Fogamzásgátló nélkül..

Sziasztok!

Életemben először írok fórumon de már egy ideje olvasgatom az írásaitokat!

Kezdeném az elején a "fogamzásgátlós" történetemnek! 18 évesen kezdtem el szedni a Milligestet amit a nőgyógyászom írt fel mondhatni semmi vizsgálat nélkül! Folyamatosan szedtem 7 évig úgy, hogy egszer sem tartottam szünetet az (orvos azt mondta semmi szükség szünetet tartani)!

Valami Isteni sugallat hatására 2012 márciusában döntöttem el hogy nem szeretném tovább szedni ezt a" szemetet"! Érdekes módon csak ezután pár nappal találtam az oldalatokra ami mégjobban megerősített ebben.

Nagyon sokat olvastam itt azokról a tünetekről ami nekem is volt még a gyógyszert szedtem! Persze erre csak akkor jöttem rá mikor már abbahagytam és a tünetek is megszüntek! Ilyen volt például a heti 2-3  fejfájás és migrén. Csak kapkodtam be a fájdalomcsillapítokat ész nélkül egymás után! A libidóm a nullával volt egyenlő ami már nagyon aggasztott mivel nem ehez voltam hozzászokva korábban!A lábaim viszeresek lettek  és mindig volt valami folyásféleségem is! Annyira depis voltam hogy a legkisebb apróság miatt is elsírtam magam.Talán az az egy pozitívum volt a fogamzásgátló mellett hogy az arcom szép pattanás mentes volt, de igazából már úgy vagyok vele hogy inkább legyek "ragyabanya" mint hogy mérgezzem magam tovább!

Miután abbahagytam a gyógyszert  sajnos nagyon pattanásos lettem főleg a hátam és a homlokom, hamar zsírosodott a hajam, mindig megjött időben a mensim, viszont eleinte barnázgattam is két mensi között.

A leszokásom és a kezdeti nehézségek óta elmondhatom  hogy kezd helyreállni a bőröm, már a hajammal sincs gond és teljesen normális a menstruációm!

Remélem ezzel a pár sorral is tudtam segíteni Nektek akik még hezitáltok letegyétek -e vagy féltek a leállás nehézségeitől!!

Nagyon örülök hogy megtaláltalak Titeket!!!!

 Sok sikert kívánok Mindenkinek!!!!

 

 

 

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)

Hozzászólások

Én is abbahagyom

Sziasztok!

Bocsi az ekezetek miatt de kulfoldon elek. Szoval nagyon reg ota hasznalom a Nget (kb 7 eve) azelott Mtet szedtem. "5 eves vagyok es osszessegeben kb, 15 eve hasznaltom fogamzasgatlot. Szunetet tartottam kb ketszer osszesen de mar regen es csak par honapra (4 honap volt a leghosszabb). Akkor nem volt semmi gond.

Most ugy dontottem hogy abbahagyom a gyuru hasznalatat mert nem akarom mergezni magam illetve az utobbi par honapban minden menstruaciokor nagyon erzekenyek lettek a mellbimboim es van hogy egyik van hogy masik mellbimbo tajakon bedurran egy mirigy es eleg fajdalmas, duzzadt par napig, majd ha elmulik a mensim az is megnyugszik. Kicsit aggodom hogy, hogyan fog a testem reagalni a leallasra, hajlamos vagyok mindent tulizgulni igy valoszinuleg ez is mindenfele panikot fog kivaltani majd ha egyaltalan lesznek tuneteim!?

Értékelés: Nincs

Fogamzásgátló után

Szia Lollypop,

Kérlek ne aggódj előre feleslegesen azon ami be sem következett. Lehet, hogy nem lesznek nagyon kellemetlen tüneteid, ha pedig mégis akkor gondolj arra, hogy az egészséged érdekében jó döntést hoztál, a kellemetlenségek átmenetiek, elmúlnak.

Nagyon sok olvasó osztotta meg a fogamzásgátló letevése utáni tapasztalatait, köztük Tarsius is a a Búcsú a fogamzásgátlótól - hezitálóknak című írásában. Az alatta megosztott írásokat is ajánlom figyelmedbe, hogyan tisztíthatod meg szervezeted a fogamzásgátló maradványaitól.

Ha bármikor kérdésed lenne akkor írj nekünk és megpróbálunk segíteni és persze annak is örülnénk ha majd te is írnál a Velem történt rovatba is.

Kitartást, megéri !

Értékelés: Nincs

Fogamzásgátló elhagyása utáni tünetek

Üdvözlök mindenkit, sziasztok! :)

Bevallom, már napok óta körözök a témában és rengetegszer jártam ezen az oldalon is.
23 éves vagyok, nagyjából 6 évig szedtem fogamzásgátlót. Az első négy évben, börgyógyász írta ki, utána két évig nőgyógyász. Úgy döntöttem elég volt belőle. Három hónapja nem szedem, két hónapja küzdök a rengeteg apró pattanással de a legrémisztőbb a hajhullás mennyisége. A párom vett rá az erősebb gyógyszerre mert nem szereti az óvszert, de azóta is bántja a lelkiismeret a hajhullásom miatt, de mindenben próbál támogatni azóta.
Láttam gyógymódokat az oldalon, még is az érdekelne, normál esetben meddig tartana hogy kitisztuljon a szervezetem? Sajnos nem élek Magyarországon, és jelenleg nem tudom kihozatni sem a szereket, haza se most megyek még egy jó fél évig. :( Ezek a szerek mennyi idő után hoznak javulást? (persze tudom h szervezettől függően relatív).
Az igaz, hogy ami a fogamzásgátló abbahagyása után haj kihullik, az már többet nem nől vissza? Ezt többen mondták és már így is elkeserítő a két hónap hajhullás eredménye...
Elnézést a hosszért, és a válaszokat előre is köszönöm! 

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Hajhullás fogamzásgátlótól

Szia!

Nehéz így tanácsot adni, hogy nem tudsz hozzájutni a termékekhez. Hol laksz egyébként? Van kiszállítás külföldre is, nagyon sok helyre.

Önmagától a műhormon sajnos nem tisztul ki, arra rá kell segíteni méregtelenítéssel, és utána szükség esetén lehet hormonharmonizáló készítményeket bevetni. Ha már olvasgattad az oldalt, akkor biztosan emlékszel, hogy a nagy méregtelenítést szoktuk javasolni, vagy legalább egy halpástétom kúrát, harmonizálásra pedig a Macát (azt esetleg kaphatsz máshol is), a Női cseppeket, a Stabilizáló testolajat és az AVIVA tornát. Mostanában találtunk tiszta, jó minőségű ciklusbarát krémet, az is jó lehet még egy esetleges progeszteron hiányra.

Természetessen alapvető a tiszta étkezés (cukor, finomított ételek, adalékanyagok és a tej kerülése; helyettük friss, természetes ételek fogyasztása) és a tiszta kozmetikumok, tisztálkodó- és tisztítószerek használata.

És ha mindent betartasz, elvégzed az ajánlott kúrákat, akkor is beletelhet néhány hónapba, mire helyreáll az egyensúly. Ha viszont helyreáll, akkor nincs akadálya annak, hogy újra nőjön a hajad. Amíg a hajhagymák megvannak, addig van esély.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Fogamzásgótló abbahagyásának mellékhatásai

Sziasztok.

Régóta szedem a fogamzásgátlót. Két gyermekem van s akkor hagytam csak abba.

Mellékhatásként a hajhullás illetve a súlyprobléma jelentkezett.

Felszettem három hónap alatt 6 kg-ot.Nagyon el vagyok keseredve,mert mindig problémát okozott a túlsúly.Tudom,hogy rengeteg mellékhatása van a gyógyszer szedésének, de nem tudom mit csináljak. Most elkezdtem fogyokúrázni ( már nem tudom hanyadjára ) . Előbb utóbb visszaáll a hormonszint az eredeti állaporta s nem fogok tovább hízni vagy ez csak a gyógyszerrel tudom visszaállítani? Eléggé el vagyok keseredve ezért örülök ,hogy megtaláltam ezt az oldalt, s remélem segítséget kapok tőletek.

Értékelés: Nincs

Fogyókúra fogamzásgátló után

Szia kiskunság!

Szeretettel üdvözlünk!

Igazából nem fogyókúrázni kéne hanem valószínűleg gyökeresen meg kellenne változtatnod az életmódodat, étkezési szokásaidat és rendszeresen kellenne olyan mozgást végezni amit szeretsz. Ki kell deríteni a kiváltó okokat és célzottan megoldást találni rá, hosszú távon így lehetsz sikeres.

A  normális testsúly elérését akkor tudod elérni ha végleg leteszed a fogamzásgátlót és egy  átfogó méregtelenítéssel kipucolod a testedből a műhormon maradványokat, mert ezek sajnos még évek múlva sem ürülnek ki maguktól. Amíg nem vagy készen egy ilyen méregtelenítésre addig megcsinálhatsz egy Halpástétom kúrát ( 18-36 napig folyamatosan napi 1 doboz), a kúra fél vagy 1 év múlva ismételhető, közben az íze kedvéért alkalmanként ehetsz belőle. Nagyon sokrétűen hat, érdemes végig olvasnod az adatlapját.

Itt van egy kis összefoglaló, hogy Fogamzásgátló után mit tehetsz még.

Nagyon finom ételek, italok receptjei vannak fent a Boszorkánykonyhában és sportolással kapcsolatosan is is több blogot találsz itt az oldalon.  Egy étkezést kiválthatsz ha Chox-ot vagy Naturize barnarizs fehérjeport iszol turmixként. Biztatásként megosztom Veled egy férfi olvasó szerint a világ legtökéletesebb fogyókúráját. Érdemes az előtte-urána lévő leveleket is elolvasnod.

Segíthet még egy fogyókúrás étrendkiegészítő és még több termék is. 

Sok sikert kívánok az életmódváltáshoz, írj ha lennének kérdéseid !

 

 

Értékelés: Nincs

Fogamzásgátló abba hagyása!

Sziasztok!


Örülök hogy találtam egy ilyen oldalt :) Hát Őszintén? Nem is tudom hogy kezdjem!

24 éves vagyok.  Nyolc éve vagyunk együtt a párommal! Hét évig szedtem fogamzásgátlót(Lindynette) és most úgy döntöttünk hogy babát szeretnénk! :) Voltam már nőgyógyásznál is elmondtam neki hogy gyermeket szeretnénk a párommal, rendre meg is vizsgált rák szűrést, és egy hasi ultrahangot is végzet! Ott minden rendben volt :) most az eredményeimre várok ahol remélem jó lesz minden! (Szerettem volna tanácsokat kérni a Dr.-tól, de elég lekezelő volt velem, mintha nekem fejből tudnom kellene hogy mire figyeljek majd és mit ne csináljak! Ez elég rosszul érintett! Csak lestem hogy milyen p..
Apropó a gyógyszert most hagytam abba ebben a hónapban , kissé félek hogy most mi fog történni a testemmel, pattanások? Elhízás? Vagy esetleg fogyás? Az utóbbi hónapokban jött fel rám 3 kiló gondolom a gyógyszer miatt! Súly problémákkal nagyon nem volt problémám, de a pattanásokkal sem, a menzeszem mell sem volt gond előtte! Remélem most sem :)
Mire kellene oda figyelnem? Hat hónapot szeretnék várni míg kiürül a szervezetem, bár a doki azt mondta 1 hónap is elég! De én inkább biztosra megyek! Esetleg valaki tudna tanácsot adni? 


Válaszokat előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs

Fogamzásgátló után babára készülés

Szia Momo1991!

Ügyesek vagytok, hogy tudatosan próbáltok készülni a leendő kisbabátokra!

Azt jó ha tudod, hogy fogamzásgátló letétele után teherbe eshetsz, de a műhormon maradványai sajnos nem ürülnek ki maguktól még évek múlva sem... ezt a kiürülést és az esetleges tünetek jelentkezését az átfogó méregtelenítéssel segítheted.

Többször írtunk már arról, hogy a Fogamzásgátló után mit lehet tenni. 

"Várandósság, szülés, szoptatás idejére  több tippet is találsz az oldalon a belső kereső segítségével, de ITT is találsz egy kis összefoglalót és a Természetes gyógymódok kismamáknak is érdekelhet."

Sok sikert kívánok, írj ha lennének kérdéseid!

Értékelés: Nincs

Szárazság kívül-belül

Sziasztok!

Írtam mar korabban a problemamrol. Felborult hormonrendszernek hala rettento szaraz a borom es lent is szaradok kivul belul. A nogyogyasz hormontartalmu kremet javasolt. Edot...mivel helyettesithetnem mert nagyon fusztral a dolog? Harom eve volt mar ilyen gondom akkor is ezt a kremet kaptam.  Akkor hagytam abba a fogamzasgatlot. Es most ujra elojottek a gondok amit tobbnyire a stressznek tudtam be.

Marciusban kezdodott aztan elkezdtem a hormonharmonizalokat hasznalni es javult a helyzet de most ujra elojott. Eszem a macat es kenem a hormonharmonizalo olajat. Van rozsahidrolatumom. 

Tudtok ajanlani valamit amivel kenhetem magam? 

Most csinalok egy ot napos ladyvita kurat is. De kulsoleg nem nagyon javul a helyzet. Abbahagytam az intimszappanok hasznalatat es kb azota hamlik a borom ez normalis? 

Értékelés: Nincs

Síkosítók, bőrszárazság

Szia lilu7!

Elolvastam az előző levelezéseidet, így a kolláganőim tanácsait nem ismételném meg újra, de én is úgy gondolom, hogy ősszel ajánlatos lenne elvégezned az átfogó méregtelenítést, hogy kipucold a fogamzásgátló maradványait. Csinálhatsz egy 36 napos Halpástétom kúrát is (36 napig napi 1doboz).

Több síkosító közül is választhatsz, de házilag is elkészítheted. Ha abbahagyod a vegyszeres termékek használatát és belefogsz egy életmódváltásba akkor a tested próbál megtisztulni ami járhat átmenetileg kellemetlen tünetekkel, bőrszsárazsággal is.

Testápolásra sok kozmetikum közül választhatsz, vannak kifejezetten száraz bőrre is. Olajoknál fontos, hogy nedves bőrre kend fel őket (fürdés után, vagy fújd be hidrolátummal előtte), mert ellenkező esetben száríthatják a bőrt.

A belső hidratálás is fontos, ezért igyál sok tiszta vízet,  és egyél sok friss zöldséget, gyümölcsöt és készíts belőlük levest, turmixot is.

Hormonharmonizálókat használd továbbra is, hiszen idő kell míg a természetes hormonműködés helyre áll.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Fogamzásgátló abbahagyásának mellékhatásai?

Sziasztok!

Februárban döntöttem úgy, hogy több mint egy év után abbahagyom a Mistral nevű fogamzásgátló szedését (előtte egy másikat szedtem, alacsonyabb hormontartalommal, de az nem tudta beállítani a ciklusom). Gyakori fejfájásaim hatására MRI-n találtak egy cisztát a tobozmirigyemben, azt tanácsolták, hagyjak fel a fogamzásgátló szedésével, így úgy döntöttem, megválok tőle. Azóta kétszer megjött időre a menstruációm, de azóta szenvedek. Most, harmadszorra nem bír megjönni, a jobb medence csontomnál  gyakran fáj, mintha a derekam is fájna. Amikor utoljára megjött, annyira fájt ott, azt hittem, vakbél, de arról kiderült, hogy nem. Ezt követően a melleim is elkezdtek nyomás hatására kicsit váladékozni (kissé fehér, de inkább átlátszó enyhe váladék), sőt most már ott tartok, hogy a bal mellem mellbimbóudvarán egy kis enyhén érezhető duzzanat jelent meg, ami ha összenyomom, kicsit fáj (ami egyébként jobban is váladékozott). Teljesen ki vagyok már ettől borulva, a zsíros bőröm és a pattanások ehhez képest kis dolognak tűnnek.

Szerintetek lehet ez mindettől? Egy tanácstalan lány... 

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Hormon gyógyszer és a mellékhatások

Szia! 

Igazából nagyon sok minden előfordulhat, a hormonrendszer nagymértékben befolyásolja a szervezetünk működését. Egy ideig "átadtad" az irányítást a műhormonnak, így a szervezeted úgy érzékelhette, hogy neki nem kell dolgoznia. És amikor abbahagytad, hirtelen nem tudott visszaállni a normális működésre. 

Mindenképp mutasd meg orvosnak, zárja ki, amit ki lehet! 

A betegtájékoztatón mi van? Említ hasonló mellékhatásokat? 

Mindentől függetlenül, a többi tüneted alapján is valószínűsíthető a hormon-rendellenesség. 

Én a helyedben próbálnám kiméregteleníteni a műhormon-maradványokat, mert azok maguktól sajnos nem távoznak. A lehető legjobb egy nagy méregtelenítés lenne (segítségül belinkeltem Epermami tavalyi méregtelenítős blogját), de legalább egy teljes halpástétom kúra mindenképpen ajánlott! Ezután próbálkozhatsz növényi hormonharmonizáló készítményekkel (pl. maca, női cseppek, stabilizáló testolaj), valamint jó hatású még az AVIVA torna is. 

Értékelés: Nincs

Fogamzásgátló abbahagyása után...

Sziasztok,

Én sokáig nem hittem, hogy bármi kellemetlenséget okozhat a Y.....e fogamzásgátló szedése. Fiatalon, 22 évesen kezdtem el szedni, és az orvos nyilván csak a pozitív hozadékáról beszélt, én magam pedig kevésbé voltam megfontolt,mint kellett volna. 3 évig szedtem, ezután hagytam abba, (hangulatingadozásoktól is szenvedtem ez idő alatt). Majd következett egy nyugodt hónap, ezt pánikroham, gyomorégés és állandó szorongás követett. A gyógyszer lerakása utáni hetedik hónapban iszonyúan pattanásos lett az arcom, egyik hétről a másikra, majd újabb egy hónap múlva bélgyulladás szerű tünetek és gluténérzékenység követte. Persze azóta csak akkor vagyok jól, ha paleolit étrend szerint táplálkozom (egy rizsszemtől is gyulladt pattanásaim lesznek ). Attól tartok, hogy mindezt a fogamzásgátló okozhatta, de orvosilag semmi sem derült ki.

Az étrendi átállás nagyon nehéz volt, a bőröm még mindig katasztrófa, nem csak az arcomon, hanem a hátamon is.

Tudtok valami tanácsot adni?

Köszönöm..

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

Hormon gyógyszerek

Szia! 

A hormonmaradványokat ki kell takarítani a szervezetedből! Azok sajnos maguktól nem távoznak, bármilyen sok idő is telik el. 

Érdemes csinálnod egy nagy méregtelenítést (belinkelem segítségül Epermami tavalyi kúráját), de legalább egy 36 napos halpástétom kúrát feltétlenül ajánlott megcsinálnod. Ez segít kitakarítani a hormon maradványokat. 

Sok esetben már ettől helyreáll a rend, ha mégsem, akkor segítségül hívhatunk bizonyos gyógynövényeket, amelyek segítenek az egyensúly helyreállításában. 

Ilyenek pl.: 

Fontos, hogy a méregtelenítés után is törekedj az egészséges étkezésre, életmódra. Bár mi nem favorizáljuk a paleo étrendet, sokkal inkább egy tiszta, adalékanyagoktól, cukortól, finomított élelmiszerektől, tejtől mentes étkezést javaslunk, alacsony hús- és magas arányú nyersétel fogyasztással. 

Ja, és fontos, hogy külsőleg is tiszta, méreganyagmentes kozmetikumokat használj! Pl. ITT találsz ilyeneket. 

Értékelés: Nincs

SOS fogamzásgátlás után

43 éves vagyok és a terhességeket kivéve kb. 20 évig használtam fogamzásgátlókat. Az utóbbi 5-6 évben a nuvaring gyűrűt. Aztán már egy ideje egyre jobban piszkált a gondolat, hogy nem akarom már a szintetikus hormonokat, nem akarom "butítani" a szervezetem tovább. 2 hete abbahagytam... Érzem, hogy a hormonjaim megkergültek és nem értik mi történt. Egy hete fáj a hasam alja, picit a mellem is érzékeny. És lett egy kis folyásom is. Ahogy olvastam az észrevételeket, hááát kicsit félek, hogy mi lesz még. Segítsetek kérlek! Gondolkodom a női tinktúrán, remélve, hogy a megzavarodott hormonjaimnak segítségére siet és én is aránylag zökkenőmentesen rázódóm a megfelelő kerékvágásba... Mit javasoltok? Előre is köszönöm!

 Üdvözlettel: Szilvi

Értékelés: Nincs

Van élet a fogamzásgátlás után

Szia Szilvi! . Áthelyeztem a kérdésedet ehhez a cikkhez, egy olvasó saját tapasztalatát írja le. Érdemes az alatta lévő hozzászólásokat is elolvasnod, nagyon sok hasznos tanácsra bukkanhatsz.

Nagyon jól döntöttél, hogy nem mérgezed tovább magad, sok-sok cikket olvashatsz arról, hogy milyen káros hatásai is vannak a fogamzásgátlónak. Egyébként a fogamzásgátlóval kapcsolatban rengeted írást, hozzászólást, tanácsot találsz, használd a kereső funkciót.

Először is egy átfogó méregtelenítést javaslok, mely előtt egy halpástétom kúra is sokat segítene. Mindenképp jó lenna az Aviva tornát is elsajátítani, ugyanis ez nagyon jó hatással van a hormonrendszerre. Nem akarlak elkeseríteni, de bizony kezdetben nagyok sok kellemetlen tünetek fognak jelentkezni, mint ahogy Vali is írta. Hormonharmonizálásra segítség lehet a női tinktúra vagy akár a Maca is, nagyon jó tapasztalatok vannak ezekkel kapcsolatban.

Ha bármi kérdésed van, írj nyugodtan.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Mintha a saját tüneteimet írták volna le...

Köszönöm Anikó a gyors választ! Olvasgattam a többi hozzászólást, és megdöbbentő, hogy mintha a saját tüneteimet írták volna le... pajzsmirigy alulműködés, fájó és dagadó lábak, zéró nemi vágy, szinte semmi menses (1-2 nap amihez elég a tisztasági betét...) No, szóval jól nézünk ki! Köszönöm a tanácsokat, igyekszem rendbe tenni magam. Mert ugye nőnek lenni jó! :)

Szép napot! Szilvi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Nem lesz könnyű...

de kellő kitartással sikerülni fog.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Lehet-e a fogamzásgátlótól visszérprobléma?

Sziasztok!

Nekem nem voltak különösebb gondjaim a fogamzásgátlótól (még) 2 és fél éve szedem. Viszont a lábaim egy ideje nagyon elkezdtek fájni, "szépen" visszeresedik is, elég gyors tempóban romlik az állapot. Egyre többet fáj, dagad stb. Nem állok és nem ülök egy nap túl sokat, tehát erre sem lehet fogni. Sokszor megfordult már a fejemben, hogy ez a fogamzásgátlónak köszönhető, és most itt is olvastam, hogy többeknek fájdalmat okozott a lábukban.

22 éves vagyok, sportolok, egészségesen étkezek, nem tudok másra gondolni, mitől lehet ez. Biztos, hogy abba hagyom, egyre jobban zavar a gondolat, hogy mérgezem magam. Nagyon érdekelne, hogy van e valakinek hasonló tapasztalata?! Illetve segített-e a fogamzásgátló abbahagyása a visszér problémákon??!  

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A fogamzásgátló borít mindent

a szervezetben, jól látod van összefüggés a kettő között. Nem egy olvasónk írt is be, hogy a családjukban vénás trombózis alakult ki a szedés közben, de többek között egyik hírszemcikkünk is erről szól.

Amint leteszed a tablettát, ajánlott egy átfogó, de kíméletes méregtelenítés elvégzése és az érrendszer támogatása.

Örülök, hogy ilyen ügyesen megláttad az ok-okozat közti összefüggést, mielőbbi jó egészséget kívánok,

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Biztos, hogy nem fogom tovább szedni.

Biztos, hogy nem fogom tovább szedni. Nagyon köszönöm a segítséget!!!! 

Értékelés: Nincs

fogamzásgátló - visszér

Szia misslilla!

Hagydd abba szerintem is! Azt nem írhatom, hogy ezermilló százalék, hogy a fogamzásgátlótól jönnek ki a visszerek, de én ugyanígy jártam! Nem tudtam akkor még (10éve), hogy ez is okozhatja, aztán valamiért elolvastam a papírját, ott fel is tüntetik a visszérre való hajlamot a szedésétől. Majd később, itt az antalvalin olvatam még a sok rosszról, amit okoz! Ne szedd, és senki se szedje! Csunya dolog ez!

Szép napot!

Anikó

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

A másik oldal

Kedves mindenki, 

 

Magam is fogamzásgátlón éltem 18 éven át, szerencsére nálam nem jelentkezett komolyabb baj emiatt. De akkor is utáltam a gondolatot is, hogy hormonokkal tömöm magam, nem beszélve arról, hogy a tablettát nem szabad elfelejteni, a gyűrűt időben ki- és betenni, gondolom ismerős mindenkinek a macera. 

Mivel már van két gyerek és nem tervezünk többet, így a párom ajánlotta fel, hogy elmegy az urológushoz és megcsináltatja a vazektómiát. Ez egy végleges, szinte visszafordíthatatlan megoldás, tehát csak annak ajánlott aki biztosan nem akar több gyereket, persze egy nagyon stabil kapcsolat se árt hozzá. 

A műtét fél óra, helyi érzéstelenítéssel, állítása szerint abszolút kibírható, majd 1-2 hét kímélés, esetleg hidegborogatás. 4 hónappal a műtét után a második spermavizsgálat sem mutatott ki spermiumokat, tehát én leállhattam a fogamzásgátlóval végleg. Életünk egyik legjobb döntése volt, akinek ez a fajta megoldás szimpatikus, annak csak ajánlani tudom.  

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Fogamzàsgàtló abbahagyàsàt követö tünetek...

Szép jó napot kívànok mindenkinek. Az èn problèmám/kèrdèsem is a fogamzásgátló abbahagyásával kapcsolatos. Èn 2012 Juniusában kezdtem el szedni ( 32 évesen ) de mivel azt tapasztaltam hogy hizok töle ( + 15 kg ) igy most 2013 Februárjàban az utólsó levèlt mè beszedtem majd a 7 nap szünet után nem kezdem el az uj levèl szedèsèt. A kérdésem a következö, normális dolog hogy most Márziusban mèg nem jött meg a menstruáciom??? Azt hittem ha abba hagyom annak ellenère ugyan ugy megjönn 22.-e körül mint eddig...Normális dolog hogy kèsik??? A válaszokat elöre is köszönöm!

Értékelés: Nincs

Normális vagy sem?

Kedves Tímea! Sajnos, az nem normális, hogy az orvosok nem hívják fel a nők figyelmét a fogamzásgátló hatalmas veszélyeire, melyről itt is olvashatsz (nézd meg a cikk alatt lévő hozzászólásokat)!

Már a fél év alatt bekövetkező 15kg-os hízás is mutatja, hogy teljesen felborult a hormonháztartásod, így lehetetlen megjósolni, hogy mikor fog helyreállni és mikor áll be rendesen a ciklusod.

Érdemes lenne elvégezned egy átfogó méregtelenítést (katt a linkre), de felkeresheted hormonszakértőnket Wolfgang Köbelt is: rendeles.wk(kukac)gmail.com

Értékelés: Nincs

Akkor ez normâlis...

Nagyon szépen köszönöm a gyors választ. Akkor ezek szerint ez normális dolog hogy eddig nem jött meg a havi vérzèsem?!? Igen sajnos ez szomorù hogy az orvosok nem figyelmeztetnek a következmènyekre...

Értékelés: Nincs

havi vérzés időpontja

A fogamzásgátló abbahagyása után bármi lehet, az biztos, hogy idő kell, mire rendeződik a normál hormontermelés.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

fogamzásgátlás

Sziasztok!

38 éves vagyok, és 12 éve szedtem különféle fogamzásgátló gyógyszereket, melyeket valami ok ( sex utáni vérezgetés, barnázgatás) miatt váltogatott a nőgyógyászom, aki ráadásul először még nő is volt, azután váltottam férfi nődokira, de az sem sokkal volt más az előzőnél. Plusszban mindíg mondogattam, hogy hullik a hajam, ketté megy a körmöm és törik, fájnak a lábaim, éjszakánként kiver a víz, feszülnek, fájnak néha a melleim, de egyik orvost sem érdekelte igazán, sőt még azt sem mondták, hogy esetleg pár hónapig ne szedjem, a tabit, csak írtak másikat kihagyás nélkül. Egy internetes nőgyógyász tanácsai segítettek a döntésben, így 2012 novemberében abbahagytam a gyógyszert és gondoltam felrakatok egy hormonmentes normál spirált kezdésnek. Az orvost sajnos távolság és anyagi gondok miatt nem tudom felkeresni, ezek után találtam erre az oldalra.

Most három és fél hónap után a következőknél tartok: Melleim nem feszülnek, lábaim nem fájnak, ez jó de,:szerintem nem bírja a szervezetem a spirált, mert különböző kúpok és gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedése ellenére sem akar múlni a visszatérő gyulladás, és a szűnni nem akaró sárgás-zöld folyás.

A hajam zsírosodik, hullik, még jobban mint előtte, szemmel láthatóan kevesebb, félek, hogy nem is nő helyette másik,  a körmöm szétmálik.

Nem igazán tudom, hogy a tüneteim a spirál, vagy a gyógyszermegvonás tünetei, vagy mindkettőé. Tanácstalan vagyok, és már ott tartok, hogy kár volt abbahagynom a tabit, inkább szenvedtem volna a mellékhatásaival, mert ez sem jobb, sőt még ha levetetem a spirált, akor aggódhatok a terhesség miatt is. Ha tud valaki tanácsot, segítséget nyújtani ez ügyben azt meköszönöm.

Sziasztok

Értékelés: Nincs

fogamzásgátlás aggodalmakkal

Szia! Ha elolvasod az oldalon található többi tapasztalatot is, valamint a fogamzásgátló várható mellékhatásait: szív-és érrendszeri problémák, trombózis, csontritkulás, a hormonrendszer teljes borulása, ciszták, mióma, meddőség, zsíranyagcsere zavar, pajzsmirigy gondok, libidó csökkenés, migrén...stb., akkor beláthatod, hogy a döntésed a lehető legésszerűbb volt.

Viszont a hormonmentes spirált sem bírja mindenki, hisz előfordulhat, hogy miden hónapban megtermékenyülsz, majd elvetélsz... a spirál ugyanis megakadályozza a beágyazódást.

Amit mi tudunk javasolni és teljesen hormon- és mellékhatás mentes: teafaolajos óvszer és tesztelés alatt van egy újfajta passzáriumhoz hasonló, de annál biztonságosabb "szerkezet".

Értékelés: Nincs

fogamzásgátlás

Szia!

Köszönöm a gyors választ. Megszívlelem. Igazából a mai napra van egy időpontom egy magánrendelőbe egy nődokihoz, aztán meglátjuk, mit mond Ő?! Ha le kell szedetnem a spirált, akkor szerintem nem lesz más csak az óvszer kipróbálása amit javasolsz, és amit még soha sem használtunk a férjemmel, mert mindíg is gyógyszert szedtem. (kicsit óckodom tőle) Egyébként én is a sok éven át szedett gyógyszerek mellékhatása miatt hagytam abba. De az általam első levélben leírt gyógyszer mellékhatások mikor fognak elmúlni? Meddig számíthatok még rájuk? Az orvosok szerint azonnal kiürül, de tudom ez nem így van. Sok hasznosat olvastam az oldalon. Az óvszert amiről írtál, hol szerezhetem be? Azt hiszem még írni fogok a későbbiekben

Köszönöm mégegyszer

Szia

Értékelés: Nincs

óvszer, fogamzásgátló mellékhatásai

Kíváncsi vagyok mit mond az orvos! ne óckodj az óvszertől, meg lehet szokni, mi mindig azt használtuk gond nélkül. Ide kattintva szerezheted be!

Érdemes elolvasnod ezt az írást (katt), hogyan kell a szervezetet méregteleníteni pl. fogamzásgátló szedés után is, és ITT találod egy ennek megfelelő kúra leírását!

Értékelés: Nincs

hormonok harca

sziasztok, szeretném megkérdezni, hogy hol tudom beszerezni az  krémet, hátha segítene rajtam

Értékelés: Nincs

hormonok rendbetétele

Ha harcban állsz a hormonjaiddal, akkor a legjobb megoldás ha felkeresel egy hormonszakértőt, mi Wolfgang Köbelt ajánljuk: rendeles.wk(kukac)gmail.com

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

hormonok rendbetétele

Kedves Tünde,

köszönöm szépen a segítséged, már küldtem is egy email-t a megadott címre.

Értékelés: Nincs

Kedves Ninamaya!Én 5,5 éve

Kedves Ninamaya!

Én 5,5 éve szedem a Milligestet, párommal 6 éve vagyunk együtt. Annak idején az akkori nőgyógyászom alapos vizsgálat után írta fel ezt a tablettát. Azóta egy várossal arrébb költöztem, s maradt ez a gyógyszer. Új nőgyógyászom meg sem vizsgált, vagy kérdezte meg, hogy miért ezt szedem.
Olvasva a nálad jeletkező mellékatásokat döbbentem rá arra, hogy mindezek nálam is előjönnek.
Barátnőm tanácsára regisztráltam erre az oldalra, s részletes tanulmányozás után úgy döntöttem, magam is felhagyok a további mérgezéssel. Ismét jelzem, ugyanazok a tüneteim, mint neked: migrénes fejfájás, visszerek, nulla libidó. Ehhez társul még, hogy apró pöttyök jelentek meg az arcomon és a hátamon, holott évek óta ugyanazon kozmetikumokat használom. És ami a legelgondolkodtatóbb számomra:.... lehet a fibroadenoma a mellemben is emiatt alakult ki. 2011 decemberében vettem észre egy kb. diónyi csomót a jobb mellemben. Szokásos járkálás, huzavona, vizsgálatok, stb. A tavaly márciusi UH-vizsgálat és mintavétel után közölte velem a sebész, hogy meg kell műteni, de pontos diagnózist a műtét utáni szövettani vizsgálattal tud mondani. Áprilisban kivették a csomót, majd jött két hét kétségbeesés, hogy most mi lesz. ztán hívtak, hogy jóindulatú fibroadenoma. Fellélegezhettem. De tartok tőle, hogy mindez tényleg a M-től van. Nem akarom még egyszer ugyanezt a borzalmas kétségek közti állapotot átélni.
Tehát abbahagyom!!!!
Amitől igazán tartok a letétele után, az az, hogy újra előjönnek a fájdalmas görcsök, és nekem, akinek soha egy pattanása sem volt, ragyás lesz a bőröm.
De egye fene, ezt is kibírom, ha utána sokkal jobban érezhetem magam.
Kb. 2 hónap,s elindulok a tisztulás útján
Igaz addig még futnom kell néhány vitakört a párommal, hogy megértse, nem akarom szedni!

Értékelés: Nincs

Szia Moooncs!Sajnos csak

Szia Moooncs!

Sajnos csak most láttam az írásod mert eddig nem voltam fent! Remélem azóta már sikerült megbeszélnetek a gyógyszer abbahagyását!

Nem is gondoltam volna, hogy valaki is írni fog nekem!

Sok sikert Kívánok!

Értékelés: Nincs

Lassan 3 hónapja :)

Kedves Ninamaya!

Augusztus közepén lesz 3 hónapja,hogy abbahagytam.
A párom rendkívül megértő volt velem.

És az az érdekes, h 5 és fél év után először csak 2 napot késett, utána mondjuk 5-öt, de rendesen megvolt mind a kétszer.

Én annyi tisztulást érzek, hogy azóta kb. 3x ha fájt a fejem, türelmesebb lettem és a hisztijeim is elmaradtak.

Viszont még mindig törik a körmöm, előjöttek a ragyák... De ez sem vészes.
Világéletemben tiszta bőröm volt. Egy kevés piros pöttyöt, néhány pattanást igazán elbírok.

Jaaaa, és fogytam.
Gyógyszer előtt 46-47 kg voltam a 158 cm-es magasságomhoz. Tudom, ez sem normális, de vérszegény vagyok 1000 éve.
A több, mint 5 év alatt 54 kg lettem...
Viszont most 48,5 kg.
Igaz egészségesebben is étkezem :) de lehet, hogy a gyóygszer elhagyásának is köszönhető. Már csak a feszesítés van hátra

Szóval, röviden tömören ennyi.

Jól érzem magam, nagyon!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Köszönjük Moooncs,

hogy leírtad tapasztalataidat.

Örülök, hogy Párocskád ilyen megértő volt, látod semmi szükség nem volt "vitakörre" 

Az 1000 éves vérszegénységnek érdemes lenne utána járnod, bár az esetek nagy többségében a táplálkozást kell alaposan felülvizsgálni, hogy megfelelő legyen a bevitel. Mint írod egészségesebben étkezel, bízzunk benne, hogy ez a problémád is enyhülni látszik.

Ha szeretnéd pluszban támogatni tested, ajánlom olvasásra EZT és EZT a hozzászólásokat.

Örülnék, ha megírnád a további "változásokat" is...

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm!

Köszönöm Niki!

Megnéztem a linkeket.

Mindezt próbálom betartani, bár a kávéról nagyon nehezen mondok le. Igaz, már rizs- vagy szójatejjel szoktam inni. Az édesítő ha elfogy, steviát veszek.

A homeopátiát amúgy is alkalmazom már pár hónapja: allergiára, fejfájásra (persze csak ha nagy ritkán tényleg fáj is).

A Belladonna amúgy is egy csomó panaszra jó :)

Köszönöm még egyszer!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Moooncs,

drukkolok Neked, hogy mihamarabb sikerüljön a lerakás... sőt én nem is várnék hónapokig... Már biztos olvastad, rengeteg írás született a témában, kinél milyen tünetek jelentek meg, múltak el a fogamzásgátló tabletta lerakása után.

... miért ne értené meg Párod, hogy méregmentesen szeretnél élni? Magad miatt, Őmiatta és a születendő gyermeked/gyermeketek miatt... Nem hinném, hogy "vitakörre" lesz szükség :)

Kívánom Neked a legjobbakat!

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm Niki!Remélem,hamar

Köszönöm Niki!

Remélem, hamar belátja, hogy ez egyikünknek sem jó, ha beszélek neki a hosszútávú mellékhatásokról, tünetekről. Bár egy elég makacs, magának való, viszont nagyon nyitott férfiról beszélünk, előfordulhat, hogy mégis "megadja magát".

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Van élet a fogamzásgátló után is!

Köszönjük Ninamaya, hogy megosztottad velünk történeted, biztos vagyok benne, hogy sok Olvasónknak erőt ad írásod!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Kedves Niki! Én köszönöm a

Kedves Niki! Én köszönöm a lehetőséget!

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel