Bionómista születik, avagy a tökéletes tökéletlenség

Sziasztok!

Az elmúlt pár évben többször próbálkoztam a "Bionómiával", többször eltántorodtam (gyerekkorom óta "jó szokásom", hogy ha valamit nem tudok tökéletesen csinálni, akkor azt inkább nem is csinálom...), de valahogy mindig visszataláltam.

Most sem mondom biztosan, hogy örökre így maradok, csak remélem!

Egy kedves, új ismerősöm kérdezte meg a minap, hogy "és mi változott a méregtelenítésed óta?". Akkor először nekiálltam végiggondolni. Sokáig tartott. Végül egy kisregényt írtam neki. Ezt most megosztom veletek is, hátha inspirál valakit, ahogy annak idején nekem segített Epermami blogja... (bár miután elolvastam - és bár teljesen felpörgetett -, vártam még egy évet, mire belefogtam, alapos vagyok, na!)

Szóval mondhatni, elég sokáig készültem rá. Évekig. Lélekben. A végső lökést idén a diagnosztizált tejfehérje "allergiám" adta meg, aminek következtében szúnyogcsípésszerű viszketők jöttek az arcomon, majd a karomon is.

Ideje méregteleníteni

Elhatároztam, hogy muszáj, itt a vége, márpedig én idén méregteleníteni fogok! Tavasszal elkezdtem megvenni a hozzávalókat, szépen apránként, fél év alatt gyűjtöttem be mindent, és augusztus utolsó hetével belevágtam.

Igen, mert még megvártam a fagyiszezon végét, és utoljára jól bezabáltam a "nagyon finom" (sic!) bolti fagyiból, ami persze másnapra kicsapott, és úgy néztem ki, mint aki egy szúnyogtelepen töltötte az éjszakát. Elég motiváló volt. 

Másnap elkezdődött a méregtelenítés. Féltem tőle. Baromira. De kemény vagyok, és hát ennyi pénzt elköltöttem rá, 'Isten úgyse' megcsinálom! (Figyeled?! itt még szó nincs róla, hogy jaj de milyen jó lesz ez majd nekem hosszú távon!)

Elkezdtem, és nem is volt olyan vészes. A reggeli turmix kimondottan finom. A zöldségeket, gyümölcsöket amúgy is szeretem, kicsit bemagoltam, hogy mik a gluténmentes gabonák, és hajrá! Jól ment! Bírtam! Egy darabig... Mert egyszer csak megkaptam a pofonomat is, ahogy kellett, az elején említett "jó szokásom" lett oda, így 36 évesen...

Nem jutottam el a léböjtig. Nem jött össze a napi 3 széklet, bármit csináltam. Kezdtem kiborulni. Nem tudom tökéletesen megcsinálni úgy, ahogy KELL! Én ezt nem bírom. Hiába volt az egész. Hiába annyi pénz, annyi kínlódás (milyen kínlódás? tök könnyen ment!  Feladom, letojom, megyek eszek egy legalább 16 szeletes tortát a cukrászdában....).

Még jó, hogy van egy férjem és egy 3,5 éves, csodálatos kisfiam. Annyi figyelmet, szeretetet és törődést, pátyolgatást, "rugdosást", amit én tőlük kaptam!!!!! Persze itt már leginkább rugdosást, mert a szép szóra ilyenkor már nem hallgatok.  A tökéletességre való törekvésről lemondás egyébként egy hosszadalmas folyamat volt, amire most nem térnék ki, de ez volt az i-re a pont hozzá.

Segítséget kértem itt az oldalon is, mihez kezdjek, merre tovább. Dettinek külön köszönöm a bátorító szavakat, és a többieknek is a sok segítséget! Így több oldalról megtámogatva hát, folytattam tovább. Mintha meglett volna a léböjt. Emelt fővel. Úgy-ahogy... Kísértett, hogy ez mégsem az, ez mégsem jó így, jobb lett volna úgy, ez így nem tökéletes... gyötörtek ezek a gondolatok. Egy ideig. Aztán valahol a feledés homályába vesztek, nem tudom hogy hol, mindegy is, észrevétlenül engedtem el.

Az eredményeim pedig (amiről eredetileg írni szerettem volna) így festenek pillanatnyilag:

  • Ami a leglátványosabb volt, hogy 1 hónap alatt (amíg nagyon keményen csak zöldség-gyümölcs-gluténmentes gabona volt az étrendem) 8 kilót fogytam.
  • Aztán szépen lassan elkezdett tisztulni az arcom. Előtte tele volt ilyen kis göbökkel, nem pattanás, mert nem lehetett kinyomni, csak ilyen kis apró puklik voltak. Na, ezek kezdtek eltűnni. Még van egy pár, de már közel sem annyi, mint nyáron volt.
  • A tejfehérje-szúnyogcsípéseim teljesen megszűntek létezni.
  • A hajam és az arcbőröm nem olyan zsíros, a lábam, karom nem olyan száraz, nem kell testápoló, kiegyenlítődött a bőröm. (Tiszta szappan, tiszta sampon használata mellett.)
  • Abba maradt az eszement mértékű hajhullásom (bár vissza még nem nő, de legalább nem hullik tovább).
  • Volt, hogy sírtam hajmosás után, annyi haj maradt a kezemben. Most a "megengedett" kereteken belül vagyok, pl. egy reggeli fésülködéssel (több nap is csekkoltam) 20-25 szál jön csak ki.
  • Nem törik a hajam, és a végéből az a "sprődség" is eltűnt. Eddig hiába vágattam, az alsó 4-5 cm mindig olyan száraz, durva tapintású volt. De csak a felső hajrétegnek. Na, ez is megszűnt. (Természetesen hennázom egy ideje.)
  • A hormonrendszerem még nem az igazi, mert menzesz előtt kijönnek az állkapocs csontom mentén végig ilyen nagy piros, viszkető dudorok, amikből néha pattanás lesz, de az is jóval kevesebb már, mint szeptemberben. (Ekkor is volt olyan hogy sírtam, mert tinédzser koromban nem volt ilyen csúnya a bőröm, mint a méregtelenítés első hónapjában - de hát valahol távoznia kell a sok műhormonnak, ugye.)
  • A menzeszem még nem százas, most majdnem egy héttel hamarabb jött, és továbbra sem tart 3-4 napnál tovább. De most legalább az első két nap olyan volt, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva és a PMS-em is mérséklődött.
  • Az emésztésem gyönyörűen rendben van. Reggel fél órán belül megyek wc-re, könnyen, gyorsan megy. Nekem ez is nagy változás. Van, hogy naponta többször is. És nem vagyok állandóan felfújódva!!!! Most tényleg csak attól, amitől "kell" (bab, borsó, karalábé stb.), de attól sem annyira, mint korábban pl. akár a vajas kenyértől (is).
  • Körmöm is erősebb, gyorsabban nő. Amúgy a hajam is sokkal gyorsabban nő, 3 hetente kellene hennáznom, de lusta disznó vagyok, így két hétig még úgy mászkálok, hogy úgy nézek ki, mint a saját öreganyám.
  • Nem kívánom a bolti péksüteményeket, csokikat, édességet. Ez is nagy szó nálam, mert erősen függő voltam. Általában kakaós csiga volt a reggelim, tízóraira egy kis pogácsa, ebédre valami jó tartalmas, uzsonnára péksüti, vacsorára szendvics. Most ezt leírni is borzalmas. 
  • Zöld- és gyümölcsturmix a reggelim, azzal általában elvagyok ebédig, de van, hogy bekapok valami gyümölcsöt tízóraira, vagy saját gyártású kekszet, sütit, diót, mandulát.
  • Ebédre általában vega kaját eszem (de ezt nem viszem túlzásba, házhoz szállítósat választok), de ha nagyon megkívánom a húst, kiugrok a piacra, és veszek egy jó kis sült tarját vagy kolbászt, vagy valamit, aminek kb. a felét sem tudom megenni....Uzsonnára zöldség, gyümölcs, házi süti.
  • Vacsora meg általában egy gyors zöldségragu-leves vagy valami kása (rizsből, kölesből, zabpehelyből), esetleg néha házi kenyér, néha bizony bolti (fújj, fújj!) felvágottal. (Csak ezt Vali meg ne tudja!!!)
  • A tej, tejtermék egyáltalán nem hiányzik, megtanultam pótolni zabtejjel, rizstejjel és társaival. Készítettem már kókuszreszelékből joghurtot Edit receptje alapján, na, az valami isteni finom volt!
  • Néha bekattan a "CSOKIIIIIIIII", de azt is megoldom már házilag. Pont múlt héten beleharaptam pusztán kíváncsiságból egy sportszeletbe, nos, kifordult a számból! Borzalmasan műnek éreztem az ízét, és egyáltalán nem volt finom!

Augusztus végén kezdtem, tehát 3 hónapja. Összesen 15 kilót fogytam eddig, sokkal jobban érzem magam, főleg belsőleg, szebb a bőröm, a hajam, a körmöm. És már egyáltalán nem megterhelő, hogy mit ehetek, meg mit nem. Teljesen átáll az ember agya.

Az elején szenvedtem, nem tagadom. Volt, hogy inkább nem is ettem egész nap, mert nem mertem, nem tudtam hogy szabad-e. De ezen pár nap alatt átestem. Később néha még puskáztam, aztán megszoktam. Most már automatikusan megnézek mindent, hogy miből van, és leginkább azt eszem, amit én készítek.

Most már könnyen mondok nemet a pogácsára (hacsak nem én sütöm), vagy a tortaszeletre (lsd. pogácsa), hiszen tudom, hogy nem tesz jót nekem, cserébe viszont tudok olyat csinálni, amivel nem okozok gubancot magamnak, és az is van olyan finom, SŐT!!!

Ami azért néha még frusztrál, az az, hogy ha megérzek valahol egy illatot (pl. friss pékáru) akkor tudom, hogy na abból én nem vehetek, ehetek. Haza kell mennem, és ha van még kedvem, akkor meg kell sütnöm magamnak, mert ebben ki tudja, mi van (ugye nekem a tejfehérje miatt nagyon nem mindegy). Nem vehetem meg és tömhetem a számba az elkövetkezendő 5 percben. Gondolom, mondanom sem kell, hogy általában nincs kedvem már este nekiállni, megsütni...

Itt egyébként mire leírtam, már rájöttem, hogy az "5 percen belül kerüljön a számba" ingerenciámat akarom valójában kiváltani.

Úgy gondolom, ezek nagyon szép eredmények 3 hónap alatt. Mindennel meg vagyok elégedve. Haladok, a lehető legjobb úton. Folytatom a sportot, folytatom az egészséges étkezést, és nem azért, mert le akarok fogyni, vagy mert bárki ezt várja tőlem, esetleg meg akarok felelni valakinek, hanem azért, mert csak így tudom helyrehozni, amit éveken keresztül tudatlanul romboltam, és mert NEKEM ez így TÖKÉLETES!

A hormonjaimon még dolgozom, mert bár a 28 napot nagyjából tartom, de 3-4 napnál nem hosszabb a menzeszem, abból is csak 1-2 nap a rendes vérzés, a többi barnázás. Az SZTK-ban a nőgyógyász szerint ez teljesen rendben van így, ne foglalkozzak vele, ne aggódjak...

Felírtam a nevét. Hozzá többet nem megyek. 

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)

Hozzászólások

Méregtelenítés babavállalása előtt

Sziasztok!

Nagyon megörültem a fentebb olvasottaknak, ert én is épp most alakulok igazán bionommá. Viszont elkelne még jónéhány tipp, ötlet, segítő tanács.

34 éves vagyok, Férjem 41. Van két gyermekünk, a nagyobbik autista, kisebbik neurotipikusan fejlődő (tehát nem auti ). Nekem -úgy tudom- semmilyen betegségem nincs, a férjem és a fiúk kisebb-nagyobb mértékben ekcémásak (gyerekeké nem vészes, Férjemé viszont nagyon). Mivel az ekcémát a hisztaminintolerancia okozza, a családunk glutén-kazein (tejfehérje) és hisztaminmentes diétán él.

Szeretnénk harmadik babát is, de majd csak úgy 1-2 év múlva. Előtte mindenképpen méregteleníteni akarunk ,hogy legalább ezen a részen ne történhessen "hiba a folyamatban".

A kérdésem az lenne, hogy szerintetek a következők mellé még mit tehetné , hogy egézséges babánk szülessen?

Amit már eddig megtettünk:

-fogászatilag rendben vagyunk, nekem csak egy amalgám tömésem van (nem tudom azt kivetessem-e, olvastam már azt is, hogy ezzel többet ártok, mintha csak benne hagyom)

-egészségesen táplálkozunk, inni csak vizet és gyógyteákat, frissen préselt gyümölcsleveket iszunk.

-naponta háromszor Chlorella algaport és Spirulinát szedünk (nem tudom helyesen tesszük-e, ha egyszerre szedjük őket? Olvastam valahol, hogy úgy kellene,hogy 2-3 hétig Chlorellat, aztan csak Spirulinát. Ti mit gondoltok erről?)

-szedek K és D vitamint, 12 csepp/nap (Bionom Bioboltból veszem)

-szintén a Bionom bioltból vásároltam Ezerjófű cseppet fémkivezetésre, ezt is szedem.

-yoga és futás

Szerintetek mit vethetnék még be, hogy minél jobban kikergessem magamból/magunkból a méreganyagokat és a szervezetem teljes erővel energiával álljon készen egy baba kihordására?

Előre is nagyon szépen köszönöm!

Szép napot mindenkinek!

 

 

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Felkészülés a babavárásra

Szia Eszta!

Hát nagyon szuper, hogy a férjeddel együtt ennyire tudatosan készültök a babavárásra! Minden elismerésem a Tiétek!  

Nagy, átfogó méregtelenítésről már több cikk, blogsorozat is született az oldalon, melyeket Méregtelenítés címszó alatt gyűjtöttünk össze.

Vali, Betty és Epemami külön-külön is írtak egy hosszú blogsorozatot, érdemes mindegyiket átolvasgatni.

Ezekben a blogokban napokra lebontva részletesen megtalálsz mindent szerintem, de ha kérdésed van, tedd fel bátran nekünk!  Egyébként idén nyáron is lesz méregtelenítő tábor Valival, részletekkel, programokkal kapcsolatban érdemes figyelni a Programajánlót.

Az Ötórai Tea március 10-én kezdődő "Gólya-hír" programját is a babavárásra készülő szülőknek ajánlom igazán.

Ha nem szivárog az amalgám tömés, akkor én békén hagynám. A Chlorella és Spirulina alga szedhető együtt és külön-külön is, ha nehézfém kivezetést szeretnél, akkor a kettőt együtt ajánlom Huminiqummal kiegészítve, mert igazán hárman együtt hatásosak. 

Értékelés: Nincs

Fogyókúra

Kedves Vuktória! Nagyon szuper volt olvasni a történeted. Szívesen olvastam volna még. Gratulálok!! Én most fogom kezdeni diétát. Vega vagyok 4 éves korom óta, tehát nekem a felvágottakkal nem lesz gond. Na, DE az édesség... Az a fránya cukor... Nálam az a hibás mindenért. Valahogy ki kell iktatnom... Kérlek, bombázzatok ötletekkel, segítsetek receptekkel, hogy az esküvőmre szép és egészséges legyek. Köszönöm szèpen

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Cukor nélkül is van élet!

Kedves Fridus,

köszönöm és örülök, hogy tetszett.

A cukor kiiktatása szerintem nagyon egyszerű:...én fogtam és kidobtam!

Egy-két maréknyit félreraktam a fürdőszobában testradírozáshoz, de az összes többi a kukában landolt, hogy még csak véletlenül se essen a kezem ügyébe!

Receptekben egyszerűen mézzel helyettesítem, vagy nagy ritkán (bár nem bionom), nyírfacukorral-xilittel, nekem van amiben jobb a xilit "semleges, hideg" édessége, de nem mindenhez ízlik az sem.

A Boszorkánykonyhában ha nézelődsz, csak egészséges édesség recepteket találsz! 

Számomra a nehezebb inkább az, hogy ne vegyem meg a boltban a kész, jól ismert és régebben rajongásig imádott szörnyűséges édességeket. Erre pedig csak az vált be, hogy MINDIG van valami saját készítésű nasi a táskámban (ha más nem aszalt gyümölcs, magok), hogy ha rámtör az őrület, be tudjam kapni... :)

És bár a bionomiával a paleo étrend sem feltétlenül egyeztethető össze, nekem van egy-két paleos édesség recept is a tarsolyomban, ünnepnapokra. :D


Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Engem kicsit jobban érdekel az allergia és egyebek...

Szia!

Én is méregtelenítek egy hónapja. Néha, mivel étteremben dolgozom, elég nehéz megvonni magamtól pld. a sültburgonyát, ami itt Angliában, gyorséttermekben gluténtartalmú :(

Azon gondolkodtam, hogy lehet-e attól, hogy nekem még mindig vannak kis fehér nem kinyomható pattanásaim a homlokomon?

Egyébként ugyanezek a tüneteim voltak/vannak. Hormonálisan egy roncs vagyok, pattanásaim voltak, amik szépen gyógyulnak hála a tejtermékek megvonásának és az aloe vera gélnek :D

Kb. mennyi időn belül állt át a bőröd, a hajad a kiegyensúlyozottra?

Mert én bár méregtelenítek, egészségesen eszek (kivéve azt az egy napot a héten, amikor nem tudok ellenállni a sültkrumplinak), de a hajam szörnyen néz ki és érdekelne, hogy ez az első hónapban neked is így volt-e? (Nekem előtte is ilyen szörnyű volt, pedig természetes samponozok és hajpakolok egy éve :().

 

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Fogyókúrás recept kontra Boszorkánykonyha receptek

Szia Fridus!

Hát lehet, hogy most csalódni fogsz bennünk:  mi az oldalon fogyókúrával nem foglalkozunk, de életmódtanácsadásban, problémák természetes megoldásában szívesen segítünk. A Boszorkánykonyhánk teli van jobbnál-jobb egészséges recepttel. nem tudom, mikor lesz az esküvőd, de szívesen segítünk. Érdemes böngészgetni, olvasgatni az oldalunkat mert nagyon sok cikkünk van, nagyon sokféle témában. Ha áttérsz a bionom táplálkozásra és mellette mozogsz, már sokat tettél az egészségedért és az alakodért, ezt tapasztalatból mondom.  A bionom táplálkozásról, életformáról bővebben a Bionómia jelentése- egy új fogalom a változás küszöbén címmel találsz egy összefoglaló írást az oldalon. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Vuktória sikeres méregtelenítő kúrája

Kedves Vuktória,

Annyira jól esett olvasni a listádat is  Biztosan nagyon sokat segít a történeted sok kezdő, bizonytalankodó, kétkedő, kétségbeeső életmódváltónak. Nekünk is jó hallani az újabb sikereket, hogy van értelme munkánknak és némi útmutatással, kitartással, életmódváltással rengeteget változhat bárki élete.

Csak így tovább! Nagyon ügyes vagy, büszke lehetsz magadra és a támogató családodra is  !

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Megbukott ünnepek

Kedves Detti,

köszönöm, büszke is vagyok! És bizony, hogy van értelme a munkátoknak, elmondhatatlanul hálásak is vagyunk érte! 

Beszámolnék az elmúlt két hónapról is, mert az nem volt annyira fényes, de nem vagyok hajlandó szégyenkezni miatta!  És bizony így is lehet, hogy megcsúszol egy kicsit... de az a lényeg, hogy visszatalálj! És ne marcangold magad azért, mert benyeltél pár bejglit...

A Karácsony/Szilveszter szele engem és a pocakomat is megkísértette, és bár készültem egészséges sütikkel/ételekkel, nem tudtam megállni, hogy csak abból egyek...

Így újra arcvakargatás, diszkomfort érzet és nehézkes emésztés következett, valamint 3 kiló plusz. 

De semmi gond, nem vagyok elkeseredve, újra "ügyesen" étkezem és sportolok, és jobban is érzem magam.

Őszintén így utólag nem is értem, hogy miért jó hasfájással feküdni a kanapén, miközben az ember azért még tolja az arcába a maradék zserbót és persze fáradt ahhoz is hogy megemelje a kezét...és mégis megcsináltam én is, újra....talán idén már nem fogom 

A menzeszem nem az igazi továbbra sem....az első két napja, olyan mint ahogy a Nagy Könyvben meg van írva :), és ugyan kitolódott 5 napra, de az utolsó 3 nap csak barnázás...a ciklusom 28 napos.

PMS kis mellfeszüléssel jelentkezik csak.

A pattanások teljesen eltűntek! Nem jönnek ki már menzesz előtt sem!

Az elmúlt egy évben fogyasztottam Halpástétomot (megcsináltam a 36 napos kúrát), a Macát, pillanatnyilag Női tinktúrát szedek.

Segítenétek abban, hogy mivel segíthetem még a hormonrendszerem helyreállítását?

További napsütésest!

Viki

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hormonrendszer helyreállítása

Kedves Viki,

A hozzászólásod címe a "Megbukott ünnepek"  nagyon negatív hangulatot árasztott és nem is értettem miért ezt választottad. Ahogyan tovább olvastam a leveledet megnyugodtam, hogy szerencsére minden rendben van és bukásról szó sincs:)

Tudod a bionómia néhányunknak nem azt jelenti, hogy soha nem juthat a szervezetünkbe nem túl egészséges étel, mert akkor "összedől a világ" hanem azt, hogy ezeket az alkalmakat megpróbáljuk minimalizálni és utána jobban figyelni a táplálkozásra ahogyan ezt Te is ügyesen tetted. Felesleges utólag marcangolni magunkat!

Tapasztalatból írom, hogy egy kupica Emóció valóban csodákra képes, megelőzi vagy elmulasztja a hasfájást, emésztési panaszokat !

Hormonrendszer helyreállítására nagyon pozitív tapasztalatok érkeznek a Ciklusbarát krémről és a  Ciklusbarát étrend-kiegészítőről. (Ez utóbbi Macát is tartalmaz, így ha azt választod akkor elméletileg nem kell mellé külön Macát szedned). Ha befejezted a Női csepp szedését utána akár kipróbálhatod őket is. Aviva torna is nagyon jó hatással van a hormonális problémákra. 

Ha megteheted akkor gyere el a Női mesterhármas előadásokra!

Szép napot Neked is!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel