Hitetleneknek

Sziasztok!

Bár nekem nincs nagy és érdekes törénetem, mégis úgy gondoltam, leírom a véleményem azoknak, akik kételkednek. Bár valószínűleg ők ennek az irománynak az elolvasásáig se jutnak el...

Kételkedők

Őszinte leszek, egyszer régebben belefutottam már az oldalba, akkor még "fiatalabb fejjel"- mondjuk éretlenül és leginkább hitetlenül - túlzásba vitt fanatikusságnak láttam az egészet, sok őrült összegyülekezésével. Igen, ez az a kor, amikor még finomnak véled a porlevest és cseresznyés kólát innál, meg liter számra tejet vedelnél minden nap instant kakaóval, mert látszólag semmi bajod, vagy legalábbis a "bajodra" rányomják, hogy átlagos manapság, és ne törődj vele.

Kozmetikai botrányMajd eltelt néhány év, komolyodtam és elgondolkodtam. Elgondolkodtam, hogy normális-e, ha valakinek felnőtt korában hirtelen glutén problémája lesz, majd a tojásra is rosszul reagál (férjem) és azon, hogy vajon normális-e, hogy 24 éves koromban azt mondja az orvosom, hogy porckopásom van, és sosem fogok már úgy mozogni, mint régen, és felejtsem el a javulást (nagymamám mászott úgy a lépcsőn, mint én). Majd azon is, hogy miért van 25 évesen jóindulatú daganat a mellemben. És még sok máson is, de ezek vezettek konkrétan ide.

Ideje változtatni!Úgy döntöttem, félreteszem az előítéletemet, mert több keresés eredményeként is erre az oldalra jutottam vissza. Beleástam magam, és mindent elolvastam. Nemcsak a vezér cikkeket (amik fele akár kuka is lehetne hirtelen olvasásra!), hanem az összes hozzászólást is 1-1 témában. Sok? Igen, nagyon sok! De enélkül nem értheti meg senki, hogy mit is próbál közvetíteni ez a szellemiség.

Nem mondom, hogy egyszerű az életmódváltás és azt sem, hogy minden területen olcsó, bár attól függ, milyen mértékben kivitelezi az ember. Azonban megéri, akár csak részleteiben is (pl. bio kajákat nem veszel, de figyelsz az étkezésre).

Nekem megéri, hogy fel tudok menni a lépcsőn fájdalom nélkül, sőt azt is, hogy 1 éve nem láttam a térdvédőimet, amit addig szinte már napi szinten használtam, és hogy már nem tudom megjósolni a rossz időt.
Megéri, mert - férfiaknak ez nem játszik - azok a bizonyos napjaim nem 3 napos ágyban fekvéssel és töménytelen mennyiségű fájdalomcsillapítóval (nem alacsony a fájdalom küszöböm) teltek már többé.

Megéri, mert a bőröm megszabadult a mitesszerektől és nagy gyulladt pattanásoktól. (Mentem én már sok bőrgyógyászhoz... sőt, homeopátiás kezelésre is!)
ÉleterőMegéri, mert energikusabb vagyok, mert fogytam, de nem betegesen, mert a férjem is jobban érzi magát, mint valaha, és még sorolhatnám az apróságokat...

De leginkább: Megéri, mert végre megfogant a kisbabánk. 

És mi a meglepő? Nem kezdtem el tonnájával vásárolni étrend-kiegészítőket, mert nem hiszek bennük. Most van, amit szedek, igen, mert terhesen úgy érzem, kell a plusz támogatás, és mert vannak hibáim, és nem tudok teljesen helyesen étkezni. De az első sikereket nem ezekkel értem el.

Őszintén nagyon bánt, amikor valaki sértegeti vagy lenézi ezt az oldalt, mert a felszínt olvasta, de nem ismeri az igazi hátteret. Igen, néha tényleg úgy tűnhet, mintha csak ezt-azt rád akarnának tukmálni, pedig nem... Mert, ha az igazi tanácsokat fogadnád meg, amikről "papolnak", akkor észre vennéd, hogy minden plusz hókusz-pókusz nélkül érhetnél el változást, de az emberek ehhez lusták, és hozzá vannak szokva, hogy "gyógyszer" kell a bajukra. Meg hát mások is így élnek, és az XY-nak sincs semmi baja, pedig szinte ugyanazt esszük, isszuk... igen? Biztos? vagy csak XY még nem tudja, hogy 26 éves létére a teste egy 40 éves asszonyé, mert nincs tisztában vele, és Te sem.

Van, akinek feltűnően jelez a teste, és van, aki csak nem veszi észre a jelzéseket. Én hálás vagyok, hogy a végső lökésem, a jóindulatú daganat problémám előjött. Ennek köszönhetem, hogy igazán komolyan vettem a tanácsokat, és be is tartottam őket.

Hálás vagyok az oldal munkatársainak, mert bármilyen kérdésre INGYEN és szinte AZONNAL adnak tanácsot és nem hülyeséget! Utána nézhetnél magadtól is szakkönyvekben... de ugye... én sem teszem. 
Ha neked nem használt: Tényleg mindent megtettél a javulásért, és életmódot változtattál? Nem? Akkor ne lepődj meg... Egy óriási trágyadombra hiába spriccelsz egy kis parfümöt, nem fogja elnyomni a szagát... És ne feledd, ha évtizedekig éltél szemétben és fogyasztottad azt, akkor a természetes út nem fog azonnal segíteni... ezt hangsúlyozzák mindenhol, orvosok is!

Ez az én "rövid" történetem és véleményem.

Köszönöm, hogy ez az oldal létezik és segítenek azoknak, akik erre nyitottak!

Csilla

4.925925
Értékelés: Nincs Átlag: 4.9 (27 votes)

Hozzászólások

Nem vagyok hitetlen, de...

Sziasztok!

Előre bocsátom, hogy teljesen egyetértek azzal, amit próbáltok terjeszteni, és támogatom is. Jómagam PCOS-el és inzulin rezisztanciával küzdök 32 évesen, plusz gyermektelenséggel.

2 éve, mikor elkerültem végre egy normális endokrinológushoz, akkor diagnosztizáltak, és elkezdtek kezelni. Keményen betartottam a 160 g-os diétát, sportoltam, szedtem a mt és a tt. Majd fél évre rá - nagy örömömre - teherbe estem. Sajnos korai volt az öröm, mert a terhesség elhalt viszonylag korán.

Ezt követően még jobban odafigyeltem a helyes életmódra, szedtem vitaminokat, barátcserjét, gyógyteákat, it, mindent, ami csak elérhető volt, és segíthetett. Kiegészítésként pedig akupunktúrára jártam, és rendszeresen végeztem az Aviva tornát is.

Néhány hónap múlva ismét teherbe estem, majd ismét missed ab. Ekkor találkoztam egy orvossal, aki hasonló elveket vall, mint ti, kicsit talán még szigorúbbakat is. Azonnal eltiltott minden glutén, laktóz és hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszertől, illetve az első 3 hónapban a hústól is. Utána is heti 1-2-szer ehettem. Továbbá azonnal abbahagyatta velem a Mn szedését, és felére csökkentettük a pajzsmirigy gyógyszert is. Ehelyett szelént szedtem pluszban. Nos, azon kívül, hogy fogytam még pár kilót, picit szebb lett a bőröm, túl sok pozitívumot nem éreztem. Viszont nagyon hiányzott a hús. Minden mást vidáman tudtam nélkülözni, de a hús nagyon hiányzott, ennek ellenére kitartottam.

A PCOS tünetek viszont azóta is velem vannak, hiába a majd 6 hónapos kemény életmódváltás. De még erre is azt mondom, hogy biztos én voltam a hibás, valamit nem csináltam jól.  Na de azt lássuk be lányok, hogy ez az életmód nagyon kemény. Gyakorlatilag semmilyen olyan élelmiszert nem ehettem, amit nem én készítettem el. Ez azzal járt, hogy szinte minden nap a konyhában ácsorogtam, és föztem, kenyeret sütöttem rizslisztből, munka mellett. Rengeteg idő elment vele.

Majd miután harmadjára is terhes lettem, és a szuper egészséges életmód ellenére ismét csak elhalt a terhességem, feladtam. Úgy éreztem, hogy nem ér meg ennyi erőfeszítést. Semmire nem volt időm az állandó főzés, kaja csomagolás mellett. Így amit megtartottam az a glutén és laktóz mentes életmód, és a húst igyekszem egy nap igen, egy nap nem enni.

De ha 3 havonta megkívánok egy pizzát, akkor azt megeszem. Most rendeltem Maca-t és női cseppeket, és újra nyomom az Aviva tornát. Plusz rendeltem egy IPL-es szőrtelenítő gépet, mert úgy tünik ezeken a PCO-s tüneteken semmi nem segít. Összefoglalava, minden tiszteletem azé, aki ezt az életmódot vállalni tudja, és kőkeményen kitart mellette.

Ha nem kéne dolgoznom valószínűleg nekem is menne. Így marad a majdnem egészséges életmód.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Chii's picture

Életmódváltás?= kitartás ÖRÖKKÉ!

Szia!

Nem vagy hitetlen, de úgy látom elvesztetted a hitedet. Én nem értek nagy dolgokhoz és most nagyon kérlek ne sértődj meg, nem bántani akarlak! Szerintem fél év még kevés. Most köpködjön le mindenki, nekem nem voltak nagy gondjaim és ennek ellenére fél év után sok jót még én se észleltem! 

Most 3 év után visszatekintve leesik az állam. Elhiszem, hogy nehéz a kenyér sütés, férjem glutén és tojás allergiája mellett tudom. És itt Japánban tized annyi alternatíva van! És tudod mit? Már nagyon ritkán sütök kenyeret, mert nem ez a fő táplálék.

Tarts ki, akkor is ha feladnád! Tarts ki, mert magadért ki kell tartanod! Ha feladod persze beállhatsz a sorba, azok közé akik kipróbáltak pár természetes dolgot, amiről 100%-ban meggyőződtek, hogy minden volt, amit megtehettek, csinálták egy ideig, de nem látták a javulást és feladták és "panaszkodhatnak" csomó embernek, hogy én bezzeg kipróbáltam (mellette lehet igazából még mindig evett "természetes" adalékanyagos ételt, hozzáadott dolgok nélkül= 100% hazugás/ esetleg valami más, amiről NEM TUDJA, hogy rossz, mert az úton nem ért még el odáig!), de ez humbug.

Viszont, ha kitartasz 1 évig, 2 évig, aztán azon kapod magad hogy már nem tudnál máshogy élni és jé, valami javult, akkor meg majd már senkinek nem fogsz dicsekedni, csak boldog leszel, hogy jól vagy 

Őszintén nem bántani szeretnélek és remélem úgy döntesz már pedig boldog leszel és ezért csak te tehetsz!

Csilla 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
verebedit's picture

Sokan tanulhatnak Tőled

Szia Csilla!

Köszönöm, hogy megírtad a tapasztalataidat, sok embernek erőt adhatsz és segíthetsz!

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Egy életmódváltó viszontagságai

Kedves Tündérmackó!

Hát Te nagyon sok megpróbáltatáson átmentél. Minden elismerésem a Tiéd! Gratulálok hozzá, hogy volt erőd, ennyi terápiát, módszert végig csinálni!

Úgy látom nem vagy az a feladós fajta. Nagyon remélem, hogy a baba is összejön majd és a PCOS is elmúlik majd. Sok mindenről írtál, de arról nem, hogy teljes, nagy méregtelenítést végeztél-e valaha. Ez nagyon érdekelne.

Nem tudom szoktad-e olvasni a programajánlónkat? A múlthéten el kezdtük a Gólyahír programunkat, most szerdán lesz a következő, a Gólyahír II. előadás és beszélgetés, jövőhéten pedig a Gólyahír III. Az előadást Antal Vali fogja tartani, de mindkét alkalommal lesznek meghívott vendégei is. 

Érdemes elmenni, mert nagyon izgalmas lesz, Én is ott leszek, bár az én gyerekeim már nagyok, de sok ismerősöm küzd hozzád hasonló gondokkal.

Szeretettel várunk Téged.

A PCOS problémáddal pedig szerintem Keresd fel Varga Nikit egy ingyenes konzultációra. Itt tudsz bejelentkezni hozzá. Én biztos vagyok benne, hogy közösen együtt megtaláljátok a megoldást. 

Még egy nagyon fontos dolgot szeretnék hozzátenni így a végén a mondandómhoz: Ne hibáztasd önmagad ! 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Méregtelenítés babavárás előtt

Kedves Edit!

Mikor készültünk a babavárásra, akkor csinaltam méregtelenítő kúrát zöldség levekkel és barna rizzsel, illetve egy másik alkalommal keserű sós vizzel. Nem tudom, hogy a teljes az milyen. De majd olvasgatom, hogy miket írtok ezzel kapcsolatban. 

Köszönöm a programajánlót, sajnos a mostanira nem tudok menni, de figyelem majd, hogy mikor lesz legközelebb. 

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

Babavárás és méregtelenítés

A következő Gólyahír előadás jövőhéten lesz. Itt tudsz rá jelentkezni. 

Már több kolléganőm is végig csinálta a tavaszi nagy méregtelenítést, erről blogot is vezettek. Tavaly éppen az egyik holnapi előadónk, Epermami, végezte el. A tapasztalatairól ebben a blogsorozatban ír. Tavaly előtt Betty kolléganőnk méregtelenített a nyilvánosság előtt, ő most éppen anyai örömök elé néz. Hamarosan megszületik a babája.  Ő is írt egy nagyon tartalmas blogsorozatot a méregtelenítésről. Ha van kedved, időd, nyugodtan olvass bele. Itt találod.

Jó olvasgatást kívánok és remélem, hogy a jövőheti Gólyahírre már  el tudsz jönni. 

Értékelés: Nincs
napsugar.evi's picture

Csilla írásához a hitetlenekhez

Kedves Ti,

Csilla írásával az utolsó szóig egyetértek, és csak azt kívánom, hogy egyre több ilyen gondolkodású emberrel találkozzak!

Történetéből a saját életünkért, egészségünkért történő FELELŐSSÉGVÁLLALÁST emelném ki. Munkán során minden nap azzal szembesülök, hogy a hozzánk forduló emberek 98%-a azt várja, hogy MI fogjuk ŐT meggyógyítani!! Az, hogy az állapotáért csakis ő a felelős, úgyanígy a gyógyulásáért is, egyáltalán nem merül fel, majd amikor nem sikerül, és meghal, a család döbbenten áll, hogy miért? Én meg ott állok állok, és elmagyarázom, sőt sokszor magyarázkodnom kell (érezzétek a különbséget), hogy megbetegítette az alkohol/dohányzás, a cukorbeteg nem tartott semmilyen diétát, a szívbeteg nem sétált, nem szedte a gyógyszereit, stb.

Ezért szeretek az ismerőseimnek az életmódomról KEVESET beszélni, mert van akit érdekel, és kérdez. Higyjétek el, változást kizárólag példamutatással lehet elérni- soha nem világméretekben kell gondolkozni, csak a saját környezetünkben kell elindulni. Több helyen dolgoztam az elmúlt hónapokabn, és mindenhol lett néhány ember, akinél változást indítottam el, csak azáltal, hogy látnak engem, aki nem kávézom és energikusabb vagyok mindenkinél, csinos vagyok, szép a bőröm, hajam, jó a hangulatom, kiegyesúlyozott vagyok- elkezdi érdekelni őket, hogy hogyan? Én meg elmondom. A kulcs az, hogy MAGUKTÓL érdeklődnek. Mert valami elindult. Akkor büszke vagyok magamra, és rátok, akik ennyi energiát fordítatok arra, hogy tudatosabbak legyünk

Szeretettel: Évi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (8 votes)

Engem is egy jóindulatú daganat hozott ide

Engem is egy jóindulatú daganat a mellemben vezetett ide, (és más problémák is) azóta eltelt lassan 2 év, és nagyon sok minden megváltozott az életünkben. Mert ugye az egész család "issza a levét" ennek a változásnak. Eredmény?

  • Konkrétan elmúlt az ekzémám,
  • a hajam hetente egyszer mosom, és akkor sem zsíros, holott azelőtt kétnaponta mostam,
  • nem vagyok álmos, fáradt, korábban minden délután aludnom kellett,
  • a férjemnek fájt a csuklója, ami már a múlté,
  • több az energiám,
  • a gyerekeim nem betegednek le télen sem
  • stb.

Lassan kezdtem el én is, előbb csak a cukrosdobozra rajzoltuk rá a halálfejet a lányommal, aztán a fehér liszt ment a kukába, majd felfedeztem a gabonák sokaságát, amiből azóta magam sütöm a kenyeret, csíráztatok, húst nagy ritkán eszünk, tej helyett gabonatejeket isznak a gyerekeim, amit azóta megszerettek, pedig az elején tiltakoztak ellene, befektettünk egy vízszűrőbe... nagyon sok mindent megtanultam erről az oldalról, gondolkodni, mérlegelni, felelősséget vállalni. Végtelenül hálás vagyok ezért ennek a csapatnak és köszönöm!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)
Varga Nikoletta's picture

A lényeg "átment"!

"nagyon sok mindent megtanultam erről az oldalról, gondolkodni, mérlegelni, felelősséget vállalni"

Köszönöm, köszönjük Tulipe, Neked is, hogy ezt leírtad... Remélem, hogy sokaknak segítség lesz ez a néhány szó, mondat, hogy merjenek változtatni, magukért...

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Gabriella Horváth's picture

Chii írhatnál még!

Köszönjük ezt a szívet melengető őszinte írást, segítsd a kezdő életmódváltókat, írj még részleteket mit és hogyan változtattál.

Naposat,

Gabi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (7 votes)
Chii's picture

Életmódváltásom folytatása

Kedves Gabi!

Örülök, hogy tetszett az írásom, a folytatás most azt mondanám kicsit várat, mert január 1-én megszületett a kisfiam és ez némileg leköt, de majd igyekszem valamit írni!

Üdv
Csilla 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Gratulálunk a bionom babához!

Kedves Csilla!

Nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánunk Nektek

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
verebedit's picture

Életmódváltás Bionom módra

Kedves Chii!

Én csak ismételni tudnám az előttem szólókat. Gratulálok a babádhoz! Örülök,  hogy volt erőd, kitartásod meggyógyulni és véghezvinni az akaratodat.

Továbbra is " használj" minket bátran!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (8 votes)
Antal Vali's picture

Olyan jó a soraidat olvasni!

Ilyenkor mindig kapok egy energia bombát, hogy igenis van értelme a szájtépésemnek és a papolásomnak még akkor is, ha lassú víz partot mos! Köszönöm!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (11 votes)
Chii's picture

Sok energia bombát!

Kedves Vali!

Én rajtatok keresztül barátnőimnek is adok tanácsot és nem egy ember van még, aki hálás értetek, csak nincs idejük itt írni!

Én kívánok neked még sok-sok energia bombát és tényleg nagyon köszönöm, hogy létrehoztad ezt az egészet! 

Nélkületek most nem mosható pelusba lenne csomagolva, az újszülöttem sem  És kijelenthetem imádok pelust mosni!

Köszönettel
Csilla 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (5 votes)
Bionom.hu - Pálma's picture

Sikersztori!

Gratulálok Csilla, és nagyon köszönjük, hogy megosztottad az érzéseidet, tapasztalatodat! Nagy kéréssel fordulok hozzád: Nem írnál néhány konkrét változtatásról is, ami a közelmúltban érintette az életmódodat? Nagyon sokat segítenél azoknak akik még most csak szeretnék kezdeni, de nem tudják merre induljanak!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (8 votes)
Chii's picture

Tapasztalatírás folytatása

Kedves Pálma!

Fogok még írni, ha szeretnétek, de egyenlőre leköt az újszülöttem, ha kicsit leült a porfelhő összeszedem a gondolataimat és leírom.
Láttam vannak "blogsorozatok" ezeknek egyébként a beküldési módját ha eláruljátok, akkor olyan módon több részletben könnyebb lenne nekem írni.

Üdv
Csilla 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
Henn Mónika's picture

Chii életmódváltásának részletei

Kedves Chii!

Engedd meg, hogy én is gratuláljak!

A blogsorozatokat technikailag a szerkesztő-kollégák állítják össze, ezzel te ne is foglalkozz, csak írj még nekünk, hozzászólást, blogbejegyzést, amit és ahogy időd engedi, majd mi összefűzzük a kapcsolódó tartalmakat! (Persze egyszerre is küldhetsz több/hosszabb írást, fejezetekre osztva mondjuk, a többit mi megoldjuk).

Nagyon köszönjük az eddigi bíztatást, magunk és az olvasók nevében is, és nagyon várjuk az elkövetkezőket is (nem is gondolnád, hogy milyen sokan).

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Itina's picture

Chiit akarjuk - Gyerekek, talán inkább kérjük! :)

Sziasztok,

biztos rémlik még, hol és hogyan hangzott ez eredetileg :)

De a lényeg, kedves Chii, szívemből szóltál! Rám is igaz, hogy pár évvel ezelőtt még összeesküvés elméletnek tartottam ezeket a dolgokat, és mereven ragaszkodtam a régi "jólbevált" szokásaimhoz. Saját bőrömön (szó szerint...) érzem a következményeket...

Azóta azon vagyok, hogy minél több régi szokást cseréljek le egészségesre és természetesre, de az elején járok a folyamatnak. Sokszor elbizonytalanodok, a régi bevésődések még sűrűn jelennek meg kérdőjelként bennem, hogy biztos, hogy inkább ne azt???

Szóval, tudom, hogy leköt a Kicsi, de izgatottan várom a "Hogyan legyek bionom? - lépésről-lépésre" c. sorozatodat. :) Popcorn, kóla bekészítve (na jó, csak vicc volt! ) Jöhet a történet! :)

Sok sikert hozzá! :)

Köszönettel előre is,

Itina

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
epermami's picture

Egy óriási trágyadombra hiába spriccelsz egy kis parfümöt,

nem fogja elnyomni a szagát... 

Huh, Chii, megérintett amiket írtál, köszönjük a Csapat nevében, hogy megosztottad velünk a tapasztalatodat!

Az a jó, hogy egyre többen vagyunk, akik elkezdünk másképp élni, gondolkodni, látni, érezni... ez idővel nagy változást hoz!

Értékelés: Nincs Átlag: 4.9 (10 votes)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel