Szigorúan bizalmas - A táplálkozástan titkos dokumentumai (dr. R. Bircher)

A Wendepunkt alapítója, dr. M. O. Bircher-Benner (a müzli feltalálója) svájci orvos, az orvostudomány legjelentősebb alakjai közé tartozott. A zürichi Sonnenbergen 1895-ben alapított klinikájába a világ minden részéről érkeztek betegek. Tisztelői, illetve betegei közé olyan nagyságok tartoztak, mint Rainer Maria Rilke, Hermann Hesse, Thomas Mann és Mahatma Gandhi, akivel levelezett.

Mi a betegség és mi az egészség? Törvényszerűek-e betegségeink, valóban a sötétben kell-e tapogatóznunk az okokat illetően?

Az orvostudomány technikai felszereltsége soha nem látott méreteket ölt, analitikai módszerei egyre kifinomultabbak, az egészség és betegség rejtélyét azonban továbbra is homály fedi. A betegségek gyógyításakor a legtöbb esetben tüneti kezelést folytat, vagy kinevezi oknak a tüneteket, amelyek egy megzavart szervezet reakciói a belső egyensúly felborulására. A táplálék, a táplálkozás szerepe háttérbe szorul, arról, amiből szervezetünk felépül, nem akarunk tudni.

Holott a világ orvosi szaklapjaiban egyre-másra jelennek meg írások, amelyek közelebb tudnának vinni a megoldáshoz. Leírások kísérletekről, vizsgálatokról, megfigyelésekrol, az egészség és betegség dilemmájáról, amelyek csendesen eltűnnek, mintha titkosították volna őket.

A dr. Bircher-Benner nevével fémjelzett Wendepunkt című folyóirat évtizedeken át gyűjtötte és publikálta ezeket a tanulmányokat. Dr. Ralph Bircher a Wendepunktban tallózva ad közre egy könyvre valót a táplálkozástudomány titkos archívumából.

Eszkimók, bantuk, vikingek, svájci hegylakók, új-guineai batátaevők. Böjt, nyersétrend-terápia, fehérjeminimum-kísérletek, permeabilitás-patológia. Megfigyelések és kísérletek az orvostudomány fehér foltjának számító táplálkozástan területéről. A modern orvostudomány csodákra képes. Gyógyszerrel, műtéttel, lézerrel, besugárzással, a technika legújabb vívmányaival toldoz és foltoz. Szükség van-e azonban minderre? Nem lehetne-e sokkal egyszerűbben, veszélytelenebbül, hatásosabban és olcsóbban is megőriznünk illetve visszanyernünk egészségünket?

Dr. Ralph Bircher Szigorúan bizalmas – A táplálkozástan titkos dokumentumai című könyve erre a kérdésre keres és talál is választ. A táplálkozástan titkos dokumentumai között a betegség-egészség nagy kérdéséről, a bantukról, az eszkimókról, az új-guineai batátaevőkről, a mexikói „alultáplált" gyerekekről, a svájci hegylakókról, a háború előtti Kínáról, a fehérjeminimum kérdéséről, a permeabilitás-patológiáról, a böjtről, a természetgyógyászat és a hagyományos orvoslás több éves összehasonlító vizsgálatáról található leírás.

A könyv a Wendepunkt nevű folyóiratból tallózó, amely folyóirat az elmúlt évszázad folyamán 50 éven keresztül gyűjtötte a világ szaklapjaiban megjelent cikkeket és tanulmányokat a táplálkozásról és az egészségről. Ezek a munkák azonban valamilyen kifürkészhetetlen okból eltűntek a színről. Mintha titkosították volna őket. Holott gyakran olyan felismeréseket tartalmaztak, amelyek megváltoztathatták volna nézeteinket a gyógyításról, az egészségről. Azonban valószínűleg nem illettek bele a hivatalos koncepcióba, így nyomtalanul és megcáfolatlanul eltűntek.

nem-vettem-figyelembe

A Wendepunkt alapítója dr. Bircher-Benner svájci orvos a a múlt század elején alapította meg Zürichben később világhírűvé vált klinikáját. Dr. Bircher-Benner kizárólag természetes módszerekkel gyógyított, így a táplálkozással, a fénnyel, a vízzel, a levegővel, és olyan sikereket ért el a gyógyításban, amelyről a modern orvostudomány még mindig csak álmodik, és mindaddig álmodni is fog, amíg nem változtat szemléletén. Dr. Bircher-Benner tisztelői közé olyan hírességek tartoztak mint Mahatma Gandhi, Rilke és Thomas Mann.

Dr. Bircher-Benner nevéhez fűződik korunk egyik legdivatosabb eledele: a müzli. A müzli szó svájci németül kását jelent, amelyet dr. Bircher-Benner gyógyételként szolgált föl betegeinek. Müzlijének legfontosabb tulajdonsága, amely alapvetően megkülönbözteti a mai müzliktől, hogy mindig minden összetevője friss volt. Frissen pelyhesítették a pelyheket és friss volt benne a gyümölcs, míg a mai zacskós müzlik az elkészítés után akár hónapokig is várnak vevőjükre a boltok polcain.

A Wendepunktban összegyűjtött teljesen egyedülálló néprajzi megfigyelések egyértelműen bizonyítják: civilizációs táplálkozás nélkül nincsenek civilizációs betegségek. A mi civilizációnktól valamilyen módon elzárva élő népeknek kiegyensúlyozottabb a szociális rendjük, stresszmentesebb az életük, tisztább a környezetük és egészségesebb az ételük. Táplálékuk a miénknél lényegesen egyszerűbb: csak azt eszik, amit megtermelnek. Skóciában a Hebridákon zabot és halat, Svájcban a hegyek között tejet és tejtermékeket, rozst, zöldséget és húsfélét, Új-Guineában egy édesburgonyafajtát a batátát, Kínában szinte kizárólag rizst és zöldséget, Mexikóban babot és kukoricát. Élvezeti cikkek mint cukor, alkohol, kávé és egyebek nem létezek. Húst a legtöbb helyen csak ünnepnapokkor vagy még akkor sem fogyasztottak, sőt számos helyen semmiféle állati eredetű élelmiszer nem létezett.

Táplálékuk mennyisége messze alatta maradt a mi általunk fogyasztott mennyiségeknek, azonban az általuk elfogyasztott élelmiszerek lényegesen több életfontosságú anyagot, azaz ásványi sót, nyomelemet és vitamint tartalmaztak mint a mi élelmiszereink. A táplálkozáskutatók megállapítása szerint mi éhezünk a jólétben, mivel a mi táplálékunk nem tartalmazza azokat az anyagokat, amelyek szervezetünk működéséhez elengedhetetlenül szükségesek lennének.

A néprajzi megfigyelések szerint a civilizációnktól távol élő népek tápláléka lényegesen kevesebb fehérjét, és főleg növényi eredetű fehérjét tartalmazott. Azonban az állati eredetű fehérje hiánya szemmel láthatóan nem befolyásolta negatívan az egészségüket. Az, hogy az állati eredetű fehérje teljesen felesleges a szervezet számára, és hogy a tudomány által szükségesnek tartott fehérje mennyiségre sincs a szervezetnek szüksége több önkénteseken végzett kísérletből is kiderül.

Az emberi szervezet képes alkalmazkodni mindenkori élethelyének viszonyaihoz. Amennyiben pedig valami hiányzik a táplálékból, azt képes más forrásokból pótolni. Az új-guineai batátaevők táplálékában például egyértelműen kevesebb fehérje található, mint amennyi a táplálékkal kiürül. A bantuk tápláléka pedig minden kétséget kizáróan kevesebb C-vitamint tartalmaz a szükségesnél. Ezek az emberek mégis rendkívül egészségesek és feltűnően nagy a munkabíró képességük. Mai betegségeink túlnyomó többsége nem létezett náluk. A sok és rossz minőségű civilizációs táplálék ezzel ellentétben megterheli a szervezetet, amely teljesítménye csökken, betegségekre hajlamossá válik és élettartama szintén mérhetően csökken.

A modern orvostudomány tüneti kezelést folytat a betegségek gyógyításakor, amikor is valódi okokat nem találva a tüneteket kiáltja ki okoknak és ezeket kezeli. A betegségek tüneteit ezáltal tudja ugyan csökkenteni, de a betegséget magát meggyógyítani nem tudja, hiszen ha az okokat nem szüntetjük meg, a betegség is marad.

Ilyen tünet például a parlagfű, amelyet az allergiák kiváltójának kiáltottunk ki, vagy a koleszterin, amely az érelmeszesedésért felelős, holott Németországban, ahol nincs parlagfű legalább annyi az allergiás megbetegedés mint nálunk, koleszterin pedig mindig is volt az élelmiszereinkben, szív- és érrendszeri megbetegedések viszont nem léteztek.

Dr. Ralph Bircher Szigorúan bizalmas című könyve tulajdonképpen egy rendhagyó krimi, amelyben az orvostudomány és a táplálkozástudomány által elhallgatott és eltűnésre ítélt tények sokaságát leplezi le a szerző.

Kiadja: Kétezeregy Kiadó

Forrás: Egészségvár


Tartalom

Találjunk ki a betegségek labirintusából!
Előzetes megjegyzések
"Az orvosok kezdenek..."
"Időskori betegségek pedig nincsenek"
A kórházi költségek kérdése
"Létre kell hozni a táplálkozástudományt!"
"Az ok ismeretlen"
A nagy böjttúra
Böjtölési segítség
"Vándorló pillangósok"
"Remek étel, akár a hús"
Mennyi táplálékra van szükségünk?
Eppinger és Kaunitz nyers étrenddel végzett vizsgálatai
A természetgyógyászat régóta esedékes vizsgálata
Az emésztési leukocytosis
A tarahumarák
"Éhezés" és tökéletes egészség
Minimális táplálék: maximális életteljesítmény
Szűkös táplálék- hosszú élet
"Diétás kúra" kórházaknak
Nagyobb tejhozam - kevesebb táplálék!
Eimer professzor
Hindhede
Maszájok és kikuyuk
Chittenden kísérlete
Az oszakai eredmények
Goms
A háború előtti Kína
A Rhesus-veszély megelőzése
A bantu vizsgálat
Porckorong-károsodások
Jávai vizsgálatok
Mexikó- "Háromféle éhség"
A vikingek táplálkozása
Az eszkimók táplálkozása és egészsége
Jersey
Portonico
Dr. Werner Kollath professzor gondolatai
Rhyn és Abeli fehérjeminimum-kísérletei
Név- és tárgymutató


A modern orvostudomány csodákra képes. Gyógyszerrel, műtéttel, lézerrel, besugárzással, a technika legújabb vívmányaival toldoz és foltoz. Szükség van-e azonban minderre? Nem lehetne-e sokkal egyszerűbben, veszélytelenebbül, hatásosabban és olcsóbban is megőriznünk illetve visszanyernünk egészségünket?

Dr. Ralph Bircher Szigorúan bizalmas - A táplálkozástan titkos dokumentumai című könyve erre a kérdésre keres és talál is választ. A táplálkozástan titkos dokumentumai között a betegség-egészség nagy kérdéséről, a bantukról, az eszkimókról, az új-guineai batátaevőkről, a mexikói "alultáplált" gyerekekről, a svájci hegylakókról, a háború előtti Kínáról, a fehérjeminimum kérdéséről, a permeabilitás-patológiáról, a böjtről, a természetgyógyászat és a hagyományos orvoslás több éves összehasonlító vizsgálatáról található leírás.

A könyv a Wendepunkt nevű folyóiratból tallózó, amely folyóirat az elmúlt évszázad folyamán 50 éven keresztül gyűjtötte a világ szaklapjaiban megjelent cikkeket és tanulmányokat a táplálkozásról és az egészségről.

A Wendepunktban összegyűjtött teljesen egyedülálló néprajzi megfigyelések egyértelműen bizonyítják: civilizációs táplálkozás nélkül nincsenek civilizációs betegségek. A mi civilizációnktól valamilyen módon elzárva élő népeknek kiegyensúlyozottabb a szociális rendjük, stresszmentesebb az életük, tisztább a környezetük és egészségesebb az ételük. Táplálékuk a miénknél lényegesen egyszerűbb: csak azt eszik, amit megtermelnek. Skóciában a Hebridákon zabot és halat, Svájcban a hegyek között tejet és tejtermékeket, rozst, zöldséget és húsfélét, Új-Guineában egy édesburgonyafajtát a batátát, Kínában szinte kizárólag rizst és zöldséget, Mexikóban babot és kukoricát. Élvezeti cikkek mint cukor, alkohol, kávé és egyebek nem léteznek. Húst a legtöbb helyen csak ünnepnapokkor vagy még akkor sem fogyasztottak, sőt számos helyen semmiféle állati eredetű élelmiszer nem létezett.

Ezek a munkák azonban valamilyen kifürkészhetetlen okból eltűntek a színről. Mintha titkosították volna őket. Holott gyakran olyan felismeréseket tartalmaztak, amelyek megváltoztathatták volna nézeteinket a gyógyításról, az egészségről. Azonban valószínűleg nem illettek bele a hivatalos koncepcióba, így nyomtalanul és megcáfolatlanul eltűntek.

A Wendepunkt alapítója dr. Bircher-Benner svájci orvos a múlt század elején alapította meg Zürichben később világhírűvé vált klinikáját. Dr. Bircher-Benner kizárólag természetes módszerekkel gyógyított, így a táplálkozással, a fénnyel, a vízzel, a levegővel, és olyan sikereket ért el a gyógyításban, amelyről a modern orvostudomány még mindig csak álmodik, és mindaddig álmodni is fog, amíg nem változtat szemléletén. Dr. Bircher-Benner tisztelői közé olyan hírességek tartoztak mint Mahatma Gandhi, Rilke és Thomas Mann.

Dr. Bircher-Benner nevéhez fűződik korunk egyik legdivatosabb eledele: a müzli. A müzli szó svájci németül kását jelent, amelyet dr. Bircher-Benner gyógyételként szolgált föl betegeinek. Müzlijének legfontosabb tulajdonsága amely alapvetően megkülönbözteti a mai müzliktől, hogy mindig minden összetevője friss volt. Frissen pelyhesítették a pelyheket és friss volt benne a gyümölcs, míg a mai zacskós müzlik az elkészítés után akár hónapokig is várnak vevőjükre a boltok polcain.

Táplálékuk mennyisége messze alatta maradt a mi általunk fogyasztott mennyiségeknek, azonban az általuk elfogyasztott élelmiszerek lényegesen több életfontosságú anyagot, azaz ásványi sót, nyomelemet és vitamint tartalmaztak mint a mi élelmiszereink. A táplálkozáskutatók megállapítása szerint mi éhezünk a jólétben, mivel a mi táplálékunk nem tartalmazza azokat az anyagokat, amelyek szervezetünk működéséhez elengedhetetlenül szükségesek lennének.

A néprajzi megfigyelések szerint a civilizációnktól távol élő népek tápláléka lényegesen kevesebb fehérjét, és főleg növényi eredetű fehérjét tartalmazott. Azonban az állati eredetű fehérje hiánya szemmel láthatóan nem befolyásolta negatívan az egészségüket. Az, hogy az állati eredetű fehérje teljesen felesleges a szervezet számára, és hogy a tudomány által szükségesnek tartott fehérje mennyiségre sincs a szervezetnek szüksége több önkénteseken végzett kísérletből is kiderül.

Az emberi szervezet képes alkalmazkodni mindenkori élethelyének viszonyaihoz. Amennyiben pedig valami hiányzik a táplálékból, azt képes más forrásokból pótolni. Az új-guineai batátaevők táplálékában például egyértelműen kevesebb fehérje található, mint amennyi a táplálékkal kiürül. A bantuk tápláléka pedig minden kétséget kizáróan kevesebb C-vitamint tartalmaz a szükségesnél. Ezek az emberek mégis rendkívül egészségesek és feltűnően nagy a munkabíró képességük. Mai betegségeink túlnyomó többsége nem létezett náluk. A sok és rossz minőségű civilizációs táplálék ezzel ellentétben megterheli a szervezetet, amely teljesítménye csökken, betegségekre hajlamossá válik és élettartama szintén mérhetően csökken.

A modern orvostudomány tüneti kezelést folytat a betegségek gyógyításakor, amikor is valódi okokat nem találva a tüneteket kiáltja ki okoknak és ezeket kezeli. A betegségek tüneteit ezáltal tudja ugyan csökkenteni, de a betegséget magát meggyógyítani nem tudja, hiszen ha az okokat nem szüntetjük meg, a betegség is marad.

Ilyen tünet például a parlagfű, amelyet az allergiák kiváltójának kiáltottunk ki, vagy a koleszterin, amely az érelmeszesedésért felelős, holott Németországban, ahol nincs parlagfű legalább annyi az allergiás megbetegedés mint nálunk, koleszterin pedig mindig is volt az élelmiszereinkben, szív- és érrendszeri megbetegedések viszont nem léteztek.

dr. Ralph Bircher Szigorúan bizalmas című könyve tulajdonképpen egy rendhagyó krimi, amelyben az orvostudomány és a táplálkozástudomány által elhallgatott és eltűnésre ítélt tények sokaságát leplezi le a szerző.

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólások

Élelmiszer adalék allergia?

Sziasztok! Anyukám kórházban van, nem beteg konkrétan, csak a leszázalékolás miatt kap különböző kezeléseket, masszázs, ilyesmi. Ami miatt írok, hogy egyik nap intenzívre vitték, súlyos allergiás roham miatt. Reggelire valami löncs felvágott volt, utána egy-két órával kb. elkezdett viszketni. A fülei belül, a nyaka, felsőteste.

Majd ivott egy kalcium pezsgőtablettát, rá 10 percre a viszketés rosszabbodott, majd elkezdett bedagadni a szája, és a légcsöve is szorult el. Intenzívre vitték, ahol injekciókkal meg infúzióval helyrehozták, más beavatkozás nem volt.

Kérdésem, milyen ételadalék válthat ki ilyen tüneteket? Egyébként ugyanazokat a gyógyszereket szedi, amit mindig, magas vérnyomás, sűrű vér, reuma. A kórházi személyzet szerint ezek nem ütik egymást, úgyhogy ételallergia vizsgálat elvégzését javasolták.

Értékelés: Nincs

Hirtelen allergia

Vizsgálatok nélkül nem lehet megmondani, hogy édesanyád mitől került ilyen állapotba.

Az adalékokkal az a gond, hogy nem tudhatjuk mikor sokall be tőlük a szervezet! Épp ezért javasoljuk, hogy ha lehet kerüljük el teljesen ezeket, így nem lehet gond belőle! Meg kellene viszgálni, hogy a masszázs során milyen krémeket/olajat használnak, mert a kozmetikumok is okozhatnak ilyen tüneteket, hiszen felszívódva rögtön a véráramba kerülnek az allergén anyagok!

A kórházba is lehet bevinni saját beszerzásből élelmiszert, házi készítésű ételeket! Ha kikerül majd, próbálj meg beszélni vele, hogy ha kicsit változtat az életmódján, akkor sokkal jobban fogja magát érezni már rövid időn belül!

Jobbulást édesanyádnak!

 

 

Értékelés: Nincs

Parlagfű - leghasznosabb növényünk

A parlagfű a leghasznosabb gyógyító növényünk!! Egy roppant érdekes cikk, más megvilágításba helyezi a "csúnya, rossz" parlagfüvet! Ajánlom mindenkinek!  

 

Értékelés: Nincs
Kardos-Lőkös Melinda's picture

A link lemaradt, de nem baj,

 ugyanis sejtem, melyik cikkre gondolsz. wink_smile.gif Hírszemünkben is megjelent, íme: 

http://eletmodszer.com/hirek/parlagfu-vedelmeben.html wave.gif

Értékelés: Nincs

"Kerüljük el a bélrenyheséget"

A rossz szokások és a helytelen táplálkozási ismeretek is hozzájárulnak ahhoz, hogy ma szinte járványos méreteket ölt az étkezéssel kapcsolatos betegségek száma: pattanás, ráncok, repedezett sarok, bélrenyheség. A rossz táplálkozási szokások a bőrt sem kímélik.

Az emberek sokszor nem is sejtik, hogy valami ott belül nincs teljesen rendben, amikor bőrproblémáikkal a kozmetikushoz, vagy a bőrgyógyászhoz fordulnak segítségért. Holott sok esetben elég lenne, ha „csak” jobban odafigyelnének arra, hogy mi kerül a tányérjukra.

Sokat nassolunk

 Imádunk nassolni. Pedig a finomra őrölt fehérlisztből készült kenyerek, péksütemények, különféle kekszek, sütemények csak üres kalóriákat adó élelmiszerek. Rendszeres fogyasztásuk nem csak a kilókat gyarapíthatja, kevés folyadékfogyasztás és ülő életmód mellett krónikus székrekedést is előidéz. A pattanásoktól szenvedők többsége gyakori bélrenyheséggel küszködik. Jóval több hántolatlan, azaz teljeskiőrlésű gabonából készült terméket, pékárut kellene fogyasztani.


A joghurttal kikevert lenmag, a savanyú káposzta, az aszalt szilva, a rostokban, ballasztanyagokban gazdag gyümölcsök, zöldségfélék, a megfelelő folyadékfogyasztás és a rendszeres mozgás együtt általában rendezik a székrekedés problémáját.

Krumplival semlegesítsük a húst

A húsfélék, tejtermékek, sós ételek a szervezet sav-bázis egyensúlyát is megterhelhetik, ha nem szabunk határt étvágyunknak. Aki hosszú időn keresztül túl sok savas ételt, s egyben a szükségesnél kevesebb bázikus ételt vesz magához, ne csodálkozzon, ha a bőre színe szürkéssé válik, feszessége csökken, és idő előtt jelentkeznek az arcán a ráncok. Táplálékaink kémiai karakterüket tekintve lehetnek lúgosak, savasak és semlegesek. Hatásuk az anyagcsere lebomlási mechanizmusától is függ.

Mivel megfelelő sav-bázis egyensúlyra van szükség, az egyoldalú savtermelő, illetve alkalizáló táplálkozás előbb-utóbb a szervezetet is megbetegíti, s ez a bőrön is láthatóvá válik. A burgonya, a zöldségfélék, a gyümölcsök többsége, a fűszerek bázikus ételek. A sajtfélék, a húsfélék, az alkoholos italok, a fehér lisztből készült tésztafélék, kenyérfélék, a csokoládé és az édességek a savképző ételek csoportjába tartoznak.

Pattanások és jódhiány

A cukros üdítőitalok, dzsemek, a különféle édességek, cukrászkészítmények nem csak a fogak ellenségei. A finomított fehér cukorral készült ételek, italok rendszeres és nagyobb mennyiségű fogyasztása cukorbetegség kialakulásához is vezethet. Az elhízás veszélye mellett a betegek bőrén különféle tartós elváltozások (nehezen, vagy nem gyógyuló sebek, száraz berepedezett sarok) alakulhatnak ki.

Értékes anyagokhoz is hozzájuthatunk, ha a cukor helyett mézet, édesség helyett szárított gyümölcsöt választunk. A nehezen, és lassan emészthető ételek, húsok, állati zsírok túlzott fogyasztása zsíros bőrhöz és pattanások, mitesszerek kialakulásához vezethet. A magas koleszterintartalmú húskészítmények érelmeszesedést okozhatnak.

Állati zsír helyett használjunk inkább növényi olajakat, esszenciális zsírsavakat tartalmazóakat (olívaolaj, lenolaj). A füstölt húsok, húskészítmények egyáltalán nem bőrbarát táplálékok. A jódhiányos táplálkozás hozzájárulhat a pajzsmirigy csökkent működéséhez. Ilyenkor lelassul a vérkeringés, a bőr szárazzá válik. A talpon, könyökökön megvastagodik a szaruréteg. Hulló hajzat, töredező, vékony körmök jellemzik ezt a kórképet. Fogyasszunk legalább a hét egy napján tengeri halból készült ételt.

Forrás: www.fn.hu/zold

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Tengeri halak

Kedves Szalu!

Tengeri halakat kihagynám..., helyette édesvízi halakat fogyasztanék.

wave.gif

Értékelés: Nincs

Ambrózia az Istenek eledele :)

volt, ma meg küzdünk ellene. Azt hallottam egy természetgyógyásztól, hogy azért allergiás erre a fűre sok ember, mert rengeteg port és szennyeződést tud megkötni a virágpora. Így tulképp a sok kosz, ami a gondot okozza. Nagyon hatékony légtisztítónak bizonyul. Egyébként van összefüggés a "szaporodásra való elszántság", helyesebben a termékenység megélése, elfogadása, felvállalása és a virágporallergia között. Van közvetlen ismeretségi körömben olyan ember, aki miután rendezte ezt a kérdést, nem szenvedett júliustól szeptember végéig, nem kellett allergiás gyógyszer, sem kálcium. Homeopátiás segítséggel egyébként szép és hatékony eredményeket lehet elérni. A kecsketejci is csodákra képes, ha a kecske megeszi a parlagfüvet. Jó gubanctalanítást! L.

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Hogy vagy Lenóka?

Voltál dokinál?

Értékelés: Nincs

Katka, köszönöm kérdésed

Egész tűrhetően vagyok, nyakig a lakásfestésben, szerintem vagyok olyan ügyi, mint egy szobafestő mázoló :D No, de a kérdésedre válaszolva, múltkor paradicsomos káposztát főztem, jól be is lakmároztam belőle, és képzeld, kisebb lett a pötyi és nem fáj a térdem, annyit, mint előtte. A jó öreg káposzta még főzve is gyulladáscsökkentő, nemcsak pakolásnak. Így most már csak igen ritkán fáj a térdem, a piros pötyi alatti dudor pedig sokkal kisebb. A fokhagyma azért még viszi a pálmát, az étkezésben, a vöröshagymával együtt. A doki, azt mondta, hogy biztosan nincs gubi, csak helyi gyulladásról van szó, de azért vérem vették, biztos, ami biztos, most várakozunk, és szugerálódunk.

Puszika! L.

Értékelés: Nincs

parlagfű ártalmas vagy nem ?

Kedves Mindenki!

Van egy ismerősöm, aki rendszeresen készít a parlagfűből teát. Én is hitetlenkedve néztem rá, pedig azt mondta, hogy nem lesz belőle semmi baja. Elmondásai szerint maga a parlagfű nem ártalmas, csak nagyon nagyon érzékeny a parlagfű felülete, amely minden szennyeződést magába szív. ÍGy a benzingőz, és minden más, amit a városi közlekedés során a levegőben szállingózik megtapad a parlagfű felületén, és amikor az a nyálkahártyára kerül - a kőolajfolt - az okoz allergiás panaszokat. Én is emlékszem rá, hogy hegyekben, tiszta levegőn a parlagfű semmilyen panaszokat nem okozott nekem sem, ma meg szinte haldoklom tőle.

Állítólag a természetben minden ott van, ami számunkra a gyógyuláshoz elegendő. A parlagfű és a reklám, a városi önkormányzat a gyógyszertárakat gazdagítja azzal, hogy irtatja velünk a parlagfűvet, pedig nem is kellene, csak a gépkocsiforgalom nem kéne a városokba.

Most mit tegyünk, mikor erre van megoldás, de a gépkocsikat meg nem lehet mindig mindenhonnan kitiltani?

Dia

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Katka's picture

Bennünk van a bibi és nem a parlagfü a ludas

Pontosabban a mai modern civilizált ember immunrendszere olyan, mintha nem is lenne.  Olyan mértékben el van mérgeződve a szervezetünk, hogy már majdnem mindenre túlérzékenyen reagálunk. Egy erős immunrendszerü embernek biztos nem fog gondot okozni, úgy ahogy az ismerősödnek sem, és  van igazság abban is, amit ő magyarázott Neked.  Az allergiás reakciókat sokszor szerencsétlen kombinációk váltják ki. Van, hogy egy allergiásnál a virágpor önmagában nem vált ki rohamot, viszont ózonnal kombinálva igen. Tehát az allergiás reakciók hátterében  a növekvő légszennyeződés is szerepet játszik. Neki amúgy így is edződik az immunrendszere, hogy parlagfü teát iszik. Hasonlíthatnám az apiterápiához - a méhészeti termékek sok esetben váltanak ki allergiás reakciót, ám ha ezek rendszeresen bejutnak a szervezetbe, akkor segíthetik megszüntetni a túlérzékenységet.

Értékelés: Nincs

Szia Dia! Szeretnék még

Szia Dia!

Szeretnék még néhány gondolatot hozzátenni ahhoz, amit Katka írt. Az allergia nem mérgezés és nem betegség. Az allergia egy állapot, amiben a szervezet jelzi, h elege van és támad tetszőleges dologra/dolgokra, amit épp nem képes helyesen azonosítani (akár saját szervet is támadhat a testen belül, de azt autoimmun betegségnek hívják, mert ciki lenne megpróbálni beadni az embereknek, h valaki mondjuk a saját tüdejére allergiás). Ha kiiktatom a mindenféle összeesküvés-elméleteket, akkor is azt kell mondjam, h a parlagfű is csak egy áldozata annak a szemléletnek, ami sajnos a nyugati gondolkodás sajátja, miszerint bármi gond van, iktassuk ki az életünkből, mert a műsornak folytatódnia kell bármi áron. Ha belegondolsz, ez egy jól begyakorolt struccpolitika, hiszen gondoljuk végig: tegyük fel, h az EU egész területéről eltüntetjük a parlagfüvet és örömtüzeket gyújtunk, mivel több millió honfitársunk ismét boldogan élheti az életét, megszabadult az allergiától. DE! Mivel az érintett emberek immunrendszerét senki nem tette rendbe, ezért náluk jönni fog az allergia más dolgokra (jobb esetben csak bizonyos növények pollenjére). Akkor mit csinálunk? Kiirtjuk az összes növényt magunk körül? Érdemes a pollenjelentést hallgatni/nézni a tv-ben, hányféle növényt mondanak be, és az töredéke azoknak a fajoknak, amelyekre létezik allergiás ember. Allergiás bármire lehetsz. Nem ez a megoldás, h kiiktatjuk azon növényfajokat, amelyektől emberek szenvednek. Annál is inkább nem, mivel az allergia az esetek legnagyobb részében remekül ,,gyógyítható'', azaz vissza lehet adni az immunrendszernek a működőképességét, de nem további mérgezéssel és főleg nem kizárólag azzal, h kiiktatjuk, ami tünetet okoz.

Szép napot grid

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Parlagfű..

Meg lehet gyógyítani, főleg ha az ember a lelki okokat is nézi, mert ugye mindennek megvan az oka és az allergiának nagyon jó kis szimbolikája van, pl pollen a szexualitáshoz, nemiséghez, termékenységhez kapcsolódik, mert mi is az a pollen? Tulajdonképpen a növény "nemi szerve", avval szaporodik... Állatszőr allergia az emberben levő állati ösztönök elutasítását jelenti... Tej allergia jelezheti az anya-gyerek kapcsolat rendezetlenségét... és így tovább.. 
Tehát nagy szerepe van az allergia kialakulásában a leki okoknak, ezt nem is bizonyítja jobban, minthogy ha altatásban adják valakinek az allergén anyagot, akkor egyáltalán nem reagál, hiszen a tudata ki van kapcsolva. Viszont ébren pedig már az alletgén anyag látványa egy fotón is kiválthatja a tüneteket!
Az allegiás ember tudatosan vagy tudattalanul, de elutasítja életének valamely területét, ahogyan kerüli az allergén anyagot, úgyanúgy hárítja valamiért az a bizonyos életterületet.... Mindenképpen szükséges itt egy önvizsgálat és szembenézés a hárított dolgokkal...

Értékelés: Nincs

parlagfű lelki okai

Szia Veronika! A férfiak közt is sok a pollenallergiás. Ők allergiásak lennének a saját nemi szervükre?? Vagy a szaporodásra, ami őket nem viseli meg finoman szólva?? Szerinted annak is van jelentősége, hogy ki melyik növény pollenjére allergiás, pl. nyír, parlagfű, csalán stb.? Köszi: Lilla

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Allergia lelkizés..

Kedves Lilla!
A betegségek lelki okait nem ilyen módon, ilyen egyértelműen kell értelmezni, hogy pl itt ha valaki allergiás a virágporra akkor allergiás a saját nemi szervére... Ezek a jelzőrendszerek sokkal finomabbak, bonyolultabbak, összetettebbek...
Itt inkább arról van szó, ha valaki allergiás, akkor az ember tudatosan, de legtöb esetben tudattalanul elutasítja életének valamely területét, területeit, nem sikerül valahogy megbírkóznia vele, nem akar evvel érintkezésbe lépni. Amennyire kerüli a beteg az allergén anyago(ka)t, ugyanannyira igyekszik hárítani az ahhoz kapcsolódó életterületet vagy annal valamely részét, vagy valamely ehhez kapcsolódó személyiségjegyet. Nagyon fontos tehát ilyenkor tudatosan felderíteni ezeket a hérított területeket és ezekkel komolyan szembenézni. Mert csak így lehet teljes a gyógyulás. Mindaddig amíg hadakozik életének bizonyos területe ellen, míg szembefordul önnön személyiségével, míg bezárkózik, elszigetelődik, addig allergiás tünetei megmaradnak, ellenben ha megfelelően nyitottá, rugalmassá válik, ha erősíti be- és elfogadókészségét, biztosan számíthat a teljes gyógyulásra. Feltehet a beteg mgának néhány kérdést:

  • Mit nem akarok el- vagy befogadni?
  • Valójában kire vagy mire vagyok allergiás?
  • Képes vagyok-e elfogadni és szereni minden létezőt?

Amit grid írt neked az úgy van, a férfiaknak is ugyanúgy megvan a sok problémája a szexualitással kapcsolatban, lehet még érzékenyebben is reagálnak dolgokra...
Szóval itt a betegnek komolyan magába kéne néznie és felderítenie ezeket az elnyomott területeket. Átgondolni, hogy mikor jelentkezett az allergia, milyen hatások érték az embert előtte, milyen érzelmei és milyen gondolatai voltak..
Én is ismerek több férfit aki allergiás, beszélgettem velük, és teljesen nyilvánvalóvá vált az összefüggés az elnyomott terület és az allergia kialakulása között. Pl valaki olyan élethelyzetbe került, hogy hűtlen volt a barátnőjével. Ez őt olyan érzékenyen éritette, hogy képes volt ilyet tenni, annyira megviselte és akkora törést okozott benne, hogy nagyon sokat szenvedett emiatt. Így kialakult egy olyan tudattalan gondolat, hogy a szexualitás bűnös dolog, mert csak fájdalmat okoz, és ugye az ember nem szeretne fájdalmat, így elnyomja ezt a területet önkéntelenül is... Viszont az ösztönöket nem tudja elnyomna, azok törnének felszínre folyamatosan, így ez egy állandó harc lesz...
Vagy eszembe jutott olyan példa is, ami a gyerekkorra vezethető vissza. Valakit úgy nevelnek, hogy a szexualitás, vagy valamely része (pl az orális szex) az egy nagyon bűnös dolog. Az ember teste, ösztönei meg teljesen mást jeleznek... de ha így nevelték próbálja elfolytani ezeket a bűnös dolgokat, és emiatt mindenféle testi tünetek alakulnak ki, mint pl az allergia De sok más is lehet, pl. asztma, fejfájás, orrvérzés, sok olyan tünet és betegség, ami a test "felső" részére jellemző, mert az ember azt az energiát aminek a medencében a helye a test felső részébe "száműzi" Az, hogy a probléma miatt kinek milyen betegsége alakul ki, sokmindentől függ, genetika, hajlamok, életmód, táplálkozási szokások, stb...

Értékelés: Nincs

allergiás-lelkizés - Lillának

Szia Lilla!

Nem vagyok Veronika, nem is helyette szeretnék válaszolni, csak szeretnék néhány gondolatot megosztani Veled, és Mindenkivel, akit érdekel a téma.

Egyrészt én úgy gondolom, h minden problémát visszavezetni pusztán lelki okokra ugyanakkora hiba, mint a testi/fizikai elváltozások ,,megjavításában'' látni az üdvözítő megoldást. Az allergia, az alapján, amit én tanultam róla, az immunrednszer azon képességének a csökkenése/elvesztése, h bizonyos dolgokat felismerjen, helyesen azonosítson. Mintha ,,egyszercsak'' egy egészséges gyerek egyik pillanatról a másikra diszlexiássá válna. Ez egy definíció. Nem mond semmit arról, mi okozza. Én úgy gondolom, h ahogy a szellem/lélek befolyásolja a testet, ugyanúgy a test is befolyásolja a szellemet. Tehát simán előfordulhat (főleg a mai világban), h egy egyszerű tápanyaghiány a vakódi oka az allergiának és valódi lelki probléma nincs mögötte (én már számtalanszor tapasztaltam ilyet). Persze az oda-vissza hatás alapján lelki okok következménye is lehet, de nekem inkább az a tapasztalatom, h (sajnos) a legtöbb esetben a testi és a lelki oldallal is baj van, tehát mindkettőre oda kell figyelni anélkül, h eltolódna a hangsúly bármelyik irányba.

Ami a férfiak szexuális problémáit illeti, lehet, h furcsán fog hangozni, de szinte minden, a szexualitással kapcsolatos, szorongás, félelem, idegenség érzés, stb., ami a nőkre igaz, megjelenik a férfiaknál is, csak ,,férfiasabban'' :)

Szép napot grid

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Allergia, test és lélek...

Kedves grid! 
Én sem gondolom azt, hogy mindent egy dologra, akár a testre vagy lélekre kellene visszavezetni... A dolgok azért ennél jóval összetettebbek... Mégis úgy vélem, hogy minden betegségnek lelki oka van..  Régóta "lelkizős" típus vagyok, de igazán ezekre pár éve döbbentem rá. Akkor egy nem működő kapcsolatban voltam, és egy ideje már el kellett volna válnunk. De én sokáig nem mertem kimondani amit ki kellett. És évekig folyamatosan fájt a hátam... aztán amikor végre sikerült...  egyik pillanatról a másikra megszűnt a hátfájásom! Ez az  esemény rádöbbentett egy csomó mindenre és akkor kezdtem el mélyebbre ásni magamat a témában..

Elmesélem, hogyan is gondolom pontosan... Most jönnek itt ilyen sablonszövegek, hogy nincsenek véletlenek, és hogy mindennek megvan az oka... Gondolom ezekkel nagyjából mindenki egyetért.. Én úgy gondolom, hogy mire egy testi tünet kialakul, addig már nagyon sokmindent történt a lélek és a gondolat szintjén... Rengeteg érzelem és rengeteg gondolat jön-megy napi szinten, ezek nagy része nem is tudatosul az emberben.. Főleg a negatív gondolatok és érzelmek nagy része. És ezekből minél több van és minél gyakoribb, visszatérő dolog... annál nagyobb a valószínűsége, hogy előbb-utóbb valamilyen testi tünet is kialakul... Persze ez nem törvényszerű és 100%-os. És szerintem itt jön képbe a többi tényező, a genetika, a hajlamok, a táplálkozás, az életmód, stb... ezektől függően alakulnak ki a különböző testi tünetek, betegségek.. Tehát egy lelki problémának, negatív beidegződésnek a következménye többféle betegség is lehet attól függően az ember mit örökölt, hogy milyen a életmódja, stb...
Amúgy meg grid teljesen igazad van, felesleges agyalni azon, hogy  a tyúk volt előbb avagy a tojás. És mindenképpen komplexen kell nézni a betegséget, együtt a testet és a lelket... Egyik erősítheti vagy gyengítheti a másikat.. Ezért szeretem ezt az oldalt, mert ilyen komplex és mindenre kiterjedő tapasztalatokat és tudást nem találtam máshol, így itt ragadtam már lassan két éve.. És mivel engem a lélek nagyon érdekel, meg a test és a lélek összefüggései... ezért sokszor én ezt az irányvonalat képviselem itt. Más meg a másik oldalt. És ez így van jól. 

Értékelés: Nincs

Veronikának

Szia Veronika,

Tudom már "beszélgettünk" korábban is, még ha tán nem is egymással a téma mindenféleképpen "összeköt" itt ezen az oldalon. Sebtében írok, mert viszik a gépemet szervizbe.

Lehet, hogy már tudod és ne haragudj, ha igen. A legtöbb betegséget a tudat (ego/énkép) okozza ismereteim, tapasztalásom szerint. Tudom eddig én is a lélek szót írtam, de a "lelki okok"-nak nevezett dolgok igazából nagy része a tudatban van. Ezeket kell feloldani. Persze nem azt mondom, hogy a Lélek nem szenved. Dehogynem. De általában attól (egy részben) amit a tudat elraktározott és ami nem illik össze vele. Ezt csak azért írom, mert jól esik megosztani. (Ja meg persze a tüneteket az ego/tudat produkálja, de ezt te is írtad.)

Huh, hát most így hirtelen ennyi. Szép napot, Ági

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Ági és a lélek

Tulajdonképpen teljesen mindeg yminek nevezzük, egy dologról beszélünk mindketten, csak lehet máshog yfogalmazunk és máshogy közelítjük meg a dolgokat... A lényeg a lényeg: sok különböző ember sokféle különböző módszerrel, de Egy irányba tart...

Értékelés: Nincs

Veronikának - szvsz félreértés történt

Szia Veronika! Köszönöm a válaszodat, de azt hiszem, féreértés történt. Nekem ugyanis egy pillanatig nem fordult meg a fejemben, h Te a lelki dolgok rendbetételével gondolnál megoldani mindent, lévén régi motoros vagy az oldalon. Amit írtam azt egyrészt nem Neked szántam, másrészt pedig csak azért fejtettem ki az ,,arany középút'' szemléletet, mert nem tudtam, h Lilla (vagy bárki más avatatlan, még új olvasó esetleg később) mennyire érti félre a szavaidat és mond le a pl a cukorról abban a hitben, h a lélek mindent megold (ami sztem igaz is, de ahhoz nagyon magas lelki szinten kell állni :)). Tehát ha félreérthető voltam, akkor bocsánat, mea maxima culpa és minden, ami még ide illik ;) Szép napot grid

Értékelés: Nincs
Veronika55's picture

Grid és félreértés :-)

Jaj, nem voltál egyáltalán félreérthető, nem gondoltam hogy te azt gondolod rólam hogy ilyen szélsőséges vagyok. Csak az írásod alapján kaptam az alkalmon és leírtam pár gondolatomat egyik kedvenc témámról, lehet még a fogalmazásom és a stílusom nem tökéletes, na de itt van lehetőségem rá, hogy ezeket (is) gyakoroljam... :-)

Szép napot Neked is és mindenki másnak!

Értékelés: Nincs

köszönet gridnek és veronikának

Kedves Grid és Veronika, köszi nektek a válaszokat, nagyon rendesek vagytok. Elgondolkodtató dolgokat írtatok, figyelni kell magunkra, a testre meg a lélekre is, így együtt. Mégegyszer köszi: Lilla

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel