomó jó dolgot  az ezüstkoll.-ról és jó lenne beszereznem egy keveset ,ugyanis van egy 15 hónapos kisfiam és  a téli időszakban jól jönne!
Olvastam  a szembe is lehet cseppegtetni ,nekem is gyakran begyullad a szemem!
Szeretném megtudni mire ajánlod még és hogyan kell használni a cseppeket?

Előre is köszönöm a válaszod!
Üdv:A kisGergő anyukája

Értékelés: Nincs

Kis Gergő Anyukájának ezüst

Én úgy hozom egy ismerősömtől az ezüstöt (10ml koncentrátum, rendelkezik OGYI és OETI engedéllyel). Sokat kipróbáltunk már, de ennek volt eddig hatása, nem is akármilyen, ráadásul az összetétele, tisztasága is kiváló (erre nagyon kell ügyelni, mert nagyobb kárt okozhatunk, mint hasznot).
Én mindig tartok itthon, mert jó pattanást és egyéb sebeket fertőtleníteni, ha náthás valaki, orrba cseppenteni (napi 2x 1-1 csepp, babának is), csodát tesz pl. egy zöld tatonnyal! Nálunk már ugyan nincs szemgyulladás :), de amikor előfordult napi 1 csepp (valószínű, hogy nagyon többre nem is lesz szükség ). Ha fáj a torok, pici tisztított vízbe cseppents 2-3 cseppet és azzal fújkodd! Belsőleg is kiváló mindennemű fertőzés esetén, mert vírus, gomba, baktérium és egyéb parazitaölő hatása van. Gyulladt fülbe is cseppentheted!
Befőttet is "tartósít".

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüstkolloid

Szia Berni!

Tudnál abban segíteni hogy hol lehet kapni a flavantic-os ezüstkolloidot? Én szegedi vagyok, de itt nem találtam sem gyógyszertárban, sem gyógynövényboltban.
A kislányomnak (5 éves) szeretném adni, mert hallom hogy szortyog, el van dugulva az orra, de ha fújjuk nem jön semmi .Szerinted erre segítség az ezüstkolloid?

Köszönöm

szép napot !

Értékelés: Nincs

Barbi babájának szortyogó orrocskájába

Kedves Barbi!

Igen, javaslom az ezüstöt az orrába, de mindenképp mossátok át steril sóoldattal is -pl. Sterimare-, párologtass a szobájában eukalyptusos, teafás vizet és kenegesd be éjszakára a kis mellkasát, hátát eukalyptusos disznózsarral (ezt magad elkészítheted), hogy könnyítse a légzését.
Ha írsz magánban, szívesen küldök ezüstöt.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüst és a szem

Sziasztok!
Szombat vagy vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy fáj a jobb szemem szemhéja, felül bent a kis saroknál. Gondoltam, hogy nem aludtam ki magam, majd elmúlik. De nem így történt. Most már látom is hogy ott piros, fáj pislogáskor is, és nem kellemes a szememet mozgatni. Szerint begyulladt valamitől. Tehetek rá ezüstkolloidot? Az lehúzza a gyulladást? Nem károsítja a szemet?

Hunny

Értékelés: Nincs

Hunny szeme

Nyugodtan cseppents bele 1-1 cseppet reggel és este, el fog múlni (mindenképp 10 ppm-s legyen és rendelkezzen OGYI vagy OETI engedéllyel)!

Berni

Értékelés: Nincs

Ezüst

Kedves Berni! A szemhéjra, szemöldökre töményen is fel lehet vinni az ezüst-kolloidot, vagy csak oldott állapotban? Ill. ha nem indolkolt a szembe cseppentés (arra gondolok, ha nincs gyulladás, csak feltételezve) káros hatása lehet-e? Köszönöm:Anett

Értékelés: Nincs

Nyugodtan alkalmazhatod töményen az ezüstöt

Mehet az ezüst, csak közvetlenül a szembe cseppentve és belsőleg figyelj, hogy ne vidd túlzásba - szembe napi 1-1 csepp, belsőleg pedig, ahogyan rá van írva), külsőleg nem okozhatsz kárt vele. Persze én itt egy megbízható minőségű ezüstkolloid oldatról beszélek.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

ezüst kolloid szemre

Anyukámnak (58 éves) régóta problémája van a szemével. Nem tud TV-t nézni, mert megfájdul tőle a szeme, de már az olvasás is hasonló fájalmakat okoz neki. Kb. fél éve volt egy nagyobb betegsége a szemének. Annyira szúrt a szeme, hogy még aludni sem tudott a fájdalomtól, azt hiszem egyéb szemtünetei is voltak (bevérzés, könnyezés). Akkor azt monta az orvos, hogy ez szem-herpesz. Nagy nehezen valamilyen gyógyszer hatására kigyógyult ebből a betegségtől. Évek óta viszont Visine szemcseppet használ, szemszárazságra, ill. idegentest érzetre (szúró fájalom a szemben). Szerintetek érdemes lenne az ezüst kolloidot kipróbálni? Ha igen, hogyan használja?
Eszter

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)