Az én otthonszülésem!

Sziasztok!

Gondoltam most, hogy elmúlt 1 éves a lányom, megosztom veletek (otthon)szülésem történetét, hátha másoknak is hasznára válhatnak ezzel kapcsolatos tapasztalataim. Előrebocsátom, nem így terveztem a negyedik gyerekem születését, nem vagyok hozzá eléggé "lázadó" típus, meg ugye, ha "bármi történik", kell hogy legyen orvos a közelben.

varandossagSzóval, nagyon vártuk már Villő lányom születését, és ő is természetesen megváratott minket. Szorgosan jártam a vizsgálatokra, ahol mindig mondták: mostanában nem lesz gyerek - hiszen a méhszájam zárt volt. Erre következő nap hajnalban egyhe fájásokra ébredtem, de annyira nem fájt, hogy vissza is aludtam. 6-kor gondoltam, na ma gyerek lesz, lezuhanyzom, megiszom a reggeli teámat (nem akarok üres gyomorral szülni) és mehetünk is. Hát nem így lett. Lezuhanyoztam, majd felöltöztem, és sürgetni kezdtem a férjemet, indulnunk kéne. Egyszer csak reccs és folyt a magzatvíz... Amikor megfogtam a bejárati ajtó kilincsét, már tudtam, hogy nem megyünk sehova.

Azzal a lendülettel csuktam be az ajtót, és szóltam: valaki hívjon mentőt. Édesapám hívta a mentőt, én meg szóltam anyukámnak, hogy jöjjön, mert érzem, itt van már a gyerek feje. És valóban ott volt, fél perc múlva pedig megszületett Villő, ott a nappali közepén állva! Anyukám megfogta, férjem aggódva kérdezve, hogy miért nem sír? Anyukám mondta, hogy "dehát jól van". Volt egy pici nyöszörgés, és csend és szemlélődés. Elkértem a gyereket, és a mellkhasomra tettem. Hogy mit éreztem, érdekes: nem féltem, szültem előtte 3-at, tudtam, hogy végig tudom csinálni, meg tudom szülni egyedül, és azt is éreztem, hogy nem lesz baj.

otthonszulsÉrdekes, hogy senki (talán a férjem egy kicsit) nem volt megijedve, egyszerűen csak tették a dolgukat, apám veszekedett a mentősökkel, hordta a tiszta törölközőket, anyám meg fogta a nyolcadik unokáját a kezében, és utána már zokogott. 3 perc múlva ott volt az ikertestvérem is, aki felhívott egy ismerős orvost, aki levezényelte a köldökzsinór elkötését és a többit, miközben mi még mindig a mentőket vártuk. Végül csak megjöttek ők is, és kisebb fennakadásokkal, de végül bekerültem a kórházba. És ezzel az idilli szülésnek vége is van.

A kórházban a mai magyar kórházak realitása várt, hát mit mondjak, nem voltak túl boldogak. Hogy merészelem én otthon megszülni a gyerekemet - szóval benne volt a levegőben a rosszallás. A csecsemős volt az egyetlen, aki kérdezett a gyerekről, hogy felsírt-e, hogy hogy van. A többieket nem érdekelte sem a szülés körülményei, sem az én állapotom. De azt a kérdést, hogy hogy a fenében nem értem be a kórházba, vagy 100-szor hallottam. Tényleg nem éreztem semmit? De, éreztem, de olyan enyhe fájásaim voltak, hogy azt gondoltam, még sok idő van. Amikor pedig erősek lettek, tudtam választhatok: vagy a kocsiban szülök, vagy otthon. Szóval, ha nem vagyok ennyire tapasztalt és tudatos, akkor akár még meg is ijeszthettek volna. Tudtam, hogy jól vagyok, és a gyerek is. Persze sokkal kevésbé sérültem, mint eddig, és kb. negyed annyi fájdalommal szültem meg a gyerekemet, és sokkal kevésbé véreztem. Utána az ember sokszor lejátssza magában, hogy lehetett-e volna másképp, de azt hiszem, így volt ez jól, hisz tényleg volt egy gyönyörű, meghitt szülésem otthon. 

Viszont a kórházi személyzetre kicsit haragszom. Igen, így alakult, de az ő dolguk nem az ítélkezés volt, hanem hogy engem segítsenek. Senki nem mondta, hogy gratulál, még azt sem kérdezték meg, hogy jól van-e a gyerek vagy én. Talán nem is tudják, mekkora hatalom van a kezükben, hogy egy életre elvehetik az ember kedvét a szüléstől, hogy egy aprócska mondat, egy mosoly bizony beindíthat vagy leállíthat egy szülést. Egy nő életében a legnagyobb dolog, hogy életet ad, és ezekben a percekben ők vannak velünk, egy rossz szülésélmény egy életen át elkíséri az embert.

Tényleg óriási különbség van a két szülés között (kórházi, otthoni), és a sors iróniája, hogy otthon én sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam, mert hittek bennem, hogy meg tudom csinálni, nem stresszeltek, nem mérték az időt, a fájásokat, nem kellett beöntés stb... És mert mellettem voltak. Talán azért jött ilyen gyorsan a gyerek. És érdekes, a gyerek sem sírt a kórházig, addig csendben figyelt, na ott aztán...

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (12 votes)

Hozzászólások

Gratulálok, ügyesek voltatok!

gratulalok, ugyesek voltatok! :) A tobbieknek szeretnem elmondani, en mindket gyermekemet otthon szultem :) Az elsot 25 evesen 2,5 ora alatt a ferjemmel es babaval, a masodikat 27 evesen, fel ora alatt szinte egyedul. pontosabban a kitolasnal elkapta a ferjem :) Mindketto elmeny volt, es ugy alakult ahogy elore elterveztem. Az elsonel atlenyegulhettem, es rengeteg szolgalatot kaptam toluk a kiseres soran. A masodik pedig megerositette a magamba vetett hitet. Ugy gondolom, egy problemamentes varandosagnal az otthonszules a legjobb, ami tortenhet a babaval-mamaval. Szules utan pedig csak bebujtunk az agyba ( persze elotte "rendbe tettek") , es az eletunk ment tovabb, 3asban, aztan 4esben:) Napokig burokban, euforiaban, es azota is csodaban elunk :) En tudatosan valasztottam ezt az utat, es ulolag sem csinalnam maskepp.

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Nem is tudják, mekkora hatalom van a kezükben

Durcmorgo, köszönöm, hogy megosztottad velünk a történeted!:) Nagyon szeretek ilyen pozitív töltésű szülésélményeket olvasni, hiszen ahhoz képest, hogy egy kisbaba világrajöttét örömnek, boldogságnak, szeretetnek, egy igazi ünnepnek kellene kísérnie, hát, ahogy Te is írod, a mai magyar valóság nem erről szól! Ha a kórházakban dolgozó szakemberek valaha is tudatában voltak annak, hogy mekkora hatalom van a kezükben, a monotonitás, a kórházi protokol, a túlhajszoltság, az értelmetlen szabályok, és berögzött szokások betartása, és az ehhez ragaszkodó munkatársakhoz való alkalmazkodás pár év alatt könnyen kiöli az emberből a hitet, a szerető figyelmet, és sok esetben csak a napi betevőért vívott harccá silányul... Tisztelet a kivételnek, mert ha nem is sokan, de vannak!

Ettől függetlenül egyre több ember fedezi fel magában a vágyat, hogy a szülés-születés ismét ünnep legyen, így csak rajtunk áll, hogy ez a helyzet Magyarországon meddig tartható fenn. A változást mi, Nők tudjuk elhozni azzal, hogy nem állunk be a sorba, és felvállaljuk azt az erőt, ami bennünk rejlik, amivel képesek vagyunk világra hozni a gyermekünket!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (5 votes)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel