Napozáshoz való készítmények saját kezűleg

napozas

Tartalom:

Napolaj

Olíva-, len-, szezám- és dióolajat azonos arányban összekeverünk, majd 1:9 arányban áztatunk bele körömvirágot, illetve reszelt vegyszermentes sárgarépát legalább 1 hétig, vagy amíg erős sárga nem lesz az olaj színe. Ezután leszűrjük, és sötét üvegbe töltve, hűvös helyen tároljuk. Napozáskor vékonyan kenjük be vele a bőrünket, egyenletesen barnít, a bőrünk rugalmas marad és nem ráncosodik.

Nem a márka számít, hanem az összetétel!

Ha azt szeretnénk, hogy napolajunk vízálló legyen, akkor keverjünk bele hidegen sajtolt napraforgóolajat is!

Szép bronzszínt adó napolaj kissé lebarnult bőrre 

Hozzávalók:

A gyógynövényeket összenyomkodjuk, szélesszájú üvegbe tesszük, leöntjük az olajokkal. Időnként megkeverve 24 órát állni hagyjuk, majd finom szűrőn átszűrjük sötét üvegbe.

Szezámolajos napkrém

Az összetevőket gőz fölött összeolvasztjuk, kis tégelybe töltjük, hagyjuk kihűlni. Minél nagyobb a kence olajtartalma, annál lágyabb lesz, kísérletezzetek bátran kedvetekre!

Regeneráló balzsam napozás után 

*Így készül a levendulaolaj: 

  • Egy marék friss vagy szárított levendulavirágot tálba rakunk.
  • 1/2 liter oliva- vagy édesmandulaolajat teszünk hozzá, s a keveréket 3 napon keresztül napos, meleg helyen érleljük.
  • Végül a keveréket egy szűrőn át üvegpalackba töltjük. Ha erősebb illatot szeretnénk, az átszűrt olajjal és új levendulavirággal együtt az egész folyamatot megismételjük.

A kakaóvajat gőz fölött megolvasztjuk és az olajakkal összekeverjük, kis tégelybe tesszük.

Hűsítő fürdő leégés esetén: öntsünk 2-3 l írót a fürdőkádba, és engedjünk rá langyos vizet. Pár csepp levendulát is cseppenthetünk bele.

Napvédő ajakbalzsam

1 rész lenolajat, 1 rész dióolajat, méhviaszt és kakaóvajat gőz felett összeolvasztunk, tégelybe öntjük, cseppentünk bele pár csepp levendula illóolajat, és hűtőbe tesszük.

Jó napozást!

Berni


Kapcsolódó tartalmak:

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Hozzászólások

Házi készítésű + bolti naptej keverése

Szia,

Készítettem (kakaóvaj, sheavaj, kókuszolaj, avokádó olaj, oliva olaj felhasználásával napozókrémet. Ezt használom "enyhébb" napsütéskor. Valamint vettem La naptejet, ami viszont nagyon sűrű önmagában. Ha kicsit visszaolvasztanám a saját gyártású napkrémemet és hozzákevernék a sűrű La-ból az szerinted járható út lenne, hogy egy magasabb fényvédelemmel rendelkező, de jobban kenődő krémet kapjak?

Köszönöm!

 

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Házi+ üzleti naptej keverés

Szia!

Nem ismerem az általad említett naptejet, de ha jó az összetétele, akkor nyugodtan próbáld ki. Először csak egy kisebb mennyiséggel kísérletezz, aztán meglátod, hogy sikerül.  

Értékelés: Nincs
Eperke999's picture

Napolaj

Sziasztok!

Szeretném elkészíteni a fenti napolajat, de jelenleg csak sárgabarackmag, és argánolajam, illetve (Konzol) jojoba olajam van itthon. Ezek is jók hozzá?

Köszönöm

Detti

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Napolajhoz olajak

Szia! 

Napolajhoz nem jók az alább felsoroltak (amúgy bőrápolásra tökéletesek), mert a fenti receptben lévőknek fényvédő és antioxidáns hatásuk van, amire szükség is van egy napvédőben. 

Értékelés: Nincs
Eperke999's picture

Rendben, köszönöm.

Akkor beszerzem őket.

Értékelés: Nincs

Tengerparton nomádélet

KEdves Mindenki!

Júliusban tengerpratra költözünk egy sátorban fogunk élni. Alényeg, hogy minden nap "áldozatai" leszünk a napsugaraknak és mellékesen a tenger adta csodáknak. .

A kérdésem az lenne, hogy melyik fényvédőt vegyem meg magunknak? Én kicsit fehérebb bőrű vagyok, Párom barnásabb és lesz velünk egy akkor már 6,5 hónapos kisbabánk is aki téli yermek tehát még nem volt sokat napon.

Valamint eddig elég egy ilyen tubus?

Plusz olvastam,hogy keverhető a fényvédőkrém hidgen sajtolt olajokkal. Melyekkel pontosan és milyen arányokban??

Előre is köszönöm a választ!

Értékelés: Nincs

Tengerparti fényvédelem

Ehhez a cikkhez tettem át a kérdésedet, mert itt olvashatsz házi praktikákat, és a hozzászólásokban sok értékes ötleteket. Egy picit lentebb pont egy ilyen tengerparti nyaralásról írt Vali.

Értékelés: Nincs

Mindennapi használatra fényvédő

Sziasztok,

Az lenne a kerdesem, hogy mindennapi hasznalatra - arcra- mit ajanlanatok? 

Ausztraliaban elunk es most, hogy kozeledik a nyar szeretnem megvedeni az arcomat a karos napsugaraktol, sajnos majfolt is van az arcomon. :( Napozahoz a biola 50 faktoros fenyvedot hasznalom, viszont azzal a munkahelyemen nem szivesen mutatkoznek :) 

Arcapolasra egyebkent Dr. Hauschka termekeket hasznalok. Nem tudom, hogy azok mennyi fenyvedot tartalmazhatnak.

Nagyon koszomom elore is valaszotokat! :)

Szep napot :) 

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Fényvédő Ausztráliában

Szia Éva, ha kész terméket szeretnél, akkor ezek közül érdemes válogatnod, a Bioemsan krémet nagyon sokan dícsérik. Készíthetsz otthon is fényvédőt, ahhoz a receptek itt vannak.

Kérdés, hogy mennyit tartózkodsz napon, milyen a bőröd, van-e már alapszíned, de szerintem az ottani erős napsugárzáshoz nagyon ajánlott egy fényvédő, nem elég ha bekened magad a Hauschka krémmel...

Értékelés: Nincs

Májfoltra mit ajánlotok?

Koszonom szepen gyors valaszodat Epermami! Valszolva kerdesedre, a munkambol kifolyolag viszonylag sok idot toltok a napon, de nem egyhuzamban, es van mar alapszinem is, viszont ahogy irtad is, igen eros itt a napsugarzas, ezert szeretnek valami jo minosegu, megbizhato fenyvedot, a Bioemsan szipatikus is volt, ki is fogom probalni. Mar csak egy kerdesem maradt, esetleg a majfoltomra tudnatok- e valamit ajanlani, akar tisztito kurat- ha az segit- vagy akar egy hazilag elkeszitheto kremet? Nagyon koszonom Eva

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Májfoltra májméregtelenítés!

Éva, a májfolt főleg a máj elmérgeződésétől, a hormonháztartás zavaraitól alakul ki, így ahogy írtad is, egy átfogó méregtelenítés lehet a megoldás rá, amit optimális esetben követ egy tudatos életmódváltás, így elkerülhető, hogy a foltok kiújuljanak. Beütöttem a belső keresőnkbe a májfolt kulcsszót, és Vali hozzászólására bukkantam, még egy kis megerősítés a Bioemsan krém mellett!:) Ezt is olvasd el kérlek!

Mielőtt bele vágsz a méregtelenítésbe, érdemes olvasgatnod az oldalon, kipróbálgatnod a Boszikonyha anticandida receptjeit, hogy ne a tisztító kúra alatt kelljen kísérletezgetned. Addig is elkezdheted a májad támogatását, a bélflórád regenerálását, és a hormonjaid harmonizálását, így készítve fel a szervezeted a nagy tisztulásra.:) Májfolt halványítására ezek a kozmetikumok ajánlottak.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm a segítséget!

Nagyon szepen koszonom segitseged Epermami !

Értékelés: Nincs

Napkrém, tényleg természetes?

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy mi a véleményetek a B...a kozmetikumokról?

Konkrétan a  napkrém érdekelne, állítólag csak természetes anyagok vannak benne, tényleg így van? (Bocs, ha esetleg már valamikor leírtátok a választ, én rákerestem, de nem találtam)

Köszönöm,

Kriszti

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Nem találtam incit,

így nem tudni, hogy a felsorolt alapanyagok mellett még tartalmaz-e olyan összetevőt, ami káros Kriszti. Két lehetőséged van, írsz a cégnek, hogy küldjék el Neked a pontos összetételt, majd kielemzed a hatóanyagkereső segítségével, amit a narancssárga fejlécben találsz.

Vagy, ha biztosra szeretnél menni, akkor készítesz magadnak napozót, vagy választasz a Bionom kínálatából, erről itt írt Vali.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Inci

Köszönöm szépen a gyors választ, meg fogom nézni!

Kriszti

Értékelés: Nincs

Fényvédő gyerekeknek

Tengerparti nyaralásra szeretnék készíteni házilag a Kislányaimnak (3 és fél, ill. 5 éves), valamint a Férjem és magam részére napolajat / fényvédőt / naptejet / valamit, ami nem káros és a bőrünket is jól védi az erős napfénytől. Az sem baj, ha egyfélét használ az egész Család, de talán a gyerekeknek másfélére van szükségük, nem tudom... A Boszikonyhában is találtam recepteket, de nem tudom, melyik az, amelyik kifejezetten ekkora gyerekeknek ajánlott! Előre is köszönöm szépen a gyermek-recept-segítséget! :-)

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Fényvédő tengerparti nyaraláshoz - csak tisztán!

Ha még nincs semmi alapszínetek, akkor mindenképpen a kezdéshez kész terméket ajánlok, mint pl. ezek. Mindenképpen 20 feletti fényvédőt válasszatok, ugyanis az a tapasztalat, hogy a házi cuccok általában 20 faktor körüli fényvédelmet biztosítanak. Bár, ha növelitek a titándioxid mennyiséget, akkor ez akár több is lehet. Én a rázókeveréket ajánlom.

Ha már van alapszínetek, akkor összes Boszikonyhás recept jó, de akár a natúr kakaóvaj is.

És természetesen mindegyiket használhatja gyermek és felnőtt is egyaránt.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

napozas

Sziasztok

Mostmegyunk haza nyaralni a Balatonhoz. Egy 10 honapos babaval es egy 8 eves gyerekkel mennenk. Erdeklodnek, hogy hazilag keszitenek napozokremet, hogy igy jo lenne e vagy maskeppen tanacsolnatok.

napozokrem:

Sheavaj, sargarepaolaj, ricinusolaj, dioolaj, sargabarackmagolaj, koromvirag-kremem van, olajat nem talalok, kesziteni meg nincs idom

Ezeket talaltam, bongeszesnel jonak.

Husito kenocsnek napozas utan:

sheavaj, koromviragkrem, levendulaolaj, sargabaracmagolaj, borsmenta- kicsi a husites miatt

Esetleg meg homoktovisolaj mehet mindkettobe.

Jok lennenek igy? Esetleg aranyokat tudnatok mondani, mibol hany csepp, vagy kanal? Babanak ugy olvastam mehetnek ezek, mentabol meg epphogy tennek csak bele.

Elore koszonom a segitsegeket

Anna                                                                                                                                                                                                                                                            

Értékelés: Nincs

Napozás olajokkal

Kedves Anna! Ha csak olajokat teszel bele, az is jó lehet (nyugodtan mehet egyenlő arányban mind), de ha magasabb fényvédő hatást szeretnél, akkor por alakú fizikai fényvédő is kellene bele. Úgy, mint a napozó rázókeveréknél.

Gondolom tűző napon nem lesztek sokáig és lesz a gyermekeken kalap vagy sapi.

A körömvirágkrém-nek mik az összetevői? Remélhetőleg nincs benne káros anyag...

Az illóolajoknál is legfontosabb a 100%-os tisztaság és mivel bőrre kerül a bio minőség!

Értékelés: Nincs

koromviragkrem

Kedves Tunde

A koromviragkremet bioboltban vettem. Esetleg ha megmondanad, Te vagy valaki aki tudja, hogy jok-e az osszetevoi.

petrolatum, sunflower seed oil, glycine soja oil, zea mays oil, calendula officinalis extract, cera alba, parfum

Nemet termek, remelem jo.

Koszonom a segitseget

Értékelés: Nincs

sajnos a krém kidobandó... :(

A fenti hatóanyag-keresőben is kielemezheted az otthoni kozmetikumaidat. Természetesen segítek: a petrolatum a kőolaj ipar borzalmas mellékterméke, teljesen tönkreteszi a bőr működését, eltömíti a pórusokat, nem hagyja szellőzni, kuka kategória!

A termékben lévő parfum mesterséges, allergizáló illatanyag, semmiképpen nem ajánlom!

Készítsd el a napkrémedet e nélkül, az olajokkal, és ha találsz, akkor titán vagy/és cink oxiddal, minimális illóolajjal. Egyébként ha máskor krém alapot keresel, akkor ezt, ha konkrétan körömvirágolajat szeretnél, akkor ezt válaszd!

Ha pedig nincs kedved, időd a krémkészítéshez, akkor az egészségre ártalmatlan, de hatékony, gyermekeknek is ajánlott fényvédőket ITT találod.

Kellemes nyaralást!

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

sárgarépamag-olaj

Sziasztok, most olvastam valahol, hogy a sárgarépamagolaj napfényvédő faktora 38-40, ez igaz? Nem nagyon tudom, hol nézhetnék utána, nem tudok más hiteles forrást :) És a málnamagolajé, búzacsíraolajé is hasonlóan magas, azt írták. Pedig itt olvastam, hogy a növényi olajaknak nem túl magas a SPF-juk. Csak érdeklődöm.

Értékelés: Nincs

Természetes fényvédők

Most olvastam egy szép gondolatmenetet Ingeborg Stadelmanntól, hadd osszam meg veled.

A természetes fényvédők faktorszáma maximum 3-4 SPF. Ennyi és nem több, akárhogy keverhetjük, kutyulhatjuk őket. Azon pedig el kellene gondolkodni, hogy miért is... A természet nem hülye, nem véletlenül van ez így. Azért nem kínál magasabb fényvédelmet számunkra, mert ennél több nem kell, ha ez nem lenne elég, akkor velünk van a baj, és a napozási szokásainkkal. Ha belegondolok, tulajdonképpen teljesen igaza van :D

Tudom, tudom, az ember dolgozik, sokan a napsütéses órákban egy irodaházba vannak bezérva és este 6 után jönnek ki, és jó, ha nyáron van 1-2 hét, amikor rövidgatya és szabadság van, esetleg egy nyaralás, ekkor strandolunk, és naná, hogy egész nap a napon akarunk lenni, mert aztán mehetünk vissza a levegőtlen légkondis zugunkba. Szóval értem én, hogy fényvédelmet szeretnénk, de természetes úton-módon ezt nem kaphatjuk meg.

Mert a természet okos :-)

Én eléggé sokallom ezt a 35-40 faktort, szerintem átverés, tényleg, küldd el, hol láttad, mér engem is felcsigázott :-)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hol olvastad?

Nézzünk közösen utána, kérlek írd meg, hogy hol olvastad!

Értékelés: Nincs

sárgarépa olaj

http://naturahirek.hu/amit-a-rak-ipar-nem-akar-tudomasunkra-hozni-a-napfenyvedokkel-kapcsolatban/

itt olvastam.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Sárgarépamag-olaj a BIONOMban!!!

Jó hír a házi kencék kedvelőinek! Megérkezett a Sárgarépamag-olaj (illóolaj, néhány csepp elegendő!)

Hogy mit is tud, arról bemásolok egy rövidke szösszenetet:

"Hatása: A - vitamint és karotint tartalmaz. A máj és az epe méregtelenítője, görcsoldó hatású és segíti a vizelet - visszatartást. Az öregedő bőrnek is hatékony gyógyírja, de a barna foltos, keléses, ráncos bőr és mindenféle bőrbetegség hatékony ellenszere. Erősen regeneráló, vérképző hatású.

Elősegíti a tejképzést, ha nem lenne elegendő, akkor készíthetünk meleg pakolásokat is. 

Megtaláljuk a belső egyensúlyunkat, a stresszt és az idegességet elhagyva. Segít ellazulni és kilélegezni narancs illóolajjal kombinálva, főleg, ha szülésfelkészítő esetén a szoptatás témáját beszélik. 

Az újszülött baba hasának felső részét bekenve segíti lebontani a megemelkedett bilirubinszintet, de bekenhetjük az egész testét is. Segíti az újszülöttkori sárgaság megelőzését, felnőtteknek májprobléma esetén.

Szívesen használják bőrápolásra, napvédőszerekben is.

Azok a nők, akik a változókor előtt magas vérnyomásúak lesznek, vizesedés jeleit fedezik fel és talán puffadnak is, a rendszeres fürdőbe vagy lábfürdőbe tegyenek néhány csepp olajat.

Azoknak a férfiaknak is ajánlott, akik önmagukkal szemben nagyon keményekké váltak, sok szeretre lenne szükségük, de ezt nem ismerik el."

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Koromvirag?

Sziasztok! Most akarok napolajat kesziteni, megvasaroltam az olajakat. Azt szeretnem kerdeni hogy jo bele a szaritott koromvirag is, mivel nalunk meg csak most bujik ki a fold alol? Es mennyit kell bele tenni (az elso napolaj receptre gondoltam), mit jelent az 1:9 arany? Az akkor pontosan mennyi? En tobbet keszitek, 2 dl mindegyik olajbol, belertve a hidegen sajtolt naprafogro olajat is, ugy hogy egy liter lesz majd osszesen es elosztjuk a csaladban. Es sargarepat mennyit tegyek?

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

körömvirág

Kedves Vass Katyi!

A 10 egységnyi részből 9-et az olajak foglalnak el, 1-et a körömvirág...

A sárgarépa arányát én csak érzésre tenném, mondjuk +1 egységnyit :)

Niki

Értékelés: Nincs

Napozás

Sziasztok!

Idáig talán csak 1-2x szóltam hozzá a témákhoz ( időhiány és nem tudom ha egy régi cikkhez szeretnék hozzászólást irni azt látja valaki?)

Most viszont szeretnék napozó krémet készíteni a család részére, melyben 1.5 és 3.5 éves gyerekek is vannak.  A dió olajjal vagyok bajban mert az nincs viszont felsorolnám a maradék készletemet ha segítenétek kiválasztani a megfelelő kombinációt.

Körömvirág macerátumom van még 1-2 ek de most készül a köv. adag.

Levendula macerátumot is tudok készíteni ha kell

Sárgarépa macerátumot viszont szeretnék csak még nem találtam meg, hogy hogyan kell

homoktövis olaj, jojoba, mandula, kókusz, shea, kakaó, ligetszépe, neem, vadrózsa, kender, napraforgó, kukorica, oliva, szőlőmag, len, tökmag, fűszerkömény, mák, petrezselyem, argán - mind hidegen sajtolt

Van még máriatövis is tudom, hogy méregtelenítésre való de hátha ide is jó

illóolaj ami van: indiai citromfű, citrom, narancs, rozmaring, kubeba (may chang), teafa (már lejárt a szav. de még ugyanolyan büdi mint újkorában :-) nem szeretem az illatát)

Ha jól tudom fényvédőnek használhatómeggy és málnamag olaj is?

A segítséget előre is köszönöm

ReZe

 

Értékelés: Nincs

Megtaláltam...

... milyen olajaid vannak. Ezek közül ami napozáshoz jó bázisolajnak: jojoba, mandula, kókusz, shea, kakaó, ligetszépe, napraforgó, oliva, szőlőmag, argán.

Van választékod bőven

Értékelés: Nincs

napozókrém pici gyereknek

Sziasztok!

A 9 hónapos kisfiamnak szeretnék napozókrémet készíteni. Az édesapjának és nekem is nagyon fehér, érzékeny a bőrünk, úgy tűnik, hogy legénykém is ezt örökölte (és nem a nagymama könnyen barnuló bőrét). Természetesen nem szándékozom kivinni a déli órákban, de szeretnék neki valami szuper fényvédő krémet készíteni (az olajtól idegenkedek). És ha már készítek, akkor azt a férjem és én is használnánk. Olvasgatás után úgy tervezem, hogy kakaóvajba keverek cink-oxidot és titán-dioxidot. Hol tudom beszerezni őket? Milyen arányban keverjem az összetevőket? Jó az elképzelésem, vagy módosítanátok rajta valamit? Az állaga mennyire lesz kenhető?

Segítségeteket előre is köszönöm.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Önvédelmi eszköznek jó lesz, de csak fegyverként

Ha semmi mást nem használsz, csak kakaóvajat, cink oxidot és titán-dioxidot, akkor egy zsíros tapintású kőkemény téglát fogsz kapni. Gondolj bele, csak keményzsír és poranyag lesz benne!

Én a fényvédő rázókeverékkel próbálkoznék, ha mindenképp házilag szeretnél valamit gyártani! Vagy válaszd a Biola késztermékét, ami már nagyon sok érzékeny és leégésre hajlamos bőr esetében bizonyított.

Ha mégis a házi változat mellett döntesz, akkor a hozzávalókat a Bionom Bioboltban tudod beszerezni, a porok kivételével, amit viszont gyógyszertárban kaphatsz meg.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Daisydog's picture

Olíva olaj feltúrbózva

Szasztok.

Mi lesz az olívaolajból, ha telerakom minden jóval? Nem csak répareszelékkel, hanem uborkával, esetleg gyógynövényekkel, dióval ...stb,  és úgy hagyom egy hétig? 

Értékelés: Nincs

olívás mindenség :)

Ha van olyan hatóanyag abban, amit beleraksz, ami olajban oldódik, akkor "kijön" belőle. De mi a cél?? Mert simán csinálhatsz egy jó kis salátát olívaolajjal meglocsolva és nem kell egy hétig sem várni vele

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Daisydog's picture

cél

Bőrápoló lenne a cél! :) Abból jött az ötlet, hogy olvastam hogyan kell házilag répaolajat csinálni. Csak tovább szárnyalt a fantáziám, olívaolaj meg van itthon mindig. 

Értékelés: Nincs

fényvédő

Sziasztok!

Szeretnék fényvédőt keverni, találtam webáruházban végre titándioxidot, ami keverve van cink-oxiddal. A kislányom 3 éves, ha ezzel kenem, tuti nem ég le? És vízbe menetelkor leázik?

Értékelés: Nincs

Leégés ellen

Szia! A fényvédő krémek használatának összhangban kell lennie a józan ésszel és akkor biztosított a leégés mentes napozás (11-15 árnyék!) A vízben leázhat, ez attól függ milyen sűrűségben kevered a krémbe, illetve mennyit tartózkodik a kislány vízben. Száradás után kend be újra a biztonság kedvéért!

Értékelés: Nincs

Rákkeltő a kakaóvaj???

Sziasztok!

 

Elborzadva néztem ma a bőrgyógyászomra amikor azt mondta,hogy a kakaóvaj napsugárzás alatt rákkeltő. Minden vicc nélkül majdnem mondtam neki: Te hülye vagy :))

Ezt kenem mindig az arcomra szolizás előtt.

Nyugtassatok meg, hogy ez nem így van.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A kakaóvaj nem rákkeltő,

a szolárium hatásairól pedig már vannak tanulmányok...

Értékelés: Nincs
zsoltesviki's picture

Levendula olaj készítés

Kérdésem az volna hogy a levendula olaj készítésénél másmilyen bázis olajat nem lehet használni? MI az oka hogy az édes mandulát írjátok? Nem jo a dioolaj vagy szezámolaj vagy egyszerűen egy jojoba aminek előnye hogy gyorsan be is szívodik. Ha megvan az oka az édesmandulának beszerzem azt, nem gond. hmmm.gif

Köszönöm Viki

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Nincs különösebb oka, csak az

hogy az égesmandulában és a jojobában oldódik ki legjobban a hatóanyag, és nem befolyásolja az illatot, míg a szezám, vagy a dióolaj önmagában is erőteljes illatú. De ha a levendulás olaj napozáshoz készül, akkor bátran áztasd dióolajban!

Értékelés: Nincs

Ha vásárolni szeretnék, melyiket válasszam?

Sziasztok! Itt a nyár és nagyon fontos lenne, h találjak egy hatékony, nem káros napozószert. Nézegettem a recepteket, de inkább kész terméket vásárolnék, viszont nagyon nem tudom, h mit. Keresgéltem neten és láttam,h a Bcensored.gifa előrukkolt ilyesmikkel, viszont az egyik napozószernél a 2. helyen a silica áll, ahogy a másik terméknél is eléggé a felsorolás elején kullog. Nem tudom eldönteni, h ez most jó-e vagy sem, mert a legtöbb helyen azt olvasom, h ez káros anyag. Most akkor kinek higgyek? confused_smile.gif Nyugodt szívvel megvehetem pl a bíbor-kasvirágosat?

Továbbá a censored.gif termékei között is találtam egy 30 faktorosat, de ott is ott virít az összetevők között a silica ....tanácstalan vagyok. hmmm.gifcensored.gif is ajánlottak még, de arról hol jót hallok, hol rosszat, valamint igencsak drága.

Nagyon megköszönném, ha valaki segítene, h világos, anyajegyes bőrre mit érdemes kenni, h hatékonyan védjen a nap ártó sugaraitól. Nem szokásom órákig napozni, de azért néha letévedek a strandra és a mindennapokban a kevés ruha miatt sok a fedetlen hely a testen.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Anthico választása

Kedves Anthico!

Ajánlom, hogy nézz körül a mi kis bioboltunk polcain, hogy választásod megkönnyítsük. Ide csak olyan termékek kerülnek fel, amelyek tisztaságáról meggyőződtünk, így nyugodt szívvel választhatsz :)

Napsütést,

Niki

 

 

Értékelés: Nincs

Silica jöhet?

Köszönöm! Amúgy én is nézelődtem a linkelt webshopban, és az ott található 2 db fényvédőkrémmel kapcsolatban (is) vacilláltam az előző hsz-emben, ugyanis mindkettőben található silica. Ez néhol károsnak van megítélve, néhol nem írnak róla semmit (se semlegeset, se jót). Ezért is vagyok tanácstalan, mert ezek közül szeretném a 27 faktorosat, csak az a silica nem hagy nyugodni. Ezt találtam róla: kovasav, ásványi anyag, tüdőrákot okozhat.

Értékelés: Nincs

Silica krémben mehet!!!

Szia! A silica csak belélegezve okozhat gondot! Ebből ered a szilikózis szó is! Tehát hintőporban, púderben veszélyes!

Krémben minden további nélkül használható!!!

Értékelés: Nincs

Naptej babáknak?!

Sziasztok!

A gyógyszertárba az alábbi összetevőkből álló krémet ajánlottak, szeretném megkérdezni hogy tényleg rá lehet-e kenni nyugodt szívvel 7 hónapos kislányomra vagy több kárt csinálok vele?!

összetevők: (INCI): aqua (water), dicaprylyl carbonate, bis-ethylhexyloxyphenol methoxyphenyl triazine, ethylhexyl triazone, butyl methoxydibenzoylmethane, caprylic/capric triglyceride, ethylhexyl stearate, ethylhexyl salicylate, glycerin, sorbitol, polyglyceryl-3 polyricinoleate, sorbitan oleate, tribehenin, panthenol, benzyl alcohol, cera alba (beeswax), phenoxyethanol, magnesium sulfate, hydrogenated castor oil, glyceryl caprylate, hippophae rhamnoides oil, tocopheryl acetate, allantoin, laminaria ochroleuca extract, aroma (fragrance), lecithin, achillea millefolium extract, rosmarinus officinalis (rosemary) leaf extract, viola tricolor extract, ethylhexylglycerin, linalool, carthamus tinctorius (safflower) seed oil, alcohol, limonene, tocopherol, ascorbyl palmitate, hydrogenated palm glycerides citrate, benzyl salicylate, citric acid.

Esetleg ha tud valaki ajánlani valamit ami jó babáknak azt nagyon megköszönöm. Teljesen tanácstalan vagyok hogy mit használjak!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ez egy borzasztó összetétel

Meggyőződhetsz róla magad is, ha használod a hatóanyagkeresőnket. Ennyit a gyógyszertári ajánlatokról. Én nem hogy a gyerekemre nem kenném, de még egy levedlett kígyóbőrre sem.

Innen csemegézhetsz, ezek garantáltan jók.

Értékelés: Nincs

Sziasztok!Nagyon tetszett a

Sziasztok! Nagyon tetszett a fényvédő rázókeverék napozáshoz receptje. A zsíros fázishoz szükséges sárgarépa- és körömvirágolaj elkészítésénél problémám merült fel. A bio répát lereszelve hozzáadva 1:9 arányban a szárított körömvirágot beraktam befőttesüvegbe és felöntöttem hidegen sajtolt, nem avas dió-, len-, és olívaolajjal. Lezárva tartottam árnyékos, hűvös helyen és naponta kinyitva megforgattam a tartalmát. 5 nap elteltével mégis felnyitáskor csípős, erjedt bűz csapta meg az orromat és az erjedés már az olajban is látható kis buborékok formájában. Mit csináltam rosszul? Hogyan készítsem az olajat helyesen? Köszönettel: Gergely

Értékelés: Nincs

Megerjedt napolaj

Kedves Gergely!

Véleményem szerint ott rontottad el, hogy kevergetted, azaz oxigént kevertél bele, így lehetőséget adtál az oxidatív folyamatok elindulásának. Csak azért gondolom, mert a régi öregek - meg még reméljük, sokan most is - zsír alá tették el a lesütött húst, így nem érte a levegő, sokáig nem romlott el.

Berni

Értékelés: Nincs

napolaj faktorszám

Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy ez a körömvirágos-répás napolaj hányas faktorú lehet nagyjából? Világos bőrhöz is jó, kellő védelmet nyújtó, ha fokozatosan napozok? Választ előre is köszönöm wave.gif

Értékelés: Nincs

Felhasználhatóság

Sziasztok!

Tegnap anyukámtól kaptam egy I... paradicsomos napozókrémet, 40 faktorosat. Most vette a múlt héten a kozmetikusától. Az van ráírva, hogy Fh-Exp. 06/2011. Tehát felhasználható júniusig:-( Ezek a természetes alapú szerek ilyen rövid ideig állnak el? Vagy szegény anyukámra rátukmáltak szoros határidejű terméket? Felhasználhatom így a nyáron a gyermekeimre? Ha hűtőben tartom akkor az jobb? 7 és 2 évesek a gyerekek.Nem szeretném megbántani anyukámat, hogy nem jó a krém, légyszi adjatok tanácsot! Köszönöm előre is!

Értékelés: Nincs
Fürtös's picture

Rövid szavatossági idővel naptej

Szia Zsuzska!

Tedd hűtőbe és nyugodtan használjátok ameddig el nem fogy. Az illatáról úgyis éreznéd, ha megromlik! Nekem is marad mindig az előző évről naptejem, hűtőbe tartom, és semmi bajuk nincs soha.rolleyes.gif

Az összetevőket ne felejtsd el leellenőrizni a Hatóanyagkeresőnk segítségével. Ha nem tiszta a krém, az nagyobb galibát okozhat!

Értékelés: Nincs

Nem találom a hatóanyagkeresőben

Sziasztok! Gyógyszertárban vettem D... censored.gif . naptejet. A Hatóanyagkeresőben sajnos sok mindent nem találok, pedig tényleg nem akartalak titeket ezzel terhelni.

Kérlek segítsetek az elemzésben: aqua, ethylhexyl methoxycinnamate, bis-ethylhexylloxyphenol, methoxyphenyl triazine, diethylamino, hydroxybenzoyl hexyl benzoate, methylene bis-benzotriazoyl tetramethylbutylphenol, C12-15 alkyl benzoate, alcohol, sorbitol, glyceryn, ethylhexyl salicylate, cetyl alcohol, cetyl phosphate, triethanolamine, tocopherol, panthenol, lecithin, dimethicone, carbomer, decyl glucoside, propylene glycol, xanthan gum, methylparaben, propylparaben, aloe barbadensis gel, BHT Nem sok jót jósolok neki, joggal kérdezhetitek, akkor miért vettem meg. no.gif

Akciós termék volt, de nem készletes, csak berendelték. Mivel svájci termék, azt gondoltam jó lehet. A gyógyszertárban nem tudtak róla semmit mondani, mikor kérdeztem, fizikai vagy kémiai szűrős-e, kicsit értetlenül csak annyit mondtak, a fizikai szűrő az a pulóver rant2.gif . Két éves kislányomnak vettem, ha neki gáz, magamra esetleg elhasználhatom? Előre is köszönöm, sziasztok Szilvi

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Szilvi napteje

Szilvi nehogy magatokra kenjétek, mert teljesen szintetikus krém és hemzseg a mérgező anyagoktól sajnos!!!

Kémiai fényvédős amúgy, amit ez az anyag biztosít: ethylhexyl methoxycinnamate. Nem lenne vele semmi baj, csak ha napra megyünk vele, akkor mérgező anyagok keletkeznek...

Ezeket te is meg tudod nézni a hatóanyag keresőben: triethanolamine, propylene glycol, BHT.


 

Értékelés: Nincs

Napozó krémem

Szia Fürtös!

Köszönöm a gyors válaszod! Hűtőben fogom tartani, és figyelem az illatát! Mivel gyerekekkel együtt én is használni fogom, elég hamar el fog fogyni. Mindannyian fehér bőrűek, szőkés-vöröses hajúak vagyunk. Már most használni fogjuk. Tavaly még D..-es és A..n-os naptejet használtam, de akkor még nem voltam függő az oldalatoktól:-)Most már mindent lecseréltem tisztára:-) Figyelni fogom az összetevőket. A titanium dioxide, az aluminium oxide, és a magnesium aluminium silicate, és a silica egyik sem gáz? Így naptejben nem, ugye? Remélem beválik, és nem égünk le a nyáron!

Értékelés: Nincs

Anyukám napallergiája:(

Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy napallergiával mit lehet kezdeni? Szegény Anyukám már egy ideje küzd vele, nyáron ki se tud menni a szabadba csak ingbe. cry_smile.gif

Elvileg egyszer leégett és azóta van ez neki.(talán 5-6 éve?) Ha bekeni magát naptejjel, hanem, mindenképpen kijön nála. Szerintetek lehet valamit tenni vagy ez már így marad örökre?Úgy szeretnék segíteni neki... cry_smile.gif Előre is köszi Anna

Értékelés: Nincs
Gelus's picture

Napallergia saját tapasztalat

Kedves Anna,

Én csak saját tapasztalatból tudok Neked tanácsot adni. Ugyan ebben a helyzetben voltam én is. sad_smile.gif Semmi nap, csak ruhában, mert azonnal kijött a napallergiám. De amióta csak tiszta kozmetikumokat használok és elfelejtettem a káros anyagokkal teli naptejet, azóta semmi, de semmi tünetem nincs. Konkrétan tavaly nyáron vígan kinn lófráltam a napon, napoztam is és még egy pöttyöcske sem jött ki, ellenben szép barna lettem.

Tehát annyi tudok javasolni, hogy Édesanyád is térjen át a tiszta szappanokra, kozmetikumokra (ki kell, hogy tisztuljon a bőre a káros anyagoktól) , parfümöt se használjon a bőrére (csak ha bionomos parfüm, de abból se azt ami fényérzékeny illós), és vegyetek egy tiszta naptejet is, mert az segít, hogy ne is égjen meg a bőröcskéje.

Remélem tudtam segíteni. regular_smile.gif

Napsütéses szép napot kívánok ! wave.gif Gelus

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Veronika55's picture

Napallergia

Történt még valami a leégésen kívül anyukáddal 5-6 éve, gondolok itt pl. olyanra, hogy valamire gyógyszert kellett szednie... ?

Értékelés: Nincs

Anya napallergiája folytatás

Sziasztok! Köszi Gelus a tippeket, átadtam neki, remélem megfogadja. Megkérdeztem, nem volt semmi gyógyszer, csak szimplán leégett, de azt mondta, hogy nagyon durván. Ja és mint kiderült nem 5-6 éve, hanem 30 éve történt, csak 5-6 éve lettem rá figyelmes. smirksweat.gif Egyébként azt mondta, hogy mikor sok paradicsomot eszik, akkor kevésbé jön elő. Vannak még ilyen jó zöldségek és gyümik, amik ilyen hatásúak? hmmm.gif

Értékelés: Nincs
barbazso's picture

Szezámolajos napkrémet

milyen olajokkal lehetne még készíteni, hogy hatásos legyen? Tudom, pont ez a neve, tehát a lényegét veszti el rolleyes.gif , de az éppen nincs itthon. Amim van: körömvirág macerátum, sárgabarackmag (ezek a már többször említett jó lelőhelyről P betűs), avokádó olaj, mandulaolaj (egy fokkal olcsóbbak...), napraforgó (gyógyszertári) és olíva (étkezési extra szűz). Ja, meg kókusz (Konzol), tőle mindhárom vaj van itthon. A választ előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

olívával helyettesítheted

és én még adnék hozzá egy kis kókuszt is...

Bár ennyi erővel kreálhatnál egy teljesen új krémet körömvirággal, kakaóvajjal, kókuszvajjal, olívaolajjal...

Értékelés: Nincs

Szavatosság és tárolás

Sziasztok! Kicsit "gáz" kérdéssel fordulok hozzátok! Ha van itthon hidegen sajtolt szezamolajam, viszont 2007- ben lejárt ( nem volt szívem kidobni), de nem érzem büdösnek, avasnak, azt felhasználhatom napozószerbe, vagy dobjam ki? Van ötletetek, hol lehet sötét üvegcséket illetve pici tegelyeket beszerezni ( pl ajakbalzsamnak)? A gyógyszertári műanyag tégelyekben biztonságos tartani a házi kremeket? (mar semmin sem lepődnék meg). Ha nem sikerül esetleg sötét üvegeket beszereznem, az ivojoghurtos palackokban tarolhatom a napozó rázókeveréket? Üdvözlettel, b-tunder

Értékelés: Nincs

Banális kérdések

Sziasztok!

Lehet, kicsit túlbonyolítom a dolgokat, de újabb kérdéseim merültek fel a házi készítésű körömvirág-sárgarépa olajjal kapcsolatban. Befőttes üvegben tervezem érlelni, de

  1. be kell-e bugyolálnom valamibe az üveget, hogy sötét legyen?
  2. lezárhatom-e a kupakjával, vagy szellőznie kell, amíg benne van a répa?
  3. fém evőeszközöket lehet-e használni az olajok/krémek készítése során? Ha nem, mit javasoltok helyette, és azt hol lehet beszerezni?

Üdvözlettel, B-tunder

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Banális kérdések? Szerintem nem, pláne nem

kezdő bosziknak.

  1. Jó, ha sötétben érik, de nem árt néha megnapoztatni (napfelkeltekor és napnyugtakor), hogy a napfény energiáját is magába szívja. Inkább a kész olajat kell majd sötétben tárolni.
  2. Én csak befedem egy kistányérral, de nem zárom le teljesen, csak akkor, amikor már kész.
  3. Nem szeretjük a fémet, helyette fa, porcelán, cserép javasolt. Én a fillérekért beszerezhető fa evőpálcikát szoktam használni.
Értékelés: Nincs

Banális kérdés köszi

Kedves Vali! Köszönöm a tanácsokat! Fa pálcika van is itthon dögivel - ez eszembe sem jutott! Szép napot!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ha nincs avas szaga

akkor szerintem felhasználhatod. De mindenképpen dobd ki, ha a krémkészítés közben avassá változna a szaga.

Sötét üvegcsét a gyógyszertárban vehetsz, de hamarosan lesz a bioboltban is.

Értékelés: Nincs
aliante's picture

déli napsütés SOS

Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. Szerencsére beköszöntött a tavasz clap2.gif és ez egyre erőteljesebb napsugárzással jár ugyebár. Sajnos nem tudom kivédeni (sport, hobby cool.gif - nevezzük bárminek - miatt), hogy ne legyek egész nap a napon hétvégén. Ebbe sajnos beletartoznak a déli órák is, amikor a kakaóvaj, vagy egyéb általam ismert tiszta kencék nen hinném, hogy elégségesek lennének hmmm.gif . Nagyon világos a bőröm, pillanatok alatt megkap a Nap, ezért eddig V.... 50 faktoros naptejet használtam - főleg az arcomra, mert a többi testrészem nagyjából el tudom takarni, viszont szeretnék ebből is tisztára váltani rolleyes.gif . Mit javasoltok? Előre is köszönöm a választ! wave.gif Üdv! aliante

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Lesz naptejünk!

Hamarosan lesz a bionom webáruházban kiváló Biola fényvédő krém!

Értékelés: Nincs
Morvin's picture

Szolárium

bounce.gifbounce.gifbounce.gifbounce.gifbounce.gifbounce.gifbounce.gifbounce.gifbounce.gif Szóláriumba lehet használni ezt a krémet? Szezámolajos napkrém 5g méhviasz 3g kakaóvaj 40ml szezámolaj Az összetevőket összeolvasztjuk, kis tégelybe töltjük, hagyjuk kihűlni. Minél nagyobb a kence olajtartalma, annál lágyabb lesz, kísérletezzetek bátran kedvetekre! Előre is köszönöm válaszotokat. angel_smile.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Szolááááriuuuuuuum??????

uhhhhh!

A krém jó, de minek a szolárium????

Olvasd el ezeket!

 

Értékelés: Nincs

Sziasztok! Szeretném

Sziasztok! Szeretném megkérdezni, mi a véleményetek a svájci .... napvédőkről? Van egyáltalán olyan kereskedelmi forgalomban kapható napvédő, amit nyugodt szívvel magamra kenhetek? Előre is köszönöm a választ! Szép nyarat kívánok mindenkinek!

Értékelés: Nincs

hozzászólások

Sziasztok, szeretném megkérdezni, hogy a hozzászólások milyen időközönként kerülnek ki? Van pár hozzászólásom, ami eltűnt az éterben (legalábbis én nem találom azokban a fórumokban, ahova írtam... omg_smile.gif) Azért csodálkozom, mert régebben szinte aznap (vagy másnap) már meg is jelent, valami hiba van a rendszerben/az internet ördöge beszippantotta/vagy ne legyek türelmetlen, feldolgozás folyamatban? regular_smile.gif Köszi előre is, M.

Értékelés: Nincs

hozzászólások

Sziasztok, szeretném megkérdezni, hogy a hozzászólások milyen időközönként kerülnek ki? Van pár hozzászólásom, ami eltűnt az éterben (legalábbis én nem találom azokban a fórumokban, ahova írtam... omg_smile.gif) Azért csodálkozom, mert régebben szinte aznap (vagy másnap) már meg is jelent, valami hiba van a rendszerben/az internet ördöge beszippantotta/vagy ne legyek türelmetlen, feldolgozás folyamatban? regular_smile.gif Köszi előre is, M.

Értékelés: Nincs

Körömvirág és fényvédelem

Sziasztok, fentebb olvastam, hogy Vali fényvédelemre ajánlja a körömvirágot - én sajnos nem találtam körömvirág-illóolajat, saját készítéséhez pedig kicsit rövid az idő (mármint úgy értem, hogy olajba áztatni a körömvirágot) sad_smile.gif Viszont körbenézegettem coffee.gif és az A****x.hu oldalán (nem tudom, hogy ki lehet-e írni a cég nevét) találtam körömvirág-olajat, azt lehet használni fényvédelemre (persze egy kis olívaolajjal keverve? hozzá egy kis kakaóvajjal? hmmm.gif ) Melinda, köszönöm a válaszod a karotinoidokról, sokat megtudtam róluk! clap2.gif

Értékelés: Nincs
Flifli's picture

segítségkérés gyereknek fényvédő krém

sziasztok,

kérlek nézzétek meg nekem. hogy kisfiam, 4,5 éves használhatja-e ezt a napvédőt. Nem lustaságból, de van amit nem találok, kérlek segítsetek, hogy nyugadtan megvehetem -e neki.

*Aloe barbadensis (aloe vera), *Olea europaea (olive oil), *Elaeis guineensis (palm kernel oil), *Helianthus annuus (sunflower oil), Isoamyl p-Methoxycinnamate (UV-filter derived from cinnamon acid esters), Herbal infusion of *Sambucus nigra (elder flowers). Cetearyl glucoside (plant wax extract), Titanium dioxide (UV filter – mineral), Glyceryl stearate (derived from plant material), *Cera alba (bees wax), *Persea gratissima (avocado oil), Gnaphalium leontopodium (edelweiss extract), Commiphora myrhha (resin from myrrh), Rosmarinus officinalis (rosemary extract), Phenoxyethanol, Ethylhexylglycerin (preservative system), Citric acid (pH regular). *84% certified organic ingredients.

köszönöm

Andi(Anglia)

Értékelés: Nincs

Kémiai fényvédő

Sajnos van benne káros kémiai fényvédő, nem ajánlanám. Japánban tiltott anyag!

Értékelés: Nincs
Flifli's picture

fényvédelem

Még egy dolgot szeretnék kérdezni, tavaly rendeltem tőletek nyárra orvosi somkórós fényvédőt, tehát tavaly nyári fényvédőt, ami maradt benne elhasználhatom a gyerekre, nemis az hogy megromlott, nem hinném, de a hatása ugyanolyan jó, nem tudom, nem láttam rajta szavatossági időt, vagyis hogy kibontás után meddig áll el.

köszi

Andi

Értékelés: Nincs

tavalyi fényvédő

Tegyél vele próbát, kend vékonyan az alkarodra, szagold meg! Ha nincs kellemetlen szaga, nem pirosodik ki a bőröd, akkor minden rendben lesz vele! A fizikai fényvédő nem romlik meg benne, maximum az olajok, növények.

Értékelés: Nincs
Flifli's picture

fényvédő gyereknek

Köszi Tündi a válaszod. Ezek szerint nem jó, ezért néztem egy másikat, kérlek segíts ebben is.

Aqua, Glycine Soja Oil*, Zinc Oxide, Titanium Dioxide, Alcohol*, Lysolecithin , Helianthus Annuus Seed Oil*, Sodium Lactate , Caprylic/Capric Triglyceride, Hydrogenated Lecithin , Oenothera Biennis Oil*, Glycerin, Dipotassium Glycyrrhizate, Hydrogenated Palm Glycerides, Xanthan Gum , Stearic Acid , Alumina, Tocopherol, Betaglucan, Brassica Campestris (Rapeseed) Sterols , Hippophae Rhamnoides Extract*, Ascorbyl Palmitate, * ingredients from certified organic agriculture.

köszi

Andi

Értékelés: Nincs

ez már jó

Ez oké, csak fizikai fényvédők vannak benne, használhatjátok nyugodtan.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
Hunny's picture

intim törlőkendő?-elemzés kérés

Sziaszntok! Tudom, hogy az intim részeket elegendő langyos vízzel mosni, de én oldott teafa olajos vattával át szoktam törölgetni a kényes részeket. Körül néztem az intim törlőkendők háza táján, és találtam egyet, ami egész jónak tűnik (ha jól értelmezem azért sokféle tartósító szer van benne, meg 1-2 anyag amik allergizálhatnak-ami allergizálhat az rossz, mérgező a szervezetnek?): Aqua, PEG-40 Hydrogenated Castor Oil, Butylen Glycol, Pheneoxyethanol, Potassium Sorbate, Lactic Acid, Methylparaben, Glycine Soja, Bisabolol, Butylparaben, Ethylparaben, Isobutylparaben, Propylparaben, Chamomilla Recutita Köszönöm Hunny wave.gif

Értékelés: Nincs

intim törlőkendő

Ezzel a kendővel még a bőrödet se törölgesd, nemhogy az intim részeket! Ha eddig bevált a teafás vatta, miért szeretnél szintetikumokra, tartósítószerekre áttérni? Ennél a kamillás víz is jobb, hiszen ebben a kendőben az egyetlen normális hatóanyag a kamilla...

Az allergiát okozó anyagoknak két fajtája van nagyon röviden és egyszerűen: az egyik azok a természetes anyagok, amik rendben működő szervezetnél semmi bajt nem okoznak (vagy csak nagy mennyiség esetén), csak legyengült immunrendszer esetén alakul ki rájuk allergiás reakció. A másik csoport, amiket egyszerűen káros anyagoknak hívunk, általában ezek mesterségesen előállított vegyszerek.

Értékelés: Nincs

Körömvirág ??

Sziasztok! Probalom elkesziteni a napolajat, de sajnos elakadtam az egyik osszetevonel... Koromvirag... Ha nem talalok frisset, viszont van szaritott (szaritott koromvirag tea-termeszetesen nem filteres), azt hasznalhatom? Megvan az egesz virag, csak szaraz... Ugyanugy hatasos lesz? Vagy hasznaljam a szaritottat nagyobb mennyisegben? Segitsegeteket elore is nagyon koszonom! Udv: Dorina

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Körömvirág napolajba

Használhatod, ugyanolyan hatásos lesz! regular_smile.gif 

Értékelés: Nincs

karotinoidok és antioxidánsok

Sziasztok, szeretném, ha egy kicsit kibővítenétek a karotinoidokról és antioxidánsokról szóló tudásomat, tehát a karotinoidok a vörös/piros, lila és sárga színű zöldségek/gyümölcsök antioxidánsok pedig: C-vitamin, E-vitamin, likopinok - ha jól tudom.... ezek milyen zöldségekben/gyümölcsökben találhatók? Köszi, M.

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

A karotinoidok is antioxidánsok

Az antioxidánsoknak sok különböző fajtája van, ezek együttműködnek a szabad gyökök káros hatásainak leküzdésében. Testünk egyes antioxidánsokat maga állít elő, míg más fontos antioxidánsokat táplálékunkkal veszünk magunkhoz. Mindezek az antioxidánsok erős rendszert képezve működnek együtt a jó antioxidáns-kondíció érdekében.

Az antioxidánsok hatékonyan képesek a szabad gyökök legyőzésére vagy semlegesítésére. Az antioxidánsok egyik legerősebb osztályát jelentik a karotinoidok. Tehát a karotinoidok az antioxidánsoknak egy csoportját képezik. A béta-karotin pl. sárgává festi a répát, a likopin pedig pirosra a paradicsomot. Színük lehetetlenné teszi, hogy a nap bizonyos sugarait elnyeljék, megakadályozva ezzel a fény keltette szabad gyökök szaporodását.
 
A leginkább ismert antioxidánsok valószínűleg a C- és az E-vitamin. A béta-karotin, lutein és a likopin az antioxidáns karotinoidok családjába tartoznak, és gyümölcsökben, zöldségekben találhatjuk meg őket. A szelén, amely egy alapvető ásvány, a szervezet glutation peroxidáz és más antioxidánsok termeléséhez szükséges. Néhány antioxidáns, mint pl. a koenzim q10 és az alfa-lipidsav megtalálhatók az ételekben, de a szervezet is előállítja ezeket.
 
A karotinoidok a sárga, a narancssárga és a piros gyümölcsökben, ill. zöldségekben és még néhány más zöld növényben találhatók. A bioflavonoidok a legtöbb gyümölcsben megtalálhatók, de különösen jellemzőek a kék és a vörös színűekre (pl. szőlőre és az áfonyára). A C-vitamin pl. a citrusgyümölcsökben található, a bioflavonoidok pedig azon belül is a növény kérgében. E-vitamint a gabonafélék, a mogyoró és a növényi olajok tartalmaznak. Szelént az egész gabonaszemekben, a fokhagymában és brazil mogyoróban találhatunk - feltéve persze, hogy a termőföld, amelyben fejlődnek, elég szelént tartalmaz. 
 
Léteznek úgynevezett szupertáplálékok, amelyek szinte minden antioxidánsból tartalmaznak. Ilyen pl. a gojy berry, azaz lícium gyümölcs is, amely az egyik legerősebb természetes antioxidáns gyümölcs, az ORAC értéke 27-szerese a vörös szőlő és 6-szorosa a földi szeder ORAC értékének! Ez a lícium az alapja az általunk nagyon szeretett Supra Live, Supra Balance és Supra Kids italoknak is. yes.gif
 
Meglepő módon, a kakaóbabnak is határtalanul magas az ORAC értéke, csak a hagyományos gyártási folyamat alatt lényegesen csökkenni szokott ez az érték. Az Organic Mission egy új eljárást fejlesztett ki Chox kakaótartalmú termékeinek előállítására, amelynek során nem csökken a kakaó antioxidáns tartalma, sőt, kakaótartalmú termékeit megspékelte egy kis  gojy berryvel is, hogy még teljesebb legyen a hatás. clap2.gif Én már tesztelem a Chox Drops-ot, amely név csokoládé pasztillákat takar, és a Chox Shake-et, amely egy szenzációs testsúlynormalizáló csokoládé ital. tongue.gif

 

Értékelés: Nincs

iiloolaj napozoba

Sziasztok. Készitek házilag a felsorolt olajokbol és shea és kakaovajbol napolajat. Gondolom illoolajakkal különösen csinján kell bánni, de a levendula az irások szerint mehet bele. Milyen egyéb finom illatu olajat lehet még esetleg hozzátenni, a molyirto szagot elkerülendő? Bár kis mennyiségben biztos nem jön ugy ki. hmmm.gif Pl. ilang-ilangbol mehet bele? Imádom!(a levendula a börnyugtatás végett kell, vagy egyéb okbol? ) Ásványi fényvédö anyagok beszerezhetöségéröl tudtok valamit? Én egyébként a reszelt répát nem mertem beletenni a körömvirággal az olajba, nehogy a viztartalma miatt romlékonyabb legyen...olvastam egy jo kis könyvben is receptet, az ir még bele e-vitamin kapszulát.de szerintem az olajokban van böven az is. wave.gif Ági

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Az illóolajokkal csínján kell bánni, ugyanis fotoallergének!

Az illóolajok nagy része fotoallergén, fényérzékenyítő, azaz UV sugárzás hatására vagy allergiát, vagy égést, vagy maradandó májfoltokat okozhat. A citrusfélékre és a fűszerolajokra ez kimondottan jellemző.

A leg fényérzékenyítőbb olajak, amelyeket tilos akkor alkalmazni, ha napra megyünk:

  • bergamott
  • citrom
  • narancs
  • zöldcitrom
  • grapefruit
  • citromkóró
  • kömény
  • angyalgyökér

A garantáltan ártalmatlan illóolajok napozás esetén:

  • levendula
  • rózsafa
  • rózsa
  • kókusz
  • jázmin
  • hársfavirág
  • szantál
  • vetiver
  • verbéna

Barnító, fényvédő hatású olajak:

  • henna
  • kurkuma
  • körömvirág
  • sárgarépamag
  • paradicsommag
  • kókusz

Napozás utáni nyugtatásra, hűsítésre való illóolajok:

  • cickafark
  • levendula
  • kékciprus
  • mandarin
  • kamilla
  • melissa (mézfű - VIGYÁZAT! Nálunk citromfűnek hívjáka növényt, de az aromaterápia az ázsiai citromfüvet hívja citromfűnek)
  • teafa
  • menta

A napozószerbe az illóolajokból sokkal kevesebbet tegyünk, mint ha egyéb kencét vagy kozmetikumot készítenénk. Ügyeljünk arra, hogy nagyon alaposan oszlassuk el a bázisolajban vagy a báziskrémben, nehogy töményebben maradjon bárhol is a készítményben, ugyanis töményen minden illóolaj fényérzékenyítő lehet, kivéve a fent felsorolt ártalmatlanok.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

narancs illóolaj a napolajban

Sziasztok! csak most olvastam, hogy nem szabad narancs illóolajat tenni a napolajba, én pedig már megcsináltam a Vali-féle rázós napolajat. Kb. 5 csepp narancsot tettem bele. Mit csináljak? Használhatom így is? holnap avatnám fel a napolajat... crybaby.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A narancs illóolaj fényérzékenyítő!

Ami azt jelenti, hogy ha arra hajlamos vagy, akkor fény hatására okozhat problémát. Pigmentrendellenességeket, kiütéseket, bőrpírt. Hogy hajlamos vagy-e, azt csak onnan tudod meg, ha kipróbálod. Döntsd el, megkockáztatod-e, mert lehet, hogy semmi  bajod nem lesz.

Miért pont narancs olajat tettél bele, amikor a receptben a nyugtató hatású levendula, és a hűsítő menta van?

Értékelés: Nincs

nem tudtam...

Beletettem a recept szerinti illóolajokat, és fel akartam dobni egy kicsit, mert nagyon szeretem a narancsnak az illatát, így csepegtettem egy kicsit a narancsból is.. confused_smile.gif csak sajnos 2 órával később olvastam ezt a hozzászólásod, amiben leírod, hogy nem szabad. hát nem tudom.. kipróbálom azért... szerencsére több hozzávalót kértem a patikákban, úgyhogy kifér még egy adag napolaj.. csak sajnálnám ezt kidobni.. sad_smile.gif Mindenesetre köszönöm, hogy válaszoltál! regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Semmi baj, hisz ebből is tanulnak sokan

Örülök, hogy megírtad, és szóba került, mert így legalább mások sem esenek bele ebbe a hibába, sőt én is tanultam belőle, és azonnal kiegészítettem a receptet az illóolajokról szóló tudnivalókkal is.

Értékelés: Nincs
noa's picture

Házi napolaj/napkrém Bernitől

Kedves Berni! Szeretném elkészíteni az egyik fent közzétett receptedet, de nem igazán tudok dönteni a körömvirágos napolaj és a szezámos napkrém között. A napkrém az állaga miatt szimpatikusabb, a napolajat viszont hatásosabbnak érzem (persze ez csak érzés, lehet azért tűnik így, mert bonyolultabb elkészíteni regular_smile.gif ). Olyanra lenne szükségem, amit 2,5 éves gyerekre is kenhetek, aki szöszke és elég világos bőrű. A napolajnál, ha jól értem, akkor az 1:9 arány a körömvirág-sárgarépára vonatkozik, az olajkeverék-"szárazanyagtartalom" arányra mit javasolnál? Köszönöm, Csilla

Értékelés: Nincs

Házi napolajat javasolnám kedves Noa

Kedves Noa!

Én a napolajra voksolnék, de ha van kedved, az összes jótékony anyagot összekutyulhatod, amikről fent írtam. Érzékeny bőrre, főleg pici babánál tűző napon azonban többre lenne szükség. Vagy próbálj meg gyógyszertárban beszerezni titán dioxidot és cink oxidot a napolaj-keverékedbe, vagy próbáld ki a Weleda vagy a Hauschka napozóját.

Ha csak a mindennapokban szeretnéd a babád bőrét óvni, akkor használd nyugodtan a saját készítésűt!

Az 1:9 arány, igen a körömvirág:sárgarépa aránya. Ezek az olajhoz viszonyított aránya pedig: "nagyon tömény", azaz ha egy befőttes üvegben készíted el, akkor jól tömd meg körömvirággal és sárgarépával és öntsd nyakon az olajkeverékkel.

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
noa's picture

Megpróbálom elkészíteni a napolajat

Köszönöm Berni! Megpróbálom, akkor elkészíteni a napolajat. A gyógyszertárban be tudok szerezni cink oxidot, ezt teszek bele. Milyen mennyiségben érdemes használni? Tavaly csak oliva olajjal és ruházattal védtem a kislányom bőrét, és szerencsére nem volt leégés. Persze most már sokkal mozgékonyabb és a ruhákat is nagyon megválogatja regular_smile.gif , így fel kell készülnöm vmi erősebb védelemmel. A Weleda napvédőjében van aluminium-oxid is, ez is ártalmatlan napozóban? (az aluminium nekem semmiben nem hangzik jól...) Köszönöm! Szép napot!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Cinkoxid, titándioxid, alumíniumoxid

Ezek mind ártalmatlan fehér porok, amelyek olyan szemcsenagysággal rendelkeznek, hogy nem tudnak felszívódni. Feladatuk a fizikai fényvédelem azáltal, hogy egy réteget képeznek a bőrre, és a szemcsék - mint apró tükrök - visszaverik a fényt. Ebben az esetben nem kell tőlük félni! A sóiktól már inkább, mert azok vízben oldódnak, tehát fel is tudnak szívódni.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

házi napolaj, segítség!

sziasztok! Már kétszer írtam,de nem jelent meg a hozzászólásom.. :( Remélem tudtok segíteni! :) A kérdésem az volna, ha csinálok napkrémet: kakaóvaj, kókuszolaj, szezám olaj, napraforgó olaj, esetleg sárgarépa. Ez meg fog védeni a káros sugaraktól? Sok szeplőm van és anyajegyeim is vannak. Úgy gondolom, hogy házilag több adag kijön a drága napozó árából (I... néniset használtam,de hallom beletettek oylat amit nem kellett volna.. :( ) Valamint még egy fontos kérdés: Nem leszek ettől a keveréktől foltos? (Kozmetikusom mondta, hogy azért figyeljek oda, mert lehet, hogy az olajok másként viselkednek a napon és foltos lehetek tőle..., ???) A választ előre is köszönöm, már gyártani szeretném a tiszta olajaimat.. :) SZép napot! Hajni

Értékelés: Nincs

Rhajni saját napozóolaja

Vali és az én előbbi válaszaimból már szerintem Te is megtudtál mindent, amit fentebb kérdeztél, de azért összefoglalnám:

Olaj és illóolaj nem u. az, tehát az olajkeverékektől ne félj, nem leszel foltos, ha megfelelően elkeverted, az illóolajok fényérzékenytő hatásáról pedig szívleld meg Vali tanácsát:

"A legfényérzékenyítőbb olajak, amelyeket tilos akkor alkalmazni, ha napra megyünk:

  • bergamott
  • citrom
  • narancs
  • zöldcitrom
  • grapefruit
  • citromkóró
  • kömény
  • angyalgyökér"

Ezeknek a keverékeknek akár 10, 15-ös faktorszáma is lehet, de tudni kell, hogy víz mellett, tűző napon egy érzékenyebb bőrű embernek nem elég. Próbálj meg szerezni cink oxidot vagy titán dioxidot gyógyszertárban és ezzel már készíthetsz egy biológiai-fizikai bio fényvédőt!

Az anyajegyek miatt pedig tartsd be a 10-15:00 "árnyékban tartózkodás" szabályát!

Berni

Értékelés: Nincs

Berninek

Köszönöm szépen a választ, az illóolajos rész nagyon hasznos volt, ezt előzőleg nem találtam sehol.. (vagy lehet, hogy kerestem eléggé.. hmmm.gif ). Akkor még próbálok beszerezni cink oxidot vagy titán dioxidot és azt belekeverem az olajakba. cool.gif

Jó egészséget az újdonsült Babucinak és persze a nagyobbaknak is.. !

Szép napot! Hajni

Értékelés: Nincs
Gelus's picture

cink oxid

Kedves Berni ! Én is szeretnék itthon, nekünk nagyoknak regular_smile.gif csinálni napolajat és nekem van is itthon cink oxidom, de az a baj, hogy nem tudom, hogyan kell higítani. Miben oldódik? Mert azt olvastam, hogy vízben pl. nem. Persze a napolajba nem is kell víz. Olajban oldódik? Egyáltaán egy 100ml-es napolajba mennyit érdemes (lehet) tenni? Előre is köszönöm a válaszod ! Szép napot ! Gelus

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A ZnO semmiben nem oldódik, de nem is ez a cél

Minden használat előtt fel kell rázni! Nem az a cél, hogy a cinkoxid és a titándioxid felszívódjon, hanem az, hogy képezzen egy fehéres réteget a bőrre, ami fizikai fényvédelmet nyújt.

Értékelés: Nincs
Gelus's picture

ZnO a napolajban

Köszönöm Vali a válaszod ! Sokat segítettél. regular_smile.gif Szép napot !

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Feltettem a Boszorkánykonyhába egy napozó receptet!

fényvédő rázókeverék napozáshoz

Értékelés: Nincs

Csodaolaj

Sziasztok! Ismét a segítségeteket szeretném kérni, termék elemzésben:

Csodaolaj: olus oil, caprylic/capric triglyceride, isopropyl palmitate, peg-40 sorbitan peroleate, prunus amygdalus dulcis oil, parfum, aqua, limonene, tocopheryl acetate, helianthus annuus seed oil, zingiber officinale extract, isopropyl myristate, linalool, cocos nucifera, eugenol, citral, phenoxyethanol, furcellaria lumbricalis extract, citric acid.

Napozókrém: aqua, c12-15 alkyl benzoate, tridecyl salicylate, butylene glycol, octocrylene, methylene bis-benzotriazolyl tetramethylbutylphenol, butyl methoxydibenzoylmethane, c18-36 acid glycol ester, ethylhexyl salicylate, polyglyceryl-3 methylglucose distearate, glycerin, vp/eicosene copolymer, bis-ethylhexyloxyphenol methoxyphenyl triazine, dimethicone, acrylates/octylacrylamide copolymer, butyrospermum parkii butter, diethylhexyl butamido triazone, phenoxyethanol, decyl glucoside, methylparaben, tocopheryl acetate, ethylparaben, potassium hydroxide, acrylates/vinyl isodecanoate crosspolymer, sodium polyacrylate, propylene glycol, xanthan gum, sodium hydroxide, trisodium ethylenediamine disuccinate, sodium ascorbyl phosphate, aspartic acid, sodium chloride.

Köszönöm szépen! Szép Napot:) Adarisel

Értékelés: Nincs

Elemzés vagy töprengés Adariselnek

Szia Adarisel!

Nézegettem ezt a csodaolajat, mitől csoda. Mit írnak, mire való?

Alapja az olus oil együttes megnevezése a növényi eredetű zsíros, olajos komponenseknek, van még benne mandulaolaj, napraforgóolaj, gyömbér, kókusz, idáig Te is nagyszerűen le tudod gyártani, pláne nem kell bele tartósító, parfüm meg isopropyl miristate, mert az egy komedóképző szintetikus olaj. A furcellaria lumbricalis extract egy tengeri algaféle kivonata, nem tudom mire való, de lehet hogy csak valami gélesítő szerepe van benne...? Karragénszármazékokat szoktak ilyenekből csinálni, térfogatnövelőnek stb, de nem tudom...

A napozókrémet elég szubjektíven fogom véleményezni. Tele van kötőjeles furmányos megnevezésű UV blokkolóval, hogy mennyire allergén, vagy rákkeltő, passz, de az biztos, hogy egyetlen természetes összetevője van: a shea vaj, szóval ÉNNEMKENNÉMMAGAMRA. Mondjuk Ilcsire, hogy nem olyan jó, mint régen, de azért ehhez képest...

Értékelés: Nincs

Csoadaolaj 2

Szia Emőke!:) Köszönöm az elemzést:) Azt írják a csodaolajat több mindenre is lehet használni pl.: gyömbérolaj miatt vérbőségfokozó, azonkívül masszírozáshoz, fürdővízbe cseppentve és a haj ápolására is alkalmazható, szárazság ellen. Szóval többfunkciós csoadaszer:) Mit gondolsz ezek után?:) Köszi: Adarisel

Értékelés: Nincs

Jó, de tényleg nem kéne bele

amiket írtam, ezekre a célokra az olajokat önmagukban is használhatod, keverheted. Mindegyik növényi olaj a maga módján csodálatos.

egy kis olajtanoda: http://eletmodszer.com/masutt_olvastuk/novenyi_olajok

http://eletmodszer.com/bazisolajok-a-borapolas-elso-lepese.html

http://eletmodszer.com/gyomber/gyomber_0

http://eletmodszer.com/hirek/mire-figyeljunk-illoolajok-hasznalata-soran.html

Át is mozgattam magunkat, még egy tipp: házi napozószerek.

Értékelés: Nincs

napozoszer

Sziasztok! Ket napozoszer osszetetelet kuldom, ugy emlekszem, azt irtatok ilyen tipusu naptejnel nem gond a titanium dioxid, de mi a helyzet az aluminium hidroxiddal? Koszi elore is, v

AQUA, PRUNUS PERSICA KERNEL OIL, ZINC OXIDE, SIMMONDSIA CHINENSIS SEED OIL*, DECYL OLEATE, TITANIUM DIOXIDE, GLYCERIN, COCOGLYCERIDES, GLYCINE SOJA OIL*, POLYGLYCERYL-2 DIPOLYHYDROXYSTEARATE, POLYGLYCERYL-3 POLYRICINOLEATE, ALUMINUM HYDROXIDE, STEARIC ACID, MAGNESIUM SULFATE, TOCOPHERYL ACETATE, CERA ALBA, PARFUM**, GLYCERYL CAPRYLATE, HELIANTHUS ANNUUS SEED OIL, LEVULINIC ACID, p-ANISIC ACID, SCHIZANDRA SPHENANTHERA FRUIT EXTRACT, SODIUM LEVULINATE, ALCOHOL, TOCOPHEROL, BENZYL SALICYLATE**, CAPRYLIC/CAPRIC TRIGLYCERIDE, LINALOOL**, ASCORBYL PALMITATE, BENZYL ALCOHOL**, LIMONENE**, ASCORBIC ACID, CITRIC ACID, HYDROGENATED PALM GLYCERIDES CITRATE

AQUA,GLYCINE SOJA OIL*, ZINC OXIDE, GLYCERIN, COCOGLYCERIDES, TRICAPRYLIN, PRUNUS PERSICA KERNEL OIL, TITANIUM DIOXIDE, POLYGLYCERYL-2 DIPOLYHYDROXYSTEARATE, POLYGLYCERYL-3 POLYRICINOLEATE, SIMMONDSIA CHINENSIS SEED OIL*, MAGNESIUM SULFATE, TOCOPHERYL ACETATE, ALUMINUM HYDROXIDE, STEARIC ACID, PARFUM**, GLYCERYL CAPRYLATE, HELIANTHUS ANNUUS SEED OIL, LEVULINIC ACID, p-ANISIC ACID, SCHIZANDRA SPHENANTHERA FRUIT EXTRACT, SODIUM LEVULINATE, ALCOHOL, TOCOPHEROL, BENZYL SALICYLATE**, CAPRYLIC/CAPRIC TRIGLYCERIDE, LINALOOL**, ASCORBYL PALMITATE, BENZYL ALCOHOL**, LIMONENE**, ASCORBIC ACID, CITRIC ACID

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Vero ugyanaz a helyzet

használhatod mindkettőt

Értékelés: Nincs

Körömvirágos napolaj

Sziasztok! Olívaolajba kevertem körömvirágot és reszelt sárgarépát. Egy hétig hagytam állni. Kérdések: 1. Milyen sárgának kell lennie-narancsos, vagy erős napsárga? Nekem szép napsárga lett. 2. Megromolhat? Az illatával nincs is gond - mintha forrásnak indult volna. Olajban áztatott dolgok esetében ez elképzelhető? Légyszi írjon valaki, akinek már van tapasztalata! Köszönöm Katus

Értékelés: Nincs

a profik alapozója

Sziasztok Lányok!

Egy sminkes ismerősöm használja ezt az alapozót, Vali biztos, hogy azonnal kitalálja a márkát... :) Kaptam tőle egy mintát, próbáltam megfejteni a neveket, de ijesztően hosszú némelyik, nem ment egyedül... megnéznétek nekem?

Water (Aqua Purificata) Purified, Dimethicone, Phenyl Trimethicone, Ethylhexyl Methoxycinnamate, Talc, Butylene Glycol, Polymethyl Methacrylate, Polydecene, Glyceryl Dilaurate, Caprylyl Glycol, Tea-Isostearate, Tea-Stearate, Kaolin, Tocopheryl Acetate, Ascorbyl Palmitate, Retinyl Palmitate, Hydrogenated Lecithin, Pantethine, Xanthan Gum, Cellulose Gum, Tetradibutyl Pentaerithrityl Hidroxyhydrocinnemate, Hexylene Glycol, Steareth-21, Magnesium Aluminum Silicate, Steareth-2, Perfluoropolymethylisopropyl Ether, Stearyl, Alcohol, Disodium EDTA, Phenoxyethanol (may contain: Titanium Dioxide, Iron Oxides, Chromium Oxide Greens)

Kíváncsi vagyok, ha ez a profi simnkesek alapozója, mit kennek a sztárokra... :)

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Profi alapozó

Nekem olyan Sothysosnak tünik...... bele tudnék kötni az összetételbe, nekem túl sok, ami benne van, de nem mondom, hogy nem kenném az arcomra, de hosszú távon nem használnám biztos, és szerintem semmivel sem profibb, mint némely arany áron kapható (márkákat nem mondok) konvencionális alapozó egy D betüs drogériában.

Értékelés: Nincs

Naptej-elemzés (beleelemeztem: Vali)

Sziasztok!
Ki tudnátok nekem elemezni ezt a napvédő sprayt?
Aqua,C12-15alky benzoate,gliceryn,propylene glycol,ethylhexyl salicylate,alcohol denat.,butyl methoxydibenzoylmethane,octrocrylene,bis-ethylhexyloxyphenol methoxyphenyl triazine,titanium dioxide,ethylhexyl triazone,polyester-5,drometrizole trisiloxane ,acrylates copolimer,caprylyl glycol,ethylenediamine/stearyl dimer dilinoleate copolimer,pentasodium ethylenediamine tetramethylene phosphonate,terephthalylidene dicaphor sulfonic acid,tocopherol,triethanolamine .
Köszönöm.

KATASZTRÓFA!!!  Én nem kenném magamra!

Értékelés: Nincs

napozó

Sziasztok!
Kérlek benneteket, hogy elemezzétek ki a napozókrémemet! Nem remélek sok jót, de talán belefér az elmegy kategóriába...Előre is köszönöm!
Ingredients: aqua, propylene glycol, glycerin, cyclopentasiloxane,isohexadecane, octocrylene, c12-15 alkyl benzoate, potassium cetyl phosphate,vp/eicosene copolymer, synthetic wax, tocopherol, phenoxyethanol, stearic acid, peg100 stearate, ethylparaben, trietha-nolamine, dimethicone, limonene, xanthan gum, linalool, benzyl salicylate, propylparaben, iso-butylparaben, alpha-isomethylionone, terephtalylidene dicamphor sulfonic acid, acrylates/c10-30 alkyl acrylate crosspolymer, sorbitol, disodium edta, titanium dioxide, butyl methoxy-dibenzoylmethane, methylparaben, butylparaben, butylphenil methylpropional, citronellol, citral, aluminium hidroxide, opuntia coccinellifera/opuntia coccinellifera flower extract, coumarin, glyceryl stearate, glycine soja/soybean oil, parfum/fragnance, (f.i.l. c23848/2).
Vajon miért tesznek ennyi mindent bele egy krémbe? Még leírni is nehéz volt.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

El kell, hogy keserítselek Tamás!

Ez a napozó a "még elmegy" kategóriát sem üti meg, sőt egyenesen katasztrófa. Elkezdtem benne kivastagítani a káros anyagokat, aztán rájöttem, hogy egyszerűbb lett volna azt a kevéske ártalmatlant kiemelni. Én nem kenném magamra!

Értékelés: Nincs

napozó

Kedves Vali! Köszönöm az elemzést! Talán a Dr. Hauschka az, amit most leggyorsabban be tudok szerezni magamnak akkor. Szép napot neked!

Értékelés: Nincs

napozás

Sziasztok! Rengeteg hasznos információval lettem gazdagabb általatok. Nagy űrt tölt be a honlap és nagyon örülök, hogy létezik. A segítségeteket szeretném kérni. Kisfiam 6 hónapos és hétfőn Horvátországba indulunk nyaralni. Vettem egy Ilcsi 22-es faktorú naptejet neki, de aggódom, hogy ez a faktorszám nem elegendő neki. Mondjuk tűző napra nem viszem ki úgysem csak a késő délutáni órákban. Szerintetek ez elegendő? Anyósom szeretné ha L. R.... P..... napozókrémet vennék neki, legalább 30-asat. De sehol nem találom az összetevőit. Ismeritek őket? Van véleményetek erről? Mi a véleményetek a Mexoryl SX és Xl fényvédő hatóanyagról? Előre is köszönöm válaszotok! Szép napot mindenkinek!

Értékelés: Nincs
Hortenzia's picture

Alexandra napozása

Ne aggódj, Ilcsi tökéletesen elég lesz a picinek is és az egész családnak.
Az említett napozót felejtsd el.

Jó nyaralást!
H

Értékelés: Nincs

napozókrém

Kedves Hortenzia!Köszönöm a segítséged! Üdvözlettel, Alexandra.

Értékelés: Nincs

napozókrém elemzés

Sziasztok! Lefotóztam a patikában a napozó összetevőit, amit tegnap kérdeztem tőletek. Kérlek benneteket, hogy elemezzétek nekem. Kenhetem e a 6 hónapos babámra? Köszönöm előre is! Hétfőn már utazunk...ha addig meg tudnátok írni, az szuper lenne. Amúgy 22-es Ilcsit vettem neki, de hozzátartozóim keveslik a faktorszámot. Ingredients: aqua, C12-15 ALKYL BENZOATE, ALCOHOL DENAT, ISOHEXADECANE, CYCLOHEXASILOXANE, ETHYLHEXYLSALICYLATE,CYCLOPENTASILOXANE,TITANIUM DIOXIDE,BUTYL METHOXYDIBENZOYLMETHANE,OCTOCRYLENE, PEG-30, DIPOLYHYDROXYSTEARATE,BIS-ETHYLHEXYLOXYPHENOL,METHOXYPHENYL TRIAZINE,GLYCERIN, PROPYLENE GLYCOL,TEREPHTHALYLIDENE DICAMPHOR SULFONIC ACID, LAURYL PER/PPG-18/18 METHICONE, DIMETHICONE,DODECENE,DROMETRIZOLE TRISILOXANE,ETHYLHEXYL TRIAZONE, GLYCINE SOJA/SAYBEAN OIL, PENTASODIUM ETHYLENEDIAMINE TETRAMETHYLENE PHOSPHONATE, PHENOXIETHANOL, POLOXAMER407,TOCOPHEROL,TRIETHANOLAMINE (CODE FIL: C25853/1).

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Alexandra napozója a babára

Drága Alexandra!
Ez az összetétel KATASZTRÓFA! Nem vagyok kíváncsi a márkájára, mert olyat fogok mondani, hogy feljelenthetnek érte. Ha bekened ezzel a babát inkább gyerekgyilkos leszel, mint gondoskodó anyuka.
Ilcsit kend nyugodtan , és mondd meg a hozzátartozóknak, hogy nem a faktorszámon múlik, hogy mennyire hatásos egy napozószer.
Fontos, hogy a baba sokat legyen árnyékban - főleg délidőben -, és csak fokozatosan vidd ki a reggeli vagy a délutáni napra. Vegyél neki helyes kis napellenzős kalapot (nagyon cukikat lehet kapni), és ha beviszed a vízbe fürödni, akkor adj rá egy régebbi elnyűtt ingecskét vagy pólót, hogy a vízben ne érje direktben a kis testét a nap.

Értékelés: Nincs

napozókrém

Kedves Vali! Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszodat! Akkor az Ilcsit fogom neki használni. Jó érzés, hogy már tudom, nyugodt szívvel rákenhetem :) Viszont ez a kis kiszerelés nem elég enkem és a férjemnek. Már nincs időm még egy Ilcsit rendelni.

Értékelés: Nincs

napozókrém

Kedves Vali! Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszodat! Kár, hogy a hitelesnek tűnő márkanév ma már semmit nem jelent. Szép napot mindenkinek!

Értékelés: Nincs

ilcsit lehet kisgyerekre?

szisztok érdekelne hogy kisgyereknek ill felnottnek lehet valamilyen ilcsi terméket használni vágásra sebre stb?köszönöm

Értékelés: Nincs

Sziasztok!

Sziasztok! Ki tudnátok nekem elemezni ezt a napozó krémet? Aloe Barbadenzis Gel(Stabilized Aloe vera gel), Water, Dimethicone, Polysorbate 80, C12-15 Alkyl Benzoate, Hydroxyethyl acylate/Sodium acryloyldimethyltaurate copolymer, Octyl methoxycinnamat, Squalane,Glyceryl Stearate, Cetyl Alcohol, Glycerin, Polysorbate 60, VP/Eicosene Copolymer, PEG-100 Stearate, Diazolidinyl Urea, Methylparaben, Propylparaben, Xanthan Gum, Fragrance, Tocopheryl Acetate. Köszönöm.

Értékelés: Nincs

Betty napozójának márkaneve

Kedves Betty,

nem tudom, hogy kérhetek-e ilyet, de megírnád az elemzésre beküldött napozó nevét? Amit én használok, (FLP-s) annak ugyan az az összetevője, csak Vali által nagyon károsnak titulált octyl methoxycinnamat nincs felsorolva a tubuson, de a többi teljesen ugyan az. köszönöm:

Anna

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ezt nagyon nem kéne...

...magadra kenned! Ez az a kategória, amit az octyl methoxycinnamat miatt nagyon gyorsan likvidálni kell az életünkből! Ez a vegyület önmagában nem rákkeltő, de UV sugárzás hatására olyan vegyületeket képez a szervezetben, amelyek rákkeltőek. Nem szabadna vele napra menni! A poén csak az, hogy in vitro ez a vegyület rendelkezik a leghatékonyabb UV blokkoló hatással is. Csak közben átalakul egy borzalmas vegyületté.

Értékelés: Nincs

Köszönöm!

Köszönöm az elemzést Vali! Nagyon nehéz olyan napozószert találni ami nincs tele ennyi szeméttel.Tudnátok ajánlani valami pénztárcakímélőbb napozó krémet? Kislányom másfél éves és szeretnék neki méregmentes életet.Első körben áttértem kb.1 hónapja a mosódió használatára,meg a tisztítószerekben is lecseréltem a régi méreggel telieket méregmentesre.Én a Froschos termékeket vettem. Tud valaki róla véleményt mondani? Nekem eddig nagyon beváltak.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Babák napoztatása

A legjobb UV szűrő az árnyék, a szalmakalap, a hűvös szoba és a bőrünk belső karotinoid tartalma. ha mindenáron ragaszkodsz valami kenhető szerhez, akkor Ilcsi Paradicsomos, Hauschka a legártalmatlanabb.
Vagy készíts magad napolajat, hisz olcsóbb, tisztább és egészségesebb, mint a többi. Gondolom a babát úgysem szándékozod 11 és 16 óra között kivinni a napra. Előtte és utána elég neki a házi napolaj is.
Ha elkerülhetetlen, hogy délben is napra vidd, akkor használd a fent említett kész termékek valamelyikét.

Értékelés: Nincs
Zéné Ildikó's picture

napozás utáni hűsítés?

Sziasztok!

Már van napozáshoz saját készítésű Berni napolajam. De napozás után jó lenne vmi ami hűsíti a bőrömet. A legjobb hűsítés persze a víz, de ez nem mindig megoldott. Tudnátok vmit ajánlani? Van olyan illóolaj ami bőrre kenve hűsítő érzést ad? Mert akkor azt belekeverném olajba vagy vízbe! Ez így hülyeség szerintetek?

Várom az ötleteket!

Ildi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Hűsítő hatású illóolajok

Pár csepp menta vagy levendula kiválóan hűsíti és nyugtatja a bőrt. Kísérletezd ki, hogy nekeg hány csepp hozza meg a várt hatást. Ha a házi napozás utáni olajadat a hűtőben tartod, akkor még intenzívebb a hatás.
Öreganyáink módszere, a hideg tejföl vagy aludttej-pakolás is kiváló hűsítő hatással bír.

Értékelés: Nincs

Napozók hozzávalóinak beszerzése

Szervusztok! Kérdésem lenne, hogy dióolajat, méhviaszt (ugye nem a gyertyalapokra gondoltok?), kókuszolajat (vaj is jó?) és pici, kencékhez használható tégelyt hol lehet beszerezni? (Bp) Összeolvasztani gondolom kicsi űrtartalmú zománcos edényben jó lehet. Vagy van jobb is? Köszi az eligazítást!

Értékelés: Nincs

Kókuszolaj elvileg van a druszámnál is :)

Keresd őt, akitől a shea vajat is vesszük.
Ő pesti.
Üdv
Adrica

Értékelés: Nincs

Julinak napozó hozzávalóinak beszerzése

Szia Juli,
Dióolajat én láttam már Spar-ban, de gondolom bioboltokban is lehet kapni.
Méhviaszt méhészetben tudsz beszerezni, talán valaki pesti, aki már csinált van neki és szívesen ad, pici kis tégelynek én Ilcsis kozmetikumok tégelyeit használom, ami kifogyott, de gondolom ugyanígy jó, régi kencék nem műanyag dobozkái. Egyszer Kikka írta nekem ezt: http://www.witeg-koporc.hu/patdisz_hu.htm meg nézd csak, itt ezen az oldalon van még, ahova Kikka is írt nekem. Zománcosban jó összeolvasztani, amit csak erre a célra használsz. kókuszolajat szintén bioboltban, vagy neten tudsz nézni. Bár én még nem kerestem. Talán még valaki segíteni tud neked ebben.
Szia, Bigyóka

Értékelés: Nincs

Bigyókának olajokra, tégelyekre

Szia! Köszi szépen az infókat! Közben magam is kutatok az ügyben, már kaptam fülest, hogy a környéken milyen boltokban, patikákban mit lehet beszerezni. Hehe, kőporcosokat ismerek is, rokonszakma :) nem is értem miért nem jutott eszembe megnézni a termékeiket (?!) Akkor azt hiszem felkutatok még laborüvegeket gyártó szakmabelieket, ha tudok valami hasznos infót tégely ügyben, akkor mindenképp megírom Neked/Nektek. Köszi még egyszer! Szép estét. Juli

Értékelés: Nincs
e77krisztina's picture

Tégelyek, de hol

Szióka!! Látom, hogy már rég írtad ezt ide ,de engem is nagyon érdekelnek a tégelyek!!! Mindig gondban vagyok velük!! Kérlek nekem is írd meg , ha találtál valami jót!! köszike!! mml.gif Kriszti

Értékelés: Nincs

Julinak

Szia Juli, az nagyon jó lesz, köszi szépen :)

Értékelés: Nincs

fülduguláSOS

sziasztok! tegnap strandolásnál víz ment a fülembe, de még ma is érzem, hogy be van dugulva, és zúg is néha. mit lehetne ezzel kezdeni? már tettem rá meleg sót, semmit nem ért. eléggé kellemetlen és kezdek aggódni. köszi Édua

Értékelés: Nincs

Fülbe ment víz

1. Ugrálj azon a lábadon, amelyik füled bedugult és próbáld kirázogatni.
2. Próbáld ki a fülgyertyát.
3. Hogy ne gyulladjon be önts bele: házi pálinkát/ svédcseppet/ kövirózsa levet a kertből

Berni

Értékelés: Nincs

SHEAVAJ

Sziasztok !

Szeretném tudni igaz,hogy a sheavaj jó napozókrémként is ? Összelehet keverni olivaolajjal és kakaóvajjal ,igy is müködne szerintetek ? Előre is köszönöm . Türelmeske

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Sheavaj napozásra

Nyugodtan napozhatsz vele, bár ne várj tőle "faktorizált" szűrőhatást!

Értékelés: Nincs

Ásványi fényvédős napolaj házilag

Sziasztok!

Ma szembesültem vele, hogy gyakorlatilag betiltották a természetes napolajokat , ezért egyre inkább foglalkoztat az a gondolat, hogy otthon barkácsoljak ásványi fényvédős napolajat. Nagyon fontos lenne nekem, mert a bőröm védekezőképessége nulla - pigmenthiány miatt. Az lenne a kérdésem, hogy melyik anyag a legalkalmasabb a fényvisszaverésre: az alumínium-oxid, a titán-dioxid vagy a cink-oxid? Gondolom gyógyszertárban beszerezhetőek... És vajon fel kell főzni az olajjal, vagy elég csak hozzákeverni? A Weleda napolaja nőtt a szívemhez, azt próbálom mintaként követni, leegyszerűsíteni. Tehát vmi hasonlót szeretnék: olívaolaj + körömvirágszirom + sárgarépa + esetleg kakaóvaj + vmelyik ásványi anyag + levendula illóolaj, (és arra gondoltam, hogy aloe gél sem ártana bele). Ez így működőképes lesz? Lehet borzasztó banális kérdések, de számomra teljesen ismeretlen terület a napolajkeverés. De nagyon örülnék neki, ha tudnék hatásosat csinálni.

Köszönök bármiféle információt.

Judit
Értékelés: Nincs

Juditnak napolaj

Az ötleted nem hangzik rosszul, ha tudsz szerezni hozzávaló fényvédő-szemcséket, csak mindenképp tegyél bele kakaóvajat, hogy szépen eloszoljon a készítményben és ne üljön le..Én még soha nem csináltam így, de ha valakinek van még ötlete, én is kíváncsi vagyok rá!
A Hauschka fényvédőiben pedig maximálisan megbízhatsz! Sajna beszűntetik, de online és egyes bioboltokban, kozmetikusoknál, gyóygszertárban még kaphatóak (Gödöllőn több helyen is tudok).

Berni

Értékelés: Nincs

napolaj

Sziasztok ! Még nem sikerült teljesen rájönnöm, hogy mi hogy működik itt, ezért elnézést ha rossz helyre írnék ! Olvastam itt, hogy különböző olajokból jó napozószereket lehet összeállítani. Eddig a mogyoróolajat,búzacsíraolajat,lenmagolajat,szezámolajat találtam. Ezek védenek az uv sugaral ellen, ( ha jól gondolom ). Milyen olajat kéne még hozzákeverni ? Elég amatőr vagyok, de nagyon lelkes :) A napégést szeretném elkerülni és védekezni a káros sugarak ellen ( uva,uvb,uvc ). Van még más is ? Már jó pár éve folyamatosan állunk át az egészséges és tiszta termékekre, úgy mint étkezésben, úgy, mint "kenceficék"-ben :) NAgyon szeretek itt olvasgatni, nagyon jó és hasznos dolgokat írtok. Én is szeretnék mindent megtanulni ezekről a dolgokról,amennyit csak lehet. Köszönöm a segítséget előre is Kati

Lásd: fenti receptek
Emő

Értékelés: Nincs

kókuszolaj

Sziasztok!

már régóta szeretnék venni kókuszolajat, mert azt olvastam h természetes UV-szűrő. Ez tényleg igaz?

Értékelés: Nincs

kókuszolaj napozáshoz

Igen, a kókuszolajat is felírhatod a fent említett növényi olajak közé.

Értékelés: Nincs

Egy másik napvédő spray

Egy másik napvédő spray is érdekelne, kimásoltam az összetételét. Összetevők WATER (AQUA), DICAPRYLYL CARBONATE, OCTOCRYLENE, BUTYL METHOXYDIBENZOYLMETHANE, ALCOHOL DENAT., GLYCERIN, POLYSORBATE 60, SORBITAN STEARATE, DIMETHICONOL BEHENATE, METHYLENE BIS-BENZOTRIAZOLYL TETRAME-THYLBUTYLPHENOL, TOCOPHERYL ACETATE, ECTOIN, MANNITOL, XYLITOL, RHAMNOSE, FRUCTOOLIGOSACCHARIDES, LAMINARIA OCHROLEUCA EXTRACT, STEARETH-20, DECYL GLUCOSIDE, XANTHAN GUM, DISODIUM EDTA, PROPYLENE GLYCOL, CAPRYLIC/CAPRIC TRIGLYCERIDE, CITRIC ACID, PHENOXYETHANOL, METHYLPARABEN, PROPYLPARABEN, ETHYLPARABEN, FRAGRANCE (PARFUM).

Értékelés: Nincs

Sziasztok! Érdklődnék,

Sziasztok! Érdklődnék, hogy mi a véleményetek erről az összetételű napozó sprayról? Összetevők: Aqua, Butylene Glycol Dicaprylate/Dicaprate, Glycerin, Ethylhexyl Salicylate, Octocrylene, Alcohol Denat., Butyl Methoxydibenzoylmethane, Bis-Ethylhexyloxyphenol Methoxyphenyl Triazine, C18-36 Acid Triglyceride, Ceteareth-20, Methylpropanediol, Sodium Phenylbenzimidazole Sulfonate | Glycyrrhiza Inflata Root Extract, Tocopheryl Acetate, VP/Hexadecene Copolymer, Acrylates/C10-30 Alkyl Acrylate Crosspolymer, Trisodium EDTA, Ethylhexylglycerin, Phenoxyethanol, Methylparaben, Ethylparaben, Parfum. Nagyon szépen köszönöm, Üdv:Anett

Értékelés: Nincs

Névtelen egyik

Névtelen egyik napozóspray-ét sem kenném magamra...
Alternatívák: Hauschka, saját készítésű napolajok.

Berni

Értékelés: Nincs

UV védelem

Sziasztok, Mit tanácsoltok arra, hogy ezek mellett a tök jó napozószerek (amik jól beválnak - kakaóvaj magában, vagy + olivaolaj nagyon tuti ) alkotóelemei közé mit lehetne belecsempészni ami a káros sugaraktól is véd? köszi szépen Gabi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A legtutibb UV védelem:

az árnyék 11 és 15 óra között.
A viccet félretéve jó sok karotinoidot és antioxidánst juttass a szervezetedbe, ugyanis a káros UV sugaraktól egyedül a saját immunrendszered tud megvédeni károsanyag mentesen.

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel